A mai nap meditációs fogalma:
Gyűlölet...
A mai nap imádsága:
URam! Óvj meg engem a kísértő indulatoktól! Add, hogy szeretni tudjalak Téged, teremtett világodat, s benne magamat is, hogy őszintén szeretni tudjak másokat! Ámen
Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van.
1 Jn 2,9
A gyűlölet az egyik legőszintébb, lelkünk legmélyéről felszakadó érzés... Mondhatjuk: ilyenkor tör fel belőlünk az "állat", de ez nem semmiesetre sem lenne etikus az állatokkal szemben, azok ugyanis messze okosabbak, mint mi emberek! Ők ok nélkül nem támadnak, nem ölnek, nem gyűlölnek. Ellenben az ember képes gyűlölni akkor is, ha csak vélt igaza van, vélt sérelmei vannak. Ha nem így lenne, akkor nem indulna háborúba egyik nép a másik ellen. Ha nem így lett volna, akkor nem égetettek volna meg a középkorban - csak "boszorkányok"-ból úgy kb. 60-80ezer(!) szerencsétlent... a vizsgálatra megnyitott vatikáni akták tanúsága szerint.
Fájó, de igaz: Itt a földön a gyűlölet a legnagyobb erő. A nehezen, s lassan megteremtett kicsinyike földi "mennyországból" képes nagyon gyorsan poklot csinálni. Ha csak a legkisebb közösséget (család) helyezzük nagyító alá, igen hamar elszomorodhatunk! A családon belüli erőszak - beleértve a verbális terrort is - sokkal nagyobb valóság modern korunkban is, mintsem azt gondolnánk. Sokszor sokmindet mégis a munkahelyi stresszre "kennek" - jóllehet a felmérsek szerint akinek munkahelye/munkája van az sokkal boldogabb.
Nemcsak azért nagyobb az életminősége a dolgozó embernek, mert fizetést is kap, de azért is, mert közösségben van/lehet, s (jobb esetben) komoly alkotó munkát végezhet. Olykor még munkatársainak/főnökeinek elismerését is kivívhatja, de talán a legfontosabb, hogy a munka ritmust ad az életünknek! Nincs nyomorúságosabb az unatkozó, tétlenkedő embernél. Felfoghatná már az eszement (világ)politika, hogy a munkanélküliség az egyik legnagyobb demoralizáló erő!!! Vagy talán nagyon is jól tudja, s éppen ezért tartja fenn mesterségesen?
A munkahelyi stresszt azonban a (normális) családban ki lehet(ne) pihenni. Az emberek - legalábbis a statisztika szerint - inkább a családjukat cserélik el/le, mint a munkahelyüket - azaz elválnak. Abban a (többnyire) szent hitben, hogy a másikban van a hiba... Sajnos, sokszor, a következő családi felállásban is elkövetik ugyanazokat a típushibákat, mint a korábbiban.
Annyi bizonyos, hogy akinek valamilyen "izmus-vezérelte" rezsim megöli férjét, feleségét, apját, anyját... az tiszta szívből fogja gyűlölni az adott "izmust". Sőt ez a gyűlölet átível generációkon! Aki ezt nem látja, az vak, áltatja magát vagy hazugságban él... Megbocsájtani ugyanis valóban isteni cselekedet, s talán csak akkor vagyunk rá képesek, ha minden, ami a közeli, attól távolodunk, s amit távolinak véltünk, az egyre inkább közelivé, valósággá válik. Magyarul: amikor az Isten vonzását - no meg a halál, az elmúlás súlyát - kezdjük érezni...
Megbocsájtani annak tudunk, aki szeret minket. Másoknak megbocsájtani pedig csak akkor tudunk, ha szeretjük őket. Aki gyűlöl, az nem szeret, az nem a szeretet világosságában él, hanem a gyűlölet sötétségében fuldoklik. Ezt az élet-halál lélekharcot azonban már nem lehet "életnek" nevezni... Isten márpedig Életre hívott el minket... s ennek alapja az Ő szeretete!
Gyűlölet...
A mai nap imádsága:
URam! Óvj meg engem a kísértő indulatoktól! Add, hogy szeretni tudjalak Téged, teremtett világodat, s benne magamat is, hogy őszintén szeretni tudjak másokat! Ámen
Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van.
1 Jn 2,9
A gyűlölet az egyik legőszintébb, lelkünk legmélyéről felszakadó érzés... Mondhatjuk: ilyenkor tör fel belőlünk az "állat", de ez nem semmiesetre sem lenne etikus az állatokkal szemben, azok ugyanis messze okosabbak, mint mi emberek! Ők ok nélkül nem támadnak, nem ölnek, nem gyűlölnek. Ellenben az ember képes gyűlölni akkor is, ha csak vélt igaza van, vélt sérelmei vannak. Ha nem így lenne, akkor nem indulna háborúba egyik nép a másik ellen. Ha nem így lett volna, akkor nem égetettek volna meg a középkorban - csak "boszorkányok"-ból úgy kb. 60-80ezer(!) szerencsétlent... a vizsgálatra megnyitott vatikáni akták tanúsága szerint.
Fájó, de igaz: Itt a földön a gyűlölet a legnagyobb erő. A nehezen, s lassan megteremtett kicsinyike földi "mennyországból" képes nagyon gyorsan poklot csinálni. Ha csak a legkisebb közösséget (család) helyezzük nagyító alá, igen hamar elszomorodhatunk! A családon belüli erőszak - beleértve a verbális terrort is - sokkal nagyobb valóság modern korunkban is, mintsem azt gondolnánk. Sokszor sokmindet mégis a munkahelyi stresszre "kennek" - jóllehet a felmérsek szerint akinek munkahelye/munkája van az sokkal boldogabb.
Nemcsak azért nagyobb az életminősége a dolgozó embernek, mert fizetést is kap, de azért is, mert közösségben van/lehet, s (jobb esetben) komoly alkotó munkát végezhet. Olykor még munkatársainak/főnökeinek elismerését is kivívhatja, de talán a legfontosabb, hogy a munka ritmust ad az életünknek! Nincs nyomorúságosabb az unatkozó, tétlenkedő embernél. Felfoghatná már az eszement (világ)politika, hogy a munkanélküliség az egyik legnagyobb demoralizáló erő!!! Vagy talán nagyon is jól tudja, s éppen ezért tartja fenn mesterségesen?
A munkahelyi stresszt azonban a (normális) családban ki lehet(ne) pihenni. Az emberek - legalábbis a statisztika szerint - inkább a családjukat cserélik el/le, mint a munkahelyüket - azaz elválnak. Abban a (többnyire) szent hitben, hogy a másikban van a hiba... Sajnos, sokszor, a következő családi felállásban is elkövetik ugyanazokat a típushibákat, mint a korábbiban.
Annyi bizonyos, hogy akinek valamilyen "izmus-vezérelte" rezsim megöli férjét, feleségét, apját, anyját... az tiszta szívből fogja gyűlölni az adott "izmust". Sőt ez a gyűlölet átível generációkon! Aki ezt nem látja, az vak, áltatja magát vagy hazugságban él... Megbocsájtani ugyanis valóban isteni cselekedet, s talán csak akkor vagyunk rá képesek, ha minden, ami a közeli, attól távolodunk, s amit távolinak véltünk, az egyre inkább közelivé, valósággá válik. Magyarul: amikor az Isten vonzását - no meg a halál, az elmúlás súlyát - kezdjük érezni...
Megbocsájtani annak tudunk, aki szeret minket. Másoknak megbocsájtani pedig csak akkor tudunk, ha szeretjük őket. Aki gyűlöl, az nem szeret, az nem a szeretet világosságában él, hanem a gyűlölet sötétségében fuldoklik. Ezt az élet-halál lélekharcot azonban már nem lehet "életnek" nevezni... Isten márpedig Életre hívott el minket... s ennek alapja az Ő szeretete!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése