2017. november 14., kedd

Cselekedeteink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy kellő alázat és erő legyen bennem, hogy naponta a Tőled kapott szeretettel, s derűvel a szívemben cselekedni tudjam akaratodat! Ámen

   

Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Mt 7,21

Szép ívű gondolatokat fabrikálni a világ működéséről... ősrégi foglalatosságunk ez, de a világ nem a hangzatos ideológiák, hanem a saját törvényei szerint működik. Nincs perfekt ideológia, s nincs egyetlen vallás sem, ahol ne lennének szélsőségesen gondolkodók, ahogyan nincs egyetlen ország se, ahol mindenki ugyanazon a politikai oldalon állna. (Ha úgy néz ki, hogy mégis, akkor azt általában diktatúrának nevezzük.) A szélsőséges gondolkodás mindig az egoizmusból fakad, hiszen mindenki a saját igazát hiszi az igazságnak. Tény, hogy csak kevesek képesek kilépni önmaguk gondolkodási kliséiből, megszokott logikai ösvényeinkről nem szívesen térünk le, s persze mindezen "gondolati rutinnak" van azért sokak számára elfogadható hozadéka is.

A szélsőségesség tehát nem felekezeti sajátosság, és nem is politikai beállítottság kérdése. Az extremitás igenlése sokkal inkább hajlam, ami - a történelmet vizsgálva úgy néz ki - az idők végezetéig hűséges kísérője marad az emberlétnek. Azaz: mindig akadnak majd olyanok, akik radikális nézeteikkel tábort gyűjtenek maguk köré, s elhitetik követőikkel, hogy van perfekt megoldás az élet igazságtalanságaira. A szélsőségesen gondolkodóknak van egy közös jellemzőjük is: kedvelik az erődemonstrációt, sőt hisznek az erőszak alkalmazásának hatásosságában. Az erőszak lehet fizikai vagy "csak" verbális -, mindkettő nagyon(!) veszélyes, mert az erőszak erőszakot szül, hiszen: "aki kardot ránt, kard által vész el" - tanítja a Mester.

Jóllehet se a vallási-, sem pedig a politikai radikalizmus nem old meg semmit, csak mérhetetlen nagy fájdalmakat, károkat okoz, legvégül pedig pótolhatatlan veszteséget, de a buzgólkodó, önjelölt próféták vagy politikai "führerek" mégis elhitetik: van megoldás, mert most aztán végre-valahára elérkezett az idő... s, ha az idő itt van, akkor cselekedni kell!

A keresztény ember is cselekvéspárti, de cselekvésprogramját nem emberi elképzelésekre, hanem Isten szeretetére alapozza. Ez ugyanis az egyetlen garancia arra, hogy a jószándékkal kikövezett út ne a pokolba vezessen. Jézus URunk tanítása szerint Isten országa bennünk és közöttünk van, de ugyanígy a pokol birodalma is bennünk van, közöttünk történik -, ha engedjük, ha akarjuk. Luther Márton egyszerűen, közérthetően így fogalmaz: "Ha az Isten lovára szállsz fel, akkor az a mennyországba vágtat veled, ha pedig az ördögére, akkor az a pokolba visz."

Jézus URunk a Hegyi Beszédének végén igen világosan kinyilvánítja: "Aki csak hallgatja az én beszédeimet, az hasonló a balgához, aki házát homokra építi. Aki hallgatja és meg is cselekszi, azokat, az hasonló az okos emberhez, aki házát sziklára építi." Nem elégséges tehát csak hallgatni, elmélkedni Jézus frappáns mondásain, eltűnődni példázatainak időszerűségén, hanem amit Ő tanít, azt cselekedni is kell, s erre Ő maga követendő példát is ad -, hiszen halálig menő következetességgel szeret! Más út ugyanis nem vezet(het) a mennyekbe, csakis a szeretet isteni útja...

Igazmondás...

A mai nap imádsága:
Uram! Tisztítsd meg szívemet, hogy az igazat szólja szám! Ámen



Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk.
Jakab 3,2-3

"Ne szólj szám, nem fáj fejem!" - bizony a régi bölcsesség jól példázza, milyen sok bajt hozhat az ember a maga fejére, ha nem tudja, hogy mikor kell hallgatnia... Az igazság kimondása soha nem veszélytelen, de a hamis szavak felvállalása még veszélyesebb. Az igazság kimondásával a lélek mindig tisztul - mégha olykor fájdalmas is ez a procedúra -, a vélt igazság hangoztatásával pedig nem csak másokat, de magunkat piszkítjuk. Sok szenvedést spórolna meg a világ, ha az emberek parancsolni tudnának a nyelvüknek... Hogyan lehetséges szavainknak gátat emelni, mondókánknak - bármennyire is kikívánkozik belőlünk - határt szabni?

