Január 30.

Kegyesség és álkegyesség

"16Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. 17Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság. 18Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik, 19de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik az Isten szerinti növekedéssel. 20Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: 21"Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!" 22Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. 23Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet." (Kolossé 2,16-23)

Mikor is vettette pergamenre Pál ezeket a sorokat? Amikor Epafrásztól megtudta, hogy Kolosséban a zsidókból lett keresztyének nem értik a Krisztusban nyert megváltás lényegét, vagyis hogy csak Krisztus szerezte meg nekünk az örök életet, mi ehhez hozzátenni semmit sem tudunk. Még mindig azt hiszik, hogy az ószövetség törvényeinek megtartása is szükséges az üdvösséghez: étkezési szokások, vallási ünnepek, szombattörvény. Epafrász arról is beszámolt, hogy a pogányokból lett keresztyének meg zavaros dolgokat hirdetnek: olyanok, mintha alázatosak lennének, pedig nem is azok; földöntúli élményeik vannak, amikre büszkék - Krisztussal pedig nem foglalkoznak. Drága lélek, ha valóban neked is ez a problémád, vagyis kínosan ügyelsz a vallásos külsőségekre, hadd lássa mindenki, hogy te milyen nagy hívő vagy, hadd higgyék, hogy te aztán mindent tökéletesen csinálsz, mert betű szerint tartod be a Biblia minden igéjét, sőt még azt is, ami nincs oda beleírva, de a "hagyomány" meg az őseid így tanították (például hogy tilos a "bizony" szót használni, mert azt csak Jézus teheti), miközben a Krisztussal való személyes kapcsolat fontossága elhalványult az életedben, azt úgy is észreveheted magadban, hogy ha másokra nézel, hamarabb látod meg bennük az ítélnivalót, mint a kegyelmet. Pál leíratja, min kell változtatnod a gondolkodásodban, hogy a tetteid is változzanak, és végre ne a lényegtelen legyen fontos számodra, hanem energiáidat a lényegesre, az örökkévalóra tudd átirányítani. Ez boldogságot fog hozni az életedbe, felszabadulsz magad és mások felé is! Jelen állapotodban ugyanis úgy tűnik, hogy a vallásos rész erősebb benned, mint a hited. De ha te kétezer évvel később - rég elfelejtve az ószövetség kötött törvényeit meg a 613 fölösleges, megnyomorító emberi parancsot és rendelkezést - úgy hiszed, hogy ha megtértél, Isten annyira meg akar tartani, hogy semmi elvárása nincs feléd, nos akkor a ló túloldalán vagy. Ha a cselekedetek helyett a Krisztusban nyert megváltásban örvendezve a "minden szabad nékem" zászlaját lobogtatod - vagyis enni-inni, ünnepeket semmibe venni, vasárnap dolgozni -, akkor ideje lenne leesned arról a lóról. Ez segített már másnak is újra meghallani Krisztus igazi hangját, és visszatalálni arra az ösvényre, ami keskenyebb, mint gondolod, de jó felé vezet. /Szommer Hajnalka/ Abrám elhívása "8Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. 9Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. 10Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. 11Hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. 12Ezért attól az egytől, méghozzá egy szinte már elhalttól származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. 13Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. 14Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. 15És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. 16Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített." ( Zsidók 11,8-16;) "1Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! 2Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. 3Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. 4Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból." (1Mózes 12,1-4) Van-e lényeges különbség Abrám és köztünk? Ugye, senkinek se az jutott eszébe, hogy ő tudott hinni, mi meg nem. A Zsidókhoz írt levél szerzője (bárki légyen is az) a 11. részben emberekről szól. Ábel, Énók, Noé, Ábrahám, Izsák, Jákób, Sára, József, Mózes és a szülei, Ráháb, Gedeon, Bárák, Sámson, Jefte, Dávid, Sámuel, a próféták... Mindegyikük úgy született, ahogy mi, nem rendelkezett semmiféle természetfölötti képességgel, ugyanezen a bolygón éltek, megismerték az Istent, harcoltak önmagukkal és a bűnnel, mert vétkeztek, mint mi. Isten vezette őket, és az ő erejével csodálatos dolgokat tudtak véghezvinni, akár természetfelettit is, éppen azt, amire Isten kiválasztotta, elhívta, felkészítette őket. Ahogyan mi is, ugye? Akkor miben vagyunk mások? Ők Kr. e. éltek, mi Kr. u. (A zsidó levél írója tesz ugyan egy érdekes kijelentést a 26. versben, ami kétségtelenül igaz, még ha annak idején Mózes talán másként fogalmazta volna is.) Az ő hitük, megjutalmazásra tekintő reménységük erre a földre szólt. Abrám ígérete a tejjel és mézzel folyó új hazára ide vonatkozott, a nap alá. Itt is teljesedett be. Nem sokat tudott az örök életről. Krisztus áldozata más dimenzióba emelte a mindenkori istenhívő embert, a neki ígért új otthont már nem egy másik földi területen, hanem a mennyben készíti elő az Úr. Abrám nem a semmiből jött, volt otthona, volt hazája, volt "társadalmi beágyazottsága". Otthagyta. Nem menekült, nem zavarták el, nem mesterkedett, egyszerűen csak megértette, hogy Isten másik helyre hívja: "valahova (?)". Nem volt biztos a helyben, de biztos volt a hívásban. És elindult. Talán ha előre megmondta volna neki Isten, hogy ne várják a következő napon, a következő évben, a következő évtizedben, sőt ebben az életben és még egy pár nemzedéken át az utódai se, hogy végre megérkeznek arra a földre, szomorúak és kedvetlenek lettek volna. De nem látták a jövőt, így minden új nap új reménységet jelenthetett arra, hogy elérik a célt. Ha jövevénységüket nem a megígért új haza fényében szemlélték volna, vagyis ideiglenességként, egyszerűen visszafordulhattak volna "az" otthonukba, megkereshették volna a gyökereiket: honnét is jött el a nagy/déd/ük/szép/ősapa...? Te hova fordulhatnál vissza? Ne a földi házad legyen a mindened, az ideiglenest itt kell hagynod. Talán ma. /SzH/ Szommer Hajnalka