Dicséretek...

A mai nap imádsága:

URam! Hála tölti el szívemet, amikor a csodálatosan megteremtett Életre gondolok. Köszönöm az életemet, s szeretteim életét! Köszönöm az élet erejét, melyet kölcsönbe adtál nekem is, hogy szeretni tudjak általa! Add, hogy jól sáfárkodjam adományaiddal és minden ajándékodat felebarátaim hasznára, szeretteim, s a magam gyarapodására, s a Te dicsőségedre forgassak! Ámen

   

Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az URat!
Zsolt 105,3

Az Isten vonzása mindenben és mindenkiben benne van. Ahogyan a növények a fény felé kúsznak, ugyanúgy mi emberek is Teremtőnk felé vágyakozunk. Tudatosan vagy nem, de végül is mindenki Istent keresi. A szépségben, a jóságban, a biztonságban, az őszinte örömökben - ezek mindenki számára értékek - Isten titokzatos vonzását tapasztalhatjuk. Keressük az elveszett harmóniát, az EGYséget, mert a JóIsten jó rendjétől elfordult embernek fáj az EGY-ség hiánya, szociális kapcsolataink éppen azért terheltek, mert azokat nem járja át a megbecsülés, s a szeretet isteni rendje. Az Isten nélküli élet "kényszer-élet", mert ha az anyag(iak) adja('k) minden dolgunkban a prioritást et él, az nem a lélek harmóniáját, megbékélést munkálja, hanem eltávolít a Teremtőtől.

Istent keresni azt jelenti, keressük az élet értelmét, azaz választ akarunk kapni a lét végső kérdéseire: Minek is vagyok ezen a földön, honnan jöttem ide, de még inkább izgat mindannyiunkat; hová megyünk ki belőle? Végső kérdéseket igazából csak az tud megfogalmazni, aki belátja végességét, aki egzisztenciálisan ütközik a világ, önmaga megismerésének korlátaival.

Aki Istent keresi, az a végső létokra kíváncsi: Miért szeretünk, s miért szeret minket az Isten úgy, hogy szabadságunkban megengedi még azt is, hogy ha akarjuk, akkor ne szeressünk? Nem Isten az oka a sok-sok háborúnak, a kapzsiságnak és gonoszságoknak, amik uralják ezt a világot, s amiktől szenvednek az emberek, hanem a Teremtőtől elfordult, s öntörvényűvé vált ember rombol, s pusztít. Istennek életet védő törvényei vannak: emiatt áll még a világ, mert a természetben nincs szemét, mint az embervilágban, a természetben csak tápanyag van. Az egyik létező elbomlása, elmúlása értékes tápanyag a másik létező fejlődéshez...

Dicsőíteni az Istent elsősorban azt jelenti: belesimulni Isten törvényébe. Megtalálni életünkben azt a helyet, s azt a formát, ahol leginkább harmóniában vagyunk a természettel, felebarátainkkal, önmagunkkal, s végső soron az Istennel is. Sorsunk elfogadása - s kinek könnyű a sorsa(?); csak más szemével nézve az -, nem más, mint rátalálás Istenre. Megbékélés. Ebben benne van a naponkénti megújulás esélye, benne van a mindennapok derűje, s benne van az elmúlás isteni szépsége is. A halál ugyanis nem büntetés, hanem válaszút vagy ha tetszik kapu. Egy új létforma első rövid ideig tartó állomása. Nem tudjuk, hogy az ajtó mögött mi van, csak azt tudjuk a küszöb közelében, hogy tovább lehet menni egy másik világba, ahol nem az emberi kicsinyességek, s a kínzó hiány a meghatározó, hanem az Isten végtelen szeretete...

Együtt...

A mai nap imádsága:

Istenem! Segíts, hogy megnyíljak előtted, s életembe beengedjem szereteted fényét, s megláthassam ajándékaidat! Ámen

   

És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.
1 Pt 3,7

Nincs szebb, s nincs nehezebb, amikor két fiatal elhatározza: együtt akarnak élni. Az egyszerű elhatározás akkor kezd "bonyolódni", amikor kiderül, hogy az a két ember, akik eleddig külön-külön élték az életüket, s egyedül hozták meg döntéseiket, egyszercsak "kettesben" állnak megoldandó feladataik előtt, s mostmár nem "én" döntök, hanem "mi" döntünk. Túl az egymás szemébe nézés eufórikus fázisán, hamar nyilvánvalóvá válik: egy irányba nézve hamarabb teljesülnek az egyéni kívánságok is.

