Bölcsesség...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem értelmes szívet, hogy akaratod szerint élhessem napjaimat! Ámen

A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet. Mert általam sokasodnak meg napjaid, és gyarapodnak életed évei.

Péld 9,10-11

Szeretünk illuziókban fürödni, ezért hatnak ránk olyannyira az ígéretek... Aztán kiderül, a valóság egészen más, nem olyan, amilyennek látni véltük. Minél több az ilyen 'megtapasztalásunk' - annál bölcsebbek vagyunk. A dolgainkat, s a világot úgy fogadni, ahogyan van, azaz természetesen, a maga természetességében az élet kiteljesedését jelenti. Hadakozni, perlekedni a lényegtelen miatt - oktalanság, de áldozatot hozni a megismerésért a bölcsesség maga.

A Hold, a Nap, s a csillagok milliárdjai - jóllehet elérhetetlen távolságban vannak - mégsem illúziók, hanem létező valóságok, melyek életünk részei, sőt meghatározzák mindennapjainkat is. (Pl. a Hold-okozta ár-apály nem emberi képzelet szüleménye, hanem a Hold gravitációjának érezhető valósága...) Isten megteremtette az egész univerzumot (a maga valóságában!), amit ebben a mostani földi testben sosem leszünk képesek teljességgel megismerni, de akkor minek teremtette őket Isten? Az egész, végtelennek tűnő, de mégis véges teremtettségnek csak akkor van értelme, ha egyszer (értsd: odaát) megismerhetjük. Isten ugyanis a Szeretet Istene, Ő szereti teremtményeit, s emberteremtményeinek is a javát akarja. Ajándékozó szeretetével, mindenkit eljuttat majd az ismeret teljességre. Úgy fogjuk Őt magát, s egész teremtettségét is ismerni, ahogyan Ő ismer most minket. Ezért, ami részleges volt itt a földi létünkben, amit megtört a bűn, a betegség és a veszteség, amit félbeszakított a halál, az 'odaát' teljességre jut... Ez az örökkévalóság jóhíre!

Aki meghallja ennek a megismerésnek evangéliumát, annak megsokasodnak napjai. Onnantól kezdve ugyanis tudja, hogy mindenek mozgatórugója az isteni szeretet, ezért az Életben a szeretet nemes szolgálatában való részvétel a leggazdagítóbb. Aki szeretni tud, az már nem a napokat, s az évekez számolja, hanem örül a neki szabott időnek, mely számára az idő nem múlik, hanem telik, azaz a teljesedik - kegyelemből, kegyelemre.

Bűn és bűnmegelőzés...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy bölcsen tudjam vezetni életemet! Ámen

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: „Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.” De a másik megrótta, ezt mondva neki: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.” Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”
Lk 23,39-43

Evangélium minden latornak, kriminálisnak, aszociálisnak, perverznek és istentelen életűnek: Megtérni még az utolsó pillanatban is lehet! Hát ez jó hír, meg nagyon szép is, lám-lám mégis csak kerek ez a világ... vagy mégse? Azért érdemes egy kicsit az események mögé pillantani, s el-elgondolkodni: Hogyan is van ez az egész "bűn-büntetés"-dolog?

Amerikában tanulmány készült arról, vajon helyesen ítélik-e meg a munkahelyen dolgozó férfiak, hogy hol a határ a "szexista"-megjegyzések és úgymond a férfi nő kapcsolatában meglévő "normális" megjegyzés/kompliment/bók között. Nos, kiderült, hogy mindenki - iskolai végzettségtől függetlenül(!) - pontosan tudta hol a határ... S hogy miért lépik át verbálisan ezt a határt mégis? Miért mesélnek el csakazértis pajzán, nőket diszkrimináló vicceket nők jelenlétében is? Az ok igen egyszerű: hatalmi kérdésről van szó! A munkahelyi hierarchia-harcban (is!) mindig vannak, akik szeretnének elsők lenni az egyenlők között!

A gyilkos nagyon is jól tudja, hogy nem szabad ölni, a tolvaj is tudja, hogy lopni bűn, a félrelépő házastárs is tisztában van vele, hogy a hűtlenségével mit kockáztat - a rossz dolgok ennek ellenére sajnos mégis megtörténnek! Az elkövetett bűn átka, hogy ami eltörött, azt csak összeragasztani lehet, ami elszakadt, azt már csak összekötni, összevarrni tudjuk: s akarjuk vagy sem, a csomó ott marad, a betoldás, a folt életünk végéig látszódni fog! Ha nem így lenne, akkor az áldozat visszajönne a temetőből, a tolvaj a lopott holmit visszaadná eredeti tulajdonosának, s a férj/feleség is örökre elfelejtené, hogy megcsalták...

Az élet valósága, a "hétköznapok szavaknélküli igehirdetése" azonban azt tanítja nekünk, hogy a bűnnek mindig következménye van! A bűn elkövetője mindig maga is - ha nem is szoktuk sajnálni - áldozat: hiszen a gyilkos magát is öli, a tolvaj magát is meglopja, s a hűtlen ember is önmagát sebzi meg - örökre... S ami megtörtént, azt nem lehet nem megtörténtté tenni! Lehet elkezdeni valami újat, de újrakezdeni nem lehet, mert az idő kereke csak egy irányba halad...

Mi a tanulság ebből a csodálatos történetből? Először is az, hogy mindenki a maga sorsának kovácsa. Másodszor: van, aki megérti, hogy mi az élet értelme, s az utolsó pillanatban Istenhez menekül, de van olyan ember is, akinek szíve úgy megkeményedett, hogy azt még a JóIsten sem tudja (vagy inkább nem akarja?) feltörni. Harmadszor: a bűn kizár a közösségből, s képes elválasztani az Istentől - akár örökre is! Ezért érdemes megfontolni a minden nap reggelén, mit akarunk tenni aznap, s nap bevégeztével csöndes perceinkben átgondolni Isten előtt, mit sikerült valóra váltani elképzeléseinkből, s mi az, amit elmulasztottunk...

Célunk

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy futásomat akaratod szerint bevégezhessem, s hitemet kegyelmedből megtarthassam! Ámen

de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé,

Fil 3,14ab

Antropológusok szerint az ember futásra teremtetett... Kétlábúságunk tehát predesztinál minket a járásra/futásra, de a motorizáció utolsó évtizedeinek köszönhetően a távolságokat inkább autóval, mintsem lábbal győzzük le. Mindenhová autóval igyekszünk - "időt spórolunk vele", mondogatjuk -, bizonyítjuk igazunkat, s még el is hisszük, mi magunk is. A futás mára nem a táv megtételét jelenti, hogy ti. "A"-pontból eljutunk "B"-pontba, hanem önmagunk legyőzését, nemkülönben a futás a tudatos-sportos élet kifejezése is. Sajnos jóléti világunkban keveset mozgunk(futunk) - tény: erősen túlsúlyosodik európai társadalmunk... Persze a nagy rohanásban, a munkahelyi- és magánéleti elvárások szorításban - "kinek van ideje még a futkározásra is?" - felmentést, önigazolást mindig fogunk találni...

A sportos élet valóban nagyfokú tudatosságot igényel -, ahogyan a keresztény élet is. Mindkettő az elhatározással, odaszánással kezdődik, s mindkettőnek szép eredményei vannak, ha nem felejtjük el a célt. Céltudatosságunk annak kifejeződése, hogy tudjuk, mi felé tartunk! Céltudatosság nélkül nincs krisztuskövetés, azaz keresztény élet se.

Manapság nagy divatja van a "futópadon-futásnak", melyen alaposan elfárad az ember, közben persze izmosodik is -, de mégsem jut sehová. Az életnek azonban nem az a célja, hogy egészségben, jó kondícióban megőrizzük magunkat (Mire is? ...A halálra, az elmúlásra?), hanem az, hogy miközben vissza kell adnunk rugalmasságunkat, állóképességünket, sőt még egészségünket is - eljussunk az Istenhez.

Visszatalálni Teremtő Atyánkhoz csak akkor tudunk, ha engedünk az Ő vonzásának, ha esélyt adunk magunknak, hogy szólhasson hozzánk az Örökkévaló... S hogyan szól hozzánk Isten? Úgy, hogy amit mi lehetetlennek tartunk, az Számára lehetséges: mi szavakkal imádkozunk, de Ő válaszol a csöndben, az Ő mennyei országának evangéliumát hirdetjük cselekedeteinkkel, s nekünk van Életünk itt a Földön , mi keressük Őt, s az Ő igazságát, de mindig Ő talál ránk, mi vagyunk az Ő követői, de valójában Ő hordoz minket...

Harmónikus élet...

A mai nap imádsága:
Istenem! Hálát adok Neked a testemért, az egészségemért, amire nem mindig tudtam, s tudok vigyázni. Segíts meg minden nap, hogy belássam, testem jóléte lelkem jólététől függ, s megelégedésem csak akkor lesz, ha Benned élhetek! Ámen.

