Az élet ajándéka...

A mai nap imádsága:

Istenem! Próbálom legalább részben megérteni az életet, de megvallom Uram, minél többet tapasztalok teremtett világodból, annál kevésbé értem azt. Kérlek, igazítsd el kószáló gondolataimat, s adj lelkemnek Benned való nyugalmat! Szánj meg, amikor perlekednék Veled, s irgalmad révén segíts meg, hogy naponként felvéve terheimet elfogadjam sorsomat! Ámen

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is."

Mt 6,19-21

Pál apostol mondja - "Mezítelenül jöttünk ebbe a világba, mezítelenül is megyünk ki belőle" vagy ahogyan egy német közmondásban hallhatjuk: "a halotti ingen nincsen zseb". Magyarul: semmit nem viszünk ki ebből a világból! Amikor a JóIsten akaratából beleszületünk ebbe a világba, akkor "indulásként" mindennel megajándékoz minket, amire csak szükségünk van a földi életünk során - mi mégis onnantól kezdve, hogy tudatunkra ébredünk, az élettelen múlandót hajszoljuk. Birtokolni akarunk, egyre többet és többet... A burjánzó birtoklásvágy bizony nem egy embert még az őrületbe/tragédiába is kergetett, mert teljességgel elfelejtették, hogy Isten miért is születtek bele ebbe a világba...

Gyenge igehirdetők, mezítlábas-teológián tájékozodó látvány/élmény-prédikátotok könnyen elintézik ezt a "problémát" is... Mindent "elspiritualizálnak", s az évezredeken áthúzódó "üdvgörcs" alapján mindent, ami az anyaggal összefüg, ördöginek vélnek. Márpedig az anyag, sőt az "anyagiak" önmagukban nem ördögiek, legfeljebb a hozzájuk való beteges viszonyt lehet annak minősíteni. Az a tudós, aki az anyag vizsgálatára szánja életét, jól tudja, hogy élete végéig talál magának kutatnivalót és mégsem ér a végére, hiszen az anyagvilág "isteni rendje" az ember számára kimeríthetetlen kincsesbánya. Az anyag tehát nem "ördögi", a testünk se az, mert Isten teremtette olyannak - olyan csodálatosnak(!) -, amilyen! Lehet perlekedni Vele, hogy miért csak "ilyenre futotta" jókedvéből, de az ilyen ember sajnos nem látja a fától az erdőt, nem veszi észre az élet nyilvánvaló isteni csodáját: fűben-fában, az egész állat-, és embervilágban. Az, hogy az ember esztelensége - mondjuk ki istentelensége -, milyen helyzeteket teremtett és teremt ezen a Földön, az nem az Isten hibája, mert elvétette volna, s így rosszra sikeredett volna az "emberi konstrukció", hanem a mi hibánk... Csakis a mienk, mert tévúton vagyunk.

Tévúton szédeleg az ember, amikor azt hiszi, hogy jövőjét, jólétének biztonságát a pénze a vagyona adja. Tévúton vannak a világ vezetői, amikor az élet értelmének a a gazdasági fejlődést - mondjuk ki nyíltan: az egyre nagyobb és nagyobb hasznot! - teszik meg! A siker hajszolása, a kitűzött cél mindenáron való elérése nemcsak Földünk egész ökoszisztémáját borítja fel, de rombadönti az ember lelkét is! Mit mondhatunk akkor, amikor a moder lélek számára az "érték" csak a megfogható, a megehető, a megiható, az élvezhető, egyszóval mindaz, ami testi? Csakis azt, hogy nem lehet létének egyetlen célja mindazon dolgok begyűjtése, melyeket egyébként az isteni törvényszerűség okán megemészt a moly és a rozsda vagy elvisznek a tolvajok!

Nemde azon "dolgokat" kellene inkább gyűjtögetnünk, melyeket szívünkbe zárva "csuda dolgokat" tapasztalhatunk meg életünkben? A hitet, a reménységet, a szeretetet... Azaz: a becsületet, a tisztességet, a jóságot... avagy másképpen fogalmazva: türelemet, segítőkészséget és irgalmat. Ezeket nem emészti meg sem a moly, sem a rozsda, ezen értékek konvertibilisek "odaátra" is. Ha jó szívvel ezeket a kincseket gyűjtögetjük, akkor a legnagyobbat érhetjük el életünkben: felismerjük életünk történéseiben Mennyei Gondviselést, azaz felfedezzük a bennünk lakozó Istent, s embertlétünk olykori fogyatékosságai ellenére is teljes életet élünk...

Boldogulásunk...

A mai nap imádsága:

URam! Beléd vetem bizalmam, hiszen Te valóban szeretsz engem! Ámen

   

Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát, s nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.

Zsolt 40,5

A hit a nem látható dolgok valóságáról való meggyőződés. Nagy kiváltság, ha valakinek hite van, hiszen az űzi, hajtja, emeli, repíti - egyszóval: "motiválja". Persze hit és hit között különbséget szoktunk tenni, mert nem mindegy, hogy valaki magában hisz vagy csak magának hisz... Fontos leszögezni: a tévhit is hit, de egészen máshova vezet, mint az "igazi" hit. De mitől is "igazi" a hit? Először is őszinte, nem hivalkodó, hanem szelíd. Az "igazi" hit az mindig emeli az egyént, s gyarapítja a közösséget - a kicsit s a nagyot egyaránt.

Sokan hisznek abban, hogy következmények nélkül élhetik gondtalan életüket, s kevélységükben nem veszik észre, hogy ők sem bújhatnak el az Isten elől, egyszer őket is utoléri a személyes végzet, s beteljesedik rajtuk is a múlandóság. A keresztény ember úgy hiszi, hogy a halál után lesz egy végső megmérettetés is, s ebbéli hitével nem áll magányosan a vallások között, hiszen más vallásos világnézetűek is úgy gondolják, hogy amit földi életünkben megcselekedtünk, azokról számot kell adnunk. Sokan legyintenek erre a "mindent-jobban-tudás" arisztokratikusan elhatárolódó pökhendiségével, véges emberi elképzeléseknek tartva mindenféle transzcendens hatalom számonkérési akcióját. Egyesek rövidzárlatos válasza erre a problémára az: "Ha Isten tényleg a szeretet istene, akkor majd úgyis mindenért megbocsát!"

A fenti halálutáni, "számonkérős" Isten-hitnek azonban van egy csöppet sem elhanyagolható evilági hozadéka! Aki nem veti el az isteni egyetemes számonkérést, s nem annyira együgyű, hogy azt képzeli, a Teremtő Isten kétféle embertípust teremtett: egy uralkodásra rendelt-, és egy szolgálatra predesztinált barom-fajtát, az nagyon jól látja: egy vérből teremtett ember van csak, s igazság is csak egy van, hiszen az Isten is csak EGY. Ez azonban azt jelenti, hogy a halál előtti élet teljességét is csak egy igazságra lehet alapozni, hiszen nincs többféle igazság, csak az Igazságnak többféle olvasata létezik!

Fentiek okán a földi boldogságunk csak akkor lehet maradéktalan, ha mások is boldogok. Úgy boldogan élni, hogy az ne korlátozza mások boldogságát - a földi boldogulás lényege! Ha ez a folyamat elindul az emberek között, akkor kezd megvalósulni az Isten országa, s érthetjük meg Jézus URunk mondását: "Isten országa közöttetek van!" Isten országának fontossága - talán még a hívő, hinni próbáló-, akaró- ember számára is -, akkor válik nyilvánvalóvá, amikor el kell hagynia ezt a földi világot... A JóIsten azonban jól teremtette meg az Ő világát, a kilépés pillanatában birtokolt felismeréssel már nem lehet megváltoztatni egy leélt életet. Ezért el kellene gondolkodnia minden embernek: kiélni akarja-e az életet vagy megélni?

Egység...

URam! Add, hogy felfedezzük naponta, mi az, ami a szeretet által az egységet , s a közösséget szolgálja! Ámen

   

...tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által.
Ef 3,6

"Szegény kis pogány, még megkeresztelve sincs!" - sóhajtanak fel nemegyszer nagymamák/nagypapák, akiknek sehogyan sem sikerült elérni a fiataloknál, hogy unokájukat megkereszteljék. Nehéz elfogadni számukra, hogy ez már nem az ő dolguk... Statisztikai tény, hogy a keresztelés attraktivitása megkopott: többet temetünk, mint amennyit keresztelünk! A keresztény közösségbe tartozás első, szentségi jele már nem vonzó, s manapság egyre többen "jól el-, s megvannak" a gyülekezeti elkötelezettség nélkül is... Pogányosodik Európa?

A helyzet kissé bonyolultabb. Általánosságban már magát a szót is félreértik, hiszen a 'pogány' a latin paganus-ból származik, mely elsősorban vidékit jelent, s nem azt, hogy nincs megkeresztelve. (Vidéki, aki elmaradott, azaz le van maradva a városhoz képest, ahol már a keresztény vallás a "fősodrású" vallás... Ilyen értelemben használták ezt a fogalmat, úgy a negyedik század közepétől, amikor is három évszázadnyi illegalitás után államvallássá vált a kereszténység.)

Most, amikor a Föld egy faluvá zsugorodott - virtuálisan hamarabb átugorhatunk egy másik kontinensre, mint hogy átszaladnánk a szomszédba -, gyakorlatilag értelmetlenné vált a fogalomnak (pogány) a használata! Mondhatjuk tehát: Mindenki testvérünk ezen a Földön, akik ugyanolyan humán-genetikával bírnak, mint mi, de ha arra gondolunk, hogy mintegy 800 évvel ezelőtt már Assisi Szent Ferenc testvérének tartotta nemcsak a farkast, a madarakat, de a Napot és Holdat is... akkor van/lenne min elgondolkodnunk!

Az persze egy másik nagy kérdés, hogyan lehet "kooperációra" bírni azokat a vallásokat, melyek nem ökumenikusan (maga a görög szó 'ojkuméné' lakott földet jelent) gondolkodnak. Ilyenek a törzsi vallások, ahol csak egy szűk közösség, azaz csak a "mi" számít... Bizony ki kell mondani - már csak a véleménynyilvánítás szabadságának lapvető emberi joga okán is - , hogy azok a vallások, ahol gyakorolják a testcsonkítást (tehát az ember saját testéhez való, kizárólagos/!/ jogát semmibe veszi az adott vallási közösség), s elvégzik pl. a körülmetélés csöppet sem veszélytelen rítusát, ezeknél a vallásoknál a extremitás/szélsőségesség, a kettős erkölcsiség előfordulása lényegesen nagyobb... S ha valaki kettős erkölcsiséget képvisel a magánéletben, bizony ugyanazon elvek irányítják a közösségi (a nagypolitikai) magatartását is!

Pál arra jött rá Damaszkusz után, hogy az erőszak erőszakot szülve pusztuláshoz vezet. Ifjú rabbiként, római (világ)polgárként is láthatta, hogy nem fog mindenki Jáhve-hitre térni, de a Krisztus Jézus kereszthalálig menő, következetes szeretetében ember az embernek testvérévé válhat, s ez a valódi egységet munkálja. Az evangélium útja ez, mely a megbocsátással van kikövezve. S ha az Isten megbocsát az embernek - s ez az evangélium egész Földre terjedő jó híre -, akkor az emberek miért farkasai egymásnak?

Életvezetés...

A mai nap imádsága:

URam! Csődbe jutottunk, elbuktunk... Harcolni már se kedvünk, se erőnk nincs. Szánj meg minket, hogy megújulhassunk Általad, s újra szereteted követeiként élhessünk, s szolgálhassunk a világban! Ámen

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.

Róm 8,28

Gyakran, vigasztalásként idézet mondata ez a Római levélnek, melyet a mágikusan gondolkodó fundamentalista keresztények vagy azok, akiktől távol áll ugyan a szélsőséges, rajongó világnézet, de nem gondolkodnak, csupa jószándékból idézgetnek... felejtve a mondat másik felét! Naponta történnek tragédiák utakon, munkahelyen, s persze a családban is. Míg a tőlünk távol történőket megszoktuk - hozzánevelt minket a média -, addig a közvetlen környezetünkben történőket csak elviselni tudjuk. Ez utóbbiban - mert ugye a család az a biztonság, az elrejtettség, a testi-lelki felüdülés, az érzelmi regeneráció Istentől rendelt helye -, történnek az igazi tragédiák. Alkoholista családtag mindennapos jelenetei, a férj vagy feleség, féltékenységből, egzisztenciális nehézségekből fakadó érzelmi, s egészen tettlegességig fajuló terrorja, célt-, s talajt-vesztett fiatalok visszafordíthatatlannak tűnő menekülése, alkoholba, drogba vagy egyéb devianciába... Nos, ilyen helyzetben kinek válik ez a javára?

Nagy valószínűséggel a fentebb felsorolt dolgok nem a keresztény családokban történnek meg. Hisszük. Akarjuk hinni... Sajnos nem így van! Ha így lenne, akkor nem lenne ennyi zátonyra futott házasság, kisiklott élet - a keresztények között. Csodálkozunk, hogy lenéznek minket másvallásúak - de még a másfelekezetűek is(!) - s hiteltelennek tartanak minket a nem hívők is? Mit hiszünk mi tulajdonképpen? Azt hogy elrejtettségben élhetünk, mint keresztények? A hegyre épült város nem takarható el, a fáklyát nem lehet véka alá rejteni! A törvényt prédikáljuk, s mi magunk szegjük meg a törvényt? Ne feledjük, akit elhívott az Isten, s tudatában van bűnei következményeinek, s mégis vétkezik - az súlyosabb ítélet alá esik!

Lutherünk a parancsolat-magyarázatait így kezdi: "Istent félnünk, s szeretnünk kell..." Féled-e a Te életedet is létrehívó Istent? Szereted-e Őt? Ha igen, akkor kerülöd a hamisságot, a két úrnak való szolgálatot, s akkor nem magadat mentegeted és sajnáltatod, hanem építed a közösséget. Teremtő Istened ugyanis nem arra hívott el, hogy botránkoztass és rombolj, hanem hogy építs, s életeddel íz legyél a világban...

Mieinkért...

A mai nap imádsága:

Uram! Szereteted csodáival halmozz el engem ma is! Ámen

  

"Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet fog az asszony, belekever három mérce lisztbe, és végül az egész megkel."

Mt 13,33

Azon kiváltságosak közé tartozik családom, ahol feleségem jóvoltából naponta teljesőrlésű, kovásszal kelesztett, frissen sült kenyeret ehetünk. Az ilyen teljesértékű, egészséget tartó, jó kenyér sütése nem egyszerűen "pékművészet", több annál: imádság. Mivel a házi kenyér "ügye" nálunk nem divat, hanem tizenéves hagyomány kérdése, bátran merem leírni nem egyszerűen egy alapvető élelmiszerrrel, hanem az élet szimbólumával kapcsolatos saját megtapasztalásaimat is.

A kenyérnekvaló gabonát sok helyütt "életnek" nevezték, hiszen kenyér nélkül nincs élet. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kenyér maga is élő. Nemcsak azért, mert növekszik a kovásztól, hanem azért mert - ma már tudjuk ezt is - számtalan olyan mikrorganizmust hordoz, melyek elengedhetetlenek a bélflóra számára. Azt is mondják, hogy a bennünk élő mintegy 1,5-2 kiló(!) baktérium immunrendszerünk alapvető biztosítéka. Ha "őket" tartósítószerekkel, fertőtlenítőszerekkel (pl. klóros víz) gyilkoljuk, nem tudnak megvédeni minket... mert a halott katona már hiába szorongatja kardját...

Jézus a kovászt, az Isten Országához hasonlítja. Találó kép. Hiszen a kovász nem is látszik, csak az eredménye, azaz kel, növekszik a kenyérnekvaló. Csoda ez, az élet csodája, ahogy az Isten is maga a csoda. Nem látjuk, de mégis megláthatjuk, hogy mindenekben ránk köszön és üzen - még a kenyér ízében is. Megérezni benne a "Fényt", amit hónapokon át gyűjtött a ringó kalász, nem más mint titkot kóstolgatni. Az evés, a gasztronómia nem a test, hanem a lélek kultúrája. Ha valaki lelketlen, akkor táplálkozása mohó kalóriafelvétel csupán...

"Isten országa bennetek/közöttek van!" - mondja Jézus. Ez azt jelenti, hogy nem a távoli jövőben, "majd odaát", hanem itt és most! Életünk mindennapjaiban. A kenyér ízében, a simogatásban, a szerelmes csókban, a bíztató szóban...

Normák...

A mai nap imádsága:

Uram! Formálj a Te képedre, hogy tudjak önzetlenül szeretni! Ámen

   

Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

Róm 12,2

Gyerekkorom fekete-fehértévés világának évenként ismétlődő egyik "csúcspontja" november hetedike volt, amikor is nemegyszer még napsütéses idő csalogatott minket, hogy utcabéli pajtásaimmal folytassuk/befejezzük az egyébként egész nyáron át tartó csatáinkat a faluvégi "nagygödörben". Míg odakint sokszor kellemes későőszi idő simogatott minket, eladdig a szovjet "tovarisok" már hóesésben masíroztak a Kreml előtti Vörös-téren. Érdekes módon - állapítom meg ezt így az idő távlatából - a forró radiátor mellől a Tavasz vagy Orion-TV(?) segítségével cudarnak ítélt ottani (orosz)idő(járás) szinte kiemelte, tovább erősítette a hidegháborús fegyverkezés lecsengő fázisában is elrettentő erejű ünnepélyes katonai erődemonstáció komorságát. Azután a sorkatonai szolgálat alatt kényszerűen magam is kitapasztalhattam, mit jelent a parancs: "Igazodj!"...

Igazodni - azaz nem kilógni a sorból! Ma már tudom, az egység látszatát fenntartani - hamis módon -, csak az alakiságban lehet. Az uniformizált gondolkodásra való felhívás manapság nem kemény parancsokon, hanem a szabadság-elvbe reklám-csomagolt szabadosság-pártiságon keresztül jut érvényre. Aki modern akar lenni és haladó, az azt nyeli le így "rágás nélkül", amit elé adnak. Gondolhatnánk a "McDönci"-hamburgerekre, amiket csecsemőtől az aggastyánig, foggal vagy fog nélkül, mindenki fogyaszthatja... de itt nem a testi, hanem a szellemi táplálékról van szó!

Mi a jó és/vagy rossz? Ez mindig egyéni elbírálás eredménye. Helyes döntést hozni csak az tud, akinek stabil értékrendje van, ami nem inog meg sem kommunista-, sem fasiszta rémuralom idején, amit nem befolyásolnak a pénz-hatalom ígéretei. Jól dönteni, etikusan csak az tud, aki messzire lát, olykor a horizonton túlra is. Az ilyen ember bölcsen elmosolyodik a reklámokon, melyek eszelős vehemenciával csak-most-őrületében, neki igazi előnyt ígérgetnek, hiszen tudja, hogy az értékek nem a birtokolható külsőben, hanem a szív mélyén rejtőznek. Az Isten helyezte azokat oda, s az Ő segítségét kérni az eligazódásban - ami néha nem is olyan egyszerű ebben a bonyolult világban - nem az erőtlenség, hanem az életvezető erő, s a bölcsesség jele...

ARANY ÉVEK

„Öregkoromban se vess el engem…” (Zsoltárok 71:9)
Néha viccelődünk az öregedéssel, és ilyeneket mondunk: „Harminckilenc éves vagyok, és ebben kitartok”, ami azt jelenti, hogy nem akarunk negyven évesek lenni, nehogy öregnek tartsanak. Amíg még él álom a szívedben, nem vagy öreg. A zsoltáros ezt írja: „Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált” (Zsoltárok 37:25). Az öregedéssel kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy egyedül maradunk, nélkülözésbe jutunk, és feleslegessé válunk. Mivel a megélhetés egyre többe kerül, a nyugdíjak pedig egyre alacsonyabbak, csodálatos, ha mégis azt tudjuk mondani: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségemet” (ld. Filippi 4:19). Arany éveid lehetnek életed legnagyszerűbb évei. Most időd van mindarra, amit mindig is szerettél volna megtenni. „Bárcsak több időm lenne olvasni” – nos, most van. „Bárcsak több időm lenne imádkozni” – most van. Annyi minden van: utazás, szolgálat, unokák, hobbi, baráti látogatások – és most mindre jut időd. A Jób 5:26-ban arról olvasunk, hogy: „Érett korban térsz a sírba”. A Bírák 8:32 azt mondja? Hogy Gedeon „szép öreg korban” halt meg. A Mózes 1. könyve 25. részében Ábrahámról azt olvassuk: „meghalt késő vénségében, öregen, betelve élettel”. Lehet így meghalni – betelt élettel! A „betelve” szó azt jelenti, hogy csordultig tele van töltve, és már túlcsordul. Milyen jó is ez! Kedves idős testvérem, Isten ma így szól hozzád: „Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak!” (Ézsaiás 46:4). Emlékszel a kávéreklámra? „Az utolsó cseppig jó” Legyen ez a te életed mottója is!


„…késő vénségemben… Igen naggyá teszel, hozzám fordulsz, és megvigasztalsz.” (Zsoltárok 71:18,21)
Mikor kezdődnek az arany évek? Amikor az első ősz hajszálad megjelenik? Amikor valaki azt mondja, hogy az apja jut rólad eszébe, és nem a bátyja? Ha még tudsz aludni – álmodj! Ha még tudsz dolgozni – tervezz! Kezdj új programokba, szerezz új barátokat, tanulj új készségeket, vállalkozz új szolgálatokra, menj el egy rövid missziós útra, jelentkezz önkéntesnek valami nemes ügyre! Az arany évek nem elpazarolásra, hanem befektetésre valók.
Istennél nincs generációs szakadék. „Akkor táncolva örül majd a szűz, örülnek az ifjak a vénekkel együtt…” (Jeremiás 31:13). A zsoltáríró ezt mondta: „…késő vénségemben…naggyá teszel, hozzám fordulsz, és megvigasztalsz.” Azt mondják, a fiatal embereket nem érdeklik az idős emberek. Ne hidd el! A fiatal emberek igenis keresik azok társaságát, akik bölcsességgel és tapasztalattal rendelkeznek. Bíznak bennük, amikor tanácsra és útmutatásra van szükségük, és te is egy lehetsz azok közül, aki ezt megadja nekik, Ne légy olyan, mint az az öreg ember, aki ezt mondta: „Nem nehéz megmondani, mikor ér véget a fiatalságod, ha a „kelj fel és indulj” már felkelt és el is ment.” Kelj fel és menj utána! Káléb még idős korában is hegységeket mászott meg, és óriásokat győzött le. Márpedig Káléb Istene a te Istened is! Mózes szeme százhúsz éves korában sem homályosodott meg, és ereje nem gyengült meg (ld. 5Mózes 34:7). Mózes Istene pedig a te Istened is! Hetvenéves korában Pál kijelentette: „Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok” (Róma 1:15). Pál Istene a te Istened is! Őrizd a fáklya lángját, aztán add tovább az utánad következő futónak, mielőtt elmennél!



„…ősz korotokig én hordozlak…” (Ézsaiás 46:4)
Szépen megöregedni – ez legyen az egyik legfontosabb életcélod. Nem kell félned az öregedéstől, ne próbálkozz azzal, hogy valahogy elkendőzd a nyugtalanságot, amit közeledése okoz, ne akard takargatni az aggodalmadat. Egyszer egy idős hölgy új kalapot akart venni. Amikor felpróbálta az egyiket, a barátnője ezt mondta: „Óh, ez legalább tíz évvel fiatalabbnak mutat!” Az asszony gyorsan visszatette a kalapot a polcra és ezt mondta: „Nem kérem. Utálnám, hogy minden alkalommal, amikor leveszem, tíz évvel öregebbnek néznék ki!” „Természet anyánk” és „Idő apánk” talán hátfájást, kopaszodást és bifokális lencséket hozott neked, de azért nem kell öregemberként viselkedned. Nem kell öregesen gondolkodnod sem. Ne azzal próbálkozz, hogy éveket adsz az életedhez, inkább adj életet az éveidhez! Ahelyett, hogy zokon vennéd a tényt, hogy idősödsz, gondolj inkább arra, mennyire neheztelnél akkor, ha megtagadnák tőled ezt a kiváltságot! Amikor Dwight D. Eisenhower elnököt megkérdezték, milyen érzés, hogy betöltötte a 80. évét, így válaszolt: „Sokkal jobb, mint fiatalon meghalni!” Ha még életben vagy, az azt bizonyítja, hogy Isten okkal tartott itt. Találd meg, mi ez az ok, aztán minden nap minden csepp energiát fektesd bele ebbe! Lehetsz „öreg” huszonöt évesen, és lehetsz „fiatal” nyolcvanöt évesen is. Csak akkor öreg valaki, ha annak érzi magát; vagy ha úgy érzi, már mindent tud, amit tudni lehet; ha azt gondolja: „én már túl öreg vagyok ehhez”; ha azt hiszi, a jövő már semmit nem ígér; ha már semmi nem érdekli, amit a fiatalok csinálnak; ha jobb szeret beszélni, mint hallgatni; vagy ha a „régi szép idők” után vágyakozik, azt gondolva, hogy akkor jobb volt.

HOGY VANNAK A GYERMEKEID?

„... hogy megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját..."
(1Mózes 18:19)

James Ryle mondta el a következő történetet a Promise Keepers* konferenciáján Texasban. Kétéves volt, amikor apja börtönbe került. Hétévesen a hatóságok árvaház­ban helyezték el. Tizenkilenc évesen autóbalesetet szenvedett, ugyanebben a bale­setben egy barátja meghalt. Később drogot árult, hogy pénzt keressen, letartóztatták, és börtönbe került. A börtönben James elfogadta Krisztust. Miután letöltötte az ide­jét, csatlakozott a missziós szervezethez. Évekkel később megkereste édesapját, hogy kibéküljenek. Beszélgetésük a börtönéletre terelődött. James apja megkérdezte: „Me­lyik börtönben voltál?" Amikor James megmondta, az apja ezt válaszolta: „Én segítet­tem felépíteni azt a börtönt". Hegesztő volt, és az egész országban több helyen dolgo­zott büntetés-végrehajtási intézetek építkezésein. A hallgatóságra nézve Ryle így folytat­ta: „Abban a börtönben voltam, amit az apám épített". Gyermekeid talán nem mindig hallgatnak tanácsaidra, de nem menekülhetnek a hatásod alól. Bármennyi időt is tölt el gyermeked élete első 18 vagy 21 évéből veled, felnőve megismétli néhány hibádat, lesz néhány keserűséggel teli emléke rólad, és talán örülni fog az örökségnek, amit reá hagysz. Isten azt mondta Ábrahámról: „Mert őt választottam ki arra, hogy megparan­csolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját..." Elmondhatja ezt rólad is Isten? Fülöp evangélista megnyerte Samária városát Krisztusnak, de ennél nagyobb hírnévre is jogosan hivatkozhat: „...volt négy hajadon leánya, akik prófétáltak" (ApCsel 21:19). Gyermekei erkölcsileg és lelkileg is a helyükön voltak. És a te gyermekeid?

*ígéret megtartói - férfiakat tömörítő missziós szervezet, elkötelezett keresztyén életre buzdít. Hét ígéretükben elkötelezik magukat a lelki, erkölcsi és szexuális tisztaságra.

Úgy tekints magadra, ahogy Isten néz rád!

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van…” (2Korinthus 4:7)
A Biblia azt mondja, hogy Isten cserépedények felhasználásával dolgozik, „…hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak…” (2Korinthus 4:7). Így, ha az emberek valami jót látnak bennünk, tudják, hogy az Istentől van. Jézus beszélt arról, hogy ha egy lámpást letakarnak, akkor bármennyire is fénylik, az emberek mégsem látják. De ha a lámpást letakaró edény töredezett, akkor a fény át fog sugározni a tökéletlenségek között – „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Máté 5:16). Istent semmi sem lepi meg veled kapcsolatban: „Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket… hogy egyetlen ember se dicsekedjék…” (1Korinthus 1:27-29). Ezt tudva képes vagy-e szeretni és elfogadni magad úgy, ahogyan Isten teszi? Ha magaddal szemben elítélő vagy, akkor ellentmondasz Isten Igéjének, és megnyitod magad a sátán támadásainak. Pál azt mondta: „Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett” (1Korinthus 4:3).
Pál megtanulta elengedni a múltat, és előre törekedni, de tudta, hogy még nem érkezett meg. „Nem mintha már elértem volna mindezt… ami… előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Filippi 3:12-14). Tudatában volt annak, hogy mik azok a területek, melyeken még dolgoznia kell, de nem volt hajlandó folyton ostorozni magát miattuk. Sose felejtsd el, hogy Isten olyan nagyra tartott téged, hogy elküldte a Fiát, hogy megmentsen bukott állapotodból, és a rád váró ítélettől: „…aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik” (Titusz 2:14). Ki tesz minket tökéletessé? Isten!
Te még a formáltatás folyamatában vagy, tehát lásd magad olyannak, amilyennek Isten lát téged!

Igaz + Nyers = Rossz

„Testvéreim, ha valaki közületek valami rosszat tesz, ti, akik lelkiek vagytok, igazítsátok helyre azt a személyt, és szelíden segítsétek, hogy ismét jó legyen. Legyetek azonban óvatosak, mert titeket is megkísérthet a bűn.” (Galata 6:1 – NCV fordítás)
Életedben mindenki egy bizonyos ponton csalódást fog okozni neked. Miért? Mert senki sem tökéletes!
Hogyan kezeld azokat az embereket, akik csalódást okoztak? Hogyan válaszol a szeretet, amikor az emberek csalódást okoznak?
Galata 6:1-ben azt mondja a Biblia: „Testvéreim, ha valaki közületek valami rosszat tesz, ti, akik lelkiek vagytok, igazítsátok helyre azt a személyt, és szelíden segítsétek, hogy ismét jó legyen. Legyetek azonban óvatosak, mert titeket is megkísérthet a bűn.” (NCV fordítás)
A csalódást okozó ember felé a szeretet válasza, hogy szelíd vagy hozzá, és nem ítélkező.
Hogyan lehet egy kemény, nehéz beszélgetést szelíden lefolytatni? Hogyan vigasztalhatod szeretettel az embereket, mikor látod, hogy olyat tettek, amit nem kellett volna tenniük? A Biblia azt mondja, hogy szelíden tegyük, figyelmesen, tisztelettel, nem durván, nem nyersen vagy közönséges módon.
Íme egy egyszerű képlet, amit könnyen az emlékezetedben tarthatsz:
Igaz + Nyers = Rossz
Nem számít, hogy neked van igazad, ha ezt nyersen képviseled, senki nem fog törődni azzal, hogy mit mondasz. Rögtön védekezni fognak! Ha el akarsz érni valakit, aki csalódást okozott neked, ezt szelíden, szeretettel kell tenned.
Példabeszédek 15:4 azt mondja: „A szelíd szavak az életnek a fája, az álnok nyelv pedig összetöri a lelket.” (NLT fordítás)
Mindig van választási lehetőségünk, hogyan beszélünk valakivel – kiváltképpen a saját gyermekeinkkel. Megfigyelted már, hogy a bántó szavak milyen mélyen megsebeznek egy gyermeket? Éveken keresztül gyógyíthatod. A Biblia azonban olyan szavakról beszél, amelyek gyógyítanak és segítenek. Tehát amikor gyermekeid elrontanak valamit, ne húzd fel magad az ügyön és ne mondd nekik azt, amit épp abban a pillanatban gondolsz róluk. Mutasd meg nekik, milyenek lehetnének a dolgok. Mondd nekik az élet, az egészség, a remény szavait, ne pedig az ítélet éles szavait.
Ugyanez a helyzet a házasságainkkal. Mennyi rengeteg házassági probléma elkerülhető lenne, ha csak egy kicsit várnánk, és nem éles, bosszúálló, hanem szelíd kedves szavakat használnánk. Meg kell tanulnunk kedvesnek, szelídnek lennünk a beszédünkben és a reakcióinkban.
Beszéljetek róla:
* Mi a tipikus válaszod, mikor foglalkoznod kell valakivel, amikor tudod, hogy neked volt igazad az adott szituációban?
* Ha kiértékelnéd a napi beszédedet, hány százalékára mondanád, hogy szelíd volt?
* Gondolkodj egy kicsit egy helyzeten, mikor valaki csalódást okozott neked. Egy szelíd válasz hogyan oszlathatná el a problémát, hogyan tenné jobbá a dolgok kimenetelét?

Ki a valódi Jézus?

Jézus pedig ezt mondta: "Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek." János 9:39


Miért olyan nehéz Jézussal valódi kapcsolatban lenni? Vajon miért olyan nagy kihívás? Azért, mert hajlamosak vagyunk rá, hogy csupán majdnem működő kapcsolatot alakítsunk ki egy kitalált Jézussal.

Az agyunkban Jézusnak olyan változata születik meg, akinek van azért pár kérése felénk, de főként olyan, amilyennek mi elvárjuk, elképzeljük, és aztán békén hagy minket.

Itt van a gond, ez a kitalált Jézus nem törődik velünk. Nem érdekli, hogy sikerül-e valami, vagy elbukunk, vakok vagyunk vagy van-e látásunk, hogy élünk-e vagy meghalunk.

Azonban a valódi Jézus komolyan törődik veled. Szenvedéllyel szeret téged. Azóta a nyomodban jár, mióta csak megszülettél. Semmibe veheted, átkozhatod, elutasíthatod a létezését. Ő mégis szenvedélyesen keres téged.

Ő maga mondja a Jelenések 3:20-ban: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”

Szenvedéllyel szeret téged, nem akarja azt, hogy a kapcsolatotok bemagolt imádságokból, különböző szabályok betartásából és sematikus megoldásokból álljon. Pál apostol szavaival: "… hogy megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.”

Ez bár egy mozgalmas, feszengő, szenvedéllyel teli kapcsolat, ugyanakkor nagyon gazdag és mély, a végsőkig megelégedést ad. Ezért nem fog Jézus magadra hagyni téged, hiszen azt szeretné, hogy az igazi, örök életet ismerd meg. Ez egy valóságos kapcsolat, a valóságos Jézussal, aki érted függött a kereszten.

Képzeld el őt így, ahogy az időkön keresztül a te szemedbe néz és ezt mondja neked: „Szeretlek. Hajlandó vagyok meghalni érted. Hajlandó vagyok mindent odaadni azért, hogy megismerhess engem és igazi, örökké tartó életed legyen, tele szenvedéllyel és szeretettel.”

Te hol tartasz? Elégedett vagy azzal az élettel, amelyet eddig éltél? Vagy esetleg kész vagy rá, hogy átlépd a határvonalat, azért, hogy megélhesd azt a szenvedélyes, mozgalmas, igazi kapcsolatot az igazi Jézussal, aki nagyon szeret téged?

Miért tanuljuk meg az Igét?

"Tartsd meg parancsaimat, hogy élj, tanításomat őrizd, mint a szemed fényét!" (Péld. 7:2)

Ahogy tegnap írtam, az egyik legerőteljesebb módja hogy átformáld a szellemi életed, az, ha memorizálod az Igét. A Biblia azt írja a Példabeszédek 7:2-ben: "Tartsd meg parancsaimat, hogy élj, tanításomat őrizd, mint a szemed fényét!"

Talán úgy gondolod, hogy nem vagy képes megtanulni igeverseket, de ez nem igaz. Meg tudod jegyezni, amit meg akarsz jegyezni. Ha amerikai vagy, valószínűleg megtanultad a Hűségesküt. Talán már megtanultad a Miatyánkot. Megjegyzed, ami fontos neked: telefonszámokat, dalszövegeket, recepteket és foci eredményeket. Mennyire fontos neked a Biblia?

Ez inkább motiváció mint alkalmasság kérdése. Dávid azt írta a Zsoltárok 119:72-ben: "Jobb nekem a te törvényed, mint ezernyi arany és ezüst". Mikor megérted milyen fontos és értékes Isten Szava, akkor komolyan veszed a jelentőségteljes részek megtanulását.

Miért kellene megtanulnod Isten Igéjét?

Ez az elsőszámú eszköz, hogy ellenállj a kísértésnek. Mikor a Sátán megkísértette Jézust a pusztában, az egyetlen dolog, amivel védekezni tudott, az Ige volt. Ha Jézus tudott volna jobb módszert a kísértés legyőzésére, hidd el, azt használta volna.

Segít bölcs döntéseket hozni. Meg se tudom számolni hányszor kértem Isten vezetését valami konkrét dologban és ő egy Igeszakaszt hozott elő a régen megtanultakból, hogy megmutassa, mit kell tennem. A Biblia azt írja: "Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága."(Zsolt. 119:105)
Minél jobban tudod, hogy mit mond Isten, annál jobban fogod ismerni hogy gondolkodik, mert Isten akarata Isten Szavában van elrejtve. Minél inkább Isten Igéjével töltöd meg az elméd, annál jobban fogod tudni Isten akaratát.