Az apostoli intést "megértően éljetek" könnyebb együtt igenelni, mint megélni, amikor az ember ifjú feje, szíve, lelke teli van elképzelésekkel, tervekkel... keresni a közös kivezető utat a behatárolt lehetőségek között - komoly próbája az életnek. Sok párnak nem is sikerül. Hol hibáznak? Min "csúsznak el"? A választ mindig belül kell keresni, bár az ember szívesen hárítja át a felelősségét a körülményekre, s természetesen a másikra: "Nem én voltam! Én nem ezt akartam!" Mintha csak Ádámot hallanánk az Édenkertben...

Az igazság az, hogy az ember nem perfekt. Ha befejezettek lennénk, akkor nem lenne szükségünk tanulásra, élethossziglan tartó javulásra. Közösen megtanulni érzéseink kezelését, kívánságaink megvalósulását a szavakon keresztül vagyunk képesek... Nem is gondoljuk, mennyire segít, erősít és gyógyít a szó! Ha őszinte szavainkat a szeretet fonalára naponta felfűzzük, imádság lesz belőle. A szótlanság az egyik legnagyobb veszélye a párkapcsolatoknak. Még a magányos madárka is minden reggel csicsereg, csak az ember bújik el a csönd vagy mesterséges keltett zajai (TV, rádió stb.) mögé...

A hallgatás megtörésére a legjobb megoldás az imádság. A kommunikációnak ez a formája alakítja, neveli leginkább a szív akarását, s növeli a lélek örömét. A sóhajos egyéni imádságot követnie kell a közös imádságnak: kezdve a Miatyánktól, folytatva közös kéréseken át, az együttes hálaadásig. Két egymásba kulcsolt kéz, s két egymásba fonódni vágyódó lélek ilyen naponkénti egy-két perces megállásai az összetartozás olyan dimenziójába segítik el a férfit és nőt, amire gondolni sem mertek korábban... A metafizikai valóság ilyetén "behívása" - ahogyan telekommunikációs világunkban manapság előszeretettel használják ezt a fogalmat - nemcsak munkálja, de garantálja is azt az életminőséget, amelyre minden őszinte lélek vágyakozik...

Életöröm...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy szívemből soha ne fogyjon ki a hála - végtelen jóságodért! Ámen

Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!

Zsolt 103,2

Régi felismerés, hogy a hála gyógyít, a harag pedig beteggé tesz. Az is ódon igazság, hogy haragos szívvel nem lehet szeretni, de építő nagy szépet sem képes alkotni az ember. Míg a harag, a gonosz indulatok kötöznek, eladdig a hála felszabadít, old, s jóságra ösztönöz.

Ma reggeli elmélkedésünk alapigéje a Zsoltárok könyvének egyik legszebbik verse. Benne van az Isten előtti őszinte leborulás, a kimondhatatlanul nagy hála "mindenért" - azaz az Életért. Azért a csodáért, amit a világ legtermészetesebbjeként fogadunk és megéljük, pedig nem magától értődő a tény: élünk, mozgunk ebben a világban - egyszerűen "vagyunk". Aki az életét csak önérdekeinek törtperceiben éli meg, az soha nem tapasztalja meg az Isten távlatait, nagyságát, legfeljebb élete végén panaszkodik létének egyszeri, megismételhetetlen, nyomorúságos felvillanásáról. Aki azonban megnyitja szívét Teremtője előtt - az tálentumai mértéke szerint -, de megértheti, milyen nagy ajándéka is az ÚRIstennek az élet.

Hálátlan világban hálásnak lenni nem is olyan egyszerű dolog. Amikor a többség az árral úszik, nehéz felvállalni a szembenúszás küzdelmét. Sokan akarnak eljutni a "forrásig", - manapság oly sok divatos mozgalom és szekta "kínálja" ezoterikus tudását/módszerét ez ügyben -, de a keresztény ember jól tudja, befogni a Végtelent a véges ember sosem tudja, a Forráshoz eljutni lehetetlenség, de, aki megcélozza a túlpartot (örök élet), annak erejéhez mérten árral szemben kell úszni, hogy a lét folyamának sodrása ne taszítsa bele a közöny kárhozatos szakadékába...

Isten jót tett Veled! Életre hívott. Megtanított érezni a fájdalmat és az örömöt. Szenvedéllyé érlelte Benned is a hitet, hogy kiteljesedhess istenképűségedben...

Isteni segítségért...

A mai nap imádsága:

Urunk, Istenünk, Teremtő Mennyei Atyánk! Te látod mindennapi küzdelmeinket, s gyakori kétségbeesett hadakozásainkat kihívásaink hullámai között. Kérünk, csendesítsd le körülöttünk a világot, hogy lelkünk csendességét mi is megleljük Tebenned! Ámen

   

Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: "nem ismerem ezt az embert." És akkor nyomban megszólalt a kakas.
Máté 26,74

Nagyhét van. Tragikusan pergő események liturgikus koreográfiájának segítségével elmélkedhetünk ezekben a napokban életről és halálról, emberi természetünkről, s húsvét misztériumáról. A nagyhétbe belesűrűsödött események az emberi gyarlóságok teljes tárházát mutatják: vetélkedés és veszekedés az utolsó vacsora előtt, Jézus magánya a Gecsemáné-kertben, s a tagadás elfutásai... olyan méltatlan ez azzal szemben, Aki rövid hároméves tanításával kiforgatta sarkaiból a világot. Senki nem akadt, aki kiállt volna Jézus mellett? A szolidaritásnak még csak a halvány jelét sem mutatták - még az a Péter is átkozódva "menti a bőrét", aki a halálba is követni akarta Mesterét. Mi történt a kiválasztott tizenkettővel is? ...Itt más erők irányítják az eseményeket. Próféciák teljesednek be: "Megverem a pásztort, s szétszéled a nyáj!" Itt nem lehet emberi erőket magasztalni, ez más vonatkoztatási rendszer. Amikor hatalmasságok és erősségek súrlódnak egymással, akkor az ember csak csodálkozó nézője lehet az eseményeknek...

Az emberi okosság istenítésébe sokszor belebuktunk már a a történelem folyamán. Ugyanakkor a világ komplexitását egy ember sosem lesz képes átlátni, de valljuk meg őszintén, sokszor a saját életünk bonyolultsága is éppen elég feladat - néha megoldatlannak tűnő problémákkal küzdünk. Mit jelenthet nekünk, mire mutathat rá Péter hajnali Krisztus-tagadása? Arra, hogy a jószándék kevés? Arra, hogy az akaratunk ilyen gyenge? Mindenekelőtt Istenre-utaltságunk válik még kontrasztosabbá ezen a történeten keresztül is. Az Isten ereje nélkül Péter nem tudott volna a vízen járni, de még felülemelkedni sem fogott halainak piaci értékesítési gondjain. Isten ereje nélkül egyszerű életének gondjaiba merült volna el, s Simonból, Jónának fiából sosem lett volna Petrosz, azaz kőszikla...

Péter életében is eljött az a pillanat, amikor megszólalt a kakas, s így van ez minden embernél ma is. Egyszer eljön a hajnal, s az igazság kakasa kukorékolni kezd. Akkor nyilvánvalóvá válik ügyeskedéseink hiábavalósága, életvezetési trükkjeink fonáksága, s nyíilvánvalóvá válik az az isteni szeretet is, amiről lemondtunk... Cserébe, de miért is? Péter őszinte istentagadása után már csak a keserves sírás maradt számára, s az élethossziglani lelkiismeretfurdalás... hacsak Isten, aki Krisztusban belépve ebbe a világba a lét kapujában letett Istenségét fel nem veszi húsvét hajnalán. Az evangélium az, hogy felvette, s ezzel korrigált minden elrontott helyzetet, megkeseredett lelket és magához ölelte a teremtettséget.

Jézus...

A mai nap imádsága:
URam! Titkaidat ismertesd meg velem, hogy azokból erőt meríthessek! Ámen

Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: "Békesség nektek!" Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ő azonban így szólt hozzájuk: "Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van."
Lk 24,36-39

Sok története van a Szentírásnak, melyek "csak" hasonlatok, példázatok, s nem tudósítások... Jézusról - jelen tudásunk szerint, az eddig megtalált hitelesített töredékek szerint -, mintegy 70 evangélium, azaz Jézus-életrajz íródhatott. Ezekből - nyilvánvalóan komoly szerkesztői munka után - négy került, kerülhetett be az Újszövetség iratai közé. Aki el tudja fogadni a verbális inspiráció (szó szerinti ihletettség) tanát, annak nem okoz gondot, hogy a nem-kanonikus iratok is bizonnyal tartalmaz(hat)tak értékes és valóságos információt az Isten Felkentjéről, s azok mégsem kerültek bele a keresztények szent irati közé, de aki szeretne elgondolkodni mélyebben, a történeti hitelesség igényével is az ún. Jézus-jelenségről - annak kicsit fáj a szíve...

A feladat - megfoghatóvá, érthetővé, taníthatóvá, továbbadhatóvá tenni mindazt, amit a Názáreti vándorprédikátor mondott - óriási volt! Már az is különlegessé, s provokatívvá tette Jézus prófétai működösét, hogy egy abszolút férfi-dominanciájú társadalomban a nők felé fordul, s EGYENRANGÚNAK(!) tartja őket a férfiakkal. (Egy Pál apostol ugyan azt mondja, hogy "Krisztusban nincs férfi és nő", de azért a "nő a gyülekezetben hallgasson...") S tényleg, milyen vallás az, ahol a nő - teológiai/ideológiai alapon nem lehet pl. pap? Az ilyen vallás - kár is lenne vitatni - diszkriminatív!

Jézus személyét megérteni nagyon nehéz, hiszen az titok. Ő valóban nem e világból származott, mert ennek a világnak az "értékrendje" nem csak kétezer évvel ezelőtt, de azóta is alapvetően más! Krisztus URunk bizony nem véletlenül mondja tanítványainak: "Közöttetek más rend legyen!" E világ rendje ugyanis nem a szereteten, hanem az érdeken alapul...

A feltámadott Krisztussal való találkozás valami alapvető tudatváltozást okozott a tanítványokban. Könnyebb lett volna számukra elfogadni Jézus megjelenését, ha az csak szellem lett volna, no de hogy Ő hús-vér testben jelent meg, ez felülmúlt minden képzelőerőt, s ellentmond minden tapasztalásnak...

Jézus feltámadását sokféleképpen értelmezték az elmúlt kétezer esztendőben. Talán az sem mellékes, hogy Jézus megdicsőült testén ott voltak a sebek. Mintha ez csak azt üzenné: a régi és az új összetartoznak, a földi élet nem múlik el nyomtalanul, minden összefügg mindennel, s a földi élet így határozza meg az új létformát is... s ami a legfontosabb: itt is ott is az ÚR az Isten...

Türelem..

Imádkozzunk!
URam! Add, hogy azt munkáljam,mai épít, s ne azt tápláljam, ami rombol! Ámen


Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében.
3 Móz 19,17

Talán fordítva kellene olvasni mai igénket: "Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében - s ide be kellene még szúrni egy szócskát is -, DE ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Az ugyanis az "általános helyzet" - csak így jó közhelyesen -, hogy ebben az "okosak földje"-megmondó-országunkban mindenki "ezerrel tolja magát és osztja az észt", s mindezt azzal a "besserwisserkedő" magabiztossággal és azzal a gyűlölködő érzéssel fűszerezi meg, mintha nem is ennek az országnak, közösségnek lenne a tagja, mintha egy másik bolygóról pottyant volna ide, s akaratán kívül élne itt!

Aki nem érti a világot, s benne az embert, az még a JóIstenre is haragszik - mint Káin tette -, csak hát az ÚRIstent nem pofozhatja fel senki, s akkor marad az embertárs, a honfitárs, a testvér, akiken viszont meg lehet bosszulni mindent, sőt még agyon is lehet őket ütni... Az ember önteltségében rendre elfelejti, hogy erőszak mindig erőszakot szül, aki kardot ránt kard által vész el, s aki szelet vet, az vihart arat!

A "feddés" azt jelenti, hogy az ember az embertársát - négyszemközt és szelíden(!) -, inti, hogy elfedeződjenek a dolgok... s az élet visszataláljon a normális kerékvágásba. Sokan nem megfeddik azt, akinek karakterhibáját még ki lehetne javítani egy négyszemközti, őszinte, feltáró beszélgetésben, hanem nyilvánosan, jó nagy társaságban lebunkózzák a tényekkel, s el is mondják az "értékítéletet": "Hogy lehetsz ennyire hülye?"... Nos, a hosszútávú konfliktus ezzel sikerrel el is startol!

Manapság nem a kapcsolatjavítás őszinte igénye vezérli az embereket a konfliktuskezelésben, hanem az erődemonstráció, azaz: "Csak nem mutatni semmi gyengeséget!" Inkább fitogtatni a képességeket: "Vigyázz, mert ha te úgy, akkor én meg így!" Így bomlanak fel szépen induló barátságok, siklanak ki házasságok is... Az élet azonban nem más, mint együttműködés, melyeknek szabályai egyértelműek. Ismételni azonban sosem árt, ezért 'átfordítottam' egy kicsit a Tízparancsolatot, hogy a 21. század elején is érthető legyen:

1.
Én az ÚR vagyok az Isten, nem a te teljesítményed!
2.
Nevemet a rossz tradíciók konzerválására ne használd!
3.
Én, az ÚR szentellek meg Téged nem, nem a szabadidőd!
4.
Én az ÚR a kooperáció Istene vagyok, konstruktív légy, ne destruktív!
5.
Az élet szentség, szentülj általa!
6.
Időt, energiát ne pazarolj, s másoktól azt el ne vedd!
7.
A szövetség téged is véd, ne törd meg!
8.
Ne hazudj – még magadnak sem!
9.
Más vagyonának kívánásával önmagad ne szegényítsd!
10.
Házastársi hűséget ne ronts meg!