A test és a lélek békéjéért.

A mai nap imádsága:
Uram! Nyugtalanságaim okait szüntesd meg bennem és körülöttem, hogy felszabadultan dicsérjelek és szolgáljak Neked! Ámen.


Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennnapi élet gondjaiba...
2 Tim 2,3-4a

Vállalni a szenvedést sokak számára a kudarc beismerése, éppen ezért tiltakoznak ellene. Olyan nem lehet, hogy nagyon akartam és mégsem sikerült – egy kicsit se! Ennek a keserűségével együtt élni senki nem akar, inkább menekülünk előle. Egészen más a helyzet, ha nem a saját életem távlatai, hanem az Isten akaratának halálomon is túlmutató akarata nyűgöz le. Belebonyolódni a hétköznapok gondjaiba nem érdemes, mert azok megoldása nem ott lent van, hanem fölötte. A jó, a megoldás mindig "fölülről száll alá" – nemkülönben helyesen megítélni a életünk zsibvásáros nyüzsgését csakis távlatból, fölülről lehetséges.

A katonának harcolni kell, az a dolga, hogy teljesítse a parancsot. Megtagadnia pedig lelkiismereti kötelessége – ha az esküje ellen szólna. A mai katonák alaptípusa a "cool-katona", azaz a könyörtelen, az acélidegzetű, az ellenség élőerejét bármilyen helyzetben hidegvérrel megsemmisíteni képes masina... hogy ez egy torz kép – mivel a katona is ember – az élet bizonyítja. Irakból hazatért bevetettek harmic százaléka(!) pszichikai zavarokkal küzd, s további harminc-negyven százalék nem mer beszélni álmatlan éjszakáiról vagy rémálmairól. A törvény biztosítja számukra a pszichológusi segítséget, de ezt nem akarják igénybe venni, hiszen további karrierjükben a "gyengeségük" jeleként értelmezhetik. Hogyan nyerjen lelkük békességet, amikor gyakran asszonyokat, gyerekeket, civileket vétlenül is megöltek? Hibás parancs vagy téves helyzetfelismerés, teljesen mindegy. Néhány másodperc, s egy életre megváltozik a katona lelke... a kételyeivel, lelkiismeretével magának kell elszámolnia.

Pál képe a katonáról tökéletes, amivel a lendületében megtorpant ifjú Timóteust akarja lelkileg bátorítani. A kép üzenete az, hogy Jézus szeretetparancsai, döntései soha nem okoznak lelkiismereti konfliktust, mert a "parancs teljesítése" ugyanaz, amit szívünk is diktál. Vállalni a szenvedést csakis a jóért érdemes. Az Istenben bízó ember azonban azt is tudja, hogy minden javára van.

Ajándékozás...

A mai nap imádsága:
Uram! Semmim nincs, amit ne kaptam volna. Mindazt, amit elértem, azt is Neked köszönhetem, hiszen Te adtál erőt, egészséget és kitartást, hogy elérhessem céljaimat. Add Uram, hogy a legnagyobb célt el ne vétsem, s Rád figyelve örömmel fussam meg életem pályáját! Ámen   

Adjatok, és adatik nektek.
Lk 6,38

Jobb adni, mint kapni! - tartja a szólás -, bár modern korunkban mintha mindenki csak kapni akarna. A "valamit-valamiért"-elv ma különös érvényességgel bír, virágzik is a korrupció rendesen... Ha az erdő fáit esztelen tarvágással kivágják, velük pusztulnak a gombák is, melyek csak szoros együttélésben a fákkal képesek létezni, s ha nincs gomba, akkor a fák sem nőnek. A "leben und leben lassan", azaz az "élni és élni hagyni" ősrégi igazsága összetartotta az emberi közösségeket is, de az a társadalmi "kiszórítósdi", ami manapság történik a világban, az előjele a végső összeomlásnak. Isten egyetemes akarata ez: együtt vagy sehogyansem...

Az emberi társadalom attól erős, hogy az egyes tagjai is erősek. Ha az életellenes törvényekkel ellehetetlenítik a családok mindennapi életét, akkor milyen reménységben nevelik a szülők a gyermeküket? S ha a gyermek gyermekkorában nem élhette át az elrejtettséget, biztonságot a családban, akkor ne csodálkozzon azon senki, hogy asszociális felnőtté válik! Közösségellenes magatartású ember mindig akadt, de amikor ez tömeges méretet ölt, akkor - történelmi igazság - csúnya dolgok szoktak történni. Luther Márton azt mondta: "A bársonyszékben ülő nagy tolvajokat - zsarnok főurakra, fejedelmekre gondolt - Isten megbünteti a kis tolvajokkal", vagyis a dolgok végül kiegyenlítődnek. Senki nem zsarnokoskodhat örökké! Hitler az ezeréves Német Birodalomáról álmodozott, gigantikus terveket szőtt Berlin totális átépítésére (Germánia lett volna a neve), de alig telt el 10 év, s álmai vele együtt a szemétdombra kerültek... Az ok nyilvánvaló: Isten az embert szabadságra teremtette, s ezért az ember nem tűrheti a szolgaságot.

A fogyasztói társadalom vesszőparipája: a szolgáltatás. A "full service"-es, "extra bonus"-os csillogó modern világban mégsem érzi jól magát az ember. Talán sejti lelke mélyén, hogy ez így mégsem jó? Többet kívánunk, mert többre vagyunk rendelve... A tanár tehát ne csak oktatási szolgáltatást adjon, hanem velem együtt nevelje a gyermekeimet is, az orvos ne csak a betegbiztosítási kategóriámnak megfelelő megoldásokat kínáljon számomra, hanem gyógyítson esküje szerint, az államgépezet pedig ne kriminalizálja az állampolgárt, hanem szolgálja - ha már úgyis az adójából él... Az egyház pedig ne "vigyorogjon" a mindenkori hatalomnak, mert nem triumfálásra hívatott el, hanem hogy hirdesse az evangéliumot, s tanítsa az embereket Isten-, s ember-szeretetre! Ez Isten akarata.

A ma embere abból indul ki, hogyha ad, akkor neki kevesebbje marad, tehát szegényebb lesz. A hívő ember tudja, hogy, amije van azt nem viszi át a másik világra, hiszen az élet fenntartásához szükséges dolgait a JóIstentől csak ideiglenesen kapta meg "idelentre"... S ha továbbadja, ha megosztja másokkal mindazt - amit egyébként úgyis megemészt a rozsda és moly -, akkor nem szegényedik, hanem gazdagodik, mert gyarapodik örömben és fejlődik emberségében, s egyre jobban kirajzolódik életében az istenképűségre teremtett volta...

Boldogság...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy mindig Hozzád tudjak menekülni, s Benned nyugalmat, békességet leljek! Ámen.

   

Mind boldog, aki hozzá menekül!
Zsolt 2,12

Amikor tizennyolc évesen vágyakozás támadt bennem az ÚRIsten után, s hosszú - mintegy hatéves - szünet után újra átléptem a csabacsűdi evangélikus templom küszöbét, az ott szolgáló fiatal lelkésztől egy bibliát kaptam, melynek első lapjára ezt írta: "Mind boldog, aki hozzá menekül! Szeretettel egész életutadra!"

Amikor fiatalok vagyunk nem szívesen halljuk ezt a szót "menekülés", hiszen rögtön gyávaságra, erőtlenségre asszociálunk, s "aki húszévesen nem forradalmár, s negyvenévesen nem konzervatív, az bolond" mondotta volt a kiemelkedő képességű államférfi, szónok és stratéga, a brit hadsereg tisztje, aki egyben rendkívül termékeny író, történelmi tárgyú írásainak elismeréseként az irodalmi Nobel-díj birtokosa is: Sir Winston Churchil.

Aki húszévesen "menekülésre fogja a dolgot", az jó eséllyel pályázik a "futottak még kategória" nem éppen kitüntető jelző elnyerésére. No de ki lenne ilyen bolond? Ha Jézus Urunk Magvető példázatbéli statisztikájára gondolunk, akkor hamar kiderül, hogy csak az egynegyed (25%) az, aki befogadja az Istent a szívébe, az elmúlt húszéves lelkipásztori tapasztalatom viszont azt mondatja velem, hogy ez gyaníthatóan bruttó 25%, a valóságban ez netto 20%... Ha megnézzük, hogy manapság hányan menekülnek az italozásba, a játékszenvedélyekbe, az anyagvilág esztelen imádatába, a felelőtlen szexualitásba vagy igen sokszor a drogok kábulatába, akkor hamar beláthatjuk: lám-lám sok a "bátor" ember, akik inkább vállalják az istennélküliség káoszát, mint az Istenhez menekülés rendezettségét.

Pedig olyan egyszerű: Ahogyan a gyermek védelmet keres a szüleinél, ugyanúgy mi is Istennél keresünk oltalmat. Belátni, hogy rá vagyunk szorulva az Istenre, nem a gyávaságunkat jelenti, hanem a bölcsességünket. Persze fiatalon, az ember nem lehet bölcs, csak okos... De, "ami embereknél lehetetlen, az az Istennél lehetséges" - olvashatjuk a Szentírásban, hiszen a bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, s így aki fiatalon féli és szereti az Istent, az bölcsülhet...

Manapság a boldogságról igen határozott elképzelései vannak az embernek. Média-faragta ideálok varázstáncában szédelegnek az emberek, s nem ismernek másfajta boldogságot, csak azt a fajtát, ami látható és megfogható... Ha a nagy autó, a nagy ház, a nagy íróasztal hatalma adná a boldogságot, akkor sok boldog ember lenne ebben a világban. Az igazság az, ahogy éppen a jóléti világban, ahol szinte mindenük megvan, ott a legboldogtalanabbak az emberek... A Szentírás történetei, bölcsességei, az Ige nem a sikerre, a gazdagságra, hanem az áldásos életre hívogat. Az áldás azonban a legnagyobb siker, ami ember számára elérhető ebben a világban...

Eljövendő dolgok...

A mai nap imádsága:
URam! Sok dolgot nem értek teremtettségedben, de azért, hogy néhány fontosat kegyelmedből szívembe zárhattam hálás kívánok lenni! Adj nekem erőt és kitartást, munkámban kedvet és eredményt, hogy törvényeid szerint harmóniában élhessem nekem rendelt napjaimat! Ámen
   

...akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
Jel 20,4c

Vannak olyan keresztény gyülekezetek, ahol a Biblia bizonyos mondatait/fejezeteit egyszerűen kihúzzák, eltávolítják. 'Különleges' értelmezési mód ez, de valós igényeket mutat! Aligha van még egy könyve a Szentírásnak, amelyet részleteiben és a maga egészében olyan sokféleképpen értelmeztek volna, mint János jelenések könyvét. A kiliazmus (görög ezer szóból) néven ismert eretnekség ugyanis, amely Krisztus és az igazak ezeréves, érzéki örömökben folyó, földi uralmának (Ki fölött is, ha csak az igazak támadnak fel/maradnak meg?) eljövetelét tanította. A harmadik század végétől azonban elveszítette jelentőségét ez az elmélet. Az óegyházi atya, Euszébiosz tanúsága szerint az ezeréves uralomról szóló tanítás fő képviselői Kerintosz és Papiasz voltak. Kerinthosz azt vallotta, hogy a föltámadás után az igazak a földön az új Jeruzsálemben élnek, és testük a vágyaknak és gyönyöröknek fog szolgálni. Papiasz Jézusnak egy állítólagos kijelentésére hivatkozott, amely szerint az ezeréves földi országban a paradicsomi boség valósul meg, beleértve a testi tevékenységet is, amit o a rabbik nézetébol vett át.

Elképzelni a jövőt - csábító kihívás, de végül mindenkinek beletörik ebbe a szellemi bicskája... Sem a prófétáknak, sem tudósoknak eleddig nem sikerült részletes 'ütemtervet' közzétenniük, hogy mi is fog történni, akárcsak néhány évtizeden belül is. Ennek tudója egyedül a történelmet irányító Isten! Éppen ezért emberi elképzelésekre hagyatkozni a jövőt illetően - badarság. Aki mégis elmerül ezekben a jövőtidéző mesés elképzelésekben, az végül a valóságérzékét is elveszíti, s józanságának hiányában ott is "kinyilatkozatást" lát, ahol nincs, s ott is ördögöt vél tudni, ahol csak az emberi tudatlanság és hanyagság (amely persze lehet ördögi léptékű!) deformál.

Jó lenne tudni, hogy mi lesz velünk 10-15 év múlva, mi lesz a gyerekeinkből, illetve hol fog tartani a világ? Ezzel ellentétben még azt is csak legfeljebb 70-80%-os valószínűséggel tudjuk megmondani, hogy egy-két nap múlva esik-e vagy éppen fúj... Isten jövőben megvalósuló üdvtervét pedig részletekbemenően magyarázni - egyszerűen céltévesztés! Nincs még egy olyan könyve a Bibliának, amihez annyi magyarázó könyv írodott volna, mint a Jelenések könyvéhez megírt kommentárok, prédikációk, "felvilágosító" brossúrák óriási halmaza. Melyiknek van igaza? A könnyen érthető lángnyelvű ítélkezőnek vagy a nehezen érthető száraz-tárgyilagos tudományosnak?

Amit biztosan tudunk, hogy a világnak egyszer vége lesz, mert semmi sem tart örökké. Mikor és hogyan történik mindez, ez Isten titka. A titkokat pedig azok szokták magyarázni, akik nem értik, hogy a titok lényege a mindenekben jelenlévő Isten maga. Ezért a titkot nem magyarázni kell, hanem elfogadva a szívben hordozni. Az erőlködő magyarázatokból ugyanis csak bizonytalanságot és félelmet, az elfogadásból azonban biztonságot és munkás életkedvet nyerünk. Ez utóbbira pedig különösen nagy szükségünk van, mert Isten nem tétlenségre, hanem országának építésére hívott el mindannyiunkat...

Lelkünk...

A mai nap imádsága:

URam! Újíts meg naponta, hogy csak testemben görböljek a sír felé, de lélekben soha! Ámen

Újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

Ef 4,23-24

Az örök fiatalság ígérete minden korban gyűjt magának együgyű "híveket"... Míg régen az ifjúság kútjának vizét keresték szomjazva, manapság az idő megállításának módjait kutatják. A józan eszét még birtokló óvodás megmondja, hogy az időt megfogni nem lehet, az elmúlástól rettegő felnőttek jelentős része azonban még azt is elhiszi, hogy a regeneráló kozmetikum az gyorsítja(!) a bőr fiatalodását(!!)... S ha valami különös ok miatt a méregdrága arckrém mégsem hozza a kívánt eredményt, akkor végső megoldásként még mindig ott van a plasztikai sebész... Régen a sebész hivatása a gyógyítás volt, mostanság egy jelentős részük szolgáltatóvá vált - ki kényszerből, ki meg pénzszeretetből. Az ugyanis vitathatatlan tény, hogy igencsak erőteljesen virágzik a szépség-sebészet...

Az örök fiatalság hazug ígérete ugyan elhomályosítja, de nem szünteti meg azt az igazságot, hogy bizony öregszünk, sőt darabokban halunk meg. Először csak a látásunk, a hallásunk romlik, majd szép lassan ernyednek az izmok, s mélyülnek a ráncok aztán a nem látható szerveink is követelik maguknak a törődést, mert már nem tudnak úgy dolgozni, mint korábban... Bizony gyengül a szív, a vese, a máj, s meg-megviccel minket az emlékezetünk is.

Pál megújulásra buzdít, de miféle megújulás ez? Ajánlása talán átírhatja az élet, s az idő vastörvényeit? Aligha... Az apostol nem a múlandó testről, hanem az abban lakozó lélekről beszél. Jól tudja ugyanis, hogy a "földi sátorunk elbomlását" (testünk öregedését) nem vagyunk képesek feltartóztatni egy arasznyival sem, de a múlandó testünkben lakozó lelket - s ez Isten egyik csodája(!) - képesek vagyunk örök fiatalságban tartani. Hogyan? Úgy, hogy Isten gyermekei maradunk... Ez nyilvánvalóan nem gyerekességet jelent, hanem viszonyulást! Aki lélekben megöregedett - ezt a hétköznapokban megfáradásnak hívjuk -, még az is reménykedhet, hiszen Isten a régiből is tud újat teremteni!

Megújulni lélekben és elmében azt jelenti, hogy odatérdelünk Isten elé. Aki nem restelli meghajlítani magát Isten előtt, az csuda dolgokat élhet át: könnyűvé válik a nehéz, s felemelővé a teher. Szépséget jelent számára a másokért hozott áldozathozatal, s maradandó értéket csiszol életében a hétköznapok izzadságcseppes küzdése... Bizony, darabokban kell visszaadnunk mindent a Teremtőnknek, de Ő lelkünket egészben akarja magához emelni...