Életprogramunk...

A mai nap imádsága:
Istenem! Sokszor elfelejtem, hol van a fenn, s hol van a lenn. Szánj meg kegyelmeddel, hogy ne tévesszem el létem irányait, s úgy törvényeidben, mint evangéliumodban Téged felfedezve élhessek mindazok hasznára, akiket mellém rendeltél, s elém hozol! Ámen


Mert ahogyan a test halott lélek nélkül,
ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.
Jakab 2,26

Ahhoz, hogy megértsük az élet igazi valóságát, nemcsak a láthatókra kell néznünk, de a láthatatlanokra is. Ha ez utóbbit is gyakoroljuk, akkor látunk, ha nem, akkor csak nézünk. A két világ nem csak abban különbözik egymástól, hogy az egyiket látjuk, s a másikat nem. Jóllehet mindkét világban az Isten az ÚR, az Ő törvényei érvényesek benne, hiszen mindkettőt Ő teremtette, s neki a "kettő is egy", de nekünk teremtményeknek a látható és nem látható bizony két dimenzót jelent... A dimenziókból ide-oda ugrálni - kevesek kiváltsága. Sokan mégis azt gondolják, nekik ez minden feltétel nélkül "működik". Ők azok, akik meg vannak győződve arról, hogy az ember-befogta/alkotta törvény itt is ott is érvényes. Így lesznek egyesek számára a mennyei világban érvényesek a jócselekedetek, s így "járnak hitben" ebben a világban - teljesen elrugaszkodva a valóságtól.

Jakab apostol azt mondja, hogy míg odaát a hit, itt len a földön a cselekedetek számítanak. Azaz, abban a világban a hit kelt életre, ebben a világban pedig a cselekedetek. Ott a hitre kérdez rá az Isten, itt pedig a cselekedetekre az ember.

Nyilvánvaló, hogy lélek és test egysége az egy létet, az emberi életet szolgálja. Ha a kettő különválik, vége az életnek. Ugyanígy a hit és cselekedet egysége is az istenképű létünk alapfeltétele. Ha mást hiszünk, mint amit a cseledeteink mutatnak illetve mást teszünk, mint amiben hiszünk, akkor az életünk tragédiája. Sok embertársunk kettészakadt életének nyomorúságait nem csak látjuk, de olykor kénytelenek vagyunk meghasadtságuk következményeit mi magunk is elszenvedni. Mindazok, akik még nem fürödtek meg az isteni kegyelemben, azok számára a fentiek nem nyilvánvalóak. Összekevernek mennyeit és földit, teremtménynek nézik a Teremtőt. Így válik számukra haverrá a Jézus Krisztus, s látnak démonokat ott is, ahol nincsenek.

Aki valóban megtért, az hazatért, az otthon van URánál... Aki otthon van, az nyugodt és szeretetben él, s nem akar nagyobbat tenni és mondani, mint Teremtője. Az ilyen ember az, akinek közelében jó lenni, mert életéből sugárzik az erő, a szeretet és a józanság. Ők azok, akik hitük által élnek, s az Isten kegyelméből cselekednek.

Emberi dolgok...

A mai nap imádsága:
Uram! Bűnösök vagyunk... Gyakran tesszük azt, amit mi magunk se szeretnénk. Hiába készíted el az alkalmakat, mi újra csak mulasztunk. Szánj meg minket, légy velünk, s adj nekünk látó szemeket, s tiszta szíveket, hogy azt tegyük a világban, ami dolgunk! Ámen   

A mostani esetre is azt mondom: hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok."
ApCsel 5,38-39

Embervoltunkból fakad, hogy könnyebben vagyunk "mobilizálhatók" valami ellen, mint valamiért... A történelemben mindig akadtak kiváló szónokok, akik buzdítottak a római birodalom elnyomása, a pogány török, a katolicizmus visszaélései vagy éppen bankárok és gyárosok ellen. Ma is vannak gyűlöleletet keltő kedvelt szónokok, sőt prédikátorok, akik Isten nevében szent háborút hirdetnek. (Nem is gondolnánk, milyen nagy a népszerűségük.)

Nikodémus bölcsessége ma is megszívlelendő. Sokan gondolják a keresztények táborában ma is, hogy "be kell segíteni" a JóIstennek, ahogyan Ábrahám is "besegített"... Így született meg Iszmáél. (Azóta is csak gond, megoldhatatlan feszültség van Iszmáél és Izsák utódai között - hiába, igazán a testvérek tudnak csak "összekapni" - beleértve a féltestvéreket is...) A keresztények - nemcsak szószékről a papok - szívesen prédikálnak a szexuális bűnök, pl. a homoszexualitás ellen, és persze a bűn ellen, s ez még helyénvaló is lenne, de a világ "besározása" helyett az evangélium fényét kellene vinni minden kereszténynek a világba. Olykor - sajnos nem ok nélkül - persze megkapják a templomosok is: "No ez sem különb a Deákné vásznánál, pedig milyen nagy hívőnek tartja magát!" Erőszakkal legyőzni az erőszakot, indulattal a gonoszságot nem lehet. "Aki kardot fog, kard által vész el." - tanít minket a Mester...

Az Istennek tetszésére van, hogy embereken keresztül irányítsa a történelmet, s ha valaki vezető és hazudik, az idővel úgyis napvilágra kerül. Így senki nem kerüli el sorsát... Hiába üldözték a protestánsokat, igazukat - pontosabban az evangélium igazságát - az elmúlt félezer év bizonyította. Évszázadokon keresztül másodrendű állampolgár volt a protestáns ember, közhivatalt nem viselhetett, mert megbízhatatlannak számított... Hiába átkozták ki Luther Mártont, hiába kiabált a pápa: "Mire nem merészkedik ez a tetves barát? (értsd: Luther) - lám évszázadok múltán is az egész német nemzet büszkén tekint fel Lutherre...

Vannak dolgok, amik Istentől valók, s vannak, melyek az Ördögtől. Míg az utóbbi idővel eltűnik, az előbbi megmarad örökre, mert Isten az, Aki megtartja. Milyen jó lenne ebben a nagy toleráns világban, nem akarnánk mindenáron integrálni a kultúrálatlanságot, a közösségellenes magatartást, hanem csak azt tennénk, ami dolgunk: az Isten igazságát megélni a hétköznapokban! Családapákként, családanyákként, munkás polgárokként, akik becsületes és szorgalmas életükkel nemcsak a jövő nemzedéknek biztosítják az emberhez méltó feltételeket, de bizonyságtevő életükkel hirdetik az Isten valóságát is az emberek között...

Fény...

A mai nap imádsága:
Uram! Téged kereslek mindenben, kérlek vedd el tőlem önzésemet, hogy befogadhassalak Téged! Ámen.

   

Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással,
1 Jn 1,7

.Életünk mintegy egyharmadát sötétségben éljük, a természettől távol élő civilizált ember pedig sokszor a fénytelenségtől szenved. Hiába mindenféle modern lámpa, a "JóIsten napocskáját" nem pótolta eleddig semmi. A fény hiánya segít a dpresszió kialakulásában, s ha valaki tartósan nélkülözi a fényt - megbetegszik. A fény életünk egyik legfontosabb eleme, nélküle nem lenne vegetáció, s oxigén se, amit belélegezhetünk. Ezért már az ősidőkben is, a fényt, a tüzet az Istenhez köthető erő szimbólumának tekintették... Amikor a Mester azt mondja: "Én vagyok a világ világossága!" - akkor ezzel azt is üzeni: szeretetből fakadó kiegyenlítődés és megbocsátás nélkül nincs Élet.

Sajnos a látható fény hiányánál is van borzasztóbb: amikor valakinek a lelke sötét! Vannak embertársaink, akik "szerényebb bútorozással bírnak a felsőbb emeleteken" - de a jószándékuk pótolja az ebbéli tálentumaik hiányát, s teljes életet élhetnek. Vannak aztán olyanok is - az Isten óvjon az ilyenektől -, akik éles elmével, de sötét lélekkel törtetnek önző céljaik felé, s a másokon átgázolás, a közösségi érdekek kijátszása számukra nem okoz erkölcsi dillemát, az "csak" egy egyszerű technikai kérdés. Megtalálhatóak ők a közvetlen környezetünkben, a magas bel-, s külhoni politikában egyaránt, gyakorlatilag a társadalom minden szintjén. Ők azok, akik "leszívják az energiánkat", akiknek átlátszó mosolya mögött hamar felismerhetjük a gátlástalan kihasználás szándékát, akikkel ha találkozunk, akkor alig várjuk, hogy véget érjen a beszélgetés, mert nem örömet vagy bánatot osztanak meg velünk, hanem örömöt vesznek el tőlünk, s terhet akasztanak a nyakunkba...

Az Élet nem más, mint vágyakozás a Fény után... azaz: törekvés az Isten felé. Életünk kisebb-nagyobb vargabetűi jelzik, hogy milyen intenzíven keres(t)ünk, de ahol hinni véltük a fényt, ott végül is mást kaptunk, s életünk így futott indaként tovább... Bármennyire is preferálja modern korunk a szingli-lét hamis szabadságát, az ember teremtettségbeli elhívatottságát a közösségre nem tudja semmiféle divatos "fíling" kioltani, legfeljebb elodázza a felismerés idejét, s akkor döbben rá valaki, hogy milyen nagy szüksége lett volna a kis-, (párkapcsolati, családi) és nagyobb közösségre, amikor már nehezen vagy egyáltalán nem képes azt kialakítani. Isten mérhetetlen kegyelmének köszönhetően Ő azonban még ott is képes közösséget létrehozni, ahol ez emberileg nézve lehetetlennek tűnik - s ez bátorítás ad. A világosságban járás tehát azt jelenti: az Életet tisztelve, az Istent szolgálva örülni az emberlét csodáinak, s közösen hálát adni érte...

Találkozásokért.

A mai nap imádsága:

Urunk! Számtalan jelben hivogatsz minket, s mi nem értjük meg hívásodat. Tedd nyitottá életünket ajándékaid befogadására, hogy lelkünk szomjúsága Benned megelégítessék. Ámen.

Ó Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem.

Zsolt 63,2

Élelem nélkül hetekig képesek vagyunk a megmaradásra, a víz azonban olyanannyira testi létünk alapja, hogy nélküle csak néhány napig vagyunk képesek létezni. Levegő nélkül talán néhány percig, Isten nélkül azonban egy pillanatra sem. Ő az, Aki létrehív minket, s folyamatosan megtart, s ha úgy gondolja, a pillanat tört részében visszaveszi azt, ami az övé...

A testi szomjúság igen gyötrő. Katona-koromban az egyik hadgyakorlaton – véletlenül vagy szándékosan –, de 36 órán keresztül nem jutottunk se élelemhez, se vízhez. Ez utóbbi igen megviselt mindenkit. Zászlóaljparancsnokom közvetlen rádiósa voltam, s maradék utolsó korty vizemet – látván hogy ő is szenved – meg akartam osztani vele, ugyanis mindez egy forró nyáron történt. Eladdig azonban nem ivott egy kortyot sem, amíg katonái nem jutottak vízhez... az önuralom egy darabig szép erény, de a szomjúság nagyobb úr.

Egy darabig bírjuk a víztelenséget, de ha nem jutunk időben hozzá, az életünkkel játszunk. A vízre ugyanis – ha akarjuk, ha nem – szükségünk van. Talán sokáig nem tudatosul bennünk, de így vagyunk az Istennel is. Nélküle létünk kerül veszélybe. Vágyakozásunkat az Isten után semmi nem képes megelégíteni. Hiába az édesanya szeretete, egyszer elengedjük az ő kezét is, hiába az önmegvalósítás nagy ígérete, idővel kiderül, hogy perfekció nem létezik életünk egyetlen területén sem. Szeretet utáni szomjunk akkor kezd először csillapodni, amikor rádöbbenünk, jobb adni, mint kapni, s felelősséget vállalunk másokért. Életünk kihívásain innen, s túl a Nagy Szomjúság mindaddig kínoz, amíg nem találtunk rá az Élet Vizére, a Forrásra. Aki megtapasztalta a kristálytiszta víz csillapító erejét, az nem vágyakozik semmiféle "bugyborékos színes vízre" és kerüli a pocsolyákat...

A lélek szomjúságától rengeteg ember szenved – többen, mint gondolnánk. Ha nem így lenne, akkor nem lennének tele az orvosok, pszichológusok várószobái, s nem lenne szükség ennyi segítő foglalkozásban dolgozó emberre sem. A vágy hatalmát alábecsülni dőreség, ezért jobban tesszük, ha Annak a Vonzásnak engedünk, amely életünknek nem csak ígéri a teljességet, de valóban meg is adja azt.

Tévhit...

A mai nap imádsága:
URam! Te teremts rendet a fejekben és szívekben, mert eltértünk attól a szeretet-rendtől, amit Te adtál nekünk! Bocsásd meg szeretetlenségünket, s add, hogy hűségesek maradjunk Hozzád, életünk végéig! Ámen

   

Akkor testvér a testvérét, apa a gyermekét adja majd halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és vesztüket okozzák, és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül."
Mk 13,12-13

Mai igénk jézusi mondatok... bár, aki figyelmesen végigolvassa a kijelölt szakaszt, az megállapíthatja, hogy ilyet Jézus nagy valószínűséggel nem mondott: "aki OLVASSA, értse meg!" 14. vers (legfeljebb ezt mondhatta: "Aki hallja, értse meg!"; azaz betoldással, szerkesztési megoldással van dolgunk) -, de azt biztonsággal mondhatjuk, hogy ez az egyik olyan igehely, amit fals tanítások béklyójában vergődő szektatagok igen gyakran idézgetnek. Jézus, aki szelídségével halálig példát mutatott, soha nem a harcos elkülönülésre buzdította hallgatóságát, hanem arra, hogy egységre törekedjenek, sőt még az ellenségeiket is szeressék és imádkozzanak értük...

Antropológiai tény, hogy az ember vallásos lény. Hála Istennek, hogy vallásszabadság van, s mindenki olyan hitet gyakorolhat, amilyet csak akar, ha azzal nem sérti mások szabadságát, méltóságát, s nem veszélyezteti környezetét. Sajnos megbomlott lelkű és elméjű buzgó szektavezérek, gyakran követelnek meg olyan dolgokat követőiktől, ami törvénybe ütközik: erőszakos térítés, nők családon, gyülekezeten belüli elnyomása, a szexuális pervezitásokhoz való asszisztálás itt már csak egyenes következmény. (Egyébként: ha valakinek fals a hite, téves elképzelései vannak a valóságról, hibás következtetéseket átgondolás nélkül vall magáénak, magát kiválasztottnak, s a többi embert kárhozatra szántnak tekinti - miért éppen a szexualitása lenne rendben?) Aki embertelen, természetellenes az élet egyik területén, az ugyanolyan életének más területein is...

Ahogyan nem lehet minden embert egy kategóriába sorolni, ugyanúgy nem lehet a vallásos világnézeteket sem egy halmazba tenni - hiszen a vallás szerepe az, hogy a vallásos igénynek (a szépre, a jóra, az emelő értékekre törekvésnek) közösségileg/társadalmilag elfogadott keretet adjon. Az egymást hordozó közösség építésének belső szándékának ad külső kereteket a vallás, s ez normális folyamat. A baj ott kezdődik, ha az egyéni vagy kisközösségi érdek megelőzi a nagyközösségit, sőt azt gátlástalanul felülírja. Ez abnormális, mert eltér az Isten egyént és közösséget védő törvényeiben leírtaktól...

Aki olyasmihez ragaszkodik napról-napra, egyre eszelősebben, ami nyilvánvalóan 'szembemegy' a lélek istenadta törvényeivel, az bizony szektásan gondolkodik, vagyis nem látja a fától az erdőt... saját buzgósága, önzése eltakarja a teremtett világ szépségeit. Az ilyen ember süket az Isten harmóniára hívó Lélek-hangjára, s érzéketlen a felebarát iránt is. Számára a sajátélmény(!) a legfontosabb, s ezért olyat is megtesz, amit "normálisan" nem tenne meg... Az ilyen ember persze mindig igazolásokat kap a szektavezérétől, tévhitének helyességére, csőlátásának szükségességére mindig talál érveket.

Az ilyen élet azonban abnormális, mert eltér az isteni normalitástól. Az Isten ugyanis szeretetből teremtette az embert, s ezért azt akarja, hogy már itt ebben a végesben is megélhessük - ha homályosan is -, de az Őreáhagyatkozás szépségét, békéjét. Ez nem megy másképpen csakis a szeretet által. Az a "szeretet" amelyben nem találkozik az emberi és az isteni szépség, tisztaság, jóság, szelídség, az hamis, s nem is visz közelebb sem egymáshoz, sem a világ, sem Isten jobb megértéséhez...