„AMIKOR A DOLGOK ELRENDEZŐDNEK”

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltárok 90:12)

Napi 12 órát dolgozott, néha még hétvégéken is. Akkor is a munkán járt az esze, amikor nem dolgozott. A felesége már belefáradt abba, hogy megpróbálja lelassítani. A férfi tudta, hogy már nem állnak olyan közel egymáshoz, mint régen. Nem akart ő eltávolodni, egyszerűen csak arról volt szó, mintha az asszony mindig az idejét akarná, és ez volt az az egy dolog, amit ő nem tudott megadni. Homályosan tudta, hogy a gyerekek nőnek, és ő kimarad mindenből. Panaszkodtak, hogy nem olvas nekik, nem játszik velük, és nem viszi el őket kirándulni. Egy idő után felhagytak a panaszkodással, és már nem is számították arra, hogy az életük valaha is másmilyen lehet. „Majd ráérek, ha a dolgok elrendeződnek” – gondolta. Amikor bűntudata támadt, ezt mondta magának: „hiszen értük teszem”. A felesége kérte, hogy járjon velük gyülekezetbe, de ő ezt mondta: „Lesz még ilyesmire elég idő, ha a dolgok elrendeződnek”. Az orvosa mondta neki, hogy magas a vérnyomása, és magas a koleszterinszintje is – de ő azt mondta magának, hogy elég ideje lesz ezzel törődni, ha a majd a dolgok elrendeződnek. Csendben, de hatékonyan és feltartóztathatatlanul teste felkészült arra, hogy végezzen vele. Egyszer a felesége hajnali háromkor arra ébredt, hogy nincs ott mellette. Elindult megkeresni, hogy ágyba ráncigálja. A számítógép előtt ülve találta, a feje lelógott. Megérintette, de ő nem reagált. Amikor a mentősök odaértek, azt mondták súlyos szívroham érte. A dolgok végül elrendeződtek!

Az elhagyottság kezelése

„Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: »Vajon ti is el akartok menni?«” (János 6:67)

Azt kérdezzük: „Mi lesz velem, ha elmennek, és soha nem jönnek vissza?” Az egyik legnagyobb félelmünk az elhagyatottságtól való rettegés. Figyeld csak meg a kisbabát, amikor az anya elhagyja a szobát – rémület jelenik meg kicsi arcán. Emlékezetünk megőrzi ezeket a traumatikus pillanatokat, és újra előhívja őket, amikor egy fontos kapcsolat széthullik a kezeink közt. Jézus megérti, hogyan érzel. „…tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé” (János 6:66). Mi volt erre a reakciója? Közönyösség? „Kinek van szüksége rád?” Hamis virtuskodás? „Nélküled is elboldogulok!” Bosszú? „Nem haragszom, de még számolunk.” Nem! Teljesen és mélyen emberi érzéseit hallhatjuk: „…ti is el akartok menni?” (János 6:67). Ebben minden benne van: a veszteség fájdalma, a jövőn való tűnődés, előre látása annak, hogyan fog mindez hatni ránk, és hogy vajon képesek leszünk-e túljutni rajta.

Amikor kénytelen vagy szembenézni azzal, hogy valaki, akit szeretsz, elhagy, és rettegsz az elvesztésétől, emlékezz:

1) Azok az erőfeszítések, melyekkel megpróbálsz megtartani valakit, aki el akar menni, általában nem működnek. A könyörgés, manipuláció, könnyek és ígéretek legtöbbször csak a távozásra irányuló elszántságot erősítik.

2) Időnként mind átéljük, hogy összetörik a szívünk, mert elveszítünk valakit, akit szeretünk, vagy csalódunk az emberekben. Ezért mondja Isten újra és újra nekünk: „Ne félj, én veled vagyok”.

3) A fájdalom, amit érzel jogos. Azok, akik azt mondják: „Nem kellene így érezned”, jó szándékúak, de tévednek. Ha elfogadod a fájdalmat, azzal megindul az „érzés – kezelés – gyógyulás” folyamata. Nem tudod gyógyítani azt, amit nem érzel, vagy amit nem kezelsz. Tehát fogadd el az érzéseidet, vedd igénybe Isten kegyelmét, és lépj tovább a gyógyulás útján!




Amikor elhagyottsággal vagy kénytelen szembenézni, a legnagyobb ellenséged a saját aggodalmad! Ez mindenféle rossz reakcióra kényszerít. Tanuld meg kezelni, vagy a legrosszabb félelmeidet fogja előidézni! Íme néhány útmutatás, ami segíthet:

1) Maradj ki az „üldöző” szerepéből! A legtöbb kapcsolatban van egy „üldöző” és egy „eltávolodó”. Amikor sebezhetőnek érezzük magunkat, beleesünk valamelyik szerepbe, és aszerint cselekszünk. Ha az egyik visszahúzódik, a másik üldözi, és fordítva. A gond az, ha üldözöd az eltávolodót, akkor szorongatva érzi magát, és még jobban eltávolodik, ez növeli a te félelmedet, és arra késztet, hogy még inkább üldözd – ördögi kör. Természetellenesnek tűnik, mégis dönts hittel úgy, hogy felhagysz az üldözéssel! Ezzel csökkented a távolodó szorongatottságát, és lehetőséget kínálsz neki arra, hogy felhagyjon a távolodással. Ijesztő lehet, ha hagyod elmenni, és úgy tűnik, mintha ezzel bátorítanád a távozásra. Nem feltétlenül, de ha tovább kapaszkodsz belé, azzal igen. Az aggodalmad kezelése arra késztet, hogy azt tedd, amitől félsz, de ez mégis csökkenteni fogja az aggodalmadat!

2) Tartsd ellenőrzés alatt az aggodalomkeltő gondolatokat! „… olyan ő… ahogyan gondolkodik…” (Példabeszédek 23:7 NKJ). Az aggodalmadat a saját gondolataid és a saját magaddal folytatott beszélgetésed okozzák, nem a partnered vagy a körülmények. Ha ilyeneket mondasz: „Ha elhagy, abba belehalok”, az félelmet gerjeszt, és fel is nagyítja azt. Állíts össze egy listát hasznos mondatokból, melyeket elmondhatsz magadnak: „Ha elmegy, az fájni fog, de Isten és a családom segítségével túljutok rajta.” Vedd számításba Istent – Ő változtatja meg a szíveket és a gondolkodásmódot! Támaszkodj rá, és Ő csökkenteni fogja az aggodalmadat, növelni a békességedet és a biztonságérzetedet!




Ha kezelni tudod az aggodalmad, amikor elhagyottnak érzed magad, az azt jelenti, hogy átveszed az irányítást ott, ahol ez a legjobban számít, így hajtva a legnagyobb hasznot. Íme néhány hasznos tanács:

1) Soha ne felejtsd el, hogy a gondolataidat te irányítod! Amikor rád tör az aggodalom, gondolataid ámokfutásba kezdenek. Ilyenkor kezedbe kell venned az irányítást az elméd felett: „Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot…” (2Korinthus 10:5 Károli). Ne vitatkozz, ne szállj szembe ezekkel a gondolatokkal, és ne próbáld megmagyarázni őket! Add ki az „állj!” parancsot, lélegezz mélyet, és válassz egy bátorító gondolatot a lelki beszélgetés listádról! Érezd, ahogy az aggodalmad csökken, és adj hálát Istennek az aggodalmad felett aratott győzelemért!

2) Ne maradj a „váróteremben”! Ha arra vársz, hogy valaki megváltozzon, vagy úgy döntsön, hogy marad, akkor az életedet valaki más döntésétől teszed függővé. Isten nem arra teremtett, hogy így működj! „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt…” (Efézus 5:15-16). Töltsd meg a napodat értékes tevékenységekkel, ragadd meg a kezdeményezést, amikor csak lehet, használd fel az idődet hasznosan, értékes célokra, főleg arra, ami Istent dicsőíti!

3) Segít a gyógyulásban, ha segítesz másokon. Isten kölcsönhatás-törvénye kimondja, hogy aratni fogsz, ha vetettél, és ha adsz, neked is adatik. Ez felkínálja annak lehetőségét, hogy segíts magadon azáltal, hogy másoknak segítesz. A Biblia azt mondja: „Az Úr jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért…” (Jób 42:10). A kutatások következetesen azt mutatják, hogy a mások felé gyakorolt jótettek javítják azoknak az érzelmi állapotát, akik cselekszik. Azzal, hogy másokon segítesz, igazából arra utasítod a testedet, hogy növelje az endorfinszintedet, fokozza az örömödet, békességedet és biztonságérzetedet. Figyeld, hogyan dolgozik mindez érted, bárhogy is alakul a kapcsolatod!

Bátoríts ma valakit!

„…Epafroditosz… akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen” (Filippi 2:25)

Amikor az embereket valamilyen fájdalom éri, támaszra van szükségük, hogy újból talpra tudjanak állni. A kutatóorvosok kifejlesztettek egy csontpótló kötőanyagot, amely úgy néz ki, mint a fogkrém. Amikor beinjekciózzák a testbe, tíz percen belül megköt. Tizenkét óra alatt eléri a természetes csont szilárdságát és sűrűségét. A Science folyóirat egy tanulmányában azt írja, hogy a tudósok olyan összetételű anyagot találtak, amely szinte teljesen megegyezik a valódi csonttal. Annyira hasonlít az élő csonthoz, hogy a szervezet nem löki ki magából. Néhány héttel azután, hogy beinjekciózták a testbe, a kötőanyag helyére valódi csont nő. Az Associated Press szerint „klinikai tesztek azt mutatták, hogy ez az anyag lehetővé tette a pácienseknek, hogy hamarabb levehessék a gipszet – vagy akár egyáltalán ne is legyen rá szükségük – és sokkal hamarabb és kevesebb fájdalom árán újból mozogni tudjanak.” Pál úgy mutatja be Epafroditoszt, mint: „…testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen… Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam” (Filippi 2:25,29-30). Azt kérded, mire volt Pálnak szüksége? Biztatásra! Ki hozta ezt el neki? Epafroditosz, a testvér, munkatárs és bajtárs. Epafroditosz vállvetve dolgozott Pállal, küzdött vele és érte. Milyen értékes eszköz volt! Ilyen embereket keresünk krízis idején, mert ők felemelnek. Ma kérd arra Istent, hogy tegyen téged ilyen bátorítóvá, akinek szavai és tettei vigasztalást és támaszt nyújtanak másoknak. Nincs ennél nagyszerűbb hivatás!

Isten olyan sokat fektetett beléd

„… ki lettünk választva…” (Efézus 1:11 NIV)

Még mielőtt megszülettél volna, Istennek már volt egy terve az életedre vonatkozóan. „…Eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik”. Az egyik angol bibliafordítás [The Message] így fogalmaz: „… rajtunk tartotta a szemét, dicsőséges életre irányuló tervei voltak velünk, annak az átfogó tervnek a részeként, amelyet mindenben és mindenkiben kimunkál.” Figyeld csak meg: „tervei voltak”. Ebbe azok a dolgok is beletartoznak, amelyek elől el akarsz futni! Amikor Jónás megpróbált elfutni Isten elől, és Tarsísba akart menni, Isten azt mondta: „Semmi esetre sem! A tervem már készen van. Ha hagynálak elmenekülni, akkor nem lennék Isten. Ha kell, vihart támasztok, megringatom a hajódat, és életveszélyes helyzetbe juttatlak azért, hogy célomat megvalósítsam.” Jónás, amikor mélyebbre már nem juthatott, imádkozott, és Isten válaszolt neki; éppen idejében ahhoz, hogy elmenjen és prédikáljon Ninivében, ami az eredeti úticélja volt. Mehetsz a könnyebb úton vagy a nehezebbiken, de mindenképpen menni fogsz! A zsoltáros azt mondja: „Szent a te utad, Istenem!... Utad a tengeren [viharon] át vezetett…” (Zsoltárok 77:14,20). A döntés a tiéd.

Értsd meg: céllal lettél kiválasztva; Isten túl sokat fektetett beléd ahhoz, hogy hagyja, hogy megúszhasd a dolgokat. Ha hordágyon kell jönnöd, akkor is jönni fogsz, ha hív. Ha fel kell adnod érte egy kapcsolatot, vagy egy szenvedélyt, vagy a megszokott napirendedet, akkor is jönni fogsz. És tudni fogod, hogy Isten hív, mert hajlandó leszel hátrahagyni azokat a dolgokat, melyek most már semmit sem jelentenek, hogy azokért a dolgokért élhess, amelyek immár mindent jelentenek.

A saját érdekedben döntsd el tehát, hogy Vele jársz, és követed az Ő tervét!

ISTEN SZERET TÉGED!

„Lássátok meg, milyen nagy szeretet tanúsított irántunk az Atya…” (1János 3:1)
Isten mindent tud rólad, amit tudni lehet, beleértve a múltadat, a jelenedet, és a jövődet. Nem téveszt szem elől semmit. Tudja a nevedet: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézsaiás 43:1). Tudja a lakcímedet is: „Tudom, hol van a lakóhelyed…” (Jelenések 2:13). De most jön a legcsodálatosabb rész: mindent tud rólad – mégis szeret! Nem mondja, hogy : „szeretlek, ha…”. Isten szívében nincsenek „ha…” mondatok. Irántad való szeretete már létezett, mielőtt megszülettél, és meglesz akkor is, ha már eltávozol ebből az életből. „…milyen nagy szeretet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” (1János 3:1). Azt jelenti ez, hogy Isten nem bánja, bármit is mondunk vagy teszünk? Nem, a feltétel nélküli szeretet nem érdektelenséget jelent. Időnként összetévesztjük a feltétel nélküli szeretet a feltétel nélküli beleegyezéssel, helyesléssel. Isten nem hagyja jóvá az árulást, az önzést, a büszkeséget, a becstelenséget, a kéjvágyat, a sértődést, neheztelést vagy a bűn bármilyen más formáját. Ezek a dolgok ellentétesek a szeretettel, amit Isten bele akar plántálni szívünkbe. Isten feltétel nélküli szeretete csupán azt jelenti, hogy ő továbbra is szeret minket, még akkor is, ha mi elszúrjuk a dolgokat; hogy vár ránk, mint ahogy az apa várt a tékozló fiúra. Nagyin fontos ragaszkodnunk ehhez az igazsághoz, hogy Isten sosem szűnik meg szeretni minket, még ha szomorkodik is amiatt, amit teszünk. „Miért olyan fontos ez?” – kérdezed. Mert Isten szeretete az a mágnes, ami mindig visszavonz minket Hozzá.