Az élet szépségeinek meglátásáért...

A mai nap imádsága:
Uram! Oly rövid az élet, s oly sok benne a küzdelem! Segíts meg vigasztalásoddal, hogy tudjalak dícsérni tetteidért, növekedve alázatban mások hasznára! Ámen


Az ÚR szereti az igaz ítéletet, az ÚR szeretetével tele van a föld.
Zsolt 33,5

Élete folyamán sok igazságtalanság éri az embert. Hiába ismerjük az okot - ez a bűn -, ellene tenni, egyedül, semmit sem tudunk. Hiába minden vágyakozásunk a szépre, a jóra, a tökéletesre, perfekció e földi világban nem létezik. Ami bűn az embervilágban, a technikai rendszerekben a hiba. Hiába minden ügyesség és ötlet, az anyag hatalma nagyobb mint az emberé. Nincs emberi erő, ami képes meggátolni a múló idő rozsda-étvágyát vagy a molyok falánkságát. Minden elromolhat, nemcsak mindennapi életünket állítólag könnyítő szerkezetek, masinák, de bizony az életünk is.

Isten szereti az igazságot, s ezért megítél. Ezért "látogatja meg" az atyák bűnéért a fiakat harmad és negyedízig... Az igazságot azért nem szeretjük, mert a megváltoztathatatlannal ütköztet minket. Kimondott igeneink, s nemeink örökre azok maradnak amik; ballépéseinket, melléfogásainkat meg nem történtté már nem tudjuk tenni, legfeljebb megpróbálhatjuk több-kevesebb sikerrel jóvátenni azokat. De még ehhez is "felülről jövő" erőre van szükségünk.

Ha azonosulni nem is tudunk az Isten igazságával, de próbálkozunk annak elfogadásával, egyre többször vesszük észre nemcsak Isten hatalmát a világban, hanem szeretetét is. A szeretet hatalma titkokban rejtőzik, ezért vonzanak minket egész életünkben - mi pedig gyakran eszelősen kutakodunk - s, keressük a perfekt válaszokat.

Az ÚR szeretetével van tele a föld - ez a gondviselésének ereje -, mégis a világát nem a szeretet, hanem a szeretetlenség jellemzi. Érdekes módon, ami kívánatos lenne, azt nem tudjuk elképzelni Istennel, csak nélküle. Képzelőerőnket meghaladja, hogy ami Istennek tetsző, az nekem is üdvös, jó s hasznos. Korlátot látunk abban, ami meder, veszteséget abban, ami javunkra válna. Elfogadni a fenyítést csak a bölcs tudja, az alázatosság csak a szeretet megtapasztalásából fakadhat. Aki átél csodát és titkot, az él igazán, s jut el az élet teljességére, az Isten dicsőítésére.

Építés...

Imádkozzunk!
URam! Kegyelmed által add, hogy úgy épüljön életem, hogy az ne csak a rámbízottakat szolgálja, de a Te dicsőségedet is hirdesse! Ámen


Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.
Mz 7,24

Életem egyik, felejthetetlen nagy élménye volt, amikor megcsodálhattam a gótika egyik legnagyobb remekművét, Európa második (az első az Ulm-i dóm), s a világ harmadik legmagasabb templomát, Köln városának szimbólumát: a kölni dómot… A maga 157,38 méteres magasságával egyszerűen lenyűgöző. Építéséhez a néhány tíz kilométerre fekvő Sárkány-hegy majd felét hordták el az évszázadok alatt, hiszen az égbetörő kecses, szinte csak ablakokból álló falak megépítéséhez 135ezer(!) tonna kőre volt szükség... Kevesen tudják, hogy az alapjában is ugyanennyi, mintegy 135.000 tonna(!) bazaltkő nyugszik. Statikai számításokat nem készítettek azidőtájt, az építőmesterek tapasztalata volt a garancia a tartósságra...

Igaz a 169m magas Washington-emlékmű vulgárisan szólva "ráver" a kölni dómra, de az is igaz, hogy ebbe az obeliszkbe legfeljebb csak a tetején lévő néhány ablakocskán szűrődik be Napfény... (Jegyezzük meg gyorsan, hogy a dóm Isten dicsőségére épült, míg a Washington Monumet az Egyesült Államok nagyságát hirdeti!) S hogy kinek milyen nagyságát hirdeti a tényleg lélegzetelállító 828 méteres beton/betonacél-monstrum, a "Burdzs Kalifa" (magyarul: Kalifa-torony) az eléggé egyértelmű, de az is, hogy mesterséges belső megvilágítás nélkül élhetetlen/lakhatatlan kőrakás lenne az egész...

Jóllehet a gótikus templomok eltörpülnek az ember 20-21. századi architektúra giga-projektjei mellett, de míg a JóIsten napfénye a dóm csodálatos üvegablakait átjárva nemcsak légiessé teszi a belső szakrális teret, s így fényjátékával szinte az égbe emeli a "félhegynyi" katedrálist, eladdig ez bizony nem mondható el a messze magasabb vasbeton-tornyokról! Hogy milyen, s mekkora alapokra épültek az emberi dicsőséget demonstráló modernkori "bábelek", azt nem tudom, de azt gyanítom, hogy a gótikus építmények hosszabb távon fognak esztétikai gyönyörűséget adni az embernek, mint a haszon-elvből megépítet burdzs-kalifák!

Krisztus URunk Hegyi Beszéde végén arra tanítja hallgatóságát (így minket is), hogy az igazi, Isten számára is "benyomást-keltő" építmény egyedül az, ha megcselekedjük mindazt, amire Tőle elhívást/parancsot/ajánlást/tanítást kaptunk! A balga homokra épít homokot (értsd: betonra, betont), de ezzel el is veszíti a kapcsolatát Teremtőjével! A hívő ember jól tudja, hogy nem az a cél, hogy minél magasabbra törjünk, hanem az, hogy az elért eredményt minél inkább etikus, azaz 'istenes' módon érjük el...

Az anyag, s az anyagi múlandó, de az Isten, s a lélek örök. A feszített vasbeton csak távolról szép, közelről már nagyon rideg. Ami természetes, az messziről is meg közelről is szép, kívülről és belülről is harmonikus, mert az Istentől jövő Élet járja át... S ez nem csak csodálatos, de maga a csoda!

Helyünk, feladatunk ...

A mai nap imádsága:
Istenem! Bonyolult világodban olykor magam sem tudom, hol is állok... Segíts, hogy el ne tévedjek az önzés széles útján, kérlek terelgess vissza a Hozzád vezető keskeny útra! Ámen.



Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így bár sok a tag, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem", vagy a fej a lábaknak: "Nincs rátok szükségem!" ... És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.
1 Kor 12,18-21 és 26

Isten teremtett világa hierarchikus - ezért "működik" ennyire jól. Emiatt uralkodik rend az atomok parány világában, s emiatt nem esnek le a bolygók, a csillagok és a galaxisok pontosan kijelölt helyeikről, hanem mindegyik precízen járja neki rendelt útját. Minden létező engedelmeskedik az Egynek - kivéve az embert. Az ember - hasonlóan az Isten hierarchiájához - szintén szeret rendszereket építeni: Bábel-tornyot és hadsereget, emberéletet nyomorító, átláthatatlan életellenes jogszabályokat. Amíg Isten hierarchiája mindig emel, az emberé - hacsak nem rendeli azt Isten alá - rombol, pusztít, s lefelé húz.

Pál Krisztus Egyházát az emberi testhez hasonlítja. Amennyire csodálatos az emberi test, olyannyira bámulatra-méltó az Egyház is maga. Annak ellenére, hogy nem értjük teljességgel a funkciókat - mégis él. Pál érvelése egyszerű, s világos: ahogyan a test nem állhat csak szemből, csak fülből, mert a testnek szüksége van kézre lábra, s sok minden másra is, ugyanúgy az egyházban is különféle funkciókat kell ellátni: Nem lehet tehát mindenki apostol, próféta, püspök vagy tanító. Minden kegyelmi ajándék, amink van, s áldás van rajta, ha Isten szerint élünk vele, s átok, ha nem szolgálatra használjuk, hanem arra, hogy mások nekünk szolgáljanak. Röviden így is össze lehetne foglalni az egyháztörténelem kétezer éves összes kudarcát, s eredményét.

Az egyház persze a világban létezik, ahogyan mi magunk is. Részei vagyunk - akár akarjuk, akár nem a földi "rendnek" is. A keresztény ember tudja, hogy azok a hierarchiák, amelyek nem a közösséget, s benne az egyes embert szolgálják - azok nemcsak igazságtalan, de istentelen társadalmi rendszerek is egyben. Így ítéli meg mindazt, ami segítséget nyújt az individuum elnyomásához, testi és szellemi kizsákmályolásához, s így veti meg mindazt, ami az élettelen profit, s az esztelen célok életnyomorító szolgálatában áll.

A világunk sosem lesz tökéletes - legfeljebb akkor, ha már nem lesz benne ember. Ez azonban nem az Isten akarata, s az ember kívánsága sem ez. Ahogyan a felnövekvő gyermek tanulgatja a korlátait - s korlátok felismerése mindig krízissel, kudarccal jár -, hogy végül hasznos tagként integrálódni tudjon a társadalom egészébe, ugyanúgy minden gondolkodó embernek a kötelessége, hogy törekedjen keresni a saját életében mindazt, ami emeli a lelkét...

Közösség...

A mai nap imádsága:
Uram! Áldásoddal kísérd mindazokat, akik a Veled való egységet munkálják, s tompítsd a széthúzó erők erejét! Légy velünk mindennapi küzdelmeinkben, s bátoríts, ha fogytán lenne lelkesedésünk! Ámen

   

Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!" Azután így szólt a tanítványhoz: "Íme, a te anyád!" És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.
Jn 19,25-27

Az evangéliumok márcsak ilyenek... A különleges isteni történéseknél elsősorban nők vannak jelen: angyali üdvözlet, Jézus születése, keresztrefeszítés, feltámadás. Evangélikus embernek nemcsak lehet, de fel is kell tennie minden olyan kérdést, ami a hittel, az élettel kapcsolatos, s ha a választ nem is kapjuk meg, mert csak "tükör által homályosan láthatunk" itt a földi életünkben, az mégis óriási kiváltság, ha tisztességesen megfogalmazhatunk egy kérdést...

Egyik ilyen kérdés Jézus női 'tanítványainak' a sorsa. Mert az, hogy voltak, nem kérdéses. Nemcsak az apokríf iratok s az egyházi hagyomány említi őket, de az evangéliumok értő olvasása is eljuttat minket a felismerésre: Jézus mellett a nők 'Isten-adta-rendelte-teremtésbeli' státusukat megillető helyet foglaltak el -, ami a korabeli zsidó férfiközpontú társadalomnak nem volt éppen jellemző vonása, azt ugyanis a patriarchális Isten-felfogás jellemezte. Ki kell jelenti: ahol ma is tiltják a nők írásmagyarázói szolgálatát, azaz nem lehetnek 'papok' (pap=Isten embere!) az nem tükrözi az Isten akaratát...

Annak ellenére, hogy a bibliai időkben a nőknek abszolút szekundér-szerep jutott a társadalomban, a szentírók följegyezték, egyszer egy no uralkodott a régi Izraelben: "Akkoriban Deborah, egy prófétano, Lappidoth felesége vezette Izraelt." (Bírák 4:4) A Biblia erényesnek nevezi a prostituált Ráhábot, mert szállást adott a kémeknek, és más irányba küldte el oket (Jakab 2:25). Deborah mellett a Biblia elismert más prófétanoket is, mint Fülöp négy lánya, Mária (Áron novére), és Mária (Isten anyja), akirol ezt mondja a Biblia: "Ezentúl minden no és minden nemzedék áldottnak nevez engem.?(Lukács 1:48) A Biblia arról is beszámol, hogy sok no misszionárius, sot vértanú lett a keresztény ügyért. Míg akkoriban a noket általában alantas sorban tartották, látjuk, hogy Jézus nem törodött a nokre vonatkozó társadalmilag támogatott szociális normákkal. Egy esetben a tanítványok csodálkoznak, hogy Jézus egy novel beszél - nem is akármilyen, hanem egy szamaritánus novel. A férfiaknak megtiltották a nok érintését, mert sose tudhatták, nem szegik-e meg a hagyományt, amely szerint a menstruáló not nem szabad megérinteni (Lev. 15:19-24). A szinoptikus evangéliumokkal (Máté, Lukács és Márk) szemben János evangéliumában a nok nagyobb szerepet játszanak. Márk evangéliumában csak 5 eset van, amikor nok beszélnek. Máté evangéliumában 9, Lukácsnál 11. De János evangéliuma 22 ilyen esetet jegyzett fel... Vajon miért ír így a "szeretett tanítvány"?

Pál azt tanította, a nok ítéloképessége túl gyenge ahhoz, hogy tanítsanak; csendben kell maradniuk a templomban; nem utasíthatnak egy férfit (1 Tim. 2:12-14). Lényegében Saul-Pál azt mondta, mivel a noket másodszorra teremtették, és elsoként követtek el bunt, fogják be a szájukat. Pál követelte meg, hogy a nok engedelmeskedjenek a férfiaknak (Eph. 5:22-23); a nok alacsonyabb renduek, mint a férfiak (1 Kor. 11:7); a nok ? gyerekszülésen keresztül' váltódnak meg (1 Tim. 2:15); és bár Isten jónak mondta a házasság intézményét (Gen. 2:18), Pál kijelentette, hogy nem jó (1 Kor. 7:8). Pál követelte, hogy a nok fátylat viseljenek, ezzel is jelezzék másodlagos helyzetüket a teremtés rendjében (1. Kor. 11:4-16). Pál talán azért ennyire no-ellenes(?), mert o maga nem volt nos (Megjegyzés: a notlen zsidó férfiakat átkozottnak tekintették, de o ?ómai polgár?is volt, bár ez utóbbi nem a habitusát, hanem a jogállását minősítette!)

Jézus (a megtestesült szeretet) jelenléte mindig közösséget teremt. Így volt ez földi életében, halála előtt nem sokkal, s feltámadása után is. Isten ugyanis az embert a közösségbe teremti, hogy ott megérezze/megtalálja az isteni szeretet egységét, melyben nem a nemiség, hanem csakis az emberség számít...

Tanítások...

A mai nap imádsága:
URam! Tanítások zuhatagában állnak gyermekeid, simogató ideológiák, s boldogságot ígérő életfilozófiák kísértésében vergődnek sokan... Szereteteddel téríts magadhoz, hogy egészséges tanítás szerint éljünk, s dícsérhessünk Téged megtartó jóságodért! Ámen


Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.
2 Tim 4,2-4

Saul, aki Paulus lett... Történetileg ugyan ez a mondás nem állja meg a helyét - hiszen az őskereszténység legsikeresebb hirdetője/misszionáriusa damaszkuszi megtérése előtt is használta római-polgári nevét, a Pált - annyi bizonyos, hogy ő egymaga többet tett a kereszténység elterjedéséért, mint az összes többi apostol együttvéve - legalábbis az újszövetségi könyvek, levelek tudósításai szerint. Ha vallástörténeti szempontok alapján vizsgáljuk meg Pál missziói munkálkodását, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy az egykor korának híres rabbijánál, Gamálielnél tanult Saul egy új kultuszt hirdetett meg, hiszen az egész Krisztus-eseményt judaista teológia alapján ítélte meg. A válságba sodródó, majd romba dőlő Római Birodalomban gyakorlatilag két "túlélő" kultuszról beszélhetünk: az egyik a kereszténység, a másik pedig a kereszténység elterjedésének köszönhetően a zsidó vallás. Ne feledjük el, több mint egy tucat(!) - olykor fél vagy egész Földközi-tengeri térséget lefedő(!), s virágzó - kultusz- ill. misztérium-vallás létezett. Pál Jézust Isten áldozati bárányának látja, de ez páli megigazulástani teológiai álláspont, de emellett - már csak a történeti hitelesség kedvéért is jegyezzük meg - más krisztusesemény-felfogások is léteztek...

