Értelmes élet...

A mai nap imádsága:
Bölcs szívet adj nekem Uram! Ámen


Íme az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem.
Jób 28,28b

"Bolond keresi a bajt magának!" - milyen igaz ez a kijelentés... "Jön a baj anélkül is, hogy hívnák." ...vagy ahogyan a székelyek mondják: "Kéri a pofont magának". Hosszan lehetne ős-szép nyelvünk szólásait, közmondásait sorolni, melyek a rossz kerülésére biztatnak. Jób könyvének bölcsessége - bölcseleti iskolák vitairatáról van szó -, hogy az emberi bölcsesség nem visz előbbre, nem nyugtat meg, csakis az Istentől jövő.

Sokan akarnak ma is bölcsekké válni - ki ebben, ki abban keresi-találja élete értelmét. A mai korra is érvényes Jézus statisztikája, hogy csak az egynegyed kívánja a teljesség eléréséhez az Isten segítségét. A többiek másban (is) bizakodnak: virágzik az ezotéria - a szó belső körre leszűkített tudást jelent -, talán soha ennyi "üdvözítő" módszer nem volt még egyszerre kapható a vallási piacon! Aki kínos precizitással ügyel a módszerre, azt "nem kerülheti el a siker", jóllehet ez teljesen(!) életszerűtlen, de hát "boldog az az ember, aki nem kárhoztatja magát abban, amit a hisz" - módja Pál apostol...

Aki már fiatalon is beleálmodta életébe a JóIstent - s nem az extrém élményt kívánva, hanem a tartalmat keresve - az nemcsak a rosszat kerülte el, s védte meg magát a klasszikus életvezetési tévedésektől/hibáktól, de erejét is kímélte, melyre a fiatalkoron túl is (ott aztán igazán!) szükség van. Mindezeken túl: Olyan élményeket gyűjthet be magának az ilyen ember, melyek élete második felében nem kísértenek, hanem kísérnek... Ezt úgy hívja a keresztény ember: áldás...

Hitért...

A mai nap imádsága:

Uram! Életünk kuszaságait jól látod, s azt is, hogy a megoldásokat nagyon sokszor nem Nálad keressük. Tégy minket szabaddá önmagunktól, hogy a válaszokat ne rövidtávon keressük, hanem a Tőled kapott távlatba helyezzük és igazi békességet nyerjünk ezáltal! Ámen


   

Jaj azoknak, akik a lovakban reménykednek, a harci kocsik tömegében bíznak, de nem folyamodnak az ÚRhoz.

Ézsaiás 31,1

A ló a régi korokban a gazdagság, a hatalom szimbóluma volt... a világ nem sokat változott, manapság is a "lóerők" határozzák meg sokak társadalmi státuszát. A motorház alatti teljesítmény dübörgése, a garázsban álló kocsik száma bizony sokakat elbűvöl, de ezekbe vetni a reményt csak egy darabig lehet, amíg nem érinti meg az embert az Isten-adta perspektíva, vagyis az Élet maga. Fiatalon, egészségesen és sikeresen jól elboldogulunk magunk is az élet bonyolult úthálózatában, csak amikor rugalmasságunkat, erőnket és éleslátásunkat kezdjük elveszíteni, akkor esünk hirtelen kétségbe: Hogyan is terelt minket a Sors szeszélye ebbe a sötét mellékutcába? Ilyenkor kezd nyilvánvalóvá válni: miben is reménykedünk!?

Sokan vannak, akik rendes, jó emberek, de nem tanultak meg imádkozni. Senki nem tanította. Ők nagyon hálásak, ha valaki melléjük ül, s összekulcsolt kézzel megfogalmazza szívből jövő gondolataikat, mely fohászra nekik csak az áment kell rábólintani. Tény, hogy az Istennel való kommunikációt is gyakorolni kell! Az édesanya sokat megért a baba gügyögéséből, de milyen nagy az öröme, ha értelmesen kezd el beszélni. A lelki újjászületés is hasonló ehhez. A megtérés első felsírásakor "nagy öröm van a mennyben", de az "evangélium teje után a keményebb eledelre is szükség van" - ahogyan tanít minket Pál apostol. Aki életének túlnyomó részében "lovakban és harci kocsik tömegében" bizakodott, azaz a megoldást mindig "anyagias" szempontok alapján kereste, az nem lesz képes egyik pillanatról a másikra "váltani", amikor az anyagtalan, de nagyon fontos problémákkal szembesül. Sokan biztatják magukat azzal: "Majd ha megöregszem, templomba járok, foglalkozom »ilyen« dolgokkal!" Ha!... Ha egyáltalán megéri valaki, ha el tud menni, ha el tudják vinni, ha lesz egyáltalán még kedve... Túl sok a "ha", az emberi bizonytalansági tényező...

Mit jelent az ÚRhoz folyamodni? Ahogyan a folyó a tengerbe ömlik, úgy kell az embernek is a nagyobb felé, Teremtője irányába állítani életének folyását. Érezni Isten szeretet-gravitációját, mely életünk minden apró cseppjét maga felé vonzza, hogy végül egyesülhessünk Vele, s minden kérdésünk feszültsége feloldódjék Őbenne, akkor és ott, a Nagy Találkozásban. Jaj azoknak, akik lovakban (lóerőkben) reménykednek!

 
Hűség...

A mai nap imádsága:

URam! Elköteleztem magamat... Rád mondtam igent, s parancsolataidra voksoltam. Add szívembe békességedet, hogy megértve akaratodat kiteljesedhessen életem, s megmaradhassak a hűségben mindhalálig! Ámen

Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.

Jel 2,10

A hűség szó hallatán a felnőtt ember elsősorban a férfi és nő viszonyára gondol. Tény, hogy életünket alapvetően befolyásolja belénk-teremtett biológiai programunk, de a hűség életünk más területét is meghatározza. Manapság már nem "élet-halál" kérdés a párthűség - mint ahogyan az a borzalmas kommunista időkben, az 1950-es években volt -, de tény, hogy a hűség biztonságot ígér, melyben az egzisztenciális rész rendkívül fontos szerepet játszik.

A hűséget sokan illúziónak tekintik, jól értelemben vett önbecsapásnak, önvédelemnek. Úgy gondolják, hogy a hűség a változatlanságra épít, a "pillanatot" a "most-érzést" akarja konzerválni, ami szerintük teljességgel életszerűtlen. Tény az is, a vágy mindenkiben benne van, hogy örökre választ(ana) magának társat, de aztán évek múlva - néha sokkal hamarabb - kiderül, hogy a választott társ mégsem a nagy "Ő". Pszichológusok beszélnek a házaságkötés utáni depresszióról, melyben a párok közel 10%-a(!) szenved, de nemcsak ez a jelenség mutatja azt, hogy a párkapcsolatokban valami alapvető gond van jelen.

A házasságot, mint szimbólumot gyakran használja a Biblia az Isten és ember kapcsolatára -, joggal, hiszen valami titokzatos történik egyikben és másikban is. Csupa jószándékból mondogatják évtizedek óta párban élők: "bizony a szerelem átalakul szeretetté". Igazuk is van, meg nem is! A szerelem - ha igazi -, akkor nem múlik el, hanem kiteljesedik. A szerelem ugyanis nem csak a testiségről, az érzékiségről szól, de a lelkiségről, az emberségről is. Szerelem nélkül - ez törvény-eleme az életnek; ősi "szer" szavunk törvényt jelent - nincs boldogság. Ma sokan hiszik a jólét ígéretét szerelemnek, s ezért nem szerelemből, hanem érdekből házasodnak... Az effajta döntés aztán meg is hozza keserű gyümölcseit! A Biblia a szerelem összekötő erejét használja fel annak hangsúlyozására, hogy Isten és ember kapcsolata szövetségi kapcsolat. Érzések, értelmezések változhatnak egy kapcsolatban, de a szövetség marad! A házastársi hűségnek csak a morális és a praktikus oldalát szoktuk emlegetni: egyben tartja a családot, és garantálja a gyerekek biztonságos felnevelését stb., de ha nincs mögötte tartalmas emberi viszony, akkor álságos dolog, ahogyan az életszerűtlen vallásos élet, sem a hitről, annak szépítő és építő erejéről szól, hanem a presztizsről...

A hűtlenség - beleértve az Istennel kapcsolatosunkat is - sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Nem beszélünk róla, hiszen személyiségünk mélyrétegeit érinti. Az imádság ezt a tabut oldja fel. Beszélünk Vele arról, amit tehernek érzünk, mert tudjuk, hogy Isten a javunkat akarja. Aki rendszeresen imádkozik, annak életében nemcsak az Istennel kapcsolatos szoros érzelmi kötődés van benne, de a kiszámíthatóság igénye is. S ez így természetes! Biztonságvággyal együtt születünk: s olyan elfogadó kör(ök)ben szeretnénk élni, amely(ek)ben nem kell attól félnünk, hogy lecserélhetővé válunk. Ha ez nem lenne ilyen erős belső igény is, nem vált volna a hűség társadalmi-morális paranccsá.

Az evangélium mindenki számára az, hogy Isten nem hagy el soha, az Ő szövetsége örök. Ő hű marad akkor is, ha mi hűtlenek vagyunk hozzá... S miért biztat a Jelenések könyve is hűségre? Nemcsak azért, mert a hűségnek mennyei jutalma is lesz, hanem azért, mert a hűség jutalmát már itt a földi életben megkapjuk: áldás formájában...

Igehirdetés...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy felismerjelek Téged, s bizonyságot tegyek szeretetedről, szóban, imádságban és cselekedetekben! Ámen

A tanítványok elmentek és hirdették az igét mindenütt.

Mk 16,20a

Igehirdetés... Sok-sok érzelmet, élményt idéző szó. Van, aki számára az élet beszédét, az elveszettnek hitt, de végül megtalált életörömöt, van, akinek az újrakezdés isteni csodáját, a tartalmas, Istenhez folyamatosan közelítő, emelkedő életminőséget vagy éppen a bizonyságtevésre való buzdítást jelenti, de olyanok is vannak - az egyházon kívüliek -, akik bolondságnak tartják az egészet, mint annak idején a görögök Pál beszédeit.

"Viva vox evangelii" -, vagyis az "élőszóval hirdetett evangélium". Az a többnyire szószéki "munka", ami nem ér véget a prédikáció utáni ámennel, hanem folytatódik hiteles életvezetésben, ami mindig hatásosabb, mint a hitvitás bizonygatás: "Nekünk van igazunk!" A keresztény (azaz: krisztusi) ember alázattal elismeri, hogy az igazság mindig Istennél van, s abból mi legfeljebb egy keveset ismerhetünk fel, azt is csak kegyelemből! Az élet titkát ugyanis csak elfogadni lehet, megérteni soha. Megérteni nem lehet a kenyér tápláló ízét, a szőlő nedvének szomjoltó tulajdonságát vagy a zene harmóniáját, legfeljebb élvezettel fogadni azt, amit beleteremtett a JóIsten. Hiába próbálkozna valaki kémia képletekkel leírni annak a kenyérnek az ízét és illatát, amit édesanyánk sütött vagy annak a szőlőnek az aromáját, amit nagyapánk szőlőjében ettünk gyermekkorunkban - sikerülni bizonnyal nem fog. Ahogyan a fizika hangtani képleteivel leírt Bach-passió sem azt az emelkedett élményt adja vissza, mint amikor átengedjük magunkat a zene, s az Isten átölelésének...

Az Ige, az Isten Igéje is titok. Ugyanakkor költészet is, igazság is, bizonyosság és erő. Emberi gondolatokba csomagolt isteni komplexitás, amit egyikünk így, a másikunk úgy gondol, értelmez. Ki élvezi jobban a zene harmóniáját? Aki templompadban hallgatja a hangszerek királynőjének Istenhez csalogató dallamait vagy az orgonista, aki egész életét a sípok bűvöletében éli. Vitatkozni ezen lehet, de semmi értelme...

Az igehirdetés nemcsak bizonyságtevés az Istenről, de egyben tanítás is. Ezt a korszellem hatása alá került, élményre koncentráló keresztény testvérek elfelejtik. Az igehirdetés egyben az istenes életvezetésre való eljuttatás, az abban való megerősítés tudománya is egyben. Tudás, amit birtokolni csak az tud, aki hajlandó együttmunkálkodni a Szentlélek-Istennel. Mert nem kizárólag csak az az igehirdetés, amit elmond a lelkész, s hallanak a szószék alatt ülők, hanem az, amit a Lélek által meghallanak a hívek...

A tanítványokat elküldte a Mester, hogy tanítsanak. "Tegyetek tanítvánnyá minden népet!" - ez a missziói parancs. nem azt mondta, hogy formáljátok az emberek gondolkodását a magatokéra, hanem azt, hogy "tegyétek őket tanítvánnyá". Aki tanítvány, az nem önmagáért, magasabb célért tanul. Tudja, hogy az istenadta Élet szolgálatába állított munkás, aki egy a tanítványi láncolatban. Ember, s nem kinyilatkoztató félisten. Ember, aki tévedhet emberségében, emberi gondolataiban, de nem tévedhet abban, hogy az Isten az Isten...

Szeretet...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy szeretetedet továbbadva élhessek teljességben - Általad! Ámen

Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

1 Jn 4,7-11

Ebben a szakaszban (4 vers) tizenháromszor szerepel a: szeretet szó. Ezeket a mondatokat pedig az a tanítvány veti pergamenre, aki magát így azonosítja: a szeretett tanítvány. A Mester tizenkettője közül ő az, aki nem hal mártírhalált. Patmosz szigetére száműzve, hordozva a tanítványi magányosság keresztjét, késő öregségében, amikor már járni is alig tudott, de azért segítséggel még bebotorkált övéihez csak ennyit mondott: "Szerssétek egymást!", majd elhalkuló hangon újra csak ezt motyogta: "Fiacskáim, szeressétek egymást!"

Csodálatos ősi magyar nyelvünk jelzi, hogy szeretet nélkül éhen hal a lélek, hiszen a szer régen azt jelentette törvény, s törvény azaz a szer, etet, vagyis éltet. De még az is benne van ebben a szóban, hogy ehhez két ember kell: egyik eteti a másikat... Nem "megeteti" a törvénnyel - ahogyan az manapság a nagy világpolitikában gyakran megtörténik, hiszen itt nem emberi, hanem isteni törvényről van szó! Az Isten törvénye pedig az szeretet! Ezt kell hogy munkálja mindenki, aki csak félig szeret vagy csak önmagát szereti, az csak "fél-ember".

Nagyhétben vagyunk, a böjti időszak finisében. Húsvét ünnepére készülődünk melynek üzenete a teljesség. Nagypéntek üzenete, hogy ha az Isten meghal számunkra, akkor csak félemberek vagyunk, húsvét csodás hajnalának evangéliuma/jó híre pedig az, hogy Istennel együtt teljességre jutunk. A Mysterium Dei/az Isten legnagyobb titka a hét első napján, azaz a nyolcadik napon történik. Ettől a naptól kezdve nemcsak új időszámítás kezdődik, de egy új korszakba is léptünk. Így lett Krisztus száma a nyolcas! Ezért az első baptisztériumok, kereszelő medencék nyolcszögletűek, a korakeresztény bazilikák, s azok apszisai is nyolcszögletűek... S figyeljük meg: nagyon sok szószék és keresztelő-kút is nyolcszögletű, mert hitvalló keresztény elődeink ezzel is ki akarták fejezni: aki Krisztusban van, az a teljességben van. S mikor teljes számunkra az élet, mikor egész, ahogyan szoktuk mondani: mikor kerek a világ? Csakis akkor, ha benne van a megbocsájtás... Enélkül nincs harmónia.

S ha már említettem a keresztséget, akkor ne felejtsük el: Nem katolikusnak, reformátusnak vagy evangélikusnak keresztelnek minket, hanem Jézus nevébe keresztel "bele" minket a plébános, a lelkipásztor avagy a lelkész... Ezért a keresztség az egyetlen ökumenikus szentség, amin nem vitatkoznak a teológusok, ebben teljes a keresztények egysége.

Manapság sokféle egységről beszélnek: pártegység, nemzeti egység, európai közösség egysége. Húsvét evangéliuma, jó híre, hogy Isten egy akar lenni az Emberrel, vagyis mindenkivel. Azzal az emberrel, aki első indulatával mindent csak elront... Húsvét jó híre nemcsak az, hogy megbocsájtás van, de új kezdés is. János, a szeretett tanítvány nemcsak azt hangsúlyozta egész életében, hogy a szeretet új korszakában vagyunk, hanem azt is, hogy ezáltal Istenben vagyunk. S aki Istenben van, az tud másképpen is gondolkodni: amikor széthúzás van, szeretetével az egységet munkálja, amikor az önzés eluralkodik, akkor ő önfeláldozó szeretettel szolgál... Talán soha ennyire nem volt szükség hangsúlyozni: Béküljünk ki Istennel, mert ő már kibékített minket Fiában, az Ő minden emberi értelmét meghaladó kegyelme által...

Barátságban élhetsz Istennel

"Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által." (Róma 5:10)


(Angol NLT szó szerinti fordítása: "Mivel ha akkor, mikor ellenségei voltunk, az Istennel való barátságunk helyre lett állítva az ő Fia halála által, bizonyára megszabadít majd az örök büntetéstől élete által.")

Az Istennel való kapcsolatodnak nagyon sok vonatkozása lehet: Isten a te Teremtőd és Alkotód, Urad és Mestered, Bírád, Megváltód, Atyád, Megmentőd és még sok más (Zsoltárok 89:27, 95:6, 136:3; Ézsaiás 33:22, 47:4; János 13:13; 1. János 3:1; Júdás 1:4).

De a legmegdöbbentőbb igazság ez: A Mindenható Isten ég a vágytól, hogy a Barátod legyen!

Az Édenkertben látjuk, milyen az eszményi kapcsolat Isten és az ember között: Ádám és Éva egy bensőséges barátságot élvezett Istennel. Nem volt szertartás, ünnepély vagy vallás - csak egy egyszerű szeretetkapcsolat Isten és az általa teremtett emberek között. Bűntudattól és félelemtől szabadon, Ádám és Éva gyönyörködtek Istenben, és ő gyönyörködött bennük.

Arra lettünk teremtve, hogy Isten állandó jelenlétében éljünk, de a Bűneset után az eszményi kapcsolat elveszett. Csak néhány ószövetségi időkben élő ember részesült abban a kiváltságban, hogy Isten barátja legyen. Mózest és Ábrahámot "Isten barátai"-nak nevezték, Dávid "a szívem szerint való férfi", Jób, Énók és Nóé bensőséges barátságban élt Istennel (I. Mózes 5:22, 6:9; II. Mózes 33:11, 17; 2 Krónikák 20:7; Jób 29:4; Ézsaiás 41:8; Apcsel 13:22; Jakab 2:23).

De az Isten félelme általánosabb volt az Ószövetségben a vele való barátságnál. Aztán Jézus megváltoztatta ezt az állapotot. Amikor kifizette a bűneink árát a kereszten, a templomban lévő kárpit, ami az Istentől való elválasztottságunkat jelképezte, kettéhasadt tetejétől az aljáig, jelezve, hogy az Istenhez való közvetlen belépésünk ismét lehetséges.

Az ószövetségi papokkal ellentétben, akik csak órákig tartó előkészületek után találkozhattak Istennel, mi bármikor közeledhetünk Istenhez. A Biblia mondja, "Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában." (Róma 5:11) (Szó szerinti fordítás: "Így most örvendezhetünk az Istennel való csodálatos új kapcsolatunkban - mindezt azáltal, amit a mi Urunk Jézus Krisztus tett értünk, ahogyan Isten barátaivá tett minket.")

Az Istennel való barátság csak Isten kegyelme és Jézus áldozata által lehetséges. "Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által" (2. Kor. 5:18a) (Szó szerinti fordítás: "Mindezt Isten végezte el, aki Krisztuson keresztül átformált minket az ellenségeiből a barátaivá.")

A régi ének mondja "Ó, mi hű barátunk, Jézus" de valójában, Isten arra hív minket, hogy élvezzük a barátságot és közösséget a Szentháromság mindhárom személyével: Az Atyánkkal (1. János 1:3), a Fiúval (1. Kor. 1:9), és a Szent Szellemmel (2. Kor. 13:13).

Beszéljünk róla


* Mennyire változna meg az Istennel való kapcsolatod, ha úgy hinnél és bíznál benne, ahogyan a legjobb barátodban?
* Beszélj arról, hogy Jézus halála és feltámadása hogyan változtatta meg a helyzetedet Istennel?
* Szerinted milyen lehet élvezni a közösséget a Szentháromság mindhárom személyével?

Hogyan gyakorlod a szeretetet?

"Kedves barátaim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől jön. Aki szeret, az Isten gyermeke és ismeri Istent."

(1János 4:7, NLT fordítás)

A szeretet egy készség, amit meg lehet tanulni. Más szóval, olyan dolog, amiben egyre jobb lehetsz, ha gyakorolsz.

Talán azt gondolod, hogy jó társ vagy, de Isten azt akarja hogy nagyszerű társ legyél, hogy tudd, hogyan kell szeretni, sőt a szeretet mestere legyél. A kapcsolatok szakértőjévé válhatsz. Sok ember azonban soha nem tanulja meg, hogyan kell igazán szeretni.

Nem szeretnél olyan emberré válni, akit úgy ismernek, hogy rendkívüli módon tud szeretni? Amikor az emberek rólad beszélnek, lehet hogy azt mondják: " Őt nem érdekli, ki vagy vagy hogyan nézel ki." "Őt nem érdekli, hol voltál vagy mit tettél vagy honnét jössz."

Az egyetlen módja annak, hogy valamit készséggé fejlessz az, ha gyakorlod. Újra és újra megteszed. Amikor először teszed meg, lehet hogy kínosnak érzed, de minél többször teszed, annál jobb leszel benne.

Ugyanez igaz a szeretetre is: "Kedves barátaim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől jön. Aki szeret, az Isten gyermeke és ismeri Istent." (1János 4:7, NLT ford.) A Biblia azt is mondja: "Gyakoroljátok ezeket a dolgokat; legyetek elkötelezettek benne, hogy a fejlődésetek nyilvánvaló legyen mindenkinek." (1Timóteus 4:15, HCSB ford.)

Gyakoroljuk az egymás iránti szeretetet.

Beszéljetek róla:
- Milyen módokon tudod megmutatni ezen a héten másoknak az irántuk való szereteted?
- Az életedben kinek van szüksége arra, hogy rajtad keresztül megismerhesse Isten szeretetét?
- Mit gondolsz, Isten akarja, hogy gyakorolj és hogy a rendkívüli szeretet emberévé válj akkor is, amikor fáradt vagy, nyűgös, vagy éppen sietsz?

Jézus ezt tanítja: "Vonulj el, és imádkozz!"

"Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára..."(Hab.2:1)



Ha szeretnénk Isten látása szerint élni életünket, folyamatosan hallanunk kell Isten felől. Hinnünk kell abban, hogy küldetésünk felé haladásunk egyik feltétele az, hogy naponta hallunk Isten felől. Ez nem csak egy kellemes bővítménye életünknek, ez szükséges ahhoz, hogy betöltsük küldetésünket.

Habakuk próféta azt mondja: "Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára..." Ez annak egy kifejezése, hogy "Egyedül leszek Istennel."

Nem számít, hogy hol vagy egyedül Istennel, csupán keresned kell egy helyet. Én történetesen kint szeretek lenni. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, építettem egy kis "imakertet" a házunk mögötti domboldalon, ahova elvonulhattam, és Istenre összpontosíthattam.

Egy csendes helyet kell választanod. Egy helyet, ahová szokásszerűen elmehetsz, hogy találkozz Istennel. Tedd különlegessé és egyedivé.

A Biblia azt mondja Jézusról: "Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott." (Lk. 5:16). Ez Jézusnak szokása volt, és a te életedben is azzá kell válnia. Amit most tanítok neked, azt nem csak egyszer fogod megtenni.
Ez olyan dolog, amit ezentúl naponta kell végezned életed végéig.
Ha szeretnéd meglátni Isten tervét az életedre nézve, és szeretnéd hallani az Ő hangját, akkor naponta kell vele találkoznod.

Ez azt jelenti, hogy erre az időre megszabadulsz a telefontól, és annyi zavaró tényezőt távolítasz el, amennyit csak tudsz.
Jézus azt mondja: "Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked." (Mt.6:6)

Az igazság az, hogy nem te vársz Istenre, hanem Isten vár rád.
Isten találkozni szeretne veled. Azt szeretné, hogy te is úgy ismerd őt, mint ahogyan Ő is ismer Téged. Ha ezt nem érted meg, igen ritkán fogsz Istenhez fordulni vezetésért. Nincs olyan területe az életednek, ami ne érdekelné Istent. "Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? ... a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre." (Mt.6:31-32)

Önmagunk feladása győzelemhez vezet

"Nem a magunk főnökei vagyunk, hogy éljünk vagy meghaljunk, aszerint, ahogy mi magunk választjuk. Akár élünk, akár meghalunk, követjük az Urat. Mindenképp az Övéi vagyunk." (Róma 14:7-8. Angolból szabadon fordítva)


Önmagunk feladásában az az ellentmondás, hogy erőt és győzelmet hoz létre. Makacs kísértések és mindent felülmúló problémák legyőzhetők Krisztus által, ha átadjuk azokat neki.

Ahogy Józsué közeledett élete legnagyobb harcához, szemben találta magát Istennel, dicsőítette Őt, térdre esett előtte, és feladta a terveit. Ez a feladás egy elképesztő győzelemhez vezetett Jerikónál.

Önmagad feladása nem gyengít el, hanem megerősít. Istennek megadva magunkat, semmi és senki mástól nem kell félnünk, és feladnunk magunkat. Az Üdvhadsereg létrehozója, William Booth, egyszer azt mondta: "Az ember erejének nagysága, a feladás mértékével mérhető."

Miért kell feladnod magadat?

Mert a Teremtődhöz tartozol. Istennek van joga hozzá, hogy irányítsa az életed: "Nem a magunk főnökei vagyunk, hogy éljünk vagy meghaljunk, aszerint, ahogy mi magunk választjuk" (Róma 14:7 - Angolból szabadon fordítva). "Ismerjétek el, hogy az ÚR az Isten! Ő teremtett minket, és az Övéi vagyunk. Az Ő népe vagyunk"(Zsoltárok 100:3a - Angolból szabadon fordítva).

Mert Isten megvásárolt téged az áldozatával. A Biblia azt mondja: "..És azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmagunknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt (2.Korinthus 5:15 - Új fordítás).

Ha megadod magad Krisztusnak, akkor betöltöd annak a célját, amiért Ő meghalt - nem csak azért, hogy megmentsen a pokoltól, hanem azért is, hogy megmentsen az önközpontúságtól. Mi, keresztények, nem önmagunknak élünk, hanem a Megváltónknak.

"Ahogyan tehát átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek" (Róma 6:19b - Új fordítás).

Mert Isten volt az, aki erre először példát adott. Kezdeményezett, és lemondott Jézusról a mi javunkra: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta" (János 3:16).

Önmagunk feladása az egyetlen ésszerű válasz erre a fajta szeretetre. Nem tudod Krisztust szeretni anélkül, hogy feladnád magad neki.

Beszéljünk róla!

* Mik azok a kísértések és problémák, amiket ma át kell adnod Krisztusnak?
* Hogyan akarod használni azt az erőt, ami a lemondásból fakad?

A boldogság kulcsai

„Ha tudjátok ezeket…” (János 13:17)

Ha azt akarod tenni, ami Isten szerint a legjobb, akkor ne csak azon gondolkodj, hogy hogyan fektetheted be a pénzed, hanem azon is, hogy hogyan fektetheted be az életed! Jézus azt mondta: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.” Így élni azt jelenti, hogy:

1) Időt szánsz a barátaidra és a szeretteidre. „Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét” (1Korinthus 10:24). George Eliot azt írja: „Ó milyen leírhatatlan vigaszt jelent biztonságban érezni magamat valaki mellett; nem kell latolgatni a gondolatokat vagy mérlegelni a szavakat, egyszerűen kiönthetem mindet úgy, ahogy van, a magot és az ocsút együtt, tudva, hogy egy hűséges kéz meg fogja rostálni, megtartja, amit érdemes megtartani, és aztán a jóság leheletével elfújja a többit.”

2) Hálát adsz. Ha nem tudsz hálás lenni azért, amit Isten adott neked, akkor nézz körül, és légy hálás azért, amitől megvédett! Az ellenségnek semmit sem kell ellopnia tőled, csak arra kell rávennie, hogy magától értetődőnek vedd a dolgokat. „Az ő kegyelme teljességéből mindannyian egyik áldást a másik után kapjuk” (János 1:16 NIV) Az új autó vagy a fizetésemelés miatti lelkesedés hamar elmúlik, de valahányszor megállsz számba venni a kapott áldásokat, jobban kezded érezni magad.

3) Gyakorlod az elégedettséget. Egy kertész, aki sehogy sem tudta kiirtani a pitypangokat, a Mezőgazdasági Minisztériumhoz fordult tanácsért: „Mit tehetnék még?” „Próbáljon meg hozzászokni!” – jött a válasz. Az életben azt kapod, amire összpontosítasz. Ezért írja Pál: „… ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Filippi 4:8).



„De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.” (Lukács 11:28)

Jézus azt mondta: „… ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg” (Lukács 12:15), hanem az, hogy hogyan él. Éppen ezért mindig bölcs dolog:

1) Kihívás elé állítani magadat. Vizsgáld meg, hogy töltöd el a szabadidődet! Egy hosszú nap után könnyű választás a tévé előtt tespedni, de boldogabb leszel, ha fizikailag és mentálisan is aktív maradsz. Menj el sétálni, játssz a gyerekeiddel, szakíts időt Isten Igéje olvasására és imádkozásra, még ha nincs is különösebben kedved hozzá! Jézus azt mondta, hogy ha követni akarjuk, meg kell tagadnunk magunkat (Lukács 9:23).

2) Másokon segíteni. A legkisebb jótett is többet ér, mint a legnagyvonalúbb szándék, tehát ha segíteni akarsz magadon, segíts másoknak! Ettől nemcsak jobban fogod érezni magad; de ha olyan emberek vesznek körül, akik önmagukból adnak, akkor egy nagyobb ügyet szolgálsz. Az ellenséget egészen addig nem zavarja, ha a hitedről beszélsz, amíg nem gyakorlod azt; ugyanakkor Isten soha nem tanít nekünk semmit anélkül, hogy lehetőséget ne adna arra, hogy használjuk is. Ezért mondta Jézus: „Boldogok azok, akik hallgatják az Igét és engedelmeskednek”.

3) Türelmesebbnek lenni. Egy férfi, aki komppal járt a munkahelyére, büszke volt a pontosságára. De egy napon elaludt. Attól félve, hogy a főnökével meggyűlhet a baja, lerohant a dokkhoz, ahol azt kellett látnia, hogy a komp 180 centire van a beszállóhelytől. Ugrott egyet, és a fedélzeten landolt. A kapitány mosolyogva mondta: „Nagyszerű ugrás! De ha várt volna még egy percet, akkor kikötünk, és egyszerűen felsétálhatott volna.” Ne siess ennyire, hagyj időt a dolgoknak! A türelem bármilyen akadályt le tud győzni (Példabeszédek 25:15).

A VÉR ÁLDÁSAI

„Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából…” (Kolossé 1:13)
A történelem legnagyobb pillanata volt, amikor „Krisztus meghalt az istentelenekért” (Róma 5:6 NKJV). Nem csupán a barátaiért és támogatóiért halt meg; meghalt azokért az emberekért is, akik megvetették őt. Nem „valamit valamiért” volt ez, mintha Jézus azt mondta volna: „Elfogadlak téged, ha te is elfogadsz engem.” Nem, ez önzetlen, egyoldalú szeretet volt. Feltételek nélkül, semmit sem várva viszonzásul. Isten emiatt „szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és vitt át minket szeretett Fiának országába”.Szela? Állj meg és gondolkodj el az előnyökön, melyet Jézus vére szerzett neked! 1) Megszabadultál. Az a görög szó, amit itt Pál használ, szó szerint azt jelenti: megment úgy, hogy magához húz. Szabadításod Jézus számára egészen személyes tett volt. Kiontott vérével vonzott magához. A távolság, amely a bűn miatt volt Isten és közted, eltűnt, Isten most már szeret és elfogad. 2) Megszabadultál a sötétség hatalmából. Attól a hatalomtól, amely a Sátán zsarnoksága azok felett, akik uralma alatt élnek. Krisztus vére megszabadított a sötétségből, tudatlanságból és vakságból, amit a Sátán arra használt, hogy félrevezessen és manipuláljon téged. 3) Átkerültél Isten Fiának országába. „…átvitt minket szeretett Fiának országába”, ez azt jelenti, hogy egyik helyről egy másik helyre kerültél. Pál apostol idejében az olyan szuperhatalom, mint Róma, bekebelezett más népeket, és a Római Birodalomhoz csatolta őket. A meghódított népe gyakran jobban éltek Róma uralma alatt, mert élvezték annak kiváltságait: a biztonságot, az élelmezést, a postaszolgálatot, az utazás biztonságát, stb. Krisztus vére átvisz minket a Ő országába, ahol mindezeket a kiváltságokat élvezhetjük: garantált védelem, bőséges ellátmány minden szükségletünkre, a fiúság teljes joga, és korlátlan belépés trónja elé.



„…megbékéltetett önmagával Krisztus halála által…” (Kolossé 1:13 NLT)
Figyeld meg: 1) Isten megbékélt veled. Ő töretlen, bensőséges barátságot szeretne velünk, olyat, mint Ádámmal volt az Édenkertben. A bűn azonban Isten ellenségeivé tett. „…egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt” (Kolossé 1:22). Mivel Isten sohasem mondott le erről a kapcsolatról, ezért küldte el Jézust, hogy helyreállítsa. „…megbékéltetett önmagával… Krisztus keresztfán kiontott vére által” (Kolossé 1:20). A görög szövegben itt a helyreállításra utaló szó van, ami azt jelenti: „hogy újra barátok legyünk, mint régen voltunk”. Most már úgy járhatsz Istennel, és beszélhetsz vele, mint ahogy Ádám tette. Most már Isten úgy lát, mint „szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket” (Kolossé 1:22). 2) Az Úr megváltottja vagy. Amikor János meglátta Jézust a Jordánnál, ezt mondta: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” (János 1:29). Jézus az, „akiben van megváltásunk és bűneik bocsánata” (Kolossé 1:14). A megváltás szó azt jelenti: „kiszabadítás a rabságból váltságdíj megfizetésével”. Nem csupán megvásároltak Jézus élete árán, de vére által örökbe fogadtak Isten családjába. 3) Minden bűnöd meg van bocsátva. „…akiben [jézusban] van… bűneink bocsánata.” Hogyan érte el, hogy minden bűnünket eltörölte? „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára” (Kolossé 2:14). Vérével írta rá a minket terhelő hatalmas adósságszámlára, hogy minden Isten felé való tartozásunk: „FIZETVE”, és az adósság eltörlésével szóló értesítést odaszögezte a keresztre. Bocsánatot kaptál. Nem tartozol semmivel!

Egyedül Istennel

„…az Úr… féltőn szerető Isten.” (2Mózes 34:14)
Isten féltékeny mindenre, ami elfoglalja az ő helyét az életedben, különösen igaz ez a „kapcsolat bálványra”. Azt kérdezed, mi az? Az a hazugság, amely meggyőz arról, hogy boldogságod egy másik személytől függ. Ha Istenen kívül bárki másban keresel biztonságot, célt, értékességet és elégedettséget – mindazt, amit Ő szívesen biztosít – Isten féltékeny. Tehát döntsd le ezt a bálványt! Igaz, hogy nehéz, ha senkivel sem oszthatod meg az életed, és senki sem vár otthon. De ha Isten azt akarja, hogy halld az Ő hangját, akkor előfordul, hogy minden más hangot elnémít körülötted. Felmerült már benned, hogy nem azért vagy egyedül, mert senki sem szeret, hanem azért, mert Isten egy mélyebb és bensőségesebb közösségbe vonz önmagához? „Honnan tudhatnám?” – kérdezed. Józsué egyedül volt, amikor Isten megmutatta neki Jerikó elfoglalásának haditervét. János egyedül volt Patmosz szigetén, amikor megnyílt előtte a Menny, és ő megírta a Jelenések könyvét. A Bibliában azt olvassuk: „Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig” (1Mózes 32:24). Ekkor adott neki Isten új nevet, Jákóbból, a csalóból, Izráel, Isten harcosa lett. Ha nem tudod, hogy ki vagy, engeded, hogy valaki más élete elnyeljen, azért, hogy így értékesnek érezd magad, és beteljesülésre találj. Így aztán azt hiszed majd, hogy szükséged van másokra ahhoz, hogy élvezhesd azt, aki vagy. Ne tedd! Engedd, hogy Isten mondja meg neked, ki vagy! Végtére is ki ismer nála jobban? Az egyetlen módja annak, hogy felfedezd igazi identitásodat az, ha egyedül maradsz Istennel!

Józan gondolkodás

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Timóteus 1:7)
A Biblia azt mondja: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Timóteus 1:7). Ahhoz, hogy az életed javuljon, két dolgon változtatnod kell. 1) A gondolkodásmódodon. Gordon MacDonald mondja: „Azok az emberek, akiknek gondolkodása nincs jó formában, könnyen áldozatául esnek olyan eszméknek és rendszereknek, melyek az emberi lelket rombolják. Nem tanították meg őket gondolkodni, nem tűzték ki maguknak életcélul, hogy elméjüket fejlesszék, ezért megszokták, hogy mások gondolataitól és véleményétől függjenek. Nem akarnak eszmékkel vagy nagy kérdésekkel foglalkozni, inkább telerakják életüket szabályokkal, előírásokkal és programokkal.” Abban a pillanatban, amikor azt gondolod, hogy te már mindent tudsz, valójában felhagytál a gondolkodással.
2) A várakozásaidon. Egyszer egy ember elment egy jövendőmondóhoz. A jósnő azt mondta neki: „Szegény és nyomorúságos élete lesz ötven éves koráig.” „És aztán?” – kérdezte az ember. „Aztán megszokja” – vont vállat a jósnő. Valld be őszintén: hány olyan sikeres embert ismersz, aki egykedvű, unott és negatív beállítottságú? Egyet sem, igaz? A hit lelkesedést, elkötelezettséget, energiát szül – olyan dolgokat, amik segítenek eljutni a sikerhez. Ha szeretnél ilyen tulajdonságokat, magasabb szintre kell emelned várakozásaidat, összhangba hozva őket Isten ígéreteivel. „…higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek” (Márk 11:24). Szeretnél sikert elérni azon a területen, ahol korábban kudarcot vallottál? Akarsz olyan emberré válni, aki mindig is szerettél volna lenni? Ne a tetteiden kezdj változtatni, hanem a gondolkodásodon! Újítsd meg naponta Isten Igéjével! Semminek nincs ennél nagyobb hatása!

PROGRAMOZD ÁT A GONDOLKODÁSODAT!

„... változzatok meg értelmetek megújulásával..." (Róma 12:2)

Minden cselekedetünk mögött egy gondolat van. Ha tehát komolyan gondolod, hogy változtatni akarsz életeden, először a gondolkodásodon kell változtatnod. Ez nem könnyű, és nem történik meg egyik pillanatról a másikra. Képzeld el, hogy egy hajón vagy, amelyet robotpilóta irányít egy bizonyos irányba, de te hirtelen más irány mellett döntesz. Első lehetőség: akaraterő. Megragadod a kormányt, és abba az irányba kény­szeríted, amerre te akarod; nyers erővel felülkerekedsz a robotpilótán. De folyamatosan érzed az ellenállást. Karod elfárad, és amikor elengeded a kormányt, vajon mi történik?
A hajó újból az előre beprogramozott irányba fog haladni. Érted a lényeget? Ez történik akkor, amikor az életedet az akaraterőddel akarod megváltoztatni: „Arra kényszerítem magam, hogy abbahagyjam az ivást/ne csaljam többé a házastársamat/ hagyjak fel a mértéktelen evéssel" és ehhez hasonlók. Akaraterőd csak rövid távú változást tud eredményezni, miközben állandó stresszt okoz, mert nem kezelted a dolog gyökerét a gondolataid átprogramozásával. A változás nem tűnik természetesnek, ezért végül feladod, visszatérsz a régi viselkedésmintákhoz, és ezt mondod: „Azt hiszem, én már csak ilyen vagyok. Sosem fogok megváltozni." Második lehetőség: Isten ereje. Ez a jobb módszer! A Biblia azt mondja: engedjétek, hogy Isten újjáformáljon titeket gondolkodásmódotok megváltoztatásával!" (Róma 12:2 NLT). A változás mindig az elmédben kezdődik! Gondolkodásmódod meghatározza érzéseidet, érzéseid pedig meghatározzák csele­kedeteidet. Azt kérded, hogyan tudod megváltoztatni gondolkodásmódodat? Azzal, ha elmédet minden nap Isten Igéjével programozod be. „Hogyan tarthatja tisztán életútját az ember? Úgy, hogy megtartja igédet" (Zsoltárok 119:9 NKJV).

Békesség...

A mai nap imádsága:

Uram! Békíts ki önmagaddal, hogy megelégedettséggel szolgáljalak Téged! Ámen


Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.
Róm 5,10

Kinőve az osztatlanidejű gyerekkor csodákkalteli nyugalmából, tinédzseres éleslátással fedezzük fel egyre inkább: más ez a világ, mint amilyennek korábban gondoltuk. S bár a világ alig változik - benne mi magunk annál többet -, mégis a megváltozottnak hitt immáron felnőtt-szagú (élet)játékszabályok között szüntelenül keressük a magunk boldogságát... Ez bizony nem kis feladat, sőt, embertpróbáló vállalkozás! Füstöt, szerelmet hazudni nem lehet - mondták a régiek -, ahogyan boldogságot se. Boldogságunk, melynek alapja a harmónia - önmagunkkal és a világgal -, a hívő ember számára nem képzelhető el Isten nélkül. De miért is? Az ok igen egyszerű: a valódi megbékélést egyedül az Isten képes munkálni.

Akarjuk vagy sem, ádámi ősbűnös habitusunk eleve meghatározza viszonyunkat a világhoz. Tagadunk és önzőek vagyunk, s bizony keveset vagyunk készek adni, ellenben sokat várunk. Könnyedén kicsúszik szánkon a "Nem!", s hosszan kínlódunk az "igenek" megfogalmazásával. Alig nőttünk bele a felnőtt életbe, s már úgy érezzük, bőven van okunk tagadni az Istent, akinek elfogadó szeretetét valószerűtlennek tartjuk, mert napi érdekeink elhomályosítják látásunkat. Kudarcainkért, álmaink szertefoszlásáért aztán Istent vádoljuk, sőt őszintén haragszunk is Rá - s, akárcsak Jónás nem akarunk engedni az igazunkból....

Mi gyűlölködünk - Ő meg szeret. Isten csöndben figyeli életünket, mi pedig kiengesztelésért kiáltunk. Őt kiengesztelni, kibékíteni mégsem kell, hiszen Ő Isten, Neki nincs szüksége erre, mi azonban emberek vagyunk, s nekünk óriási igényünk van rá. Ha nem békít meg minket az Isten, azaz nem békülünk meg önmagunk sorsával, ezzel a világgal, akkor elveszünk nemcsak az élet forgatagában, de jó eséllyel munkáljuk azt is, hogy kitöröltessünk az Élet Könyvéből...

Fenti ige hitvallásos megfogalmazása annak, mit is jelent "Istenben lenni". Nem egyszerűen békességre jutni, hanem üdvösséget nyerni. Az üdvösség legnagyobb hozadéka mégsem az, hogy egyszer, majd valamikor, milyen jó is lesz nekünk majd "odaát" - hiszen azt sem tudjuk, hogy hol van az 'odaát', s hogy milyen is az tulajdonképpen -, hanem az, hogy halálunk előtt krisztusivá válhatunk. Megtapasztalhatjuk egyre többször, s egyre jobban milyen jó jót tenni, s milyen gyönyörűséges az önként vállalt "jézusi iga", az elhivatottsággal betöltött, másokért végzett szolgálat...

Bizonyosság...

A mai nap imádsága:

URam! Taníts, hogy közelebb kerüljek Hozzád! Ámen

De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál.

2 Tim 3,14

A tarzuszi Saul sosem volt Jézus tanítványa és nem töltött el a Mesterrel egyetlen órácskát sem, pedig az elhívott tizenkettő a hagyomány szerint egy vagy három esztendeig hallgatta, figyelte, tanulta: mit jelent az Isten országának részeseként élni ebben a világban. Saul tehát nem látta, nem halotta Jézust úgy, mint a tizenkettő, mégis a damaszkuszi úti-élménye után belőle is küldött - aposztello=elküldeni -, azaz apostol lett. Különös ez, hiszen pont az az ember, aki klasszikus értelemben nem volt Jézus tanítványa, mégis az Újszövetség 27 könyvéből 13-at tudhat magáénak... Nos, ennek az embernek a tanítványa az ifjú Timóteus, akihez két levelet is intéz Pál, mert a gyülekezetépítési munkában meglankadt fiatal munkatársa igencsak igényli a buzdítást.

Mit tanult Timóteus Páltól, s mit tanultak Jézus tanítványainak tanítványai? - ezen érdemes elgondolkodni egy kicsit. Újszövetség még nincs, apostoli levelek még csak itt-ott hevernek az első jézus-gyülekezetek értelmezés-kereső írástudóinak asztalán, polcain. Hol vagyunk még a kanonizációtól, amikor is számbaveszik, melyik írás kerüljön bele az új hit szent iratai közé? Egyelőre Jézusról, s tevékenységének hatásairól tudósító levelek vannak csak, s egyre több személyes, szóban elhangzó bizonyság. Van is vita bőven, mit és hogyan értsenek, higgyenek! Mit vegyenek át a zsidó Isten-hitből, s milyen régi szimbólumok/képek segítik az új Isten-elképzelést, ezt az alapjaiban mást képviselő Jézus-mozgalmat? Innen indul el a kereszténység... mostmár tudjuk: világhódító útjára.

Bizonyosság. Sokszor előkerült fogalom a keresztények szóhasználatában. Megbizonyosodni valamiről azt jelenti: megtapasztalni az igazságát valaminek. Amiről megbizonyosodunk, arról tudjuk, hogy az a valóság. Nem másnak - nekünk. A bizonyosság ugyanis nem egyenlő a bizonyítékkal. A soha-nem-látott Isten létéről meg lehet bizonyosodni, de bebizonyítani nem lehet. Ha mégis lehetséges lenne észokokkal Isten létét bizonyítani, akkor ez egyrészt azt jelentené, hogy a véges teremtménynek van felépítménye/megismerési útja a Végtelen Istenhez, másrészt a hitet is feleslegessé tenné, hiszen a bizonyíték egyértelmű, a hit pedig nem. Sok keresztény mégis keveri a kettőt. Ilyenkor írnak olyan könyvecskéket, amiknek a címei pl. ilyenek: "Aki gondolkodik, az hisz" -, ami persze arogánsan azt deklarálja, hogy aki nem hisz, az nem is gondolkodik. A helyzet persze inkább az, hogy, aki ilyen szerencsétlen címet ad egy keresztény könyvnek, az nem gondolkodik... vagy legalábbis a missziót nem jól-, illetve félre-értelmezi.

Ismeret és hit az érem, a valóság két oldala. A harmadik, az éle ami átöleli, összefogja a kettőt: az Isten kegyelme. Enélkül nem sok értelme van a sok-sok tudásnak, s értelmetlen a hegyeket mozgató hit is: Minek mozgatni a hegyeket? Minek megparancsolni a fának, hogy szakadjon ki tövestől, s menjen a tengerbe? Mit érnénk el az ilyen szenzációs bizonyítékokkal? Közelebb nem kerülnénk egymáshoz, s talán az Istenhez sem, mert Istent ott tudjuk "megélni", ahol közelében vagyunk az embertársainknak...

Fájdalmaink...

