2011. január 6., csütörtök

Január 6.

A szentek szíve felüdült általad

" 7A te szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem." (Filemon 1,7)
Sok jó erény volt látható Filemon életében. A Krisztus iránti őszinte szeretet, mely éppen abban volt nyilvánvaló, hogy szerette azokat, akiket Krisztustól kapott. A benne levő hit, mely a cselekedetei által lett látható. Milyen nagy kegyelem az, amikor a cselekedeteink által nyilvánvalóvá válik a hitünk! De nem is élhet másképp a hívő ember. Milyen az életünk? Vonzó, taszító, másokat felüdítő, vagy megkeserítő?
Filemon felüdítette a szenteket. De ha valakiből mindig csak a lázadás, panasz, elégedetlenség, zúgolódás, keserűség árad, ugyan ki kívánna egy ilyen ember közelében lenni? Milyen nagy áldás az, amikor valakinek az élete vonzóvá, áldássá válik, másokat nem megkeserít, hanem felüdít. S nem azért tudja ezt tenni, mert ő olyannak született, hanem azért, mert őszintén szereti a Krisztust, és hitének gyökerei is őbenne vannak. Törekedjünk erre, mert őbenne ez elérhető! Ha így élünk a szentek között, vagy éppen ott, ahova helyezett Isten, nem éltünk hiába. Filemon társasága csupa öröm és vigasztalás volt: semmi feszültség vagy terhes légkör nem uralkodott körülötte, csak felszabadultság és közvetlenség, barátság és ragaszkodás. Legyünk üdítő hatással környezetünkre! /KGY/


Isten fiai vagytok

"26Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. 27Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. 28Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. 29Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök. " (Galaták 3,26-29)
Kinek a fia vagy? - szokták kérdezni az emberek, amikor valakit nem ismernek. Pál azt írja, hogy "akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai" (Róm 8,14). Mit is jelent ez tulajdonképpen? Lehet-e ennek örülni? Én nagyon örülök, mert Isten az Atyám, és ez számomra azt jelenti, hogy van otthonom, igazi, ahova mindig mehetek, ahol nem vagyok idegen. Ott minden gondomat letehetem, bizalmasan elmondhatok mindent, mert megértenek. Jézus Krisztus által ez a lehetőség mindenkié, mert valakik őt befogadták, azok Isten fiai lettek. Csodálatos, hogy úgy bánik velünk, mint gyermekeivel, mert oda tartozunk. Ő az, aki tudja minden gondunkat, ismeri szükségeinket. Van-e még valakiknek ilyen jó dolga?
Az Úr Jézus azt mondja: "Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy Mit öltsünk magunkra? A ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van erre" (Mt 6,31).
Ez azt is jelenti, hogy van örökségünk, nem is akármilyen. Nem egy svájci bankban, hanem a mennyben! Kiké ez az örökség? "Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is" - mondja Isten igéje (Róm 8,17). Igen, örökösként mindaz, ami az övé, a miénk is, mert megosztja velünk. Milyen nagy a kegyelem, mely Krisztusban a miénk lett! Ma ezért vagyok hálás. /KGy/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése