A LÉLEK BÉKÉT ÉS ÖRÖMÖT HOZ

       
  "A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által." (Róm 15:13)
 

  Sokaknak beszélünk a Szentlélekben való részesedésről, és néhányan úgy magyarázzák, hogy abból kártétel származik a gyülekezetek részére. Az örök élet a Szentírás élő alkotóelemeinek a befogadásában és az Isten akaratának megcselekvésében áll. Ez jelenti Isten Fiának testét enni és vérét inni. Akik így cselekszenek, azok számára világosságra jő az élet és a halhatatlanság az evangélium által, mert Isten szava valóság és igazság, lélek és élet. Mindenki előjoga, aki hisz Jézus Krisztusban mint személyes megváltójában, hogy Isten Szavából táplálkozzék. A Szentlélek befolyása az Igének, a Bibliának - mely örökkévaló igazság - olyan hatalmat ad, ami az imádkozó szívvel kutatóknak lelki erőt és izomzatot kölcsönöz.
  "Tudakozzátok az írásokat - jelentette ki Krisztus -, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam." (Jn 5:39) Azok, akik a felszín alá ásnak, felfedezik az igazság elrejtett magjait. A Szentlélek az őszinte kutató mellett van. Ragyogó fénnyel világítja meg az Igét, az igazságot pedig új és friss jelentőséggel vési az elmébe. A kutatót a béke és öröm még sohasem tapasztalt érzése tölti el. Az igazság gazdagságát úgy fogja fel, mint még soha azelőtt. Új, mennyei fény ragyog az Igén, megvilágítva annak betűit, mintha aranyból vésték volna ki őket. Maga Isten szólt az értelemhez és a szívhez, így tette az Igét életté és Lélekké.
  Az Igének minden igaz kutatója Istenhez emeli szívét, könyörögve a Lélek segítségéért. Hamarosan felfedezi azt, ami őt az állítólagos tanítók légből kapott állításai fölé emeli, kiknek gyenge, ingatag elméleteit nem támasztja alá az élő Istennek Szava. (Manuscript Releases, 21. kötet, 131-132. oldal)

Amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is aképpen cselekedjetek azokkal!
Lukács 6,31

Uram! Mi emberek nem vagyunk függetlenek egymástól. Ellenkezőleg. Látható és nem észlelt területeken egészen szorosan beletartozunk az emberiség nagy közösségébe. Ha ez az együttélés tisztázatlan és rendezetlen, akkor csak teljes zűrzavar állhat elő. Mit várok az emberek részéről? Gondolataim túlnyomó többsége ezzel foglalkozik. Igényes vagyok mindenki irányában. Kielégítetlen igényeim miatt tele vagyok panasszal. Egyesek ellen is, de meg az egész emberiség ellen is. Szeretnéd, ha - legalább kivételesen - ma nagyon komolyan elgondolkoznám azon, mit várhatnak el tőlem joggal az emberek? Legelsősorban is a mellettem élő enyéim. De még inkább azért is szólsz így hozzám, mert be akarod láttatni velem, milyen életet vár tőlem Isten.

Uram! Te így éltél. Ezért nem volt a földön áldottabb élet a tiédnél. Követőid között is voltak, akik - legalábbis - igyekeztek így élni. Az ő útjukon is áldás nőtt. Add belém erődet, mellyel igényeimről csöndesen le tudok mondani, de amellyel az előttem álló igényeket teljesíteni igyekszem.

ÁTKELÉS A JORDÁNON

"Felkelt azért Józsué jó reggel, és elindultak Sittimből, és eljutottak a Jordánhoz." Józsué 3,1

A kezdet ideje mindig a "jó reggel". Ha ezt elmulasztod, nem jó az egész nap. Ne számold, hogy hány órát alszol! Döntsd el - felkelek azért, mert az Úr mondja, mert ő akarja, ő az első, ő vár engem a csendben. "Mihelyt meglátjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek frigyládáját, és a... papokat, ti is induljatok... és menjetek utána." Nem lehetett belerohanni a Jordánba. Az átkelésnek megvolt az Isten szerinti rendje. A hívő népnek az a baja, hogy nem képes alárendelni magát Isten akaratának. Minden akaratomnak bele kell fulladnia a Jordánba. Ne legyenek megcsontosodott szokásaink. Mindennek megvan az isteni rendje. Ha nem úgy mentek volna a papok, ahogy Isten parancsolta, nem nyílt volna szét a Jordán. A frigyláda ment át először a Jordánon. Benne volt a két kőtábla, a mannás korsó és Áron kivirágzott vesszeje. Magát az Urat jelképezte. A mi frigyládánk a Golgota keresztje. Hordozod a frigyládát, ott él benned Jézus? Nem elnyomottan, nem úgy, hogy szenved. Lévi fiainak ez volt a dolga, hogy hordozzák az Urat, a többiek pedig menjenek utánuk. Mintha Jézust hallanám: Kövess engem lépésről lépésre! Cselekedeteidben úgy járj, ahogyan ő. "Nem jártatok ezen az úton soha azelőtt." A frigyládát hordozó papok és a nép között kétezer singnyi távolságot kellett hagyni. Várd meg a kétezer singet, és amikor látod az utat, akkor menj. Nem járhatsz tovább egy olyan úton, amelyikben mindig ott van az akaratod, magad dicsőségére hívősre festve. Amíg a régit aka-rod járni, nem kerülsz át a Jordánon. Ez a nép egyszer már ott volt a Jordánnál, és 40 évre visszakerült a pusztába. Nehogy ez történjen veled!

Az éhezőket megelégíti

?Mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket"
(Zsolt 107,9).

   Jó, ha az ember vágyakozik, és annál jobb, minél mélyebbről jön ez  a vágyakozás. Az Úr megelégíti lelkünk vágyakozását, akármilyen nagy és mindent átható legyen is az. Legyenek bátran vágyaink, mert az Úr nagylelkűen teljesíteni akarja azokat. Nem jó az olyan lelkiáliapot, amelyben elégedettek vagyunk önmagunkkal, és nincsenek kívánságaink. A több kegyelem utáni sóvárgás, és a szavakban ki nem fejezhető gyötrelem nem más, mint a növekedéssel együttjáró szenvedés, ezért csak javunkra szolgál, ha egyre többször érezzük azt.  Áldott Urunk, add, hogy szüntelenül vágyakozzunk a nemes dolgok után, de leginkább a legmagasztosabb dolgok iránt.

   Az éhség egyáltalán nem kellemes érzés, de boldogok, akik éheznek és szomjaznak Isten igazságára. Ő az ilyenek éhségét nemcsak némi eledellel csillapítja, hanem teljesen megelégíti az igazán éhezőket. Nem valami hitvány étellel táplálja őket, hanem Urunkhoz méltó nagyszerű eledellel, kegyelmének javaival tölti be őket.   Ezért ne panaszkodj, ha lelked éhezik és sóvárog benned, lásd, a  zsoltáros szintén éhezett és vágyakozott Isten dicsőségének meglátására, és az Úr megelégítette. Örömteli hálaadása erről tanúskodik: ?Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket."

Istenem, hozzád fordulok, te vagy oltalmam!

    
          Istentől, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. (Róm 11,36)
    

     Van egy könyvjelzőm. Semmi különös, csak egy papírcsík, számomra mégis többet jelent ennél. Mindig ezt a könyvjelzőt használom az éppen terítéken lévő könyvben, és így gyakran szemem elé kerül az a biztatás, ami rajta van: Számodra Isten kezéből csak jó és üdvösséges dolog származik. Ő soha sem rak rád több terhet, csak annyit, amit elbírsz. Ha egy jó regényt olvasok, csak vándorol a könyvjelző, említést sem érdemel, de amikor valami nehezebb feladatra kell készülni, vagy éppen egy rosszabb periódusában vagyok életemnek, sűrűbben megakad a szemem a kis papíron. Mai igénk is egy ilyen mondat, könnyen átsiklunk felette, ha jó a "viszonyunk" vele. Persze hogy tőle van minden, tőle az életünk, a munkánk, a családunk.

     Persze hogy általa van minden, hitünk, megváltásunk, és természetesen érte van minden, hiszen hozzá megyünk. Ilyenkor a "jó regényben" jár a könyvjelző. De mi van, ha nem tudjuk elfogadni, hogy tőle, általa és érte van minden? Hogy tőle vannak a földrengések, árvizek, a halál. Ő tud nyomorúságunkról, betegségünkről, mégis hagyja, talán általa van ez is?Érte kell szenvednem is? Nehéz percek az ember életében, egy nehéz könyv, amiben a könyvjelző gyakran elénk kerül. És Isten azt mondja: Bizony, bizony tőlem, általam és értem van minden. Mert tőle van a golgotai kereszt, általa lehet rajta Krisztus, és Krisztusért lehet bűneinknek bocsánata. Ez minden.
    

          Bizony, mondom néktek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem jut be abba. (Lk 18,17)

    

     Urunk! Hálát adunk neked azért, hogy igéd nem állít minket kész helyzetek elé, hanem újra és újra szükségünk van arra, hogy átgondoljuk, megízleljük, amit te mondani akarsz nekünk. Kérünk, adj továbbra is nekünk könyvjelzőket, igéket, melyekből tanulhatunk.
     Dicsérünk téged, mert egész életünk tőled, általad, és reméljük, érted van. Ámen.

Naponként meghalni.

   

     Naponként halál révén állok.
     Korinthusi első levél 15, 31.
    
     Milyen különösen hangzik. Naponként halál révén állok. Hogy lehet, hogy mégsincs temetés?, - kérdi a világ. Hiszen jársz-kelsz, eszel-iszol, prédikálsz s teszed a dolgodat! Hát ezt nevezed te halálnak? De hiszen éppen ez az, amit nem érthet meg mindenki. Azt jelenti ez, hogy a keresztyén ember a halált mindig a hátán cipeli s annyit szenved tőle, hogy többet érez a halálból, mint az életből. És mégis azzal dicsekszik, hogy néki élete van, holott alig-alig, - sokszor egyáltalán nem érzi. Szüntelen harcban áll. Viaskodik benne halál és élet, bűn és kegyesség, jó és rossz lelkiismeret, öröm és szomorúság, reménység és rettegés, hit és hitetlenség, - azaz Isten és az ördög, a pakol és a mennyország. Erről a harcról beszél az apostol, mint aki azt megtapasztalta és meg is vívta. Eskü alatt mondja, hogy azok is igazságnak higyjék, akik egyébként nem érzik, meg sem értik.

    

          Oh örök Istenség,
          Mennyei szent Felség:
          Add jól megfontolnom
          Én mulandó voltom.
          Abban van az élet,
          Ha téged ismérlek.
          S kit elbocsátottál,
          Megváltómul adtál.