?Amikor közeledett és látta a várost, sírt azon, mondván: Vajha megismerted volna te is csak e te mostani napodon is amik a te békességedre valók! De most elrejtettek a te szemeid elől.?
(Lk. 19:41?42)

?Isteni szánalom és sóvárgó szeretet fejeződött ki e szomorú szavakban: ťJeruzsálem, Jeruzsálem! Aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit a szárnya alá, és te nem akartadŤ (Mt. 23:37). Ó, te nép, aki minden más népnél nagyobb kegyelemben részesültél, bárcsak felismerted volna meglátogatásod idejét és azt, ami a te békességedet szolgálja! Feltartóztattam az igazságszolgáltatás angyalát, megtérésre szólítottalak, de hiába... ťNem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyenŤ (Jn. 5:40).

Krisztus a megátalkodott, hitetlen, lázadó és Isten büntető ítélete elé siető világ szimbólumát látta Jeruzsálemben. Az elbukott emberiség szenvedéseinek súlya nehezedett a lelkére. Ez késztette a mérhetetlenül fájdalmas kiáltásra. Ismerte a bűn történetét, amire rányomta bélyegét az emberi szenvedés, a könny és vér. Szíve szánalomra indult a föld nyomorgó, szenvedő lakói iránt. Mindenkin szeretett volna segíteni. De még az ő keze sem fordíthatta el a nyomorúságok árját, mert csak kevesen akartak meríteni a segítség egyedüli forrásából. Jézus kész volt meghalni azért, hogy lehetővé tegye számukra az üdvösséget. Milyen döbbenetes jelenet: a menny Királya sír! Az örök Isten Fia nyugtalan, és meggörnyed a fájdalom súlya alatt! Az egész menny megrendült.

Itt láthatjuk, hogy milyen rettenetes dolog a bűn. Arról tanúskodik ez a jelenet, hogy milyen nehéz feladat még a végtelen hatalom számára is, megmenteni a bűnöst az isteni parancsolatok áthágásának következményeitől... A bűn foglyainak milliói, akik Sátán rabszolgái... még az ő meglátogatásuk napján sem hajlandók meghallgatni az igazság igéit. Rettenetes vakság! Érthetetlen elvakultság!?

(Nagy küzdelem, Jeruzsálem pusztulása c. fejezetből)


Az imádkozás mindenekelőtt való

Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések és hálaadások.
(1 Tim 2, 1)

Az imádság a keresztyén életben kezdet, folytatás és vég. A lélek imádkozásban fejezi ki keresését; ott harcol, ott mutatkozik meg a hite, másként néma és halott lenne. Az imádság olyan nélkülözhetetlen a léleknek, mint testünknek a lélegzetvétel: Egyetlen lépést sem jutunk előre a megszentelődésben, Jézus követésében és a szenvedés útján - imádkozás nélkül. Első és legfontosabb az imádság. A Biblia ugyan nem az imádkozással kapcsolja össze üdvösségünket, hanem a hittel; sokan imádkoznak, akiknek szívében nincs élő hit Krisztusban. A farizeusok sokat és hosszan imádkoztak, közben pedig gyűlölték és megölték Jézust. Az ilyen imádkozásnak nincs értéke. „Ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom." - Az is igaz, hogy nincs élő hit, amely ne imádságban nyilvánulna meg, és nem lehet hitre jutni anélkül, hogy komolyan ne könyörögnénk Istenhez.

Isten gyermekei semmit sem tehetnek maguktól, mindent ajándékba kapnak. Teljesen arra vannak utalva, hogy minden ügyükben imádkozzanak. Földi dolgaikat sem intézhetik saját erejükből. A világ emberei megvannak imádkozás nélkül is, de Isten az Ő gyermekeinek külső dolgait nem viszi előre, ha nem néznek fel imádkozva Őrá. Különösen belső életünk van teljesen ráutalva a hitből való imádságra. Minden harc hiábavaló, ha nem azzal az erővel harcoljuk, amit az Úr ad s amit újra meg újra az imádság révén fogadunk el. Ha egy lelkiismeretbe vágó szót akarunk kimondani, ami betömi az ellenség száját, felemeli a leverteket és feltüzeli a lanyhákat, azt felülről kell kérnünk. Hány jóakaratú szó és intés pattan vissza a másik szívéről gyümölcstelenül és csak eltompítja azt! Miért? Mert nem imádkozó lélekből fakadt, hanem saját igyekezetből. Sok kegyes szó csak a fülünkig jut el, de egyetlen szó is nyílként hatol a másik lelkiismeretébe és balzsamként hat a szívére, ha felülről kikönyörögtük.

Az apostol azt akarja, hogy első dolgunk legyen az imádkozás. A reggel a nap legjobb időszaka, hadd legyen ez az Úré. Akkor még frissek vagyunk, este viszont nehezebben emelkedünk fel Istenhez. Amit reggel elmulasztunk, nehezen tudjuk behozni. Legyen az imádkozás mindennap az első, mielőtt bármit tennénk vagy mondanánk.

ISTEN BOCSÁNATA

"Akiben van..., a bűnök bocsánata..." (Ef 1,7).

Őrizkedj attól a kellemes elképzeléstől, hogy Isten mint kedves és szerető Atya, persze, hogy megbocsát nekünk. Az Újszövetségben sehol nincs helye az ilyen gondolkozásnak. Isten egyetlen alapon bocsáthat meg nekünk: Krisztus keresztjének borzalmas tragédiája alapján. Más indokot keresni a bűnbocsánatra öntudatlan istenkáromlás. Isten csak Krisztus keresztje által bocsáthatja meg a bűnt és helyezhet vissza minket kegyelmébe, más mód nincs rá! Az a bűnbocsánat, amit mi olyan könnyen tudunk venni, a Golgota haláltusájába került. Lehet, hogy a hit egyszerűségével elfogadjuk a bűnbocsánatot, a Szent Szellem ajándékát és megszentelődésünket, de elfelejtjük, milyen iszonyú nagy árat fizetett Isten azért, hogy mindez a mienk lehessen.

A bűnbocsánat a kegyelem isteni csodája. Jézus Krisztus keresztje volt az ára annak, hogy Isten megbocsáthassa a bűnt és mégis szent Isten maradjon. Soha ne fogadj el olyan nézetet, amely Isten Atya voltára hivatkozva elhomályosítja a megváltást. A kijelentés azt mondja Istenről, hogy nem bocsáthat meg. Saját természetének mondana ellene, ha megtenné. Egyetlen módon nyerhetünk bocsánatot, ha a kiengesztelés visszavisz minket Istenhez. Isten bocsánata csak a természetfeletti birodalomban természetes.

A megbocsátás csodájához képest a megszentelődés megtapasztalása csekély. A megszentelődés egyszerűen a bűnbocsánat csodálatos kifejeződése az emberi életben. Az emberben a legmélyebb hálát Isten iránt a bűnbocsánat ébreszti. Pál soha nem tudott betelni ezzel a csodával. Amikor végre rájössz, mibe került Istennek, hogy megbocsáthasson, Isten szeretete úgy megragad, mintha satuba lennél szorítva.

Mindenekelőtt

Buzdítalak azért, hogy mindenekelőtt tartassanak könyörgések, imádságok, közbenjárások, hálaadások minden emberért, királyokért és minden hatalomban lévőkért…             — 1Timótheus 2,1. 2.
Amikor követjük az útmutatásokat Isten Igéjében, és a fő dolgokat az első helyre tesszük, eredményeket érünk el. Ez különösképpen igaz ennek az Igének az esetében. Ha követjük az útmutatásokat, és az első dolgokat az első helyre tesszük, számíthatunk arra, hogy Istentől megkapjuk azt, amiről gondoskodott a számunkra.
A „mindenekelőtt” azt jelenti, hogy mindenekelőtt. De figyeld meg, hogy a könyörgések, az imádságok, az esedezések mellett az Ige a „hálaadásokat” is említi.
A félreértések elkerülése végett, és hogy pontosan értsük, kikről beszél, Pál a továbbiakban meghatározza, kik azok a „minden ember”. A „királyok”-hoz értendők az elnökök, a kormányzók és a nemzet más vezetői. A „minden hatalomban lévők”-höz tartoznak az országos, a megyei és a városi vezetők, stb.
Ha keresztények lévén Isten kedvében akarunk járni, kiket helyezünk előre az ima- és hálaadási listánkon? Saját magunkat? Gyermekeinket, unokáinkat? Egyházunkat? Nem. Ha Isten kedvében akarunk járni, akkor azt kell tennünk, amit Isten mondott. Mindenekelőtt imádkoznunk és hálát adnunk kell mindazokért, akik hatalomban vannak.

Változtasd meg a gyermekeid életét

És gyermekeid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz gyermekeid békessége.
– Ésaiás 54:13

 Túl sok keresztény szülő pazarolja arra az idejét, hogy a gyermekeik felől aggodalmaskodnak.

Évekkel ezelőtt Gloria és én észrevettük, hogy az ördög meg akarja vetni a lábát a gyermekeink életében. Ezért egyik hétvégén fogtuk a konkordanciánkat és négy vagy öt bibliafordítást, majd elkezdtünk igéket keresni, és ezekkel kapcsolatban közös akarattal papírra vetettünk imádságokat.

Rámásztunk az ördög nyakára az Igével, és elkezdtük mondogatni: „Hála Istennek, a gyermekeink nem mennek a pokolba. Hála Istennek, hogy az Úr tanítványai, és nagy a békességük!” Ahelyett, hogy aggodalmaskodva járkáltunk volna, Istent dicsértük a megoldásért.

A dolgok nem változnak meg azonnal. Keresztül kellett még mennünk néhány nehéz időszakon, de az Ige kezdte megfordítani a dolgokat. Ma a gyermekeink teljes szívükből Istent szolgálják.

Ha a gyermekeid nem jó irányba tartanak, ne pazarold aggodalmaskodásra az idődet. Kezdj el hinni! Hozd működésbe az Igét az életükben. Kötözd meg az Igével az ördögöt, és mondd meg neki, hogy a gyermekeid nem lehetnek az övé. Majd kövesd a Máté 9:38 utasítását: „Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába,” akik elérik a gyermekeiket. Isten tudja, kire fognak hallgatni, és tudja, hogyan hozza azokat az embereket a gyermekeid útjába a megfelelő időpontban.

Ragadd meg Isten Igéjét a gyermekeiddel kapcsolatban, és ne engedd el – előbb vagy utóbb az az Ige meg fogja őket ragadni.

Igei olvasmány:  Zsoltár 127