Ami a lovaknál a zabla, az az embernél a lelkiismeret. Aki lelketlen, az Istentelen is, s akinek nincs Istene, annak lelkiismerete sincs vagy erősen korlátozott. Az önuralom szép készség, de ahogy szokás mondani: "Mindennek van határa!" Csak az önuralomra nem lehet alapozni. Mindenkinek véges a terhelhetősége, s mindannyiunk lelkének vannak érzékeny területei... Aki mások csípős nyelvének szócsapásait hosszan tűri, azokat az utókor szentnek nevezi...

Egy biztos, ami szívünkön, az a szánkon is. Ezért nem lehetséges ajkunkra lakatot tenni, amikor szívünk forró indulatokkal van tele. Szerelmesnek a némaság büntetés, akinek szíve pedig gonosz indulatokkal van tele, az nem tud parancsolni a szájának.

Mi tehát a megoldás, hogy csöndben maradjunk, amikor kell, s bátran kinyissuk a szánkat, ha az élet úgy hozza? Csakis az, hogy szívünkbe engedjük az Istent... Ha Ő bennünk lakozik, s mi Őbenne, akkor a nyelvünk megzabolázása sem teljesíthetetlen kihívás - hiszen a szeretet a legnagyobb csodákra képes...

Minden embertársunkért, hogy az igazság ismeretére eljussanak.

A mai nap imádsága:
Urunk! Igazságod és szereteted fényével világosítsd meg életünket! Ámen.


A világosság gyümölcse csupa jóság, igazság és egyenesség.
Ef 5,9

A Nap tisztelete minden ősi kultúrában fontos szerepet játszott. Volt ahol istenként tisztelték, mint legerősebb hatalmat, mely a sötétség isteneit képes megsemmisíteni. Csodálatos magyar nyelvünkben talán az egyik legősibb szavunk a Nap, mely nemcsak az életet adó fény jelöli, de a napunkat is, melyet éppen ma, mi is elkezdhetünk... Az árpádkori ábrázolásokban Krisztust, mint az idő urát a Nappal kapcsolják össze – "én vagyok a világ világossága".

A Nap járása az életünket is szimbolizálja, mindkettőnek van keletje (kezdete) és van nyugatja (nyugalma). Az ifjúság mindenkori vágya, hogy habzsolhassa a fényt – így van ez rendjén, a baj csak az, ha ennek nem ismerik a mértékét. S ha egyszer eljön az idő és életünk az örökkévalóságba hajló fénysugarai utoljára simogathatják meg e világ horizontját – észre kell vennünk az Isten egész életünkre kiáradt kegyelmét. Hálát kell adnunk mindenért, mert hálaadás nélkül nincs békesség sem itt, sem odaát.

Aki az Isten fényében él, annak élete jó gyümölcsökkel teli. A gyümölcs a félhomályban, a sötétben nem érik meg soha. A jóság a szeretet önmagammal szemben nem érték, csak a napvilágon, azaz a közösségben (nyilvánosság) érlelődhet. Korunk legnagyobb gonoszsága az elhatalmasodott, minden fölé nőtt önzés. A Napot azonban nem lehet kisajátítani, annak fénye melegíti "a jókat és gonoszakat egyaránt". Egy bizonyos: korunkban különösen is szükség lenne az igazságra, az egyenességre. Ha ezek hiányoznak,akkor nincs kiszámíthatóság se családi életben, se társadalmiban. A kiszámíthatóság hiánya békétlenséget szül, mely a sötétséget növeli. A szellemi sötétség pedig egyik legnagyobb problémánk. Csúcstechnológiával körülvett világunkban érzelmi, szociális analfabéták tömegei hivatkoznak "jogaikra", melyeknek "gyakorlása" nem építik, hanem rombolják a közösséget, sőt világunkat is. Őket meg kellene tanítani a Fény abcéjére... melyben az első betűk között szerepel az a-lázat, a b-ékesség, a c-söndesség... i-gazság, j-óság, k-egyelem...

Nyelvünk...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy Rád figyelve mindig csak azt szóljam, ami épít, s hallgatni tudjak, amikor szavaimat nem értik vagy félreértik, s csak rombolnék velük! Ámen

    

Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló.
Jak 1,26

A blogok (internetes naplók, rendszeres írások) száma az elmúlt öt év alatt mintegy ötszörösére növekedett a világon... Blogból mintegy 181 millió volt 2011 végén, de a számuk tovább növekszik... Sokan gondolják úgy, hogy mindez növeli az általános kreativitást, egyesek azonban úgy vélik, hogy ez lassan éppen azt ássa alá. Tény, hogy szeretünk "jól informáltak" lenni, de az is tény, hogy információink nagyobb része nem pozitív információ. Ami ránk zúdul nap, mint nap, annak csak a töredéke, ami emel, növel és az életminőségünket javítja. Attól ugyanis nem leszünk kiegyensúlyozottabbak, ha tudjuk, mikor, mi, hol esett le, robbant fel, ki támadott meg kit... Sajnos nem tanítják, többnyire otthon sem tanuljuk meg - a szülők többnyire nem ilyen mintát élnek gyermekeik elé -, hogyan lehetséges az erőszakmentes kommunikáció, hogyan lehetséges megmaradni a még meglévő érzelmi biztonságunkban.

Fura egy "gépezet" a nyelvünk. Sokszor hamarabb szólal meg, mint szeretnénk - van is belőle hátrányunk -, nem véletlenül élnek a mondások ma is: "hallgatni arany" vagy "ne szólj szám, nem fáj fejem". Pál apostol arra tanítja hallgatói: "Aki nyelvét képes megzabolázni, az testét is." S valóban, aki önmérsékletet képes gyakorolni beszédében, annak nem csak kommunikációja eredményesebb, de élete is gyümölcsözőbb! Ugyanezt tanítja Jakab apostol is mai igénkben: aki nem fékezi meg nyelvét, az bizony még önmagát is becsapja...

Luther Mártonunk úgy magyarázza a nyolcadik parancsolatot, hogy "felebarátunkról csak jót szóljunk, sőt távollétében mindent a javára magyarázzunk..." Akárhogy is nézzük, nem ez jellemzi a mi korunkat, s nem a korrekt tájékoztatásról szól a média-politika sem! Amit tehát otthon a családban nem tanultunk meg, azt nagy valószínűséggel a "világban" sem fogjuk pótolni. Jakab azonban azt is hozzáteszi, hogy az ilyen 'fecsegő' embernek a "kegyessége hiábavaló". Talán már mi magunk is megtapasztaltuk, hogy a jó hír a világban feleződik, a rossz hírek pedig duplázódnak. Sajnos a megosztott öröm csak szűk körben, ahol ismernek és szeretnek minket, csak ott sokszorozódik, ugyanígy az ilyen környezetben tudjuk megosztani, felezni a gondjainkat, terheinket is. A keresztény ember életcélja nem kevesebb, mint az, hogy ne csak megőrizze családjában a közösségi építő értékeket - megbecsülés, elfogadás, szeretet, respekt, megbocsátás stb. -, de ezeket a nagyobb közösségben is képviselje, hiszen - ahogyan az Apostolok Cselekedeteiben (17. )olvashatjuk: "Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette Isten"... Aki pedig úgy gondolja, hogy fecsegése nem ártó, az gondoljon arra, mit érezne, ha róla fecsegnének!

Szenvedés...

A mai nap imádsága:
Uram! Nem tudom miért van a szenvedés ebben a világodban, de sokat szenvedek. Uram nem is akarok semmiféle szépen csengő igazságokat birtokolni értelemről és célról... Egyre kérlek Uram... Segíts nekem elhordozni amit akaratodból rám mértél, s add hogy szenvedéseim felhői mögül előbukkanó szeretet-fényed melegét minél többször megtapasztalhassam, hiszen erőt csak ez ad nekem! Ámen.


Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.
Jób 2,11-13

Vannak sorsok/állapotok, amikor nemcsak a barátokban, de még az idegenekben is őszinte mély részvét támad a szenvedő iránt... s bizony vannak olyan esetek is, amikor a közvetlen hozzátartozók a legcsekélyebb együttérzést se tanúsítják: például Jób felesége, aki - miután látja azt a hihetetlen nyomorúságot, amivel megverettetett az ő hites ura - csak ennyit mond: "Átkozd meg az Istent, s halj meg!" A kilátástalanságnak, az emberi el-, s megkeseredésnek a legmélyebb és egyben a legsötétebb szakadéka ez... Amikor már a Mindenható Isten sem tud tenni semmit - emberi elképzelés szerint! - akkor történnek meg a tragédiák és akkor történnek nem várt fordulatok, olykor csodák vagy csodával határos változások... A legnagyobb csoda mindig az, ha ki tudunk lépni a saját magunk fabrikálta vonatkoztatási rendszerünkből, s ha rövid időre is, de megtapasztaljuk az Isten-adta távlatokat.

