A KITARTÁS EREJE

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el…” (Galata 6:9)

A Biblia nagy témái közül az egyik a kitartás. Pál, aki nem volt hajlandó feladni küldetését, ezt írta: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Galata 6:9). Ralph Waldo Emerson mondta: „Az emberiség nagy többsége a kezdetek tömege.” Te is csak elkezdeni szoktad a dolgokat, vagy ne is szoktad fejezni őket? Amikor az új ötlet iránti lelkesedésed elhalványul, amikor az akadályok növekednek, az eredmények csökkennek, amikor a siker lehetetlennek tűnik, akkor is tovább kell haladnod. Robert Peary admirális hétszer kísérelte meg elérni az Északi-sarkot, míg végül sikerrel járt. Oscar Hammerstein öt bemutatót rendezett a Broadwayen, és mind csúfos kudarc volt, mielőtt színpadra állította az Oklahomát, amit azóta csaknem ötmillióan néztek meg, és már 2212-szer mutattak be. Ha feladsz valamit, az sokkal inkább rólad beszél, mint arról, hol vagy, vagy mivel állsz szemben. Mindannyian tudunk felhozni kifogásokat. A valóság azonban az, hogy külső dolgok nem tudnak minket megállítani – csak az, ami belül történik! Legtöbbször saját magunkat állítjuk le, meg sem kísérelve elérni a bennünk rejlő lehetőségeket, Próbálhatunk embereket, dolgokat és rajtunk kívül álló körülményeket hibáztatni,de a valóságban a legtöbb kudarc csupán annak következménye, hogy hiányzik belőlünk a buldogszerű kitartás. Leonardo da Vinci mondta: „Az akadályok nem zúzhatnak össze. Minden akadály enged az eltökélt szándéknak. Aki tekintetét egy csillagra függesztette, nem gondolja meg magát.” Állhatatos lelkületre van szükséged ahhoz, hogy elérd álmod megvalósulását. A kudarc csak abban az esetben biztos, ha felhagysz a próbálkozással. Nincs leküzdhetetlen akadály, kivéve az, ha hiányzik belőled a céltudatosság és kitartás.

„…a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6:9)

Egy legenda szerint Nagy Sándor egyik katonáját hadbíróság elé állították. A katona az ítéletet igazságtalannak tartotta, ezért fellebbezett. A hódító azt mondta neki, hogy nála nagyobb hatalom nincs, akihez fellebbezhetne. „Ebben az esetben – mondta a katona – kérem, hogy ügyemet kis Sándor elől Nagy Sándor elé vihessem.” Mindannyiunkban van egy kisebb és egy nagyobb én, amely a fennhatóságért küzd. A kisebb éned azt mondja: „Senki sem hisz bennem, sosem leszek képes rá.” A nagyobb éned ezt mondja: „Elég az, hogy én hiszek Istenben és magamban, így képes leszek rá.” A kisebb én azt mondja: „Túl sokáig tart az álmomat valóra váltani.” A nagyobb ezt mondja: „Az álmok apránként válnak valóra.” A kisebb ezt mondja: „Ami sok, az sok! Már túl sok ütést viseltem el.” A nagyobb ezt mondja: „Már túl messzire jutottam ahhoz, hogy most adjam fel.” A kisebb ezt mondja: „Már nincs bennem több erő ahhoz, hogy tovább ragaszkodjam az álmomhoz.” A nagyobb ezt mondja: „Tarts ki még egy kicsit, hajnal előtt legsötétebb az éjszaka!” Pál, miután elmondta, hogy hajótörést szenvedett, megkövezték, börtönben volt, elárulták, éhezett, szomjazott, álmatlan éjszakái voltak, fázott és ruhátlan volt, ám ennek ellenére eltökélten és fáradhatatlanul haladt célja felé, ezt írja: „Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen?” (2Korinthus 11:29). Honnan jön ilyen erő és állhatatosság? Istentől! A megbízatás, amit Istentől kapsz, soha nem nagyobb, mint az Ő kegyelme, amit hozzá ad. Meríts tehát az Ő erejéből, menj tovább, haladj a célod felé, és győzni fogsz.

A legrosszabban is keresd a legjobbat!

„…Istened, az Úr, áldásra fordította az átkot…” (5Mózes 23:6)
Amikor Thomas Carlyle elkészült a francia forradalomról szóló kéziratával, megkérte szomszédját, John Stuart Millt, hogy olvassa el. Később Mill sápadtan és remegve jött át Carlyle-hoz. A cselédlány tévedésből gyújtósnak használta a kéziratot! Carlyle kétségbeesett – kétévnyi munka veszett kárba! Egyszer megírni is éppen eléggé rettentő volt, újraírni elképzelhetetlen. Aztán egy napon látta, amint egy kőműves falat rak, és megfigyelte, hogy egyszerre mindig csak egy téglát tesz oda. Ez a gondolat fellelkesítette, és ezt mondta magában: „Ma megírok egy oldalt, és holnap is egyet. Egyszerre mindig csak egyet, csak erre fogok gondolni.” Lassú, fárasztó és unalmas munka volt, de kitartott, és a végeredmény felülmúlta az eredetit. Jon Gordon írja: „Ha a jövő miatt aggódsz… tudom, hogyan érzel. 2001-ben elvesztettem az állásomat… a vállalat gyorsabban süllyedt el, mint a Titanic… azt hittem, ez a legrosszabb, ami csak történt velem életemben. Csak két hónap választott el a teljes csődtől. Volt egy feleségem, két gyermekem, egy jelzáloghitelem, nem volt egészségbiztosításom, és megtakarításunk is csak nagyon kevés. Egyetlen fizetési csekk választott el attól, hogy minden elvesszen… ekkor fontos döntéseket kellett hoznom. Ezek végül ahhoz vezettek, hogy most íróként, tanácsadóként és szónokként dolgozom. A munkahelyem elvesztése az előrejutáshoz vezetett! Az elbocsátás juttatott el életem küldetéséhez… amit legrosszabbnak hittem… a legjobbhoz vezetett… Amikor elér minket a hullám, választhatunk… hagyjuk, hogy elnyeljen, vagy tanulunk tőle, és meglovagoljuk, hogy jobb jövőbe vigyen. Továbbléphetünk azzal a hittel és eltökéltséggel, hogy a legjobb még előttünk van.” Örülj! Igazítsd vissza a lencséd fókuszpontját a helyes irányba! Isten az átkot áldássá tudja változtatni!

Jézus legyőzte a halált érted!

„Ő adott nekünk… élő reménységet.” (1Péter 1:3 NIV)

Ernest Becker írt egy könyvet ezzel a címmel: A halál tagadása. Ebben a könyvében azt mondta, hogy úgy éljük az életünket, hogy nem vesszük tudomásul, kerüljük és elfojtjuk magunkban azt a tényt, hogy halandóak vagyunk, és előbb vagy utóbb mind meg fogunk halni. Rámutatott arra, hogy ez az oka a munkamániánknak, a függőségek elfogadásának, a pénz és a biztonság megszállottságának. Becker 1974-ben adta ki könyvét nagy tetszést aratva, Pulitzer díjat nyert, és híressé lett. Abban az évben kiderült, hogy rákos. Abban az évben Istenhez fordult. Abban az évben meghalt. Azt mondják, hogy Arizona államban (USA) van a legnagyobb hibernálással foglalkozó alapítvány. Egy bizonyos díj ellenében a véredet feltöltik véralvadásgátló anyaggal, a testedet lefagyasztják, és egy folyékony nitrogénnel töltött kapszulában tárolják mínusz 320 fokon, amíg később majd újra felmelegíthetnek. Amikor az orvostudomány majd eléri azt fejlettséget, hogy gyógyítani tudják azt a betegséget, amibe belehaltál, újra élhetsz. Vagy, ha nem tetszik, hogy hideg leszel, egy másik vállalat felajánlja az „örökkévalóságot egy papírnehezékben”. Egy csekély összegért a DNS-edet egy kis dobozba helyezik az elkövetkező 10 000 évre, így bármikor klónozható leszel, amikor az időpont megfelelő. Mellé 10 000 éves pénz visszafizetési garanciát is adnak, bár nehéz megmondani, hogy ki fogja megkapni ezt a pénzt, ha a dolgok rosszra fordulnak. John Ortberg azt írja: „Megpróbáljuk kicselezni a halált egyre kifinomultabb módszerekkel, egészséges életmód klubokkal, bőrkrémekkel, sebészeti technikákkal, új diétákkal, melegebb éghajlattal, jobb gyógyszerekkel, okosabb orvosokkal és még ki tudja mivel. Lehet, hogy a tudomány segíteni fog majd, hogy örökké élhessünk fogatlanul, kopaszon és minden emlékezetünket elveszítve, mint a Strudlbrugok faja a Gulliverben.” Örülj, Jézus legyőzte a halált, és az ő feltámadása garantálja a tiédet: „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” (1Péter 1:3-4)




A Mount Auburn, Amerika első temetője olyan gyönyörű hely volt, hogy ez lett Boston elsőszámú turista látványossága. Amikor a New York-i Central Parkot létrehozták, ezt a Mount Auburn-ról mintázták. A jelszó így hangzott: „Miért ne lehetne a miénk, de a sírok nélkül?” Mindig ezzel próbálkozunk: megszerezni mindent, de a sírok nélkül! Ez azonban lehetetlen. Az örökkévalósághoz képest az életünk csupán egy szívdobbanásig tart. Épp ezért, íme két igazság, amit észben kell tartanunk: 1) Isten egy meghatározott céllal helyezett ide a földre minket. Te megtaláltad már a tiédet? Erre áldoztad-e az életedet úgy, hogy minden másodperc igazán értékes volt? Pál így tett, és végül ezt írhatta: „Elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Timóteus 4:6-8). 2) Ha Krisztust Megváltódként ismered, akkor a legjobb még hátra van. Azt mondják, hogy a halálos ágyán D. L. Moody hirtelen felült, kitárta a karját, mintha valami csodálatosat akarna átölelni, azt mondta, hogy a föld eltávolodik, és a menny közel van, és ez a nap a koronázásának napja. Micsoda távozás! Nem kell félned a haláltól, mert Jézus ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (János 11:25-26). Hidd el, mert igaz!

Szelídség

„Boldogok a szelídek…” (Máté 5:5)

A szelídség szó hallatán gyakran a gyengeségre asszociálunk, és beleesünk abba a kísértésbe, hogy egy gyámoltalan, együgyű „nyúlbélát” értünk rajta. Semmi sem áll távolabb a valóságtól! Jézus azt mondta: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet” (Máté 5:5). Figyeld meg: a szelídek nem erőlködnek, nem manipulálnak, nem versengenek, mint mások, mégis ők örökölnek mindent. Amikor valamit örökölsz, nem kell megküzdened érte, egyszerűen csak megkapod, mert szeretnek, értékesnek tartanak, mert a családhoz tartozol. A szelídség a szeretetből születik. Nem hajlandó elhamarkodottan ítélkezni, nem hivatkozik nagy nevekre, és nem erőlteti rá módszereit senkire, mert nem kell semmit sem bizonyítania. A szelídséget aggasztja, ha a szervezet, a költségvetés vagy a vállalat arculata fontosabbá válik, mint azok az emberek, akiknek szolgálatára elhívattunk; szomorú, ha az időbeosztásunkban nem marad hely arra, hogy megálljunk, és törődjünk a kicsinyekkel, az idősekkel, a betegekkel vagy a szenvedőkkel.

A szelídség olyan erény, melyet nehéz megtalálnunk egy olyan társadalomban, mely az erőt és a keménységet csodálja. A világ arra bátorít minket, hogy intézzük el a dolgokat, intézzük el időben, akkor is, ha közben eltaposunk másokat. A siker, az elért eredmények és a termelékenység számít, de milyen áron? Ilyen légkörben nincs helye a szelídségnek.

Pál Isten egyik „erőműve” volt, mégis ezt írja: „…olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit” (2Thesszalonika 2:7). A szelíd ember óvatosan lép, figyelmesen hallgat, gondosan megfigyel, tisztelettel és érzéssel kezel. A szelíd ember tudja, hogy az igazi növekedéshez táplálásra és nem erőltetésre van szükség. Tehát öltsük fel magunkra a szelídséget, mert a mi kemény, hajlíthatatlan világunkban a szelídség élő emlékeztetője Isten jelenlétének.