Gazdagság...

    A mai nap imádsága:

    Uram! A legnagyobb gazdagsággal ajándékoztál meg: az Élettel! Köszönöm, hogy életre keltettél, gondolkodó érző lénnyé tettél. Segíts, hogy betölthessem akaratodat, s felfedezhessem létem minden olyan csodáját, amit számomra elkészítettél! Ámen.

   

Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: "Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem." A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
Mk 10,21-22

Vagyon... Sok ember önértékelésében a legfontosabb elem. Úgy gondolják, az vagy, amivé a vagyonod tenni képes! Régi gondolatai séma ez, mondásunk is rögzíti: "Akinek a Jóisten pénzt adott, annak észt is!" Ha így lenne, akkor a gazdagok mind bölcsek is lennének, de jól tudjuk, általában a gazdagság fordított arányban áll a bölcsességgel. Az élces megjegyzés bizony azt jelzi, a gazdagság elveszi az emberek józan ítélőképességét. A vagyon utáni vágy az, ami testvért testvér ellen fordít, ez az ami éket ver emberek közé, s a még nagyobb gazdagságra való esztelen törekvése a királyoknak és császároknak volt köszönhető, hogy nemzet nemzet ellen fordult, egyik ország rárontott a másikra. Ma sincs ez másképp! A diktátorok sajnos "újratermelődnek" s korunk ügyeletes profit-hajhászainak elborult elméje ma is keseríti milliárdok életét... Szent István napján, az inflálódó "pénzecskénk" tízezres bankójáról szigorú tekintettel ránk néző államalapító királyunk mintha előre látta volna mivé válik majd nemes elképzelése... S ha csak a megszámlálhatatlan sok borítaná el az emberek elméjét! Sajnos a szánalmasan kevés is lopásra, rablásra sőt gyilkolásra is ösztönöz egyeseket. Az ördög szolgái ők, akik el is nyerik méltó büntetésüket! Milyen nyomorúság, hogy a kisikló párkapcsolatok túlnyomó részében a legerősebb motívációs tényező pro- és kontra érvek között a pénz, a vagyon...

Milyen megdöbbentő... Jézus a gazdag ifjú óriási vagyonát hiánynak minősíti! Amire a gazdag ember a legbüszkébb, éppen az gátolja őt embersége kiteljesedédében. S milyen érdekes, hogy ezt ő maga is tudja(!) csak nem mondja ki... de mégis nyilvánvaló, hiszen "arca elborult, s szomorúan távozott". Az elhívott tanítványok azért maradtak meg elhívásukban, mert megtapasztalták, hogy az igazi, a "minőségi" élet Jézus mellett van, ahol mentes mindenki a vagyon hamis ígéreteitől. Ki mibe veti a bizalmát, annak a szolgája... Míg a pénz, a vagyon inflálódhat, ellophatják, megsemmisülhet, addig az Istennel ez nem fordulhat elő. Az előbbi kötöz, az utóbbi felszabadít.

Pedig Jézus fantasztikus távlatokat nyit ki a gazdag ember számára, amikor tanítványának hívja meg... De a tanítványi követésre nem tud igent mondani. Nem a múlhatatlant, a múlandót, nem az égit, a földit választja. Hányan vannak, akik döntésüket úgy kívánják igazolni: "Az Isten ekkora áldozatot nem kérhet tőlem! Akkor minek élek ezen a világon?" (A magvető példázatából tudjuk, az emberek háromnegyed része végül is nem az Isten mellett dönt, életük nem hoz termést, mert nem Istenre, hanem önmagukra voksoltak.)

Aki Istenben bízik, az jól tudja, hogy az igazi vagyon nem pénzben, áruban, részvényekben nyugszik, hanem magában az életben. Legnagyobb vagyonunk tehát az élet maga! Ezt a mérhetetlen gazdagságot dobják ki a szemeteskosárba, akik az abortusz mellett döntenek, pedig más alternatíva is létezik, ezt a vagyont tékozolják el kilúgozott lelkű fiataljaink, amikor a drogot, a bódulatot választják életük értelmévé, s ezt a kincset ássuk el mi magunk is, amikor nem forgatjuk haszonnal azokat a talentumokat, amiket Urunktól kaptunk...

Gazdagnak lenni jó, mert választási lehetőségeink skálája kiszélesedik. Az igazi gazdagság azonban nem pénzben, vagyonban mérhető, hanem szeretetben, s ezek az "aranytallérok" fölülről hullanak alá... Az Isten akarata az, hogy ezt az "aranyesőt" csak azok láthatják, akik a hívásra "Kövess engem!" igennel válaszolnak...

Sorsunk...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy a Te kezedből tudjak venni mindent, s ne engedd, hogy a magam feje után rohanva a kárhozat szakadékába essek! Ámen

A mi Urunk Jézus Krisztus megerősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján.

1 Kor 1,8

Aki nem számol az Élet kiszámíthatatlan pillanataival - vagyis semmibe veszi a Kegyelmet -, az könnyen elszámolhatja magát... Az élet ugyanis attól annyira szép és izgalmas, hogy vannak benne tőlünk független események, melyek a Történelem Urának akaratából olykor felemelnek, olykor pedig porba sújtanak! Egész életünket azonban nem lehet az istenadta sors szeszélyességére alapozni, bár sokan gondolják: "Úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna, akkor mit aggódjak?", azaz nem gondolnak a holnapra. Ahhoz, hogy a holnapban és holnaputánban aratni lehessen, a jelenben vetni kell. Aki nem vet az biztosan nem is arat, de persze az is meg-megesik néha, hogy valaki elveti a magot, de nem ő lesz az arató, hanem valaki más, sőt még az is, hogy a fáradozás és reménykedés ellenére sincs termés...

Amikor a Történelem URa leveszi óvó-védő kezét az emberről, akkor nem történik más, mint érvényesül az Ő ok-okozati teremtettségtörvénye. A pusztában vándorló, folyamatosan elégedetlenkedő Izráelről is levette kezét, s abban a pillanatban érvényesült a puszta törvénye: a mérgeskígyók mindenkit halálosan megmartak! Isten büntetése nem az, hogy Ő extra-nehézségeket zúdít az emberre, hanem az, hogy az ember megtapasztalja az Ő hiányát... Az ebbéli szükség pedig igen kínkeserves! (Tulajdonképpen minden bűn, minden gonoszság visszavezethető az Isten-hiányra.) Aztán, ha egyszer beindul az Isten "dominó-effektusa", akkor abban nincs megállás, az végigmegy mindenen, elsöpörhet egzisztenciák millióit, akár civilizációkat is! (Jól tudjuk, volt már egyszer pusztító özönvíz is a Földön... ) Ilyenkor lehet próbálkozni, lehet szembemenni a sors-törvénnyel, de Isten ereje nagyobb az ember legnagyobb erőfeszítéseinél is.

Elkerülni a bajt ilyenkor csak az tudja, aki kellő távolságot tart a világtól. A Szentírás megtanít minket arra is, hogy, aki a bűn közvetlen szomszédságában lakik, még ha igazságra is törekszik, s ezért Isten megmenti őt - gondoljunk csak Lót történetére -, ha meg is menekül a pusztulástól, a bűn piszkából őreá/övéire is ragad egy kevés... (Lásd Lót leányainak bűnét!)

Feddhetetlenek csak akkor lehetünk, ha Valaki legvégül mindent kiigazít az életünkben. Erre egyedül csak Az képes, Akinek erre hatalma van... Ő akkor és ott - hitünk, reménységünk szerint - megsegít, s mindent kijavít bennünk, amit földi életünkben elrontottunk, nemcsak azért, mert Ő megígérte, hogy velünk lesz a világ végezetéig minden napon,hanem azért mert Ő a Szeretet...

Szavaink...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem értékteremtő szavakat, melyekkel magamat is buzdíthatom, s adj közösségépítő felismeréseket Igéd által! Ámen


Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék!
Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!
Jak 5,13

Boldogságunk alapja a kommunikációnk... Ez a manapság gyakran használt szavunk a latin communio-ból ered, ami azt jelenti: egység. Aki nem kommunikál, az nem jut egységre, márpedig egység nélkül nem jutunk el sehová. Az ember ugyanis hosszútávon nem tud létezni önmagában, szüksége van közösségre, szüksége van társra. Ha hiányzik a közösség, ahová tartozhat vagy ha hiányzik a társ - a deformáció szinte elkerülhetetlen. Először csak a belső deformálódik, majd a lélek zsugorodása az életstílusra, a környezetre is kihat. Modern nyugati társadalmunk legalizálta az egyén, a magánérdek felsőbbségét a közösségi érdekkel szemben - meg is lett az eredménye: a társadalom ereje csökken... romlik az egyént védő közbiztonság, a favorizált kicsi és takarékos állam, kicsit és azt is csak takarékosan segíti a boldogulást kereső egyént. A közösség építése helyett a társadalom legkülönfélébb rétegeit/csoportjait "ugrasztja egymásnak" a magánérdek jól olajozott kommunikációs rendszere.

Jakab apostol a mindenre érvényes egyedüli megoldást hirdeti. Arra buzdít, ami minden baj, probléma megoldásának kezdetét adja, ez pedig nem más, mint a párbeszéd. Enélkül nincs közösség ember és ember között, de nincs közösség Isten és ember között se! A megoldás kulcsa tehát a kommunikáció! Beszélnünk kell egymással: férj a feleséggel, szülő a gyermekkel, tanár a diákjaival, pap a híveivel, s mindenkinek szólnia kell - közbenjáró nélkül! - az Örökkévalóhoz is. Isten szavak nélkül is tökéletesen megért minket, de embertársaink számára ugyanúgy "nyitott könyv" vagyunk, hiszen életünk "jelbeszéde" sok-sok mindent elárul rólunk...

Életünk örömökkel és bánatokkal vegyes egyvelege gyakran próbára tesz minket. Tűrőképességünk határát súrolják/átlépik az igazságtalanságok személyes megtapasztalásai - ilyenkor úgy érezzük, szétfeszít minket a fájdalom. Az apostol arra buzdít: "Imádkozzatok!", mert ez gyógyír, a kiegyenlítődés, a megnyugvás felé. Ha valakit pedig öröm ér, akkor az is imádkozzék, hogy öröme még teljesebb, még nagyobb legyen.

Gyaníthatóan az egész embervilág harmóniája függ attól, hogy az emberek lelkében mi játszódik le... Ezért nem mindegy, hogy milyen dolgokkal foglalkozunk: olyanokkal, amik építenek vagy olyanokkal, amelyek rombolnak. Ezért lenne fontos, hogy az emberek felismerjék, valójában mekkora hatalom a kommunikáció, amelytől függ a személyes boldogságuk is! Ha valaki az erőszakban "fürdik", mert a szórakozásképpen a media minden csatornájából fő műsoridőben csak a krimi ömlik, akkor nemcsak a maga lelkét nyomorítja, de a családtagjaiét is, akik vele egy szobában kénytelenek látni, hallani a közösségromboló gonoszságokat. Aki megosztja szívét a gonosszal, az ha nem is válik mindig gonosszá, de bekövetkezik nála az "értékrelativizáció", s ilyenkor már nem az egyetemes isteni, hanem a relatív emberi hang lesz a mérvadó, s bomlásnak is indult az a közösség, ami védelmet biztosítására adatott...

Terheink...

A mai nap imádsága:

Mindenható Isten! Látásomat élesítsd, szívemet-lelkemet tisztítsd, hogy Benned nyugalmat találjak, s ne csak elfogadjam, de át is tudjam élni azokat a boldogságos pillanatokat, melyeket nekem szántál! Ámen

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

Mt 11,28

A fáradtság korunk egyik jellegzetes tünete. Gyermekeink elcsigázottak az iskolákban, a szülők a hétköznapi gondok forgószelében gyakran elcsüggednek, időseinket a korukkal járó testi nyomorúságok elhordozása nyomasztja. Van-e olyan, aki teher nélküli életet él? Aligha... Azok, akik fiatalok, s esetleg mindenük megvan - a céltalanság "keresztjét" hordozzák. Nincs nagyobb gyötrelem, mint a motiváltság hiánya, és nincs nagyobb öröm annál, ha tudom miért, s főleg ki(k)ért küzdök, nap mint nap.

Jézus tehát mindenkihez szól, akik a vétkek, bűnök, mulasztások súlyos köveivel megpakolták életük láthatatlan hátizsákját. A megfáradt lélek azonban még nem elégséges indok az Isten felé forduláshoz. A terhek - melyeket gyakran mi magunk találunk magunknak - hordozása sokszor inkább kiáltó (vész)jel a környezetünk felé, hogy részvétet ébresszen másokban, hogy felvállalt "mártíromságunkkal" végre legyünk már fontosak valakinek vagy valakiknek... Szükséges a vágyakozás is - a megnyugvásra!

A nyugalom nem a motiváltság hiánya. A különféle kábító szerek generálta "bambaság" nem a nyugalom, hanem az eltompult aktivitás. Az alkohol sem oldja stresszt, ahogyan azt sokan gondolják, legfeljebb egy darabig a lélek nem vesz tudomást (mert nem tud) a megemelkedett hormonszint kiváltójának okairól... Ha a kábulat elmúlik, akkor viszont a másnap testi kínjain túl van nagyobb probléma is: a lélek keserűsége. Az előbbi elmúlik, a másik marad, sőt megerősödve marad...

Miféle megnyugvást ad Jézus? Mindenekelőtt a lélek Istenbe-ágyazottságának lehetőségét. Ez az állapot a hazatalálás, az otthonlevés mindent "elsimító", töltekező nyugalma. Aki ezt átéli - újra és újra -, az nem mondja, de környezetében látják rajta, s érzik: neki "sikerült" - ő boldog életet él.

Világosság - sötétség...

A mai nap imádsága:

Uram! Szereteted világosságát gyújtsd meg a szívemben. Űzd el belőlem a kétségeket, melyeket a sötétségtől való félelmem szül! Add Uram, hogy megláthassam csodálatosnak teremtett világodban üdvözítő akaratod jeleit, s azok szerint rendezhessem be életemet! Istenem, könyörülj meg mindazokon, akik önszeretetük miatt nem Téged imádnak, hanem azt bálványozzák, ami múlandó! Irgalmad palástjával takarj be mindannyiunkat, hogy ne dideregjünk, amikor - magunk sem tudjuk miért -, de elfutunk Tőled, s önigazságaink mögé rejtőzünk! Ámen

   

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.
1 Jn 1,5

Amióta vagyunk - s ha hihetünk tudósainknak, a mitokondriális DNS-szerint úgy kb. 200ezer éve -, gyaníthatóan azóta keressük nemcsak létünk értelmét, de abban a fénynek is a szerepét. A fény a Napból jön, melyet az íróasztal-teoretikus valláströténészek elképzelése szerint a régiek istenként imádtak. Az én szerény véleményem szerint a régiek sem voltak annyira tudatlanok, hogy ne tudták volna, a Nap nem Isten, hiszen azt látni lehet, a mögötte álló teremtő Erőt azonban nem, ugyanakkor azt nemcsak az Ószövetségben, de az azt megelőző civilizációkban is tudták: Istent soha senki nem látta... A kérdés mindig az, ki mit lát meg? Az egyik egy világító égitestet, a másik egy istenséget, melytől függ a termés minősége és mennyisége, a harmadik pedig a Teremtő Isten ujjlenyomatát. Bizonyára nem véletlenül kaptuk a JóIstentől a látás ajándékát, azt célirányosan teremtette belénk, hogy ne csak tájékozódni tudjunk vele, de lássunk is általa. Ennek ellenére mégis akadnak szép számmal, akik "látván nem látnak".

Sokan nem látják meg, hogy Isten azért Isten, mert a sötétséget is Ő teremtette, annak is az URa. Istennek nem kell hadakoznia a sötétséggel, mint ahogyan azt egyesek hiszik, Isten nem függ a sötétségtől, a sötétség nem tényező az Isten számára... Ha bármiféle befolyásoló ereje lenne a sötétségnek Istenre, akkor Isten már nem lenne Mindenható Isten! A kereszténység üzenete - amit több kevesebb sikerrel próbál az elmúlt kétezer esztendőben továbbadni -, hogy a Világosság az egyetlen teremtő Erő, mely mindent meggyőzött és legyőzött, s ez a Szeretet-Erő öltött testet a Krisztusban, Aki az Élet.

Ahogyan a szeretetben nincsen gonoszság és önzés, mert akkor már nem lenne szeretet, ugyanúgy az Istenben sincs sötétség. A halottak azért halottak, mert nincsenek az élők között, de aki él, annak az életet nem a halottak között kell keresgélnie, hanem az életben. Aki valóban hiszi az Istent, az felismerte, hogy Isten az Egy (Fény) s nem pedig kettő (fény és árnyék). Akik csak elképzelik, hogy szerintük milyen az Isten - azok isteni erőt tulajdonítanak az árnyéknak. Ők azok a szektások, akik igen nagy vehemenciával hirdetik saját elképzeléseiket a Sátánról, az ördögről, a démonokról, s mindenféle negatív hatalmakról, akik az Isten ellenében munkálkodnak, s élnek egy olyan nyomorúságos világban, amely világ csak számukra létezik...

Az igazság az, hogy a fény miatt van az árnyék. Ha van fény, akkor van árnyék is, de az árnyék önmagában nem képes erőt demonstrálva, "fényt csinálni", azaz: ha nincs fény, akkor nincs árnyék se! Azért, hogy "kerek legyen a világ", s ne csak "igen-ek", de "nem-ek" is legyenek benne, Isten teljes szabadságot adott nekünk embereknek, s megadta annak lehetőségét is, hogy szemünket becsukjuk... Mi pedig élünk vele, s gyakran be is csukjuk! Ilyenkor történik meg, hogy nem látjuk meg vele, hogy Isten az Isten, s hogy Ő az Ő (meg)látására hívott el minket, nem pedig a sötétségben való tapogatódzásra, amit egyesek oly izgalmasnak tartanak. Az igaz istenhit - milyen borzasztó már leírni is, de a nyomatékosítás miatt le kell írni, hogy "igaz hit" - látást ajándékoz és eljuttat Őhozzá, végtelen világába, a lélek vaksága pedig egyhelyben való toporgásra kárhoztat egy sötét szobában...