Egyház...

A mai nap imádsága:
URam! Emberi gyengeségeink ellenére, kísértések közepette is, tartsd meg Benned bízó népedet! Ámen
   

És ő ?adott? némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra,
Ef 4,11-13

Bonyolult egy szervezet az Egyház... Az elmúlt kétezer esztendő megtanította/megtaníthatta volna a templom falain belül lévőket, hogy nem emberi akarások, törekvések, csakis egyedül Isten kegyelme az, ami megtarthatja az itt "küzdők" (ecclesia militans!) emberi közösségét. Felettébb nagy titok ez, melyet azért szeretnénk felfedni, megérteni - már amennyire ez egyáltalán lehetséges, nekünk teremtményeknek...

A "Krisztus szeretetében egyek"-közösségének megértését az is nehezíti, hogy számos felekezet, megszámlálhatatlan keresztény kisközösség egészen másképpen értelmezi ugyanazon dolgokat: így gyakorlatilag csak a keresztség az egyetlen ökumenikus szentség, az összes többinek az értelmezésében már nincs konszenzus! Nos, itt tartunk kétezer év után... Vigasztalhatna minket, hogy többi világvallás sem egységes a maga gondolati rendszerében, s ott is számos teológiai irányzat található. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk: ahány ember - annyiféle Isten-elképzelés létezik ezen a Földön... vagy még több is!

Egyház és hierarchia - összetartozó fogalmak, ahogyan hierarchikus a katonaság, az egészségügy vagy a közigazgatás is... Ami rendszerben létezik, az többé-kevésbé működik, ha a rendszerben az "apró fogaskerekek" is jól végzik a feladatukat. Az egyház is akkor "működik" jól, ha mindenki a maga karizmája/kegyelmi ajándéka szerinti feladatot látja el. Ez azt jelenti, hogy a többnyelven beszélő teológus-doktor, ne legyen az egyházban konyhalány vagy portás (talentumok elásása!); akinek gondja van az olvasással vagy a beszéddel, az ne vállaljon a liturgiában felolvasást; s aki nem ismeri/műveli érthetően a magyar nyelvet, s a vezetés ill. a kommunikáció extra-stresszhelyzetet jelent számára, az - Uram bocsá' -, ne menjen szószékre... Teologia est grammatica!

Az Egyház az egész életet felölelő szolgálati területet biztosít, hiszen az Egyház nem csak az üdvösségre hívás eszköze a JóIsten kezében, nem is csak szociális feladatok ellátásáért vagy társadalom-megtartó emberi értékek őrzésére rendelt szervezet; Krisztus Szeretet-Egyháza az egész Életért, az emberlét ki-, és beteljesüléséért van, jött létre a Szentlélek által. Ebbe a "rendszerbe" beletagozódni nem muszáj, csak lehet... Ugyanis a hívő, Krisztust követő élet csak akkor éri el a célját, ha az mindig az önkéntes döntésből fakadó elkötelezettségben végzi feladatát, azt, amire az ÚRIsten akaratából rendeltetett...

Isten-kép...

A mai nap imádsága:

Uram! Add, hogy életemben kiábrázolódjék a Te szereteted, s engedelmesen szolgálhassalak Téged, hogy lelkem békességre jusson Tebenned! Ámen

   

Ő a láthatatlan Isten képe...
Kol 1,15a

Nincs ember, aki ne akarná látni az Istent... Azt a Teremtő Erőt, Aki létrehozta a Mindenséget - Univerzumot vagy multiverzumot, ki tudja? - törvényt szabva anyagnak, energiának és időnek. Istent nem látta soha, senki - ezért ábrázolni képben vagy faragott képben nemcsak alapvető bűnnek számított az ószövetségben, de tulajdonképpen botorság is volt: látható világban kiábrázolni a Láthatatlant... Ennek ellenére a véges ember soha nem adta fel a vágyát: valahogyan megfoghatóvá tenni a Végtelen-Istent.

A keresztény misztériumok ábrázolásának kérdése az egyház kezdeti megerősödése után igen komoly vitát váltott ki, melynek végére a II. Níceai zsinat (787.) tett pontot, amikor is a zsinati püspök-atyák a képek használata és tisztelete mellett döntött. E határozat nemcsak a hívők, hanem az általános műveltség szempontjából is történelmi esemény volt. A zsinaton a döntő érv, amire a püspökök hivatkoztak, a Megtestesülés misztériuma volt: ha Isten Fia belépett a látható valóságok világába, embersége által hidat vert a látható és a láthatatlan világ közé, akkor kiábrázolható az Isten, hiszen nem a képet vagy annak modelljét imádja a hívő ember, hanem a képi nyelven megfogalmazott Valóságot. A törvény nem sérül, mivel Jézus annak tiltó erejét feloldja kijelentésével: "Én és az Atya egy vagyunk!".

Természetesen a "probléma" mégsem ilyen egyszerű. Az első századokban Krisztust szakál nélkül, korának 30-33 éves) megfelelően ábrázolták, majd a 6. századtól kicsit "öregítenek" rajta... A szakál mindenféleképpen idősebbnek mutatja a Mestert, s ez fontos is, mert az általános emberi elképzelésben, aki idősebb az bölcs(ebb) is. Így tehát a szakállas Krisztus-ábrázolások kellő tanítói tekintélyt is sugátoznak. Amikor Jézus erről az atya-fiúi egységről szól, gyaníthatóan nem a "formai" azonosságra gondolt, sokkal inkább az egy akaratra, az egy szívre, a cselekvő szeretet egyirányúságára.

A különböző földrészek kultúráiban más-más jegyekkel ábrázolják Jézust. Az Afrikában élő őslakosság számára nem kérdés, hogy Jézus az afrikai emberre hasonlít, ugyanígy a dél-amerikai indiánok között megjelenő Krisztus-ábrázolások is az indiánokra jellemző rassz-jegyeket hordozzák. Rendjén is van ez... Belefér ebbe még az is, hogy Jézust igen gyakran kékszeműnek és szőkehajúnak - s nemcsak a kegytárgy-árusítás alsó, giccs-kategóriájában - ábrázolják. (Azt pedig csak így zárójelben, de említsük meg, hogy még biblikus érveket is találnak egyesek, akik Jézust nem zsidó, hanem pártus származásúnak vélik...) Aki valóban ismeri az Istent, az jól tudja, hogy nem az a fontos, Jézus zsidó volt-e vagy sem. A keresztények (krisztuskövetők) ugyanis nem Jézus emberségét, hanem istenségét imádják...

Isten legfőbb "tulajdonsága", hogy szeret. Szeretete hozta létre a világot, az is tartja fenn, s szeretetéből fakadó igazságossága alapján ítéli meg az embervilágot. Ha teljességben akarjuk megélni emberlétünket, akkor nincs más lehetőségünk, mint ennek az isteni szeretetnek, s igazságosságnak a "beleálmodása" és megvalósítása a hétköznapjainkban. Ha erre törekszünk a JóIsten kegyelméből, akkor néhány beteljesületlen kívánságunk ellenére is boldogan élhetünk, s életünket be-, s kitölti az Isten-, s emberszeretet.

Jövőnkért...

A mai nap imádsága:

Uram! Szereteted tüzét gyújtsd meg minden ember szívében, hogy örömmel szolgáljunk egymásnak a Te dicsőségedre! Ámen

Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére. Róma 15,1

Úgy látszik, kétezer év óta nem sokat változott a világ. Az erősek ma is kihasználják a gyengét, a hatalommal bírók kisemmizik az amúgy is erőteleneket "Ez így természetes! A nagy hal megeszi a kis halat!" - mondogatják. Ha »csak« állatok vagyunk, akkor ezen nincs mit tovább gondolkodni, de ha ki merjük mondani, hogy mások, sőt többek vagyunk, mint bonyolult biokémiai masinák, akkor meg kellene állnunk egy pillanatra, s el kellene gondolkodnunk Istenről, emberről - s talán eközben, még az állatoktól is tanulhatnánk.

Nincs még egy ilyen élőlényfajta az emberen kívül, amely képes csak azért elpusztítani fajtabélijét, mert másképp gondolkodik. Alig 50 évvel ezelőtt a "szuper-demokráciás" USA-ban még köztéri padok voltak, amiken csak fehérek ülhettek vagy vonatok, villamosok, ahol elkülönítve utazhattak "feketék" és fehérek. Mára a néger-kérdés afro-amerikai kultúr-problémává szelídült, de sok fejben szinte semmi nem változott... Ma is van zsidó-, palesztin-, kurd-, baszk-, és cigány-kérdés - az ázsiai nemzetiségi-vallási gondokat nem is említve - s a modern korunk multikulturális világ-vállakozása valahogyan mégsem akarja hozni a remélt mutatókat...

Isten törvénye mindig a közösséget védi. Modern jogrendszerünk eljutott arra a nyomorúságos pontra, hogy a nagyobb érdek, a felsőbb hatalom, a nemzetközi gazdasági-, politikai érdekek billentik Justitia mérlegét. Ennek minden nyomorúságos következménye halmozódik a világban, s ha igaz az Írás szava, hogy "Egyszer minden titok napvilágra kerül, s amit a fülbe suttogtak, azt háztetőkről fogják kiabálni" - akkor érdemes lenne megállnunk egy pillanatra, s el kellene gondolkodnunk Istenről, emberről - s talán eközben, még az állatoktól is tanulhatnánk.

A sérült elefántot a csorda tagjai bőségesen etetik, egyik patkány fűszálat a szájában tartva, annak másik végébe harapó vak társát elvezeti az élelemhez, az ember pedig sokszor arra sem képes, hogy egy fűszálat is megmozdítson a másik felemelkedéséért, sőt éppen az ellenkezőjét teszi... Jézus mondja: "Közöttetek más rend legyen!" Ez a magasabb szervező erő a szeretet, aminek oly kevés esélyt adunk. Jobban hiszünk az észben, a megfelelő "piár-stratégiában" és közhelyes szlogenekben, mint abban, hogy minden embertársunk ugyanattól az Isten-hiánytól szenved, ami megkeményíti szívét. Aki másokat hordoz, maga válik még erősebbé, aki másokat emel, maga jut magasabbra, aki mások épülését szolgálja, azt Isten maga jutalmazza meg bőséggel!

Múlandóság..

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy csökkenő erőmben, meg-megkopó egészségemben, meg-megbicsakló lelkesedésemben se felejtsem el, hogy Te az Élet URa vagy, s Neked köszönhetek mindent! Ámen

"Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké."

1 Pt 1,24-25a

Kinek korábban, kinek későbben, de egyszer mindenkinek meg kell küzdenie az elmúlással... Az élet egyszeri és megismételhetetlen, istenteremtette néhányévtizedes valóság, mégis többnyire úgy élünk, mintha több életünk lenne, s mindegyikben örökké élhetnénk. Talán ez a tévhit az oka annak, hogy nem becsüljük az Élet szépségeit, nincs meg bennünk a tisztelet az iránt, amit Isten élőnek teremtett! Érdekes módon az élet szépsége, az apró dolgokban - színben, formában, fényben, ízek és érzések harmóniájában -, akkor kezdünk el igazán gyönyörködni, amikor először felsejlik előttünk: mindez nem tart örökké - mert a végesség örök törvénye alól a mi életünk sem kivétel.

Amikor fiatalok vagyunk, telve lendülettel, erővel, teherbírással és bájjal, akkor kételkedünk leginkább abban, hogy az élethez elégséges-e ez a néhány, anyagiakban nem kifejezhető dolog... Aztán idővel kiderül, hogy amit hibás életvezetéssel minden elé helyeztünk, jelesül: az anyagiak, az egzisztencia, az csak akkor élvezhető, csak akkor emelik az életminőségünket, ha lelkiek mindig fontosabbaknak maradtak meg a testieknél. A Gondviselés nagy ajándéka, ha kegyelemből tudunk élni, azaz: következetesek maradtunk a szeretetben, a türelemben, a megbocsájtásban!

Minden élő "dicsősége" egyszer véget ér, az enyészeté lesz minden. Az ÚRIsten úgy alkotta meg ezt a világot, hogy abban semmi sem fölösleges, hiszen minden, ami elkorhad, véget ér, az egy másik élő számára táplálék: így örök az élet körforgása: Egy valami azonban van, ami felesleges ebben a világban: az ember bűne! Az ember bűne generációkon átívelő gyűlöletet tart életben: lásd háborúk, népirtások, igazságtalan "békeszerződések", (pénz)hatalmi paktumok, hogy valami "mait" is említsünk... De az ember gonoszsága családban, kisközösségben is tönkreteheti a jövőt, a szülők önzése nem engedi felnőni a gyermekeket, s aztán csodálkoznak, ha érzelmi bilincsbe vert utódaik nemcsak képtelenek a küzdelmes élet szépségét megélni, de egyéb kötelezettségeiket is elfelejtik.

Az ÚR beszéde mindig Élet. Azért mert igaz, s mert az Életet szolgálja, ha figyelünk rá. Vannak dolgok, amik nem az életet szolgálják: ezek a vallási ideológiák! Ezek ellen szólt, s cselekedett Jézus URunk, amikor megrótta a farizeusokat vagy kikergette a kufárokat a templomból. Az emberek hibás buzgóságából fakadó hamis kegyesség számtalan ember életét keserítette meg, tette tönkre. Aki Bibliára, "hitigazságra" hivatkozva szeretetlenséget cselekszik, az nem az Istennek, hanem a maga eszének hisz... Az ember esze azonban véges, ezért minden problémát nem képes megoldani - lásd jelen világ konfliktusait(!) -, ezért hiába is zárja ki életéből az Istent, az Ő kegyelme nélkül nem tudhat jövőt magának. Aki hisz a Krisztus tanításának, az nemcsak tudja ezt, de megpróbál a Mester tanítása szerint, szeretetben, kegyelmi életet élni... s lám, ami embernek nem lehetséges, Istennek igen!

Növekedés...

A mai nap imádsága:

Uram! Légy türelemmel felém, hogy én is türelmes lehessek másokkal! Ámen

   

Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok.
1 Kor 3,1-3a

"Megtalálni a hangot..." - nem a zenészek nagy gondja ez, hanem mindazoké, akik tanítanak, vezetnek. A vezetés és tanítás feladatából szinte majd mindenkinek kijut a maga része, hiszen közösségben élünk, s a közösségi lét elképzelhetetlen kommunikáció nélkül. A megértettség egységet kovácsoló szép érzését jó átélni, s talán nincs borzasztóbb és bosszantóbb, ha embertársunk nem ért meg minket... Szinte minden szülő átéli tinédzser gyermeke kíméletlennek tűnő kijelentését: "Ah, úgysem értetek meg!" Ilyenkor közös hangot találni - komoly kihívás.

Pál, a pogányok apostola nemegyszer átélhette ezt a nehézséget. Más szokású, más kultúrájú embereknek hirdetni ugyanazt az örömhírt nem lehet egyforma direktséggel. Ahány ember, annyi szív és érzés, s annyi külön gondolat... A személyes találkozások nélkül nem lehetséges az építő beszélgetés, az Isten országának láthatatlan dolgairól való közös elmélkedés pedig csak úgy lehetséges, ha komolyan vesszük e látható világ minden dolgát. Aki nem veszi kellő mértékkel figyelembe e földi világot, az komolytalanná válhat a másik ember szemében, aki éppen csak most kezd "nyitni" az Isten országa felé...

A tanítás fokozatossága türelmet követel, de az erős önfegyelem semmit sem ér, ha nincs meg benne a minden akadályon átsegítő szeretet. Az a szeretet, amely áldozatra kész. Az a szeretet, amely tékozol, s nem sajnálja az időt a másik emberre, s képes úgy megajándékozni egy véges idejű találkozást, mintha az örökkévalóság minden ideje is rendelkezésre állna... Ezt csak alázattal lehet megvalósítani. Ebben nem segít semmilyen "trükk" vagy pszichológiai-kommunikációs "huncutság", ebben egy valaminek van csak célbajuttató érvényessége: az Isten Lelke által megtisztított, megüresített szívnek. Ez maga a Krisztus-csoda. Ez hajtja és űzi Pált, s a többi apostolt is az idegen népek közé, ez keríti jótékony hatalmába ma is a kereső embert, hogy rátaláljon Arra, Akit mindig is keresett, Teremtő Istenére...

Tisztaság...

A mai nap imádsága:

URam! Köszönöm Neked az életet! Add, hogy méltósággal éljem a nekem szánt napokat, éveket! Ámen

   

Ki mondhatja: tisztán tartottam szívemet, tiszta vagyok, nincs vétkem?
Péld 20,9

Mivel testben vagyunk, életünket alapvetően meghatározza az evéshez, az iváshoz, s persze a másik nemhez való viszonyunk. Az életben számos területen kísértetünk meg, de ezen a két területen különösen is. Jóléti világunkban egyre több azoknak a száma, akik túl-eszik/isszák magukat, a szexuálerkölcsök alakulásának utolsó fél évszázadáról pedig gyaníthatóan mindenkinek megvan a maga határozott véleménye, ezért ezt ne is részletezzük. Mint minden, a vétek, a bűn is, először gondolatban születik meg, amit majd tett követ - vagy sem...

Jézus URunk azt tanítja, ha valaki kívánsággal tekint egy asszonyra, az már bűnt követ el. Sokan félreértik a Mester ezen kijelentését, pedig itt nem arról van szó, hogy önmagában a kívánság lenne a bűn, hanem a szándék önzésből fakadó "tisztátalansága" az elítélendő. Sokan mégis a szexualitást tartják tisztátalanságnak - jóllehet az Isten élet utáni legnagyobb ajándéka éppen a szexus (ami áthatja egész lényünket, hiszen szavainkban, gondolkodásunkban férfiak ill. nők is vagyunk) -, pedig nem nemiségünk "a tisztátalanság", hanem az önzésünk.

A JóIsten szívet és észt is adott nekünk, s nem azért, mert először a szívünk fejlődik ki, s csak utána az eszünk, de életünk fontos dolgaiban mégsem az eszünkre hallgatunk, hanem a szívünkre... (A keleti gondolkodásban egyébként az ész is a szívben van!) A szív szavának elsődlegessége abból fakad, hogy az élet nem tudás, hanem érzés, a boldogság pedig nem csupán ismeret, hanem különféle érzéseink lelkünkben megtapasztalt harmóniája.

Aki azt vallja, hogy ő "maradéktalanul" tiszta - evésben, ivásban, s erkölcsiségében -, az hamar beleeshet önigazságának vermébe, mert perfekció itt a Földön csak a bűnben, a gonoszság kiteljesedésében van. Aki önmaga perfekciójának hitében él, az fundamentalista, az szélsőséges, az képmutató! Bizony sokan vannak, akik már ebben a "gödörben" vannak, s dicsérve önmagukat és gödörtársaikat hiszik önmaguk feljebbvalóságát, tagadva ezzel együtt azt is, hogy egyedül csak Isten tökéletes, az ember legfeljebb csak a törekvésében lehet az!

Az az ember, aki elismeri, hogy Isten nélkül bizony elbukna, megtapasztalja az Ő megtartó kegyelmét. Az ilyen "kegyelemből" élő ember már nem irgalmatlan önmagához - hányan, de hányan vannak, akik utálják önmagukat! -, hanem felebarátai felé is tud részvétet, könyörületet gyakorolni. Aki így "Istenben van, s Ő is benne", annak feje felett ugyan továbbra is elrepül majd a kísértés madara, de fészket rakni rajta már nem tud...