Ha megbántanak
„Ügyeljetek arra, hogy… a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon…” (Zsidók 12:15)
Előfordult már, hogy „leégettek”? Nem vagy egyedül, mindannyiunkkal megtörtént. De ahelyett, hogy ez felemésztene, Isten arra szólít, hogy bocsásd meg, és engedd el! Ha tagadod az érzéseidet, de közben ott fortyognak a felszín alatt, engeded, hogy az ördög előnyre tegyen szert veled szemben (2Korinthus 2:10). De ha a Szentírás irányelvei szerint kezeled a fájdalmas helyzetet, akkor jobbá leszel, nem keserűbbé. Ha ma keserűséggel küszködsz, tedd a következő három dolgot!
Először: bocsáss meg! A megbocsátás nem érzéseken alapul. Ne várj addig, míg úgy érzed, már meg tudod tenni, dönts úgy már ma, hogy elengeded a sértést! Ha ezt megteszed, Isten Lelke meg fogja nyugtatni érzéseidet, és segít leküzdeni a megtorlás kényszerét. Jézus azt mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” (Máté 5:7). Mivel neked is mindig szükséged lesz arra, hogy meríthess Isten irgalmából, Ő arra hív, hogy tegyél „betétet a kegyelem bankszámlájára”.
Másodszor: imádkozz érte! Abban a pillanatban, amikor neheztelést érzel, fordulj Istenhez, és ő erőt fog adni ahhoz, hogy szeretettel cselekedj ahelyett, hogy haraggal reagálnál. Ha elkötelezed magad arra, hogy így élj, Ő megígéri, hogy ad neked „…nyugalmat… a veszedelem napján…” (Zsoltárok 94:13 Károli).
Harmadszor: gondolkodj lelki módon! Keress elő minden megbocsátásról szóló igét, amit csak találsz, és elmélkedj felettük! Ne feledd, minden alkalommal, amikor a helyes cselekedet mellett döntesz, meghal egy kicsi a régi énedből, és fejlődik az új. Így készít fel Isten nagyobb áldásokra. De olyan helyzetben kell lenned, hogy fogadhasd őket! Tehát most dönts úgy, hogy bár megbántottak, mégsem leszel keserű!
„Mindazok pedig, akik hittek… Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban…” (Apostolok cselekedetei 2:44-46)
Becslések szerint körülbelül félmilliárd hitét gyakorló keresztyén él a földön. Az egyház azonban nem is létezne ma, ha nem lett volna a tanítványok kis csoportja, akik annak idején odaadták életüket Krisztusnak. Az „Istenes dolgok” nem csupán részidős érdeklődés, vagy kényelemtől függő elköteleződés volt a korai keresztyének számára, hanem elsőrendű fontosságú tényező az életükben. Ha komolyan akarod venni Istent, állj meg, és vizsgáld meg, mit vettek komolyan a tanítványok. Komolyan vették a gyülekezetet. „Mindazok pedig, akik hittek… Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban…” (ApCsel 2:44-46) Hadd kérdezzem meg: csak hangulatod függvényében jársz gyülekezetbe? Ha kedved van mész, ha nincs kedved, kihagyod? Idegesít, ha az istentisztelet egy óránál tovább tart, vagy ha a prédikáció tíz perccel hosszabb a szokottnál? Heti egy alkalom a maximumod? Az újszövetségi keresztyének nem így voltak vele! Mi vonzotta őket? A dicsőítő csoport, vagy az énekkar? A menő multimédia-használat vagy az ifjúsági programok? Több idejük volt és kevesebb dolguk, mint nekünk? Nem! Az ő életükben minden nehezebb volt, több ideig tartott és sokkal kényelmetlenebb volt. Mégis, a Jézussal való találkozás teljesen átalakította értékrendjüket, hogy a hívők ezután minden nap találkoztak. Vágytak összegyülekezni az Úr jelenlétében, mert hittek ígéretének: „… ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Máté 18:20). Ha komolyan vesszük Istent, akkor rendszeresen közösségben kell lennünk más keresztyénekkel, ahol megtapasztaljuk Isten jelenlétének különleges megnyilvánulását, együtt hallgatjuk Igéjét, és bátorítjuk egymást (ld. Zsidók 10:25). Neked is szükséged van az Istennel való kapcsolat e rendkívüli dimenziójára, ami csak akkor élhető át, amikor Isten családja összegyűlik.
„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.” (Apostolok cselekedetei 2:44)
Az első keresztyének komolyan vették a közösséget. Nem csupán egy klub vagyunk, ahol a közös érdeklődés köti össze a tagokat. Család vagyunk, mennyei Atyánk családjába születtünk bele, vérrokonok vagyunk – a kereszten kifolyt vér által. „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk…” (1Korinthus 12:13). A tanítványok értékesnek tartották kapcsolatukat. A gyülekezet közössége nem csupán éneklést és prédikációhallgatást jelentett. „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.” (ApCsel 2:44-45). Van bennünk ilyen önzetlen szeretet? Törődünk másokkal annyira, hogy megosszuk mindenünket szükségben lévő testvéreinkkel? Az őskeresztyének közül hányan osztották meg mindenüket? „Mindazok, akik hittek.” Mennyit adtak be a közösbe? „Mindenük közös volt.” Isten Igéje a gyülekezetet a testhez hasonlítja. Tagjai egyenként is léteznek, de tökéletesen működni csak a többiekkel való kapcsolatban tudnak. Karok, kezek, lábak, vállak nem létezhetnek külön-külön, összeköttetésben kell lenniük a testtel, a fejjel, hogy rendeltetésüket betöltsék. A korai egyház hihetetlen üldöztetést élt át, mégis csodálatos dolgokat ért el. Miért? Mert megértették, hogy egymást értékesnek kell tartaniuk és saját érdekeiket fel kell áldozniuk a közösség érdekéért. Elszigetelten, csak saját magukra támaszkodva, csak saját érdekeiket néző egyénekként elpusztultak volna ellenségeik megsemmisítő túlerejével szemben. Magányos hívőként, a gyülekezet nélkül túlélni talán lehet, de gyarapodni, gyümölcsöző életet élni nem. A benned rejlő lehetőségek, melyeket Istentől kaptál, sohasem válnak valósággá, amíg nem kötelezed el magad teljes szívből egy helyi közösség felé, és nem adod bele magad a szolgálatba a szerint a látás szerint, amit Isten annak a gyülekezetnek adott.
„… kitartóan részt vettek… az imádkozásban.” (Apostolok cselekedetei 2:42)
Az első keresztyének komolyan vették az imádságot. Az újszövetségi gyülekezet az imádság méhében fogant. Miután tíz napon át együtt imádkoztak a felső szobában, „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel…” (ApCsel 2:4). Mi történt ezután? Elindult egy gyülekezet, ami még kétezer év után is hatással van az egész világra. Imaéletük alábbhagyott, miután a gyülekezet megalakult? Egyáltalán nem! „… kitartóan részt vettek… az imádkozásban” (ApCsel 2:42). Továbbra is imádkozó közösség maradtak. Az első gyülekezet imádságban született, imádságban fürdött és imádságban vált gyümölcsözővé. Azt a bibliai alapelvet hagyták örökül, hogy imádság nélkül semmi fontos és semmi maradandó nem történik. Ma, ha azt szeretnéd, hogy csak páran jöjjenek össze a gyülekezetben, hirdess imaalkalmat! Kérdés: Te mennyit szoktál imádkozni? Miért idegenkedsz az imádkozástól? Talán elhiszed a mítoszt, hogy az imádság nehéz munka? Nem az – ha helyes az értékrended. Kimerít az aggodalom, mert úgy érzed, minden rajtad múlik? Az imádság könnyebbé és gyümölcsözőbbé teszi életedet. A kitartó imádság felemel oda, ahol megtanulhatod, hogyan érhetsz el többet, és közben mély békét és lelki nyugalmat tapasztalsz. Jézus azt mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11:28-30). Komolyan kérdem: lehet-e ennél jobb életmód?
„Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el…” (Zsidók 10:25)
Komolyan vették Isten Igéjét. „… kitartóan részt vettek az apostoli tanításban…” (ApCsel 2:42). A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy manapság a bibliaolvasás még kevésbé elterjedt a keresztyének között, mint az imádság. Ahelyett, hogy Isten Igéjével felvértezve indulnánk szembenézni az előttünk álló nap kihívásaival, inkább reggeli tornával vagy egy kapucsínóval helyettesítettük azt. Bibliaolvasásunk a lelkész vasárnapi prédikációjának alapigéjére korlátozódik. Az első keresztyének annyira elkötelezettjei voltak az Igének, hogy idejüket odaszánták, befektették arra, hogy tanulják, tanulmányozzák, megértsék és elsajátítsák az apostoli tanítást. Isten Igéje képessé tette őket arra, hogy meg tudjanak állni az élet kihívásaival szemben, sőt, amikor az üldöztetések miatt menekülniük kellett, mindenhová magukkal vitték az Igét, és új gyülekezeteket plántáltak szerte a világon (ld. ApCsel 8:4). Te növekszel annyira Isten Igéjének ismeretében, hogy az megerősítsen a nehéz időkre és felkészítsen arra, hogy krisztusi hatást gyakorolj világodra? Az első keresztyének Isten dicsőítését is komolyan vették: „mindig a templomban voltak, és áldották Istent” (Lukács 24:53). Sokunk számára a „dicsőítés” szó csupán a vasárnapi istentisztelet zenei részét jelenti (amin csupán részt veszünk), nem pedig azt az önkéntes cselekedetet, amikor szívünket odaszánjuk Isten magasztalására, imádatára. Csupán szemlélőként ott lenni a vasárnapi istentiszteleten még nem jelenti Isten dicsőítését. Az újszövetségi hívők megértették Dávid útmutatását: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!” (Zsoltárok 100:4). Szeretnéd komolyan venni a dicsőítést? Lépj be Isten jelenlétébe úgy, hogy csakis az ő jóságára összpontosítasz, és teljes szívből kifejezed neki hódolatodat!
Előfordult már, hogy „leégettek”? Nem vagy egyedül, mindannyiunkkal megtörtént. De ahelyett, hogy ez felemésztene, Isten arra szólít, hogy bocsásd meg, és engedd el! Ha tagadod az érzéseidet, de közben ott fortyognak a felszín alatt, engeded, hogy az ördög előnyre tegyen szert veled szemben (2Korinthus 2:10). De ha a Szentírás irányelvei szerint kezeled a fájdalmas helyzetet, akkor jobbá leszel, nem keserűbbé. Ha ma keserűséggel küszködsz, tedd a következő három dolgot!
Először: bocsáss meg! A megbocsátás nem érzéseken alapul. Ne várj addig, míg úgy érzed, már meg tudod tenni, dönts úgy már ma, hogy elengeded a sértést! Ha ezt megteszed, Isten Lelke meg fogja nyugtatni érzéseidet, és segít leküzdeni a megtorlás kényszerét. Jézus azt mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” (Máté 5:7). Mivel neked is mindig szükséged lesz arra, hogy meríthess Isten irgalmából, Ő arra hív, hogy tegyél „betétet a kegyelem bankszámlájára”.
Másodszor: imádkozz érte! Abban a pillanatban, amikor neheztelést érzel, fordulj Istenhez, és ő erőt fog adni ahhoz, hogy szeretettel cselekedj ahelyett, hogy haraggal reagálnál. Ha elkötelezed magad arra, hogy így élj, Ő megígéri, hogy ad neked „…nyugalmat… a veszedelem napján…” (Zsoltárok 94:13 Károli).
Harmadszor: gondolkodj lelki módon! Keress elő minden megbocsátásról szóló igét, amit csak találsz, és elmélkedj felettük! Ne feledd, minden alkalommal, amikor a helyes cselekedet mellett döntesz, meghal egy kicsi a régi énedből, és fejlődik az új. Így készít fel Isten nagyobb áldásokra. De olyan helyzetben kell lenned, hogy fogadhasd őket! Tehát most dönts úgy, hogy bár megbántottak, mégsem leszel keserű!
Komolyan venni Istent
„Mindazok pedig, akik hittek… Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban…” (Apostolok cselekedetei 2:44-46)
Becslések szerint körülbelül félmilliárd hitét gyakorló keresztyén él a földön. Az egyház azonban nem is létezne ma, ha nem lett volna a tanítványok kis csoportja, akik annak idején odaadták életüket Krisztusnak. Az „Istenes dolgok” nem csupán részidős érdeklődés, vagy kényelemtől függő elköteleződés volt a korai keresztyének számára, hanem elsőrendű fontosságú tényező az életükben. Ha komolyan akarod venni Istent, állj meg, és vizsgáld meg, mit vettek komolyan a tanítványok. Komolyan vették a gyülekezetet. „Mindazok pedig, akik hittek… Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban…” (ApCsel 2:44-46) Hadd kérdezzem meg: csak hangulatod függvényében jársz gyülekezetbe? Ha kedved van mész, ha nincs kedved, kihagyod? Idegesít, ha az istentisztelet egy óránál tovább tart, vagy ha a prédikáció tíz perccel hosszabb a szokottnál? Heti egy alkalom a maximumod? Az újszövetségi keresztyének nem így voltak vele! Mi vonzotta őket? A dicsőítő csoport, vagy az énekkar? A menő multimédia-használat vagy az ifjúsági programok? Több idejük volt és kevesebb dolguk, mint nekünk? Nem! Az ő életükben minden nehezebb volt, több ideig tartott és sokkal kényelmetlenebb volt. Mégis, a Jézussal való találkozás teljesen átalakította értékrendjüket, hogy a hívők ezután minden nap találkoztak. Vágytak összegyülekezni az Úr jelenlétében, mert hittek ígéretének: „… ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Máté 18:20). Ha komolyan vesszük Istent, akkor rendszeresen közösségben kell lennünk más keresztyénekkel, ahol megtapasztaljuk Isten jelenlétének különleges megnyilvánulását, együtt hallgatjuk Igéjét, és bátorítjuk egymást (ld. Zsidók 10:25). Neked is szükséged van az Istennel való kapcsolat e rendkívüli dimenziójára, ami csak akkor élhető át, amikor Isten családja összegyűlik.
„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.” (Apostolok cselekedetei 2:44)
Az első keresztyének komolyan vették a közösséget. Nem csupán egy klub vagyunk, ahol a közös érdeklődés köti össze a tagokat. Család vagyunk, mennyei Atyánk családjába születtünk bele, vérrokonok vagyunk – a kereszten kifolyt vér által. „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk…” (1Korinthus 12:13). A tanítványok értékesnek tartották kapcsolatukat. A gyülekezet közössége nem csupán éneklést és prédikációhallgatást jelentett. „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.” (ApCsel 2:44-45). Van bennünk ilyen önzetlen szeretet? Törődünk másokkal annyira, hogy megosszuk mindenünket szükségben lévő testvéreinkkel? Az őskeresztyének közül hányan osztották meg mindenüket? „Mindazok, akik hittek.” Mennyit adtak be a közösbe? „Mindenük közös volt.” Isten Igéje a gyülekezetet a testhez hasonlítja. Tagjai egyenként is léteznek, de tökéletesen működni csak a többiekkel való kapcsolatban tudnak. Karok, kezek, lábak, vállak nem létezhetnek külön-külön, összeköttetésben kell lenniük a testtel, a fejjel, hogy rendeltetésüket betöltsék. A korai egyház hihetetlen üldöztetést élt át, mégis csodálatos dolgokat ért el. Miért? Mert megértették, hogy egymást értékesnek kell tartaniuk és saját érdekeiket fel kell áldozniuk a közösség érdekéért. Elszigetelten, csak saját magukra támaszkodva, csak saját érdekeiket néző egyénekként elpusztultak volna ellenségeik megsemmisítő túlerejével szemben. Magányos hívőként, a gyülekezet nélkül túlélni talán lehet, de gyarapodni, gyümölcsöző életet élni nem. A benned rejlő lehetőségek, melyeket Istentől kaptál, sohasem válnak valósággá, amíg nem kötelezed el magad teljes szívből egy helyi közösség felé, és nem adod bele magad a szolgálatba a szerint a látás szerint, amit Isten annak a gyülekezetnek adott.
„… kitartóan részt vettek… az imádkozásban.” (Apostolok cselekedetei 2:42)
Az első keresztyének komolyan vették az imádságot. Az újszövetségi gyülekezet az imádság méhében fogant. Miután tíz napon át együtt imádkoztak a felső szobában, „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel…” (ApCsel 2:4). Mi történt ezután? Elindult egy gyülekezet, ami még kétezer év után is hatással van az egész világra. Imaéletük alábbhagyott, miután a gyülekezet megalakult? Egyáltalán nem! „… kitartóan részt vettek… az imádkozásban” (ApCsel 2:42). Továbbra is imádkozó közösség maradtak. Az első gyülekezet imádságban született, imádságban fürdött és imádságban vált gyümölcsözővé. Azt a bibliai alapelvet hagyták örökül, hogy imádság nélkül semmi fontos és semmi maradandó nem történik. Ma, ha azt szeretnéd, hogy csak páran jöjjenek össze a gyülekezetben, hirdess imaalkalmat! Kérdés: Te mennyit szoktál imádkozni? Miért idegenkedsz az imádkozástól? Talán elhiszed a mítoszt, hogy az imádság nehéz munka? Nem az – ha helyes az értékrended. Kimerít az aggodalom, mert úgy érzed, minden rajtad múlik? Az imádság könnyebbé és gyümölcsözőbbé teszi életedet. A kitartó imádság felemel oda, ahol megtanulhatod, hogyan érhetsz el többet, és közben mély békét és lelki nyugalmat tapasztalsz. Jézus azt mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté 11:28-30). Komolyan kérdem: lehet-e ennél jobb életmód?
„Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el…” (Zsidók 10:25)
Komolyan vették Isten Igéjét. „… kitartóan részt vettek az apostoli tanításban…” (ApCsel 2:42). A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy manapság a bibliaolvasás még kevésbé elterjedt a keresztyének között, mint az imádság. Ahelyett, hogy Isten Igéjével felvértezve indulnánk szembenézni az előttünk álló nap kihívásaival, inkább reggeli tornával vagy egy kapucsínóval helyettesítettük azt. Bibliaolvasásunk a lelkész vasárnapi prédikációjának alapigéjére korlátozódik. Az első keresztyének annyira elkötelezettjei voltak az Igének, hogy idejüket odaszánták, befektették arra, hogy tanulják, tanulmányozzák, megértsék és elsajátítsák az apostoli tanítást. Isten Igéje képessé tette őket arra, hogy meg tudjanak állni az élet kihívásaival szemben, sőt, amikor az üldöztetések miatt menekülniük kellett, mindenhová magukkal vitték az Igét, és új gyülekezeteket plántáltak szerte a világon (ld. ApCsel 8:4). Te növekszel annyira Isten Igéjének ismeretében, hogy az megerősítsen a nehéz időkre és felkészítsen arra, hogy krisztusi hatást gyakorolj világodra? Az első keresztyének Isten dicsőítését is komolyan vették: „mindig a templomban voltak, és áldották Istent” (Lukács 24:53). Sokunk számára a „dicsőítés” szó csupán a vasárnapi istentisztelet zenei részét jelenti (amin csupán részt veszünk), nem pedig azt az önkéntes cselekedetet, amikor szívünket odaszánjuk Isten magasztalására, imádatára. Csupán szemlélőként ott lenni a vasárnapi istentiszteleten még nem jelenti Isten dicsőítését. Az újszövetségi hívők megértették Dávid útmutatását: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!” (Zsoltárok 100:4). Szeretnéd komolyan venni a dicsőítést? Lépj be Isten jelenlétébe úgy, hogy csakis az ő jóságára összpontosítasz, és teljes szívből kifejezed neki hódolatodat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése