Anyagiak...
A mai nap imádsága:
Istenem!
A világban élek, s ha nem is akarom, a kísértés madara az én fejem
felett is elszáll. Kérlek, adj nekem erős szívet, ami mindig Beléd
kapaszkodik, s nem engedi, hogy a kívánság gonosz madara fészket rakjon a
fejemen! Kérlek, áldásodat ne vond meg tőlem ezután se! Uram, ne adj
nekem olyan gazdagságot, hogy a jólétben kevéllyé váljon a szívem, s
megtagadjalak, se olyan szegénységet ne zúdíts rám, hogy
elkeseredésemben megvessem nevedet! Ámen
Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak. Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.
1 Tim 6,10-11
A köznapi szólás szerint a pénzzel csak akkor van baj, ha kevés van belőle... Az igazság azonban másképpen fest. Nem az a gond, ha az embernek pénze van/nincs, hanem az, ha a pénz markában vagyunk. Szinte mindegy, hogy ez a marok erősen szorít vagy lágyan simogat, ha valaki a pénz hatalmában van, akkor nem azt teszi, amit igazából szeretne. Pál apostol sem mond újat, amikor azt írja ifjú munkatársának, "mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme". Jól tudja, sőt ismeri is a vagyon hatalmát, hiszen jómódú családból származott maga is - ennek ellenére keményen dolgozik, tudjuk róla, hogy sátorkészítéssel/eladással foglalkozott, ebből finanszírozta az evangélium hirdetésének "költségeit".
Nemcsak kétezer évvel ezelőtt, de ma is tényként állítható: a pénz után sóvárogva "egyesek eltévelyednek a hittől, és sok fájdalmat okoznak önmaguknak". A fájdalom oka pedig az egyik legnagyobb kín: a megcsalattattás. A pénz ugyanis mást ígér, s mást teljesít. Elhiteti, hogy mindent, még boldogságot is képes adni, s aztán kiderül, hogy csak jólétet, de egészséget nem, csak sok-sok mozgást és történést, de állandóságot, barátot, társat, akivel mindent megoszthatok - azt bizony soha nem képes adni.
Ennek ellenére mégis bőven akadnak, akik a mammon után sóvárognak, pedig Istenhez közel állnak. Ha nem így lenne, akkor Pál se írná: "Te pedig, Isten embere (eredeti értelemben Isten megbízottja), kerüld ezeket." A pénz hazug ígérte - hogy ti. képes a vágyak maradéktalan beteljesítésére - sokakat megszédít, levesz a lábáról: kisembert és nagy politikust egyaránt, szegényt és jómódút, sőt olyanokat is akik a szószék alatt ülnek, de még olyanokat is, akik a szószéken állnak... Magyarul: az Isten emberei sem kivételek, a kísértések őket sem kerülik el.
A megoldás igen egyszerű, apostolian kézenfekvő: "Te pedig, kerüld ezeket!" Életed valósága az igazság, a szeretet, a kegyesség, a hit és a szelídlelkűség legyen! Ne kergess virtuális-világbéli álmokat, legyél állhatatos! A beteljesülést nem a pénztárca vastagsága biztosítja, mert ha így lenne, akkor minden jómúdú boldog lenne, a tapasztalat azonban éppen azt mutatja, hogy pontosan azok "bolondulnak meg", veszítik el józanságukat és rugják fel rendezett életüket, akik egyébként jól élnek, mert nem éheznek, megvan mindenük - szép családi ház, mobilitást segítő kocsi(k) stb... Akik a múlandóba vetik bizalmukat, amit megemészt a rozsda és moly, azok élet-szekere bizonnyal keréktörést szenved, talán még fel is borul!
Az Isten emberének bölcsessége nem színes papirosokon nyugszik, hanem szívében lakozik. Ott belül van jelen az Isten Lelke, melyre igen bólint minden szívverése. Egy esztendőben mintegy harmincmilliót ver a szívünk (szünet nélkül!), s ha mégérjük a nyolcvan évet, addigra mintegy 2,5 milliárdszor... milyen óriási szám ez! S hányszor dobban meg hiábavalóságokra... olyan dolgokra, amik nem a békességet szolgálják, hanem annak ellenkezőjét. Aki "Isten embere", azaz megbízottja, vagyis elkötelezettje, az tisztán lát, mert reménységet mindig az Istenbe veti, s ezért nem is véti el a célt...
Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak. Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.
1 Tim 6,10-11
A köznapi szólás szerint a pénzzel csak akkor van baj, ha kevés van belőle... Az igazság azonban másképpen fest. Nem az a gond, ha az embernek pénze van/nincs, hanem az, ha a pénz markában vagyunk. Szinte mindegy, hogy ez a marok erősen szorít vagy lágyan simogat, ha valaki a pénz hatalmában van, akkor nem azt teszi, amit igazából szeretne. Pál apostol sem mond újat, amikor azt írja ifjú munkatársának, "mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme". Jól tudja, sőt ismeri is a vagyon hatalmát, hiszen jómódú családból származott maga is - ennek ellenére keményen dolgozik, tudjuk róla, hogy sátorkészítéssel/eladással foglalkozott, ebből finanszírozta az evangélium hirdetésének "költségeit".
Nemcsak kétezer évvel ezelőtt, de ma is tényként állítható: a pénz után sóvárogva "egyesek eltévelyednek a hittől, és sok fájdalmat okoznak önmaguknak". A fájdalom oka pedig az egyik legnagyobb kín: a megcsalattattás. A pénz ugyanis mást ígér, s mást teljesít. Elhiteti, hogy mindent, még boldogságot is képes adni, s aztán kiderül, hogy csak jólétet, de egészséget nem, csak sok-sok mozgást és történést, de állandóságot, barátot, társat, akivel mindent megoszthatok - azt bizony soha nem képes adni.
Ennek ellenére mégis bőven akadnak, akik a mammon után sóvárognak, pedig Istenhez közel állnak. Ha nem így lenne, akkor Pál se írná: "Te pedig, Isten embere (eredeti értelemben Isten megbízottja), kerüld ezeket." A pénz hazug ígérte - hogy ti. képes a vágyak maradéktalan beteljesítésére - sokakat megszédít, levesz a lábáról: kisembert és nagy politikust egyaránt, szegényt és jómódút, sőt olyanokat is akik a szószék alatt ülnek, de még olyanokat is, akik a szószéken állnak... Magyarul: az Isten emberei sem kivételek, a kísértések őket sem kerülik el.
A megoldás igen egyszerű, apostolian kézenfekvő: "Te pedig, kerüld ezeket!" Életed valósága az igazság, a szeretet, a kegyesség, a hit és a szelídlelkűség legyen! Ne kergess virtuális-világbéli álmokat, legyél állhatatos! A beteljesülést nem a pénztárca vastagsága biztosítja, mert ha így lenne, akkor minden jómúdú boldog lenne, a tapasztalat azonban éppen azt mutatja, hogy pontosan azok "bolondulnak meg", veszítik el józanságukat és rugják fel rendezett életüket, akik egyébként jól élnek, mert nem éheznek, megvan mindenük - szép családi ház, mobilitást segítő kocsi(k) stb... Akik a múlandóba vetik bizalmukat, amit megemészt a rozsda és moly, azok élet-szekere bizonnyal keréktörést szenved, talán még fel is borul!
Az Isten emberének bölcsessége nem színes papirosokon nyugszik, hanem szívében lakozik. Ott belül van jelen az Isten Lelke, melyre igen bólint minden szívverése. Egy esztendőben mintegy harmincmilliót ver a szívünk (szünet nélkül!), s ha mégérjük a nyolcvan évet, addigra mintegy 2,5 milliárdszor... milyen óriási szám ez! S hányszor dobban meg hiábavalóságokra... olyan dolgokra, amik nem a békességet szolgálják, hanem annak ellenkezőjét. Aki "Isten embere", azaz megbízottja, vagyis elkötelezettje, az tisztán lát, mert reménységet mindig az Istenbe veti, s ezért nem is véti el a célt...
Céljaink...
A mai nap imádsága:
Uram!
Te vagy az út az igazság és az élet, Te vagy életem célja, tartalma és
értelme. Kérlek emlékeztess erre, ha elfelejteném, mert másokat
figyelmen kívül hagyva csak a magam hasznát keresem! Ámen
Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.
Fil 2,4
"Na jó... De nekem mi ebből a hasznom?" Életünk minden területén felvetődik az örök emberi kérdés - bizony, nem tudunk szabadulni a személyes előny kísértésétől. Két szó keseríti/szenvedteti meg az egész teremtettséget: a siker és a haszon. E két szó elbűvölhet minket egy egész életen át... Elhitethetik velünk, hogy létünk értelme az egzisztenciális gyarapodás. Gyűjtögető szenvedélyünktől aligha tudnánk szabadulni - még Jézus Urunk is ezt mondja: "Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben!"
A siker és a haszon vonzásának ereje óriási! Mindkettő zsákszámra önti ránk ígéreteit: Más ember leszel, ha eléred ezt vagy azt a célt, sőt: Különb leszel! Hasznod mértéke/nagysága "életérzésedet" javítja, sőt boldogabb leszel! S milyen igaz... A pénz-adta lehetőségek "barátokat" és "barátnőket" hívnak elő - könnyen és gyorsan, szinte a semmiből -, csak ha elfogy a vagyon, akkor derül ki, mennyire érdekalapú, felszínes kapcsolatok voltak ezek.
Lemondani a személyes érdekünkről aligha tudunk - emberek, s ezért gyarlóak vagyunk. Pál ezért ajánla a következőt: "Nézd mások hasznát is, ne csak a magadét!" Eladdig, amíg valaki csak a maga érdekeit lesi, nem találja meg helyét a világban, nem lesz számára "kerek a világ". Hiába ér el valaki bármilyen nagy célt is, hiába úszik valaki a sikerben, hiába teszi őt profitja még gazdagabbá, ha nincs kivel azt őszintén megosztania, akkor ő a világ legszegényebbike... ha nem így lenne, nem lennének depressziós, milliárdos öngyilkosok sem!
Mások érdekeit is figyelembe venni - a közösségi élet alapja. Az öntörvényő huszadikszázadi ember zsákutcába került, amikor személyes haszonlesésével kiölte magából a szociális érzékenységét. A szociális szó a latin "sociates" szóból ered, amely társaságot, közösséget jelent... Ennek okán: aki életének mottójává a "Hadd hulljon a férgese, győz a jobbik!"-elvet teszi meg, számoljon azzal, hogy a "végére" egyedül marad... nagyon egyedül.
Na jó... de akkor most mit tegyek? Hogyan érvényesüljek ebben a bolond embervilágban? A válasz bár egyszerű, a sikerhajhász, profitleső lelkek nem érthetik meg - mert látván nem látnak, s hallván nem hallanak -, "Alázzátok meg magatokat, s Ő felmagasztal titeket!"... "Keressétek Isten országát, s a többi ráadásul mind megadatnak néktek..."
Senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.
Fil 2,4
"Na jó... De nekem mi ebből a hasznom?" Életünk minden területén felvetődik az örök emberi kérdés - bizony, nem tudunk szabadulni a személyes előny kísértésétől. Két szó keseríti/szenvedteti meg az egész teremtettséget: a siker és a haszon. E két szó elbűvölhet minket egy egész életen át... Elhitethetik velünk, hogy létünk értelme az egzisztenciális gyarapodás. Gyűjtögető szenvedélyünktől aligha tudnánk szabadulni - még Jézus Urunk is ezt mondja: "Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben!"
A siker és a haszon vonzásának ereje óriási! Mindkettő zsákszámra önti ránk ígéreteit: Más ember leszel, ha eléred ezt vagy azt a célt, sőt: Különb leszel! Hasznod mértéke/nagysága "életérzésedet" javítja, sőt boldogabb leszel! S milyen igaz... A pénz-adta lehetőségek "barátokat" és "barátnőket" hívnak elő - könnyen és gyorsan, szinte a semmiből -, csak ha elfogy a vagyon, akkor derül ki, mennyire érdekalapú, felszínes kapcsolatok voltak ezek.
Lemondani a személyes érdekünkről aligha tudunk - emberek, s ezért gyarlóak vagyunk. Pál ezért ajánla a következőt: "Nézd mások hasznát is, ne csak a magadét!" Eladdig, amíg valaki csak a maga érdekeit lesi, nem találja meg helyét a világban, nem lesz számára "kerek a világ". Hiába ér el valaki bármilyen nagy célt is, hiába úszik valaki a sikerben, hiába teszi őt profitja még gazdagabbá, ha nincs kivel azt őszintén megosztania, akkor ő a világ legszegényebbike... ha nem így lenne, nem lennének depressziós, milliárdos öngyilkosok sem!
Mások érdekeit is figyelembe venni - a közösségi élet alapja. Az öntörvényő huszadikszázadi ember zsákutcába került, amikor személyes haszonlesésével kiölte magából a szociális érzékenységét. A szociális szó a latin "sociates" szóból ered, amely társaságot, közösséget jelent... Ennek okán: aki életének mottójává a "Hadd hulljon a férgese, győz a jobbik!"-elvet teszi meg, számoljon azzal, hogy a "végére" egyedül marad... nagyon egyedül.
Na jó... de akkor most mit tegyek? Hogyan érvényesüljek ebben a bolond embervilágban? A válasz bár egyszerű, a sikerhajhász, profitleső lelkek nem érthetik meg - mert látván nem látnak, s hallván nem hallanak -, "Alázzátok meg magatokat, s Ő felmagasztal titeket!"... "Keressétek Isten országát, s a többi ráadásul mind megadatnak néktek..."
Életvezetési világosság..
A mai nap imádsága:
Uram! Gyújtsd meg szereteted lángját az emberek szívében, hogy azt tegyék, ami helyes és jó, ami szép és igaz, ami őszinte és épít! Ámen
Mikor
pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül,
így szólt hozzá: "Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?" Ő így
felelt: "Senki, Uram." Jézus pedig ezt mondta neki: "Én sem ítéllek el
téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" Jézus ismét
megszólalt, és ezt mondta nekik: "Én vagyok a világ világossága: aki
engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága."
Jn 8,(10-11 versek tőlem) 12. vers Útmutatónk által kijelöltje
Egy
brazil bíróság házasságtörésért elítélt egy asszonyt, akinek
kártérítésként 2700 Eurót kellett fizetnie (volt)férjének. A tanárnőt a
(még)férje "in flagranti" érte egy másik férfival. A bíróság ítéletében
hangsúlyozta, hogy a férjet morális kár érte, melyből fakadó kártérítési
igény a brazil alkotmányból egyértelműen levezethető, hiszen az ember
méltósága érinthetetlen. A felperes férj a törvényben rögzített
házastársi hűség kötelezettségének megsértésére hivatkozott. A bíróság
az ítéletet helybenhagyta, de másodfokon a kártérítés összegét - a
feleség anyagi helyzetére tekintettel - felére mérsékelte.
http://www.n-tv.de/panorama/Geld-fuer-gehoernten-Gatten-article267236.html
Morális
kár... ha csak ez lenne az egyetlen következménye a hűtlenkedésnek! A
szövetség megtöréséből - mely nem köthető nemiséghez, az mindig az
emberség kérdése(!) - fakad aztán az érzelmi deficit, a bizonytalanság,
az önértékelési zavarok, úgy a megcsalt félben, mint a család többi
tagjában, különösen a gyermekekben - ha vannak. A válás egyetlen
"haszonélvezői" az ügyvédek, de nekik meg ez a dolguk. Válás esetén az
anyagi terhek nem csökkennek, hanem nőnek: két lakás, két egzisztencia,
két biztosítás, két rezsi, stb. Természetesen erre nem figyelnek akkor,
amikor a házasság "intézménye" - amit a JóIsten a felek javára
teremtett, s a mennyország tornácává válhat - hirtelen a pokol
előszobájává válik! Utólag persze mindenki okos, nem is maradnak el a
szemrehányások, elmarasztalások, a súlyos vádak.
Érdekes,
hogy Jézus kijelentése közvetlenül azután hangzik el, hogy "védelmébe"
vette a házasságtörő nőt. (Nyilvánvaló, hogy a házasságtörő férfinek is
ott kellene állni, de a történet erről nem tesz említést.) A
kettős-erkölcsiség súlyos esetével találkozhatunk itt. Nyugodtan
kijelenthetjük, az ember alapjában véve semmit nem változott az elmúlt
kétezer esztendőben! Ma is ugyanolyan elnéző önmagával szemben, s
ugyanolyan kritikus mások dolgát illetően, mint akkoriban. Ahogyan régen
érvényes volt Jézus szava, ugyanúgy érvényes az ma is: "Többé ne
vétkezz!" Akkor se, ha alapos okod lenne rá, hogy "megfizess a magad
módján" a másiknak...
Ilyenkor
kell az életvezetési világosság! Aki nem a Szeretet egyetemes isteni
parancsaira figyel, az hibát halmoz hibára, s igazságkeresésében végül
is boldogtalanná válik. Jézus "világossa" azt jelenti, hogy erőszakra ne
válaszoljunk erőszakkal, "mert aki kardot ránt, kard által vész el".
Aki az Élet Világosságára figyel, az nem jár sötétségben - ahol nincs se
etika, se morál, csak az érdek -, s ezért nem is fog elbotlani... S ha
"baleset" is érné, látja életét az isteni parancsolatok tükrében, s
tudja, hogy Krisztusban nincs egyedül, s élete "jó kezekben" van, az
Isten gondviselése öleli át. Aki Krisztusra figyel, "Benne" él, az nem
bolondozik azzal, ami nem lehet bolondság tárgya, hanem komolyan veszi
az élet "játékszabályait", s úgy vigyáz az emberi méltóságára, mint a
szeme fényére...
A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy hordozol , s Velem vagy akkor is, amikor a magam útját járom! Ámen
Isten van Veled mindenben, amit cselekszel.
1 Móz 21,22b
Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel?
Róm 9,20a
Valóban nem történik semmi Isten akarata nélkül, de Isten csak akkor van velünk, akkor "történik" misztikusan az életünkben, ha Őreá figyelünk! Aki Istent számba sem veszi, akinek a Teremtő Isten nem "tényező", az cselekedeteiben sem fogja tükrözni Teremtője akaratát. Érdekes módon, pont azok, akik "tesznek a JóIstenre", azoknak a "legnagyobb a szája", ők méltatlankodnak leginkább, vonják kétségbe Istenük létét, s mégis perlekednek Vele, ha életük szekere kátyúba kerül!
Egyházunk nem-hivatalos himnuszában, az "Erős vár a mi Istenünk"-ben énekeljük: "Ha Ő velünk, ki ellenünk?" S valóban: Istennel együtt minden lehetséges, még az is, hogy kibírjuk, elhordozzuk azt, amit egyébként elviselhetetlennek tűnik. Nincs ember ezen a bolygón, akinek ne kellene valamilyen terhet cipelnie - legfeljebb nem látni azokat, s tényleg a lelkiek elhordozása az igazán nehéz -, de az is igaz, hogy egyedül cipelni valamit a legnagyobb kín! Bizony nem véletlenül alakult ki a személyes gyónás gyakorlata, s bizony erősen gondolkodott Luther és a mögötte álló, segítő, humanista tudósokból álló "reformátori csapata" is, vajon nem kellene-e bevenni a szentségek közé a megvallást, de végül is úgy döntöttek - biblikus alapokon, mivel Jézus URunk csak a keresztséget és s a hit pecsétjét az úrvacsorát "rendelte el -, hogy a gyónás, az ugyan nem szentség (azaz Isten üdvösségre vezérlő kegyelmi eszköze), hanem az evangélium egyik megjelenési formája, amit "consultatio fratrum et colloquium"-nak, azaz testvéri beszélgetésnek/diskurzusnak neveztek el.
Örök emberi bennünk, hogy ha jól tudjuk is, hogy Istenéi vagyunk, Vele járunk, Tőle kapjuk az erőt feladataink bevégzésére, mégis olykor el-elkap minket létünk lendülete, s perlekedünk az ÚRIstennel... Ilyenkor szívünk/érzéseink helyett inkább az eszünkre kellene hallgatnunk, hiszen a józanul átgondoljuk, akkor hamar kiderül, hogy a bosszantó események túlnyomó részét mi magunk csináltuk, a kelepcét, amibe kerültünk, mi magunk készítettük -, csak nem láttuk, hogy amit mi kuckónak építgettünk, az valójában csapda, mely pont akkor ejt rabul minket, amikor legkevésbé várnánk! Ilyenkor illene tudatosítanunk: mi végesek vagyunk, Ő pedig Végtelen, s ha szinte emberfeletti, de legalábbis saját erőnket jócskán meghaladó feladatokat akarunk bevégezni, akkor nem árt Tőle kérni hozzá a hiányzó erőt, szeretetet, kitartást!
A célok nagysága olykor elhomályosítja bennünk, hogy a cél elérésénél van még fontosabb, az ti. hogy azokat csak "istenes eszközökkel", azaz etikus módon érdemes elérni. Ha nem így tesszük, akkor csak sikerünk lesz, de áldás nem lesz rajta, s akkor hiába nyerjük meg az egész világot is, ha lelkünkben kárt vallunk, mert őszinténk senkivel nem tudjuk megosztani az elért eredményt... akkor meg minek?!
Gondviselés...
A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy hordozol , s Velem vagy akkor is, amikor a magam útját járom! Ámen
Isten van Veled mindenben, amit cselekszel.
1 Móz 21,22b
Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel?
Róm 9,20a
Valóban nem történik semmi Isten akarata nélkül, de Isten csak akkor van velünk, akkor "történik" misztikusan az életünkben, ha Őreá figyelünk! Aki Istent számba sem veszi, akinek a Teremtő Isten nem "tényező", az cselekedeteiben sem fogja tükrözni Teremtője akaratát. Érdekes módon, pont azok, akik "tesznek a JóIstenre", azoknak a "legnagyobb a szája", ők méltatlankodnak leginkább, vonják kétségbe Istenük létét, s mégis perlekednek Vele, ha életük szekere kátyúba kerül!
Egyházunk nem-hivatalos himnuszában, az "Erős vár a mi Istenünk"-ben énekeljük: "Ha Ő velünk, ki ellenünk?" S valóban: Istennel együtt minden lehetséges, még az is, hogy kibírjuk, elhordozzuk azt, amit egyébként elviselhetetlennek tűnik. Nincs ember ezen a bolygón, akinek ne kellene valamilyen terhet cipelnie - legfeljebb nem látni azokat, s tényleg a lelkiek elhordozása az igazán nehéz -, de az is igaz, hogy egyedül cipelni valamit a legnagyobb kín! Bizony nem véletlenül alakult ki a személyes gyónás gyakorlata, s bizony erősen gondolkodott Luther és a mögötte álló, segítő, humanista tudósokból álló "reformátori csapata" is, vajon nem kellene-e bevenni a szentségek közé a megvallást, de végül is úgy döntöttek - biblikus alapokon, mivel Jézus URunk csak a keresztséget és s a hit pecsétjét az úrvacsorát "rendelte el -, hogy a gyónás, az ugyan nem szentség (azaz Isten üdvösségre vezérlő kegyelmi eszköze), hanem az evangélium egyik megjelenési formája, amit "consultatio fratrum et colloquium"-nak, azaz testvéri beszélgetésnek/diskurzusnak neveztek el.
Örök emberi bennünk, hogy ha jól tudjuk is, hogy Istenéi vagyunk, Vele járunk, Tőle kapjuk az erőt feladataink bevégzésére, mégis olykor el-elkap minket létünk lendülete, s perlekedünk az ÚRIstennel... Ilyenkor szívünk/érzéseink helyett inkább az eszünkre kellene hallgatnunk, hiszen a józanul átgondoljuk, akkor hamar kiderül, hogy a bosszantó események túlnyomó részét mi magunk csináltuk, a kelepcét, amibe kerültünk, mi magunk készítettük -, csak nem láttuk, hogy amit mi kuckónak építgettünk, az valójában csapda, mely pont akkor ejt rabul minket, amikor legkevésbé várnánk! Ilyenkor illene tudatosítanunk: mi végesek vagyunk, Ő pedig Végtelen, s ha szinte emberfeletti, de legalábbis saját erőnket jócskán meghaladó feladatokat akarunk bevégezni, akkor nem árt Tőle kérni hozzá a hiányzó erőt, szeretetet, kitartást!
A célok nagysága olykor elhomályosítja bennünk, hogy a cél elérésénél van még fontosabb, az ti. hogy azokat csak "istenes eszközökkel", azaz etikus módon érdemes elérni. Ha nem így tesszük, akkor csak sikerünk lesz, de áldás nem lesz rajta, s akkor hiába nyerjük meg az egész világot is, ha lelkünkben kárt vallunk, mert őszinténk senkivel nem tudjuk megosztani az elért eredményt... akkor meg minek?!
Helyes önértékelésért.
A mai nap imádsága:
Uram,
Istenem! Múltamat takard be irgalmad palástjával, hogy tudjak
felszabadultan élni a mában, mások hasznára, önmagam boldogságára, s a
Te Dicsőségedre! Ámen
Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
Róma 8,33
Nekünk evangélikusoknak nemcsak az "Erős vár a mi Istenünk" énekünk egyik sorát juttatja eszünkbe ez az ige, több annál: himnikus hitvallás. Életünk küzdelmei között számtalan kihívással farkasszemet nézve, gyakran feltesszük a kérdést: S most hogyan tovább? Ilyenkor nem csillogó, okosnak tűnő stratégiát keresünk, hanem működőképes megoldást.
A római levél páli gondolatai az istenes ember dinamikus életét tükrözik. Ha valaki, akkor Pál nemcsak tudta, hogy milyen a világ, de szenvedte is. A legnagyobb kihívás számára sem az volt, hogy "Kicsoda az Isten?" - ezt jól tudta, tudjuk: az Isten Isten - hanem a mindannyiunk egzisztenciáját égető kérdés nyugtalanította: "Miért voltam olyan, amilyen?" A megváltoztathatatlan múlt, akkor válik porba sújtó iszonyatos teherré, ha csak a jelenben élünk... Istennel együtt járni, azt jelenti, hogy a jövőben beteljesülő ígéretek ízét, fényét, örömét részben már most megélhetem. Csak ez ad erőt ahhoz, hogy tudjak több lenni a mai napon, mint amennyi tudtam lenni a tegnapban. A legnagyobb ellenségem nem a világ, s benne a gonosz emberek, hanem saját magam!
Jézus is az önszeretetre buzdít: "Szeresd önmagadat, mint felebarátodat!" S ha valaki hirtelen felszisszenne, hogy az idézet nem helyes, mert megfordítottam, annak igaza van, de azt is tudomásul kell vennie, hogy néha a dolgok fonákja szebb, őszintébb és igazabb, mint a (kül)színe... Tudjuk-e szeretni felebarátunkat, ha nem szeretjük/értékeljük önmagunkat helyesen? Önértékelésünk elengedhetetlen kelléke a tükör... s most az Isten tükrére, a törvényre kell gondolnunk, mert a mi tükreink, azok nemcsak homályosak, de girbe-gurbán meg is csalnak minket! Amíg csak derülünk magunkon, mint gyerekkorunkban az elvarázsolt kastélyban, addig nincs semmi gond, a baj akkor kezdődik, amikor a kacagtató kép rémképpé változik... az édes álom "Lám, ilyen leszek!" rémálommá torzul: "Jaj Istenem, hát tényleg ilyenné válok?!"
Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
Róma 8,33
Nekünk evangélikusoknak nemcsak az "Erős vár a mi Istenünk" énekünk egyik sorát juttatja eszünkbe ez az ige, több annál: himnikus hitvallás. Életünk küzdelmei között számtalan kihívással farkasszemet nézve, gyakran feltesszük a kérdést: S most hogyan tovább? Ilyenkor nem csillogó, okosnak tűnő stratégiát keresünk, hanem működőképes megoldást.
A római levél páli gondolatai az istenes ember dinamikus életét tükrözik. Ha valaki, akkor Pál nemcsak tudta, hogy milyen a világ, de szenvedte is. A legnagyobb kihívás számára sem az volt, hogy "Kicsoda az Isten?" - ezt jól tudta, tudjuk: az Isten Isten - hanem a mindannyiunk egzisztenciáját égető kérdés nyugtalanította: "Miért voltam olyan, amilyen?" A megváltoztathatatlan múlt, akkor válik porba sújtó iszonyatos teherré, ha csak a jelenben élünk... Istennel együtt járni, azt jelenti, hogy a jövőben beteljesülő ígéretek ízét, fényét, örömét részben már most megélhetem. Csak ez ad erőt ahhoz, hogy tudjak több lenni a mai napon, mint amennyi tudtam lenni a tegnapban. A legnagyobb ellenségem nem a világ, s benne a gonosz emberek, hanem saját magam!
Jézus is az önszeretetre buzdít: "Szeresd önmagadat, mint felebarátodat!" S ha valaki hirtelen felszisszenne, hogy az idézet nem helyes, mert megfordítottam, annak igaza van, de azt is tudomásul kell vennie, hogy néha a dolgok fonákja szebb, őszintébb és igazabb, mint a (kül)színe... Tudjuk-e szeretni felebarátunkat, ha nem szeretjük/értékeljük önmagunkat helyesen? Önértékelésünk elengedhetetlen kelléke a tükör... s most az Isten tükrére, a törvényre kell gondolnunk, mert a mi tükreink, azok nemcsak homályosak, de girbe-gurbán meg is csalnak minket! Amíg csak derülünk magunkon, mint gyerekkorunkban az elvarázsolt kastélyban, addig nincs semmi gond, a baj akkor kezdődik, amikor a kacagtató kép rémképpé változik... az édes álom "Lám, ilyen leszek!" rémálommá torzul: "Jaj Istenem, hát tényleg ilyenné válok?!"
Ha Isten velünk, akkor
minden a mi javunkat szolgálja, még a veszteség, a baj is. Olyan igazság
ez, aminek felemelő erejét a Teremtőjében bizakodó ember naponta
megéli. Ebben kezdődik el a beteljesülése minden mások vagy magunk által
elrontott életnek, itt emelkedhetünk felül hétköznapjainkon, s
kezdhetjük el szárnyalásunkat Őfelé...
Hűség...
URam! Tisztítsd meg szívemet naponta, hogy mindig azt válasszam, ami tetszésedre van, s ami javamra válik! Ámen
Szabad-e benneteket visszatartani attól, hogy férjhez menjetek? Nem, leányaim! Nagyobb az én keserűségem, mint a tiétek, mert elért engem az ÚR keze. Tovább sírtak hangosan, majd Orpá megcsókolta az anyósát, Ruth azonban ragaszkodott hozzá. Naomi azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is a sógornőddel együtt! De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled. Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem.
Ruth 1,13b-16
Sors-csapás... az... a javából!!! Meghal Ruth férje, aztán az egyik és a másik fia is. A támaszok, a jövő - minden összetört. Ráadásul mindez idegen földön - Moáb mezején -, a segítő rokonoktól nagyon távol. Nem véletlenül mondja Ruth: "elért engem az ÚR keze"... Jogosan, jogtalanul? Ez itt már rég nem kérdés, hiszen perlekedéssel nem lesz jobb a holnap, az idő kerekét sem lehet visszaforgatni, nem lehet meg nem történtté tenni azt, ami megtörtént... Már az "nyereség" ha a mában elhordozhatóvá válik múlt, a veszteség rettenetes fájdalma.
"Az élet megy tovább, mennie kell..." - ilyen és ehhez hasonló vulgár-bölcsességeket mondogatnak az emberek, amikor tragédiával találkoznak. A tragédiák mindennaposak, de senki nincs felkészülve rá, ha az belecsapódik az életébe. Ha nem is közvetlenül, de személyesen érintettek vagyunk, akkor általában segítséget szoktunk felajánlani, ami persze csak gesztus-értékű lehet, hiszen a veszteség fájdalmát elhordozni végül mindenkinek egyedül kell. Megosztani a kínt - a hirtelen támadt üresség fojtogató érzését - szinte alig lehet, gyaníthatóan csak keveseknek sikerül. Ilyenkor érezzük át kicsinységünket, tehetetlenségünket...
Egy ilyen nehéz helyzetben az igazi támasz csakis az ÚRIsten gondviselésébe vetett hit lehet. Ha ezen felül valakit támaszként küld a körülmények Istene, az egyike a legszebb emberi találkozásoknak. A tragédiák emberi sorsokat téphetnek szét, de ugyanakkor emberi sorsok is egybefonódhatnak általuk. Mai igeszakaszunk egy ilyenről tudósít. Két asszony sorsközössége ez, melyet nem érdek, hanem a szív legmélyéről fakadó szeretet vezérel...
Fontos megemlíteni, hogy Ruth nem "született zsidó", ezért rá nem vonatkozik a Tóra, az Isten törvénye. Mivel a zsidó vallás nem "misszionáló" (ma sem!), ezért aki 'betér', annak figyelmét fel kell hívni minden isteni törvény betartásának a nehézségére. Ha ezek után is vállalja valaki a "zsidó sorsot", akkor abban a kiváltságban lesz része, hogy az Isten-adta törvény útját járhatja.
Ruth nagyon is tudta, mit vállal, amikor egy elszegényedett asszony mellé állt... olyan érték mellett 'voksolt', ami a mai világban nem divatos: ez az elv-hűség. A tanulság világos: a hűségeseket soha nem hagyja el az ÚR, s végül minden jóra fordul...
Hűség...
URam! Tisztítsd meg szívemet naponta, hogy mindig azt válasszam, ami tetszésedre van, s ami javamra válik! Ámen
Szabad-e benneteket visszatartani attól, hogy férjhez menjetek? Nem, leányaim! Nagyobb az én keserűségem, mint a tiétek, mert elért engem az ÚR keze. Tovább sírtak hangosan, majd Orpá megcsókolta az anyósát, Ruth azonban ragaszkodott hozzá. Naomi azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is a sógornőddel együtt! De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled. Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem.
Ruth 1,13b-16
Sors-csapás... az... a javából!!! Meghal Ruth férje, aztán az egyik és a másik fia is. A támaszok, a jövő - minden összetört. Ráadásul mindez idegen földön - Moáb mezején -, a segítő rokonoktól nagyon távol. Nem véletlenül mondja Ruth: "elért engem az ÚR keze"... Jogosan, jogtalanul? Ez itt már rég nem kérdés, hiszen perlekedéssel nem lesz jobb a holnap, az idő kerekét sem lehet visszaforgatni, nem lehet meg nem történtté tenni azt, ami megtörtént... Már az "nyereség" ha a mában elhordozhatóvá válik múlt, a veszteség rettenetes fájdalma.
"Az élet megy tovább, mennie kell..." - ilyen és ehhez hasonló vulgár-bölcsességeket mondogatnak az emberek, amikor tragédiával találkoznak. A tragédiák mindennaposak, de senki nincs felkészülve rá, ha az belecsapódik az életébe. Ha nem is közvetlenül, de személyesen érintettek vagyunk, akkor általában segítséget szoktunk felajánlani, ami persze csak gesztus-értékű lehet, hiszen a veszteség fájdalmát elhordozni végül mindenkinek egyedül kell. Megosztani a kínt - a hirtelen támadt üresség fojtogató érzését - szinte alig lehet, gyaníthatóan csak keveseknek sikerül. Ilyenkor érezzük át kicsinységünket, tehetetlenségünket...
Egy ilyen nehéz helyzetben az igazi támasz csakis az ÚRIsten gondviselésébe vetett hit lehet. Ha ezen felül valakit támaszként küld a körülmények Istene, az egyike a legszebb emberi találkozásoknak. A tragédiák emberi sorsokat téphetnek szét, de ugyanakkor emberi sorsok is egybefonódhatnak általuk. Mai igeszakaszunk egy ilyenről tudósít. Két asszony sorsközössége ez, melyet nem érdek, hanem a szív legmélyéről fakadó szeretet vezérel...
Fontos megemlíteni, hogy Ruth nem "született zsidó", ezért rá nem vonatkozik a Tóra, az Isten törvénye. Mivel a zsidó vallás nem "misszionáló" (ma sem!), ezért aki 'betér', annak figyelmét fel kell hívni minden isteni törvény betartásának a nehézségére. Ha ezek után is vállalja valaki a "zsidó sorsot", akkor abban a kiváltságban lesz része, hogy az Isten-adta törvény útját járhatja.
Ruth nagyon is tudta, mit vállal, amikor egy elszegényedett asszony mellé állt... olyan érték mellett 'voksolt', ami a mai világban nem divatos: ez az elv-hűség. A tanulság világos: a hűségeseket soha nem hagyja el az ÚR, s végül minden jóra fordul...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése