Bölcsesség...

A mai nap imádsága:
Uram! Szeretnék szépen, s jól élni! Küzdök és dolgozom, s mégsem jutok el abba az állapotba, amit szívem szerint kívánok magamnak... Kérlek segíts meg, s légy velem, költözz be szívembe, hogy féljelek, s végre úgy szerethessek és éljek, ahogyan azt szeretném, s ahogyan Te is elvárod tőlem! Ámen



Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!
Zsolt 90,12

Fiatalon lenne jó bölcsnek lenni... Kikerülhetnénk sok ifjúkori butaságot, olykor életvezetési tragédiát. Tartani tudnánk a fontossági sorrendet, s mindenek előtt nem mulasztanánk. Elkeserítő érzés, amikor nem más, csakis mi magunk - azaz a lelkiismeretünk vádol: Akkor és ott... Miért szóltál vagy nem szóltál, miért tetted vagy nem tetted? Utólag látjuk meg, hogy bizony igen súlyos árat kellett fizetnünk makacsságunkért! A Szentírás arról tanúskodik, hogy az élet minden formáját és állapotát tisztelni kell. Nem lehet büntetés nélkül áthágni ezt az Isten-adta fontos szabályt! Nem azért, mert ilyen könyörtelen az ÚRIsten, hanem azért mert az Életnél nincs nagyobb kincs... Az, hogy egy élet, a folyamatos mozgás a megszámlálhatatlanuk sok történés és találkozás mekkora ajándék, igazából a halál mozdulatlanságában válik nyilvánvalóvá számunkra...

A létezés felfoghatatlan gazdagsága ellenére az emberek százmilliószám pusztították egymást, korra, vallásra, technikai- és kulturális szintre való tekintet nélkül! De nemcsak az Élet elleni tetteink, de már sértő kijelentéseink is következménnyel bírnak ránk nézve. Ősi megfigyelése ez az embernek, amit a Biblia is rögzített: "Tiszteld apádat és anyádat!"... "hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön." Azt, hogy tagadásaink, gonosz indulataink mélyen legbelül minket gyilkolnak, azaz rövidítik életünket, többnyire csak életünk második felében látjuk be... Ezért ajánlja Jézus: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat... Mert ahogyan az Élet elleni tiszteletlenségünk kihat saját életminőségünkre, ugyanúgy áldás száll vissza ránk, ha másoknak minden jót kívánunk, s imádkozunk értük.

A bölcs szív az élet tiszta szeretetét jelenti. Mivel nem vagyunk az Élet urai, csak részesei az Életnek, ezért egyedül csak Isten tehet minket bölccsé - amikor beengedjük Őt a szívünkbe. A bölcsesség nem rögtön és teljességgel birtokolható fölülről jövő adomány! Időre van szükség ahhoz, hogy érlelődjön bennünk, mint a gyümölcs, s kiteljesedjen életünkben.

A bölcsességnek haszna addig van, amíg élünk, ezért kell törekednünk rá ezért jó minél hamarabb elkezdeni az "előkészületeket", hogy megértsük mi is az Isten akarata - velünk. S hol kezdődik a bölcsesség? Ott, amikor az ember elkezdi Istent félni, s szeretni...

Elhivatás...

A mai nap imádsága:
Uram! Éltess, hogy akaratod szerint élhessek másokért! Ámen

   

Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.
Jn 15,16a

Nem is gondoljuk, hogy amikor az eklézsia szót használjuk, akkor az egyház alapjául szolgáló isteni cselekedetet hangsúlyozzuk, hiszen maga a szó azt jelenti: kihívottak közössége. Az általános görög szóhasználatban gyűlést, a nép politikai jellegű összegyülekezését jelentette. Kétezer éve azonban az eklézsia (kihívottak/elhívottak közössége) az Isten gyülekezetére is értendő, mely összegyülekezés nem egyszerűen alkalmi esemény, hanem egy tudatosan választott életközösséget jelöl, Isten, a központ körül. Fontos kiemelni, nem csupán azért van eklézsia, mert egyszer valamit "életre hívtak", megalapítottak, s aztán minden változatlanul maradt benne. Az egyház az együvétartozás, az összegyülekezés állandóan megújuló, konkrét eseményének az eredménye, melyekben a Szentlélek "munkálkodik".

Az eklézsiának hármas jelentése van: fordíthatjuk gyülekezetnek, egyházközségnek és egyháznak. Mindegyik értelmezés más szerepet hangsúlyoz. Az egyház az "a szenteknek közössége" -, de mégis emberi intézmény. Jóllehet Isten ügyét szolgáljuk benne, de nem vagyunk mentesek a világi hatásoktól - emberek vagyunk, esendőek. Az egyháztörténet arra tanít minket, hogy a folyamatosan változó egyházi élet az elvilágiasodás és a megújulásra koncentráló bezárkózottság két szélső pontja között ingázik. Ha hivatásunkat komolyan vesszük, úgy a pillanatnyi külso forma felett mindig diadalmaskodik a belső tartalom, s az emberi intézmény felett győzedelmeskedik az életformáló isten-létrehívta lelki közösség.

Minden azért történik az eklézsiában, az eklézsiával, hogy az javunkra váljék, s aztán gyümölcsöt teremjünk. A "termésben" soha nem a mennyiség a lényeg - az Istentől eltávolodott ember ugyan profit-orientált, de az Isten(!) nem az - , hanem maga folyamat: a növekedés, a gyarapodás, a megújulás átélése, a továbbadás. Mindez csak akkor történik meg, ha úgy az egyháztagok, mint a lelki vezetők képesek a személyes áldozathozatalra, azaz vállalják az mag-létük szolgálatos szétfoszlását, mely lehetőséget teremt az istenes értékek napi-aktuális megnyilvánulására...

A gyümölcs nemcsak továbbadja az életet-hordozó magot, maga is táplálék. Mondhatni a mag 'mellékterméke' az, amibe jóízen beleharapunk... Van-e ezért szebb, ízletesebb, mint hálaadással élni az életet Isten rendelése szerint? Bizony nincs, mert az Isten azért adta az Életet, hogy benne megnyilvánuljon az Ő kegyelmes szeretete.

Lélekőrző békéért...

A mai nap imádsága:
Uram! Békétlenségeim okait kérlek szüntesd meg, s irgalmad palástjával takard be életemet, hogy megbékélt szívvel boldogan adhassak hálát mindenkor, mindenért! Ámen

   

Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Fil 4,7

A béke akkor válik nagyon fontossá, ha már nincs, ahogy a türelem is akkor kezd nagy kinccsé válni, ha már fogytán van. Sok dologgal vagyunk így életünk folyamán. Amíg normális körülmények között élhetünk, dolgozhatunk, addig ezt magától értődőnek vesszük. Csak ha kezd megbomlani a harmónia, akkor válik nyilvánvalóvá: mit is adott valójában a megszűnő munkahely, az elhidegülő (házas)társ, a családi fészekből kiröppenő gyermek vagy éppen a meg-megkopó egészség.

Vannak pillanataink, amikor az "általános" békesség, az "eleve" jószándék egyszerűen kevésnek bozonyul. Vérpezsdítő disznóságok, égbekiáltó gonoszságok hírei bombáznak minket naponta. Nemcsak a távoli világok nyomorúsága világlik be egyre nagyobb felbontásban és élénkebb színekben a nappalik tévénézős nyugalmába, de szűkebb világunkban is utolérnek minket a romboló erők. Ilyenkor hamar eluralkodik rajtunk is a békétlenség... s ilyenkor kell igazán a fölülről jövő békesség, mely minden értelmet meghalad! Amikor kicsúszik a talaj a fiatal lába alól, mert elhagyta a kedvese, amikor izzadságcseppes munkaórák százai fekszenek az adott "projektben", s a siker elmarad, amikor szépreményű terveink nem válnak valóra, azaz amikor süllyedni kezdünk, mint Péter a hullámok között, akkor nagyon kell(ene) az Isten békessége!

Az Ige szerint Krisztusban, a Legnagyobb Titokban, "Minden Értelmet Meghaladóban" a megélhető szeretetben ez az erő folyamatosan, jön, itt van közöttünk és bennünk, és megőrzi szíveinket... "Csak ennyi?" - kérdezhetik a felületesen gondolkodó szkeptikusok - "És a csoda?" A csoda az, hogy még élünk, s nem pusztultunk el, mert a történelem Istene a rosszból is mindig a jót hozta elő, pedig mi következetesen a jóból is a rosszat kerekítjük...

Minél idősebb az ember, annál több a lélek mélységes raktárában felgyülemlő emlék. Sok közöttük a rossz, a maró, a fájó élmény, melytől nem tudunk szabadulni, mert ezekben mi magunk vagyunk a fájdalomtól megkötözöttek. Külső erő nélkül nincs szabadulás, a "münchauseni nagy trükk", önmagunk üstükét megragadva kihúzni magunkat a bajok ingoványából - csak nagyotmondások világában sikeres akció, az élet mindennapi valóságában, ha a körülmények vasmarkának szorításába kerülünk: ott nincs menekvés, a mulasztást, a bűnt követi a büntetés, a dolgok sosem maradnak következmények nélkül. A hívő ember a bölcsesség keskeny ösvényén menetel előre, melyet ő maga hit útjának nevez. A bölcsessége azonban nem evilági bölcsesség, több annál, mert alapja az ÚR félelme.

Múlandóság...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy kegyelmed révén meg tudjam különböztetni a természetest a természetellenestől, a múlandót az elmúlhatatlantól! Ámen



Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.
Mt 10,28

Lélekölő... Sokszor használjuk ezt a kifejezést, ha valami olyat kell csinálnunk, aminek nem látjuk semmi értelmét. A felesleges adminisztráció az egyike ezeknek. Ha belegondolunk abba, hány olyan papirost, plasztik-kártyát nyomnak kezünkbe, melyek egy-két pillanat, nap vagy év múlva már semmire sem valók, akkor elgondolkodhatunk: vajon mi volt ezeknek az értelme? Kinek az érdekét szolgálta? Amíg nem voltak számítógépek, a fontos dolgokat papiroson rögzítették - jóval korábban pergamenre írták vagy kőbe vésték - manapság pedig számítógépeken tárolják, s ugyanúgy mind régen, papirosra is kinyomtatják... De minek is? Biztos, ami biztos... hogy megmaradjon! De kinek?

Annyi bizonyos, hogy a bizonyítványok, igazolások, nyugták s egyéb papirosok következtében nagyságrendekkel nem javult az emberek élete, inkább csak a bosszúság költözik a szívbe, ha ezt vagy azt a tanúsítványt nem találjuk, amivel bizonyíthatjuk, hogy mi természetesen mi vagyunk, s ami a mienk, az papíron is a mienk... Aztán eltelik pár évtized, kiköltözünk ebből a világból, s utódaink - ha vannak - értetlenül nézegetik a megsárgult adminisztrációs terméket: a sok hivatalos iratot, a szépen rendszerezett adóbevallásokat, a pénzügyi-, s egyéb jelentéseket - melyek elkészítésére ezer vagy tízezer órára volt szükség az ember amúgy is rövidke életéből - s egy darabig talán még megőrzik, s aztán megsemmisítik. Hiszen mire is lenne jó az a sok-sok papír, ha már rég a temetőben fekszik adóbevalló és adóellenőr, jelentést író és azokat követelő? De bizony még az is lehet, hogy a történelem vihara elsöpör egy-egy nemzetet vagy országot papirosaival együtt - az emberi civilizációban nem először, s gyaníthatóan nem is utoljára...

Nemcsak a túlburjánzott adminisztráció lélekölő... Lélekfojtogató az is, ha nincs távlat, ha bizonytalan holnap, ha reménység nélküli a várakozás. Megsemmisítően hat lelkünkre az is, ha tartalmatlanul telnek napjaink, mert azt gondoljuk, nincs kit szeretnünk, s úgy hisszük, minket már nem szeret senki, legfeljebb valamilyen teljesítményünkért kedvelnek minket. De elsorvasztja a lelket az is, ha nincs eredménye a megharcolt sikernek, mert azt őszintén senkivel nem tudjuk megosztani...

Az evangélium üzenete tegnap, ma és mindörökké ugyanaz: a test(i élet) elmúlik, de a lélek megmarad. Ezért nem a múlandóságra ítélt szertefoszlása miatt kell(ene) keseregnünk, hanem annak kell(ene) örülnünk, hogy a néhány évtizedes ideiglenesben felfedezhetjük az örökkévalót. Van-e szebb, s nagyobb boldogságot adóbb annál, ha szülő és gyermek őszintén megbeszélheti az élet nagy kérdéseit? Lehet-e értelmesebb időtöltés annál, minthogy őszinte emberi találkozások részeseivé válhatunk? Aligha... Sokan mégis az élettelenre, a matériára szavaznak. Az anyag meg is fizeti nekik, amit megérdemelnek: "túléli" őket...

Szavaink..

A mai nap imádsága:

URam! Sokszor szóltam, amikor hallgatnom kellett volna, s amikor meg szólnom kellett volna, hallgattam... Add, hogy tanuljak hibáimból, s gondolataimat ne az én igazam, hanem a Te szereteted formálja! Ámen

Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot;

1 Pt 3,10

Érvényes igazság ez minden kapcsolatunkban, nemcsak a felebarátaink viszonylatában, de a legszűkebben, a párkapcsolatiban is! Szeretnénk örülni az életnek - örömre teremtett minket az Isten(!) -, de valahogyan mégsem tudjuk igazán hogyan is kellene csinálnunk...

Nagy szerelembe esünk, eljegyzést tartunk, házasságot kötünk - aztán "beüt a krach", s elválunk. Ha csak a prominenseink, a "celebek" élnék elénk ezt a mintát! Jóllehet a gyermekek háromnegyed része még mindig családban nő fel, de hogy mennyire "patchwork family" a családok nagy része - tessék csak szétnézni egy-egy óvodai csoportban,iskolai osztályban! (Európában a megkötött házasságok 40%-a válással végződik, de arról soha nem szól a statisztika, hogy kinek hányadik az éppen megkötött házassága... ezek után azt állítani, hogy a párkapcsolatban élés egyfajta "sikermodell" - nagy merészségre vall!) Nem elhanyagolható "trend", hogy a válások mintegy kétharmadát a nők kezdeményezik!

Ami elgondolkodtató, hogy a fiatalok gyors házassága utáni elválást még csak-csak megérti a szűkebb környezet - ha nem megy együtt, hát nem megy... -, de amikor 20-25 év után válnak el a házastársak, akkor értetlenül állnak a közeli hozzátartozók is a jelenség előtt! Az okok között megtalálhatóak a klasszikus esetek - hűtlenség, beteges féltékenység, veszekedés -, de egyre gyakoribb indokként vetődik fel az elhidegülés, illetve a felismerés: "Ennek így semmi értelme!"

Az élet bizony folyamatos prezentáció és improvizáció! Mindezt relatíve harmóniában teljesíteni csak egyféleképpen lehetséges: ha kommunikálunk! A tartalmas beszélgetés, az egymás megértését munkáló bölcs hallgatás, az őszinte beszéd eleddig még mindig eredmény hozott. Sajnos a párbeszédek jelentős része azért alakul át induló értelmes vitából értelmetlen veszekedéssé, mert mindenki a maga igazát véli az objektív igazságnak, s így a vélt saját igazság "mindenáron-sikeréért" feláldozza a közös megegyezés csöppet sem elhanyagolható eredményességét.

Megzabolázni a nyelvünket - az egyik legnagyobb tudomány! Mindenki csak "mondja a magáét", pedig ez nem a közeledést, hanem a távolodást szolgálja. Az üres fecsegés megterhelő, s hatásosan kioltja a közös öröm tábortüzét... Mindezeken túl a gonosz indulatok szavakban megformálódva, később a legváratlanabb szituációkban vetődnek fel, s fejtik ki hatásukat - újra. Védekezni ezek ellen csak egyféleképpen lehet: meg kell tanulnunk figyelni a JóIstenre! Ha Ő része életünk mindennapjainak, ha Vele járunk, akkor nemcsak a teher válik könnyűvé, de az Isten szeretet-igazsága mellett eltörpül a mi igazságunk, s nemcsak másokhoz leszünk irgalmasok, de mi magunk is irgalmat nyerünk...

Törvény...

A mai nap imádsága:
URam! Tisztítsd meg szívemet, hogy tisztán lássak vele! Ámen

Ne lopjatok, ne hazudjatok, és senki se csalja meg honfitársát! Ne esküdjetek hamisan nevemre, mert meggyalázzátok Istenetek nevét. Én vagyok az ÚR! Felebarátodat ne zsákmányold ki, és ne rabold ki. A napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig! A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől! Én vagyok az ÚR!,
3 Móz 19,11-14

Az írott törvények - beleértve a mai hatályosakat is - évezredek óta szabályozzák az emberek életét, de ezek mellett vannak "íratlan törvényeink" is. Azt szoktuk erre mondani, hogy "szokásjog", ami ugyan nincs leírva sehol, de mégis alkalmazzuk, mert emberi kapcsolataink alapjait képezik. Ez a fajta "jogi meggyőződés" elsősorban a szívben gyökerezik - ugyanis ott mindenki érzi, hogy mi a jó, s mi a helyes... Mindenki tudja, hogy mi az, ami "jó erkölcsbe ütköző" - ez egyébként a Polgári Törvénykönyv szerint megtámadhatósági alap -, ezért bosszankodunk, amikor szemünkbe vigyorogva mondják a nyakkendős tolvajok: "Ez így jog-szerű!" S, ha jog mellettük is áll, az igazság - amit mindenki érez -, az ÚRIsten soha...

Ahhoz tehát, hogy Istenhez forduljunk, nem kell "bújni a Bibliát"... Lehet, sőt olykor kell is, de a megtérésnek nem ez az alapfeltétele. Ezért olyan szánalmas, amikor azzal érvelnek önjelölt térítők: "De hát meg van írva a Bibliában!" Aki nem veszi észre, hogy az Isten mindent beleírt a szívünkbe is(!), az hamar eltévedhet a bibliai szövegek között - lásd keresztény felekezetek, külön hitvallással rendelkező gyülekezetek irdatlan nagy számát!

Milyen jó az írott törvény? azt mondják erre, hogy civilizációs előrelépés! Valóban? Az állatoknak - egy fajon belül - nincs törvénykönyve, mégsem ölik egymást (a rang-harc/küzdelem az más... A Tízparancsolat tehát nem előrelépés, hanem a visszalépés bizonyítéka! Le kellett írni azt, aminek íratlanul a szívben kellene hogy lakozzék: a SZERETETről van szó!

Van nekünk egy apostolunk (Szent) Saul-Pál, aki maga is a zsidó kazuisztikus törvények szigorában nevelkedett - sőt még "kezdő" rabbiként a farizeusi kegyesség ifjú "frontemberének" is számított; aki jól látja, hogy nem az Írás betűje, hanem a Lélek szerint kell szolgálnunk, élnünk. Abban viszont nincs igaza, hogy a törvény nélkül ne tudnánk, hogy "Ne kívánd a másét!", hiszen a rossz, ami az ütközik az általános jóval! Ha egy férjet arra kell "törvényi úton" rá-idomítani, hogy ne tegyen szexuális ajánlatot barátja feleségének, hogy egy humanoidot arra kell rávezetni, hogy reflexből ne lopja el azt, amiért más megdolgozott, hogy az emberfia-lánya ne hazudozzon össze-vissza - még ha a médiából ezt is tanulta -, akkor az ilyen ember nemcsak erkölcsi nulla, de potenciálisan hulla is... mert saját maga munkálja evilági poklát, s túlvilági kárhozatát...

A törvény akkor működik jól, ha azt mindenki betartja. A zsidók "bibliája" a Tóráh - jóllehet törvénynek mondják, de sokkal inkább az "Istentől kapott rendet", az "élet beszédét" értik alatta -, nemcsak a hétköznapi élet legkülönfélébb vetületeiben ad eligazítást, de még a kultikus törvények átlagember számára alig átlátható rendjét is "beszabályozza". Mindezek ellenére még sincs tökéletes életvezetése a zsidó embernek sem - hiszen akkor nem lenne liturgiájukban ott a "jóm kippúr", az engesztelés napja.

A törvény tehát - a szeretet viszonylatában - csak tükör. Persze hiába "fényesítjük" újabb és újabb rendeletekkel - egyházon belül zsinati határozatokkal - a törvény tükrét, ha soha nem nézünk bele, akkor semmi, de semmi értelme sincs... Ezért fontos eljutni a felismerésre - s ez a kegyelmi élet -, hogy Isten szabadságra teremtett mindannyiunkat, s ennek az isteni szabadságnak csak akkor van kiteljesedése, ha az szeretetből fakad...