Álmok és valóság...

A mai nap imádsága:

Uram! Te látod álmaimat és vágyaimat, Te ismersz engem igazán. Add, hogy tudjam, hol a határ, s ne keveredjék bennem végzetesen a képzelet és a valóság. Adj nekem szerető szívet és józan értelmet, hogy békességem legyen önmagammal és világgal, s dicsérni tudjalak életem minden dolgában! Ámen

Bizony a sok álommal és a sok beszéddel együtt jár a hiábavalóság.

Ezért féld az Istent!
Préd 5,6

Szinte nincs ember, aki ne használná a hétköznapokban a kijózanításnak szánt mondatot: "Te álomvilágban élsz!"... Bizony nehéz visszarángatni az álmodozót az élet realitásába! Az átlátható közösségben élő ember mindig jobban ismeri önmaga határait - ti. visszajelzéseket kap -, így értéklátása, önbecsülése is normálisan fejlődik. Aki még ma is ilyen (kis)közösségben él(het), annak munkája, minden megnyilvánulása "nyitott könyv" a többiek számára - hiszen ismerik. Egészen más a helyzet a nagyvárosi ismeretlenségben élők esetében, ők könnyebben mutathatnak mást, mint amik valójában. Fiataljaim mutatják nekem az egyik közösségi video-portálra feltett válogatást, mely az éppen aktuális "sztár kerestetik"-re jelentkezők kritikán aluli ének-teljesítményét (ha ezt még illik egyáltalán teljesítménynek nevezni) teszi meg paródia tárgyává. Az még magyarázható, hogy a képernyőre-kerülésért cserébe vállalják, hogy ország-világ előtt nevetségessé teszik magukat, de az már megdöbbentő, amikor az önkontroll minimumát sem (Boccs, izgultam, nem sikerült!) - mutatva kijelentik: "Világhírű énekes akarok lenni!"... Mint egy kisgyerek, aki teljes személyiségével toporzékolva szembemegy a realitásnak, s üvölti: akarom, akarom, akarom...

Amióta emberek vagyunk - álmodunk. Igazából még ma sem tudjuk - bár nagyon kutatjuk -, valójában mi is az álom szerepe az életünkben, s miért alusszuk át életünk egyharmadát. Az is tény, hogy nemcsak éjszaka, de nappal is álmodozunk. Vonaton, buszon, metrón, szinte mindenhol, nap mint nap, bőven láthatunk messzeségbe révülő tekinteteket. De ismerőseink között is akadnak jónéhányan, akik álmokat kergetnek! A gyenge arról álmodik, hogy egyszer erős lesz, a gyáva arról, hogy egyszer bátorrá válik, s akkor aztán... na, majd akkor, megmondja a magáét. A szegény a gazdagságról, a tehetségtelen pedig a sikerekről álmodozik. A bolond (értsd: az élet valóságától elrugaszkodott) még beszél is róla, sőt egyenesen dicsekszik is azzal - amije valójában még nincs is, s igen nagy valószínűséggel nem is lesz soha. Az ilyesmi hiábavalóság, nagy hiábavalóság...

Nyilvánvaló, hogy az ember nem tud meglenni az kisebb-nagyobb álmok nélkül. A párkapcsolatban ezt romantikának nevezik, az élet egyéb területein pedig rövidtávú céloknak. Kellenek ezek az álmok, hogy átlendítsenek egy-egy fáradtságponton -, mert a keresztény ember is ember, s ezért elfárad. Lehet ezt fennhangon tagadni, de aki nem ismeri be, hogy törékeny, esendő ember ő is, az egyszer nagy árat fizet büszkeségéért! (Ennek megfegyelmezésére kiváló eszköz a múló idő!) Ha nem lennének az élet normalitásán belüli, megvalósítható álmaink, akkor bizonnyal szürkébb lenne az életünk... Mindannyiunk életében, olykor vannak olyan élethelyzetek, amikor az átélt kudarc, veszteség - nemkülönben vétkeink, mulasztásaink következtében előállt megváltoztathatatlan tények - hitéletünk mélypontjára juttatnak minket. Itt már nem segít semmiféle álmodozás, sőt inkább csak ront a helyzeten!

Ilyenkor érezzük, hogy mennyire Istenre "szorultak" vagyunk. Ilyenkor kiviláglik, mennyire kell nekünk az Isten, s mennyire megnyugtató, hogy Jézus keresztjébe kapaszkodhatunk... S mivel azt is megtapasztaltuk, hogy az Ő szeretete révén még a rosszból is jó állhat elő, ezért az érthetetlen kegyelméért féljük őt, tiszteljük. Tisztelet nélkül ugyanis nem válhat megtapasztalható valóssággá az Isten szakralitása, amire még nagyobb szükségünk van, mint az álmainkra. A keresztény ember azonban tudja, hol a határ: Isten a Teremtő, s az ember a teremtmény...

Életünk...

A mai nap imádsága:
Istenem! Segíts életemet úgy élni, hogy abban megcsillanjon nekem kölcsönzött istenképűséged! Ámen.


Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az ÚRhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!
Jer 29,5-7

Jeremiás próféta levéléből olvashatjuk a fenti mondatokat, melyeket honfitársainak írt, akiket Babilon környékére deportáltak. (A babilóni fogság idején - Kr. e. a 6. században - mintegy 15-20 ezer zsidó élt faluközösségekben Babilón mellett, de a hagyományőrzés ekkor is létbiztosítékul szolgált. Ezen félszázad jellegzetes művei: Jerenmás próféta siralmai.) Jeremiás levele világos útmutatást ad, hogy mit kell tenni: nem szabad kétségbeesni, nem forradalmat szítani, mert az Örökkévaló Isten soha nem erőszak-párti, hanem élet-párti. A feladat nyilvánvaló: élni kell az életet.

Nos ezzel manapság nincs is baj! Ennél intenzívebben már talán nem is élhet az ember, ahogyan ezt mostanság teszi. A Szentírás Istene ezt mégsem így gondolja... "Az éldd az életet intenzíven! Szerezz magadnak minél több élményt, de most!" - jól hangzó szlogenjei az Istentől elszakadt ember félelmeiből fakadó "önbátorító" mondatai, melyek erősíteni kívánják azt, ami ha jól megnézzük tkp. nincs is, hogy ti. az ember önmaga ura, saját életének egyedüli kormányzója. A sorskovácsolás azonban nem feltétlenül az egyéni akciók sikerétől függ, az bizony nem csak hogy közösség-függő, de Isten-függő is! Éppen ezért a legjobb alternatívája az embernek, ha azt teszi, amire rendeltetett: éli az Életet, s szolgálja azt. Ez pedig nem jelent mást, mint házasodást, szüléseket, s sok-sok fáradozást nemcsak a gyermekek nevelésében, de abban a közösségben is, ahol a gyermekek, s azok gyermekei az emberségüket élhetik majd meg - azaz fáradozást a "város békességén".

Békétlen időket élünk. Az ok egyre nyilvánvalóbb következményeket produkál a mindennapokban... Az Istentől eltávolodott ember eltávolodott a közösségtől is, számára a közösség már nem védelmet és valahova-tartozást jelent, hanem kihívást és kíméletlen harcot. Nem kérdés, hogy ebben gyorsan felörlődik minden ember, hiszen az ember nem a közösség ellenében, hanem a közösségért teremtetett! A világ lehet békétlen, a belső békesség azonban a nehézségek között is boldogságos pillanatokat szül. Így válik áldássá a nehézség is, s találja meg az ember a szorító körülmények között is a lélek szabadságát az Istenben...

Kegyelemért.

A mai nap imádsága:

Uram! Vedd el tőlem mindazt, ami gátol abban, hogy megismerhesselek! Ámen.


Ne félj, mert nem vallasz szégyent. Ézs 54,4

Jézus szavai ezek. Nikodémusnak próbálja elmagyarázni azt az Erőt, ami szétfeszít minden korlátot, amire nem lehet "igényt tartani", rászolgálni, mely Erő az egyház folyamatosan megújuló létének garanciája. Kegyelem, ha valaki átélheti, "fújását", kiváltság, ha valaki (meg)"hallhatja" a zúgását. Nincs senki sem, aki a Lélek útvonalát előre kiszámíthatná, de aki nem számol Vele élete folyamán, az pontosan annak lehetőségét zárja ki létéből, hogy megtalálja hiányzó másik felét lelkének, mely az isteni rész bennünk. Ha bírjuk, csak akkor lehet teljes, kerek egész az életünk, ha nem, akkor marad a sóvárgás.

A Lelket sokféleképpen magyarázták és magyarázzák. A 373-ban meghalt Athanasius püspök így írja hitvallásában, mely hitvallást ma is elfogadjuk: "A Szentlélek az Atyától és a Fiútól van: nem lett, sem nem teremtetett, sem nem született: hanem származik. Egy tehát az Atya, nem három az Atya: egy a Fiú, nem három a Fiú: egy a Szentlélek, nem három a Szentlélek. És ebben a háromságban semmi sincs elobb való, vagy utóbb való: semmi sincs nagyobb vagy kisebb. Hanem mind a három személy együttörökkévaló és együttegyenlo. Úgy, hogy mindenben, amint már fentebb mondottuk: tisztelni kell mind az egységet a háromságban, mind a háromságot az egységben."

A Lélekről mégis keveset tudunk. De kell-e az önfeláldozó édesanyai szeretetet definícióba szorítanunk? Nemde nagyobb szükségünk van arra, hogy éltető melegét születésünktől fogva megéljük? A válasz egyértelmű. Mégis kutakodunk egész életünkön át, hiszen Isten helyezte belénk a kíváncsiságot, a vágyat a megismerésre. Ha valaki Isten nélkül is már eleget tud, eleget látott, eleget ismert ebből a világból, annak az élete gyorsan megszárad. Azután észrevétlenül, a mindenkori korszellem lehellete porszem-életét felkapja s céltalanul ide-oda dobálja... Tényleg az "útonlevés" lenne "a cél"?

A Lélek megtapasztalása rendet teremt, a lelkizés rendetlenséget. Ezért ha Isten kegyelme folytán életünkbe belefú a Lélek, engedjük, hogy átjárjon, s felfrissítse lelkünket. Ez ugyanis az újjászületés, az Istenre-találás csodája.

Munka...

A mai nap imádsága:

Istenem! Adj nekem bölcsességet, hogy észrevegyem amikor lelkemet tölteni akarod, s add hogy legyen bennem mindig annyi tisztánlátás, hogy tudjam mire van valóban szükségem!Ámen

     

,,Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!? Az Úr ezt válaszolta neki: ,,Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.

Lk 10,41-42

Ismerjük az ilyen embereket... nekik nem az okozza a gondot, ha tenni kell valamit, hanem az, ha nincs mit tenni. Ennél jobban csak az zavarja őket, ha látnak valakit nyugodtan egy helyben ülni és az illető jól érzi magát "tétlenségében". Az ilyen emberek könnyen idegessé válnak, s, aki nyugton van, és jól érzi magát ebben az állapotban, azt megpróbálják felidegesíteni, és attól ők maguk valahogy megnyugszanak... Egyébként nagyon hasznosak az ilyen emberek, sokaknak tudnak segíteni.

Az említett típusba tartozó emberek tevékenységének alapja a kötelesség-érzés: ezt várja el tőlem a férjem, a feleségem, a családom, a főnököm, a gyülekezet, ezt várom el magamtól is, s ezt várja el tőlem az Isten is. Az ilyen emberek tudják mi a kötelességük, kínosan meg akarnak felelni a "társadalmi elvárásoknak", számukra a jó nem elég jó, nem elfogadható, a tökéletest akarják. Nos, ők azok, akik önmaguk perfekció-késztetéseinek áldozatai! Törekedhetnek ugyan a tökéletesre, de a "perfekt" állapotot nem tudják elérni, mivel ők is csak "emberből vannak"...

Ez a mostani világ, a teljesítményt isteníti. A teljesítménynek van alárendelve minden és mindenki, s a teljesítmény oltárán "menedzser-papok" hidegvérrel áldoznak fel embersorsok százmillióit a részvényesek istenének! Sajnos a teljesítménymámorból kijut a keresztényeknek is! Azok, akik a kereszténység nagy táborában az "élményhajhászókon" kívüliek, vagyis akik az élet normalitására törekvők, igen gyakran a cselekedet-központú kereszténységük hálójában vergődnek, mert azt hiszik, hitük egyedüli fokmérője a teljesítés... S ha az általánosan elvárhatót meghaladó a teljesítményük, akkor jön az önelégült vállveregetés: "Látod, látod... megy ez neked is, ha egy kicsit összeszeded magad!"

Az erőnk azonban véges. Szociológusok tanulmányokban hívják fel a veszélyt arra, hogy már nem csak a fiatalok körében jelen van az ún. "kiégési szindróma", de a gyermekek között is egyre gyakrabban fordul elő. Nem csoda, hiszen 40-45 órás "munkahét" alatt nyögnek szegény diákok, s ennek ellenére a pedagógia eredmény - ez tény külföldön és itthon egyaránt - egyre silányabb! A helyzet az, hogy az ember akkor tud hosszútávon eredményt elérni, ha töltekezik. Az embert Isten hálózatba teremtette, ahol töltekezni tud, de ha egyre többen akkumulátorról dolgoznak, akkor előre prognosztizálható a le-, s kimerültség.

Mária felismerte, hogy amikor a Mester van ott, akkor a töltekezésnek, s nem a lázas tevékenységnek van az "ideje". Aki feltöltődik az ÚRral, az munkáját alkotásként végzi, s elért eredményének még esztétikájában is gyönyörködik, aki azonban görcsösen a saját elképzelései szerint éli az életét, az lelke békességét sosem leli meg...

Szavaink...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy tisztán érezzen a szívem, hogy amit mondok vagy teszek, az hiteles legyen! Ámen



Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.
Mt 18,18

Ismerjük a mondást: "A szó elszáll, az írás megmarad." A papiros hatalmát pedig naponta érezzük, hiszen a 21. századot a bürokrácia századának kiáltották ki egyesek... "Nem az számít, hogy elvégezted-e a munkát, hanem hogy azt ledokumentáltad vagy sem!" - mondja ismerősöm, aki egy számítástechnikai világcég magyaroszági alkalmazottja.

Isten is "dokumentál"... avval a különbséggel, hogy Neki nem kell ezért őserdőket kivágnia. Az ő módszere láthatatlan ugyan, de lenyomatai azért vannak annak bizonyítására, hogy "könyvelése" helyes. Az egyik ilyen jel a lelkiismeretünk. A Mester kijelentése, hogy minden ami köttetik idelen, az odafönn is megköttetik csak azt mondja, amit mi is érzünk: Isten országa bennünk és közöttünk van. Azaz a szónak "lenyomata" van bennünk is közöttünk. Nap mint nap átéljük, hogy a szónak mekkora hatalma van. Nemcsak a politikusok, nagyon sokszor a kisember is "csak mondja a magáét"... aztán - ha elég sokszor elmondta - eljut oda, hogy meg is van győződve állítása igazáról, jóllehet az még csak nem is az igazság része, köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Isten szava azonban nemcsak igaz, hanam maga a valóság. Teremti az értéket, s sújtja a bűnt. Van néhány dolog, amit a Bibliában megkérdőjelezhetünk - elhihetjük vagy sem, nem üdvkérdés. (Hány könyök széles volt Noé bárkája, avagy valóban 600.000 zsidó vonult ki Egyiptomból vagy csak néhány törzs - a lényegen nem változtat.) Egyben azonban nem tudunk kételkedni: Az Isten törvényének tükrében, ami bűnnek látható, bűn az. S hogy ki vétkezettt? Apja vagy anyja vagy nagyapja? A bűnt követi a büntetés 3-4 generáción át. De nemcsak a bűnt, a kegyelmet is: azt viszont háromszázszoros erősséggel, hiszen az Isten ezeríziglen áldja azokat, akik Őt szeretik, s megtartják az Ő parancsolatait.

Életünk minden eseménye, érzése és pillanata "tárolódik" bennünk. Olyan a lelkünk, mint egy óriási kapacitású adattároló. (Azzal a megkötéssel, hogy nekünk csak rögzítési jogosultságunk van - törölni csak az Isten tud... pedig milyen jó lenne, ha a mi életünk tasztatúráján is lenne egy "vissza" vagy "törlés" gomb!)

Mi tehát a megoldás? Szavaink súlyát vegyük észre, s aszerint szóljunk. A Mester ajánlása szerint jól tesszük, ha világosan fogalmazzuk meg mondanivalónkat: "Legyen a ti igenetek ige, s a nem nem!" Így kiszámíthatóak, azaz megbízhatóak vagyis hitelesek leszünk/maradunk mások számára. Hiteles szavú/életű emberekre pedig óriási szükség van ebben a világban, hiszen az ilyen emberek (páli terminológia szerint "Isten fiai") megjelenését sóvárogva várja a világ. Ennek egyetlen egy oka van: Az igazság életünk lételeme, belénk van kódolva annak szeretete... Csak ha szavainkat nem vesszük komolyan, hogy ti. azoknak lenyomata marad gyermekünk és házastársunk szívében, testvérünk vagy barátunk lelkében, akkor homályosul el az igazság, amelyből mindig csak egy létezik.

Törvényesség...

A mai nap imádsága:

URam! Elfordultunk Tőled, s meg is van az eredménye! Add, hogy visszataláljunk Hozzád, s újra felfedezzük, mi végre teremtettél minket! Ámen



Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek.
Ám 5,15,a

Ámósz (író)próféta evidenciát hangsúlyoz: gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek... Nyilvánvalóan azért fogalmaz így, mert az "istenadta nép" - s most itt ne csak zsidókra gondoljunk, bár Ámósz ezt teszi, de az ebbéli készség az elfordulásra/ferdülésre egyetemes emberi tulajdonság -, minden egyes generációban elköveti ugyanazt a hibát: vagy így vagy úgy, de elfordul Teremtőjétől, s nem veszi figyelembe Istene akaratát. Annyi bizonyos, hogy már a civilizáció hajnalában, évezredekkel ezelőtt megfogalmazott édenkerti (kísértés)történet is arról tudósít minket, hogy életünket/létünket végigkíséri a rosszal való küzdelmünk, s a jóért vállalt áldozathozatalunk!

Az Istennek hátat fordító ember unalmasnak találja Teremtőjét, s izgalmasnak a korlátok átlépését. Erről szólnak a nagy regények, a kasszasikert hozó filmek, hogy ti. a "kalandért" a legnagyobb butaságokra is képesek az emberek. A bűn tulajdonsága azonban olyan, mint az örvény: minél jobban megközelítjük, annál nehezebb szabadulni tőle! Sőt elérkezhet az a pillanat, amikor már egyedül csak az Isten segíthet... Éppen ezért nem elég szeretni a jót - azt egyébként mindenki szereti(!) -, de gyűlölni kell a rosszat is. Aki toleráns, azaz elnéző a bűnnel kapcsolatban, abban nincs meg a készség arra se, hogy küzdjön a jóért! A jóléti embert ránevelték, elhitették vele, hogy a szabályokat áthágó ember magatartása is "kultúra" csak "más kultúra". Ennek a jól irányzott gigantikus pedagógiának egyetlen célja, hogy az ember veszítse el önazonosságát, s minél inkább fogyasszon, s ragadjon bele az anyagvilágba... A jóléti ember élvezeti materializmusa ugyanis nem feszeget etikai kérdéseket... se gazdaságban, se politikában, se szociális kapcsolatrendszerében - csak fogyaszt, fogyaszt, s aztán mindenért fizet - többszörösen is, hiszen nemcsak pénze fogy el, de az egészsége is.

Szeretni az emberiséget/a tömeget nem lehet, csakis az egyes embert. Aki tehát általában gyűlöli az embereket vagy egy népet, egy nemzetet, egy vallást vagy különbnek tartja magát bőrszíne miatt, az tanújelét adja annak, hogy semmit nem értett meg, mi végre is van ezen a világon... Aki felfedezi önmagában az isteni, halhatatlan részt - a Szentírás ezt Léleknek nevezi -, az rádöbben feladatára, s onnantól kezdve megváltozik az élete, hiszen tudja, hogy nem "csak úgy, véletlenül van" ebben a világban, hanem "dolga is van" benne: Küzdeni a jóért, építeni, hagyni, hogy Isten őt is építse...

Csatlakozol Jézus munkájához?

Amikor végignézett a tömegen, megsajnálta oket, mert fáradtak és elhagyatottak voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ekkor így szólt tanítványaihoz: „Sok az aratnivaló, de kevés a munkás. Ezért kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön még munkásokat az aratásába!” Mt. 9:36-38



Vannak olyan pillanatok az életben, melyek olyan fájdalmasak, mintha valaki a gyomrodat tépné ki.

Máté apostol Jézusról írt életrajzában arra utal, hogy Jézus is megtapasztalta ezt a gyomorszorító érzést, mikor látta a zaklatott és támasz nélküli nyáját. Több volt ez, mint puszta szívfájdalom. Jézus elképesztő mértékű szánalmat érzett, mikor meglátta azt a sok, az élettől megkeseredett embert, akik olyan hatalmas problémákkal néztek szembe, hogy azt se tudták, kihez fordulhatnának segítségért. (Máté 9:36)

Ebben a pillanatban, ahogy Máté írja, Jézus ránézett a tanítványaira, és így szólt: „Azt szeretném, hogy segítsetek ebben. Olyan sokan vannak, akiknek segítségre van szükségük – akiknek tudniuk kell és meg kell tapasztalniuk Isten együttérzését –, hogy szükségem van a ti segítségetekre is ebben a nagy aratásban.” (Mt. 9:36-38 – a szerző átfogalmazásában)

Jézus minket is hív, hogy csatlakozzunk hozzá a munkájában. Arra is hív, hogy imádkozzunk azért, hogy mások is csatlakozzanak. Isten betölt minket az ő szeretetével és együttérzésével, így mi is szolgálni tudunk azok felé, akik zaklatottak, nincs támaszuk és megtörte őket az élet. Mi visszük el a Jó Hírt, hogy Jézus segít úrrá lenni a helyzetünk felett érzett bánatunkon és a megpróbáltatásokon.

Akarsz csatlakozni Jézus munkájához, és meglátni, hogy Isten hogyan működik a te engedelmességed által?

Isten szeretete elég mély ahhoz, hogy megelégítsen

"Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem" (Zsolt.18,16)

Időnként mindannyian úgy gondoljuk: "Most merülök le utoljára! Mindjárt elsüllyedek!" Nem számít, milyen mélyen vagy, Isten szeretete ott van; Ő ki tud húzni a legmélyebb vízből is.

Nem számít, mi a gondod, Isten szeretete nagyobb annál. Lehetsz mélységes elkeseredettségben, vagy esetleg nagyon rádjár a rúd, túl nagy a nyomás rajtad. Lehetnek mély problémáid - érzelmi, fizikai, pénzügyi problémák.

Isten szeretete mégis mélyebb.

Corrie ten Boom és Betsy ten Boom keresztények voltak, Hollandiában éltek a II. világháború idején. Zsidókat rejtegettek az otthonukban, hogy megvédjék őket a náciktól. Amikor ez kiderült, nemcsak a zsidókat vitték koncentrációs táborba, hanem Corrie-t és Betsy-t is, és ott töltötték a háború hátralévő részét.

Amint szemtanúi voltak a sorra elkövetett embertelen kegyetlenségeknek, Corrie azt mondta Betsy-nek: "Ez a hely a pokol mélye!" Betsy így felelt: "Nincs olyan mély verem, amelynél ne lenne mélyebb Isten szeretete."

Lehet, hogy az utóbbi néhány hónapban padlóra kerültél. Talán anyagilag padlón vagy, és azt gondolod: "Teljesen le vagyok égve!" Vagy érzelmileg kerültél padlóra, vagy a házasságod futott zátonyra, vagy az egészségeddel vannak gondok. Frusztrált vagy és azt gondolod: "Rögtön összecsapnak a fejem felett a hullámok".

Hol van Isten, amikor padlón vagy? Ő ott van éppen alattad. "Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak" (5Mózes 33,27).

Vesd magad szerető karjaiba. Engedd, hogy elkapjon és tartson téged, amikor nincs hová menned.

„Akarom! Most rögtön!”

„Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul… a gonosz kívánságot és a kapzsiságot!” (Kolossé 3:5)

Egy hitelkártyákat forgalmazó nagy cég egyik tévéreklámja így hangzott: „Mindet megkaphatod azonnal!” Ismerősen hangzik? Nem sok minden változott. A sátán azt mondta Ádámnak és Évának: „Ha akarod azt az almát, vedd el!” Hagyd a fizetést „majd valamikor”-ra! Rajta, terheld csak a hitelkártyádra! Vagy még jobb: szerezd be ezt az új, alacsony kamatú kártyát, és ne fizess semmit egy évig. Igen emberek, nincs kamat és nincs törlesztés egy egész évig! Ha a családod már tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ér, és nagy hitelkártya-tartozást cipelsz, ne kapd be a horgot! Itt az ideje kimászni az adósságokból, nem pedig még mélyebbre süllyedni! Ha segítségre van szükséged, próbáld alkalmazni a következő négy bibliai alapelvet: 1) „Ne hajszoljátok a világi javakat, mert az bálványimádás!” (Kolossé 3:5 NIV). Ne áhítozz olyan dolgokra, amikre nincs is szükséged! Inkább próbáld élvezni azt, amid van! 2) Ha eddig nem adtál tizedet, most kezdd el! Ezzel átlépsz a világ ingatag gazdaságából Isten hibátlanul működő gazdaságába. Ha tizedet adsz, Ő megígéri, hogy védeni fogja érdekeidet, és áldásait küldi, úgy, hogy „nem lesz elég hely a begyűjtéséhez” (ld. Malakiás 3:8-12). 3) „Az Úré a föld és ami betölti” (Zsoltárok 24:1), és Ő garantálja, hogy „be fogja tölteni minden szükségeteket” (Filippi 4:19). Tehát mielőtt vásárolni mégy, próbálj imádkozni! Kérd Istentől azt, amire szükséged van, és várj a válaszára! 4) Kezdj el adni abból, amid van! „Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut. Az ajándékozó bővelkedik…” (Példabeszédek 11:24-25). Rajta, tedd meg! Engedelmeskedj Istennek, légy türelmes, és figyeld, mi fog történni!

ÉLETSTABILIZÁTOROK

„... olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt." (Jakab 1:6)
Inkább megnyered, vagy elveszted a legtöbb szellemi-lelki csatádat? Többet vagy lent, mint fent? Keserű csalódottságot érzel? Egyre csak a köröket rovod? Életed tele van elindulásokkal és megállásokkal, és az állandó bűntudat-kudarc körforgásával? Isten nem ezt tervezte számodra. Élhetsz szilárd, következetes életet! Ám ehhez bizonyos élet-stabilizátorokra van szükséged, olyanokra, mint például a döntésképesség. Izrael mind a kettőt akarta: Isten áldásait is, de ugyanakkor jogot arra is, hogy ne tartsa tiszteletben Isten szavát; szabadságot, hogy úgy élhessen, mint a pogány népek, de ugyanakkor mégis Isten különleges választott népe lehes­sen. Józsué azonban kijelentette, hogy ez elfogadhatatlan válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni..." (Józsué 24:15). A Laodiceai gyülekezet is két utat akart járni egyszerre, de Isten rámutatott: langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg... igyekezz tehát, és térj meg!" (Jelenések 3:16,19). Isten elvárja, hogy irányt válasszunk, célt jelöljünk ki, és döntsünk. A habozás kettős gondolkodásúnak nyilvánít, és garantálja, hogy az ilyen ember semmit sem fog kapni az Úrtól (Id. Jakab 1:6-8). Ahhoz, hogy szilárd életet tudj élni, hitre van szükséged. Azért hívnak hívőnek, mert a hit jellemzi az egész életedet, nem csupán egy részét. „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni..." (Zsidók 11:6 Károli). Figyeld meg, nem azt írja, hogy: „valószínűtlen" vagy „nagyon nehéz", hanem azt, hogy lehetetlen! A hit nem az, amit vasárnap délelőttönként tanulmányozol, hanem amit cselekszel a nap 24 órájában a hét minden nap­ján! A Biblia azt mondja: „Az igaz ember hitből fog élni". Azt kérded, honnan szerezhetsz hitet? Ha elmélkedsz Isten Igéjén, és aszerint élsz (Id. Róma 10:17). Ki rendelkezik hittel? A lelkileg kivételes emberek? Nem! Isten mindenkinek adott egy adag hitet (Id. Róma 12:3). Ez azt je­lenti, hogy neked is! A hit, és nem az érzések vagy a körülmények teszik szilárddá az életet!


Íme két másik élet-stabilizátor. Először: engedelmesség. Az énünk mindig a saját útját akarja járni, a saját céljainkat, saját élvezeteinket hajszolja. Az eredmény pedig hozzáállásunk meg-keményedése - veszélyes ellenállás Istennek. Ezért mondja az Ige: „Vigyázzatok, testvére­im, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától" (Zsidók 3:12-13). Ahogyan a tó télen fokozatosan befagy, a saját akaratunk lassan megkeményedik, lerombolva lelki érzékenységünket. A Lélek szelíd szava többé nem indít minket, nagyon meg vagyunk elégedve a saját dolgainkkal, igazolva látjuk azokat, saját hasznunkat keressük. Nem az a baj, hogy van saját akaratunk, Isten nem fog ebből „kigyógyítani" vagy „megszabadítani". Ám azt szeretné, ha akaratunk összhangba kerülne az Ő akaratával. Egy jó versenylóban kell lenni akaraterőnek a győzelemhez, de akara­tát alá kell rendelnie lovasa irányításának, különben lehetetlen győzni. „Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!" (Zsoltárok 51:19). Másodszor: önfeláldozás. A világ életszemlélete ez: „Szerezz meg és tarts meg min­dent, amit csak lehet!" Kevés dolog van, ami olyan mértékben tenne kárt békességünkben és szilárdságunkban, mint ez a filozófia. A „Gondoskodj magadról!" nem a Mennyek országának alapelve. „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja" (Máté 16:25). A pszichológusok azt mondják, hogy a dolgokhoz vagy emberekhez való mindenáron ragaszkodás aggódóvá, birtoklóvá, leuralóvá tesz, és az ilyen emberekkel nehéz együtt élni! Ezért mondja Jézus: „Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt" (Lukács 17:33). Már minden mást megpróbáltál - most próbáld meg azt, hogy teljesen odaadod magad Istennek!

HÁZASTÁRSI JOGOK

„Élvezd az életet feleségeddel együtt, akit szeretsz,.." (Prédikátor 9:9)

Sonja Ely írja: „Figyeltem, ahogy ötéves lányunokám játszik. Esküvőt rendezett. Először az örömanyát alakította, akinek különleges feladatai voltak, majd hirtelen átváltozott a menyasszonnyá - a vőlegényt a macija alakította. Felkapta a macit, majd így szólt a szertartást vezető lelkészhez: „Most felolvashatja a jogainkat”. Pillanatnyi késedelem nélkül átment lelkészbe, és így szólt: „Joga van hallgatni, bármi, amit mond, felhasználható ön ellen; joga van ügyvédet fogadni; megcsókolhatja a menyasszonyt"." Ahhoz, hogy tudd, milyen jogaid vannak a házasságban, meg kell értened ezt: először is, a házasság Isten ötlete. Az Édenben ezt mondta: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat" (1Mózes 2:18). A hozzáillő szó azt jelenti: „kompatibilis, összeegyeztethető a másik szükségeivel". Amikor összeházasodsz valakivel, házasságot kötsz mindazzal, amiken keresztülment. Mindkettőtök magával hozza a maga csomagját a múltból. Ha nem válogatod ki, hogy mit tartasz meg, és mit selejtezel ki, a dolgok hamar rosszra fordulhatnak. Azt is meg kell értened, hogy ha kihagyod Istent, gondjaid lesznek. A házasság a Sátán elsőrendű célpontja. Szeret viszályt szítani. Ha a házasságról van szó, meg kell tanulnunk megbocsátani „...hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk" (2Korinthus 2:10-11). Isten szilárdságot és harmóniát tervezett a házasságra vonatkozóan, nem pedig viszályt és zűrzavart. Segíteni akar abban, hogy erős, szeretetteljes szövetséget építsünk, ami Őt dicsőíti. Ahhoz, hogy ezt tegyük, kegyelmet és megbocsátást kell gyakorolnunk, hogy Jézus legyen úrrá kapcsolatunkban.



Jerry Seinfeld egy TV show-ban a házasságról beszélgetett, és elmondta barátjának, hogy miért nem nősült még meg: „Nincs a világon olyan egészséges ember, aki felvállalná azt az elhanyagolást, amit én kínálok". Nézzünk szembe vele, még a legjobb házasságot is két tökéletlen ember alkotja, akik néha nem figyelnek egymásra. Amikor pedig megbántanak, könnyebb zsigerből reagálni, mint a Lélek szerint cselekedni. Néhány seb túl mélyre hatol. Ezen a ponton emlékezned kell arra, hogy a megbocsátás egy döntés, de a bizalom egy folyamat; ha leomlik, időbe kerül újraépíteni. A férfiak és nők gyakran másként élik meg a bizalom fogalmát. Ha egy asszonyt megbánt a férje, a férfi azt gondolhatja, hogy egy bocsánatkéréssel azonnal elérheti feleségénél azt, hogy újra bízni tudjon benne, tovább tudjon lépni, és többé ne beszéljen a dologról. Ez nem egészen így van. Két dolognak kell történnie. Először: a sértő félnek el kell ismernie, hogy mit tett. Ne csak annyit mondj a társadnak: „Tedd túl magad rajta!"! Vedd tudomásul az érzéseit, még akkor is, ha úgy viselkedik, mint amilyen viselkedést nálad mindig kifogásol! Ismerd el a fájdalmát! Ha mások megmagyarázzák vagy elbagatellizálják mindazt, ami nekünk fáj, attól csak még dühösebbek leszünk. A sebek csak akkor kezdenek el gyógyulni, ha érezzük, hogy komolyan veszik őket. Másodszor: a megbántott félnek ügyelnie kell arra, hogy ne engedje, hogy a keserűség belopózzon a szívébe. „Hogyan védekezhetek ez ellen?" - kérdezed. Úgy, hogy nem maradsz tovább sértődött, mint ameddig tényleg szükséges, és engeded, hogy Isten meggyógyítsa szívedet, és megújítsa szeretetedet. A Biblia azt mondja: „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!" (Zsidók 4:7). Amikor Isten megadja neked a megbocsátás kegyelmét, engedd el a megbántottságot, és ragadd meg a kegyelmet!




Ezt olvassuk Dávidról, miután Betsabétól született fia meghalt: „Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött... ruhát váltott, majd bement az Úr házába, és leborult. Azután hazament, és... evett. Akkor ezt mondták neki a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de amikor meghalt a gyermek, fölkeltél és ettél" (2Sámuel 12:20-21). Miért gyászolt Dávid keservesebben mielőtt a gyermek meghalt, mint utána? Azért, mert a férfiak mélyen gyászolnak, de nem feltétlenül hosszan. Ha egyszer valami véget ért, hajlamosak továbblépni. Ez problémákat okozhat. A férfiak gyakran nem értik, feleségük miért nem tudja elfogadni, hogy „ami megtörtént, megtörtént", és miért nem lépnek tovább ők is. Figyeld meg Dávid okfejtését: „Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek. De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám" (2Sámuel 12:22-23). A Biblia azt mondja, hogy Isten „megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket" (2Korinthus 1:4). Dávid következő lépése sorsdöntő volt. „Ezután megvigasztalta Dávid a feleségét, Betsabét..." (2Sámuel 12:24). Figyeld meg, nem azt kérdezte: „Mi bajod van? Mikor fogsz már túllépni ezen?" Felismerte, hogy bár ő maga már gyógyulni kezdett, a felesége még mindig szenved. A gyógyulási folyamat felgyorsul, ha együtt érzel társaddal, és vigasztalod őt.




Ha házastársad elveszti az állását, és hirtelen bizonytalan helyzetbe kerültök anyagilag, íme, három dolog, amit észben kell tartanod. Először: ne feledd, ez csak átmeneti időszak. Az a fontos, hogy vigyázz, hogyan viselkedsz, amíg arra vársz, hogy a dolgok jobbra forduljanak. A férjed - hacsak nem lusta és valóságos ingyenélő - már rég rosszul érzi magát amiatt, hogy nem tud gondoskodni a családjáról. Tudja, hogy a gyerekeknek cipőre van szükségük, hogy a számlák csak gyűlnek, és hogy már belefáradtál abba, hogy csak tésztára, babra és pirítósra futja, tehát ne emlékeztesd rá még te is! Másodszor: itt az ideje, hogy mellé állj, és erősítsd az önbizalmát, ne pedig rombold. „Hogyan?" - kérdezed. Úgy, hogy megkérdezed magadtól: „Állandóan panaszkodom? Folyton azt hangsúlyozom, ami nincs? Olyan dolgokra áhítozom, amikre jelenleg nem futja? Kiveszem a részem a spórolásból, és igyekszem úgy beosztani a pénzt, hogy kijöjjünk belőle, vagy elszórom lényegtelen dolgokra, minden nap vásárolgatok, és azt szeretném, ha minden este étteremben vacsoráznánk?" Végül: ne feledd, ez is el fog múlni. Nem most van itt az ideje, hogy emlékeztesd a férjed (vagy a feleséged, ha ő a családfenntartó) a bátyád új autójára vagy a csodás házra, amit épp most vettek az ismerősök. Most annak van itt az ideje, hogy gyakorold azt, amit Pál is mondott: „...megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek... megtanultam a megelégedettség örömének titkát..." (Filippi 4:11-12 NCV). Cserbenhagyott valaha Isten? Nem, és most sem fog, tehát határozd el, hogy bízol benne! Az, ahogy ezt az időszakot kezeled, meghatározza, hogy a kapcsolatotok gyengülni vagy erősödni fog.




Azt mondod: „A feleségem egyáltalán nem ért a háztartásvezetéshez. Mit tegyek?" Bár a múltat tekintve a ház körüli teendők általában a nőkre hárultak, manapság a szerepek megváltoztak. A gazdasági szükségszerűség talán azt diktálja, hogy mind a ketten munkát vállaljatok. Sok esetben a férj is segít a háztartásvezetésben. Ez nem jó vagy rossz; a lényeg, hogy összhangban legyenek az elvárásaitok. Ha te elvársz valamit, a társad viszont egészen mást vár el, abból gondok lesznek. Íme, néhány javaslat, ami segíthet. 1) Megfelelő időzítés. Ne akkor beszélj meg nehéz kérdéseket, amikor ideges vagy, várj, amíg mindketten nyugodtabbak lesztek! A Biblia azt mondja: „legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát" (Jakab 1:19-20). Amikor az indulatok magasba szöknek, nem lehet a problémát megoldani, csak mélyíteni. 2) Próbálj megegyezni! Keress középutat! Értsd meg, hogy ami neked fontosnak tűnik, nem biztos, hogy a párodnak is fontos. Lehet, hogy korábban neked sem volt fontos, tehát engedd elsikkadni. 3) Tanulj meg tárgyalni, vagy mindig csalódott leszel. Keress olyan megoldást, amivel mindkét fél nyer! Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy segítesz mosogatni vagy lefektetni a gyerekeket, így több időtök lesz egymásra. Mindkét félnek bele kell adnia a maga részét. 4) Imádkozz vele, érte és egymásért. Ma a házaspárok 90%-a nem teszi ezt, pedig ez a legfontosabb dolog, amit tehetsz, mert Jézus ezt mondta: „...ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám" (Máté 18:19).




A férfiak és nők gyakran különböző nyelvet beszélnek. A férfiak inkább a tettek emberei, a nők inkább a szavaké. Néha a feleség minden részletre kiterjedő emlékezőtehetsége miatt a férfi úgy érzi, ő maga elvesztette az eszét. Amikor nem értitek meg egymást, ez olyan érzés lehet, mintha Bábel tornyában élnétek. Ez az a hely, ahol az Ószövetség idején a családok szétszakadtak, mert nem értették meg egymás nyelvét, minden fejlődés megállt, és zűrzavar uralkodott. Mielőtt ez megtörténne, íme, néhány alapelv, amit bele kell szőnöd mindennapi kommunikációdba. Először is kezdd azzal, hogy megkérdezed a társadtól, miért mondja, amit mond, és miért teszi, amit tesz. Tanulmányozd a párod kommunikációs módszereit, és próbáld elmagyarázni a sajátodat! Sok esetben meg fogsz lepődni, sőt meg fogsz döbbenni! Előfordulhat, hogy te beszélsz valamiről, és a párod egészen mást ért alatta. Másodszor: a férfiak hajlamosak kerülni a szembesítést, tehát azzal, ha sarokba szorítod, vagy vallatni kezded a férjed, éppen az ellenkezőjét érheted el annak, amit vársz. Salamon azt mondta: „Jobb a háztető sarkán lakni, mint zsémbes asszonnyal együtt a házban" (Példabeszédek 25:24). A cél az, hogy megnyerd a házastársad, és nem az, hogy megnyerd a vitát. Végül: a Biblia azt mondja: „Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket" (Róma 4:17). Úgy tervezted, hogy majd szeretetteljes leszel, ha a társad megváltozik; szeress most, légy türelmes, és figyeld, hogyan alakulnak a dolgok! A kegyelem bábeli tornyodat szeretetteljes otthonná és igazi egységgé tudja formálni. Kérd Istent, és ő majd megmutatja, hogyan!




Mi van akkor, ha egyedülálló vagy, társat szeretnél, de még nem találtál? Isten Évát kifejezetten Ádám számára teremtette, „...odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test..." (1Mózes 2:22-23). Amikor Isten odavisz a megfelelő emberhez, lelki és érzelmi kötődés jön létre. Ha megpróbálod leelőzni Istent, azt végül meg fogod bánni, és vádaskodni fogsz. Peter de Vries ezt így magyarázza: „A házasságban az a nehéz, hogy egy egyéniségbe szeretünk bele, de egy személyiséggel kell együtt élnünk". Tehát várj Istenre!

Amikor Isten keresztülnézett az örökkévalóságon, látott téged. Ő adott neked bizonyos tulajdonságokat és képességeket, melyek egyedivé tesznek. Ő pontosan tudta, kire lesz szükséged ahhoz, hogy be tudd tölteni az Ő céljait, és fejleszteni tudd az ajándékokat, melyeket tőle kaptál. Amíg ez meg nem történik, ne feledd, Ő maga a te lelki társad! Ő egész végig törődött veled: megvédett, gondoskodott rólad, és irányította lépteidet, igaz? Tehát vigyázz, hogy bánsz vele! Ha nem tudod megtartani az esküt, mely az Úrhoz köt, kétséges, hogy meg tudod-e tartani majd azt bárki más felé. Az egyedülállókhoz szólva Pál ezt mondta: „Mindenki maradjon abban a hivatásban, amelyben elhívatott... Ne aggódj miatta... inkább használd ki!" (1Korinthus 7:20-21 NKJV). Ne viaskodj tovább egyedülállóságoddal, használd ezt az időt arra, hogy fejleszd az Istennel való kapcsolatodat! Sose felejtsd el, hogy a Szentlélek egyik legnagyszerűbb látogatása egy egyedülálló, kisvárosi lányt ért, akit Máriának hívtak. Ez is bizonyítja, hogyha bízol Isten időzítésében, akkor Ő mindig a legjobbat küldi el neked!

Igában Jézussal

„Megnyugvást találtok lelketeknek.” (Máté 11:29)

Az egyik legnagyobb ígéret, amit Jézus adott, ez volt: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. (Máté 11:28-29). Hogyan beszélhet Jézus egyetlen lélegzettel az igáról, ami a kemény munkát juttatja eszünkbe, és ugyanakkor a megnyugvásról, pihenésről? Legtöbbünk számára a pihenés azt jelenti, hogy jót nyújtózunk a dönthető karosszékben. Nos, Jézus nem ilyen pihenésre gondolt.

Az iga egy olyan szerszám, amely átfogja két ökör nyakát, és a segítségével terhet tudnak húzni maguk után. Az, hogy Jézus igáját elfogadjuk, egy kép az engedelmességről. Ugyanakkor a segítségről is szól ez a kép, mert nem egyedül húzod a terhet. Minden ökör-párnál van egy vezető, és a másik követi. Jézus vállalja a vezetést, de az ő igájába kell hajtanod a fejed ahhoz, hogy élvezhesd ennek az előnyeit. Ha tehát szoros kapcsolatot szeretnél Krisztussal, meg kell hajolnod előtte, és el kell fogadnod az Ő akaratát. Jézus megígéri, hogy az Ő igája nem fog megfojtani, nem lesz fárasztó vagy bekorlátozó; nem fogsz dühöngeni miatta. Valójában az az ironikus ebben, hogy ha igazán szabad akarsz lenni, bele kell menned, hogy Jézus igájába hajtod a fejed az által, hogy akaratodat alárendeled az Ő akaratának.

Nos, az is lehetséges, hogy elfogadod Krisztus igáját, majd ellenkező irányba kezded húzni, amikor az élet nem úgy alakul, ahogy te szeretnéd. A béke és a nyugalom azonban csak akkor jön el, ha megnyugszol az igában, és engeded, hogy Krisztus irányítson.

Cselekedeteink...

A mai nap imádsága:

Uram! Sokszor bonyolítom, ami egyszerű, s aztán azon csodálkozom, hogy a következmények sodrásából nem tudok kilépni. Kérlek add nekem Lelkedet, hogy dolgaim a Te akaratod által menjenek végbe, s adj nekem készséges, s türelmes szívet is, hogy bölcs döntéseid ellen ne harcoljak, hanem elfogadjam azokat! Ámen.



Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!
1 Kor 16,14

Pál apostol életvezetési tanácsai mindig aktuálisak... Vajha egyszer tényleg a szeretet lelkülete lenne a meghatározó! Elképzelni is nehéz hol tartana a világ... Sajnos éppen az ellenkezője mozgatja világot. Az "adok-kapok"-elv még a jobbik eset, mára általánossá vált a másik kijátszása, félrevezetése, szándékos becsapása. Ha csak az üzleti életet nézzük: az egyik felépíti, a másik pedig nem fizeti ki - a "körbetartozás" mára általánossá vált. Nos, amilyen lelkületűek az ügyletben résztvevő emberek, olyan lesz a szerződésbetartási "kedv" is - mert ugye papíron még mindenki ígér mindent. A hatályos jog az általános elvárhatóságot preferálja, azaz abból indul ki, hogy a kölcsönös előnyök alapján egyik fél és a másik fél is megkapja azt, amire szüksége van.

Isten nem szerződést kötött az emberrel, éppen ezért nem is lehet Vele kupeckodni. Bár sok "jókeresztény" mégis próbálkozik "UramIsten! Ha Te így, akkor én pedig majd úgy..." Isten általánosságban mást vár el az embertől. Mivel Ő szövetséget kötött velünk - s ez azt jelenti, hogy ez a kapcsolat nem a kölcsönös előnyök alapján áll - ezért nem teljesítést vár el tőlünk, hanem egészen mást: Minden dolgunk szeretetben menjen végbe... Szeretetre ugyanis nem teljesítménnyel, hanem szeretettel kell(ene) válaszolni. Hasonlóképpen a teljesítmény nem alapozza meg a szeretetet. Sok fiatalember gondolkodik úgy, hogy ha majd meglesz "háza-kocsija", akkor keres magának feleséget... s akkor egyértelmű lesz, hogy ki az Úr a házban. Tény, hogy mai leányzók sokra tartják az effajta hozzáállást, s autó-márkák szerint szelektálják az ifjakat, de az ilyen kapcsolat - bármennyire is erős kötelék az érdek - hosszútávon nem áll meg.

"Minden dolgotok" - az azt jelenti: valóban minden. A munkánk, a tanulásunk, az emberi kapcsolataink, a szexuális életünk, a gyermeknevelésünk, az Isten-kapcsolatunk - egyszóval minden. Ha a Mindenség Ura teljességgel szeret minket, akkor nekünk is (istenképűek lennénk elvégre) teljességgel illene szeretnünk.

Emberi teljesítőképességünkre alapozva ez nem sikerülhet, de ami az ember számára lehetetlen az az Isten számára lehetséges. Hogyan? Csakis úgy, hogy Őreá támaszkodunk. Az az ember, aki alázattal elfogadja az isteni kegyelmet, azt hordozza Teremtője. Megtörténhet, hogy nemegyszer viharos életszakaszokon is át kell jutnunk, de megtartó, hordozó, óvó kezében még ez is sikerül, s átélhetjük Vele, de csakis Vele, hogy minden dolgunk szeretetben megy végbe...

Egyházi élet...

A mai nap imádsága:

URunk, Istenünk! Sok minden terhel minket, s a sok-sok feladat közül gyakran azt sem tudjuk, melyikkel kezdjük. URunk, adj nekünk bölcsességet, hogy minden dolgunkat Veled kezdve, munkánknak eredménye legyen, s kegyelmed által életünk útján Feléd menetelhessünk! Ámen
   

 Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és elszélesztik legelőm nyáját! - így szól az ÚR.
Jer 23,1

"Jaj a pásztoroknak!"... de nem csak nekik. Hősies küzdelmekkel teli, mindjárt félezer éves (1517!) protestáns történelmünk nem csak az életképességét, létjogosultságát bizonyítja az Egyház újkori formációjának, de egyben példázza azt is, hogy az egyén határtalan szabadsága - ha nincs kulturális "táptalaj" -, akkor nem egyszer szabadosságba fordul át. Tradicionális protestáns (nagy)egyházak, az ún. "történelmi egyházak" - maga a fogalom sem nem jogi, sem nem teológiai, hanem politikai(!) -, templomai exponenciálisan veszítik el híveiket, s az okokat lázasan keresik a szakértők. Egyesek a "most már úgy is mindegy"-nyugalmával természetesnek veszik, hogy ez a mostani, "ez egy ilyen korszak", s majd ez is elmúlik egyszer, mások pedig kínos igyekezettel próbálnak minden újdonságot - legyen az csapatépítés vagy vezetés-szervezés-elméleti standardok - beépíteni munkaprogramjukba, a gyülekezeti megújulás érdekében.

Tény, hogy egyházunk jónéhány gyülekezete lelkész nélkül marad(t), gyakori a lelkészváltás, s pásztorolás romantikája is a múlté. Manapság amikor az állami intézmények is "túlélésre" kényszerülnek berendezkedni, a gyülekezetek élén is inkább menedzser-típusú vezetőket kívánnak látni, pedig a Szentírás arra tanít, hogy "jobb az ÚRban bízni, mint emberekben reménykedni"...

A pásztorolás nem egyszerűen szervezéstechnikai kérdés, afféle logisztika-tudomány, hogy a pásztorbottal (jelképe a pásztoroknak) vagyis az egyházi rendelkezések (zsinati döntések) erejével megoldható lenne az egyház számos problémája. Ha ez eredményre vezető út lenne, akkor a katolikus egyház mentes lenne a paphiánytól, az elöregedéstől, s nem látszódnának rajta az erózió nyilvánvaló jelei! Sajnos egyre gyakrabban derül ki, hogy a katolicizmus-nyújtotta életforma merevségét a fiatalok nem tudják felvállalni, de a "többiek", a "nem katolikusok" se égnek az önkéntes felebaráti szolgálatért... Ki kell mondani, hogy az egyházi élet sok életszerűtlenséggel terhelt, márpedig az Egyház URa mindig is "élet-párti" volt és lesz!

Mi lenne a megoldás? Mindenekelőtt a bizalom erősödése! Egy bizalmatlan világot csak a bizalom mentheti meg a meghasonlástól. Az emberi kapcsolatok fellazulását csak a testvéri beszélgetés fűzheti újra szorosabbá, ahogyan a nyáj megerősödését is az munkálja, ha a pásztor biztos pontként áll a helyén. Régen a pásztorok botjukra/fokosukra támaszkodtak - militáns módon nem hadonásztak és fenyegettek vele -, s akik rájuk figyeltek, tartani tudták a helyes irányt, mert a pásztor biztos élet-mintát sugárzott életük... Ma sincs ez másképpen. Amelyik lelkipásztor Jézus keresztjébe kapaszkodik, azt követi a nyája, hiszen a nyáj nem hitbéli kalandokat, hanem kiszámítható biztonságot keres, hiszen élni és gyarapodni akar...

Gondviselés...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem derűs napokat, hogy tudjak hálát adni a szívemben lakozó reménységért! Istenem, éreztesd velem atyai jóságodat, s viselj gondot ne csak rólam, hanem minden szerettemről - közelben és távolban! Ámen


   

Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek!
Lk 12,27-28

Gondviselés... Inflálódó világunkban - s most ezen ne csak az anyagikat értsük -, különösen is simogató ez szó. Amikor a politikusok az olcsó és takarékos államról "prédikálnak", akkor ezt nem a saját vezetői elitjük haszontalan apparátusának racionalizására értik, sokkal inkább arra, hogy ésszerűsítési "reformokat" vezessenek" be, melyek gyakran a józan paraszti észt is nélkülözik... Így zárnak be iskolát, óvodát és kórházat, s szüntetik meg azt, ami eddig működött, s egyfajta életminőséget jelentett az embereknek. A fejlődés azt jelentené, hogy több iskolát, több óvodát nyitnának - amihez persze az kellene, hogy a gyermekvállalási kedv nagyobb legyen. Amikor azonban a bérekből lehetetlenség normálisan megélni, amikor a reklámok arra biztatnak, hogy kölcsönt vegyen fel a szülő, hogy beiskoláztathassa kiskorú gyermekét, akkor ne csodálkozzon senki azon, hogy a fiatalok háromszor is meggondolják magukat, hogy egy 20-25 évig tartó "gyermeknevelési projektet" ilyen méltatlan körülmények között felvállaljanak... Ja, hogy régen sem volt másképpen? Ez igaz, csak akkor még nem lopták ki a fiatalok szívéből a "holnapi jobb" reménységét. Az, hogy most "ilyen a világ" az az istentelen ember számára természetes... A hívő ember számára azonban nem.

Így jutottunk el oda, hogy nem jutunk sehova, azaz fejlődünk, de nem előre, hanem vissza! S, aki mindeközben csodálkozik azon, hogy erősödik a radikális gondolkodás, az nem ismeri az ember lelkét... Aki persze fejlődés alatt azt érti, hogy az élet nagy színházában egyre jobbak a technikai feltételek, s egyre csillogóbb jelmezek és díszletek állnak rendelkezésre, akkor az még nem tudja, hogy a döntő tényező mindig a színész... S ha egyre hitványulnak a színészek, ráadásul még a szerepüket sem tudják - sőt, nem is hajlandóak azt megtanulni úgy, ahogyan a Nagy Rendező megírta -, akkor ne csodálkozzon senki, hogy ilyen az Élet nagy színpada, amilyen... Isten megteremtette az embert, s az embert közösségbe is teremtette egyben. A közösség - ha segíti az egyént -, akkor a közösség is erősebb lesz, de ha a közösség egyre inkább megvonja a támogatását az egyéntől, akkor végén önmagát gyengíti, s hamar elindul a bűn járványa...

Amíg azonban süt a nap, s a péknek is van mit sütni - azaz Isten nem hozza el végítéletét -, eladdig reménykedünk az isteni Gondviselésben. Reménye persze csak annak van, aki hisz. Akinek kicsi a hite - mert abban is kételkedik, hogy hogyan jött létre ez a világ, amiben él, mozog, s szuszog -, annak a reménysége is kicsi. Olyannyira, hogy jobban bízik emberekben, mint Istenben. Milyen érdekes, hogy a kicsinyhitűség mindent elkoptat! A kicsinyhitű nem tud teljes szívvel szeretni, mert fél a veszteségtől, nem ad bizalmat a másiknak, mert fél, hogy áldozattá válik, nem hallgatja meg a másikat, mert nincs ideje, s nem kooperál felebarátjával sem, mert mindent maga akar csinálni...

A világ azonban nem egyszemélyes részvénytársaság, hanem közösségi vállalkozás. Azt csak a diktátorok, s az oligarchák hiszik, hogy mindenre van eszközük és hatalmuk. Valójában semmire nincs, mert mindent, amit "elértek" a hazugságaikra, s a félelemre alapozzák... Életüket azonban egy arasznyival sem tudják meghosszabbítani, Isten előtt ugyanolyan porszemnyi teremtmények, mint amilyen porszemnek tartották embertársaikat! Az Isten azonban igazságos. Aki nem tiszteli a másik emberben az istenteremtette méltóságot, az látszólag a másik ember ellen vét, valójában az Istent veszi semmibe. S hogy ennek milyen következményei vannak, ez akkor derül ki, ha a mező liliomai megszáradnak, s lehullanak...

Istenes lelkületért.

A mai nap imádsága:

Uram! Te vagy ura szélnek a tengernek, s Tiéd az egész embervilág. Szereteted tüzét gyújtsd meg mindannyiunkban, hogy akaratod szerint cselekedjünk! Ámen.


Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Zsolt 10,14a

"A félelem nagy úr... a törvény is, de szükség még nagyobb". Sok bölcsesség, szólás tükrözi, hogy az élet mindig sokkal bonyolultabb kihívások elé állítja az embert, mintsem azt gondolná. Az ember általában úgy érzi, ura a saját helyzetének, de bizony gyakran átélheti az "ember tervez, Isten végez" keserű igazságát. Életünk különlegesen nehéz helyzeteiben égetően mardossa lelkünket a kérdés: hogyan tudunk megfelelni az előttünk álló feladatoknak? Nem csoda, ha ilyenkor a félelem szele megcsapdos minket.

Isten szava mindig biztatást ad, mert az Ő szava teremtő erő. Nemcsak létrehoz a semmiből valamit, de rendező erejével biztonságot ad, célt jelöl ki, távlatot nyit. Amikor úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk urai az eseményeknek vagy akár saját életünk hibás döntéseinek következményeként sodortatunk egy veszélyes "vízesés" elé, akkor nem tudunk abba, vagy azokba kapaszkodni, akik velünk együtt tehetetlenül csapódnak ide-oda. Ilyenkor a biztos pont, a parti kikötő egyedül az Isten. Az eredményesség záloga csakis Ő lehet. A mentőöv (emberi próbálkozások a túlélésre) ugyan fenntart a vízen, de megmenekülésemhez az kell, hogy Valaki a mentőöv kötelét erősen kezében tartva a partra húzzon. Persze, hogy ilyenkor félünk, hiszen balga az, aki az elemek erejét alábecsüli.

Isten biztat: "nem vallasz szégyent... ha életedet rám bízod, ha reménységedet belém veted". Ellenkező esetben programozott a bukás. Az istentelenek "okossága" bolondság az Isten előtt, de néha megengedi az Isten, hogy kiderüljön az ember számára is, milyen balga az, aki magába, s nem Teremtőjébe veti bizalmát...

Józan gondolkodás...

A mai nap imádsága:

Uram! Te látod, hogy még most keresem helyemet a világban. Nyugtasd meg szívem, s lelkem, hogy ahol vagyok, az az a hely, amit nekem rendeltél! S ha nem így lenne, úgy kérlek Téged, adj nekem bölcsességet, hogy átgondolva életemet helyes döntést hozzak a váltáshoz, s megérezzem, hogy Te mindenütt velem vagy! Ámen



Pál írja: A nekem adatott kegyelem által mondom közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.
Róm 12,3

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora c. képe sok különlegességgel bír. Könyvek tucatja jelent meg a rejtélyes polihisztor különleges életéről, s benne e csodálatos alkotás művészeti-, teológiai s egyéb rejtett mondanivalóiról. Valóban titkos társaság tagja volt-e Leonardo, s ha igen, akkor melyiké? Valóban léteznek még katharok (tiszták) manapság is a tradicionális egyházi keretek között? Érdekes kérdések... Egy bizonyos: a kép fantasztikusan rögzíti az utolsó vacsora, a Nagy Misztérium előtti pillanatokat.

A képet vizsgálva szembeötlik, hogy a kép nem statikus, a tanítványok mozognak, sőt vibrálnak, az egész kompozíció dinamikát sugároz. Az evangéliumi tudósításokból jól tudjuk, hogy a vacsorát megelőzően a tanítványok igencsak vitatkoztak egymással: "Ki nagyobb közülük?"... Nyilvánvaló volt az ok, hiszen mindenki bizonyítani akarta, Ő méltó igazán arra, hogy Jézus közvetlen közelében üljön.

Középiskolás éveink legszebb, s egyben legnagyobb kihívása is, hogy mire a tanulmányaink végére érünk helyes önértékelést szerezzünk. Ezt jelentené az érettségi is... Ezért különösen fontos az utolsó hét év: Az első hét évben az édesanya a meghatározó, a következő hét évben az édesapa, s azt követő hétben az azonos korúak társasága... S azt nem kell részletezni, hogy milyen nyomorúságok és szenvedések határkövezik azt, aki rossz társaságba keveredik.

"Ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell." Ez azt jelenti: Ember vagyok, Istenképű, s nem félisten... Sokan - az Isten teremtettségbeli rendjével ellentétesen - az emberi közösségben parazita állatként élnek... (Az állatoktól azért kérjünk most jelképesen elnézést!) Sokan nem gondolkodnak el, mit jelent emberként élni, hát még azon, hogy istenképűen! Így válik az egyes ember a teremtettség paródiájává, nyomorult bohócává, miközben persze tudóst játszik, de teljesítményén már senki sem nevet, inkább csak sírna - ha tudna. Ne gondold magad többnek, mint ami vagy! Hasznos tanács ez. Pál azt is mondja: Ne gondold magadat többnek, mint amennyinek gondolnod kell magad! Azaz, tudd, hogy hol a helyed, tudd, hogy ki vagy!

Hogyan lehetséges a helyes önértékelés? Csakis úgy, ahogyan az igénkben olvashatjuk: "Igyekezzék mindenki józanul gondolkodni, az Istentől kapott hit mértéke szerint." Minden szó hangsúlyos: az igyekezet, a józanság, az "Istentől kapott", s a "hit mértéke szerint" is. A józan gondolkodás azonban csak az egyik lába a háromlábú keresztény széknek. A másik két lábra ez van írva: erő és szeretet.

Kölcsönök...

A mai nap imádsága:

URam! Te mindent csak kölcsönbe adsz, hiszen egyszer mindent vissza kell adnunk Neked! Add, hogy bölcsen használjuk fel a nekünk juttatott javaidat, s azokat ne csak a magunk boldogulására, de mások hasznára is kamatoztassuk! Ámen

Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd. De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked. Bizony megáld téged Istened, az ÚR, ahogyan megígérte neked. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre; uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad!

5 Móz 15,4-6

A JóIsten még egy törvényt "rákeríthetett" volna a kőtáblára: Ne spekulálj! Nemcsak azért, mert a spekuláció az nem munka, sokkal inkább azért, mert úgy eredményhez jutni, hogy abban nincsen se verejték, se a JóIsten akarata - az csak bajt hoz mindenkire, hiszen: kevesek jólétéért végül is a közösség/a világ fizet. Mára az is kiderült, hogy az alma nem esik messze a fájától, azaz sikeresek általában azok lesznek, akik jó ágon csüngenek: hiszen az ükapjuk ükapjának az ükapja is spekulált... Gondoljunk csak Luther korának Fugger Jakabjára, akit a történészek csak "királycsinálónak" neveztek, s így ír róla a kortárs Ulrich von Hutten: ?A Fuggerek megérdemlik, hogy a kurtizánok fejedelmének nevezzék őket. (?) Felállították piaci standjukat, és amit megvásárolnak a pápától, azt később jóval drágábban adják tovább, nemcsak egyházi javadalmakat, hanem tartós kegyeket is; bullákat árulnak, diszpenziumok mennek át bankjukon, és ha a Fuggerek barátaid, mi sem könnyebb annál, mint hogy papi hivatalhoz juss. (?) Egyedül őnáluk érhető el minden Rómában.?

A tudás hatalom - tartja a közmondás -, de a tudást manapság komoly összegekért árulják (lásd elit-egyetemek!), s az ott végzett "csúcs-agyak" bizony nem a mindenki javát szolgáló, szociális-, kulturális-, egészségügyi területeken helyezkednek el, hanem a bankvilágban vagy az annak alárendelt profitorientált gazdaságban. A "minél több pénzt minél rövidebb idő alatt megszerezni"-elvet a gyakorlatban megvalósítók tehát nem buta szerencse-lovagok, hanem kiváló matematikusok, közgazdászok - nemkülönben (tőzsde)pszichológusok! Ugyanis a börziánerek jól tudják: amíg ember lesz itt Földön, eladdig mindig akadnak, akikben a bírhatnámság, a meggazdagodás eszelős akarása kikapcsolja a józan észt...

Az egymásról való gondoskodás erény volt és marad, de nem etikus eszközökkel elérni a "kevesek közösségének" jólétét - ördögi vállalkozás... Kizsákmályolhatja-e egyik ember a másikat? Egyik nép a másikat? Egyik bolygó(Föld) a másikat? (Gondoljunk csak a nagysikerű Avatár-filmre!) - végső konzekvenciák nélkül aligha!

Aki adós, az nem ura önmagának, aki pedig kölcsönad az szabja meg a mindenkori játékszabályokat... ez nem a nem a mai modern bankok találmánya, ez a Reális Élet minden korban érvényes emberi "játékszabálya"... Ezt a kiszolgáltatottságot kivédeni csak egyféleképpen lehet: a mammon uralma helyett az Isten uralmát kell megteremtenünk a saját életünkben... Hogyan? Krisztus tanítására kell(ene) jobban odafigyelnünk!