Hitetlenség...

A mai nap imádsága:
Uram! Hitetlen gondolatok gyötörnek, s gyakran nagy bennem a kísértés, hogy Nélküled hamarabb célba érek... Istenem, adj nekem alázatos szívet, hogy ne feledjem el egyetlen percre sem, hogy az életemet Tőled kaptam, s Neked is kell majd elszámolnom vele! Add, hogy megértsem akaratodat, s hogy mások is felismerjék isteni tervedben mentő szeretetedet, s átélve kegyelmedet maguk is irgalmassá váljanak embertásaikkal szemben! Ámen

Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.
2 Thessz 2,3-4

Ami megnyugtató, csöndességre hívogató hely azoknak, akik lelkükben késztetést éreznek az Istennel való párbeszédre, az nyomasztóan elszomorító annak, aki a szószéken áll: az üres templompadok... Hitetlenséggel vádolni a világot balgaság, mivel mindenki hisz valamiben, nemkülönben önmagában. A kérdés mindig az, hogy miben/kiben hisznek az emberek?

Sok rosszat hallunk/látunk a medián keresztül az iszlámról, a szélsőséges tájékoztatásnak meg is lett az eredménye - most aztán "vakaródzhatnak" Brüsszelben... Svájcban ugyanis törvényt fogadtak el 57,7%-os többséggel a mecsetépítés tilalmáról. Igaz, hogy a 7,5 milliós lakosságú Svájc lakosainak 6%-a muzulmán, de ezeknek csak tizedük gyakorolja vallását, mégis a svájciak kulturális identiásukat féltik. Érdekes, hogy az utóbbi években az iszlám terjedése miatti félelmek nyomán Franciaországban az iskolákban betiltották a fejkendő viselését. Svédországban, Olaszországban, Ausztriában, Görögországban és Németországban pedig tiltakozások kísérték a minaretek építését. Egyesek egy új "hullám" első fodrának tartják a svájciak néppárti kezdeményezését. Tény, hogy a hosszú évszázadokon át fennálló virágzó oszmán birodalom hódító akarata rányomta bélyegét az iszlámra, s ezt az "örökséget" még ma is láthatóan magán viseli.

Nos, itt tartunk. A "felvilágosult" 21. századi tudományos-technikai ember nem borul egymás nyakába, s a világvallások nemhogy nem közeledtek egymás felé, de az elhatárolódás még a kereszténységen belül is erősödött! Gondoljunk csak XVI. Benedek legutóbb tett nyilatkozatára, melyben a katolikus egyházon kívüli "vallásos csoportokat" az egyház sebeinek nevezte. "Extra ecclesiam chatolicam nulla salus est" - azaz, "a katolikus egyházon kívül nincs üdvösség". Vissztatérne a középkori merev dogmatizmus? Persze az újprotestáns egyházak "sem különbek a deákné vásznánál", hiszen nem mulasztanak el alkalmat, hogy ne állítsák pellengérre a katolikus egyházfőt.

Vannak korok - az Istentől való újra és újra elfordulás az ember sajátja -, amikor a hitet nem tartják fontosnak. Ilyenkor a tömeg-ember sokkal jobban bízik az ész képességeiben, mind a szív hatalmában. Aztán a világméretű megpróbáltatások mindig felrázták az emberek lelkiismeretét - de a JóIsten óvjon minket arról, hogy az emberi gonosz indulatok újfent elszabaduljanak! A francia felvilágosodás korában az észt dicsőítették, a templomok oltárára szűzlányokat ültettek, s azt gondolták, hogy az a ráció istenítésével új világkorszakot nyitnak majd. Ez meg is történt, csak nem abba az irányba, amely épít és szépít...

Szomorú, ha a templomok ürességtől kongonak, de ezért soha nem az Isten, hanem az ember a hibás. Az az ember, aki a maga képére formálta Istenét, jóllehet az embernek kellene formálódnia istenképűvé... A pozitív változást csakis az hozhatja el, ha a szeretet egyetemes szándéka minden ember szívében otthonra lel. Eladdig azonban - nagy valószínűséggel állíthatjuk - még sok időnek kell eltelnie -, vajha az Isten engedi ezt?

Hitünk titka...

A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm az ádvent csendjét, s a feladatokat! Add, hogy áldássá válhassak embertársaimnak! Ámen


Ti azonban szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak. Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek.
Júdás 17-18

Ádvent köszöntött ránk... az új egyházi esztendő küszöbén állunk. Az emlékezés liturgikus éve lezárult, s most kezdődik az új. Újabb meglátásokkal, impressziókkal közelítünk az isteni titkok felé, melyek "tükör által homályosan" hivogatnak. De nem csak mi, Isten is közeledik felénk. Jóllehet olyan közel van hozzánk, hogy jobban már nem is tudna velünk lenni - hiszen bennünk él, s mi Őbenne -, de éppen azért, mert Ő a szeretet Istene, nem szakad ránk Önmaga titok-súlyával, hanem szelíden, lassan és türelemmel, hogy mi elviselni tudjuk azt, ismerszik meg Ő mibennünk. Ezt az egész életen át tartó folyamatot, amit a hívő ember a hit útjának nevez, nagyon sokan - éppen türelmetlenségük okán - gyorsan be akarják futni... Ők azok a "szektások", akik kiszakítanak egy részt a teljes igazságból, s azt szajkózzák vagy aszerint próbálnak egy perfekt emberi rendszert felépíteni. Aki aztán a "vezér" utasításait nem hajtja végre következetes fegyelemmel, az árulója a rendszernek... Az ilyen extremitást képviselő, magukat szintén kereszténynek nevező közösségek miatt is nagy az ellenszenv a Jézuskövetők irányában. Ráaadásul a csúfolódóknak néha igazuk is van: Nincs izléstelenebb, amikor valaki a maga bűneit, eltorzult életvezetését a kegyesség álarca mögé rejti. A normális értékítéletű ember számára nyilvánvalóak ezek a fonákságok... Természetesen vannak olyanok is, akik eleve ellenségesek a jézusi értékekkel szemben. Azért mert nem ismerik vagy azért, mert "istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik rabjai, s ez elhomályosítja látásukat.

Az ádventi időszak mindig lehetőséget ad a teljesség befogadására. A teljesség nemcsak "odaát" létezik, már itt a földön is megtapasztalható, s élhető. Jézus nem ellentmondásos, szektás elkülönülésre hívta el követőit, éppen ellenkezőleg! A szeretet követeivé tette meg apostolait, s minket is, mai követőit, akik szóval, cselekedettel, imádsággal vagy éppen meghallgatással szolgájuk Őt, embertársaink között.

Jézus nem elvonatkoztatásra, hanem "odaszánásra" hívja el követőt. Nem kimenekülésre a világból, hanem helytállásra. Ehhez ad segítséget ádvent készülődéses várakozása, s a várakozásos imádság meghitt csöndje... Áldott ádventi időszakot!

Hűség...

A mai nap imádsága:
Uram! Hűtlenné vált Hozzád teremtett világod... Nyögjük következményeit önzésünknek és telhetetlenségünknek, foglyaivá váltunk önmagunknak... Uram! Szabadíts meg minket ebből a nyomorúságból, hogy megtaláljuk életünk harmóniáját, s békességed követeiként örömmel szolgáljunk ott, ahová kegyelmesen állítottál minket! Ámen

Oda van már a hűség, és aki a rosszat kerüli, zsákmányul esik. Látta ezt az ÚR, és rossznak ítélte, hogy nincs törvényes rend.
Ézs 59,15

Nincs elszomorítóbb, amikor elszabadulnak az indulatok! Legyen az utcai verekedés, családi perpetvar vagy nagypolitikai érdekharc - teljesen mindegy. Szenvedések, élethossziglan tartó testi vagy lelki keserterhek hordozása jelzi azt, amikor az ember Isten rendjétől eltér. Van, aki az Istenre vonatkozó tízparancsolatbéli törvényeket nem tartja "annyira" fontosnak, van, aki az emberre vonatkozó részeit "relativizálja" s félmondatosan csak annyit mond a "Ne paráználkodj!" parancsolattal kapcsolatban: "Ja, az csak a hatodik (katolikus számozás szerint) parancsolat!" A másik pedig egy másik parancsolatot tesz viszonylagossá... Az eredmény ugyanaz: sérül, s olykor borul a megtartó rend.

Az Isten teremtette természet rendje kezdettől fogva ugyanaz, de a teremtés legrendetlenebbikje - az ember! - még ezt is felborítja. Gátlástalansága nem ismer határt. Ahogyan százmilliók pusztultak el élettér-szerző háborúk során, s egyik nemzedék sem tanult elődeik sorsán, ugyanúgy a mai hamisan szabadság-hívők sem akarják elfogadni, hogy rendre szükség van. A rend ugyanis - ha betartjuk - megtart. Nemcsak az egyes embert őrzi és védi, de az egész közösséget is. Semmi sincs "ingyért" vagy ami ingyenesnek van feltüntetve, azért nagy árat kell fizetni... Mégis sokan gondolják azt, hogy nekik ez vagy az "jár" - mert valimiért különbnek tartják magukat. Márpedig nincs többféle tízparancsolat, hogy válogatni lehessen: kinek ez, kinek az... A megtartó rend lényege az, hogy egyetemes.

Aki hűtlen, az a rendet kerüli meg, az Isten rendjét. A rend pedig abban áll, hogy szükségünk van Istenre és szükségünk van egymásra. Ahogyan nincs élhető társadalom kooperáló emberek nélkül, ugyanúgy Isten nélkül nincs élhető élet sem. Ha Isten "hiányzik" az életünkből, akkor mindaz, amit elértünk, amit kaptunk, aminek részeseivé válhattunk, s idővel mind elveszítjük, akkor ennek felismert ténye nagy szomorúságot ébreszt a szívben. Az ebbéli bánat közeli hozzátartozója pedig a félelem, amely igen gyakran ostoba tanácsokat osztogat.

Ezért mindenek előtt a hűség a legfontosabb! Az Isten teremtettségi rendjéhez való hűség az egyetlen megtartó erő... Aki ettől eltér, az vágyat érez arra, hogy az élettel játsszon, s eközben nem veszi észre, hogy az örök életét is kockára tette...

Szerzés...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy ne váljak érzéseim bábjává, s engedd, hogy a Veled való közösségben életem tudatossága erősödjék! Add, hogy munkálni tudjam a Tőled kapott szeretet által az egységet, hogy kirajzolódjék életünkben mindaz a szép és jó, amire teremtettél minket! Ámen

Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak,
Ézs 5,8ab

December van... és ádvent... Már hetek óta csokoládémikulások büszke serege figyelmeztet minket a polcokról: Vigyázz, jön a karácsony is! Akarjuk vagy sem, megkezdődött a szervezett, össznépi decemberi élmény-vadászat ideje... A megfelelő, huncut eladói dramaturgiával hegyekbe-rakott áruk pszichológiai hatását kikerülni csak keveseknek sikerül. Akik magasabb tudatossággal élik életüket, még azok is többnyire csak akkor veszik észre, hogy "behúzták őket a csőbe", amikor a vásárlói hatásmechanizmus már az ő lelkükben is sikerrel munkálkodott, s valami különös erő sorba állította őket, hogy aztán vásárlóerejükkel némán áldozzanak a bevásárlócentrumok kasszaoltárainál.

Tetszik vagy sem, nemcsak élmény-társadalomban élünk, de a gazdaságunk is élmény-gazdaság. Ugyanis nem kifogástalanul működő technológiát - keserű tapasztalat, hogy a modern 'dizájnos' kevesebb ideig bírja mint a régi funkció-orientált -, hanem az áruhoz hozzárendelt érzéseket adják el nekünk, mi pedig készséggel vevők vagyunk rá! Jóllehet néhány hónapja még azt sem tudtuk az adott dologról, hogy létezik-e egyáltalán, s idővel "azon kapjuk magunkat", hogy a reklámok-szította lelkesedésünkkel mi is izgatottan keressük-kutatjuk a birtokolni kívánt árucikket... Nos, a 'történet' régi, csak a díszletek változtak...

Az ember ősi vágya a szerzésre minden "fejlett" kultúrában megtalálható, így már Ézsaiás próféta is pellengérre állítja azokat, akik "házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek". De minek is? Minek is halmoz az egyik, míg a másiknak hely sem marad? Úgy néz ki, hogy a "Leben und leben lassen" életfilozófiája valójában sohasem "működött" rendesen, a véges földi kincsek igazságos elosztása mindig mítosz volt csupán.

Birtokolni valamit jó érzés, de aki csak a szerzésben leli örömét, azaz mindig csak kapni akar, az semmit nem fogott fel az élet értelméből. Az élet ugyanis adás és kapás, áldozathozatal és elfogadás. Az élet Isten által rendelt ko-operáció, azaz együttmunkálkodás, nemcsak emberekkel, a természettel (amit jelen pillanatban is esztelenül kizsákmányolunk!) de magával Istennel is... Mert Ő egységet - nem vásárlói lázban égők táborát -, hanem szeretettel egymásért felelősséget hordozók egységét kívánja látni...

Találkozásokért.

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Üzeneted engedd megfejtenem a pislákoló gyertyafényekben és embertársaim, szeretteim könnyében és mosolyában! Ámen


"Bizony, Isten fia volt ez!"
Máté 27,54

Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja... üzeni a parasztember régi bölcsessége. Azaz a "háttérben" mindig ott a mozgató erő, s ha nem is látjuk, azért hatását tapasztaljuk. Sokan vannak így az Isten-kérdéssel. Valami van, de kinek van arra ereje, s főleg ideje, hogy utánajárjon: Most melyik vallásnak van igaza? Buzgón árulja mindegyik a "portékáját", vagyis egyedül üdvözítő istenképét a vallásos piacon soha fogyni nem akaró tömegeknek... "Tolongjanak csak, én majd a magam módján keresem meg az igazságot!" Ismerős gondolatok ugye?

A vallásos gondolatokkal azonban van egy alapvető probléma: nem mi határozzuk meg, hogy mikor, s hogyan jöjjenek. Éljük mit sem sejtve életünket, dolgozunk, tervezünk, s persze gyakran álmodozunk is. Aztán egyszer csak, véletlenül(?), éppen akkor, amikor legkevésbbé alkalmas vagy nem vártuk: megszólal az Isten. Külsőleg csak egy hervadó virágszirom, egy őszi nap színorgiájában a pillanat tört részében bennünk átsuhanó gondolat születésről, küzdelemről, s az elmúlásról, de hogy mégis Isten szólt azt nagyon jól tudjuk, mert megéreztük. Beleremegtünk. Kicsinységünk, végességünk okán látjuk be azt, amit belátni mindig kegyelem: az Isten Isten, én pedig az Ő teremtménye vagyok. Ahogyan a szerelmesek legelső egymástpillantásában az élet legnagyobb csodájaként táncraperdülnek testükben sejtek milliárdjai, s ősök génkódolt üzenetei repülnek láthatatlan lélekcsatornákon egymás felé... ugyanígy vagyunk Istennel is. Megpillantjuk, s nem tudunk Tőle szabadulni - de nem is akarunk. Mert jó Vele lenni...

Ádvent küszöbén vagyunk. Egyre több házban gyulladnak fel az ádventi koszorúk fényei, mert mindenki érzi, a picinyke fények nagy erejét. Közösségbe hivogat minden lángocska. A családi meghittbe és az ünneplő nagyobbba. Van, aki ezerszám fűzi aprócska villannykörtéit házának ablakába, kertjének fenyőire, mert lelkében érzi: ilyenkor a Fényből a sok is kevés. Személyes álmok tucatjai villannak fel a fények játékában utcákon és tereken, otthon a pihenés rövidségében, s a munkahely hosszú óráiban. Ádvent van. Az Isten különös, liturgikus külsőbe öltözött hivogatása ez... Ha ezt elfelejtjük, akkor könnyű prédájává válunk a reklámoknak, s bosszantó cirkusszá válik az, ami szentnek rendeltetett. Az ádvent szó (ad-venio) valamihez való közeledést jelent. Fordítják várakozásnak és érkezésnek. Az eredmény ugyanaz: Egymásra találása a mezei lilomnak, s a Hatalmas Szélnek... bárcsak mozdulnának a lélek-harasztok, s megvallanák zizzenésükkel: Bizony Isten fia volt ez! Ezzel nemcsak több, de jobb is lenne a világ...

Végidők...

A mai nap imádsága:
URam! Oly gyorsan szállnak napjaim, s mégsem számolok múlandóságommal... Tégy bölccsé engem jóságoddal, hogy minél inkább megérthessem szereteted nagyságát, s az vezérelje az életemet! Ámen


mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni..
1 Thessz 5,2-3

Hollywoodban - helyettünk és "értünk" nem először és nem is utoljára - már sokszor megálmodták világunk végét, hogy aztán kényelmes fotelünkből végigizgulva - de azért biztonsággal tudva, hogy a főhős úgy is megmenekül -, személyes kockázat nélkül beleérezzünk egy kicsit, milyen is az, amikor nincs tovább... Persze mindez csak film, s a pattogatott kukorica majszolgatásának biztonsággal vissza-visszaránt az anyagvilág fotelos biztonságába, megnyugtatva minket, hogy mindez csak színjáték, az abszurditás filmbéli lenyomata, elképzelése annak, ami eddig még nem történt meg soha, s talán nem is fog...

Ha újra és újra be is csapnak minket - politikában, gazdaságban és pénzvilágban; ti. mindenki ígér, s szinte senki nem tartja a szavát - ennek ellenére újra és újra reménykedünk, hogy majd az inspekciós politikai erők bel-, és külhonban megoldják a gondokat, hogy az aktuálisan megvásárolt "tartós fogyasztási cikk" most már tényleg tartós is marad, s hogy most az egyszer, végre-valahára azért én is jól járok, nem csak a bankok... Reménykedünk, újra csak reménykedünk, s a vége mindig ugyanaz: csalódunk várakozásainkban, elképzeléseink újra csak partra vetik jobbreményű jövőnk hajóját...

Emberekben csalódunk, de ezek a keserű élmények csak ritkán vezetnek el minket az Istenhez. Hiszünk mi "rendesen", ahogyan a többiek, azaz úgy a "magunk módján": saját elképzeléseinkben, erőnkben, ügyességünkben, életfilozófiánk holnapi sikerében -, hiszen, ami ma működött, miért ne működne holnap is?

Pál apostol józanságra int: egyszer mindennek vége! Világvégesen vagy csak személyes véggel, a lényegen nem változtat: egyszer csak megszűnik számunkra a világ... Nincs többé zsongás és szaladgálás, nincs többé ígérgetés és hamis ábrándozás, s a "megúsztam-élmények" szép lassan ellaposodó édeskés öröme. Nincs tovább! Nincs, mert Isten pontot tett a dolgok végére... Hihetetlen? Az. Credo, quia absurdum est! (Hiszem, mert hihetetlen!) - kiálthatunk fel együtt Anselmusszal, s vallhatjuk meg: ami nekünk lehetetlen, az Istennek bármikor lehetséges. Mint a villám úgy válhat semmivé a valóság, s válhat valósággá az eladdig valószerűtlen...

Isten már csak ilyen. Meglepetésekkel teli. Mint az életünk... S ha életünkben váratlan dolgokat tapasztalunk, nem kellene hogy ezek alapos elgondolkodtatásra késztessenek minket, hogy mire vagy kire is várunk az Életünkben?