Az Úrnak Lelke van rajtam, mivelhogy fölkent engem, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.Lukács 4,18/a.19
Uram!
Uram!
KATONÁK KRISZTUSÉRT
ÖRÖMÜZENET
Uram!
Ünnepi pillanat volt az a názáreti templomban, amikor meghirdetted Isten országának evangéliumát. A mindenkinek szóló egyetemes kegyelmet. Próféciák teljesedését. Igehirdetésed nyomán öröm támadt. De ez csak hangulatnak bizonyult, mely hamar szertefoszlott. A templomfalakon kívül már nem kellettél a tieidnek. Bár a szabadulás lehetőségét hoztad nekik, megmaradtak szegénységükben, a régi bűnök terhe alatt, bilincsek között, vakon, örömtelenül.
Uram!
Sok egyházi évet engedtél végigélnem. Hálával emlékezem istentiszteleti órákra, amelyeken szavad édes ünnepélyességgel hullott a lelkembe. Amikor ámulattal felejtkeztem rajtad és tudtam: erre, erre van szükségem! S ma mégis a régi szívemmel, csüggedéseimmel vagyok itt előtted. Ne így legyen! Könyörögve kérlek téged, aki ma fáradhatatlanul újrakezded munkádat a lelkemen: ne így legyen! Szeretnélek ünnepi órán odaadással hallgatni, és az élet kemény hétköznapjaiban hűséggel követni.
KATONÁK KRISZTUSÉRT
"Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, és felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével; mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde." (Ef 6:13-17)
A harcoló katonák sok nehézségnek néznek elébe: egyoldalú táplálékot kapnak, azt is sokszor csak korlátozott mennyiségben. Hosszú menetelés, nap mint nap, rögös utakon, perzselő napon, éjjel kinn a szabad ég alatt táboroznak, takaró csupán a csillagos ég, kitéve az áztató esőnek és a dermesztő hidegnek, éhesen, elgyengülve, kimerülve, az ellenség céltáblájaként, sokszor halálos veszélyben. A katonák megtanulják, mit jelent a nehézség. Azok, akik Krisztus hadseregébe sorakoznak, szintén várhatják, hogy nehéz dolguk lesz, és hogy Krisztusért fájdalmas megpróbáltatásokat kell elviselniük. De akik vele szenvednek, vele együtt fognak uralkodni is.
Ki az közülünk, aki mikor beállt a szolgálatba, az élet kényelmét remélte, hogy akkor lehet szolgálaton kívül, amikor neki tetszik, hogy félreteheti a katonai felszerelést és civil ruhába öltözhet, az őrhelyen alhat, és hogy Isten ügyét elmarasztalásnak teheti ki? A könnyelműek nem fogják gyakorolni az önmegtagadást és a csendes hosszútűrést. Amikor emberek kellenek arra, hogy kemény támadást intézzenek Isten ügyéért, nem készek azt válaszolni: "Itt vagyok én; küldj engemet." Nehéz és emberpróbáló munkát kell elvégezni, de áldottak azok, akik készek ezt megtenni, amikor nevüket szólítják. Isten nem fogja megjutalmazni az eljövendő világban azokat a nőket és férfiakat, akik csak azt keresték, hogy itt teljes kényelmük legyen.
Mi most harcmezőn vagyunk. Nincs idő a pihenésre, nincs idő könnyelműségre, nincs idő önző engedékenységre. Miután előrenyomultál, tovább és újra harcolnod kell; hódítóként kell előrehaladnod és hódítani, új erőt gyűjtve újabb küzdelmekhez. Minden győzelem növeli a bátorságot, a hitet és az elhatározottságot. Isteni erő által sokkal erősebbnek bizonyulsz, mint amivel az ellenség megmérkőzhetnék. (Signs of the Times, 1891. szeptember 7.)
Áldott az Úr, Izrael Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét.
Lukács 1, 68.
Az első eljövetelkor Isten félelmes sűrű-fekete felhőben érkezett, tűzzel, füsttel, dörgéssel és harsonaszóval, oly döbbenetesen, hogy Izrael fiai rémült félelemmel mondták Mózesnek: "Te beszélj velünk és mi hallgatunk; de Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk." Akkor a törvényt adta nékik Isten. A törvény félelmetes: nem szívesen halljuk. A törvény rettenet a lelkiismeretnek, úgy hogy az ember sokszor szinte kétségbe esik tőle. De volt második el jövetel is: a Krisztusé. Nem félelmetes, hanem szelíd. Nem döbbenetes, mint az ótestámentomban, hanem irgalommal teljes. Nem a magasban dördül meg szava, hanem emberré alázkodik. A Sinai-hegyen rettegni kellett tőle, karácsonykor örülni lehetett néki, ott mennydörgés kísérte, itt angyalének. Ott harsonaszóval jött, itt szánakozással. Ott rémület, itt vigasztalás, öröm és szeretet. Ott ezt halljuk: "Mindaz, ami a hegyet érinti, halállal lakoljon", itt pedig maga üzeni: "Mondjátok meg a Sion leányának: Imhol jön néked a te királyod." Lám ez a különbség a törvény és evangéliom között. A törvény haragot és gyűlöletet szül, az evangéliom pedig kegyelmet ad. A Sinai-hegy alatt Izrael fiai hallani se kívánták Isten szavát, most pedig nem tudunk betelni vele, olyan édes az. Azért ha félelem, vagy fájdalom gyötör, ne a Sinai-hegyre menekülj, hogy a törvény cselekedeteiben keress menedéket, hanem fordulj az evangéliomhoz. Mert csak az evangéliom szól így: "Bűneid meg vannak bocsátva, eredj el s többé ne vétkezzél!"
Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett
mindattól, amitől rettegtem. (Zsolt 34,5)
Kórházi ágyamon feküdtem. Nemcsak szívemben voltam riadt, hanem minden riadalmat keltett bennem, ami körülvett. Fehér csempék, repedezett fal, rozoga ágy és matrac. Valahogy mindenből sugárzott: "Vigyázz! Hozzá nem érj semmihez, mert elkapsz valami nyavalyát." És ide jöttem én a gyógyulás reményében, de magam számára sem tudtam meggyőző lenni. A nővér hideg és kimért. Közli a tudnivalókat, néhány gyógyszert a kezembe önt, mellékelve a használati utasításukat is. Az orvos magas, fiatal férfi. Bizalmam támad felé. Legalább ennyi. "Rutin műtét" - mondja, hetente több ilyet is végez, nem kell aggódni. Kár, hogy én nem tudom az egészségemet, hovatovább az életemet ilyen "rutinként" kezelni. Azután egyedül hagy a kórteremben és egyedül a gondolataimban. Úgy érzem, szokásos válságmegoldási kísérleteim sorban kudarcot vallanak. Míg eszembe nem jut egy régi, jól bevésődött mondat: Isten megsegíti övéit. Itt is, ma is. Lehet az akár lerobbant kórházi ágy is. Mert ő, aki szalmán, állatok között született tudja, hogy lehet magányos az ember. Hogy lehet szívében félelem. És tudja azt is, mit jelent másoknak kiszolgáltatva lenni. Így hát az Úrhoz folyamodtam. Éreztem, ha rá bízom magam, szívemben nincs helye félelemnek, mert ő megsegíti övéit!
A harcoló katonák sok nehézségnek néznek elébe: egyoldalú táplálékot kapnak, azt is sokszor csak korlátozott mennyiségben. Hosszú menetelés, nap mint nap, rögös utakon, perzselő napon, éjjel kinn a szabad ég alatt táboroznak, takaró csupán a csillagos ég, kitéve az áztató esőnek és a dermesztő hidegnek, éhesen, elgyengülve, kimerülve, az ellenség céltáblájaként, sokszor halálos veszélyben. A katonák megtanulják, mit jelent a nehézség. Azok, akik Krisztus hadseregébe sorakoznak, szintén várhatják, hogy nehéz dolguk lesz, és hogy Krisztusért fájdalmas megpróbáltatásokat kell elviselniük. De akik vele szenvednek, vele együtt fognak uralkodni is.
Ki az közülünk, aki mikor beállt a szolgálatba, az élet kényelmét remélte, hogy akkor lehet szolgálaton kívül, amikor neki tetszik, hogy félreteheti a katonai felszerelést és civil ruhába öltözhet, az őrhelyen alhat, és hogy Isten ügyét elmarasztalásnak teheti ki? A könnyelműek nem fogják gyakorolni az önmegtagadást és a csendes hosszútűrést. Amikor emberek kellenek arra, hogy kemény támadást intézzenek Isten ügyéért, nem készek azt válaszolni: "Itt vagyok én; küldj engemet." Nehéz és emberpróbáló munkát kell elvégezni, de áldottak azok, akik készek ezt megtenni, amikor nevüket szólítják. Isten nem fogja megjutalmazni az eljövendő világban azokat a nőket és férfiakat, akik csak azt keresték, hogy itt teljes kényelmük legyen.
Mi most harcmezőn vagyunk. Nincs idő a pihenésre, nincs idő könnyelműségre, nincs idő önző engedékenységre. Miután előrenyomultál, tovább és újra harcolnod kell; hódítóként kell előrehaladnod és hódítani, új erőt gyűjtve újabb küzdelmekhez. Minden győzelem növeli a bátorságot, a hitet és az elhatározottságot. Isteni erő által sokkal erősebbnek bizonyulsz, mint amivel az ellenség megmérkőzhetnék. (Signs of the Times, 1891. szeptember 7.)
Kegyelemmel jön
Áldott az Úr, Izrael Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét.
Lukács 1, 68.
Az első eljövetelkor Isten félelmes sűrű-fekete felhőben érkezett, tűzzel, füsttel, dörgéssel és harsonaszóval, oly döbbenetesen, hogy Izrael fiai rémült félelemmel mondták Mózesnek: "Te beszélj velünk és mi hallgatunk; de Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk." Akkor a törvényt adta nékik Isten. A törvény félelmetes: nem szívesen halljuk. A törvény rettenet a lelkiismeretnek, úgy hogy az ember sokszor szinte kétségbe esik tőle. De volt második el jövetel is: a Krisztusé. Nem félelmetes, hanem szelíd. Nem döbbenetes, mint az ótestámentomban, hanem irgalommal teljes. Nem a magasban dördül meg szava, hanem emberré alázkodik. A Sinai-hegyen rettegni kellett tőle, karácsonykor örülni lehetett néki, ott mennydörgés kísérte, itt angyalének. Ott harsonaszóval jött, itt szánakozással. Ott rémület, itt vigasztalás, öröm és szeretet. Ott ezt halljuk: "Mindaz, ami a hegyet érinti, halállal lakoljon", itt pedig maga üzeni: "Mondjátok meg a Sion leányának: Imhol jön néked a te királyod." Lám ez a különbség a törvény és evangéliom között. A törvény haragot és gyűlöletet szül, az evangéliom pedig kegyelmet ad. A Sinai-hegy alatt Izrael fiai hallani se kívánták Isten szavát, most pedig nem tudunk betelni vele, olyan édes az. Azért ha félelem, vagy fájdalom gyötör, ne a Sinai-hegyre menekülj, hogy a törvény cselekedeteiben keress menedéket, hanem fordulj az evangéliomhoz. Mert csak az evangéliom szól így: "Bűneid meg vannak bocsátva, eredj el s többé ne vétkezzél!"
Isten tevé mindezeket.
Hogy lássuk, mennyire szeret.
Keresztyének, jer zengjetek,
Az Úrnak öröméneket!
Hogy lássuk, mennyire szeret.
Keresztyének, jer zengjetek,
Az Úrnak öröméneket!
Ments meg, Uram, félelmeimtől!
Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett
mindattól, amitől rettegtem. (Zsolt 34,5)
Kórházi ágyamon feküdtem. Nemcsak szívemben voltam riadt, hanem minden riadalmat keltett bennem, ami körülvett. Fehér csempék, repedezett fal, rozoga ágy és matrac. Valahogy mindenből sugárzott: "Vigyázz! Hozzá nem érj semmihez, mert elkapsz valami nyavalyát." És ide jöttem én a gyógyulás reményében, de magam számára sem tudtam meggyőző lenni. A nővér hideg és kimért. Közli a tudnivalókat, néhány gyógyszert a kezembe önt, mellékelve a használati utasításukat is. Az orvos magas, fiatal férfi. Bizalmam támad felé. Legalább ennyi. "Rutin műtét" - mondja, hetente több ilyet is végez, nem kell aggódni. Kár, hogy én nem tudom az egészségemet, hovatovább az életemet ilyen "rutinként" kezelni. Azután egyedül hagy a kórteremben és egyedül a gondolataimban. Úgy érzem, szokásos válságmegoldási kísérleteim sorban kudarcot vallanak. Míg eszembe nem jut egy régi, jól bevésődött mondat: Isten megsegíti övéit. Itt is, ma is. Lehet az akár lerobbant kórházi ágy is. Mert ő, aki szalmán, állatok között született tudja, hogy lehet magányos az ember. Hogy lehet szívében félelem. És tudja azt is, mit jelent másoknak kiszolgáltatva lenni. Így hát az Úrhoz folyamodtam. Éreztem, ha rá bízom magam, szívemben nincs helye félelemnek, mert ő megsegíti övéit!
Utainkon kísérjen mindig az Úristen és adjon alkalmas
időt. Isten járjon előttünk az úton, amerre megyünk,
és legyen segítségünkre életünk minden útján. Ezt
kívánom neked, magamnak és mindnyájunknak. Őrizze meg
az Úristen erőnket, és ne engedjen bennünket
tehetetlenül vergődni sohasem. (ősi ír áldás)
Krisztusom, légy ott, ahol vagyok, ahol megtaláltál, ne engedj el! Erős vágygyal fordulok ma Feléd, és szólítom a Háromságos Egyetlen Istent. A Háromságos hitében élek. Egységének egyetlenségét vallom és élem. Ámen.
időt. Isten járjon előttünk az úton, amerre megyünk,
és legyen segítségünkre életünk minden útján. Ezt
kívánom neked, magamnak és mindnyájunknak. Őrizze meg
az Úristen erőnket, és ne engedjen bennünket
tehetetlenül vergődni sohasem. (ősi ír áldás)
Krisztusom, légy ott, ahol vagyok, ahol megtaláltál, ne engedj el! Erős vágygyal fordulok ma Feléd, és szólítom a Háromságos Egyetlen Istent. A Háromságos hitében élek. Egységének egyetlenségét vallom és élem. Ámen.
ÖRÖMÜZENET
"Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod." Zakariás 9,9
Adventnek ez az Ige az örömüzenete, a vezérigéje. Így mondja a Zsoltárok 40,8: "Íme jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem." Evangéliumként olvasd, hogy jön Jézus. Hangzik az ígéretek sokasága: "Gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk" (Ézs 9,6). "De te Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen" (Mik 2,5). Szinte hallani lehet az Ószövetség végén a lépéseket - jön! Angyalok hirdetik, ég és föld ujjong, betlehemi pásztorok, napkeleti bölcsek, mind-mind mondják: jön! Jön a betlehemi gyermek! Kinyitottad-e már Előtte a szíved ajtaját? Jézus hívő gyülekezetnek mondja a Jelenések könyvében: "Az ajtó előtt állok és zörgetek." Talán vannak még csukott ajtók az életedben. Kérdezd meg: Uram, hol nyithatnék még újabb ajtót Neked? - hogy ne kelljen tovább búsan várnod. Lehet, hogy régen ott áll már az anyagi életed vagy a gondolatvilágod ajtaja előtt. Mennyire csukott sokszor a Szentlélek előtt a legbelső ajtó. Belenéztél-e már abba, hogy mennyi mindent megteszel - de miért? Igazán az Úrért, igazán az iránta való szeretetből? Igazán azért, hogy ő legyen a Király az életedben? Csak akkor oldódik meg minden nálatok, ha ő lesz a Messiás, a Felkent, a Király! Ha alárendelitek magatokat uralmának, elkezdődik nálatok is a békeuralom. Bár lehetnél az a valaki, aki teljes szívből és egészen megnyitja az ajtót, hogy az a kereszten átszögezett kéz ne zörgessen hiába.
Szüntelenül az Úrra nézni
?Szüntelenül az Úrra tekintek, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van" (Zsolt 16,8).
Így kell élnünk. Ha szüntelenül az Úrra tekintünk, akkor a miénk a legnemesebb társ, a legszentebb példakép, a legkedvesebb vigasztalás és a legnagyobb segítség. Tudatos határozottsággal nézzünk mindig az Úrra, és váljon ez állandó életformánkká. Mindig az Úr szemét keresse szemünk, hangjára figyeljen fülünk - ez az istenfélő ember helyes magatartása. Isten közel van a hívőhöz, bárhová néz, meglátja Istent. Ő irányítja a hívő életét, Ő tölti meg tartalommal a gondolatait.
Mennyi hiábavalóságot kerülhetnénk el, mennyi bűnt győzhetnénk le, mennyi erényről tehetnénk bizonyságot, mennyi örömöt tapasztalhatnánk meg, ha valóban szüntelenül az Úrra néznénk. Miért nem tesszük hát ezt?
Csak így lehetünk biztonságban. Ha sohasem feledkezünk meg az Úrról, egyre nagyobb biztonságot és bizonyosságot érzünk, mert valósággá válik, hogy Ő közel van hozzánk. Jobbunkon van, hogy vezessen és segítsen minket. Nem tántoríthat meg sem a félelem, sem az erőszak, sem a csalárdság, sem a ravaszság. Akinek Isten van ajobbján, az biztosan áll. Nem fél az igazság ellenségeitől. Hiába támadnak rá, Isten erősen tartja őket. Isten velünk marad. Kitől kellene hát félnünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése