Isten jósága...

A mai nap imádsága:

URam! Jóságod engem is jóságra kötelez. Add, hogy ezt lehetőségként vegyem a kezedből naponta, s felfedezhessem Általad az Élet szépségeit! Ámen

Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá.

Jak 1,17a

Ez nyilvánvaló... Nem is lehetne másképpen, hiszen Isten a Legfőbb Jó, s jóságával ellentétes lenne minden rossz. Ennek ellenére sokan látják úgy ezt a világot, hogy az Isten büntet, haragszik, sőt olykor még gyötri is az embert, de hát a "jó hívő ember"-nek ezt is alázattal kell fogadnia, mert talán ez is egy próba a sok közül. Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy Végtelen Istennek isteni kedve telnék abban, hogy az Ő véges teremtménye vajon megugorja-e az elébe gúrított sors-akadályokat(?) - ki kell jelentenünk: Isten nem lenne mindenható, ha nem tudná előre, hogy mire képes az Ő képmása...

Isten jó, Isten igaz, Isten tiszta - éppen ezért Isten szép is. Ő az abszolút Szépség, hiszen Ő maga a Tökéletesség! Ebbe belerondítani egy olyan emberi, földhözragadt elképzeléssel - mint amilyennel találkozhatunk az Írás egyes részeiben -, hogy ti. Isten csatát vívna a Rosszal, illetve meg kellene birkóznia valamikor a Vele ellentétes erővel; nos az ilyen elképzelés többszörös logikai bukfenccel tarkított. Ennek az elképzelésnek - amit oly sokszor a keresztények nyakába varrtak már - bizony kultúrtörténeti háttere van, s nem sok köze van Jézus URunkhoz. Az pedig egy külön fejezetet/könyvet érdemelne, hogy az ún. "Jézus-eseményeket" egy nem-szemtanú, beteges vallásos megfelelési kényszerrel küszködő farizeus fiatalember (Saul) hogyan értelmezi... Bizony a kultúrák harca ma is folyik, tkp. ez formálja az emberiség történelmét azóta, amióta világ a világ. Nem először, s nem is utoljára kerültünk már kulturális zsákutcába. Sokszor járt már diadalittas örömtáncot az emberi gonoszság és butaság, s csak abban bízhatunk, hogy a Történelem URa most is megkegyelmez nekünk, s nem fulladunk bele abba a globális krízismocsárba, amit magunk produkáltunk magunknak azáltal, hogy nem engedtünk az Isten kristálytiszta, életvédő törvényeinek szabad folyást az életünkbe...

Isten ezt a világot szépnek és jónak teremtette, s aki ezt nem látja, azon beteljesedik a mondás: "látván nem lát"... Ahogyan a fény ránkvetül nap mint nap, ahogyan megöntözi a felhőkből alászálló eső a földeket, ahogyan az ég felé törnek a fák, ahogyan kiegyenesednek a fűszálak, s ahogyan egyenes derékkal, tiszta lélekkel habzsolják a fiatalok a Fényt - ez mind az Isten jóságát tükrözi, mind a világosság Atyjától száll alá! Ebben nincs helye árnyéknak vagy változásnak, mert Isten nem "egyszer ilyen, egyszer meg olyan", a mi Teremtő Atyánk, az Élet URa, EGY, s változatlan ÖRÖK ISTEN...

Közösség

A mai nap imádsága:
Uram! Tisztítsd meg szíveinket, s kezd rajtam! Ámen

"Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve.."
Mt 13,14-15a

Jézus az ézsaiási próféciát idézi annak bizonyságául, hogy az Őt hallgató nemzedék számára beteljesült az Istentől elfordulás... hogy a Mester mit mondana a mai "se lát, se hall" nemzedékre, ezen is érdemes lenne elidőzni egy kicsit, egy azonban tényként megállapítható: Nem a manapság oly sokat emlegetett funkcionális analfabétizmus a legnagyobb gondunk, hanem az érzelmeink elsivatagosodása.

Soha ennyiféle médium még nem közölte az Istenről szóló tanításokat, és soha nem volt az ateizmus ennyire erős mint most. Az Isten megtagadása legtöbbször nem nyilvános, sokkal inkább az indirekt negálás a jellemző, azaz Isten törvényeinek elhagyása, a szeretet útjának kikerülése. Kifinomult többcsatornás életszerű hangrendszerek, nagy felbontású egyre realisztikusabb képi megjelenítők ontják az információt a világról, az emberről, közvetetten és közvetlenül az Istenről is, de az ember mégsem érti a dolgok nagy összefüggését. Lát, de mégsem ismeri fel a lényeget, hall, de mégsem képes megérteni a szavakat. Ennek oka nem a szavak jelentéstartalmának torzulása vagy éppen megkopása, hanem a szív megkövéresedése. Az ember szívének alapvető funkciója nemcsak az, hogy az éltető vért elpumpálja a legtávolabbi sejtekbe is, hanem az, hogy Teremtője után sóvárogjon, s Érte dobbanjon.

Manapság az ember szíve nem az Istenért, nem is a másikért, hanem önmagért, csak saját magáért dobog. Sajnos elveszítette az ember nemcsak az Isten szeretetét, de a közösség tiszteletét is. Ezért nem hajlandó semmit sem tenni a közösségért, hanem inkább szívének hamis hangjára hallgatva igyekszik kijátszani azt a társadalmat, országot, világot, amelybe őt is beleteremtette az Isten... elveszítette szolidaritását embertársa iránt, csak a maga javát tartja fontosnak, a "többi" nyugodtan pusztulhat, csak én maradhassak meg, s az enyéim! Az "üdvös" megoldások azonban mindig közösségiek. Ugyanis csak a közösség képes hordozni az egyént akkor, amikor az elerőtlenedik akár testileg vagy lelkileg. A mai kor emberének mindene megvan (telefon, fax, internet, tévé, videotelefon, autó és számtalan technikai csoda), melyekkel könnyíthetne a másikon, mégsem teszi... a technika bravúrjait először mindig a másik megsemmisítésére, kijátszására használja...

Egyet nem szabad felednünk: a megkövéredett, funkcióját betölteni nem képes szív az egész testet (közösséget, társadalmat) veszélyezteti... Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy megértsük mi az Isten akarata, s ha megértettük, akkor tegyünk is érte.

Teremtettség...

A mai nap imádsága:

Istenem! Csodálatos világodban élnem olyan jó! Köszönöm Neked, hogy gondoskodsz rólam és szeretteimről, s naponként megadod mindazt, ami életünk fenntartásához szükséges! Add, hogy ne legyünk hálátlanok, s felfoghatatlan, de titkaidban mégis tapasztalható, megérintő szereteted nagyságából valami keveset visszaadhassunk felebarátainknak! Add Uram, hogy boldogulni tudjunk egymással, s majdan üdvözöljünk Általad, s egyszer "Orcád világosságának" látására is eljuthassunk! Ámen



És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.
Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.
1 Móz 1,31

Rendkívül nagy tudású, kedves professzorunk (Prőhle Károly) említette egyik szociáletika előadásában: "Gondoljatok csak bele! Ha ezen a Földön nem lenne ember, akkor ez a bolygó valóságos paradicsom lenne!" ...Sokszor elkeserednek a segítő szolgálatban álló pedagógusok, orvosok, papok, mert olyan sikertelennek tűnik munkájuk. Pedig általában nem a befektetett munka mennyiségével és minőségével van a baj - legyünk őszinték, olykor persze azzal is -, hanem sokkal inkább velünk, az öntörvényű emberel. Legyen az fiatal vagy öreg, génjeikbe kódolt makacsságukkal még a legnyugodtabbak tűrőképességét is alaposan próbára teszik... vagy éppen mi magunk - olykor akaratlanul is - vagyunk azok, akik bosszantunk másokat.

Ha valaki egy kicsit is beleményedt a világmindenség tanulmányozásába, hamar rájöhetett, hogy a lexikonok/tudástárak szemet gyönyörködtető illusztrálásai ellenére nem sok mindent - teóriákat persze bőségel - tudhatunk meg a teremtettségről. Ismeretelmélettel foglalkozó tudósok szerint a megismerhetőnek alig az egy százalékát(!) ismerjük, további négy százalékban szeretnénk birtokolni a választ kérdéseinkre, de 95 százalékban azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk... S ha az univerzum évmilliárdjainak távlatában belegondolunk földi létünk elillanó néhány évtizedére, akkor megrettenhettünk kicsinységünktől, elkeseredhetünk vagy - s ez a kegyelem(!) - eljuthatunk arra a felismerésre, hogy Isten mégsem azért teremtette meg a világmindenségét, hogy azt mi soha ne ismerhessük meg (nyilvánvaló szeretetéből fakadóan egyszer megismerhetjük nemcsak teremtettségének legelrejtettebb zugait, de Őt magát is), hanem éppen azért, hogy eljuttasson minket a kiteljesítő bizonyossságra: örök életre teremtettünk...

Isten tehát a világot jónak, sőt igen jónak teremtette! (Bár olykor kétségbe vonjuk mindezt, de általában csak olyankor, ha az emberi fajban, az embervilág szövevényes rendszerében vagy éppen önmagunkban kételkedünk és csak Istent hibáztatjuk mindezért...) Lám, már a régiek is rájöttek - erről szól az egész Biblia -, hogy nem a teremtett világgal és az Istennel van a probléma, hanem mindig az emberrel... De miért mi emberek vagyunk a "legnyengébb láncszem" a teremtettségben? Esetleg nem is vagyunk azok, csak istentelenségünkben ránkszakad a makrokozmosz befoghatatlansága, s a mikrokozmoszban rejlő törp-erők óriási nagysága, s megrettenünk? Talán megérezzük, hogy mégiscsak mi vagyunk Isten szeretetének középpontjában, s ezért helyezett édeni világának a közepébe? Bizony, ha nem lennénk ennyire műveletlenek, akkor "művelnénk és őriznénk" az ÚRIsten csodálatos világ-kertjét...

A Világteremtő Isten - s ez az evangélium(!) - fenntartja teremtésének rendjét az ember bűnei, s hibái következtében bekövetkező rombolásokkal szemben is. Szeretete megviláglik gondviselésében - amikor a rosszból is jót hoz elő -, s olykor az emberek életében is, amikor "megvilágosodnak" s Krisztust követő életvezetésükkel valami keveset visszatükröznek az Ő bölcs akaratából... Élni ebben a felismerésben hatalmas, felszabadító kiváltság, nem élni az Isten megismerésének egyszeri, földi lehetőségével - nem egyszerűen balgaság, sokkal több annál: végzetes hiba...

Titok...

    A mai nap imádsága:

    Uram! Végtelen sok titkod vonzásában élek. Nem értem őket, csak csodálom. Add, hogy hálás is legyek érte, s gyönge akarásomat a megértésre jutalmazd meg békességgel! Ámen.

   

Jézus ezt is mondta: "Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan.
Mk 4,26-27

Nemcsak a születés, a halál és a szenvedés, de a növekedés is az isteni titokzatosság része... Mitől, s hogyan "kerekednek" gyermekeink napról napra, miért virágzik tavasszal a rét? Nem tudjuk - talán csak sejtjük - miért csomagolja be apró magocskákba a természet minden élő eleme a maga genetikai kódját, hogy aztán megfelelő helyen, s időben az élet magba-zárt információja újra megismételje a belészerkesztett programot. Mi pedig a létezés egy másik szintjén csodáljuk a természet erejét és szépségét - dicsérjük és hálát adunk mindezért az Istennek - vagy éppen nem.

Amilyen megfoghatatlan a növekedés, olyannyira megfoghatatlan az Isten országa is. Mindkettő itt van közöttünk és bennünk, történik és létezünk általa, de hogy mi is valójában, azt nem tudjuk. Legjobban akkor "foghatjuk meg" Isten országának titkát, ha azt mondjuk, az a valóság része. A názáreti Mester számos példázatában és hasonlatában próbálta megtanítani tanítványainak a "titkot", de Isten országát nem lehet pusztán információval létrehozni. Isten országának épülése nem "know-how", aminek gyártástechológiai leírása alapján bárhol létre lehetne hozni azt. (Bár vannak egyházacskák, akik ezt így gondolják, sőt "licencdíjat" is szednek érte, de ez terhelje az ő lelkiismeretüket.)

Isten országa reménység. Reménység, hogy az elvetett jó mag kikel. Megérzi az Isten "napocskájának" szeretet-melegét, növekszik, s termést is hoz. Magyarázni lehet az egész procedúrát, de az nem a titok birtoklása, csak egy kívülálló megfigyelő közelítően pontos leírása. Isten országa azonban nemcsak reménység, hanem igazság is: a Szeretet Igazsága. A végső. Ami mindent elfedez és begyógyít, újjáteremt és teljességre juttat... A régiek csak így mondták: Mennyek Országa, Isten királysága.