Egészségünk...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem szívet, hogy érezhesselek Téged, s megérezzem hol van rám szükség! Ámen

Uram, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál...

Zsolt 30,4a-c

Isten csodálatos alkotása az emberi test. Nemcsak évtizedeken át hűséges hordozója, szolgája a léleknek, mely benne lakozik, de fantasztikus rendszere ékes bizonysága annak, hogy az Örökkévaló "jókedvében" teremtette Ádámot, s Évát... Az egész-ség hasonló egy olyan almához, amely kívánatos, gyönyörű, de csak idő kérdése, hogy mikor válnak láthatóvá az elmúlás jelei, s mikor derül ki, hogy melyik titkos féreg rágja belülről. Születésünktől kezdődően hordozunk magunkban legalább egy tucatnyi élettel össze nem egyeztethető betegséget, ennek ellenére Isten segedelmével évtizedeken át élhetünk... Mi ez, ha nem a kegyelem jele?

Amikor betegek vagyunk - s most ne az aktuális náthánkra gondoljunk - akkor érezzük át igazán elesettségünket, s vesszük észre: csak Istenbe kapaszkodva valóságos a béke. Hiába a modern orvostudomány minden új vívmánya, egyre jobb gyógyszerek vagy a géntechnika "áldásai" - csatákat megnyerhetünk a halállal szemben, de a háborút nem nyerhetjük meg soha. Nos, az "örökélet" nem evilági kategória, ennek ellenére sokan élnek úgy, mintha örökké élnének...

A zsoltáríró a betegségéből való szabadulás öröméről ír. Jól tudja, hogy Ura, Istene tartotta meg, Neki köszönheti, hogy tovább élhet... Bizonyára más lenne a világ, ha tisztelné az ember az Istentől kapott életet! Bizonnyal odafordulna embertársai felé, s a rábízott világra is jobban vigyázna. A világ azért ilyen igazságtalan, s azért van benne ennyi szenvedés, mert csak halálunk előtti utolsó akkordjainkban halljuk meg, mit is kellett volna másképpen tenni, de változtatni az életünkön akkor már nem tudunk.

Irgalom...

A mai nap imádsága:
Uram! Naponta ütközünk azzal, hogy irgalmatlan világban élünk. Kérünk, tégy minket békességed küldötteivé, hogy életünkben tükröződjék a Te irgalmadnak az áldása, s mások is felfedezhessék megbocsátás titkát! Ámen
   

Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik.
Lk 6,36-37

Vannak szavak, melyek természetszerűen kikopnak hétköznapi szóhasználatunkból - mert változik/fejlődik(?) a világ. Vannak olyan szavak is, melyek - bármennyire is változik a világ - mindig használnunk és értenünk kellene és mégis "kikopnak"... Ilyenek például az irgalom és kegyelem szavaink is, amik magyarázatra szorulnak a 21. század elejére - s persze a kárhoztatásról se feledkezzünk meg.

Ha az "irgalom" és "kegyelem" jelentéstartalma távol is áll a ma emberétől, azt mindenki tudja, mit jelent az irgalmatlanság és a kegyetlenség. A globalizált méreteket öltött kihasználás, respekt-nélküliség, hazudozás és átverés következményeit mindenki érzi: legyen gazdag vagy szegény, öreg vagy fiatal. A siker mindenáron való hajszolása, a Föld és testünk energiáinak mértéktelen pazarlása az "élményért" - mára tragikus helyzetbe sodorta az egyént és a társadalmat. Zabolálatlanságunk az irgalmatlanságban és a részvét hiányában jól nyomon követhető, érezhető az élet minden területén... Bizony, nem véletlenül szabja meg Jézus cselekedeteink irányát: "Legyetek irgalmasok!" Ahogyan Mennyei Atyánk az, nekünk is azzá kell(ene) válnunk. Ha ez a folyamat nincs meg az életünkben, akkor nem épül Isten országa közöttünk, akkor híjával vagyunk a bennünk misztikusan lakozó Szent Léleknek... s ennek következtében megkopik életünk fénye és lélekkeserítően gyorsan veszítjük kedvünket a szolgáló életre.

Van egy titok azonban, ami olyan nyilvánvaló mint a Nap fénye, sokan mégsem teszik meg életük vezérlő elvévé: Ez pedig a megbocsátás. Ez a gyökere, az alapja az együttmunkálkodásainknak, kiegyensúlyozott életünknek. Egyedül a megbocsátás teszi teljessé az életet - beteljesületlen vágyaink/kívánságaink ellenére! Igazán megbocsátani - nemcsak "elásni a csatabárdot" egy időre - azonban csak az tud, akinek már megbocsátottak. Odafönt. Kiteljesedni az áldás azonban csak akkor tud idelent, ha mi is részeseivé válunk az isteni megbocsátásnak és irgalmat gyakorlunk másokkal szemben...

Istenes, építő célokért.

A mai nap imádsága:
Urunk! Te látod hová jutottunk Nélküled... Esztelen menekülésünknek vess határt, hogy észrevegyük, a megoldás Te magad vagy szereteted igazsága által! Ámen


Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt...
Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén.
1 Móz 11,1 és 4

Amióta kiszakadtunk a paradicsomi elrejtettségünkből, hiányzik nekünk az Isten... Minden korban megpróbálták valahogyan pótolni a pótolhatatlant, valami keveset visszaszerezni abból az érzésből, ami mindennek értelmet ad, amitől "kerek" a világ. Mert Isten egy nyelvre teremtette az embert, az embert, s aki ezt nem beszéli, sosem találja meg a helyét a világban. Az egyféle beszédet, a másik szolgálatát mindenki megérti. A szeretetnek nincsen bonyolult grammatikája, nincs akadémiai szintje, sem köznapi dialektusa, a szeretet egyszerűen: szeretet. S amíg anyák szülik az embereket, eladdig tudni fogja minden édesanya és gyermek is - mégha rövid időre is, mert azután újra beleszédül a világba -, hogy az élet az csakis áldozatból fakad.

Tiltakozhat az ember, hogy neki nem kell az Isten, a torony építése (szimbólum ez is!) elmondja, hova is kívánkozik az ember... oda föl, az Istenhez. Istenhez azonban nem vezet semmilyen lépcső, hogyan építhetne a véges létrát a végtelenhez? A torony szigorú építészeti törvénye, hogy egyik emelet nyomja a másikat, s így a magasság mindig véges; az Istenhez eljutás hierarchia-törvénye pedig a szolgálat, azaz: Az erősebb, a nagyobb emeli a gyengét, s így mindketten emelkednek. Nincs belső körre leszűkítettek társasága, kiválasztottak sincsenek. Ha lennének, akkor ez azt jelentené, hogy az HáromEgyIsten szeretet-nyelve az nem egyféle...

A város az istentelenség helye. A metropoliszok átláthatatlansága az ember lelkét fullasztja meg. Már a rómaiak is tudták - így is építkeztek -, hogy egy városban harmincezer embernél több nem lakhat, mert az kezelhetetlen, átláthatatlan. Ennek ellenére minden birodalom megszüli megalomán Rómáját, Babilonját, Bábelét, s csak idő kérdése mikor dől a torony... Isten egyetemes törvényét atomoktól a génjeinken át az emberi természetünkig egyszerűen nem lehet kijátszani... Lehetséges, hogy egyszer "tudósaink" újraírják genetikai kódjainkat - A Jóisten mentsen meg ettől! - de abban a pillanatban el is veszítjük Istenképűségünket... Átírhatja e a majom Schakepearre szonettjeit? Át, csak az "eredmény" értelmetlenségén túl a kapcsolatát is elveszítette a költővel.

Aki élni, s túlélni akar, az menekül a városból. Szomorúság, hogy a jövő generációja nem jó levegőjű ligetekben - mint a görögök azt tették - szívja magába a tudást, hanem büdös, kutyaürülékes megannyi betonrakás tornyocskák közé szorítva. Ahogyan a görögnek úgy e mai modern képzésnek is megvan az eredménye... Nevet szerezni nem kell magunknak, mert már van: Ember. Csak ki kell töltenünk avval az egyféle nyelvvel... a szeretettel.

Üdvözülés...

A mai nap imádsága:
URam! Kegyelmed palástjával boríts be mindannyiunkat, hogy irgalmadban reménykedhessünk! Ámen


Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.
1 Kor 6,9-10

Mégis csak "rendes" ez a JóIsten... Lám-lám, ezek az embertelen, gyilkos feudalista-, monarchista-, kommunista-, kapitalista-, gazemberek mégiscsak kívül maradnak! Szép is lenne, ha együtt kellene örvendeznünk "odaát" mindazokkal, akik itt és most nyakkendőben, elegáns módon, mindenféle pénzügyi mutatókra - amik persze az ő érdekeiket védik -, hivatkozva százmilliók sorsát keserítik meg és generációk sorsát pecsételik meg! Kik ezek a nyerészkedő "emberfeletti" emberek, akik a harmadik évezred elején is, még mindig spekulál(hat)nak alapvető élelmiszerekkel a tőzsdén, kísérletezve százmilliók egzisztenciájával? Talán másik bolygóról idetévedt idegenek, akiknek teljességgel közömbös a felebarát sorsa?

Mégiscsak van igazság! Ha idelent nem is, de legalább odafent! De jó, hogy egyszer, végre-valahára érvényesül! Hiszen hogyan is lenne lehetséges, hogy akik a hatalmi elit hazugságait jól megfizetett bértollnokként igazságként propagálják a médiában - gátlástalanul mindenkit rágalmazva -, azokkal együtt ünnepeljünk az Isten eljövendő országában? Csak van itt egy kis bökkenő...

Mi van a latrokkal? Esetleg az üdvözülés rendjében is a "kivétel erősíti a szabályt"? Hiszen Jézus URunk azt mondta az egyik latornak: "Még ma velem leszel a paradicsomban!" Akkor most Saul-Pálnak vagy a Mesternek van igaza? A kérdés nem teológiai "kekeckedés", csomókeresés az isteni igazságosság kákáján! Tényleg, lesznek egyáltalán olyanok, akik bejutnak az Isten országába vagy kívül marad mindenki? Hiszen nincs Isten előtt egy igaz ember se... Illetve pontosítsunk! Kettő azért volt: Énók, aki az "Istennel járt" és egyszer csak magához emelte őt az ÚR, s Illés, akit tüzes szekéren ragadott magához az Isten. No de a többi? Akik nem voltak ugyan házasságtörők, bujálkodók vagy részegesek, nem ártottak senkinek, de valamiért - talán a körülményeik miatt? -, elmulasztották megtenni jót... Velük most mi lesz? Mert ők enyhíthették volna az éhezők kínjait, pohár vizet adhattak volna a szomjazóknak, meglátogathatták volna a börtönben az ártatlanokat -, de mégsem tették. Akkor most ők is a külső sötétségre kerülnek, a "többi" közé, ahol lészen sírás és fogaknak csikorgatása?

Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló: Pál apostol elképzelése és Jézus szavai erősen ellenkeznek egymással, s mivel "a tanítvány sosem lehet feljebbvaló a Mesternél", ezért a Mesternek kell igazat adnunk. Ő pedig azt mondja az egyik latornak: "Még ma velem leszel a Paradicsomban!"

Mi a tanulság a fentiekből? Isten országa valami egészen más, mely meghalad minden képzelőerőt, s ha még maga Pál apostol is próbálja elképzelni, milyen is lehet az valójában - bizonyára nem olyan. Tény, hogy az "emberek füle viszket" bizonyos tanításokra, s örömmel hallgatják azokat, akik emberi okoskodást visznek oda, ahol annak semmi érvényessége sincs. "Isten királysága" az "odaát" ugyanis valami egészen más... Bejutni oda nem kiválóság, hanem irgalom kérdése. Az Újszövetség arra biztat, hogy "rettegéssel munkáljuk üdvösségünket", s még akkor sem lehetünk biztosak a magunk erejében... Mindez arra kellene hogy indítson mindannyiunkat, hogy keressük az Isten országát már idelent, s azt tegyük, amire eredetileg is rendelt minket a Teremtőnk, vagyis szeressünk: felebarátot, önmagunkat, a JóIstent, s az egész teremtettséget!

Vezetés...

A mai nap imádsága:

Istenem! Add, hogy ne a magam eszében reménykedjek, hanem a Te gondviselő Jóságodban bízzak, s rajtam naponta megújuló kegyelmedre hagyatkozzak! Ámen

Példázatot is mondott nekik: "A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe? ...Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?"
Lk 6,39 és 41

A vezetés és szervezés, a logisztikával karöltve, modern korunkban nemcsak elengedhetetlen része életünknek, de külön tudománnyá is vált. Jó dolog, ha vezetnek minket - pl. amikor egy idegenvezetőre ráhagyatkozunk, aki minden érdekeset elmond nekünk -, de alig van keserűbb érzés, mint amikor "megvezetnek" minket, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy becsaptak minket! A politika szerte a nagyvilágban bőven hoz példákat erre, mondhatni ebből élnek - nem is olyan rosszul - a hitvány vezetők...

Aki vezet, az vezetési tisztéhez/feladatához bizalmat kap, s ez jó érzés a vezető számára. Az emberek szívesen hagyatkoznak mások vezetésére, mert ez mindig kényelmesebb, egyszerűbb, s mindeközben van ideje az embernek mással vagy éppen saját ügyes-bajos dolgaival foglalkozni. Az, hogy ki "ki mögé áll be", viszont egyéni döntés eredménye, így az egyéni felelősség nem kerülhető ki. (A háborúkból hazatérő katona azzal védekezik, hogy "parancsra tettem", de az elkövetet gonoszság lelki terhét nem a parancsosztónak, hanem a parancsot végrehajtónak kell elhordozni, bizony egy egész életen át!) Lutherünk a szabad akaratról, a döntéseinkről világos példájával így mondta: "Az Ördögnek és a JóIstennek is van egy-egy lova: az egyik a pokolba, a másik a mennyországba vágtat el veled. Az, hogy melyik lóra pattansz fel - már te döntöd el..."

Vezethet-e vak világtalant? De még mennyire!!! Sokan képzelik azt magukról, hogy milyen ügyesek, okosak, s mennyire jól tudják menedzselni az életüket... de csak később derül ki, milyen óriási árat fizettek a "sikerért". Idővel minden kiderül, ott a gödör mélyén, amikor már beleestünk, amikor már sehová nem tudunk továbbmenni, amikor már bőségesen van idő a kórházi ágyon, fehér falak fogságában vagy éppen válás utáni rideg magányban átgondolni mindent, hogy hol is rontottuk el vagy éppen miért...

Más mércét használni másnál, mint magunknál - etikátlan. Sokan mégis gondolkodás nélkül teszik ezt, felejtve azt, hogy a tisztességtelen eszköz, ördögivé teszi a kitűzött nemes célt! Ahhoz, hogy jól lássuk, ne csak azt, ami előttünk van, hanem azt is, ami a holnapban s a közeli holnaputánban van, "Istenbe kell belenéznünk"! Ez azt jelenti, hogy Hozzá visszatérve, naponta meg kell mosnunk lelkünket a "kegyelemben", újra és újra tudatosítanunk kell magunkban, hogy az igazi célt nem mi tűzzük ki magunk elé, hanem a Gondviselő Isten. Ha Őreá hagyatkozunk, s nem emberi instrukciókra, akkor elkerüljük az élet igazi nagy gödreit, melyekből egyedül sosincs menekülés...