   

Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség,
Rm 8,5-6

Nyugalom, csend, törődés... gombamód szaporodó "welness-centerek" igyekeznek megfáradt testű és lelkű emberek harmóniáját helyreállítani - természetesen jó pénzért. Jó, hogy ilyen is van, hiszen sok embernek ad ez munkát, megélhetést. A welness-reklámok egyik legnagyobb szépséghibája azonban, hogy a harmóniát pénzen nem lehet megvásárolni.

De mi is az a welnnes? A wellness szó két szóalak - a "well being" és a "fitness" - rövidített összenövésével keletkezett. Mindenki úgy magyarázza, hogy a wellness egy Amerikában már harminc éve hirdetett életstílus, amelynek mottója az, hogy az életben veló megelégedés-érzésünkhöz elengedhetetlen a szervezetünk mentális, vagyis fiziai és a pszichikai egyensúlya. Az igazság azonban az, hogy "importált" dologról van szó, annyiban persze amerikai, hogy üzletet csináltak belőle... Az indiai ősi gyógyászat bevezető eleme az intenzív masszás, amivel a perifériás vérkeringést serkentik, de a gyógyászati metódus másik fele az igazán fontos: A különbözó gyógyhatású növényi kivonatok testbe juttatása, melyek heveny hányást és erős hasmenést okoznak...(Így méregtelenítik a szervezetet - meglehetős hatásfokkal.) Nos, ez utóbbi fázist nehezen lehetne integrálni a welness-programokba, de az első része az meglehetősen "piacképes"...

Nyilvánvaló, hogy testünknek szüksége van alapvető igényeinek normális kielégítésére, de a testi jólét még önmagában nem eredményezi a lélek boldogságát. Ha így lenne, akkor a jóléti világ nagyon boldog lenne, de sajnos ennek éppen az ellenkezője igaz: a fejlett országokban él a legtöbb céljavesztett, depressziós ember. Bármennyire is igyekezünk, s kell is hogy igyekezzünk testünk fizikai kondíciójának megtartására, hiszen - ahogyan Pál mondja - testünk a Szentlélek temploma, de csodára azért ne várjunk, testünk minden egyes perccel csak öregebb lesz - azaz: a test törekvése a halál. Bizony életünk a sír felé görbül...

A lelki élet nagysága abban mutatkozik meg, hogy a lélek képes áttörni a téridős lét korlátait. Egyrészt az anyagvilágot alá tudja rendelni a lélek világának, másrészt nemcsak a halálig, hanem azon túl is bizakodó látása van. Személyes halálunk után nyilvánvalóan minden megnyugszik, s békesség honol majd mindenekben, de a lét folytonosságának hitünkben megnyilvánuló reménysége már itt a földi távlatainkban is békességet hoz, s ezzel életet szolgálja, hogy teljeségben, harmóniában lehessünk.

Meghallásért...

A mai nap imádsága:
Uram! Itt vagyok, kérlek szólj, hozzám, mert hallgatni kívánlak! Ámen

   

Igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk!
Zsolt 65,6

"Ha Isten lenne, akkor válaszolna!" - sokan érvelnek így a maguk igazsága mellett. Az igazság az, hogy az Istennek nem kötelező szóban válaszolni, ha Isten, akkor szavak nélkül is jól megérteti magát. Aki Isten vonzáskörzetébe került, azért, mert kereste vagy azért, mert élete rohanását megállította egy betegség vagy veszteség az megtapasztalta, hogy Isten üzenetét a csend milyen jól tudja közvetíteni. Kórházi ágyak fogságában, ahol az "újra otthon" különös reménységgel bír vagy az elvesztés gyászának keserű magányában sokszor és sokféleképpen szól az Isten. Mit szól?! Válaszol!

Kiderül, hogy az adott helyzet, az az életszakasz, amiben éppen találjuk magunkat nem "véletlenül", hanem a törvény okán állt elő. A fájdalmas helyzetünket "köszönhetjük" életvezetési rendetlenségünknek vagy annak, hogy Isten ilyenre teremtette a világot. Míg az utóbbi a nagy miérteket szítja lelkünkben, az előbbi rávilágít arra, hogy éppen azért kerültünk olyan helyzetbe, amilyent nagyon nem kívántunk, mert nem beszéltünk Istennel. Amikor van idő - s milyen érdekes, a krízis nyomorúságában mindig van bőségesen idő egymásra, s Istenre is -, kiderül, hogy számtalan próbálkozása volt már az Istennek arra, hogy beszélgessen velünk. A teremtett világ szépségén keresztül, a lelkiismeretünk hangja által, a társadalmi mozgásokon keresztül mindig is diskurzusra hívott minket, csak mi mindig találtunk fontosabbat, mint az Istennel való kommunikációt...

Aztán egyszercsak választ kapunk. Tömören, sokat, sorsszerűen. Minden egyben szakad ránk. Kihívások, elvárások, fizikai és/vagy lelki terhek. Összeroppanunk, hiszen nem vagyunk se istenek, se titánok - bár sokszor álmodozunk erről is meg arról is... általában addig, míg utol nem ér minket a felismerés: velem is megtörténthet, én is sebezhető, én is esendő vagyok. Sokan ilyen helyzetben nemcsak merevvé válnak, de hátralévő életükre teljesen megkeményednek. Lepattan róluk minden, akár Istentől, akár embertől jöjjön az. Isten különös kegyelme az, amikor ilyen "vészhelyzetben" megérthetjük: Isten nem megtorolni akar valamit, jogosan ránk mérnii azt, amit egyébként megérdemeltünk, hanem el akar vezetni önmagához. Nála ugyanis nincs kötözöttség, sem szenvedélyekben sem időben, nála csak szabadság, s szeretet van. Ezért mondja a zsoltáríró: Szabadító Istenem!

Pénzügyeink...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy ne cseréljem fel a múlandót az örökkel! Ámen

Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem. A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek.

1 Kor 16,1-2

Egyház és pénz, keresztények és pénz... azaz, örök téma: ember és pénz. Manapság a "vízcsapból" is ez folyik, hiszen válság van... Azt mondják, hogy ez gazdasági, valójában pénzügyi válságról van szó. (Gazdasági akkor lenne, ha egyre rosszabb autókat gyártanának és egyre gyengébb kompjútereket. A technika azonban fejlődik, s egyre ámulatbaejtőbb újdonságok látnak napvilágot!) A válság egyértelműen pénzügyi, pontosabban banki válság, amiből fiskálisat(államkincstárit) csináltak, magyarul: az elspekulált pénzeket az államháztartás megszorításával akarják orvosolni. Ehhez a magas politika általában asszisztál, s így van nekünk takarékos (értsd: szegény) államunk, piacorientált (haldokló) egészségügyünk, s fejlődő demokráciánk, azaz egyre romló közbiztonságunk... Az ok nem a pénz, hanem a pénz szeretete!

Saul-Pál buzdít. Most azonban nem szent életre, hanem gyűjtésre! Azon máig vitatkoznak a tudósok, hogy miért éppen a jeruzsálemiek megsegítésére gyűjt adományokat az apostol - amikor gyaníthatóan Galileában is volt elég megsegíteni való krisztuskövető -, de azt érdemes megemlíteni, hogy ezeknek a gyűjtéseknek a végkimeneteléről semmit nem tudunk. Ez marad Saul titka és a JóIstené. S ha valaki azt gondolná, hogy meggyanúsítom azt az embert, aki - s ez történeti tény - mintegy 32 ezer(!) kilómétert tett meg missziói útjai során, hogy hirdesse a Krisztusról szóló evangéliumot, hadd mondjam: Krisztus Egyházának a történelme egyben a pénzügyi visszaélések történelme is... Elgondolkodtató, hogy Jézus keresztjéhez nem csak vér, de pénz is tapad - Júdás harminc ezüstje... s az is, hogy sok "keresztény" kezéhez tapadt vér a pénz (hatalom) miatt.

Jézus URunk a kufárok, pénzváltók megkorbácsolásával elég egyértelműen állást foglalt nem a pénz, hanem a pénz imádata ellen! Így aztán méginkább gyomorforgató, hogy ezer évvel később Jézus maga vált árucikké - bűnbocsátó cédulák(!) -, s ma is védjegyként "adják-veszik" egyfajta ideológiai biztosításként. Isten országa azonban nem üzlet, s mindenhol, ahol "biznisz-egyház"-at csináltak, idővel az meghasonlik önmagával. A pénz imádata ugyanis mindig meghasonlást/krízist/válságot, Isten imádata pedig mindig egységet teremt. Ezért nem kell feltenni a kérdést: "Hogyan viszonyuljon a keresztény ember a pénzhez?" Hanem a keresztény ember egyetlen választ kell csak hogy megadjon önmagának: "Hogyan viszonyulok Istenhez?"...

A többi magától adódik.