A mai nap imádsága:

URam! Szívemet tedd nyitottá, hogy szabadulhassak terheimtől, s kegyelmedből élve derűvel telhessenek napjaim! Ámen

Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel... Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet!
Jób 7, 11 és 16

Valamikor - a kilencvenes évek elején-közepén - mondta egyszer egyik német ismerősünk: "Ti magyarok szerettek panaszkodni!" - , mire azt találtam válaszolni: "Tudod, ha nincs más lehetőséged az igazságodat érvényesíteni, akkor legalább panaszkodsz!" Tény, hogy történelmünk bővelkedik igazságtalanságokban, de méltánytalanságokat nemcsak nemzetünk sorsában, a sajátunkban is talál(hat)unk eleget, nagyon még keresnünk sem kell... Ha persze őszintén a lelkünkbe nézünk, akkor olykor kiderül, hogy sérelmünk csupán vélt, súlyos bánatunk oka nem "az igazság hiánya", hanem önsajnálatunk. Vannak persze olyan élethelyzeteink, amikor hiába minden önvizsgálat, mégsem jövünk rá, hogy miért szenvedünk, s aztán kiderül, hogy nyomorúságunk oka nem bennünk van, rajtunk kívül álló tényezők keserítenek meg minket...

A "Miért velem - miért most - miért így?" klasszikus triász ismételgetése ugyan nem vezet sehová, de legalább jelzi a külvilág számára: fáj az, amiben vagyunk, ami éppen történik velünk. Régi bölcsesség, hogy a megosztott öröm duplázódik, a megosztott fájdalom pedig feleződik - ezért beszélünk keserű érzéseinkről, ha arra "alkalmas embert" találunk családban, barátok, barátnők között, s olykor egy hittestvéri közösségben; sőt, talán még egy lelkipásztor is megfelelhet ennek az elvárásnak...

Hordozni a fájdalmat - a szenvedés maga, nem beszélni róla maga a kín, soha el nem mondani pedig egyenesen: bűn! Ha nyitott szemmel járunk, akkor hamar észrevesszük, hogy környezetünkben is vannak jónéhányan, akik nem beszélnek fájdalmaikról. Talán mert "nincs emberük", mert szégyellik, mert úgy hiszik, hogy ez gyengeségük jele lenne. Pedig pontosan ennek az ellenkezője az igaz! Aki ki meri mondani végre, aki meg meri vallani, ami a "lelkét nyomja, ami szívét szúrja" - az nemcsak könnyíti terhét, de elkezdi megérteni önmagát, közelebb kerül szeretteihez, közelebb kerül az Istenhez, sőt "ráadásként" még gyógyul is...

Kegyelem...

A mai nap imádsága:
Istenem! Segíts kegyelemben élni napjaimat, hogy ne veszítsem el azt, ami legfontosabb! Ámen

Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vígadjunk és örüljünk egész életünkben!
Zsolt 90,14

Minden egyes nap új lehetőség számunkra, hogy felfedezzük a világot... Többnyire mégsem ezzel a felismeréssel kelünk. Aktuális teendőink terhe, elvégzendő feladatok, adott ígéretünk beváltásának szorongató határideje határozzák meg elindulásunkat. Mint a pilóták - csak ők lista alapján, mi pedig anélkül - reggelenként ellenőrző kérdések sokaságára válaszolunk, hogy aztán egy egész nap viszonylag zavartalanul "röpködhessünk".

A régi kor embere számára magától értődő volt a reggeli fohász: "Akkor kezdjük a Jóisten nevében!" Mára kikopott az emberek nagy részéből a készség, hogy önmagukat az Isten koordináta-rendszerébe állítsák. Az Isten-felebarát tengelyek elhomályosodtak, helyüket az érdek-karrier tengelyek vették át. Milyen érdekes, az ember hiába határozta meg önmaga boldogulásának Isten-nélküli útját, mégsem tud boldog lenni úgy, ahogyan szeretné.

A harmóniához nemcsak az egyensúlyra való törekvés szükséges, kell hozzá egy olyan erő, egy olyan tényező is, ami mindig korrigál minket: ez pedig az Isten kegyelme. Ezért fohászkodik a zsoltáríró. Tudja, hogy ez mindennek a kiindulási pontja. Enélkül nincs derű, nincs tartós öröm, ha viszont beárad az életünkbe, akkor kiteljesedik az életünk, s felszabadulunk önmagunk elfogadására, s másokat is képesek vagyunk szeretni, hiszen Isten szeretete folyamatosan megújít minket.

Szeretteinkért...

A mai nap imádsága:

Uram! Közösségbe teremtettél. Erőt, s lehetőségeket is adtál, hogy küzdjek mindazokért, akik körülvesznek engem. Gyakran erőmön felülinek érzem a gondjaimat... Ezért kérlek, kegyelmesen segíts meg mindennap, hogy a bűn ereje erőt ne vehessen rajtam! Ámen
   

Vajon lakhat-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!
1 Kir 8,27a

Salamon király templomszentelő imádságának felvezető gondolatai között olvasható ez a kérdés, mely egyáltalán nem teoretikus problémafelvetés. Sokkal inkább himnikus megállapítása annak, hogy Isten dicsősége szétfeszít minden teret - de hát ettől Mindenható. Az Isten-probléma a szentséghez való viszonyunkat állítja homloktérbe. Jóllehet egyházi liturgiákban a "sákramnetum" szavunk még hellyel-közzel jelen van, de mára a köznyelvből teljesen kikopott. A szentség - egyes erre érzékeny-lelkűeknek - még esztétikai kategória, de nem az ideál elérhetetlen magasságát jelenti.

Krízisben lévő világunkban a "szentnek" más jelentése lett: érinthetetlen. (Akinek persze pénze, vagyona, hatalma van - mindegy hogyan szerezte, szentségtelenül vagy sem - annak minden megvehető, elérhető, érinthető még a "tabu" is.) A szent mindig a létezés ízét adta. Nélküle nincsenek magasabbrendű (értsd anyagvilág fölötti) célok, melyekért érdemes, s szép küzdeni. A szentség minden korban példát ad, irányt mutat, míg az ideál »különösen mai értelmében« megvásárolható - "mert megérdemlem"...

Ahogyan egy egyszerű vírus, akármilyen bonyolult rendszerről is van szó - legyen az számítástechnikai vagy biológiai - képes átvenni az uralmat az egész felett vagy képes megbínítani az "egészet", ugyanígy van ez a bűnnel is. A bűn kicsinyke férge életünk hajszálgyökereit rágcsálja, s egyszercsak azt vesszük észre, hogy kiszáradunk, nincs erőnk, nincs kapcsolatunk Teremtőnkkel, Aki az élet forrása.

A szentség nem más, mind a védekzőrendszer (immunológia!) folyamatos karbantartója. Ha a szentség apró, láthatatlan (védekezést segítő) elemei ott pezsegnek életünkben (szívünkben, elménkben), akkor nem történhet "totális rendszer-öszeomlás", akkor "működünk" teljes funkcióképességgel. Ez tulajdonképpen az istenes, az istenképű élet, amelyre mindenki vágyakozik, kimondatlanul is..