Jób bibliai története nem valós történet, hanem egy "tanmese". A három barát, három vallás-filozófiai iskolát testesít meg, Jób felesége pedig az emberi elkeseredést személyesíti meg. A történettel könnyen azonosul mindenki, mert életünk során mindannyiunknak "kijut" a szenvedésből - a testiből is, de főleg a lelkiből - ugyankkor mindig az legfontosabb, az a legnyomasztóbb, ami éppen velünk történik. Éppen ezért összehasonlítani egyik szenvedést a másikkal - teljesen értelmetlen dolog. Hiszen van, aki fogyatékkal él, és korlátozottsága ellenére kiegyensúlyozott élete van, s van olyan is, akinek meg mindene megadatott: fiatal, erős, okos, és szép is, de úgy érzi nem szeretik, s vonat alá veti magát...

Információs forradalom lázában élő korunkban számos "magyarázat" jut el hozzánk, melyek igyekeznek minél elfogadhatóbb "logikát" belevinni a szenvedés értelmetlenségébe. Kérdés: Van ennek értelme? Célszerűséget ott keresni, ahol nem látjuk a célt? Hiszen a szenvedés, az végül is az isteni titokzatossság világába emel... Beleszokni, beletörődni a szenvedés esztelenségébe sosem lehet - legalábbis addig, amíg gondolkodni tudunk. Elfogadni és elhordozni Istennel együtt az elhordozhatatlant is lehetséges, s aki ezen az úton jár jól tudja: más út nem is lehetséges a megbékéléshez...

Világvége...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekünk készséget meghallani Igédet, hogy aszerint élhessünk, s Belédvetett reménységgel megcselekdjük akaratodat életünk minden napját! Ámen

Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!
Márk 13,31-33

Születés és halál közé bezárt létünk okán nehéz nekünk elfogadni azt a tudományos dogmatizmust, hogy anyag és energia mindig is létezett, s létezni fog. Egész életünkben azt tapasztaljuk, hogy a dolgoknak van eleje, közepe és vége, s ráadásul végességünkből fakadóan is jobban hiszünk abban, hogy világnak volt kezdete, s így egyszer lesz vége is. Tény: minden kor emberét izgalomba hozta, hogy ez az utolsó nap mikor jön el...

Roland Emmerich - a Függetlenség Napja és a Holnapután címu filmek rendezojének legújabb filmje a "2012" lassan a mozikba kerül, ami az előző filmek látványosságához hasonlóan lefesti majd nekünk a borzalmas véget... (Egyébként mindkét film zseniálisan bemutatja, hogy vészhelyzetekben is pontosan ugyanaz történik, mint a valós életben, azaz, ami a szív mélyén lakozik, az irányítja a cselekedeteket.)

Mikor jön tehát el a világvége? A Jehova tanúinak "pontos" számítása szerint már négyszer el kellett volna jönnie... de mivel most is itt szürcsölgethetem a cserépkályhánk mellett a reggeli kávémat, s közben írhatom ezeket a sorokat; ez is bizonyítja: még nem jött el. Az evangélisták tanúsága szerint azonban "Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya." Ez pedig azt jelenti, hogy lehet ez 2012 előtt is, meg után is...

A találgatásokon túl van fontosabb üzenetünk is: Jézus beszédei nem múlnak el soha. Azok örökérvényűek, mert a Teremtő Isten igazságait hordozzák. Ezért különösen fontos, hogy ne csak Jézust imádjuk, hanem figyeljünk oda Jézus tanítására is! Aki ugyanis nem tanulja meg Tőle, mit jelent a helyes istentiszteletet és embereszeretet, az nem is tudja megcselekedni az elvárt jót az életében, s olyan lesz mint a balga, aki homokra építi az ő házát - azaz életét.

Az Isten igazságainak számos megjelenési formája van, de mindenekelőtt az emberek egymásközötti viszonyában tükröződik az "örökérvényű". Mindannyiunk élete hordozza a "jelt": Isten itt van közöttünk és bennünk. A hívő ember azzal tesz bizonyságot Isten valóságáról, hogy igyekszik megcselekedni a jót, a hitetlen pedig a szenvedésével, mert Isten hiánya, "ha Ő nincs bennünk, s mi Őbenne" mindig fájdalommal jár. Nem az a fájdalmas, ami nincs meg, amit nem birtokolhatunk, hanem amikor tudjuk, hogy bírhatnánk, de mégsem bírjuk....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése