Hat alapelv az élethez

„Szerezz bölcsességet… szerezz értelmet!” (Példabeszédek 4:7)

Építsd bele az életedbe ezt a hat alapelvet: 1) Ne aggódj, ha megteszed a tőled telhető legtöbbet! Isten nem elégszik meg kevesebbel, de nem vár el többet. „Bízzál az Úrban, és tégy jót… és megadja szíved kéréseit!” (Zsoltárok 37:4). 2) Ne siess, ha a siker a pontosságon múlik! „Jó tervezés és kemény munka jómódhoz vezet, de az elsietett lépések ínségbe juttatnak” (Példabeszédek 21:5 NLT). 3) Ne vonj le végkövetkeztetést, amíg nem ismered az összes tényt! Bárkivel is találkozol, lesznek betöltetlen szükségei, be nem gyógyult sebei és be nem teljesedett reményei. Ha azt szeretnéd, hogy az emberek a legjobb képességeid szerint értékeljenek, és ne a legrosszabbak szerint, akkor: „ti is úgy bánjatok velük, amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak” (Lukács 6:31 NLT). 4) Ne hidd el, hogy lehetetlen, amíg meg nem próbáltad! Ha Isten akarata szerint jársz, az ő módszerei szerint teszed a dolgokat, érzékeny vagy az ő időzítésére és hajlandó vagy kitartani, akkor a problémáid csupán megmutatják, hogyan dolgozik Isten a te javadra. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Róma 8:28), csak türelmesen bizakodva várnunk kell. 5) Ne vesztegesd az idődet bagatell dolgokra! Ahhoz, hogy az elsőrendű dolgok az első helyre kerülhessenek, meg kell kérdezned magadtól: „Mi az, amit csak én tudok elvégezni, vagy én tudom a legjobban?” Csak ha erre a kérdésre már válaszoltál, akkor fogod tudni, hogy mi az, amit tenned kell. 6) Ne hidd, hogy a jó szándék elfogadható kifogás a semmittevésre! Vizsgáld meg az életed! Olyan vagy, aki csak beszél a dolgokról, vagy olyan, aki meg is teszi? Légy határozott az étkezési szokásaidban, az odaszánásodban, a pénzügyekben és a családi dolgokban stb. Írd fel ezt egy lapra, és olvasd el gyakran: „Ha meg kell történnie, csak rajtam múlik!” Jakab azt írja: „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” (Jakab 2:17).

ISMERD FEL, HA SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGED!

„…Mózes kezei elfáradtak… Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról…” (2Mózes 17:12)
Szeretjük azt gondolni, hogy egyedül is elboldogulunk mindennel, de bölcs dolog tudni, hogy mikor van szükségünk segítségre. Amikor Izráel Amálék ellen harcolt, valahányszor Mózes fölemelte a kezét, Izráel volt fölényben, de amikor leeresztette a kezét, az ellenség kezdett felülkerekedni. Mózes azonban, mint mi mindannyian, ember volt, és „kezei elfáradtak”. Ezért Áron és Húr fogtak egy követ, ráültették Mózest, aztán odaálltak a két oldalára, és tartották a kezét. Isten nem csupán győzelmet adott Izráelnek azon a napon, de Mózesnek is megmutatta, hogy vannak idők, amikor mindannyiunknak szüksége van segítségre. Egy lelkipásztor ezt mondta: „Emlékszem egy időre, amikor mélyen elcsüggedtem… azt kérdeztem, vajon és vagyok-e a megfelelő ember arra, hogy ennek a gyülekezetnek a pásztora legyek… Egy barátom megérezte elkeseredettségemet… elhívott egy kávéra és meghallgatta aggodalmaimat. Nem sajnálta az időt, hogy emlékeztessen mindarra, amit Isten végzett engem használva… segített visszaszerezni az elveszett perspektívát. Az együtt töltött idő végére úgy éreztem, felbátorodtam, és kész vagyok folytatni… mindig hálás leszek neki azért, ahogy »tartotta a karjaimat«.” Sokan vagyunk úgy, hogy könnyebbnek érezzük segítséget nyújtani, mint segítséget elfogadni. Néha a segítség elfogadása azt jelenti, hogy lemondasz a mártír_ vagy áldozatszerepről, lebontod a függetlenség falait, amelyet évek alatt építettél fel, és beengeded az embereket, hogy ott lehessenek számodra. Ha most magadra ismertél, imádkozz így: „Uram, tudod, hogy hajlamos vagyok csak magamra számítani. Segíts, hogy el tudjam fogadni az ajándékot, amit te adtál azokban az emberekben, akik segíteni akarnak!”