Bocsánat...

A mai nap imádsága:
URam! Bocsánatod nélkül nem tudok továbbmenni az úton. Segíts, hogy segíteni tudjak én is másoknak! Ámen

   

Bocsásd meg vétkeinket.
Mt 6,12

Vannak, akik földi vándorlásuk egész ideje alatt sem képesek megtanulni, hogy az élet lényege az együttműködés. A kooperáció azonban olykor meglehetősen bonyolult, s eközben akaratlanul is hibázunk, amivel megnemértettséget és/vagy fájdalmat okozunk nemcsak 'felebarátainknak', de azoknak is, akiket nagyon szeretünk. Ezért a keresztény ember életének egyik alappillére a megbocsájtás, melyet hatásosan - azaz megnyugvásthozóan - csak Istennel együtt vagyunk képesek megtenni.

Nemcsak másnak nehéz megbocsájtani az ellenünk elkövetett szeretetlenségeiket, de vannak az életben olyan dolgaink - tegyük őszintén a kezünket a szívünkre, s sóhajtsunk egy nagyot(!) -, melyeket (bármennyire is nagyvonalúak vagyunk önmagunkhoz), nem tudunk megbocsájtani magunknak - gyakorlatilag soha. Életünk végéig - ha nem is azonos intenzitással -, de végigkísérnek minket ezek az "élményeink".

Isten nem a "baba-bűnök" miatt noszogat minket, hanem az olyan istentelenségeink miatt nem hagyja, hogy lelkiismeretünk megnyugodjék, amire csak Őnála van/lehet bocsánat: pl. "kényelemből" elkövett abortusz, szándékos emberölés, nyereségvágyból elkövetett, mások életét megrövidítő delictumok... Ha valaki életében legalább egyszer emberként néz a tükörbe, akkor az ilyen bűnök savként kezdik el marni lelkét. Isten törvénye ez is.

Elmondani tehát: "URam, bocsásd meg vétkeinket!" azt jelenti, tisztában vagyunk helyzetünkkel. Ismerjük készségünket a rossz megcselekvésére, s elismerjük restségünket a jónak elmulasztására. Ezért folyamodunk naponta Őhozzá, hogy képesek legyünk legyőzni önmagunkat, s Isten kegyelméből olyan életet éljünk, ami nemcsak hasznos nekünk és felebarátainknak, de még az Örökkévalónak is kedve telik benne, mert azt tesszük, amire teremtett minket... azaz szeretünk.

Elkötelezettség...

A mai nap imádsága:
URam! Te hívtál el, s Te tartasz meg. Kérlek adj nekem bölcsességet és kitartást, hogy szereteted követeként élhessek e világban! Ámen



Egyébként mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, ahogy az Isten elhívta: így rendelkezem minden más gyülekezetben is... Mindenki maradjon abban a hivatásban, amelyben elhívatott... Mindenki abban maradjon meg Isten előtt, testvéreim, amiben elhívatott.
1 Kor 7,17; 20 és 24

Pál apostol. A Tarsusból való Saul. Így vall magáról ApCsel 21,39-ben "Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Cilicia eme nevezetes városának polgára." Különös figura az apostolok sorában, hiszen nem is volt Jézus tanítványa... Ennek ellenére alig van vasárnap, hogy ne hallanánk kijelölt igéket valamelyik leveléből, hiszen a kanonizált Újszövetség 27 irata közül 13-at neki tulajdonítanak. Érdekes módon Pálhoz katolikus testvéreink sem imádkoznak gyakran közbenjárásért - Szent Antalhoz, Szent Péterhez sokkal hamarabb -, de még a középkorban oly kedvelt 14 segítő szent között sem szerepel Saul-Pál. Leveleiből, s a Lukács evangélista által írt Apostolok Cselekedetei c. irategyüttesből - főleg ennek második részéből - sokkal több személyes információt tudunk meg a "pogányok apostoláról", mint az összes többi apostolról együttvéve... de ezeken kívül hallgatnak róla, a zsidó irodalom különösen is. Nem úgy a keresztény teológusok, se szeri, se száma a könyveknek, melyek Vele ill. tanításával, a "páli megigazulástannal" foglalkoznak, s valóban nem túlzás paulológiáról beszélni. Az már csak vallástörténészi közhelyes megállapítás, hogy Mózes után Saul-Pál a második nagy izraelita vallásalapító. (Jézus URunknak ugyanis mozgalma van, nem külön vallása! )

Ha valaki, akkor Saul-Pál - aki kettős kultúrában (zsidó és hellén) nevelkedett - birtokolta azt a képességet, hogy átlássa Jézus mozgalmának jelentőségét, s egyre fokozódó szerepét a Római Birodalomban. Talán éppen ezért is "intézkedik" leveleiben oly buzgón, hiszen világosan látja, hogy politikai olvasata lehet a még egyelőre ismeretlen Jézus-követő közösségeknek, zsenge gyülekezeteknek. Mostani szakaszunkban is - négy versben háromszor is(!) - megemlíti: "Mindenki maradjon a hivatásában!" Mintha csak azt akarná mondani: Csak semmi feltűnés, semmi változtatás, vigyázzatok! Nyilván gondolhatott arra is, hogy Jézus nagyon hamar visszajön, s eladdig meg minek feszegetni a társadalmi kereteket...

A 21. században - így majd kétezer év után - azonban "más világot" élünk, s a páli radikalizmussal - jóllehet a fundamentalisták igen-igen szeretnek hivatkozni a páli levelekre(!) - nem sokat halad(hat)unk előre. Rendjén is van ez, hiszen Jézus URunk a szelídség, a béke, a szeretetben való elkötelezettség halálig tartó engedelmességét adta nekünk például. Kortörténeti információ: Tarsusban "nagy betűvel írták" a filozófiát, nem csoda, hogy az ott nevelkedett Pál szereti a magyarázatokat/elméleteket, sőt, ő maga is saját fogalmi rendszert épít fel Jézussal (akit soha nem látott!) kapcsolatban. Ezzel ellentétben a Názáreti Jézus nem szisztémát/rendszert tanít, hanem új életvezetésre/életstílusra hív el... Az, hogy kinek melyik út - a páli vagy a jézusi - tetszik/adatik éppen, a Gondviselés egy másik nagy kérdését veti fel, annyi azonban megállapítható, hogy ha az EGY kereszténységet az érem két oldalához hasonlítjuk, akkor a "jézusi oldala" fényesebb, s mostani korunkban sokkal jobban olvasható az üzenete...

Félelem...

A mai nap imádsága:
Uram! Aj nekem bölcsességet, hogy szólhassalak Téged! Ámen

   

Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok.
ApCsel 18,9b-10a

"Itt állok, másként nem tehetek!" - lutheránus létére ki ne ismerné ezeket a szavakat? Jó Lutherünk azt is mondta ekkor: "Mert nem jó az embernek a lelkiismerete ellen cselekedni." Manapság, amikor hivatalos védelemben részesül az egyéni vélemény, amikor a többvéleményűséget éljenzi a média (persze csak látszólag), amikor elméletileg mindenki bátran felvállalhatná a "másságát" - nos, ma is vannak tabu-témák, amiről szemérmesen vagy sem, de hallgatunk. A hallgatás oka mindig ugyanaz: a félelem. Félünk a másvéleményűek haragjától, bosszújától, mert embertársaink többsége nem szereti hallani a bírálatot, mégha az építő is. Tegyük hozzá: mi magunk sem hallgatjuk szívesen mások ránkzúduló elmarasztaló bírálatát.

"Ne félj, hanem szólj!" - bátorítja a Lélek Pál apostolt, no meg minket is. Minket azonban az elmúlt 60 esztendőben arra idomítottak itt Közép-Kelet-Európában, hogy jól gondoljuk meg: kinek, mikor, mit mondunk, s természetesen mindeközben ne felejtsük el a régi bölcsességet - "Ne szólj szám, nem fáj fejem!". S ha mindezek után valaki mégis ki meri nyitni a száját, s esetleg meg meri mondani, hogy a "A király meztelen!" - annak lelke rajta! Mindenesetre, ha ilyen ember van/lenne a közelünkben, akkor gyorsan tegyük meg az óvintézkedéseket, s jelentsük ki: Nem ismerjük ezt az embert, nem tudjuk, mit beszél, s különben is "minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve"... A mai magyar közéleti valóság ilyen. Bátran kijelenthetjük: istentelen. S ami, aki istentelen, az egyben embertelen is.

Pál, akinek megvoltak rétori eszközei, igen művelt, korának tudós embere volt - mégis elbizonytalanodik, ezért is van szüksége az isteni biztatásra: Ne félj, hanem szólj, ne hallgass! Akkor hogyne lenne szükségünk nekünk a mennyei erősítésre! Az erőt, a tartást, s kitartást az adja, hogy tudjuk: Isten velünk van. "S, ha ő velünk, ki ellenünk" - lutheránus létére ki ne ismerné ezeket a szavakat? S mit kell szólnunk? Azt, hogy az Isten szeretet...

Gondviselés...

URam! Sok mindenért aggódom, pedig nem kellene... Add, hogy kezedből tudjam venni életem minden fordulatát, s elhiggyem - még ha aggódásom más is láttat velem -, hogy Te mindent nekem akarsz ajándékozni, még az örök élet lehetőségét is! Ámen


Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?

Mt 6,26-27

Jónéhány évvel ezelőtt, reformként felvezetett elbocsátás-sorozat kezdete óta sokan aggódnak - bizonyos értelemben jogosan -, hogy mi lesz velük, s mi lesz a holnapban, s holnaputánban? Kivették a munkát, s ezzel a kenyeret is a kezükből. Hol találnak munkahelyet, hogyan fogják a családjukat eltartani, és egyáltalán, miből fognak megélni? S, az egzisztenciális megszorultság mellett még ott van a fojtogató bizonytalanság: Képes vagyok-e az új helyzetben, újra kezdeni? Sok-sok mindenért aggódik az ember. A múlt miatt: Jaj, csak ne szakadjanak rám a következmények elhibázott döntéseim miatt(!); a jelen miatt: Jaj, csak nehogy rosszul csináljam(!); s persze a jövő miatt is: Jaj, mi lesz a gyerekeimmel, mi lesz az egészségemmel, mi lesz az anyagi helyzetemmel(?) - és a felsorolást bárki tudná még folytatni.

Ne gondoljuk azt, hogy ez az aggódás minket nem érhet utol. Bármelyikünket utolérhet, bármikor! Elbocsátások mindig is voltak, ahogyan betegségek, s elhibázott döntések keserű következményei is! Amikor Jézus URunk itt a Hegyi Beszédben azt mondja, hogy "ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől", akkor az Isten gondviselését helyezi homloktérbe. Neki gondja van mindenre, s mindenkire.

A mi gondunk persze az, hogy a véletlenekben, a szerencsében sokszor jobban bízunk, mint az Istenben! Ezért is aggódunk a holnap felől: "Amim még ma megvan, vajon meglesz-e holnap is?" Aki azt gondolja, hogy ma mindene megvan, holnap pedig már nem lesz meg, az nem bízik az Istenben. Ma erős Istenem van - gondolja -, holnap meg nem lesz erős? Na, ez hitetlenség a javából! Ma még Mindenható az Isten, de holnap már nem? Megrövidülnének Isten gondviselő karjai, melyek eleddig átöleltek? ...Isten nem ember, hogy elfáradna!

Az aggódás oka mindig az, hogy ilyenkor az ember bizonytalanságban lebegteti az életét. A bizonytalanság kínzó elviselhetetlensége miatt vonja meg bizalmát az aggódó ember Istentől, pedig pontosan ilyenkor kellene leginkább bízni: Ha én nem is, de Isten az, aki lehetetlen helyzeteket is megoldja, mert Ő még a rosszból is elő tudja hívni a jót! Ugyanakkor: Mindig egy-egy nehézség, baj, probléma idején derül ki az igazán, hogy valójában milyen hit az, amit mi annak gondolunk? Isten mércéje szerint is megáll, vagy csak mi minősítjük magunkat hívő embernek?

Sokan félreértelmezik Jézus URunk szavait. A Mester nem ítéli el a vágyat, hogy biztonságban kívánunk élni, hiszen mindenki szereti a kiszámíthatóságot. Aki azonban nem számol azzal, hogy jövőjének fedezete nem nála, hanem Isten kezében van, az könnyen elszámolhatja magát! A világ sajnos azért ilyen, mert az ember nem egyszerűen biztonságot akar magának, hanem mindenáron(!) be akarja biztosítani magának a jövőjét. Így hisz abban eszelősen, hogy a békét csak akkor tudja megvédeni, ha készül a háborúra...

Az Istenben bízó ember bölcsessége nem más, mint hogy engedi: minden dolga Isten mércéje alá kerüljön. Ami megáll az Ő mércéje szerint is, az valóban érték, s valóban megtartó erőt képvisel! Sokan azért fordulnak el a Teremtőjüktől, mert nincsenek megelégedve Isten gondoskodásának a "minőségével". Sajnos ilyenek vagyunk: legtöbbször mást akarunk, vagy másra vágyunk, mint amit Isten ad(na).

Aki nem bízik Isten mindenhatóságában, korlátlan és teljes hatalmában, az törvényszerűen az aggodalmaskodás zsákutcájában köt ki. Az ilyen ember nem ér rá örülni, s ezért nem is tud boldog lenni. Attól fél, attól szorong, hogy ami ma örömet okoz, azt holnap elveszi az Isten. Pedig Isten nem kifosztani akar, hanem mindent adni akar: még az Ő megismeréséből fakadó lelki ajándékokat is! Éppen ezért az aggodalmaskodás egyetlen ellenszere, "gyógyszere" nem más, mint a naponkénti imádság és az Ő előrelátó gondoskodásába vetett őszinte hit...

Közösség...

A mai nap imádsága:
Uram! Hordozz, erősíts, hogy hordozhassak másokat! Ámen


Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi.
1 Pt 4,10-11a

Ha az értelmes munka nyűggé válik, akkor az már nagyon nagy bajt jelez... A munka ugyanis nem átok, hanem áldás. Lehetőség arra, hogy felismerjük emberlétünk sok-sok vetületét. A munkában megtapasztaljuk, hogy fontosak vagyunk, hogy szükség van ránk, hogy felelősséget hordozunk egymásért. A munka nemcsak egyfajta vallásos tevékenység - hiszen magában hordozza az alakotás ízét, az új teremtésének szépségét -, de a munka eszköz is abban, hogy épüljön s éljen a közösség, amiben vagyunk. Ha a munka, a feladat, a kihívás mindennél fontosabbá, azaz istenné válik, ha emiatt elhagyagoljuk emberi kapcsolatainkat, akkor elkezdtünk csúszni a deformálódás lejtőjén... Isten azonban nem deformálni, hanem formálni akar minket!

A deformálódás legjobb ellenszere, ha folyamatosan reformálódunk. Azaz visszatérünk a Forráshoz, az Életnek Vizéhez. Ha ottvagyunk, az Ő közelében, ha belőle élünk, akkor életünk nem lesz muszáj-szagú örömtelen, hanem kiegyensúlyozot, boldog és megelégedett lesz még akkor is, ha terheket kell hordoznunk benne. A terhek igazán akkor elviselhetetlenül nehezek, ha egyedül kell azokat elhordoznunk. A jó közösség ebben is segít, könnyíti sorsunkat. A hordozó közösségben megoszthatjuk bánatunkat, s örömünket "szaporíthatjuk".

Ha a közösségi értékek zsugorodnak, akkor bomlik a társadalom, s az egyén egyre kiszolgáltatottabbá válik a körülményeknek. Ez nemcsak a közösség terhelhetőségére van kihatással, de a jövőre nézve is kockázatot jelent! A jövő ugyanis a garanciája a túlélésnek, a megmaradásnak. Hogy megmaradunk-e, az viszont nem a jövőben, hanem a mában dől el: képesek vagyunk-e áldozatot hozni a holnapért?

Szavaink erejéért.

A mai nap imádsága:
Uram! Csodálatos alkotásodat a szót, tisztítsd meg ajkunkon! Uralkodj értelmünkön és érzéseinken, hogy megtapasztaljuk a szó teremtő, gyógyító és megváltó szabadságát és ne vergődjünk tovább önzésünk láncaival megkötözötten, hanem őszinte gondolatainkkal tudjunk szolgálni Neked és embertársainknak! Ámen



Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok.
Nem kellene ennek így lennie.
Jakab 3,10

Amióta ember létezik a Földön, azóta soha ennyi lehetősége nem volt gondolatai közlésére, de soha nem is kínlódott ennyit a megnemértés és szavai hiteltelensége miatt. A szó teremtő hatalom, és ez nemcsak a Biblia első lapjain nyilvánvaló. A reklámokban elhangzó csábító zizegése a levegőnek: "Vedd!" hamarabb válik valósággá, mint gondolnánk. A szavakkal nemcsak irányítani lehet, hanem alkotni, emelni és persze rombolni is.

A szó lehet áldás, de válhat átokká is. Okozhat lebegtető egészséget megtartó örömet, és alázhat porba, szétverhet maradék önbecsülést, sőt olykor hitünket reménységünket meglopva beteggé is tehet. Aki szavainak ura, az nagy hatalommal bír, talán a legnagyobbal, ami létezik ezen a világon: Önmaga felett is képes uralkodni. Jól mondja Pál apostol is, "aki száját megzabolázza, az egész élete felett is uralkodik..." Ha belehallgatunk, akárcsak véletlenül is fiataljaink kommunikációjába... nos, a sírás kerülgeti a jó érzésű embert. Nyomorult, kommunikációjukban megrokkant fiataljainkat lehetne képzeletbeli pellengérre állítani, de higgyük el, nem eredendő gonoszságuk, csakis lelkük békétlensége az, ami indirekt módon az őszinteség, a szavak hiteles tartalma után kiált. Miközben majd' mindenütt a mocskolódás és a hazugság fojtogató bűzében küszködnek önmagukkal és világgal, a vágyakozás egyre nagyobb bennük a megértésre, az elfogadásra. Ezért nyúlnak aztán pótszerekhez, ezért verődnek bandákba, hogy elemi ösztöneik kontrollálatlanságában is keressék boldogságmorzsáikat.

Jakab, aki nem nagy "megigazulástani" teológus, de helyén van a szíve és az esze is, azt mondja: "Nem kellene ennek így lennie..." Akkor miért van mégis így? Lustaságból, nemtörődömségből? Nem! Elsősorban az Isten elfogadásának hiánya miatt. Amíg az Isten, a Szeretet elé odabiggyesztjük: élő, őszinte, kicsi, nagy, önfeláldozó stb... eladdig nem értjük meg, hogy nincs relativizált Isten, csakis Isten van. Nincs félig megszületés vagy kicsit meghalás. Csak Születés, s csak Halál van, s benne egy Élet... Aki felfogja ezt, az a szavak világán keresztül különös erőket tapasztalhat meg életében, melyek mind-mind az Isten felé irányítják. Az ilyen emberek mindig tudnak valami biztatót továbbadni: élőszóban vagy mobiltelefonon, interneten vagy levélpapiroson, újságon vagy könyveken keresztül - szavaikból áldás árad.