A teremtett világért...

A mai nap imádsága:
Urunk, Istenünk! Önmagunk múlandó hatalmának bódulatából ments meg minket! Add, hogy felfedezzünk Téged, add hogy Benned rátaláljunk önmagunkra! Ámen

   

Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.
Apostolok Cselekedetei 17,26-28a

Pál apostol zsenialitása - amit egyháziak csak "megáldott életű"-nek mondanak - most is kiütközik. Világlátása, Isten-felfogása 2000 év után is teljesen friss, mondhatni: mai. Van-e, lehet-e nagyobb kívánsága, az egynek, az egyénnnek, mint az egység? Érezheti-e magát nagyobb teljességben a csepp a sivatag perzselő homokjában, mintha együttmozog a végtelen óceánnal? Nyilvánvaló - csak megromlott természetünk tiltakozik ellene -, hogy Isten egységre teremtett minket. Nyilvánvaló, hogy szeretetre teremtettek vagyunk, csak körül kell néznünk a világban.

Körülnézés helyett többnyire egy irányba nézünk. Kiválasztott céljainkhoz csökönyösen ragaszkodunk, tudomást se véve más célokról. Nem a magunkválasztotta cél a hibás, hanem az a lelkület, mely azt sugalmazza: Szerezd meg, ha kell, akár mindenáron! Így azután sosem lesz elég nagy a ház, sosem lesz elég új és elég nagy az autó, s sosem vesszük észre, hogy mindaz, ami nekünk annyira fontos - olyannyira, hogy még az Istent is félretesszük ezen "fontos" dolgaink miatt - végsősoron csak kellékek. Díszletek, amiket majd mások használnak néhány évtized múlva, néhány évtizedig, de ők sem, és mi sem vihetjük magunkkal, ha "ebből" a világból el kell költöznünk "abba" a világba. Milyen nyomorúságos, hogy amíg egy-egy állatfajon belül az azonos genetikai egyedek (egy vérből valók...) nem pusztítják egymást, eladdig az ember már azért is ölni képes, mert a másik nem hajlandó ugyanazt gondolni, mint ő...

"Hátha kitapinthatják" - sóhajtja reménységét Pál. Olyan magától értődő lenne, s mégis olyan tragikusan nehéz meghozni a döntést: Isten az ÚR... Pedig Benne élünk és mozgunk. Csodálnivaló genetikánkba kódolva ott van Isten "ujjlenyomata" - s a többség mégis úgy él, mintha Isten nem is lenne. Nyilvánvaló az is: Istenre szükségünk van. Ez nemcsak lelkünk legnagyobb sejtése földi vándorlásunk során, de megtapasztalható valóság is, hogy aki természetellenesen ellöki magától Teremtőjét, ott egyfajta "hiánybetegség" áll elő. A természetest, a naturánkból fakadót nem lehet a természetidegennel pótolni. Aki mégis eszerint él, az az anyag foglyává válik, s kizárja magát abból a csodából, hogy megélhesse: Isten Lélek..

Akaratunk...

A mai nap imádsága:
Uram! Nehéz lemondanom magamról, önző gondolataim naponta kísértenek. Ezért menekülök Hozzád, s kérem segítségedet a mai napon is! Ámen.



Ezután versengés is támadt köztük arról, hogy ki a legnagyobb közöttük. Erre ő így felelt nekik: "A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.
Lk 22,24-26

Tudatos létünk nagyobb része azzal telik, hogy érvényesíteni próbáljuk saját akaratunkat... Néha ez egyszerűnek tűnik, máskor áthághatatlan akadályokba ütközünk. Tény, hogy "Én"-ünk feladása többnyire csak krízisközelben, vagy magában a krízisben történik meg. Lemondani önmagunkról sokak számára a személyes szabadságuk feladását jelenti - ezért "távolról kerülik a kérdést". Ki akarna szolga lenni, ha szabad? Nem igaz?

A szabadság bizony soha nem teljes, a szabadság csakis viszonylagos lehet. Ennek elsődleges oka, hogy testben, azaz múlandóságban élünk. A régiek egyszerűen így fogalmazták meg ezt az eleve elrendelt állapotot (hogy ti. halálra születtünk): bűnösök vagyunk, kivétel nélkül mindannyian. Manapság a bűnt nem illik nevén nevezni, helyette jobban szeretik a "jogtalanság" mindig relativizálható fogalmát használni. Így éljük át a klasszikus szerecsenmosdatás (amikor a négert fehérre akarják mosni) mindennapos jogszolgáltatási tragédiáját! Így lesznek gazemberekből bársonyszékben pöffeszkedő hatalmasok... Ha csak középeurópaiságunk átka lenne ez... sajnos ez a józan paraszti észt veszejtő "vírus" a "civilizált" emberiséget újra és újra lebetegíti. Ha a szabadságom ennyire részleges, akkor mondjak le önként még arrról a kevésről is? Ez nem elfogadható "üzlet" a ma emberének...

Így aztán marad a versengés. Nemcsak a magas politikában, a legkisebb közösségekben is, sőt még a párkapcsolatban is. Férfi és nő küzd így egymással, ahelyett, hogy egymásért küzdenének. Pedig ha képesek lennének lemondani "önmagukról" nemcsak a világ lenne jobb, de mindenek előtt saját életük minősége változna meg... De ahogyan a majmocska nem engedi el a kókuszdióba rejtett banánt, úgy ragaszkodik az ember is vélt szabadsága-keltette illuzórikus céljaihoz!

Amióta világ a világ, soha nem volt ennyíre sokrétű, színes és csábító az emberkínálta szolgáltatás. Hérakleitosz (Kr.e. 535-475) is megmondta már: "Mindennek ellenértéke az arany" - azaz pénzért mindent megszerezhetsz magadnak. Isten azonban bölcsen teremtette meg világát. Ami igazán fontos benne, azt nem lehet pénzen megvásárolni: se boldogságot, se barátot, se szerelmet, se egészséget, se hitet, se békességet. Aki azonban ezeket a soha el nem múló javakat keresi, annak bizony a szolgálat útjára kell lépnie, hogy megtalálja azokat a mennyei kincseket, amiket nem emészt a moly, s a rozsda... Az evangélium az, hogy ezen az úton szüntelen kísér minket Valaki...

Időnk...

A mai nap imádsága:
Uram! Egyszer az én időm is lejár... Add, hogy ne céltalanul múljon, hanem hálával teljen! Ámen

   

Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.
Zsolt 90,10

Életünk hasonlítható az eldobott kő ívéhez: A kő - ahogyan életünk is -, első felében büszkén tör a magasba, aztán - a második felében - ballisztikus pályán zuhan a föld felé. A zsoltáros bölcsessége igen figyelemre méltó, hiszen azt mondja ki, ami évezredes tapasztalás: az ember életének dele nem az 50. esztendő, hanem a 35(!) - jobb esetben a negyven. Manapság szokássá vált - főleg a diplomások körében -, hogy karrier után kezdik el a "fiatalok" a klasszikus családi életet. Harmincöt felett kezdik el azt, amihez legkésőbb a huszas éveik közepén/végén kellene hozzálátni... Érveket persze lehet pro és kontra felsorolni a modern életstílussal kapcsolatban, de az ősi bölcsességet senki nem ignorálhatja, hogy ti. "mindennnek rendelt ideje van".

A multi-cégeknél úgy látszik jobban ismerik a Bibliát, mint a hétköznapi életben, mert aki 35 felletiként jelentkezik munkára, azt jó alaposan megnézik... 35+35=70, azaz a harmincöt felettiek már a "kifutó modell"-kategóriába tartoznak, márpedig a Company-nak olyan (tapasztalatlan) friss munkaerőre van szüksége, akiket lehet még serkenti az ingyen-kávéval... Ja, hogy az életünk első felében testünk ellen elkövetett bűneinkért életünk második felében fizetünk meg - ez már a mi bajunk, nem a multi problémája!

Abban is igazat kell adnunk a zsoltárosnak, hogy életünk nagyobb része nemcsak fáradtságos, de hiábavalóság is. Olyan dolgokért küzdünk és áldozzuk fel értékes éveinket, amiket néhány év után megemészt a moly, s a rozsda, mert elhisszük, hogy az életminőségünket nem a Teremtőnkhöz való viszony, hanem a "dolgok" birtoklása határozza meg.

Az életünk mintegy villanás - hamar kialszik, s már ott is vagyunk a végén. Nem tudom melyik fájdalmasabb: az Isten számonkérése vagy magunk számadása? Beismerni magunknak, hogy nem úgy éltünk, ahogyan kellett volna... ez talán a legnagyobb ítélet. Belátni balgaságunkat: Körbevett minket Isten csodálatos világa, s mi ahelyett hogy ennek dícséretére szegődtünk volna, a saját nyomorult kis világunkra áldoztuk minden időnket, energiánkat. Isten számtalan találkozást készített el nekünk - másokkal és Önmagával -, mi pedig rendre azt mondtuk: "Most nem érek rá, most nagyon fontos dolgom van!" Mi lehet fontosabb, mint az Isten maga? Talán az, hogy "Majd én megmutatom!"? Mi lehet fontosabb feleségünknél, férjünknél, gyermekeinknél, családunknál, barátainknál, a ránkbízottaknál?

Kibúvót könnyen talál az ember: "Dolgoznom kell, meg kell csinálnom!" A hívő ember is dolgozik, elvégzi a feladatait, barátai vannak és családja - mindenezeken felül mégis jut ideje az Istenre is. A hívő ember ugyanis ismeri a titkot: a munkában is találkozhat Teremtőjével, sőt miközben keményen dolgozik, villanhatnak át lelkén a legnagyobb felismerései, s fogalmazódhat meg: mit is jelent istenképűen élni ebben a világban...

Irgalmasság...

Imádkozzunk!
URam! Add, hogy az élet küzdelmei, harcai közepette se váljak irgalmatlanná, ezért kérlek újítsd meg szívemet ezen a mai napon is! Ámen

Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.
Mt 9,13a

Az irgalom az emberi szív egyik legnagyobb cselekedete... Az ember érzületét jelzi: hogyan vélekedik egyáltalában más emberekről, az Istenről, az életről és a létről. Eszerint ’irgalmas’ az, aki személyiségének legmélyét, világlátásának - benne Isten-, s élet-felfogásának legbenső középpontját - őszintén feltárja. Lelkét kitárja a másik fájdalma, nyomora előtt, engedi, hogy megérintse a szenvedés, nem csak az emberi, de minden élő szenvedése. (Így lehet pl. valaki irgalmas az állatokkal vagy a fákkal szemben is!) Ennek forrása a szeretet, s tegyük gyorsan hozzá: az isteni szeretet! Egyedül ez a "fajta" képes felvenni a harcot az emberi szeretetlenséggel, ez az Istentől jövő erő képes újulást hozni az emberek elrontott életébe, egyedül ez képes REND-et hozni életünk összevisszaságaiba, s képes megújítani bennünk Teremtőnkhöz, világhoz, felebarátunkhoz való viszonyunkat.

Ha a szeretet egy emberben igazán, mély’ lett, azaz egész testi-lelki létét birtokába vette, akkor egyúttal kiszolgáltatta a szenvedésnek. Meglepően gyorsan veszik észre az emberek a szív önzetlenségét és nyíltságát. Az önzetlen szeretetnél segítséget és főleg emberi meleget keresnek: az éhesek táplálékot, a szomjasok italt, a mezítelenek ruházatot, az idegenek hazát, a rabok szabadulást, a betegek támaszt, a haldoklók segítséget, az igazságtalanok türelmet, a tudatlanok tanítást, a szomorúak vigasztalást. Így hívják az irgalmasság cselekedeteit, mert ezekben válik láthatóvá egzisztenciánk minden ínsége...

Az irgalom készség arra, hogy a szenvedő lénnyel létegységre lépjünk. A másik ember a szeretetben énemmé lesz, így az ő baja is saját létemmé válik. Saját nyomorúságom mellett az ő törékenységét is viselnem kell. Minden ütés, amely őt éri, az én szívemet is találja. Ez a legalapvetőbb segítség, amelyet a szerető ember a szenvedőnek nyújtani tud: magára vállalja a létközösséget vele, és ezzel az idegen szenvedés minden ínségét. A másik sikertelenségét, betegségét fáradtságát, mindent elszíntelenítő kedvetlenségét, a ránehezedő gondokat, a vesződést, amely kiüresíti. A szerető ember egyesül mindazzal, ami a szenvedőben a szenvedés hatására történik. Szorongatottságával, kiúttalanságával és a sötétséggel, amely létére borul. Bizonytalanságával, elhagyatottságával, sőt tompultságával, megzavarodottságával.

Az irgalom az az akarat, hogy a szenvedővel való létegységben tevékeny hűséggel kitartsunk. A vigasztaló beszédet csak igazi létegység alapján lehet elviselni... Krisztus URunkban ez hiány nélkül megvolt, hiszen Ő irgalommal teljes volt. Sőt irgalma döbbenetessé fokozódott. Ez a szorongatotthoz való lehajlás azonban nála nem futó érzelmi megnyilvánulás, hanem Istenről és az üdvösségről szóló tanításának központi tartalma volt. Istennek irgalommal teljes szíve van. Ezt a szívet nem azok töltik el örömmel, akik ’igaznak’ tartják magukat, hanem a bűnös, aki megtér... Követőitől ezért kívánta Jézus: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36). Az irgalmasság ugyanis alapfeltétele annak az országnak, melybe elhívásunk van; mert csak azok részesülhetnek Isten irgalmasságában, akik maguk is irgalmasok...

Isten álma...

A mai nap imádsága:
URam! Tudod, hogy szeretni szeretnék, de nem tudok úgy, ahogyan szeretném. Segíts eligazodnom a lét útvesztőiben, s kegyelmeddel támogass életem minden napján! Ámen


Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között...
1 Kir 3,9

Jó és igazságos királyok - úgy néz ki -, csak a mesékben vannak... Amióta kitalálta az ember az írást, azóta olvashatjuk a krónikások évezredeken is átívelő bizonyságtételét: az emberiség történelme a hatalomért folytatatott küzdelem történelme is egyben. (Voltak talán kivételek, akik vezetői hatalmukat valóban a köz javára használták fel, de ők az elenyésző kisebbség...) Az Ószövetség tanúsága szerint ilyen lehetett Salamon király is, hacsak nem ő is "irodalmi figura" volt, ahogyan egyes kutatók állítják. Nem kell nagyon keresgélni - akárcsak saját történelmünkben -, hogy észrevegyük: az utókor nemegyszer csinált a minden ősi törvényen átgázoló despotákból nemzeti hőst, olykor még szentet is...

Ez a krónikás-történet - ami tulajdonképpen egy álom -, arról szól, hogy Salamon király még álmában is azon gyötrődött, hogyan vezesse a népét az Isten akarata szerint. Nem egyszerű feladat! A vezetés mindig aktuális kérdés, súlyosan égetővé akkor válik, amikor a vezetők elveszítve a maradék realitásérzéküket is, olyan messzire kerülnek a vezetettektől, hogy gyakorlatilag már két teljesen külön világban léteznek.

A triumfáló, az egekbe-magasztalt európai közösségünk erkölcsi-gazdasági-pénzügyi eresztékei mostanság recsegnek-ropognak, s csak idő kérdése mikor jön el a kritikus pillanat: ez így nem mehet tovább! A favorizált EU-ban közel 30millió(!) embernek nincs munkája... Milyen jövőképe van/lehet annak a fiatalnak, aki évek óta munkanélküli? Csodálkoznak az vezetők, hogy a fiatalok nem akarnak családot alapítani, s Európa öregszik? Százmilliárd-eurókkal konszolidálnak bankokat Európa-szerte, s az élni-, dolgozni-, tanulni-akaró fiataloknak a jövő kiszámíthatóságának a minimumát sem adják meg! De kik is? Azok, akik alig húsz év múlva teljesen inaktívvá válnak, akiknek nagy részét öregotthonokban ápolnak majd, mert alapvető szükségleteik ellátására sem képesek... Ezek a majdani "szociális esetek" maguk mögött hagytak iszonyatos csődtömeget: a szemét-hegyeket, a sugárzó atomhulladék-bányák tucatjait, a generációkba belékódolt társadalmi igazságtalanságokat - ez az átkos örökség még hosszú-hosszú időn keresztül emlékezteti az utókort, kik is voltak ezek 20-21. századi "jóemberek"...

És a JóIsten? Nos, Őt zsebre-vágták, hátbaverték, leköpték és kigúnyolták... paródia-figurává, vicclap-illusztrációvá zsugorították. Hatalmát "elrelativizálták" olyannyira, hogy az minden ember lelkiismeretfurdalás nélkül kimondhassa: Isten nem is létezik. Az ÚRIsten pedig mindezt csöndben tűrte és hallgatott. Amivel nem számol az oktalan embere, hogy egyszer az ÚRIsten minden teremtményére ráborul az elmúlás... az utána következő csend, Isten hallgatása lesz maga az ítélet! A csendet csak a néma sírás és a fogaknak csikorgatása töri majd meg: álmodni kellett volna az Istent, s odaélni szeretetét mások elé...

Keresztény élet...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy mindig meg tudjam, különböztetni a természetest a természetellenestől, hogy a jót cselekedhessem! Ámen

Éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.
Ef 4,1b-3

Keresztény élet... Sokan sokfélét értenek ezalatt. Vannak, akik úgy gondolják, elégséges az istentiszteletek buzgó látogatása, s az imádságos elmélyülés, vannak, akik úgy vélik, hogy a keresztényeknek - akár erőn felül is - szolgálniuk kell ebben a világban, s ezért ki nem fogyva az ötletekből, folyamatosan valamilyen egyházi "projekt(b)en" szorgoskodnak, megint mások úgy gondolják: az krisztuskövető élet, az nem más mint a normális élet.

Az egyház latin neve az ecclesia, vagy görögül az eklészia, mindkettő, szó szerint, 'kihívottakat' jelent. Az Isten tehát valamilyen formában megszólít, s aztán kihív a világból, hogy aztán visszaküldje ugyanoda a 'választottait', de mostmár "Istenben megerősödve", megtisztulva, azaz rátalálva újra az ember teremtettségbeli méltóságukra.

Nemcsak méltatlan az a világ, ahol az emberi méltóságot sárba tiporják, de egyben istentelen is! Kizsákmányolni nem csak karddal és korbáccsal lehet, lehetséges ezt megtenni szimpatikus mosollyal, öltönyben és nyakkendőben! Egyrészt óriási válság van a világ nyakában, egy generáció már biztosan belerokkan - úgy lelkileg, mint gazdaságilag(!) - ugyanakkor a bankok nyeresége óriási! "2012 a második legnyereségesebb év volt az amerikai bankszektor számára, 2013 első negyedéve pedig a legnyereségesebb negyedév - derült ki az FDIC ma nyilvánosságra hozott negyedéves jelentéséből." - portfolio.hu De vérlázító istentelenség a gyermekmunka, a nők kiszolgáltatottsága is, az élet számos területén.

Amikor a nő reklám-elemmé silányul, "árucikké" a szórakoztatóiparban, akkor nem szabad azon csodálkozni, hogy tömegével megbicsaklik az anyai ösztön. Családalapításról, tartalmas párkapcsolatról lassan-lassan csak a kormányprogramok megszerkesztői álmodoznak -, s ezt sem felebaráti szeretetből teszik, hanem alapos indokkal: ha nem születnek gyermekek, ha nincs normális családi élet, ahol munkaszeretetre nevelődhetnek a gyermekek, akkor végül is ki fogja befizetni az adót?!??

A keresztény embert (is) bosszathatja, hogy a család ősi "intézményét" egyszintre emelik a korrupt törvényalkotók az egyneműek "házasságával, de ezzel nem lenne szabad foglalkozniuk. Addig ugyanis, amíg a mások abnormalitásával foglalkoznak - még ha liberálisként valaki azt is vallja, hogy két ember együttélése, szexuális irányultsága magánügy is, egyébként tényleg az(!), de a gyermekek örökbefogadásának jogát is megadni, ez már a pozitív diszkriminációt is meghaladja, sőt ez már jogegyenlőtlenség, a kiskorúak sérelmére(!!!) - eladdig nem azzal foglalkozik, hogy a saját életét normális mederben tartsa. Márpedig az Isten az ember méltóságát az Ő isteni REND-jébe, az Élet szeretet-orientáltságú normalitásába "szőtte" bele...

Várakozás...

A mai nap imádsága:
URam! Nehéz nekem a várakozás, hiszen oly sok mindent szeretnék csinálni az életemben, s mégis oly keveset tudok megvalósítani álmaimból! Istenem, adj nekem türelmet és kitartást, hogy Hozzád való hűségem napról napra erősödjék, s felfedezhesselek Téged életem minden dolgában! Ámen

    

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.
2 Pt 3,9

Senki sem szeret várakozni... Ha valaki nem érkezik meg a megbeszélt időpontra, akkor az bizony nemcsak bosszantó lehet, de ha számunkra közelállóról van szó, akkor automatikusan felvetődnek bennünk az egyre irreálisabb "miért-kérdések" is ... Aztán, ha végre megérkezik az, akire vártunk, aki nekünk nagyon fontos, egy pillanat alatt elfelejtjük, milyen keservesek voltak a várakozás hosszú percei, órái, mert annak örölünk, hogy végre közösségben lehetünk azzal, akire nagyon vártunk.

Amikor Isten népe szenvedett, akkor gyakran sóhajtoztak az ÚR után: "Miért nem segít az ÚR?" -, de mi, elkötelezett hívő emberek is olykor csöndesen perlekedünk Teremtőnkkel, hiszen olyan nyilvánvaló számunkra, hogy mire lenne szükségünk, s az Isten pedig "nem adja meg"... Megnyugodhatnánk, hiszen Isten is nagyon jól tudja, mire van nekünk szükségünk, csak hát életünket szabad akarattal is párosította, s az így kapott nagy szabadságunkkal többnyire nem tudunk mit kezdeni. Amit ajándékként adott Isten - választás szabadsága -, azt rettenetes döntési tehernek véljük, pedig jobban tennénk, ha bíznánk a JóIsten gondviselő kegyelmében, s tiszta fejjel és szívvel döntésre vinnénk mindazokat a dolgokat, amik lelkünket nyomják!

Isten már csak azért sem késlekedik ígéreteivel, mert Ő időben és időn kívül is a "vagyok, aki vagyok", vagyis az Örökkévaló Létező, s amit Ő ígért időtlenül, azt nekünk kel csak egyszer valamikor időben elfogadnunk... Mivel Isten a szeretet Istene, ezért a várakozás idejét is életünk tartalmasabbá formálására használja. Aki megtanul Istenre figyelni, az önmagát is helyesen értékeli: felismeri, hogy ő nem angyal, de nem is ördög, hanem ember, akit Teremtője azért engedett beleszületni ebbe a világba, hogy emberlétével/életével, neki rendelt sorsában tükrözze az isteni szeretetet. Ezt hívjuk küldetésnek, mely misszió életünk utolsó leheletéig tart!

Azt, hogy emberül kell élnünk itt a Földön, sajnos nem mindenki érti meg, s még kevesebben vannak, akik emberséges emberként teszik a dolgukat. Sokan oldozzák fel magukat: "Ha a másik úgy tesz, ahogyan, akkor én is!" s "Ha valaki belémkönyököl, akkor könyökölök én is!" Mindennek aztán az a következménye, hogy emberek gátlástalanul átgázolnak egymáson, s közben ideológiákkal, életfilozófiával nyugtatgatják lelkiismeretüket: "A cél szentesíti az eszközt"... "Különben is, egy életem van nekem is!" s hasonló sehová sem vezető álbölcsességek.

Isten azonban nem azt akarja elérni, hogy elszaladjunk Tőle, hanem hogy Hozzá térjünk! Ezért szólít meg minket néha keményebben, határozottaban is, jóllehet szelíd hívását - ha odafigyelnénk rá -, akkor minden nap meghallhatnánk. Mi elég gyakran türelmetlenkedünk, de Isten nem egyszerűen türelmes, Ő maga a Türelem. Ezért, ha "másképpen nem megy", akár egy egész emberöltőn át várakozik ránk...

Merülj bele Isten igéjébe

"Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete." Jakab 1:22-25

Jakab az igét Isten tükrének nevezi. A tükör egy képet ad rólunk, ha belenézel, el tudod dönteni, hogy kell-e még változtatnod magadon, mielőtt elkezded a napod. A Biblia ugyanebben segít.

Kétféleképpen tekinthetsz a Bibliára. Rápillanthatsz a tükörre, vagy egészen beéemerülhetsz abba amit látsz. A régi TV sorozatban, a "Happy Days"-ben Fonz csak rápillantana a tükörre. Elsétálna előtte, megállna, belenézne, és csak annyit mondana "Hé!" Neki semmi mást nem kellene tennie. Ő volt maga a tökély. Csak egy pillantásra volt szüksége.

Ez nem helyes mód az ige szemlélésére. Nem csak rápillantasz Isten igéjére, miközben rohansz aztán mész is. Az életed nem fog megváltozni, egy rápillantástól.

Olyan életet akarsz, amit Isten megáld? Merülj el Isten igéjében. Jakab 1:22-25 megmondja, hogy hogyan tanulméyozd Isten igéjét, hogy abból áldás származzon.

* Olvasd a Bibliát. "...aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele..."
* Tekintsd át a Bibliát. "...és megmarad mellette..."
* Emlékezz a Bibliára. "...úgyhogy nem feledékeny hallgatója..."
* Reagálj a Bibliára. "...hanem tevékeny megvalósítója..."

Beszéljetek róla:

* Hogyan maradsz meg az ige mellett, miután belemerültél?
* Az az idő, amit jelenleg igeolvasásra fordítasz, elég ahhoz, hogy olvasd, áttekintsd, emlékezz és reagálj a Bibliára?

Mit teszel azzal az álommal, amit Isten álmodott meg számodra?

"Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, kétlelkű és minden útján állhatatlan ember." (Jak. 1: 6-8) (angolból fordítva: "...de amikor kéred Őt, fontos, hogy hited egyedül Istenben legyen. Ne inogj meg, mert azok, akiknek a lojalitása megoszlik, olyan ingatagok, mint a tenger hulláma, amit fúj és dobál a szél... lojalitásuk megoszlik Isten és a világ között, és bizonytalanok mindenben, amit tesznek.")

Amikor Isten ad neked egy álmot, mindig döntés előtt állsz: kezdesz-e valamit azzal az álommal, amit Tőle kaptál? Semmi sem fog történni azzal az álommal mindaddig, amíg te föl nem ébredsz és teszel érte, hogy az megvalósuljon.

A Jakab levél 1. része arra tanít minket, hogy a hinni szó egy ige - aktív, és nem passzív ige. Cselekvést jelent. A döntéshozás is hozzátartozik a hitben való növekedéshez. A hited "izmait" használod ilyenkor.

Isten tervét remekül szemléltetik a légtornászok: megkapaszkodnak a hintába és meglendítik magukat, majd megragadják a feléjük közeledő másik hintát, hogy azzal átlendüljenek a túloldalra. De egy adott pillanatban épp semmibe sem kapaszkodnak. A másodperc tört részéig a levegőben vannak.

Voltál már olyan helyzetben, hogy otthagytad az állásodat egy másikért, és közben semmi nem volt? Mintha 50 méter magasan lennél a föld felett, és nem lenne alattad védőháló, nincs mibe kapaszkodni.

Hogyha nem engeded el magad, és nem ragadod meg Isten elképzelését az életedre nézve, akkor vissza fogsz térni oda, ahonnan indultál, mintha hintáznál. Aztán egyre lassabban lendülsz, míg végül a hinta megáll veled együtt, és te ott lógsz a levegőben. Innen már csak egy út van: lefelé!

Isten döntés elé állít téged az álmaiddal kapcsolatban, hogy a hited növekedjen azáltal, hogy elfogadod Isten álmát az életedre nézve.

Beszéljetek róla


* Mikor állított Isten téged legutóbb döntés elé?
* Jelenleg milyen döntés előtt állsz?

Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy

"De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök. És ezután is örülni fogok!" (Fil 1,18, Egyszerű fordítás)

Bármi is történjék az életedben, boldog lehetsz, ha nem hagyod, hogy mások irányítsák a magatartásodat.

A Filippiekhez írt levélben (1,15-17) Pál négyféle embertípusról beszél, akik valamilyen módon hatással voltak a szolgálatára, amíg börtönben volt Rómában. Voltak, akiket bajtársainak tartott, és ők bátorították őt a szolgálatban. Mások bírálták, versenyeztek vele vagy áskálódtak ellene.

"Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban." (Fil 1,15-17)

Kevés dolog foszt meg gyorsabban a boldogságtól, mint az, ha kritizálnak, vagy úgy érzed, mások ellened dolgoznak. Miért? Mert mindannyian azt szeretnénk, hogy szeressenek minket. Mind elismerésre vágyunk. Azt akarjuk, hogy mindenki szeressen.

Mégis, Pál a Filippiekhez írt levélben azt mondja, "De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök. És ezután is örülni fogok!"

Nincs szükséged mások elismerésére, hogy boldog légy.

Annyira vagy boldog, amennyire boldog akarsz lenni! Ha mások elégedetlenek veled, az az ő döntésük. Ha most nem kapod meg valakitől az elismerését, valószínűleg nem is fogod. És csak boldogtalan leszel, ha megpróbálsz úgy élni, hogy másoknak akarsz megfelelni.

Pál később, a 29. és 30.versekben elmagyarázza, miért lehetsz boldog, bármi történjen is: "Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok." (Fil 1,29-30)

Pál azt mondja, hogy kiváltság a szenvedés, amikor a helyes dolgot tesszük, mert akkor hasonlítunk leginkább Jézushoz, amikor valaki keresztfára szegez és bírálgat.

Történjen bármi is, boldog lehetsz, ha minden problémára Isten szemszögéből tekintesz, és soha nem hagyod, hogy az befolyásolja a boldogságodat, amit mások mondanak vagy tesznek.

Beszéljetek róla

• Kinek az elismeréséért küzdesz? Miért gondolod, hogy szükséged van annak az embernek az elismerésére?
• Miért ad Isten elismerése több szabadságot, mint másoké?
• Hogyan munkálkodhat benned és rajtad keresztül Isten, amikor úgy érzed, megtámadtak és erősen bírálnak?

Segíts gyermekeidnek, hogy megismerjék Istent!

Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. (János 17:6)

A világ tele van olyan fiúkkal és lányokkal, akiknek iszonyatosan szükségük lenne olyan szülőkre, akik gyermekeik szellemi vezetői. Lehetséges, hogy a te gyermeked is közöttük van? Gyermekeid szellemi vezetőjévé válhatsz, ha kifejleszted azokat a jellemvonásokat, melyeket Jézusban láthatunk, ahogyan tanította a tanítványait három éven keresztül.

Sőt, ha nem vagy édesapa, vagy édesanya, képes leszel másokat Isten szívéhez vezetni, amint Jézus példáját követed.

Például, Jézus segített tanítványainak megismerni Istent.

"Törődnöm kell annyira a gyermekeimmel, hogy megmutassam nekik, Isten milyen, és megmutassam, hogyan válhatnak Krisztushoz hasonlóvá."

Szülőként ez az első számú felelősséged. Segítened kell gyermekeidet, hogy megismerjék Istent, mert az örök életük forog kockán: élet vagy halál, mennyország vagy pokol. A te feladatod elősegíteni, hogy gyermekeid bizonyosan Istenhez jussanak.

Figyeld, mit mond Jézus: „A tieid voltak…” Elismeri, hogy a tanítványok Istenhez tartoztak, az Övé voltak, és emlékeztet minket, hogy a gyermekeink nem a mi „saját tulajdonunk”, ők az Istenéi. Kölcsönkaptuk őket egy időre, hogy neveljük őket. Nevelni, szülőnek lenni, mint a vezetés minden formája, valójában sáfárság. Meg kell tanulnunk ezt mondani: „Istenem, én a sáfára vagyok ezeknek a gyermekeknek, akiket a gondjaimra bíztál, és megteszem, amit meg kell tennem, segítem őket, hogy elérjék a céljukat.”

Amikor a segítség árt

„Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek…” (Példabeszédek 24:24)
Hazudtál már valaha, hogy megvédd egy szeretted jó hírnevét? Vagy falaztál neki? Vagy a „segítségére” siettél, anélkül, hogy megkért volna rá? Nem az együttérzés olyan cselekedeteiről beszélünk, amire valóban szükség volt, hanem arról a fajta „támogatásról”, kimentésről [pszichológiai szakkifejezéssel: enabling], amely a segítségnyújtás romboló formája. Természetes, hogy meg akarjuk védeni szeretteinket tetteik fájdalmas következményeitől, de ha mindig kihúzzuk őket a bajból, végül dühösek leszünk, és áldozatnak fogjuk érezni magunkat, mert valami olyat tettünk, amit igazából nem akartunk; valamit, ami nem a mi felelősségünk volt. A Biblia azt mondja, hogy hiba, ha a bűnösnek azt mondjuk: „ártatlan vagy”. Ha folyton „megmentjük” őket, akkor csak meghosszabbítjuk számukra a mély völgyet, melyet végig kell járniuk ahhoz, hogy teljes emberként érjenek ki a másik oldalon.
Pál azt mondta: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7:24). Van, hogy az embernek el kell jutnia a nyomorult állapotig, mielőtt felismeri, hogy mire van igazán szüksége, épp úgy, ahogyan a tékozló fiúnak is mélyre kellett jutnia, mire komolyan vette a bűn kérdését. Atyja pedig hagyta, hogy ez megtörténjen. Okkal hívják ezt kemény szeretetnek! „Ekkor [a tékozló fiú] magába szállt és ezt mondta: … itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem…” (Lukács 15:17-18). Természetes, hogy foglalkoztat a másik sorsa, de ha átléped a határt, mert úgy érzed, mindenképpen neked kell gondoskodnod róla, azzal bár segíteni próbálsz, mégis ártasz a másiknak, mert azt sugallod, hogy ő képtelen kezelni az igazságot, és nem tudja megtanulni a leckét. Tehát húzódj vissza, és tedd szerettedet Isten kezébe! Isten még nálad is jobban szereti őt.

IGAZI ADAKOZÁS

„…az adakozásban is legyetek bőkezűek” (2Korinthus 8:7)

Pál azt mondta a korinthusiaknak: „…az adakozásban is legyetek bőkezűek” (2Korinthus 8:7). Ehhez példának állítja eléjük a macedóniai adakozókat: „Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott. Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy a szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett. Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek. És nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.” (2Korinthus 8:1.5). Figyeld meg, milyenek voltak a macedóniai adakozók: 1) Először önmagukat adták oda Istennek, fenntartás nélkül. „) Megértették, hogy egyedül Isten kegyelmének köszönhetnek mindent, amivel rendelkeznek. Pál azt mondta, hogy ahogy a macedóniaiak odaadták magukat az Úrnak, ugyanazzal az odaszánással könyörögtek, hogy adakozhassanak. Hűha! Mikor volt legutóbb, hogy a templomban alig vártad, hogy elérjen hozzád a persely, és adakozhass? Itt nem arról van szó, hogy azért adakoznak, mert a lelkész könyörög nekik, vagy azért, mert látják, hogy a gyülekezet a csőd felé halad, nem bűntudatból vagy azért, mert üzletet akarnak kötni Istennel. Nem, ez az adakozás abból fakad, hogy Isten felénk áradó jósága túlcsordul belőlünk. Ilyen az igazi adakozás!
Adakozásunk motivációja és mértéke a hála kellene, hogy legyen, a hála azért, amit Krisztus tett értünk. Pál azt írja: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2Korinthus 8:9). Fontos megértenünk, milyen kegyelmes és milyen nagylelkű felénk Isten, mert vannak köztünk, akik csak a maradékukat adják neki – ha maradt valamink az után, hogy befizettük számláinkat, megtettünk mindent, amit akartunk, akkor adakozunk. De még ha százmilliót adnánk is, ha ez csak a maradékunk, akkor mondhatnánk-e, hogy a tőlünk telhető legtöbbet tettük? (ld. Malakiás 1:6-4). Vannak úgynevezett „továbbadó” emberek. Kapnak valamilyen ajándékot, de nem tetszik nekik, ezért újra becsomagolják, és továbbadják valaki másnak. Van, akinek egy egész szekrénye tele van ilyen továbbadható ajándékokkal. Sokan így állnak hozzá az Istennek való adakozáshoz is – márpedig ez sértés! Az Újszövetségben nem látjuk, hogy a prédikátorok koldulnának, el kellene adniuk dolgokat vagy ravasz trükkökhöz folyamodnának azért, hogy pénzt szerezzenek Isten szolgálatának végzésére. Inkább azt látjuk, hogy az emberek, mint a macedóniaiak is, adakozással válaszolnak Isten kegyelmére, mert megértették és szeretik Istent, akit szolgálnak. Isten minden teremtményének célja az ajándékozás. Azért teremtette a Napot, hogy fényt adjon nappal, a Holdat és a csillagokat pedig azért, hogy világítsanak éjszaka. Azért teremtett virágokat, hogy azok majd termést adjanak. Isten maga is ajándékozó: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Ha megérted a kegyelmet, a körülmények háttérbe szorulnak. Adakozásodat nem fogják meghatározni a bevétel-kiadási egyenlegek, a gazdasági mutatók vagy az adótörvények. Nem, Isten kegyelme adakozásra fog indítani!

Légy eltökélt!

„De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.” (Jeremiás 17:7)
Isten vezetése szerint élni, ehhez bátorság kell. Nem könnyű „feltörni az ugart”, és felülemelkedni azokon a korlátokon, melyeket mások állítottak fel neked. Amikor ezt teszed, rosszalló tekintetekkel kell szembenézned. Jézusnak is kellett. Amikor a falubeliek, akik között felnőtt, azt mondták: „Hát nem az ács fia ez?” (Máté 13:55), valójában ezt mondták: „Maradjon csak a szerszámai mellett!” Ha neked is ezt mondják, ne figyelj rájuk! „… mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek” (Róma 14: 12). A végső értékelés alkalmával rá fogsz jönni, nem csak az a rossz, ha ítélkező vagy másokkal, hanem az is, ha engeded, hogy mások véleménye befolyásoljon. „De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma.” Ahhoz, hogy Isten vezetését követni tudd, bizonyosnak kell lenned abban, hogy ő szeret téged hiányosságaid ellenére is; hogy határozott terve van az életedre; hogy képes vagy meghallani hangját és neked szóló útmutatását; és hogy bármit kér is tőled, képessé is tesz annak elvégzésére. Ha egyszer meghallottad, mit mondott neked Isten, légy elszánt! Az értékes dolgok sosem jönnek könnyen. Ha érzed, hogy gyengülsz, kérj Istentől elszántságot, és Ő ad neked Szentlelke által. Ha kétségek között érzed magad, menj vissza, és kérdezd meg magadtól, mit mondott Isten a legelején – és ragaszkodj ahhoz! Ne indítson másik irányba aggodalmad, csüggedésed vagy mások véleménye. Emlékeztesd magad arra, hogy megvan benned mindaz, ami annak eléréséhez kell, amire Isten hívott el! Ha Jézust életed urává tetted, az ő elszántsága kísér – mert Ő él benned.

Tudd, hogy mi van megírva!

„Jézus így válaszolt: »Az is meg van írva…«” (Máté 4:7 NIV)

Az áldások után harc következik! És ebben Jézus sem volt kivétel. Miután a Jordánban bemerítkezett, „a Lélek kivitte a pusztába” (Márk 1:12), és negyvennapi böjt után megéhezett. Ekkor jelent meg a sátán, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré” (Máté 4:3). Számíthatsz arra, hogy az ellenség megjelenik a legsebezhetőbb pillanataidban. És ha ez megtörténik, akkor jobb ha tudod, hogy valójában mit mond Isten Igéje – nem csak válogatott töredékeket, vagy olyan idézeteket, melyeket másod- vagy harmadkézből hallottál. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra… az igazságban való nevelésre” (2Timóteus 3:16). Kiválogatjuk azokat az igehelyeket, amelyek beleillenek az életstílusunkba és alátámasztják a teológiánkat, de amikor az ellenség Isten Igéjével manipulál, és ellenünk használja, akkor tudnunk kell azt mondani: „Az is meg van írva”. Tudnod kell, hogy mi mondanivalója van még Istennek. A Biblia azt mondja, hogy a sátán „Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt…” (Dániel 7:25). A sátán tudja, hogy Isten Igéje „kétélű kard” (Zsidók 4:12), de mégis megpróbál rávenni, hogy párbajba bocsátkozz vele! De „Jézus így válaszolt: »Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet«.” Ő tudta, hogy Atyja valójában mit mond, és nem volt hajlandó engedni, hogy a sátán diktálja a reakcióit, beleértve azt, hogy mit kellene ennie. Ma kinek a menüjét fogyasztod? Olyan vagy, mint az a tékozló fiú, aki megelégszik a disznók moslékával, miközben Atyád lakomát készít számodra? Mondd a sátánnak: „Távozz tőlem…” (Máté 16:23), és ne engedd, hogy továbbra is megtévesszen hazugságokkal és féligazságokkal! Merülj bele Isten Igéjébe, és engedd, hogy beléd ivódjon!

A boldog emberek látják a "teljes képet", amit Isten lát

"Szeretném, ha tudnátok, drága testvéreim, hogy minden, ami itt történt velem, az Evangélium terjedését segítette." (Fil. 1:12, NLT fordítás)

Ha szeretnél boldog ember lenni, minden problémára Isten szemszögéből kell nézned. A boldog embereknek szélesebb a látókörük. Látják a teljes képet. Amikor nem Isten nézőpontjából nézed a dolgokat, elbátortalanodsz, frusztrált, csalódott és boldogtalan leszel.

Nem számít, mi történik az életedben - jó dolgok, rossz dolgok, kellemetlen dolgok, Isten tervét munkálja minden. Pál tudta ezt. Ezt mondja a Filippi 1:12-ben: "Szeretném, ha tudnátok, drága testvéreim, hogy minden, ami itt történt velem, az Evangélium terjedését segítette." 

Attól kezdve, hogy Pál keresztény lett a damaszkuszi úton, egyetlen nagy álma volt: hirdetni akarta az Igét Rómában, az akkori világ középpontjában. Az volt az álma, hogy hirdesse az evangéliumot a világ legfontosabb városában.

Isten azonban másképp gondolta. Ahelyett, hogy elküldte volna Pált Rómába, hogy hatalmas tömegek előtt hirdesse az Igét, Isten a római császár börtönébe helyezte. Abban az időben Néró volt az uralkodó, aki annyira gonosz és megátalkodott volt, amennyire csak el lehet képzelni.

A császár rabjaként Pál két évig napi 24 órán keresztül egy börtönőrhöz volt láncolva, akit 4 óránként váltottak. Két éven keresztül összesen 4380 börtönőrnek tett bizonyságot. Pál volt itt az igazi rab? Vagy ő ejtette rabul azt, aki őt hallgatta?

Ez nem Pál terve volt, hanem mindvégig Istené, és két olyan következménye lett, amiről biztosan tudunk:

Először is, a Filippi levél 4. része azt mondja, hogy két éven belül Néró császár családjából néhányan hívőkké lettek, mert hallották Pálnak a császári udvarban tett bizonyságtételét.

Másodszor, egy olyan embert, mint Pál elég nehéz volt rávenni arra, hogy egy helyen maradjon. A börtönben viszont rá volt erre kényszerítve, és ennek az lett az eredménye, hogy megírta az Új Szövetség nagy részét. Vajon melyiknek lenne, illetve van ma nagyobb hatása: ha prédikált volna a Colosseum-ban, vagy pedig a könyveknek, amiket megírt, mint például a Rómabeliekhez írt levél, Korintusiakhoz írt első és második levél, Galatákhoz, Efézusbeliekhez, Filippibeliekhez és Kolossébeliekhez írt levelek? Ez a hét könyv emberek millióinak mutatta be Jézust az évek során.

Pál tudta, hogy Istennek egy nagyobb terve van, és boldog volt, mert látta, hogy mit tesz Isten az ő problémáján és megpróbáltatásain keresztül.

Bármikor, amikor úgy érzed, hogy a problémád súlya lehúz, azt kell tenned, amit Pál tett - tanuld meg Isten szemszögéből nézni a dolgokat. Kérdez meg: "Mit tesz itt Isten? Mi lehet a teljes kép? Mi lehet vajon ez a helyzet egy szélesebb látószögből nézve?" És akkor képes leszel hittel szembenézni a problémával.

Beszéljétek meg:

• Gondolj valamilyen problémádra. Hogyan változik meg a hozzáállásod ehhez a problémához, ha Isten nagyobb látószögéből tekintesz rá?
• Láttad már Istent munkálkodni egy múltbéli nehéz helyzeted kellős közepén?
• Mit gondolsz, Isten miért engedi meg, hogy nehéz és küzdelmes időszakokon menj keresztül?

Isten azáltal építi hitünket, hogy ad egy álmot

"Annak pedig, aki a bennünk munkálkodó isteni erővel mérhetetlenül többet meg tud tenni, mint amit kérünk vagy el tudunk gondolni, annak legyen dicsőség …" (Ef.3.20-21a Budai)



Amikor Isten munkálkodni akar az életedben, mindig ad egy álmot magadról - arról, hogy Ő mit akar rajtad keresztül elvégezni, hogyan akarja majd használni az életedet, hogy megérintse a világot.
Erre sok példát találunk a Bibliában: Isten adott egy álmot Noénak, hogy építsen bárkát. Adott egy álmot Ábrahámnak, hogy sok nép atyja legyen, és adott egy álmot Nehémiásnak is, hogy fallal vegye körül Jeruzsálemet.

De honnan tudhatod egy álomról, hogy az valójában Istentől származik, és nem csak a te elképzelésed önmagadról?
A Biblia elmondja nekünk, hogy Isten „mérhetetlenül többet meg tud tenni, mint amit kérünk vagy el tudunk gondolni”.

Más szavakkal, ha egy álom Istentől való, akkor az olyan nagy álom lesz az életedben, hogy magadtól képtelen lennél azt megvalósítani. Ha egy álom Istentől való, soha nem fog ellentmondásba kerülni az Ő Igéjével. Ha olyasvalamiről álmodsz, ami ellentmond áll a Bibliának, akkor az nem Istentől jött.

Beszéljünk róla:

* Isten talán már most beszélni akar veled, csak még nem ismered fel ezt. Van olyan álmod, ami arról szól, hogy másokat szolgálsz? Mit gondolsz, honnan származik ez az álom?
* Milyen álmot adott neked Isten? Mihez fogsz kezdeni ezzel?

Isten mosolyog mikor engedelmesek vagyunk

„Nóé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.” (I.Mózes 6:22.)


Ha Isten azt kéri tőled, hogy építs egy óriási hajót, nem gondolod, hogy lenne néhány kérdésed és fenntartásod? Noénak nem volt. Ő engedelmeskedett Istennek teljes szívéből és épített egy hatalmas hajót annak ellenére, hogy a világon még sosem láttak esőt.

Az engedelmesség azt jelenti, hogy megteszel akármit, amit Isten kér fenntartások és hezitálás nélkül. Nem halogathatod azt mondván: „Imádkozom még ezért.” Késleltetés nélkül meg kell tenned. Minden szülő tudja, hogy az engedelmesség halogatása, valójában engedetlenség.

Gyakran próbálkozunk félengedelmességet ajánlani Istennek. Mi akarjuk kiválasztani, hogy miben akarunk engedelmeskedni. Készítünk egy listát azokról a parancsokról, amik tetszenek és azoknak engedelmeskedünk, mialatt mellőzzük azokat, amiknek nem látjuk okát, bonyolultak, drágák vagy nem valami népszerűek. „Én járok gyülekezetbe, de adakozni nem fogok.” „Olvasom a Bibliámat, de nem bocsátok meg annak, aki megbántott engem.” Ezek a félengedelmességek engedetlenségek!

Az őszinte engedelmesség lelkes és örömmel cselekszik. A Biblia mondja: „Szolgáljatok az ÚRnak örömmel” (Zsoltárok 100:2.) Dávid a következő módon állt ehhez hozzá: „Taníts, URam, rendelkezéseid céljára, hogy megfogadjam azokat mindvégig! Tégy értelmessé, hogy megfogadjam törvényedet, és megtartsam teljes szívvel.” (Zsoltárok 119:33-34.)

Jakab azt mondja a keresztényeknek: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.” (Jakab 2:24.) Isten Igéje világosan kijelenti: nem érdemelheted ki az üdvösségedet. Csakis kegyelem által lehet a tied, nem pedig erőfeszítéseid által. Az engedelmességeden keresztül pedig megörvendeztetheted mennyei Atyádat.

Készítsd elő a szívedet az Ige fogadására

A hit tehát az ige hallásából támad, a hallás pedig a Krisztus beszédén át. (Róm 10:17 Csia)


Tegyük fel, hogy te egy kertész vagy. Munkád során megtanultad, hogy ha három ugyanolyan magot három különböző helyre vetsz, akkor három különböző növényt fogsz kapni. Egyik esetében óriás paradicsomokat kapsz. Másik esetben kicsi paradicsomokat. A harmadiknál pedig semmit. Miben áll a különbség? Nem a magban, hanem a termőföldben. A talajt elő kell készíteni a mag számára.

Ugyanez igaz akkor is, amikor Isten Igéjét hallod. Ezért van az, hogy ha két embert leültetsz a templomban közvetlenül egymás mellé, az egyik úgy sétál ki, hogy azt gondolja, Isten valóban szólt hozzá, míg a másik semmit sem nyert a szolgálatokból. Az egyik ember szíve elő volt készítve, míg a másiké nem.

A szívedet fel kell készíteni az Ige befogadására. Ha késében vagy, ha nem találsz parkolóhelyet vagy felingerelnek templomba menet, várható, hogy semmit sem fogsz kapni az Igéből. Egyszerűen nem vagy fogékony lelki állapotban.

A Biblia azt mondja:

...legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. (Jak 1:19b-21 MBT)

A megfelelő befogadáshoz ez az igeszakasz a következő négy magatartásformára hívja fel a figyelmedet:

1. Csendben kell lenned. Nem hallod Istent, amíg te beszélsz.
2. Nyugodtnak kell lenned. Nem sürgetheted az Urat. Ha viharos kedélyállapotban vagy, megint csak nem fogod hallani Istent. "Légy csendben, és várj az Úrra." Az én fordításomban ez annyit tesz: Ülj le, és fogd be a szád.
3. Tisztának kell lenned. Mielőtt találkoznál Istennel, ki kell dobnod néhány szívbeli és néhány szellemi szemetet. Meg kell szabadulnod mindentől, ami bűzlik az életedben. Ezt úgy teheted, hogy megvallod vétkeid Isten előtt, és egyetértesz vele abban, hogy amit tettél, az nem volt helyes.
4. Alázatosnak kell lenned. Légy kész rá, hogy bármit megtegyél, amit Isten mond neked Igéjében. Gőgös vagy büszke viselkedés nem fog használni.

Beszéljünk róla:

* Mit gondolsz, miért a büszkeség az egyik legnehezebben megvallható bűn?
* Mi az, amit ma meg kell vallanod Isten előtt ahhoz, hogy befogadó legyen a szíved?