Megerősít, mikor nehézségeid vannak. Mindannyiunkat érnek stresszes helyzetek időről időre. És a Biblia mondja: "Emlékezz szolgádnak tett ígéretedre, amelyhez nekem reménységet adtál. Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem."(Zsolt. 119:49-50) Ha megtanulod az Igét, a stressz-szinted ugrásszerűen le fog csökkenni és a magabiztosság-szinted ugrásszerűen fog nőni.

Vigasztal, mikor szomorú vagy. A Biblia tele van vigasztalással. Jeremiás mondta: "igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt." (Jer. 15:16) El se tudom mondani hányszor volt, hogy magam alatt voltam, olvastam a Bibliát és erős vigasztalást kaptam.

Segít bizonyságot tenni hitetleneknek. Az 1 Péter 3:15-ben van: "Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek." Ha valaki megkérdez mit mond a Biblia egy problémáról vagy mit kéne tenni egy helyzetben, mit mondasz? Ha vannak igék a tarsolyodban, sokkal hatékonyabb leszel a válaszadásban, mert meg tudod osztani az igazságot Isten Igéjéről.

-Beszéljünk róla-
Milyen tanácsot adtál mostanában egy barátnak vagy családtagnak? A saját bölcsességedre vagy Isten bölcsességére alapoztad?
Rendszeresen imádkozol Isten vezetéséért a kis és nagy döntéseidben egyaránt?

Áldás...

A mai nap imádsága:
Áldásodat vágyom Uram! Kegyelmedet ne vond meg tőlem!

   

Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem.
1 Móz 32,27

Jákób a csaló... Talán ez jut eszünkbe legelőször, ha halljuk az ő nevét. A történet arról szól, ami ritkán, de azért megtörténik a történelemben: a csalóból áldástkereső lesz. Isten kegyelme ez, megtörténik ma is, amikor életek fordulnak meg, s istentelenek Istenhez térnek. Hogyan? Maguk sem tudják. Küzdenek önmagukkal, lelkiismeretükkel, sorsukkal, benne az Istennel, s egyszercsak megtörténik a csoda: odatérnek Teremtőjükhöz. Hiába tiltakozunk, hogy nem vagyunk olyanok, mint Jákób, s talán abban igazunk is van, hogy saját testvérünket nem csalnánk meg, de ne felejtsük: Jákóbot (a "kicsit", a kedvesebbet) az anyja bíztatta... ő pedig azért tette, mert Ézsau a hetitta lányokat "erősen" kedvelte.

Kisebb-nagyobb csalásaink mindannyiunk életében akadnak. A kisebbek kifelé mutatnak - talán egy dolgozatíráshoz tiltott segédeszköz használata -, de az igazán nagy csalásokat saját magunk ellen követjük el. Elhisszük, hogy az értelmetlen áldozatnak is nemes célja van/volt, felejtve azt, hogy a cél soha nem szentesíti az eszközt. Elhisszük, hogy képesek leszünk megváltoztatni a másikat - merthogy szeretjük -, aztán kiderül, hogy a másik önzését csak az Isten tudja megtörni. Becsapjuk magunkat, hogy van még időnk - s közben egyre fogyatkoznak a "jobb napok", s gyarapodnak a "nem-szeretem napok"... Áltatjuk magunkat, hogy ha ezért vagy azért még megküzdünk, ha ezt vagy azt még megszerezzük, akkor onnantól kezdve már más lesz minden, onnantól kezdve majd elkezd(het)ünk teljességgel élni - úgy ahogyan azt tinédzser korunkban megálmodtuk magunknak.

Az igazság azonban az, hogy élni nem a holnapban, hanem a mában kell. Bármennyire is bódító a holnap igérete, ha nem élünk józanul a mában, akkor egyszercsak azt vesszük észre, hogy elfogytak életünk napjai..., s lemaradtunk nem egyszerűen sok-sok mindenről, hanem az életről magáról. S mi az élet maga? A szeretet naponkénti megélése - közösségben, ahová helyezett/vezérelt a Gondviselés! Ha társat, családot is adott a JóIsten, akkor mindenekelőtt ott. Amikor meg-megcsap minket az elmúlás rideg szellője, akkor van-e, lehet-e nagyobb vigasztalás annál, mintha látjuk gyermekeink életét, s gyönyörködünk unokáink mosolyában? Aligha...

Jákób neve megváltozik, Izráelnek hívják. Jiszráél azt jelenti: küzdöttél emberekkel és Istennel és győztél. Egy rabbinikus fordítás ennél sokkal mélyebb tartalommal fordítja: küzdöttél Istennel, s kibírtad... Talán ez a legfontosabb üzenete az Isten áldásának: Vele kibírjuk, mégha kísértene is a múlt, akkor is.

Álom és valóság...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy álmodjalak Téged mindenben, s add hogy ne legyek nap mint nap önzésem, s a világ rabja! Ámen
   

Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek.
Jak 4,4

A parázna szavunk igen ősi, eredeti jelentése: testvérével háló, azzal alvó. Amennyire megmagyarázható és mégis megmagyarázhatatlan, titokkal teli az álom, olyannyira a szerelem is. Két ember éber álmodozása, folyamatos együtt-alvása van ebben a titokban. Az ember akkor veszíti el az eszét, az önuralmát, amikor az álmait veszik el... ezért ilyen a világ, amilyen... S aki ennek a világnak az álmodója, kép-viselője, akinek ez kell, ezért rajong - Jakab apostol szerint - parázna, azaz: az URIsten előtti útálatos dolgot cselekszik, ellenséggé válik.

A testvérrel való elhálást minden kultúra tiltotta, hiszen a "következményekkel" hamar szembesült a közösség. A közösség ereje ugyanis meggyengül, ha túl sok a sérült, hiszen a védelmet, a túléléshez való készséget sohasem az egyén, hanem mindig a közösség biztosítja. Ezért kell(ene) a közösségi megoldásokat keresni mindig, minden szinten. Aki azonban nem az Istent "kép-viseli", vagyis nem azokat a törvényeket követi, melyek az ÚR-Is-ten (élet és halál ura, őre) az ellenkezik az élettel. Egyszerre barátságban nem lehetünk az élettel és a halállal... Lehet-e két úrnak szolgáni?

Ennek ellenére sok ember - jézusi statisztika szeirnt 75%, lásd a magvető példázatát - mégis megpróbálja a lehetetlent: ide is oda is... Istennek is egy kicsit, a világnak is, fél szívem itt, a másik fele ott. Amennyire nem tud osztozni a szív a szerelemben, csak összeolvadni képes a másikkal "lesznek ketten egy", s "amit Isten egybeszerkesztett, ember azt el ne válassza" ugyanúgy nem tudunk barátságban lenni a világgal, annak önzésével és mindeközben nem vagyunk képesek istenesen-önzetlenül gondolkodni, cselekedni. Itt nincs és-és, csak vagy-vagy...

Hogyan válik a Teremtő ellenségévé a teremtmény? Úgy, hogy Isten helyett alkot magának isteneket: eszméket, ideológiákat, képeket, melyek átveszik az élete felett az uralmat. S ha az élete felett nem annak egyedüli URa/őre áll, akkor a halál, a pusztulás vár arra az emberre... A paráznaság, azaz törvénytelenség manapság mindent átitat: politikát és gazdaságot, nagy és kis közösségeket egyaránt. Ezért vannak gyötrő válságaink, globálisak és egyéniek. A kiút, a megoldás végső válasz a kép-viselet: A döntés a mi kezünkben van: Az URIsten képét (szeretet) hordozzuk vagy a világét?

Életvezetés...

A mai nap imádsága:
URam! Sokat akarunk markolni az életből, s azt tapasztaljuk, hogy igen keveset fogunk belőle... Add, hogy Rád tudjunk figyelni, s ne vakítsanak el minket a földi ígéretek. Ámen

   

Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?" Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult."
Lk 6, 46-49

Vannak dolgok, amik nem rajtunk múlnak. Mi legfeljebb csak igyekezhetünk, de a sikert nem garantálhatjuk, mert a dolgok kimenetele, az eredmény az nem rajtunk "áll vagy bukik". Erre szoktuk azt mondani: "Ember tervez, Isten végez." A Gondviselő Isten már csak ilyen: Nem szeret automatát játszani... Gyaníthatóan a "puli-kutya"-szerepért sem lelkesedik, hogy az ember csak úgy füttyent egyet, s Ő máris szaladna. Félreértések elkerülése végett: Nem mi vagyunk az Ő gazdája, hanem fordítva áll a dolog. A teremtettség csúcsa lehet az ember, de a közepe az sosem: az a hely a Teremtőé. A hatodik napot követte a hetedik, az Isten napja, azaz: a teremtettség nem az emberért van, hanem az Istenért. Éppen ezért az első mindig az Isten, s az ember legfeljebb a második... Isten után az elsőnek lenni azért nem éppen utolsó dolog!

Nehéz nekünk megérteni az Isten akaratát, elfogadni pedig még nehezebb. Minden szívdobbanásunk az "Én"-re, az Ego kívánságaira dobban, s ha olykor mégis akad egy-egy pillanat, amikor szívünk az Istenre dobban, abba bele is remegünk. Úgy rendesen. Életünk folyamán sokszor perlekedünk Istennel, önmagunkkal: fenyegetődzünk, marcangolunk még másokat is - többnyire azokat, akik a közelünkben vannak -, elégedetlenek vagyunk a sorsunkkal, és méltatlankodva Istennek szegezzük a kérdést: "No de ezt meg most miért kaptam URam? Hát ezt érdemlem? Ezt kapom jutalmul? Pont én, aki az ügyedet szolgálja?" Otthagyhatnánk Istent, elvethetnénk a parancsolatait, hátunk mögé vethetnénk súlyos elvárásait, mindent... de aztán megszólal bennünk egy hang, mint Péterben: "De kihez is mehetnénk URam, ha nem Tehozzád, hiszen örök életnek beszéde van Tenálad!" Kegyelem ez a javából!

De miért is nem fordítunk hátat a JóIstennek? Mert Isten ígéretét nem tudjuk kiverni a fejünkből! Amit ugyanis Ő ígér, azt be is tartja, hiszen "nem ember Ő, hogy hazudnék". Mi emberek nagyon sokszor nem tudjuk tartani az ígéreteinket. Elszámoljuk magunkat. Többre tartjuk magunkat, mint amik vagyunk. Valaminek, valakiknek véljük magunkat - s ez talán emberi szemmel még így is látszik -, de Isten előtt semmik vagyunk. Örök hűséget fogadunk az oltárnál, aztán aztán nagyon is véges az ígéretünk: egy tál lencséért elcseréljük a halálon is túlmutató távlatot az ideig-óráig valóért... Az Örökkévalóságot célozzuk meg, aztán kiderül, hogy nagyon is múlandó, földi célokért áldozzuk oda időnket, energiánkat, pénzünket... Remegve könyörgünk azért, ami nem rajtunk múlik, s elfelejtünk imádkozni azért, amit csak mi tehetünk meg. Elfelejtjük, hogy Isten nem a hitünket ítéli meg, hanem a cselekedeteinket! Isten nem a cselekedeteinkért üdvözít minket, hanem a hitünkért! S hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

Először is azt, hogy a hit ajándék. Kinek ezt szánja az ÚRIsten, kinek azt. Kacsingatni a másikéra, olyat kívánni, mint a másiknak van, hasonló ahhoz, mint amikor azt kívánjuk, ami a felebarátunké... Méricskélni az ajándékot, vajon mit kaptam és, s mit a másik - nagyon csúnya dolog! Együtt örülni az ajándékoknak - ezek a legszebb pillanataink az életben(!) - gondoljunk csak a karácsonyra! Isten az Ő ajándékaiért nem sokat vár el Tőlünk "cserébe"... Mi szülőként azt várjuk el gyermekinktől, hogy szót fogadjanak, jók legyenek, házastársunktól azt várjuk el, hogy szeressen minket, ahogyan mi is szeretjük őt, a JóIsten pedig csak egyetlen egyet vár el Tőlünk: azt, hogy mindvégig megmaradjunk a hűségben. Bizony, nehéz iga a hűség, de nincs ennél gyönyörűségesebb! Mert a hűség a szeretet pecsétje! ...Ha az eltörik/megtörik, akkor már csak összeragasztani lehet, de ezek után emlegetni a hitelességet - valljuk be -, nem sok értelme van...

Ezért különösen is oda kell figyelnünk arra, hogyan élünk: bölcsen kell vezetni életünket, s nem ész nélkül! Nem ígéretes emberi homokra, hanem az Isten Sziklájára kell alapoznunk minden dolgunkat. Ha azt akarjuk, hogy értelme legyen küzdelmeinknek, hogy kiálljuk az élet viharait, akkor Krisztusra kell építenünk, különben összedől minden... Akinek van füle, hallja! Akinek van szeme lásson, ne csak nézzen!

Munka...

A mai nap imádsága:
Uram! Köszönöm Neked munkámat és egész életemet! Add, hogy hálaadással élhessek mindenért! Ámen



Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak,
és nem úgy, mint az embereknek.
Kol 3,23

"Na ebben sincs köszönet!" - szisszenünk fel néhányszor, ha kezünk ügyébe kerül valami, ami - ahogy édesapám mondta volt mindig - "visszasír"... "Kisfiam, úgy csináld, amit csinálsz, hogy az ne sírjon vissza!" - hallottam nemegyszer, s felnőttként értettem meg ezt a szülő "delegációs" mondatot. Tény, hogy jóapám még csak börtönbe kívánta azokat, akik valami használhatatlant, valami több bosszúságot, mint örömöt okozót terveztek/kiviteleztek, de hallottam már bosszankodó embereket, akik levágatták volna a tervező kezét, sőt volt, aki le is lövette volna... legalábbis így verbálisan. Mindenesetre igen bosszankodunk, ha nem azt kapjuk amit várunk: a mosógéptől, hogy mosson, az autótól, hogy működjön, s a gáztól, hogy fűtsön... (S ha már gáz... "Eléggé gáz..." - meséli az orosz gázmezőket megjárt szakember, hónapokig szenvedve az orosz munkásszállók rideg hangulatát - "...hogy odakinnt, öt perc alatt nem csak a tojás főtt meg, de a láboskából még a víz is elpárolgott... érdekes dolgokat tudnék elmesélni, hogyan lesz a jó gázból csökkentett fűtőértékű!" - No comment! :-(

Kevés, ha manapság valaki érti a szakját, elvárható lenne, hogy ember is legyen, ha már a "szak-ember" egyébként kitüntető címet igényli magának. BIzonyára jobb lenne a világ, ha elsősorban nem csak ígéretekkel halmoznánk el egymást, hanem teljesítenénk is. Manapság ha teljesítményről van szó, akkor mindenki rögtön a teljesítmény-kényszerre is gondol. S a "muszáj" nyomora nemcsak a munkahelyi kötelezettségekben követhető nyomon, de fellelhető a magánéletben is. Miért van ez így? Mert felméresek szerint a fiatalok 75-80%-a kényszerpályán van! Azt csinálja az ilyen szerencsétlen ember nap mint nap, amit nem szeret, sőt olykor utál is! Nos, milyen produktum lesz az ilyenből? Olyan, amelyik "visszasír"...

Jó lélekkel végezni azt jelenti: örömmel. Örömmel dolgozni pedig nem más, mint az alkotás vallásos tevékenységéből megízlelni valamit... Mivel készségünk a teremtő-erő korlátozott gyakorlására magától a Teremtőtől származik - Tőle kaptuk talantumainkat -, ezért az ÚRIsten nem zárható ki a cselekedeteinkből. Benne és Általa (kell) végezni feladatainkat nap mint nap úgy, hogy minden munkánkból épülhessenek mások, s épüljön, növekedjék a mi lelkünk is...

Szenvedés...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy szeretni tudjak! Kegyelemből, Általad, újra és újra... Ámen


Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
Róm 8,18-19

Legjobban fájó szenvedés az, ami értelmetlen... Ha valaki szenved a jóért, azt elfogadjuk, hiszen a jelen fájó küzdelme magában hordozza a jövő felszabadító élményének csíráját, de aki bizonnyal tudja, hogy elhordozott nyomorúsága sehova sem vezet - az különösképpen is elkeseredhet. A legfájóbb szenvedések nem azok, melyek az élet törvényszerűségéből adódnak - pl. idős szüleink halála -, hanem azok a veszteségek, melyeket egymásnak, s ráadásul szándékosan okozunk.

Lehetne sorolni háborúk és népirtások ismétlődő tragédiáját - beleértve a megfogant lelkecskék szándékos ölését (abortusz) is -, de éppen eleget kesergünk azon is, amit megkaphatnánk, de mégsem kapjuk meg. Lehetnénk egymáshoz kedvesek és figyelmesek, odafordulók és elhordozók, de az esetek többségében mégsem vagyunk azok! A boltokban ránkmosolygó eladó művi kedvességét már megszoktuk - sajnáljuk is érte, mert messziről látszik, hogy nem szívből jövő; csak a félelme az, hogy elveszti állását, ha főnök észreveszi, hogy nem mosolyog -, de ha közvetlen közelünkben élőktől, akik életünk "fontos emberei", nem kapjuk meg azokat az apró figyelmességeket, melyek nem kerülnek "se pénzbe, se időbe", akkor ezek hiánya nagyon tud kínozni minket.

Így sóvárognak milliók naponta egy-egy mosolyért, biztató szóért vagy egy mozdulatban, érintésben megnyilvánuló bizonyosságért, hogy fontosak vagyunk a másiknak, hogy szeretnek minket. Mert ilyenek vagyunk: nemcsak azt felejtjük el, hogy kedvesünk, társunk, családunk és barátaink szeretnek minket, de annak boldogító tudata is szertefoszlik bennünk, hogy Isten szeret minket... Hiszen ennek köszönhetően jöttünk bele ebbe a világba, s az Ő megtartó gondviselése ölel át minket napról napra.

Akik szembeúsznak az árral, mert a krisztusi szeretettel építik kapcsolataikat, azok életpéldája bátorítást ad másoknak is: "Lám, hát mégiscsak lehet, így is!". Szeretetben nevelni gyerekeket, segítő odafordulást tanúsítani az embertársnak, nem esztelenül és látványosan, hanem szerényen - kinek-kinek a saját mértéke szerint -, de jellemformáló erővel és evilági józansággal, jó sáfárként. Krisztus követőinek ugyanis nem az a missziói feladata, hogy a bűn mocskát időről-időre eltakarítsák a világból, s megmaradjon a társadalom reprodukcióra kész, terhelhető állapotban, hanem hogy ízt adjanak az életnek, s világító mécsesként irányt mutassanak Fölfelé...

Türelemért.

A mai nap imádsága:
Uram! Gyakran elbukom követésedben, mert nem figyelek eléggé sem Rád, sem önmagamra. Kérlek, éreztesd velem gondviselő jóságodat konfliktusaim vonzásában is, hogy megállhassak az ítélkezés kísértésében! Ámen



Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!
Rm 2,1

Nem szeretjük a kettős mércét. Ennek ellenére magunkkal kapcsolatban készségesen használjuk azt, s nem tiltakozunk, ha esetleg kisebb-nagyobb előnyre teszünk szert azáltal, hogy valaki többnek ítél meg minket, mint amilyenek vagyunk. Ha méltánytalanul is, de nagyobb dícséret ér minket, mint amit megérdemelnénk - azért elviseljük. Gyengék vagyunk, sajnos nemcsak ilyen esetekben.

Mégis feltámad bennünk az igazság bajnoka, ha meglátunk mások életében olyat, amit a magunkéban is felfedezhetnénk (persze más felállásban)... ha akarnánk, de nem akarjuk. Szálka és gerenda klasszikus esete... De miért is olyan "veszélyes" az ítélkezés? Naponta ítélethozatalra késztetetnek minket a körülmények, otthon és munkahelyen egyaránt. Nem vonulhatunk vissza semmilyen "elefántcsonttoronyba" ahonnan a tisztaság távolságtartó látszatában lenézhetnénk a világ "bűnös" küzdelmeire. Benne vagyunk az élet forgatagában. Nemcsak nyakig, nemcsak fülig... teljesen. Egész felelősséget kell hordoznunk minden dolgunkért, minden vetületében az életnek számonkérnek minket, nincs kibúvó. Akkor pont én ne kérnék számon másokat? Én legyek az, aki elnéző, megbocsátó egy adott helyzetben? Kössek komprumisszumokat, hogy aztán még az erősség látszatát is elveszítsem? Akkor miért óv Jézus is "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" és Pál is az ítélkezéstől?

Az ítélkezés mindig krízishelyzetet teremt, melyben megnyilvánul az igazság. Az igazság pedig - tudjuk fájó -, mert soha nem közelíthető meg csak egy oldalról, pláne nem az ítélkező oldaláról. A hibák megtörténtének, a bűnök elkövetésének mindig előzménye van. Ha valaki ítélkezik, akkor igazságát objektivizálja, azaz megteszi vélt igazságát, az igazságnak. Márpedig a tényleges igazságot egyedül csakis az Isten tudja, mi emberek legfeljebb néhányszor beleérezhetünk, belepillanthatunk, de minden oldalról látni sosem tudjuk, mert emberek vagyunk, s dinamikus időbe plántált létünk ezt meg sem engedi.

Aki "átengedi" Istennek az ítélkezést, s ő maga csak alázatosan jelzi, hogy minden okozat további ok is egyben, akkor megmarad nemcsak erősnek, hanem embernek is. Ebben az Istentől kapott méltóságában pedig nagyobb nevelő erőt képvisel embertársa felé is, mintha engedne ösztöneinek és ítélkezne. Istent meghagyva Istennek - nem majmolva-játszva, akárcsak a félistent így vagy úgy -, földi hivatásunkat töltjük be: teret engedünk, lehetőséget adunk a Felsőbb Szeretet titokkalteli megnyilvánulásának, mely építő erőt ad a konfliktus minden résztvevőjének.