Az üres szív kiáltása

„Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés…” (1János 2:16)
Egy keresztyén szerző írja: „Volt egy tinilány, akinek sok barátja volt, csupa jó tanuló az iskolában… de a látszat megtévesztő lehet. Tudom. Én vagyok az a lány. Hétéves koromban egy szomszédunk molesztált… nyolc évesen láttam, amikor a nagyapám agyvérzést kapott és összeesett… tízéves koromban az apám elment, és többé nem jött vissza… a szüleim elváltak… a világom évről évre egyre rosszabb lett. Behívtam Krisztust az életembe, de még mindig bűnösnek, mocskosnak, csalódottnak, rémültnek, értéktelennek és üresnek éreztem magam. Azt mondtam: »Uram, ha nem javítod meg az életem, akkor majd megjavítom én.« Igyekeztem az emberek megelégedését elnyerni a tetteimmel, de belül mindenem fájt, és üres maradtam. Megadtam magam a kísértésnek… egy másik szeretetéhes lélek ágyába bújva; két ember, aki mindent megpróbál, hogy teljesnek érezze magát, de ezt rossz helyen keresi… Belül egyre nőtt a bűntudat, a szégyen és az undor vetése. Évekig próbáltam betölteni az ürességet… míg végül rájöttem, hogy Jézus ott volt a szívemben attól a naptól fogva, mikor először behívtam, és hogy csak ő képes azt teljesen betölteni. Most már idősebb vagyok… még távol a tökéletestől, de megtanultam, hogy ezen a világon semmi nem tudja betölteni a szívem vágyait… ha mindezt meglelhetnénk a külső megjelenésben… a ruházkodásban… a kapcsolatokban… akkor az én szívem sem vérzett volna. De mindezek nem képesek arra, amire Jézus. Ne csapd be önmagad a világ ígéreteivel – Isten ígéreteinek higgy! Te az Ő gyermeke vagy. Szeret téged, és vágyik a veled való kapcsolatra, nem számít, bármit is tettél.” Egy énekíró így fogalmazta meg: „Csak Jézus elégíthet meg, számomra nincs más név, csak az övé. Szeretetet, életet és el nem múló örömet találtam benned, Úr Jézus!”

Dicsőítés a kezdeteknél

„…Az egész nép pedig nagy örömujjongásban tört ki, dicsérve az Urat azért, hogy lerakhatták az Úr házának az alapját.” (Ezsdrás 3:11)
Azt olvassuk: „Az építők tehát lerakták az Úr templomának az alapját… Az egész nép pedig nagy örömujjongásban tört ki, dicsérve az Urat…” (Ezsdrás 3:10-11). Miért dicsőítsük az Urat a kezdeti szakaszban? Először is azért, mert a dicsőítés a hit cselekedete. Azt mondja: „Uram, amit Te elkezdesz, azt Te be is fejezed. Köszönöm, hogy a tervedet adtad, mert a te terved mindig diadalmaskodik. Vannak, akik azt hiszik, hogy ez nekem nem fog sikerülni, de, ha Te mellettem állsz, mindenképpen sikerrel fogok járni. Nem magamért teszem ezt; Érted és Veled teszem.” Másodszor, mert a dicsőítés erőt ad. Nehémiás ezt mondta a munkásoknak: „...az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!” (Nehémiás 8:10). Ha elveszted az örömöd, elveszíted az erőd. Ha elveszted az erőd, gyenge leszel a küzdelemre az ellenséggel szemben. Ha nem marad erőd küzdeni, az ellenség le fog győzni. De ha dicsőíted Istent akkor is, ha mindaz, ami előtted van, csupán egy kicsiny kezdet, az Úr öröme energiával tölt fel, és könnyebben fogod véghezvinni a feladatot. Ha csak akkor dicsőíted az Urat, amikor a dolgok könnyen mennek, nem fogsz sokat dicsőíteni, nem lesz örömöd, és nem lesz erőd. Harmadszor: a dicsőítés megváltoztatja a környezetedet. Képzeld csak el a munkásokat, akik talicskát tolnak, követ hordanak, cementet kevernek, képzeld el a félig sem kész falat, és közben az emberek hangos kiáltásokkal dicsőítik az Urat. Ez történik akkor, amikor egy dicsőítő CD-t teszel be, vagy a rádiót egy keresztyén csatornára hangolod; a problémáid nem feltétlenül változnak meg, de a kilátásaid igen. Egyszerűen fogalmazva, ha már az első lépéseknél dicsőíted Istent, jobban fogsz dolgozni, és a munka elkészül!

Hála Istennek a keresztért!

„Isten… megbékéltetett minket önmagával Krisztus által…” (2Korinthus 5:18)

Tim Miller írja: „Kilencéves kislányom, Jennifer, alig várta a családi nyaralást. De beteg lett, és így a Tenger Világa parkban eltöltött régen várt nap helyett egész éjszakán át tartó vizsgálatok sora várta: CT, röntgen, vérvizsgálatok a kórházban. Amikor már a reggel közeledett, az orvos azt mondta kimerült kislányomnak, hogy még egy tesztre volna szükség, egy lumbálpunkcióra. A beavatkozás fájdalmas lesz, mondták. Aztán az orvos megkérdezte tőlem, hogy bent akarok-e maradni a szobában. Bólintottam, mert tudtam, hogy nem tudnám egyedül hagyni Jennifert ebben a nagy próbatételben. Az orvos szelíden arra kérte Jennifert, hogy vetkőzzön le. Ő rám nézett gyermeki szemérmességgel, mintha azt kérdezné, hogy lehet-e. A hajfürtjeit felcsavarták egy kis kontyba. Arcomat az arcához szorítottam és átöleltem. Jennifer sírt, amikor a tű belészúrt. Ahogy az égő fájdalom fokozódott, ő egyre csak ezt zokogta: „Apa, Apa, Apa”, és hangja minden egyes szóval egyre komolyabb lett. Olyan volt, mintha azt mondaná: „Ó, apa, kérlek, nem tudsz tenni valamit?” A könnyeim összevegyültek az ő könnyeivel. A szívem összetört, a gyomrom felkavarodott. Mivel szerettem őt, hagytam, hogy keresztülmenjen élete leggyötrelmesebb tapasztalatán. A lumbálpunkció közepette a gondolataim a kereszthez szálltak. Milyen kimondhatatlan fájdalmat élt át a Fiú és az Atya miértünk.” De Krisztus keresztje miatt van: a) békességünk „Isten… megbékéltetett minket önmagával”; b) új életünk „újonnan születtünk” (1Péter 1:23 Károli); c) feltámadásunk „aki hisz… én feltámasztom az utolsó napon” (János 6:40 NKJV). Hála Istennek a keresztért!

ŐRIZD MEG A HÁLÁS LELKÜLETET!

„Áldjad, lelkem, z Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsoltárok 103:2)

Philip Yancey írja: „Amikor először látogattam el a Yellowstone Nemzeti Parkba, turisták tömege állta körül az Üreg Hűséges gejzírt, csőre töltött kamerákkal, miközben egy hatalmas digitális óra mutatta, hogy mikor lesz a következő kitörés. Mi az étteremben voltunk, onnan néztünk kifelé a gejzírre, amikor az óra azt mutatta, hogy már csak egy perc van hátra. Az étterem többi vendégével együtt az ablakhoz rohantunk, hogy lássuk a nagy eseményt. Álmélkodtunk, hogy „hűű” és „hűű”, és kattogtattuk a fényképezőgépünket; néhányan még tapsoltak is. Ahogy azonban hátranéztem, észrevettem, hogy pincérek mégy csak fel sem pillantottak. Az Öreg Hűséges annyira megszokottá vált számukra, hogy már nem volt hatással rájuk.” Íme, a nagy kérdés: Miért tűnik el belőlük a hála, miért hagyjuk figyelmen kívül Isten jóságát? A következő három ok miatt: 1)Problémák. Ha az egyik szemedet becsukod, a másik elé pedig egy kis pénzérmét tartasz eléggé közel, akkor akár a nap fényét is eltakarhatod. Érted a lényeget? 2) Nyomás. Néha előfordul, hogy a mellékhatások, amikről azt gondoltuk, de jó lesz élvezni a plusz keresetet, csak arra jók, hogy teljesen kimerítsenek. 3) Emberek. Amikor az emberek csalódást okoznak, megkeseredünk, és elfeledkezünk mindarról, amit Isten tett értünk. Mi a megoldás? „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:22-23). Isten kegyelme minden reggel megújul – így kellene a hálaadásunknak is minden reggel. Azután ezzel kellene átitatódni az egész napunknak. A folyamatos hála abból adódik, ha túllátunk az áldásokon, és azoknak végső és kiapadhatatlan forrására, Istenre tekintünk. Az ő szeretete, hűsége és kegyelme minden nap munkába áll, mielőtt még kinyitnád a szemed reggel.