Amit bírhatunk...
A mai nap imádsága:
Istenem!
Olyan jó, hogy van otthonom, van családom, s ellátsz mindazzal, amire
szükségem van, hogy megelégedetten élhessek. URam, oly sokszor mégis
olyasmit tartok nagyon fontosnak, ami másodlagos. Kérlek segíts, hogy
tisztán lássak, s észrevegyem naponta, mit, s miért adtál nekem! Add,
hogy mindennel, amit kaptam Tőled szolgálhassam ügyedet, s örömöt
szerezhessek velük másoknak! Ámen
Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?
1 Kor 4,7
Az ember szeret kérkedni azzal, amije van... sőt, olykor még azzal is dicsekszik - ilyen a bolond ember -, amije nincs. (Mint a nagyotmondó gyerekek a homokozóban, hogy kinek-kinek az apukája mit vesz majd neki!) Az igazán bolond ember mégis az - lásd "Gazdag és Lázár" vagy "A bolond gazdag" példázatát -, aki mindent megtart magának, rabja a vagyonának. Érdekes, hogy az emberek rendkívül büszkék tudnak lenni arra, amit sikerült megszerezniük, sőt olykor kíméletlenül rátartiakká is válnak. Ugyanakkor az élet szomorú valósága is azt mutatja, hogy még manapság is, kinek-kinek a társadalmi megbecsültségét (státusát) nem az esze, hanem a vagyona garantálja; mert ugye "akinek az Isten pénzt adott, annak észt is adott hozzá" - tartja a régi bölcs szólás.
Hiába minden vagyon, az utódok általában alig vagy egyáltalán nem becsülik azt, s ritkán hatja meg őket pl. a nagyszülők vérverejtékkel elért materiális eredményei - ez az élet nagy kiegyenlítődési törvénye! Úgy néz ki, mindenkinek saját magának kell "zöld ágra vergődni" az anyaggal, megküzdeni a bírni-akarás napi kísértéseivel, mindenkinek saját magának kell rendezni a viszonyát azzal a múlandóval, ami annak ellenére, hogy múlandó, általában mégis tovább "él", mint mi magunk... Nyomorúság, ahogyan féltve őrzött kincseinket egy életen át eszelősen húzzuk-vonjuk magunk után - életünket el sem tudjuk képzelni nélkülük -, jóllehet a legvégén, az utolsó állomáson, mégis meg kell válnunk tőlük. Akkor kiderül, hogy a rengeteg energiát felemésztő hurcolkodásnak nem sok értelme volt... Hiába, az üdvösség vonatára semmiféle csomagot nem vihetünk fel, csak mi magunk szállhatunk fel rá, ha felismerjük, melyik vonat az, s persze időben megváltottuk a jegyet is rá...
Elszomorító, hogy a múlandó birtoklásáért folytatott ádáz küzdelemben egyesek még attól sem riadnak vissza, hogy áthágják az isteni törvényeket, s nemcsak hogy szemérmetlenül lopnak, de még ölnek is, ha érdekük úgy kívánja... (Erről szólnak a tv-csatornák főidejű, léleknyomorító, közösségromboló krimijei! Csak a filmek optimizmusa, hogy a végén a gonosz ember rács mögő kerül, az élet keserű realitása, hogy a bűnösök általában továbbra is vígan élik lator életüket!)
Pál arra tanítgatja a korinthusiakat, no meg minket is, hogy amink csak van, azt mind kaptuk. Nemcsak az anyagiak, de a lelkiek is mind-mind Isten adományai! S, aki istenesen akar élni, annak mindezeket tovább kell adnia! Mit ér ugyanis a vagyon, ha sosem tudnak vele örömet szerezni? Mit ér a sok szabadidő, ha csak önmagunkra fordítjuk és senkivel nem osztjuk meg? Mit ér a kegyelemből kapott hit, ha nem engedjük, hogy gyümölcsöt teremjen mások javára is? Mit érnek a talentumok, ha nem forgatjuk őket? Ne legyenek kétségeink, és ne tévesszen meg minket az sem, ha a mi óránk nem jár együtt az Istenével! ...Elvégre Ő tudja mit csinál - ezért Isten(!) -, s a választ egyszer mindenki megkapja...
Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?
1 Kor 4,7
Az ember szeret kérkedni azzal, amije van... sőt, olykor még azzal is dicsekszik - ilyen a bolond ember -, amije nincs. (Mint a nagyotmondó gyerekek a homokozóban, hogy kinek-kinek az apukája mit vesz majd neki!) Az igazán bolond ember mégis az - lásd "Gazdag és Lázár" vagy "A bolond gazdag" példázatát -, aki mindent megtart magának, rabja a vagyonának. Érdekes, hogy az emberek rendkívül büszkék tudnak lenni arra, amit sikerült megszerezniük, sőt olykor kíméletlenül rátartiakká is válnak. Ugyanakkor az élet szomorú valósága is azt mutatja, hogy még manapság is, kinek-kinek a társadalmi megbecsültségét (státusát) nem az esze, hanem a vagyona garantálja; mert ugye "akinek az Isten pénzt adott, annak észt is adott hozzá" - tartja a régi bölcs szólás.
Hiába minden vagyon, az utódok általában alig vagy egyáltalán nem becsülik azt, s ritkán hatja meg őket pl. a nagyszülők vérverejtékkel elért materiális eredményei - ez az élet nagy kiegyenlítődési törvénye! Úgy néz ki, mindenkinek saját magának kell "zöld ágra vergődni" az anyaggal, megküzdeni a bírni-akarás napi kísértéseivel, mindenkinek saját magának kell rendezni a viszonyát azzal a múlandóval, ami annak ellenére, hogy múlandó, általában mégis tovább "él", mint mi magunk... Nyomorúság, ahogyan féltve őrzött kincseinket egy életen át eszelősen húzzuk-vonjuk magunk után - életünket el sem tudjuk képzelni nélkülük -, jóllehet a legvégén, az utolsó állomáson, mégis meg kell válnunk tőlük. Akkor kiderül, hogy a rengeteg energiát felemésztő hurcolkodásnak nem sok értelme volt... Hiába, az üdvösség vonatára semmiféle csomagot nem vihetünk fel, csak mi magunk szállhatunk fel rá, ha felismerjük, melyik vonat az, s persze időben megváltottuk a jegyet is rá...
Elszomorító, hogy a múlandó birtoklásáért folytatott ádáz küzdelemben egyesek még attól sem riadnak vissza, hogy áthágják az isteni törvényeket, s nemcsak hogy szemérmetlenül lopnak, de még ölnek is, ha érdekük úgy kívánja... (Erről szólnak a tv-csatornák főidejű, léleknyomorító, közösségromboló krimijei! Csak a filmek optimizmusa, hogy a végén a gonosz ember rács mögő kerül, az élet keserű realitása, hogy a bűnösök általában továbbra is vígan élik lator életüket!)
Pál arra tanítgatja a korinthusiakat, no meg minket is, hogy amink csak van, azt mind kaptuk. Nemcsak az anyagiak, de a lelkiek is mind-mind Isten adományai! S, aki istenesen akar élni, annak mindezeket tovább kell adnia! Mit ér ugyanis a vagyon, ha sosem tudnak vele örömet szerezni? Mit ér a sok szabadidő, ha csak önmagunkra fordítjuk és senkivel nem osztjuk meg? Mit ér a kegyelemből kapott hit, ha nem engedjük, hogy gyümölcsöt teremjen mások javára is? Mit érnek a talentumok, ha nem forgatjuk őket? Ne legyenek kétségeink, és ne tévesszen meg minket az sem, ha a mi óránk nem jár együtt az Istenével! ...Elvégre Ő tudja mit csinál - ezért Isten(!) -, s a választ egyszer mindenki megkapja...
Az anyai és apai hivatásért.
A mai nap imádsága:
Urunk! Tégy minket bölccsé, hogy akartodat elfogadhassuk. Ámen.
Amikor eljön a Pártfogó, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. Jn 16,8
Akit még nem nyomasztottak lelki terhek, annak se lelke, se lelkismerete nincs... Létezésünk velejárója, hogy gondjaink-bajaink lelkünkbe is belekarcolják, belevésik, de legalábbis belekoptatják fájdalom-nyomukat. Annának elviselhetetlenül nagy a fájdalma, sír, zokog a silói templomban: nincs gyermeke. Mi mást tehetne - kiönti lelkét az ÚR előtt.
"A gyermek ajándék, s az anyaméh gyümölcse jutalom." - Olvashatjuk az ószövetségben, s ámulhatunk a bölcsességirodalom egyik igazgyöngy-mondatán. Az anyaság titkát sokszor próbálták himnikus versekbe fogni, de választ a születés csodájára senki nem adott, talán a hálál erőterében érezhetjük át először a lét e nagy miértjét. Jóllehet minden emberpalánta az élet egyetemes nagy törvénye szerint az elmúlásra születik, de élete mégsem a rombolást, a pusztítást kell hogy szolgálja, hanem az alkotást. Irígység, gonoszkodás, pusztító háborúk és népirtások jelzik az emberi történelem útját. Egyetlen anya sem a csatatér lövészárkába, napalm-bombák izzó katlanjába vagy az atombomba láthatatlan gyilkos sugárzásába akarja beleszülni gyermekét - ellenkezőleg! Inkább a templomok áhitatába, preludiumok és fúgák harmóniája közé, konzert- és kiállítótermek szívet-lelket gyönyörködtető pezsgő világába, az alkotó-teremtő élet számtalan szép helyére álmodja szíve alatt hordott magzatát.
S ha nincs gyermek? Van, amikor nem adatik. Mégha csapásként is élik meg anyaságra vágyók, az Isten-alkotta természet és az ember-rontotta világ ok-okozati törvényszerűsége ez. Korunk, különösen a keresztény nyugati világ különösen is szenved a gyermektelenségtől. Az igazi nehézségek majd akkor zúdulnak ránk, amikor a ma önmagának élő embere, öregségében - ha önpusztító magatartása egyáltalán megengedi, hogy megérje - törődést, gondoskodást igényelne, de nem lesz kéz, aki a pohár vizet odanyújtsa... A gyermekvállalás mindig áldozatot kíván. Teher, olykor igen nagy. Ez azonban olyan iga, amelynek hordozása mégis gyönyörűséggel jár.
Anna kiöntötte lelkét. Szívének minden bánatát az Isten elé tette, hogy azután beköltözhessen Isten az ő szívébe is. Ha Isten a szívben lakozik, csodák történnek. Az asszonyból édesanya válik, a gyermekből pedig istenképű ember.
Amikor eljön a Pártfogó, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. Jn 16,8
Akit még nem nyomasztottak lelki terhek, annak se lelke, se lelkismerete nincs... Létezésünk velejárója, hogy gondjaink-bajaink lelkünkbe is belekarcolják, belevésik, de legalábbis belekoptatják fájdalom-nyomukat. Annának elviselhetetlenül nagy a fájdalma, sír, zokog a silói templomban: nincs gyermeke. Mi mást tehetne - kiönti lelkét az ÚR előtt.
"A gyermek ajándék, s az anyaméh gyümölcse jutalom." - Olvashatjuk az ószövetségben, s ámulhatunk a bölcsességirodalom egyik igazgyöngy-mondatán. Az anyaság titkát sokszor próbálták himnikus versekbe fogni, de választ a születés csodájára senki nem adott, talán a hálál erőterében érezhetjük át először a lét e nagy miértjét. Jóllehet minden emberpalánta az élet egyetemes nagy törvénye szerint az elmúlásra születik, de élete mégsem a rombolást, a pusztítást kell hogy szolgálja, hanem az alkotást. Irígység, gonoszkodás, pusztító háborúk és népirtások jelzik az emberi történelem útját. Egyetlen anya sem a csatatér lövészárkába, napalm-bombák izzó katlanjába vagy az atombomba láthatatlan gyilkos sugárzásába akarja beleszülni gyermekét - ellenkezőleg! Inkább a templomok áhitatába, preludiumok és fúgák harmóniája közé, konzert- és kiállítótermek szívet-lelket gyönyörködtető pezsgő világába, az alkotó-teremtő élet számtalan szép helyére álmodja szíve alatt hordott magzatát.
S ha nincs gyermek? Van, amikor nem adatik. Mégha csapásként is élik meg anyaságra vágyók, az Isten-alkotta természet és az ember-rontotta világ ok-okozati törvényszerűsége ez. Korunk, különösen a keresztény nyugati világ különösen is szenved a gyermektelenségtől. Az igazi nehézségek majd akkor zúdulnak ránk, amikor a ma önmagának élő embere, öregségében - ha önpusztító magatartása egyáltalán megengedi, hogy megérje - törődést, gondoskodást igényelne, de nem lesz kéz, aki a pohár vizet odanyújtsa... A gyermekvállalás mindig áldozatot kíván. Teher, olykor igen nagy. Ez azonban olyan iga, amelynek hordozása mégis gyönyörűséggel jár.
Anna kiöntötte lelkét. Szívének minden bánatát az Isten elé tette, hogy azután beköltözhessen Isten az ő szívébe is. Ha Isten a szívben lakozik, csodák történnek. Az asszonyból édesanya válik, a gyermekből pedig istenképű ember.
Csüggedés...
A mai nap imádsága:
Uram! Adj megerősítést, ha csüggedek, adj szeretet és józanságot, ha elbátortalanodnék! Ámen.
Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
2 Tim 1,7
1989. augusztus 26... Sok-sok gondolat cikázott ezen a napon - pontosan 19 éve! - annak a fiatalembernek a fejében, akit a képen látható templomban Dr. Harmati Béla püspök, a fenti ige alapján, a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészévé avatott... Melyik gondolata volt a legmeghatározóbb? ...Nem tudom, pedig tudnom kellene, hiszen rólam van szó...
Károli Gáspár a "félelem" szó helyett a "csüggedést" használja. A keresztény ember nem fél, mitől is félne? "Ha Ő velünk, ki ellenünk, az ÚR a mi oltalmunk." - énekeljünk evangélikus himnusznkban. S valóban a hívő ember azért képes nagy dolgok megvalósítására, mert nem fél. De nagyívű terveit is derékba törheti a csüggedés, amitől még a keresztény ember sem mentes. Mindenkit megkísért ez az elbizonytalanító érzés, ha másért nem, hát a meg-megkopó egészség, a lendületét veszítő erő, a múló idő miatt.
Olykor még a legkiválóbbak is elcsüggednek! A magukra maradt szülők, a társ nélkül maradt özvegyek, a betegség vagy baleset folytán bizonyos szempontból perifériára szorultak tudnának hitelesen szólni a csüggedés hétköznapokat szürkítő keserűségéről! De ha valakinél minden rendben is van "élete jó úton halad" - azaz fiatal és erős, okos és szép, fedél van a feje fölött, munkája van, dolgozhat -, akkor is ott vannak a el-elcsüggesztő gondolatok: Ki lesz a társam? Vagy ha már van, vajon ő lesz-e az igazi? Meg tudom-e valósítani mindazt, amit szeretnék, s meddig élhetek boldogságban? És mi lesz a gyermekemmel, ha beteg lesz? Mi lesz velem, s az enyéimmel, ha beteg leszek?... Ezernyi kérdés/kételkedés-patak, melyek mind a pesszimizmus lassú folyóját duzzasztják.
Isten nem ezt a "lelket" adta nekünk, hanem az erőnek, a szeretetnek és józanságnak lelkét! A kiegyensúlyozott, harmónikus életből nem hiányozhat egyik sem: Se erő, se szeretet, s józanság! Olyan hármas-fonat ez, amit az Isten fon egybe, így ez a "élet-kötél" nem szakad el egykönnyen! Amilyen stabil a háromlábú "suszter-szék", olyannyira képes hordozni a terheket az a keresztény ember is, akinek életét ez a "hármasság" alapozza, határozza meg. Ezt a hármasságot csakis a Szentháromság-Istenbe vetett hit képes megtartani. Ezért az élet alfája és omegája maga az Isten! Nem mi vagyunk a központ, hanem Isten, nem velünk kezdődik az igazi istenes élet, s gyaníthatóan nem is velünk fejeződik be... A világot teremtő és fenntartó Isten folyamatosan hívja el mindazokat, akiknek életébe Isten "beleálmodja" az erőt, a szeretetet, a józanságot. S ha Isten álmodik, az felülmúl minden emberi tervet, gigantikus vállalkozást! Ezért vetjük bizalmunkat Istenbe ezen a mai napon is, s nem csüggedünk, mert tudjuk: Nála van mindenre válasz és megoldás.
Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
2 Tim 1,7
1989. augusztus 26... Sok-sok gondolat cikázott ezen a napon - pontosan 19 éve! - annak a fiatalembernek a fejében, akit a képen látható templomban Dr. Harmati Béla püspök, a fenti ige alapján, a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészévé avatott... Melyik gondolata volt a legmeghatározóbb? ...Nem tudom, pedig tudnom kellene, hiszen rólam van szó...
Károli Gáspár a "félelem" szó helyett a "csüggedést" használja. A keresztény ember nem fél, mitől is félne? "Ha Ő velünk, ki ellenünk, az ÚR a mi oltalmunk." - énekeljünk evangélikus himnusznkban. S valóban a hívő ember azért képes nagy dolgok megvalósítására, mert nem fél. De nagyívű terveit is derékba törheti a csüggedés, amitől még a keresztény ember sem mentes. Mindenkit megkísért ez az elbizonytalanító érzés, ha másért nem, hát a meg-megkopó egészség, a lendületét veszítő erő, a múló idő miatt.
Olykor még a legkiválóbbak is elcsüggednek! A magukra maradt szülők, a társ nélkül maradt özvegyek, a betegség vagy baleset folytán bizonyos szempontból perifériára szorultak tudnának hitelesen szólni a csüggedés hétköznapokat szürkítő keserűségéről! De ha valakinél minden rendben is van "élete jó úton halad" - azaz fiatal és erős, okos és szép, fedél van a feje fölött, munkája van, dolgozhat -, akkor is ott vannak a el-elcsüggesztő gondolatok: Ki lesz a társam? Vagy ha már van, vajon ő lesz-e az igazi? Meg tudom-e valósítani mindazt, amit szeretnék, s meddig élhetek boldogságban? És mi lesz a gyermekemmel, ha beteg lesz? Mi lesz velem, s az enyéimmel, ha beteg leszek?... Ezernyi kérdés/kételkedés-patak, melyek mind a pesszimizmus lassú folyóját duzzasztják.
Isten nem ezt a "lelket" adta nekünk, hanem az erőnek, a szeretetnek és józanságnak lelkét! A kiegyensúlyozott, harmónikus életből nem hiányozhat egyik sem: Se erő, se szeretet, s józanság! Olyan hármas-fonat ez, amit az Isten fon egybe, így ez a "élet-kötél" nem szakad el egykönnyen! Amilyen stabil a háromlábú "suszter-szék", olyannyira képes hordozni a terheket az a keresztény ember is, akinek életét ez a "hármasság" alapozza, határozza meg. Ezt a hármasságot csakis a Szentháromság-Istenbe vetett hit képes megtartani. Ezért az élet alfája és omegája maga az Isten! Nem mi vagyunk a központ, hanem Isten, nem velünk kezdődik az igazi istenes élet, s gyaníthatóan nem is velünk fejeződik be... A világot teremtő és fenntartó Isten folyamatosan hívja el mindazokat, akiknek életébe Isten "beleálmodja" az erőt, a szeretetet, a józanságot. S ha Isten álmodik, az felülmúl minden emberi tervet, gigantikus vállalkozást! Ezért vetjük bizalmunkat Istenbe ezen a mai napon is, s nem csüggedünk, mert tudjuk: Nála van mindenre válasz és megoldás.
Felelősség
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Láttasd meg velem ajándékaidat, hogy rádöbbenjek szereteted nagyságára, s szeretni tudjam embertársaimat! Ámen
"Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám."
Mt 12,50
A családi kapcsolatok a legfontosabbak az életünkben, azok megléte még a történelmi viharokban is óriási kapaszkodót ad. A szülő-gyermek kapcsolat egy életre meghatározza az utód életét, a "nehéz gyermekkora" volt kifejezés nem életrajzírói ügyes fogás - ahogyan azt régen a káder-lapokon volt szokás megírni -, hanem a múlt jelenben ható valóságos személyiségalakító ereje. Ahogyan megírják a szülők a gyermek életének "forgatókönyvét", úgy fogja eljátszani életének "színdarabját". A szülők felelőssége óriási, nincs kibúvójuk! Egyetlen mentségük csak az lehet, ha ők maguk is engedelmeskednek a Nagy Rendezőnek, s szemük előtt lebegnek Annak utasításai. Azaz képesek a korrekcióra, s úgy alakul, elismerik saját gyermekeik előtt is, hogy az útkeresésben pillanatnyi döntésükkel hibáztak, s megvallják, hogy maguk sem perfektek, Isten őket is alakítja kudarcaikon keresztül...
A világ állapota mindig a családok állapotát tükrözi. Megbomlott értékű "világrend", a zilált családok miatt áll elő. Nem lehet valakinek példás közélete, s ugyanakkor csapnivaló férj, feleség vagy szülő... fordítva is igaz, ha valakinek rendezett családi élete van, lehet sikeres, s elismert közélte. A rendezett családi élet látszatát kelteni külön "művészet" - erről szól a "piár-munka", azaz a többiekkel (a világgal, a nyilvánossággal) való kapcsolattartás modern tudománya. A képmutatás (prezentáció) nem korunk találmánya...
A családi élet tehát mindennek az alapja. Azért áldozatot kell hozni. Ez azt jelenti, hogy nem lehet benne mindig csak kapni, adni is kell bele... Egy olyan társadalomban, amelyből mindenki csak "kivenni" akar, rövid időn belül meghasonlik. Szociális segélyeket osztani fontos, de a munkáért járó tiszteséges bért nem megadni bűn. (Pál apostol mondja: "Méltó a munkás a maga bérére".) Különös aktualitása van ennek, akkor, amikor Európában 20 millió(!) a munkanélküliek száma, s mesterséges fenntartott spekulációs munkaerőpolitika nem juttat embereket kereső helyzetbe. Ha ugyanis mindenki dolgozna, nem lehetne "üzletelni", azaz "megvenni az olcsó piacon, s eladni a drágán". A munkához való jog alapvető emberi jog, a tartalmas lét feltétele. Alkotás nélkül nincs belesimulás az Isten akaratába.
Jézus furcsa kijelentésével tehát nem visszaminősíti családi kapcsolatait, hanem egyetemes összefüggésbe helyezi, hogy végre észrevegye mindenki, az Isten az egész emberiséget egy családnak teremtette...
"Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám."
Mt 12,50
A családi kapcsolatok a legfontosabbak az életünkben, azok megléte még a történelmi viharokban is óriási kapaszkodót ad. A szülő-gyermek kapcsolat egy életre meghatározza az utód életét, a "nehéz gyermekkora" volt kifejezés nem életrajzírói ügyes fogás - ahogyan azt régen a káder-lapokon volt szokás megírni -, hanem a múlt jelenben ható valóságos személyiségalakító ereje. Ahogyan megírják a szülők a gyermek életének "forgatókönyvét", úgy fogja eljátszani életének "színdarabját". A szülők felelőssége óriási, nincs kibúvójuk! Egyetlen mentségük csak az lehet, ha ők maguk is engedelmeskednek a Nagy Rendezőnek, s szemük előtt lebegnek Annak utasításai. Azaz képesek a korrekcióra, s úgy alakul, elismerik saját gyermekeik előtt is, hogy az útkeresésben pillanatnyi döntésükkel hibáztak, s megvallják, hogy maguk sem perfektek, Isten őket is alakítja kudarcaikon keresztül...
A világ állapota mindig a családok állapotát tükrözi. Megbomlott értékű "világrend", a zilált családok miatt áll elő. Nem lehet valakinek példás közélete, s ugyanakkor csapnivaló férj, feleség vagy szülő... fordítva is igaz, ha valakinek rendezett családi élete van, lehet sikeres, s elismert közélte. A rendezett családi élet látszatát kelteni külön "művészet" - erről szól a "piár-munka", azaz a többiekkel (a világgal, a nyilvánossággal) való kapcsolattartás modern tudománya. A képmutatás (prezentáció) nem korunk találmánya...
A családi élet tehát mindennek az alapja. Azért áldozatot kell hozni. Ez azt jelenti, hogy nem lehet benne mindig csak kapni, adni is kell bele... Egy olyan társadalomban, amelyből mindenki csak "kivenni" akar, rövid időn belül meghasonlik. Szociális segélyeket osztani fontos, de a munkáért járó tiszteséges bért nem megadni bűn. (Pál apostol mondja: "Méltó a munkás a maga bérére".) Különös aktualitása van ennek, akkor, amikor Európában 20 millió(!) a munkanélküliek száma, s mesterséges fenntartott spekulációs munkaerőpolitika nem juttat embereket kereső helyzetbe. Ha ugyanis mindenki dolgozna, nem lehetne "üzletelni", azaz "megvenni az olcsó piacon, s eladni a drágán". A munkához való jog alapvető emberi jog, a tartalmas lét feltétele. Alkotás nélkül nincs belesimulás az Isten akaratába.
Jézus furcsa kijelentésével tehát nem visszaminősíti családi kapcsolatait, hanem egyetemes összefüggésbe helyezi, hogy végre észrevegye mindenki, az Isten az egész emberiséget egy családnak teremtette...
Józanság...
A mai nap imádsága:
URam!Add, hogy ne az elillanó élmények rabjai legyünk, hanem Benned örvendezhessünk! Ámen
Jól
vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen,
kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne
legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. Ne
részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg
Lélekkel,
Ef 5,15-18
A
bölcs előre látja mindazt, amit az esztelen utólag is nehezen ismer
fel: mindennek következménye van! Ez az egyszerű igazság nem
"istencsapása" az ember életében, hanem az élet alaptörvénye. Hatás -
ellenhatás, bűn -büntetés; mindegy hogyan próbáljuk megfoghatóvá tenni, a
lényeg ugyanaz: az idő fonalára rácsomózott cselekedeteink örökre ott
maradnak, így minden életvezetési oktalanságunknak - s persze helyes
döntésünknek is - elhordozandó következményei vannak.
A
bölcs látja azt is, hogy az "idők gonoszak": mert az évek gyorsan
leperegnek, az élet tavasza és nyara hamar elmúlik, s hogy milyen lesz
rövidke életünk ősze és tele, az azoktól az élményektől függ, amiket
'begyűjtünk' tavasszal és nyáron. Az idő gonoszsága abban is
megmutatkozik, hogy többnyire úgy múlik, hogy nem telik. Azaz: hiába
múlt el a drága idő, nem teljesítette be várakozásainkat, nem emelt, nem
épített, nem vitt közelebb a teljességhez. Aki megérti az ÚR akaratát,
az felismeri, hogy az élet teljességét egyedül az adja, ha igyekezünk
véges időnkben, véges lehetőségeinkkel munkálni a Végtelen Istennel való
találkozást.
Találkozhatunk
az Istennel a természet csodáinak vizsgálata közben - nem véletlenül
nagyon sok fizikus, biológus hívő ember; a JóIsten nem csak a
csillagokon hagyta ott "ujjlenyomatát" de a mikroszkopikus világban, az
atomok számunkra nem tapasztalható, csak modellezhető különös
dimenzióiban is 'otthagyta' az ÚRIsten a névjegykártyáját...
Találkozhatunk Vele nemcsak az embertársban, aki segítségre szorul, de
az egész teremtett élővilágban is! Ezeknél a találkozásoknál nincs szebb
ezen a Földön!
Sokan
mégsem akarnak Istenről tudni, s önnön kívánságainak rabjaiként élik le
egész életüket: alkohol, drog, ártó szenvedélyek. Jóllehet az alkohol
fogyasztása számos problémának az alap-oka, sok ember számára mégis az
ivászat a megoldási modell - mindenre! Aki a kábulatot keresi-kutatja,
attól nem várható el, hogy józan döntéseket hozzon, attól nem kérhető
számon a " jó és a rossz" korrekt ismerete. A bor nemcsak a restet
fárasztja el, de a lelket is... léhaság, lustaság, nemtörődömség
jellemzi az részegeskedő életet élő embert. Ez a fajta "élet" azonban
nem az az Élet, ami lelkesítő - ezt valahol nagyon jól érzik/tudják az
alkoholisták is. Az apostol ezért ajánlja, hogy "teljetek meg Lélekkel",
mert tartalmat, harmóniát és boldogságot egyedül az garantál, ha a
teremtmény benne él a Teremtőjében, s a Teremtő Isten is őbenne...
Titkok...
A mai nap imádsága:
Mindennapi titkaidat ismertesd meg velem Uram. hogy békében és megelégedéssel élhessek csodálatos világodban! Ámen
Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék,
és olyan titok, amely ki ne tudódnék.
Lk 12,2
"Gottlos - glücklich" - azaz: "Istentelenül - boldogan". Alig egy hónappal a parlamenti választások előtt, ezzel a felirattal járja Németország városait egy turné-busz, benne néhány jól beszélő, s tudományosan hangzó dolgokat mondani tudó fiatallal, akik profi média-támogatást is kapnak... Párbeszédet "keresnek", hogy meggyőzzenek igazukról másokat: Isten nem létezik. Magas vitakultúrában edzett fiatalokról van szó, akik (vagy akik pénzelik őket?) akciójukkal szeretnék elérni, hogy a vallási vezetők kimondják: "Minden baj oka, a vallásos világnézet." Milyen egyszerű is lenne: Csak deklarálni kellene, hogy Isten nem más egyszerű kitalációnál, s az emberek felszabadultan, minden gátlás nélkül, mostmár végleg megindulnának az erkölcsi felemelkedés útján!
Nos, harcos - a szabadelvű gondolkodást hamisan értelmező - ateista fiataljaink látását úgy látszik elhomályosítja az a kevéske tudás, ami eleddig az ember birtokába jutott, s melynek szédületében élt/él a 20-21 századunk... Az emberiség eleddig "felhalmozott" tudása az egész világmindenségről (mikrokozmoszostul, makrokozmoszostul!) alig éri el az egy százalékot, további négy százalékban választ szeretne kapni kérdéseire, de kilencvenöt százalékban a még feltételezhetően megismerhető "össz-tudás"-ról azt sem tudja, hogy nem tudja... Mindezek eredőjeképpen: a világ, s benne az élet egy Nagy Titok!
S a titkok vonzanak minket... A megismerésért vállaljuk a kockázatot, sőt, az életveszélyt is. Nem tudunk másképpen tenni. Ábrahám is idős kora ellenére elindult Úr városából, mert meg akarta ismerni a "választ". Minden gondolkodó ember a maga módján meg akarja keresni a választ az életében a legégetőbb személyes kérdésére: Miért vagyunk ezen a világon és hová megyünk? Az Isten egyszer minden kérdésünkre megfelel, de ezeket a válaszokat már nem testben fogjuk meghallani, hanem egészen más létformában...
A titkok, ha nem fedezzük fel őket, akkor is részesei az életünknek. Attól, hogy nem is igazán tudjuk mi a gravitáció még minden nap találkozunk a hatásával. (S tényleg, mi a garavitáció? Elekromágneses erő? De akkor az csak fénysebességgel lenne képes hatását kifejteni! Márpedig a naptól lejövő fénynek több mint nyolc percre van szüksége, hogya Földet elérje! Akkor a gravitáció bizony nulla időben "mozog"... titok ez is a javából!)
Jézus a földi életünk titkairól mondja: minden elrejtett dolog egyszer napvilágra kerül. Aki elhallgatja a valóságot, az tehát Isten akarata ellenében éli életét... s annak eleddig mindig súlyos következménye volt, ha valaki Isten teremtő rendjével ellentétesen cselekedett...
és olyan titok, amely ki ne tudódnék.
Lk 12,2
"Gottlos - glücklich" - azaz: "Istentelenül - boldogan". Alig egy hónappal a parlamenti választások előtt, ezzel a felirattal járja Németország városait egy turné-busz, benne néhány jól beszélő, s tudományosan hangzó dolgokat mondani tudó fiatallal, akik profi média-támogatást is kapnak... Párbeszédet "keresnek", hogy meggyőzzenek igazukról másokat: Isten nem létezik. Magas vitakultúrában edzett fiatalokról van szó, akik (vagy akik pénzelik őket?) akciójukkal szeretnék elérni, hogy a vallási vezetők kimondják: "Minden baj oka, a vallásos világnézet." Milyen egyszerű is lenne: Csak deklarálni kellene, hogy Isten nem más egyszerű kitalációnál, s az emberek felszabadultan, minden gátlás nélkül, mostmár végleg megindulnának az erkölcsi felemelkedés útján!
Nos, harcos - a szabadelvű gondolkodást hamisan értelmező - ateista fiataljaink látását úgy látszik elhomályosítja az a kevéske tudás, ami eleddig az ember birtokába jutott, s melynek szédületében élt/él a 20-21 századunk... Az emberiség eleddig "felhalmozott" tudása az egész világmindenségről (mikrokozmoszostul, makrokozmoszostul!) alig éri el az egy százalékot, további négy százalékban választ szeretne kapni kérdéseire, de kilencvenöt százalékban a még feltételezhetően megismerhető "össz-tudás"-ról azt sem tudja, hogy nem tudja... Mindezek eredőjeképpen: a világ, s benne az élet egy Nagy Titok!
S a titkok vonzanak minket... A megismerésért vállaljuk a kockázatot, sőt, az életveszélyt is. Nem tudunk másképpen tenni. Ábrahám is idős kora ellenére elindult Úr városából, mert meg akarta ismerni a "választ". Minden gondolkodó ember a maga módján meg akarja keresni a választ az életében a legégetőbb személyes kérdésére: Miért vagyunk ezen a világon és hová megyünk? Az Isten egyszer minden kérdésünkre megfelel, de ezeket a válaszokat már nem testben fogjuk meghallani, hanem egészen más létformában...
A titkok, ha nem fedezzük fel őket, akkor is részesei az életünknek. Attól, hogy nem is igazán tudjuk mi a gravitáció még minden nap találkozunk a hatásával. (S tényleg, mi a garavitáció? Elekromágneses erő? De akkor az csak fénysebességgel lenne képes hatását kifejteni! Márpedig a naptól lejövő fénynek több mint nyolc percre van szüksége, hogya Földet elérje! Akkor a gravitáció bizony nulla időben "mozog"... titok ez is a javából!)
Jézus a földi életünk titkairól mondja: minden elrejtett dolog egyszer napvilágra kerül. Aki elhallgatja a valóságot, az tehát Isten akarata ellenében éli életét... s annak eleddig mindig súlyos következménye volt, ha valaki Isten teremtő rendjével ellentétesen cselekedett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése