A mai nap imádsága:
Urunk! Te vagy a Világ Világossága, nélküled nem lenne élet. Add, hogy megérthessünk valamit titkaidból, s belső bizonyossággal a szívünkben szolgálhassunk Téged! Ámen
Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.
1 Thessz 4,13-18
Az egyházi esztendő végén, s az ádventi időszakban is - hiszen az Egyház várja visszatérő Urát - sok igével találkozhatunk liturgiában és Útmutatónkban, melyek a "végidőket", az utolsó napokat juttatják eszünkbe. Nyilvánvaló, hogy nem véletlenül kerültek ezek az igék ide, tudatos szerkesztés eredménye, hiszen amikor a múló idő naptári határának közelében vagyunk, egészen másképp gondolkodunk életről és halálról, Istenről és emberről...
A földön célja felé menetelő (communio viatorum/úton levők közössége) és küzdő Egyház (ecclesia militans) emberekből áll, akik elcsüggednek, akiknek bátorításra van szükségük. Aki hívő életet él, az nem azt jelenti, hogy ő "szupermen", s mindenre van azonnal megoldása. Aki úgy képzeli, hogy a hívő élet az abból áll, hogy a kegyes ember füttyent egyet a JóIstennek, s az, mint hűséges kisinas rögtön ott terem, s lesi az imádságos gondolatokat - az nagyot téved... Mégis sokan reklámozzák a Jézus Krisztust úgy, mintha mosópor lenne, s minden bűn-foltot azonnal tisztítana. Az ilyen, s az ehhez hasonló emberi "erőlködések" bizony igen sokat ártanak az egyháznak! Ez nem egyszerűen méltóságon aluli, hanem a "disznók elé a gyöngyöt vetés" klasszikus esete. Az Isten Lélek, lélekben is kell imádni, s nem lehet úgy kezelni, mint ahogyan a materiális dolgainkat kezeljük...
Ha a kereszténység - azaz a Jézus-vallás - lenne az egyetlen, amelyik hirdetné a halál utáni életet, akkor könnyű dolga lenne a bizonyságtevő embernek. A történelem folyamán azonban szinte valamennyi kultúra foglalkozott a halál utáni élet kérdésével! A kereszténység az egyetlen, amely őszintén kimondja: Bármennyire is erőlködsz, egyedül nem megy! Isten segítségével, kegyelemből - vagy sehogy... S ennek belátása hálára kell(ene) hogy kötelezze az embert. Aki elfogadja ezt a tényt, az szolgálni kezdi embertársait.
Pál apostol jószándékkal erősíti-vigasztalja gyülekezeteit, de tudnunk kell, hogy ő sem kapta kézhez Isten üdvtervének végidőkre vonatkozó részletes leírását. Azaz, joggal tehetjük fel, hogy nem a végidőkre vonatkozó pontos menetrendet, hanem az Isten igazságosságának az irányát érinti, vázolja fel apostoli leveleiben. Persze jobb lenne, ha minden kétséget kizáróan oda lehetne nyomni a másik ember orra alá a bizonyítékot: "Nézd, itt van, hát nem látod?" Istennek azonban úgy volt tetszésére, hogy a hitünk önkéntes legyen, s gyakorlatilag csak egyetlen figyelmeztető jelet adott az életünkbe: a Halált... Ez azonban éppen elégséges ahhoz, hogy elgondolkodjunk azon, mivégre is vagyunk itt a Földön, s mit akar tőlünk az Úristen?
Istenes döntésekért...
A mai nap imádsága:
Uram! Szeretem az életet, s szeretlek Téged! Segíts meg küzdelmeimben, hogy jusson erőm másokat is szeretni -akaratod szerint! Ámen
A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok.
Ámósz 5,14
"Happy end" - a jó filmek alapja. Az élet Nagy Forgatókönyve azonban gyakran nem a hollywoodi elvárások szerint alakítja az embersorsokat. Fiatal kollégám barátjának tragédiája villan át rajtam... Miért kell a tizennyolcéves, makkegészséges, jóképű és ráadásul jószívű egyetemista fiúnak egy pillanat alatt lebénulnia? Az emberi okoskodás, hogy a tenger hulláma éppen eltakarta a kiálló sziklát, ilyenkor nem elégséges magyarázat. Sem a derékbatört-életű ifjúnak, sem pedig a környezetének. A választ ilyenkor életünk végéig keressük, mégsem kapjuk meg... a szenvedés titka ez.
Törekedni a jóra? Amikor a jót eltapossák, s a gonosz érvényesül? A jót követni, amikor a becsületes kínlódik, míg a másokat kihasználó hazug krőzusként él? Lehet, hogy életben maradunk, de milyen élet az ilyen? ...Sokan keseregnek így, s vigasztalást az alkoholban keresnek. Aki életben akar maradni, annak nincs más alternatívája, csakis a jó megcselekvése. Az élet ugyanis mindig az áldozatot hozókat jutalmazza. Aki nem vállal gyereket, az nem is láthatja meg "fiainak fiait, s lányainak lányait". Nem részesedhet örömükben, hogy ölelnek és küzdenek, hogy szenvednek, de eközben célokat érnek el. Milyen élet az, amelyik nem kész a pusztulásra, hogy a jövő élhessen? Nárcisztikus. Önimádásában pusztulásra ítélt... mint amilyen a mi korunk.
Mi a jó? Minden, ami az életet szolgálja. A munka és a pihenés, a kedvesünk csókja és az imádság. Ezek építenek. Az úrhatnámság, a kivagyiság, a lustaság az istentelenség rombol, tehát mindez rossz. A választás mindig rajtunk múlik. Bármilyen helyzetben is vagyok, a "hogyan tovább?"-ra én bólintok vagy sem. A krízishelyzetben mindig nehéz meghozni a döntéseket. A hívő ember számára egyetlen könnyebbség van: tudja, hogy a kérdések kérdése nem az, hogy megmarad-e vagy sem, hanem az, hogy az Istennél marad-e? Ha tudja, hogy Krisztusért igen, akkor a választás már eleve adott.
Kegyelmi idő...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy jól használjam fel a nekem rendelt időt, időben visszatérjek Hozzád! Ámen
A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.
Mt 3,10
Ha manapság valaki azt mondja: "12 előtt néhány másodperccel" - az órához idomított világ polgára tudja, mit jelent ez - az utolsó előtti pillanatot... Keresztelő János idejében nem volt se kvarcóra, sem pedig homokóra - az idő tájt más volt a mérték, s más volt az emberek életritmusa is -, de azt a képet, amit a pusztának ez a különös embere - Ő magát (Ézsaiás után) "a puszta kiáltó szavának, hangjának" nevezi -, mindenki értette. Ha fejsze ott van a fák gyökerén, akkor az nem azért van ott, mert valaki ott felejtette, hanem azért, mert a favágó megpihenteti a fejszét ott, ahová a következő pillanatban majd lesújt...
Szegény anyai nagyapám, akit se szép szóval, se csúnyával nem tudtak bekényszeríteni a helyi "téeszbe" - mert tántoríthatatlanul ragaszkodott földművelési elveihez (egzisztenciálisan jól meg is szenvedte az egész családja a pártvezérelte diszkriminációt) -, nos, az ő túlélésre trenírozott életében nemcsak a rozsdás, elgörbült szegeket illett kiegyengetni a szebb őszi vagy téli napokon, de bizony emlékszem, hogy a kertben kivágott fák vékony gyökereit is összeszedegette mondván: "Jó lesz az még a kemencébe!" (Ők voltak az igazi "recycling"-nemzedék, csak nem tudtak róla. Ők még ösztönösen a természettel együtt éltek, nem a természet ellenében!)
A régi ember számára nem volt kérdés, hogy ami nem hoz gyümölcsöt, az haszontalan. A kiscsikó, amelyik csak a hám szélén ugrándozik, s még nem húzza a kocsit az a szél-hámos... manapság, aki nem húz, csak ficánkol, s tehetségtelenül ugrabugrál a kamerák nyilvánossága előtt, az önmegvalósító művész. Régen csak a királynak volt udvari bolondja, aki bukfenceivel és beszólásaival igyekezett az uralkodó szívét megvidámítani, manapság meg bolondok tömegei idegesítenek minket! Hiszen mekkora bolondság a bizalom nevében totális kontroll alá vonni az embereket! Mekkora bolondság azt hangsúlyozni, hogy az élet minősége a birtokolható javak mennyiségétől függ! Mekkora bolondság azt állítani, hogy kapni jobb, mint adni? S mekkora bolondság azt állítani, hogy az emberi társadalomban is az a helyes, mint az állatvilágban, hogy csak hadd hulljon a férgese, s győzzön az erősebbik...
A józan ítélőképességét elveszített mai modern ember nem számol azzal, hogy Isten is megítéli ezt a világot. Legelőször is törvényei által, hiszen örök isteni rendjének tökéletessége idővel kiütközik minden szociális igazságokat felejtő társadalomban. Kiderül, hogy hosszútávon mégis csak a keresztelőjánosi szociális modell az értékteremtő, s megtartó: hogy ti. "Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék."
A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.
Mt 3,10
Ha manapság valaki azt mondja: "12 előtt néhány másodperccel" - az órához idomított világ polgára tudja, mit jelent ez - az utolsó előtti pillanatot... Keresztelő János idejében nem volt se kvarcóra, sem pedig homokóra - az idő tájt más volt a mérték, s más volt az emberek életritmusa is -, de azt a képet, amit a pusztának ez a különös embere - Ő magát (Ézsaiás után) "a puszta kiáltó szavának, hangjának" nevezi -, mindenki értette. Ha fejsze ott van a fák gyökerén, akkor az nem azért van ott, mert valaki ott felejtette, hanem azért, mert a favágó megpihenteti a fejszét ott, ahová a következő pillanatban majd lesújt...
Szegény anyai nagyapám, akit se szép szóval, se csúnyával nem tudtak bekényszeríteni a helyi "téeszbe" - mert tántoríthatatlanul ragaszkodott földművelési elveihez (egzisztenciálisan jól meg is szenvedte az egész családja a pártvezérelte diszkriminációt) -, nos, az ő túlélésre trenírozott életében nemcsak a rozsdás, elgörbült szegeket illett kiegyengetni a szebb őszi vagy téli napokon, de bizony emlékszem, hogy a kertben kivágott fák vékony gyökereit is összeszedegette mondván: "Jó lesz az még a kemencébe!" (Ők voltak az igazi "recycling"-nemzedék, csak nem tudtak róla. Ők még ösztönösen a természettel együtt éltek, nem a természet ellenében!)
A régi ember számára nem volt kérdés, hogy ami nem hoz gyümölcsöt, az haszontalan. A kiscsikó, amelyik csak a hám szélén ugrándozik, s még nem húzza a kocsit az a szél-hámos... manapság, aki nem húz, csak ficánkol, s tehetségtelenül ugrabugrál a kamerák nyilvánossága előtt, az önmegvalósító művész. Régen csak a királynak volt udvari bolondja, aki bukfenceivel és beszólásaival igyekezett az uralkodó szívét megvidámítani, manapság meg bolondok tömegei idegesítenek minket! Hiszen mekkora bolondság a bizalom nevében totális kontroll alá vonni az embereket! Mekkora bolondság azt hangsúlyozni, hogy az élet minősége a birtokolható javak mennyiségétől függ! Mekkora bolondság azt állítani, hogy kapni jobb, mint adni? S mekkora bolondság azt állítani, hogy az emberi társadalomban is az a helyes, mint az állatvilágban, hogy csak hadd hulljon a férgese, s győzzön az erősebbik...
A józan ítélőképességét elveszített mai modern ember nem számol azzal, hogy Isten is megítéli ezt a világot. Legelőször is törvényei által, hiszen örök isteni rendjének tökéletessége idővel kiütközik minden szociális igazságokat felejtő társadalomban. Kiderül, hogy hosszútávon mégis csak a keresztelőjánosi szociális modell az értékteremtő, s megtartó: hogy ti. "Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék."
