Kedvesség...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy sohasem kételkedjem szeretetem hatékonyságában, s a Tőled kapott kegyelem erejében! Ámen

   

Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki.

2 Kor 5,9

Életünk, mint egy pillanat... vagy talán még ennél is kevesebb! Ennek tudatára akkor ébredünk, amikor az előttünk álló időszak nemcsak számszerűen, de érezhetően is kevesebb, mint a mögöttünk lévő. Az élet szépségét többnyire ilyenkor látjuk meg igazán, s vesszük észre az apró dolgokban az élet nagyszerűségeit. Ilyenkor fut át rajtunk a bizsergető érzés: élni jó!

Amíg nem vesszük komolyan Isten szeretet-valóságát, addig nem is élünk, lelkileg halottak vagyunk. Amíg Isten nem Gondviselő valóság a tudatunkban, eladdig azt gondoljuk, hogy menekülnünk kell a szenvedés elől. A mai kor bőven ad lehetőséget menekülési utakhoz: ezt úgy hívják élmény-világ. Aki elhiszi, hogy mindig ki kell térnie a szenvedés elől - hiszen csak ekkor lesz boldog -, az az ember élvezetekben próbálja feloldani fájdalmát, feledtetni félelmét a lét szenvedéseitől. Elkezd vagyont halmozni, de sok esetben a spiritualitásban sem a saját utat, hanem a szenvedéstől való menekülés-utakat kutat fel. Ígéreteket, életfilozófus-messiásokat vár, akik majd „leveszik” róla az élet terhét és előgyártott, patent-megoldásokat kínálnak fel, s így szép lassan, észrevétlenül átengedi az irányítást az élete valósága felett. A vélt vagy valós sikertelenségekért pedig – melyeket ennek következtében elszenved – bűnbakokat keres. Ama téveszmét alapul véve, hogy a földi lét szükségszerűen gyötrelmes kell legyen, olyan világot épít, melynek valóságából értelemszerűen menekülnie kell. Valójában ekkor zárja magát ki annak lehetőségéből, hogy megízlelje a földi lét szépségét.

Törekedni Isten előtti kedvességre - Pál elképzelése - abból táplálkozik, hogy vannak, akik kedvesebbek az Isten előtt. Isten előtt azonban mindenki "kedves", ezért is engedi meg Isten, hogy a "létezzenek", hiszen az Ő szeretet-akaratából kifolyólag "vannak" a világban. Aki Isten előtt kedves akar lenni - az a farizeus - aki pedig valóban félve tiszteli a Teremtőjét az a vámszedő... A vámszedő nem azért a rómaiak vámszedője, mert élvezi a kitaszítottságot, a többi "hazafi" zsidó gúnyolódást, hanem azért, mert sorsában ez jutott neki. Elhordozni a saját sorsunkat a legnagyobb kihívás az életben, ennél nagyobb már csak egy van, amikor azért kapjuk a sors nehézségeit, hogy megtanuljuk, hogy azokon változtatnunk kell.

Az Isten előtti kedvességnek nincsen metódusa, csak a kegyesek hiszik, hogy van egy "tuti módszer" amivel meg lehet 'szelídíteni' a haragvó Istent... Lutherünk Káté-magyarázatában meg mondja mi az Isten előtti kedvesség titka: "Istent félnünk és szeretnünk kell!" - s ez mindenek előtt az élet tiszteletében nyilvánul meg, a hit csak ajándék, segédlet hozzá...

Közösség...

A mai nap imádsága:

URam! Hordozz, hogy hordozni tudjak erőm szerint én is másokat! Ámen

Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött... Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn.

Róm 14,22; 23b

Az elmúlt jó tíz esztendőben látványosan megváltozott a felnövekvő ifjúság világlátása. Ezt a technika-felfokozta életérzést jól mutatja öndefiníciójuk is: "Online vagyok - tehát vagyok..." S, aki nem elérhető - mobilon vagy interneten -, az nemcsak nem számít, de le is marad minden "fontos" történésről - legalábbis ez az általános (tév)hitük. Az egyházak a folyamatosan változó világban igyekeznek minden erejüket latba vetni, s a kor-adta modern kommunikációs lehetőségeket is felhasználva próbálják a közösségépítést - sajnos - egy-két részeredményt leszámítva - nem sok sikerrel. A baj az, hogy míg az egyháziak gyakran csak frázispufogtatásban megmutatkozó kultuszt, nehezen értelmezhető tradíciót kínálnak, a fiatalok ezzel szemben pedig pezsgő-pulzáló élmény-közösséget keresnek. Ilyen mindig a "jólvagyok-hormont" magasan tartó közösség persze a valóságban nincs - ilyen csak a virtuális világban létezik -, de ez nem is számít; úgyis csak álmodozás/feeling az egész élet... Még egy előnye van a virtuális közösségnek: "ha akarom benne vagyok, ha nem, akkor bármikor kikapcsol(hat)om magamat! A valóságos közösségből nem vonhatom ki magamat, sőt ha kell, akkor terhet is kell cipelni érte - ilyen többek között a családi is.

A vallásokkal is az a helyzet, mint a mobiltelefonokkal: melyiket válasszam az átláthatatlanul sok közül? Mindegyik telefon végül is azért telefon, mert telefonálni lehet vele, ahogyan mindegyik vallás arra jó, hogy a kereső ember kapcsolatba kerülhessen az Istennel - nemde? Miért van az, hogy a klasszikus keretek között gondolkodó európai kereszténység egymás után veszíti el bástyáit abban a kultúrharcban - mert végül is erről van szó -, aminek éppen most vagyunk részesei?! Az európai keresztény egyházak igyekeznek menteni a menthetőt - reprezentálnak, amennyire csak erejük engedi, sőt politikai súlyukat is hangoztatják olykor-olykor - , de az igazság az, hogy az egyház hajóját az elmúlt évtizedekben sok helyütt átrágta az életszerűtlenség férge, s lassan, de biztosan csordogál befelé a világ tengerének egyre nagyobb kockázatot jelentő vize... Mi lehet a megoldás? Átszállni másik hajóra vagy mentőcsónakokkal megpróbálni elérni a távoli kikötőt?

A megoldás az újragondolásban keresendő. Ahogyan Pál "zsidónak, zsidó, görögnek görög" - úgy a mai embernek a mában (meg)érthető módon kell(ene) közvetíteni az Isten szeretetét. A szeretet pedig megnyilvánul: józanságban, erőben, céltudatos akaratban... Mindezek a közösséget munkálják - amely hordozza az egyént. A megoldási képlet zseniálisan egyszerű, Augustinus így fogalmazta meg: "Szeress, s tégy amit akarsz!" A szeretet pedig soha nem a hitetlenségből, hanem a hitből származik, hogy ti. csak egymásért/egymásnak élve érdemes megfutni földi pályánkat...

Szavaink...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy az igen-em legyen igen, s a nem-em legyen mindig egyértelmű nem! Ámen


Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad!

Péld 27,2

"Jó vagyok... na, ez az igazság!" Ugye ismerős ez a kijelentés? Az önmenedzselés modern tudományának lejáratott szlogenje ez. De hát ilyen ez a kor ez a mostani! Azt tanítják különféle kurzusokon, hogyan kell többnek látszódni, mint, ami valójában vagy... Az okot is megmondják: "El kell tudnod adni magadat a munkaerő-piacon!" Nem baj, ha úgy igazából nem is értesz hozzá, nem is érdekel, csak legyen róla papírod, hogy te az adott területen profi vagy. Így kerülnek be a önéletrajzba gyakorlatok, melyek a valóságban messze állnak a szakmaiságtól, tisztességesebb lenne beírni: aktatáska-, (bocsánat!) tablet-hordozója voltam "X" országban, "Y" multinacionális cég, "Z" felsővezetőjének...

Réges-régen, ha valaki valamilyen állást sikerrel meg akart pályázni, akkor leendő munkaadójának ajánlást illett vinne... Az már eleve fél kudarc volt, ha valaki csak azt tudta mondani: "Ajánlom magamat!" -, hiszen ez azt jelezte, a társadalom szövétnekében nincs olyan befolyásos jóakarója, aki ajánlást adhatott volna. Itt ebben az országban mindenki csak magáért vállal felelősséget - azért tartunk ott ahol(!) -, azért születnek ilyen idióta szavak is: mint "bevállal"... Persze, ha valakinek nem anyanyelve a magyar, akkor ez érthető is! Európa fejlett országai ezért is rettegnek a gazdasági menekültektől, hiszen most már tradíciója van a integrálódás sikertelenségének. A haza védelme a nyelv szereteténél kezdődik! Ha nem tudsz idegen nyelven kommunikálni, akkor nehezen érted meg milyen nagy ajándék az anyanyelved... (Csak zárójelben, apróbetűsen: Szomorú, hogy a nyelvismeret még mindig valami misztikus dolog, s igen sokan a diplomájuk mellé nem tudnak összehozni egy gyenge középfokú nyelvvizsgát sem!)

"Más dicsérjen téged, ne a szájad!" - int minket a közel háromezeréves Salamon-király-gyűjtötte bölcsesség. Ez azt jelenti, hogy sem akkor, sem ma, nem az számít/számított, hogyan prezentálod magadat, hanem az, hogy mit cselekszel. A szavaidat fedik-e cselekedeteid? Míg a boldog békeidőkben nagyapáink bölcsessége. "A pénznek a bankban a helye!" általános életvezetési tanácsnak bizonyult, manapság ötször is illik meggondolni, ki mit csinál a pénzecskéjével, hiszen mindegy melyik bankba teszi, mindenütt elértéktelenedik... Luther Márton nagy teológus volt, de nem volt nagy közgazdász... Ő azt írta, "Az a pénz, aminek az apja és anyja is pénz volt, az nem jó pénz!" A pénz mögött nem tőzsdei spekuláció, hanem munka kell hogy álljon! (Napokban olvasom, hogy az európai fiatalok egynegyede munkanélküli... Ez az egész szisztéma, ami most van, tehát egy ember életének legjobban terhelhető szakaszát, a fiatalkort kárhoztatja a semmittevésre!) Ez nem etikus, ez nem Istentől való dolog...

Jézus URunk sem arra tanítja hallgatóságát, hogy szájaljátok szerte a világban a JóIstent, hanem azt, hogy "tartsátok meg mindazt, a mit én parancsoltam néktek". Tanítani egyféleképpen lehet eredményesen: jó példával kell elöljárni: munkában éppen úgy, mint a magánéletben... Az életet - s megint egy fülsértő szó - nem "lekommunikálni" kell, hanem megélni: Istenben, s Istenért...

Tanítás...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj bölcs szívet, hogy lássunk, necsak nézzünk! Ámen
   

Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.

Jak 1,22

A prédikálás csak látszólag könnyű 'mesterség' - valójában az egyik legnehezebb szolgálat az egyházban... Gyakran ér(het)i kritika az igehirdetőt, s ha a bírálat jogos, akkor elgondolkoztatásra kell hogy késztessen. A prédikálás nem egyszerűen a szép szó ünnepes formálásának gyakorlata, hanem az egyház egyik ismertető jegye. Luther így határozza meg az egyházat: "ahol az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki." A helyes kiszolgálással nincs is semmi gond, hiszen azt liturgiánk, a Hitvallási Irataink Bibliára alapozott útmutatásai 'garantálják', a tanítással kapcsolatban azonban - s most legyünk őszinték és önkritikusak - időnként gondok vetődnek fel.

Nem könnyű ugyanis a régit vegyíteni az újjal - a bölcs az óból és az újból is egyaránt előhoz -, hiszen az új körülmények, az olykor szorító, soha nem tapasztalt szorítások újra(meg)fogalmazásra késztetik a keresztény embert - is! Véleményt kell nyilvánítanunk párkapcsolattal, házassággal kapcsolatban és állást kell foglalni a génmanipuláció, a kutatás-etika vagy éppen a szociális rendszer visszáságainak egész társadalmat érintő kérdéseiben is... Mindezt istenképűségünk elkötelezettségében. Csoda-e, ha ennek nem képes mindenki megfelelni? Még a pápák és a zsinatok is tévedtek, akkor hogyne tévedne egy vidéki pap?

A mindent megválaszolni-akarás kényszere, s a perfekció utáni vágy sok keresztényt vezetett tévútra. Attól, hogy valaki keskeny úton jár - ahol kevesen járnak - még nem biztos, hogy az az egyetlenhelyes út. Vannak jelek, melyek egyértelművé teszik, hogy valaki milyen úton jár! (Gyümölcseikről ismeritek meg őket!) Aki csak hallgatja, de nem cselekszi az igét, az szinte soha nem kap 'visszajelzéseket', s ilyenkor gyakran önigazságának zsákutcájába fut. Aki azonban "cselekvője az igének", az ráébred önmaga korlátaira éppenúgy, mint az ÚRIsten akaratának mélyebb összefüggéseire.

Aki nem hajlandó felvállalni a realitással való szembenézést, az nemcsak becsapja magát, de ha szószéken áll - s most maradjunk csak az egyház portáján belül! -, de félrevezet másokat is. Hogyan is mondja a magyar? A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve... Talán nem véletlenül mondja a Mester: "Legyetek tehát okosak, mint a kígyók - és szelídek, mint a galambok...

Vezetésért...

A mai nap imádsága:

Uram! Álmomat és ébrenlétemet Te őrizd! Ámen

   

Mert azok aludni sem tudnak, ha rosszat nem tehetnek, és elrabolja álmukat, ha nem vethetnek gáncsot.

Példabeszédek 4,16

"Egész éjjel nem aludtam!" - ismerősen csengő mondat... A fejlett nyugati országokban a lakosság egyharmada alvászavarokkal küzd, s az álmatlanságban szenvedők egy részének állapota krónikus. Nyilvánvaló, hogy mindez kihat a nappali teljesítményre is! Ha a munka örömöt, már alig, inkább csak bosszúságot okoz, akkor ez is gátolja a nyugodt alvást. Nem kell nagy pszichológusnak lenni, hogy meglássuk: a lélek elhanyagolása szabad utat enged a nyugtalan alváshoz. Kevesen tudják, hogy a hitleri németország bukása után az emberek tömegei álmatlansággal küszködtek - gyors állami beavatkozásra volt szükség. Évekig kutattak olyan altató szerek után, melyek kémiai úton segítették "kondícionálni" az embereket a nyugodt alvásra, hogy másnap a munkahelyeiken teljesíthessenek. A gyógyszeralapú medicina igazán ekkor indult világhódító útjára... mára kiderült, hogy a "bogyók" sok-sok problémát nem oldanak meg, de újakat képesek okozni. Nyilvánvaló: aminek az oka lelki, annak a megoldása nem kémiai, hanem lelki megoldást igényel.

Ősi bölcsesség - biblikus is -, hogy a harag nemcsak bezárttá teszi az embert, de agresszívvá is. Aki másnak vermet ás... maga esik bele - s lehetne idézni a szólásokat, melyek mind alátámasztják: a gonosz indulat idővel visszahull a gáncsoskodóra. Szeretni felebarátunkat, mint magunkat nem csak az isteni parancs betöltése, de egyben önvédelem is. Aki tehát meg akarja magát óvni a nem kívánt mellékhatásaitól az önző életnek, az szeressen! Vagy ahogyan Augustinus mondja: "Szeress, s tégy amit akarsz!"

Az álom, mint Isten nyelve mindig is fontos volt az ember életében. Manapság újra felfedezik ennek a fontosságát - nemcsak C.G. Jung munkásságának okán. A tapasztaláson túli világ (Isten világa) és az ember világa közötti "kommunikációs csatorna" lehet az álom is. Az álmok kifejezhetik vágyainkat és félelmeinket, segítséget adva ezzel, hogy átrendezzük életünket nemcsak Isten jótetszésére, hanem a magunk harmóniájára is. Akik nappal az Istennel járnak, azoknak Isten "álmukban is ad eleget", de akik kerülik Őt, "azoknak az is elvétetik, amijük van" - a maguk békessége.