A várakozás fontossága

„Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet…” (Jakab 1:4)
Kérdezted már valaha Istentől: „Miért kell ilyen sokáig várnom?” Ha igen, íme, négy fontos dolog, amit tudnod kell: 1) A várakozás megedz. A várakozással töltött idő tanulásra fordított idő is lehet. Ha pedig tanulsz, azzal nem veszítesz. Isten fel fog készíteni a csatára, mert ő jó hadvezér. „Áldott az Úr, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat” (Zsoltárok 144:1). 2) A várakozás helyreigazít. A zsoltáros ezt írta: „Mielőtt nyomorúság ért, tévelyegtem, de most megtartom beszédedet” (Zsoltárok 119:67). A fájdalom hasznos lehet. A nehézségek lelki fejlődéshez vezethetnek, ha hajlandó vagy okulni belőlük. A fájdalom arra kényszerít, hogy Istenhez fordulj válaszokért, hogy őrá támaszkodj, és ne másokra, hogy tanulj abból, hol csúsztál félre, hogy éhezz Isten jelenlétére és gyógyító érintésére, hogy hallgass az ő útmutatásaira, és vedd észre, milyen változásokat akar hozni életedbe. Igen, így van, a fájdalmat fejlődéssé alakíthatod. 3) A várakozás felfedi a körülötted lévők valódi szándékait. A motivációkat nem mindig könnyű felismerni. Bízz Istenben, de az embereket tedd próbára! Ezt mondja a Szentírás is: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben…” (5Mózes 8:2). Az emberek sokáig tudják rejtegetni szándékaikat és motivációikat, de a várakozás általában felszínre hozza az igazságot. 4) A várakozás időt ad Istennek arra, hogy megoldja a problémát. Isten csodatévő Isten, ne siess tehát előre, ne előzd le, ne foszd meg a lehetőségtől, hogy megmutassa csodatévő hatalmát az életedben!

Az imameghallgatás gátjai

„Ha kiált hozzám, meghallgatom…” (Zsoltárok 91:15)

Amikor a Fő utcán megnyílt egy éjszakai szórakozóhely, egy gyülekezet, amely csupán száz méterre volt tőle, egy 24 órás imavirrasztást szervezett. Azt kérték Istentől, hogy a klub égjen le. Egy héten belül villám csapott az épületbe, és porig égette azt. A klub tulajdonosa beperelte a gyülekezetet, amely tagadta a felelősséget. A bíró, miután meghallgatta mindkét fél érvelését, ezt mondta: „Úgy tűnik, bárki is a bűnös, a nightclub tulajdonosa hisz az imádság erejében, míg a gyülekezet nem”.

Az imameghallgatás első akadálya az, ha nem imádkozunk. Ez egyszerűen hangzik, de nem kapunk választ imáinkra, ha nem imádkozunk. Ha azt mondjuk, hogy hiszünk az ima erejében, az még nem jelenti azt, hogy imádkozunk is. Jakab azt írja: „… nem kapjátok meg, mert nem kéritek” (Jakab 4:2). Időt kell szánnunk arra, hogy kérjük Istentől azt, amit szeretnénk, amire szükségünk van. Néha végiggondoljuk magunkban a helyzeteket, vagy beszélünk róluk a barátainkkal, vagy kívánjuk, vagy reméljük, de nem imádkozunk. A gondolkodás, kívánás, reménykedés és másokkal való beszélgetés nem imádság; csak az imádság imádság! Ha van valamilyen szükségünk, vagy egy olyan helyzet, ami aggaszt, csak akkor imádkozunk, ha Istennel beszélünk róla.

Isten azt várja, hogy kéréseinket tárjuk elé imádságban. Ő sohasem fárad bele abba, hogy hozzá jövünk! Ő képes, hajlandó és kész rá, hogy az érdekünkben cselekedjen, de csak akkor, ha imádkozunk. Jézus azt mondta: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik” (Máté 7:7-8).



„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához…” (Zsidókhoz írt levél 4:16)

Az imameghallgatás második akadálya a bizalom hiánya! Ha megértjük, hogy Isten megváltott gyermekeiként jogunk van közeledni Hozzá bármikor, képesek leszünk legyőzni az ellenség próbálkozásait, amikor arra akar rávenni, hogy kárhoztassuk magunkat. Ennek eredményeként bizalommal közeledünk Istenhez. Többé nem mondjuk azt magunknak: „Tudom, hogy az Úr képes ezt megtenni, de nehezen tudom elhinni, hogy meg is fogja tenni értem”. Azért gondolunk ilyesmiket, mert azt hisszük, hogy nem vagyunk méltók. Jézus méltóvá tett minket! Amikor Istenhez jövünk, számíthatunk arra, hogy kegyelmes lesz hozzánk. „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” A kegyelem azt jelenti, hogy Isten megadja nekünk azt, amit nem érdemlünk meg, ha van elég bizalmunk ahhoz, hogy kérjük. Jézus nevében kérjük, nem a magunkéban. Jézust visszük az Atya elé, nem pedig sajátmagunkat. Jézus nélkül semmik vagyunk! Isten kész sokkal többet tenni annál, amit kérni vagy elgondolni tudnánk (Efézus 3:20). Gyakorolnunk kell tehát a hitünket, és bizalommal kérve igénybe venni mindazt, amit Ő meg tud tenni.

Helen Poole azt írja: „A négyéves kislányom mindig imádkozni szokott lefekvés előtt. Egy este csak imádkozott és imádkozott, a hangja egyre halkult, s végül már csak a szája mozgott. Aztán azt mondta: ’ámen’. Így szóltam: ’Édesem, nem hallottam, mit mondtál.’ Ő így válaszolt: ’Anya, nem hozzád beszéltem.’ Ha megértjük, hogy jogunk van Istennel beszélni, és hogy Ő odafigyel minden szavunkra, akkor bizalommal imádkozunk.



„Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr.” (Zsoltárok 66:18)

Az imameghallgatás harmadik akadálya a bűn! Lillian Pearsall a következőről számol be: „Amikor telefonos ügyfélszolgálati munkakörben dolgoztam, egy ügyfél egy fizetős telefonon a megengedettnél hosszabb ideig folytatott távolsági hívást. Többszöri udvarias figyelmeztetésem ellenére sem volt hajlandó bedobni az időtúllépés miatt szükséges érméket. Ehelyett dühösen szitkozódva lecsapta a telefont. Néhány másodperccel később újra a vonalban volt, valamivel nyugodtabban. „Tisztelt kezelő, kérem, engedjen ki a telefonfülkéből! Fizetek, csak engedjen ki!” Nyilvánvalóan bezárta magát, és tévesen úgy gondolta, hogy én irányítom a telefonfülkék ajtaját is. Szívesen kifizette a többletidő miatt szükséges díjat, és tanácsomra egy jó erőset rúgva az ajtóba kiszabadította magát.”

A be nem vallott bűnök bezárnak minket, Istent pedig kizárják. Ha rejtett bűn van a szívünkben, nem tudunk abban bízva imádkozni, hogy Isten válaszolni fog. Ha viszont azt kérjük Istentől, hogy leplezze le bűneinket, Ő megteszi. És amikor felfedi azokat, el kell bánnunk velük, ha azt akarjuk, hogy a kommunikációs vonal nyitott maradjon. Ha Isten emlékeztet minket egy helyzetre, amelyben nem helyesen jártunk el, nem tehetjük meg, hogy egyszerűen csak a szőnyeg alá söpörjük; el kell ismernünk azt, és el kell fogadnunk Isten bocsánatát.

Amiket mi „kis dolgoknak” nevezünk, bűnös szokásokká és egy életen át tartó viselkedésmintákká fejlődnek. Amikor tehát feltárja Isten a bűnünket, meg kell bánnunk, és fel kell hagynunk vele. Komolyan kell vennünk Őt – méghozzá rögtön! Ez azt jelenti, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a Vele való kapcsolatunk akadálymentessé váljon. Így imáink meghallgatásra és válaszra találnak.



„…ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.” (1János 5:14)

Az imameghallgatás negyedik akadálya, ha olyasmit kérünk, ami kívül esik Isten akaratán. A Biblia azt mondja: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.” Az egyik legjobb módja annak, hogy biztosítsuk, hogy Isten akarata szerint imádkozunk, ha az Ő Igéje alapján imádkozunk. Használj fel egy verset, egy szakaszt vagy egy alapelvet a Szentírásból, hogy ezzel támogasd imádat, mert Isten azt mondja: „Gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem” (Jeremiás 1:12)!

Néha vannak dolgok, amikért imádkozni akarunk, de nem vagyunk biztosak benne, hogy azok Isten akarata szerintiek-e a Szentírás szerint. Ebben az esetben egyszerűen csak kérnünk kell Istent, hogy adja meg, ha ez az Ő akarata, és segítsen nekünk abban, hogy elégedettek legyünk az Ő döntésével. Augustinus azt mondta: „Ó, Uram, add meg, hogy úgy tudjam tenni a te akaratodat, mintha az enyém lenne; hogy te is úgy tehesd az enyémet, mintha a Te akaratod lenne.” D. L. Moody pedig a következőt javasolta: „Terjeszd Isten elé kérésed, aztán mondd: ’A Te akaratod legyen meg, ne az enyém!’ A legédesebb lecke, amit Isten iskolájában megtanultam, hogy hagyjam, hogy Isten válasszon helyettem.”

Ha Istennel összhangban imádkozunk, meg fogjuk kapni, amit kérünk. Lehet, hogy várnunk kell, mert Isten időzítése része az Ő akaratának, de be fog következni. Mondhatjuk azt: „Talán most még nem látom, de Isten megígérte nekem, tehát már úton van.” És ha Isten nem adja meg azt, amit kérünk, akkor valami jobbat ad, ha hitben járunk, és megőrizzük a jó hozzáállást.



„…nem kapjátok meg, mert rossz indítékból kéritek…” (Jakab 4:3 NIV)

Az imameghallgatás ötödik akadálya a rossz motiváció! Egy születésnapi partin, amikor a torta felszolgálásának az ideje elérkezett, egy Brian nevű kisfiú izgatottan harsogta: „Én a legnagyobb szeletet akarom!”. Az édesanyja megdorgálta: „Brian, nem helyes a legnagyobb szeletet kérni!” A kis fickó zavartan nézett rá, és így szólt: „De hát akkor hogy kapom meg?” Ha rosszak az indítékaid, imáid nem fognak meghallgatásra találni. Az indíték a „miért” a „mit” mögött. Amikor imádkozunk, az imádságunk indítéka sokkal fontosabb, mint maguk a szavak, amiket kimondunk. A tiszta szív, mely szereti Istent és szereti az embereket, mindig elfogadható indíték az Úr szemében. Az önzés elfogadhatatlan; a bosszúvágy elfogadhatatlan; a manipuláció és az utasítás elfogadhatatlan; a féltékenység elfogadhatatlan; a büszkeség elfogadhatatlan. Valójában bármilyen önző indíték elfogadhatatlan. A. W. Tozer azt írja: „Az önszeretet valóban nagyon nehéz munka. Gondolkozz el, vajon a legtöbb bánatot nem az okozza-e, hogy mások rosszat mondanak rólad! Amíg magadat kis istennek állítod be, akihez hűnek kell lenned, mindig lesznek olyanok, akik örömüket lelik abban, hogy sértegetik a bálványodat. Így hogyan remélhetsz belső békét? A szív szenvedélyes erőfeszítése, hogy megvédje magát minden sértéssel szemben, soha nem fogja az elmét nyugodni hagyni.”

Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk imádkozni, rendszeresen meg kell tisztítanunk a szívünket, főleg akkor, ha azon vesszük észre magunkat, hogy „a legnagyobb szeletet” akarjuk. Meg kell vizsgálnunk az indítékainkat. Fájdalmas lesz a szembenézés, de szükséges, ha azt szeretnénk, hogy imáinkra választ kapjunk.



„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt…” (Zsidókhoz írt levél 11:6)

Isten vágyik arra, hogy higgy benne! A Biblia azt mondja: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő… megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” A hit egy hatalmas szellemi erő. Ez az, amire Isten válaszol.

De arra számítanunk kell, hogy a hitünk megpróbáltatik. Az ellenség a kétségek és félelmek homályába fogja burkolni elménket. Amikor ezt teszi, meg kell vizsgálnunk a szívünket, hogy megtudjuk, mit mond. A szívünkben hihetünk Isten Igéjében még akkor is, amikor az elménk megkérdőjelezi azt. Arra kell tehát ráállnunk, ami a szívünkben van, és nem arra, ami a fejünkben van. Nem szabad hinnünk a kétségeinknek; kétségbe kell vonnunk a kétségeinket, és hinnünk kell Istennek!

Néha a kétség figyelem-eltereléssel kezdődik. Amikor figyelmünk elterelődik Isten ígéreteiről, kételkedni kezdünk. És ahogy egyre többet gondolunk a problémáinkra, hitünk ingadozni kezd. A fókuszált lézerhez hasonlóan kell Isten ígéreteire és erejére összpontosítanunk, valamint arra, hogy Ő kész a mi érdekünkben munkálkodni – a problémáinkra meg éppen csak vessünk egy pillantást. Nem tagadjuk a létezésüket, de nem vagyunk hajlandóak túl nagy figyelmet fordítani rájuk. Jakab azt írja: „De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember” (Jakab 1:6-8). Ahhoz kell horgonyoznunk magunkat, amit az Úr mond, és nem szabad ide-oda sodródnunk, amikor a körülményeink változni kezdenek.

HOGYAN BÁNSZ AZ EMBEREKKEL?

„…legyetek … a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10)

Azt mondják, hogy William Gladstone és Benjamin Disraeli nagyszerű vezetők voltak, de nagy ellenfelek. Sokan úgy tartják, hogy Gladstone, a Liberális Párt vezetője a viktoriánus Anglia legjobb tulajdonságait testesítette meg. Hivatása volt a köz szolgálata, nagyszerű szónok volt, mestere a pénzügyeknek és rendíthetetlenül becsületes ember. Négyszer választották meg Nagy-Britannia miniszterelnökének, ő az egyetlen ember a történelemben, akit ez a megtiszteltetés ért. Vezetése alatt Nagy-Britannia létrehozta a közoktatási rendszert, parlamenti reformokat vezetett be, és választójogot adott a munkásosztály jelentős részének. Disraeli, aki kétszer volt miniszterelnök, másfajta háttérből érkezett. Harmincas éveiben kezdett politizálni, és hírnevet szerzett diplomataként és szociális reformok megalkotójaként. Legnagyobb érdeme, hogy ő irányította a Szuezi-csatorna megvásárlását. Mindkét államférfi nagy dolgokat vitt véghez. De igazán az különböztette meg őket, ahogyan az emberekkel viselkedtek! Ezt a különbséget legjobban az a történet szemlélteti, amelyet egy fiatal hölgy mondott el, aki együtt vacsorázott a két vetélytárssal két egymást követő estén. Amikor megkérdezték, hogy mi volt a benyomásuk róluk, ezt mondta: „Amikor Mr. Gladstone mellett ültem a vacsoránál, úgy éreztem, ő a legokosabb ember Angliában, de Mr. Disraeli mellett úgy éreztem, én vagyok a legokosabb nő Angliában”. Fontos tanulság van ebben. A jó vezetők azzal nyerik el az általuk vezetett emberek bizalmát és barátságát, hogy a reflektorfényt magukról másokra irányítják. Valójában ez az alapelv bárkivel működik. Ezért mondja a Biblia: „legyetek … a tiszteletadásban egymást megelőzők!” (Róma 12:10)

Isten szeret téged, tényleg szeret!

„Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől?” (Róma 8:35)

Korlátozott értelmünk képtelen felfogni Isten szeretetét, mert az nincs feltételekhez kötve. Nem akkor szeret minket, „ha”, hanem „annak ellenére, hogy”. Lehet, hogy szülőként nem helyesled gyermekeid viselkedését, de azért mindig szereted és elfogadod őket. Pál megkérdezi: „Van-e valami, ami valaha is elválaszthat minket Krisztus szeretetétől?” (Róma 8:35 NLT). Aztán így válaszol: „…meg vagyok győződve, hogy… soha semmi nem választhat el minket az Isten szeretetétől…” (Róma 8:38 NLT). Nem észbontó? De elég nagy az egónk ahhoz, hogy azt higgyük, vannak bizonyos bűnök, amiken Isten nem tudja túltenni magát – úgy értem olyanok, amiket mi sohasem követtünk el. Emlékszel, hogy imádkozott a farizeus: „…Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is” (Lukács 18:11). Értsd meg: Isten mércéje a tökéletesség, és ezt ezer élet alatt sem érhetnéd el! Számunkra a kegyelem az egyetlen reménység. Isten iránti szeretetünk a tőle nyert bűnbocsánat mértékétől függ. A farizeusokra sokkolóan hatott, hogy Jézus megengedte egy rosszhírű nőnek, hogy a lábaihoz térdeljen, könnyeivel mossa, és hajával törölje őket szárazra. Azt gondolták: „Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös” (Lukács 7:39). Nos, nem arról van szó, hogy Jézus nem tudta, hanem arról, hogy neki ez nem számított. Azt mondta az asszonynak: „Megbocsáttattak a te bűneid” (Lukács 7:48). Aztán elmagyarázza nekünk a lényeget: „…akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret” (Lukács 7:47). És mi legyen a mi válaszunk Isten szeretetére? „Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk…” (1János 5:3).