Aki Istennel együtt él, annak életfája nemcsak növekszik, nemcsak hűs árnyékot ad, de gyümölcsöt is terem! Amelyik nem hoz termést, azt kivágják ? ez törvény. De a fejsze még nem csapott le, egyelőre csak pihen a fa gyökerén, azaz még van idő a megtérésre, van idő a visszafordulásra? ez pedig evangélium, azaz jó hír azoknak, akik nyitott szívvel keresik Őt.
Reménységeink..
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy törvényeid szerint játszhassam az Élet nagy játékát, s küzdelmeim közepette segítőtársakra is találhassak! Ámen
De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon bennetek békességben.
2 Pt 3,13-14
Elszántan futunk-rohanunk az Élet nagy focipályáján... Kiválóan passzolják nekünk a labdát, s néha lelki szemeink előtt már a hálóban ficánkol a fekete-fehér-pöttyös bőr-gyönyörűség... de aztán mégse! ...Kapufa... vagy éppen mellé! Bizony, alig van lehangolóbb a megdolgozott eredménytelenségnél. Keservesen kiábrándító az egyénre, s a kisközösségre nézve egyaránt. Ilyenkor persze vigasztalni próbálnak barátaink: "Hát ilyen az élet! Ez van! Majd legközelebb!" Jól tudjuk, hogy ezeket a közhelyes mondatokat csupa jószándékkal mondják nekünk, de a "lehetett volna", s a "mégse" közötti feszültség elhomyályosítja ilyenkor a gondolatainkat, s még az is megtörténhet, hogy bánatunkban se nem látunk, se nem hallunk...
Miért van az, hogy Isten szépnek és jónak teremtett világával elégedetlenek vagyunk, s helyette inkább várjuk az új eget, s az új földet? Talán azért, mert íz ígéretes eljövendő nagyobb izgalmat kelt bennünk, mint a jelen valóságos -, ami persze már rég nem az, amit Isten ránk bízott. A paradicsomi állapot - mert így kaptuk meg a Földet a JóIstentől - lassan a múlté. Földünknek csak egy-két szeglete maradt érintetlen, ahová még nem tört be a civilizáció a maga mohóságával, s az emberi bírhatnámság nem rabolta, ki, nem tette tönkre a környezetet. Magyarul: jól elrontottuk azt, amire vigyáznunk kellett volna...
Vannak, akik az új eget és új földet itt ezen a Föld nevű bolygón képzelik el, megint mások egy új dimenzióban egy új világot remélnek - az emberi elképzeléseknek se szeri se száma! Az apostol mindenesetre azt mondja, ha várjátok mindezt, akkor igyekezzetek is, hogy Isten ne találjon bennetek kivetnivalót, s feddhetetlenek legyetek! Nos, ezt az állapotot nem érjük el soha, mert akkor ez azt jelentené, hogy tökéletesek lettünk - Isten nélkül is. Emberi egzisztenciák lényege pedig éppen abban áll, hogy felismerjük: Istenre utaltak vagyunk és Őérte, s Őáltala vagyunk, akik vagyunk. Felismerni, hogy az élet nagy futballpályáján nem az a cél, hogy hány gólt lövünk, hanem hogy sportszerűen végigjátszzuk a meccset - kevesek kiváltsága. Akik azonban eljutnak idáig, azok jól tudják: veszíteni is lehet emelt fővel, sőt olykor vesztésre állt helyzetből is - az utolsó pillanatban is, míg meg nem szólal a 'játszma' végét jelző síp - nyerni lehet...
URam! Add, hogy törvényeid szerint játszhassam az Élet nagy játékát, s küzdelmeim közepette segítőtársakra is találhassak! Ámen
De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon bennetek békességben.
2 Pt 3,13-14
Elszántan futunk-rohanunk az Élet nagy focipályáján... Kiválóan passzolják nekünk a labdát, s néha lelki szemeink előtt már a hálóban ficánkol a fekete-fehér-pöttyös bőr-gyönyörűség... de aztán mégse! ...Kapufa... vagy éppen mellé! Bizony, alig van lehangolóbb a megdolgozott eredménytelenségnél. Keservesen kiábrándító az egyénre, s a kisközösségre nézve egyaránt. Ilyenkor persze vigasztalni próbálnak barátaink: "Hát ilyen az élet! Ez van! Majd legközelebb!" Jól tudjuk, hogy ezeket a közhelyes mondatokat csupa jószándékkal mondják nekünk, de a "lehetett volna", s a "mégse" közötti feszültség elhomyályosítja ilyenkor a gondolatainkat, s még az is megtörténhet, hogy bánatunkban se nem látunk, se nem hallunk...
Miért van az, hogy Isten szépnek és jónak teremtett világával elégedetlenek vagyunk, s helyette inkább várjuk az új eget, s az új földet? Talán azért, mert íz ígéretes eljövendő nagyobb izgalmat kelt bennünk, mint a jelen valóságos -, ami persze már rég nem az, amit Isten ránk bízott. A paradicsomi állapot - mert így kaptuk meg a Földet a JóIstentől - lassan a múlté. Földünknek csak egy-két szeglete maradt érintetlen, ahová még nem tört be a civilizáció a maga mohóságával, s az emberi bírhatnámság nem rabolta, ki, nem tette tönkre a környezetet. Magyarul: jól elrontottuk azt, amire vigyáznunk kellett volna...
Vannak, akik az új eget és új földet itt ezen a Föld nevű bolygón képzelik el, megint mások egy új dimenzióban egy új világot remélnek - az emberi elképzeléseknek se szeri se száma! Az apostol mindenesetre azt mondja, ha várjátok mindezt, akkor igyekezzetek is, hogy Isten ne találjon bennetek kivetnivalót, s feddhetetlenek legyetek! Nos, ezt az állapotot nem érjük el soha, mert akkor ez azt jelentené, hogy tökéletesek lettünk - Isten nélkül is. Emberi egzisztenciák lényege pedig éppen abban áll, hogy felismerjük: Istenre utaltak vagyunk és Őérte, s Őáltala vagyunk, akik vagyunk. Felismerni, hogy az élet nagy futballpályáján nem az a cél, hogy hány gólt lövünk, hanem hogy sportszerűen végigjátszzuk a meccset - kevesek kiváltsága. Akik azonban eljutnak idáig, azok jól tudják: veszíteni is lehet emelt fővel, sőt olykor vesztésre állt helyzetből is - az utolsó pillanatban is, míg meg nem szólal a 'játszma' végét jelző síp - nyerni lehet...
A mai nap imádsága:
Uram! Te látod életem kívánságait, s látod reménytelen vállalkozásaimat is. Igédben taníts, hogy döntéseimmmel ne csak a magam, hanem mások hasznát is szolgáljam! Ámen
Isten igéje megítéli a szív gondolatait és szándékait.
Zsid 4,12
A Szentírás mondataiból erő árad. Nemcsak azért, mert a szép szónak (meg csúnyának is) ereje van, de azért is, mert az ige mélységesen igaz és őszinte. Mindezeken túl arra irányítja figyelmünket, ami a leglényegesebb egész életünkben: az Istenre, s mindarra, ami Vele való kapcsolatunkat meghatározza, minősíti és élteti. Aki megtapasztalta az Isten királyságát/országát/birodalmát/világát - sokféleképpen fordították már ezt, manapság dimenziónak is mondják - az jól tudja, hogy Istennel együtt könnyebb hordozni a nehézségeket, kiállni a próbát, megmaradni meggyőződésünkben és szeretni, mint Nélküle. Őbenne élve szétfoszlik a magány, s a céltalanság kísértése is alábbhagy.
Az ige igazsága olyan tükör, ami soha nem ad torzított képet. Megszoktuk, hogy szívesen "kozmetikázunk"... (A kozmosz szó rendezett világot jelent.) Egészen más azonban az eredmény, ha mi "intézkedünk" s egészen más, ha Isten. Mi a "most szükségszerűségében" hozzuk meg döntéseink nagy részét, Ő pedig hosszú távon rendezi életünk dolgait. A mi elhatározásaink kényelmesek és racionálisak, az övéi üdvösek és misztikusak. A végén persze rádöbbenünk, hogy nem az eszünk, hanem az Ő kegyelme tart meg...
Az ige - az Isten szava - mindig megítél, olykor még a porba is sújt. A Lélek csodája, hogy Ő ezen keresztül is emel, s növel. Szívünk szándékai és gondolatai nem mindig olyanok, melyekre büszkék lehetünk. Sok ilyen érzés van bennünk, amit összefoglalóan önzésnek nevezünk. Az önzés lényegisége abban van, hogy kizárja a másikat, s a saját igényeit, elvárásait teszi meg mértéknek. Az ige azonban mindig az Isten-akarta értékeket hozza elénk. Ezek ugyanis azok a tulajdonságok, amik széppé és tartalmassá teszik életünket, s annak a közösségnek az életét, amelybe helyezett minket a Mindenható.
Az ige nemcsak életünk végéig kísérő hűséges tanítómester, de kulcs is a szívünkhöz, hogy az megnyíljon az Isten számára...
Uram! Te látod életem kívánságait, s látod reménytelen vállalkozásaimat is. Igédben taníts, hogy döntéseimmmel ne csak a magam, hanem mások hasznát is szolgáljam! Ámen
Isten igéje megítéli a szív gondolatait és szándékait.
Zsid 4,12
A Szentírás mondataiból erő árad. Nemcsak azért, mert a szép szónak (meg csúnyának is) ereje van, de azért is, mert az ige mélységesen igaz és őszinte. Mindezeken túl arra irányítja figyelmünket, ami a leglényegesebb egész életünkben: az Istenre, s mindarra, ami Vele való kapcsolatunkat meghatározza, minősíti és élteti. Aki megtapasztalta az Isten királyságát/országát/birodalmát/világát - sokféleképpen fordították már ezt, manapság dimenziónak is mondják - az jól tudja, hogy Istennel együtt könnyebb hordozni a nehézségeket, kiállni a próbát, megmaradni meggyőződésünkben és szeretni, mint Nélküle. Őbenne élve szétfoszlik a magány, s a céltalanság kísértése is alábbhagy.
Az ige igazsága olyan tükör, ami soha nem ad torzított képet. Megszoktuk, hogy szívesen "kozmetikázunk"... (A kozmosz szó rendezett világot jelent.) Egészen más azonban az eredmény, ha mi "intézkedünk" s egészen más, ha Isten. Mi a "most szükségszerűségében" hozzuk meg döntéseink nagy részét, Ő pedig hosszú távon rendezi életünk dolgait. A mi elhatározásaink kényelmesek és racionálisak, az övéi üdvösek és misztikusak. A végén persze rádöbbenünk, hogy nem az eszünk, hanem az Ő kegyelme tart meg...
Az ige - az Isten szava - mindig megítél, olykor még a porba is sújt. A Lélek csodája, hogy Ő ezen keresztül is emel, s növel. Szívünk szándékai és gondolatai nem mindig olyanok, melyekre büszkék lehetünk. Sok ilyen érzés van bennünk, amit összefoglalóan önzésnek nevezünk. Az önzés lényegisége abban van, hogy kizárja a másikat, s a saját igényeit, elvárásait teszi meg mértéknek. Az ige azonban mindig az Isten-akarta értékeket hozza elénk. Ezek ugyanis azok a tulajdonságok, amik széppé és tartalmassá teszik életünket, s annak a közösségnek az életét, amelybe helyezett minket a Mindenható.
Az ige nemcsak életünk végéig kísérő hűséges tanítómester, de kulcs is a szívünkhöz, hogy az megnyíljon az Isten számára...
URam! Ámen
Kezed alkotott és megerősített, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat!
Zsolt 119,73
Az élet íze talán abban rejlik, hogy csak körbejárni tudjuk az igazán fontos dolgokat, de teljes valóságában, összefüggésében - mikrokozmosztól a makrokozmoszig - soha nem érthetjük meg. Így aztán nem csak saját életünk titok, de a virág is, s persze az egész teremtettség. Ahogyan egy virág minden egyes szirma része nem csak a Nap-, és a Tejút-rendszernek, de egyben része az egész Világmindenségnek is, ugyanígy mi is benne vagyunk a Nagy EGÉSZ-ben, a mi parányi létünkkel, minden egyes atomunkkal, melyek milliárdszám testünket alkotják. S, ha szemünkből a fájdalom vagy az öröm legördít egy csepp könnyet az arcunko: bizony, az könny az egész Teremtettség(!) része... ha az a könnycsepp nem lenne benne az Univerzumban, akkor az hiányozna belőle... s nem lenne teljes az Egész. Ezért is szoktuk mondani: "minden hat mindenre... s, minden összefügg mindennel", még ha sokszor nem is érzékeljük.
Az ember egyik "hibaforrrása-baja-bűne(?)", hogy az esetek túlnyomó részében csak rövidtávon gondolkodik - valahogyan úgy, mint Ézsau, aki egy tál lencsefőzelékért elcserélte az elsőszülöttségi jogát. Ez a "most"-ban élő haspártiság/ösztön-vezéreltség alakította, s alakította régen, s ma is a világtörténelmet, csak ma nem háborúnak hívják, hanem gazdasági versenynek. Ez ugyan kulturáltabb formájának tekinthető a népek és nemzetek leigázásának, de az eredmény végül is majdnem ugyanaz, mint a véres háborúk utáni időszakokban: egzisztenciális ellehetetlenülés. Azért a "majdnem", mert harmadikévezredleji fogyasztás-központú jóléti világa nem csak az anyagi ellehetetlenülését okozza a világ egyik - gazdaságilag legyőzött - felének, de maga a "győztes" is vesztes, mert lelki értelemben szinte teljesen elsatnyul...
A neves londoni iszlám vallási személy, Sharhabeel Lone felszólította híveit arra, hogy mondjanak le az anglikán templomok mecsetként való használatáról, mert a britek rendkívül negatívan viszonyulnak ahhoz, hogy muzulmánok templomokat vesznek meg.
„Annak ellenére, hogy maguk az angolok egyre kevesebben járnak templomba, a köztudatban a templom mégis kultúrájuk és civilizációjuk jelképe marad. És amikor a muzulmánok megveszik ezeket a templomokat, megszállóknak tekintik őket és ellenszenv alakul ki a muzulmánokkal szemben” – mondta Lone.(Angliában több templomot eladnak amiatt, mert kevés a hívő és nincs elég pénz fenntartásukra.)
A lelkiséghez hozzátartozik, hogy az ember mindennapi történéseit, egész életét magasabb dimenziókba helyezi. Ennek egyik - a többség számára inkább járható út - a vallás. Sajnos a nyugati világ eltávolodott a "klasszikus", azaz saját kultúrája által is formált vallástól, s ezzel szép lassan az identitását is kezdi elveszíteni... Pótolni próbálja, a kultúrák keveredésének mesterséges gyorsításával - lásd pl. egy Németország integrációs politikáját, ami ezer sebtől vérzik, s gyakorlatilag nem működik -, de a "multi-kulti"-alternatíva valahogyan nem váltja be a hozzáfűzött ígéreteket. (Ezt szép lassan a németek is kezdik belátni, s ne tévesszen meg senkit, ha a fősodrású média mást "papol".)
A zsoltáríró ebben a versben azért fohászkodik, hogy értelmes lehessen, s felfogja mi Teremtőjének az akarata. A Teremtő Isten akarata az ÉLET, s annak a szolgálata. Az Isten a jó és bölcs törvényeinek megalkotásával és kinyilvánításával "szolgálja" az ÉLETET, az ember pedig azzal, hogy engedelmeskedik az isteni ajánlásoknak... Aki ezt nem teszi, az előbb-utóbb a halált, a pusztulást szolgálja, mert két úrnak szolgálni nem lehet: vagy az Életért harcolsz, amíg létezel vagy a (örök)múlandóság dicsőségteli, evilági zsoldosa maradsz...
Zsolt 119,73
Az élet íze talán abban rejlik, hogy csak körbejárni tudjuk az igazán fontos dolgokat, de teljes valóságában, összefüggésében - mikrokozmosztól a makrokozmoszig - soha nem érthetjük meg. Így aztán nem csak saját életünk titok, de a virág is, s persze az egész teremtettség. Ahogyan egy virág minden egyes szirma része nem csak a Nap-, és a Tejút-rendszernek, de egyben része az egész Világmindenségnek is, ugyanígy mi is benne vagyunk a Nagy EGÉSZ-ben, a mi parányi létünkkel, minden egyes atomunkkal, melyek milliárdszám testünket alkotják. S, ha szemünkből a fájdalom vagy az öröm legördít egy csepp könnyet az arcunko: bizony, az könny az egész Teremtettség(!) része... ha az a könnycsepp nem lenne benne az Univerzumban, akkor az hiányozna belőle... s nem lenne teljes az Egész. Ezért is szoktuk mondani: "minden hat mindenre... s, minden összefügg mindennel", még ha sokszor nem is érzékeljük.
Az ember egyik "hibaforrrása-baja-bűne(?)", hogy az esetek túlnyomó részében csak rövidtávon gondolkodik - valahogyan úgy, mint Ézsau, aki egy tál lencsefőzelékért elcserélte az elsőszülöttségi jogát. Ez a "most"-ban élő haspártiság/ösztön-vezéreltség alakította, s alakította régen, s ma is a világtörténelmet, csak ma nem háborúnak hívják, hanem gazdasági versenynek. Ez ugyan kulturáltabb formájának tekinthető a népek és nemzetek leigázásának, de az eredmény végül is majdnem ugyanaz, mint a véres háborúk utáni időszakokban: egzisztenciális ellehetetlenülés. Azért a "majdnem", mert harmadikévezredleji fogyasztás-központú jóléti világa nem csak az anyagi ellehetetlenülését okozza a világ egyik - gazdaságilag legyőzött - felének, de maga a "győztes" is vesztes, mert lelki értelemben szinte teljesen elsatnyul...
A neves londoni iszlám vallási személy, Sharhabeel Lone felszólította híveit arra, hogy mondjanak le az anglikán templomok mecsetként való használatáról, mert a britek rendkívül negatívan viszonyulnak ahhoz, hogy muzulmánok templomokat vesznek meg.
„Annak ellenére, hogy maguk az angolok egyre kevesebben járnak templomba, a köztudatban a templom mégis kultúrájuk és civilizációjuk jelképe marad. És amikor a muzulmánok megveszik ezeket a templomokat, megszállóknak tekintik őket és ellenszenv alakul ki a muzulmánokkal szemben” – mondta Lone.(Angliában több templomot eladnak amiatt, mert kevés a hívő és nincs elég pénz fenntartásukra.)
A lelkiséghez hozzátartozik, hogy az ember mindennapi történéseit, egész életét magasabb dimenziókba helyezi. Ennek egyik - a többség számára inkább járható út - a vallás. Sajnos a nyugati világ eltávolodott a "klasszikus", azaz saját kultúrája által is formált vallástól, s ezzel szép lassan az identitását is kezdi elveszíteni... Pótolni próbálja, a kultúrák keveredésének mesterséges gyorsításával - lásd pl. egy Németország integrációs politikáját, ami ezer sebtől vérzik, s gyakorlatilag nem működik -, de a "multi-kulti"-alternatíva valahogyan nem váltja be a hozzáfűzött ígéreteket. (Ezt szép lassan a németek is kezdik belátni, s ne tévesszen meg senkit, ha a fősodrású média mást "papol".)
A zsoltáríró ebben a versben azért fohászkodik, hogy értelmes lehessen, s felfogja mi Teremtőjének az akarata. A Teremtő Isten akarata az ÉLET, s annak a szolgálata. Az Isten a jó és bölcs törvényeinek megalkotásával és kinyilvánításával "szolgálja" az ÉLETET, az ember pedig azzal, hogy engedelmeskedik az isteni ajánlásoknak... Aki ezt nem teszi, az előbb-utóbb a halált, a pusztulást szolgálja, mert két úrnak szolgálni nem lehet: vagy az Életért harcolsz, amíg létezel vagy a (örök)múlandóság dicsőségteli, evilági zsoldosa maradsz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése