AMIKOR TÁMADÁS ÉR

„Erős torony az Úr neve…” (Példabeszédek 18:10)

Martin Niemoller, korábbi tengeralattjáró kapitány, azok közé tartozott Németországban, akik felemelték szavukat Hitler ellen. Előre megjósolhatóan letartóztatták és bebörtönözték. Amikor vádlói elé vezették, egy hosszú földalatti folyosón kellett végigmennie, és közben ezeket a szavakat hallotta: „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.” Niemoller megdöbbent. Senki sem volt körülötte, aki szólhatott volna. Vajon Isten szólt hozzá hallható hangon? Végeredményben nem is számított, honnan jött a hang, a lényeg, hogy Isten használta Igéjét, hogy erősítsen és bátorítson egyet az övéi közül. Később kiderült, hogy egy keresztyén őr, akinek tudomása volt az alagút akusztikai hatásáról, megengedte valakinek, hogy elsuttogja ezt az idézett igeverset, tudva, hogy azt tőlük jóval messzebb is meg fogják hallani. Niemollert felmentették, de további hét évre mégis bebörtönözték. Amikor az ügyész megkérdezte: „Hogyan börtönözhetünk be valakit, akit felmentettek?”, Hitler így válaszolt: „Azért, mert ő az én személyes foglyom!” Jézus azt mondta: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben…” (Máté 5:11-12). Charles Swindoll írja: „Amikor megbüntetnek azért, mert valami jót teszel, körülötted ott van a „bizonyságtevők fellege” (ld. Zsidók 12:1). …hűséges férfiak és nők, akik kiterjesztették Isten országát, és a világot jobb hellyé tették… nagy árat fizetve érte… Bátorság!... a győztes oldalon harcolsz.” A Biblia azt mondja: „… mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják…” (2Timóteus 3:12). Abban a pillanatban, amikor cellájának ajtaja becsapódott, Niemoller csatlakozott a szentek fényes sorához, akik hajlandóak voltak megpróbáltatásokat elszenvedni ebben az életben azért, hogy Krisztussal együtt uralkodhassanak majd a következőben.

AZ ADAKOZÁS ÁLDÁSA

„Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Apostolok cselekedei 20:35)

Wendy Pope írja: „Amikor Isten arra hív, hogy adakozzatok, nem mindig érzem, hogy ettől áldott leszek. Talán te is már átéltél hasonlót. Arra indít, hogy készíts ételt egy családnak, akik lebetegedtek, de egy hosszú munkanap után ahhoz is alig van erőd, hogy a saját családodnak főzz. Vagy amikor teljesen kimerült vagy, arra biztat, hogy hozd át a barátnőd gyermekeit, hogy neki legyen egy szusszanásnyi szünete. Nem számít, hogy mi az a helyzet, amikor Isten adakozásra hív, … áldottak leszünk… az Ő útjai és gondolatai nagyobbak a mieinknél. Neki tökéletes terve van, nekünk csak azzal kell törődnünk, hogy tegyük, amit kér, panaszkodás nélkül. Lehet, hogy megkérdőjelezed okfejtését, amikor arra késztet, hogy hívd el ebédre a goromba munkatársadat… vagy arra, hogy megtarts egy órát a gyermeked vasárnapi iskolájában, hogy a vasárnapi iskolai tanító pihenhessen. Ez a lényeg, akár belegondolunk, akár nem… ez jelent valamit az örökkévalóság számára, és annak az embernek, akinek adjuk. Jézus nélkül lényegében önző ember vagyok. Azon tűnődöm, milyen áldásokat kapok… pénzt, új autót vagy szebb házat? Szégyellem magam ezek miatt a gondolatok miatt, ezek egy olyan ember gondolatai, aki a kereszténységben még csecsemő, és még nem értette meg, hogy az áldás… azt jelenti, hogy azzal a valakivel jársz szoros közelségben, aki a világtörténelem legnagyobb Adakozója.” Előfordul, hogy kötelességből adakozol, vagy bűnbánatból, vagy azért, hogy elnyerd más emberek elismerését? Az adakozás az Isten iránti szeretetünk valódi értékmérője, és Ő mindig megáld, ha ezt tesszük. Tehát: „… ne kedvetlenül vagy kényszerből” adj (ld. 2Korinthus 9:7), hanem készséges szívvel!

Győzelem a meghitt kapcsolat által

„…hogy megismerjem őt…” (Filippi 3:10)

Pál azt írja: „hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést”. Mi már tudunk a feltámadás erejéről. Ez az az erő, amely feltámasztotta Jézust a halálból. Gondolkozz el: milyen problémád vagy szükséged van, amivel a feltámadás ereje ne tudna elbánni? Mi az, ami meghalt az életedben, és fel kell támadnia, vagy elromlott, és javításra szorul? Ha a Krisztussal való bensőséges kapcsolatot teszed a legelső helyre, akkor kiaknázod ezt az erőforrást.

Miért van az, hogy vannak keresztények, akik úgy élnek, mint akik „felettébb diadalmaskodnak”, míg mások, úgy tűnik, mindig legyőzöttként járnak? A válasz nem a körülményeikben rejlik, mert a győzelmes keresztények és a legyőzött keresztények alapvetően ugyanolyan próbákkal néznek szembe. A válasz nem abban van, hogy ki jár gyakrabban templomba, vagy ki olvassa a Bibliát, és ki nem. Az a válasz, hogy a győzelmes keresztények Jézust bensőségesebben ismerik, ezért tapasztalják meg életadó erejét!

Sokan közülünk szeretnének pontot tenni ezek után a szavak után: „feltámadása erejét”. De nem, ahhoz, hogy bensőséges kapcsolatunk legyen Krisztussal, meg kell ismernünk a „szenvedéseiben való részesedést” is. És ez a szó, hogy „szenvedés”, többet jelent, mint csupán kibírni egy rém allergiás időszakot vagy egy koccanást az autóddal. Pál számára ez rettenetes verést és lefejezést jelentett! Ugyanakkor azonban különleges, bensőséges kapcsolatot is jelentett az Úrral, amit semmilyen más módon nem lehet megismerni. Ha valaha is igazán mélyen együtt szenvedtél valakivel, akkor érted, hogy mit jelent ez. Igazán soha nem lehetünk meghitt kapcsolatban valakivel, ha azt mondjuk neki: „Csak a jó dolgokban akarok osztozni veled, a szenvedésedet tartsd meg magadnak!” Érted már?

Ne légy olyan, mint az idősebb testvér!

„…Fiam… mindenem a tied.” (Lukács 15:31)
A tékozló fiú példázatában Jézus két különböző csoportot szólít meg: az átlagembereket és a vallási vezetőket, akik kifogásolták, hogy Jézus „bűnösöket fogad magához” (Lukács 15:2). Mind ismerjük a tékozló fiú történetét, aki végül a disznóvályúnál kötött ki. Később, amikor hazatért, apja nagy vacsorát adott a tiszteletére. Bátyja azonban nem akart ezen részt venni. Ellenkezését ezzel indokolta: „…hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút” (Lukács 15:29-30). Apja azonban ezt mondta neki: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied” (Lukács 15:31). Ilyesféléket hallhatsz a templomba járó emberektől, akik magukat felmagasztalják, másokat viszont leszólnak. Mindkét fiú megjárta a disznóvályút, az egyik a lázadás disznóólában, a másik a sértődöttségében. Az egyik hazatért, ahol örömmel fogadták; a másik otthon maradt és önigazságában dagonyázott. Ítélkezése miatt az idősebb fiú többet veszített, mint öccse: 1) Elveszítette annak a tudatnak az örömét, hogy apja szereti őt. 2) Idősebb fiúként apja vagyonából kétszeres részre volt jogosult, de egy pillanatig sem élvezte, hogy az övé lehet. 3) Öccse elveszett és sebzett lélekkel tért haza. Micsoda lehetőség a megbocsátásra, az irgalom gyakorlására, arra, hogy segítsen neki helyreállni, hogy mindkettőjüket gazdagító kapcsolatuk legyen egymással. Mindezt azonban elvesztette azzal, hogy ítélkezett. Ne hasonlíts rá!