Tény, hogy Saul missziótechnikája egyszerűen - zseniális... Ő maga írja "Zsidónak zsidó vagyok, görögnek göröggé váltam". Azaz: más szimbólumokkal, nyelviséggel "operál" a zsidó kultúrkörében, s egészen mással a hellenistában. Alkalmas vagy alkalmatlan az idő? Mindegy! A lényeg, hogy az emberek halljanak az evangéliumról és beszéljenek az Isten dolgairól...

Az igazság mindig csak később derül ki, s sajnos a történelem keserű igazsága, hogy általában nem a jószándékú szelídek, hanem a ravasz "nyomulósok" jutnak hamarabb célba. Így van ez a fundamentalista keresztényeknél, de így van a többi szélsőséges vallási irányzatnál is - szomorú példákat szolgáltat az egyház-, s vallástörténelem.

Ami "tanításokat" illeti: válságkorszakokban (hiszen a válság attól válság, hogy mindenre kierjedő) a kultuszok is válságba kerülnek. Ilyenkor általában az történik, hogy a kultuszt alapozó/támogató tanítás/ideológia is újraértelmezésre szorul, s eközben bizony megtörténnek igencsak téves interpretációk is: máglyára küldik azokat, akik nem úgy hisznek, ahogyan KELL vagy egyszerűen lemészárolják őket, mint hitetleneket. Iszlámveszélytől tart a nyugati világ - persze nem alaptalanul -, de hogy micsoda vérengzéseket követettek el "ún. keresztények" nemcsak a középkorban, a muzulmánok között, az szép lassan kiderül...

S mit ért Pál mondák alatt? A monda az, amit mondogatnak, de attól, hogy gyakran ismétlik, esetleg hangosan is, még nem válik igazsággá. Igazsággá az válik, ami támogatja, s védi az életet! Ha valami életszerűtlen, azaz teher, ami nem emel, akkor az nem Istentől való, még ha mondogatják is, hogy de bizony az... Ezért naponta vissza kell térnünk Istenhez, hogy nyilvánvalóvá váljék, mi az, ami növel, s nevel, épít és szépít...

Vigasztalás...

A mai nap imádsága:

URam! Engedd, hogy megvigasztalódjam Benned! Ámen

Isten megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban,
2 Kor 1,4a

Életünk folyamán vannak/lehetnek veszteségeink, melyek akkora sebeket ütnek lelkünkön, hogy azokat bizony a múló idő sem képes begyógyítani. Társ, gyermek elvesztése, súlyos betegség elhordozása, hosszú évek után is olyan kihívások elé állítják lelkünket, amiknek nem tudunk maradéktalanul megfelelni... rendjén is van, ez hiszen emberből vagyunk. Mégis tapasztalni keresztény testvérek között nem egyszer olyat, hogy az el nem gyászolt szerettük veszteségét túljátszva tesznek bizonyságot arról, hogy ők mennyire "tudják" - elhunyt hozzátartozójuk már az Istennél van. (Azt, hogy hol van, talán mégis csak rá kellene hagyni a JóIstenre, ez ugyanis az Ő dolga, nem a mienk, véges embereké!)

Annyi bizonyos, hogy veszteség-tudattal, vigasztalanul élni a világban nagyon nehéz. Fájdalmainkat éveken át hordozhatjuk magunkban, s azok intenzitása alil-alig múlik, mert megoldás mindig csak egy van: beszélni kell róla. El kell mondani Istennek, s meg kell beszélni emberekkel is, akiket méltónak találunk arra, hogy bizalmunkat élvezzék. A fájdalom ugyanis csak kisközösségben tompul, dialógusban oldódik - ez utóbbit nevezi Luther Mártonunk az evangélium negyedik megjelenési formájaként: testvéri beszélgetésnek.

Vigasztalásban az ember lehet eszköz, de vigaszt egyedül csak az Isten adhat, mert a szenvedés ugyanúgy az isteni titokzatosság része, mint az Élet maga. Csoda mindkettő! Csoda, hogy élünk, s csoda, hogy totális veszteségeink ellenére is még élhetünk... Bármennyire is igyekszünk megérteni az Életet - amit látunk -, s benne a sajátunkat - amit tapasztalunk -, ismeretünk mindvégig töredékes marad, hát akkor mennyire hiányos az ismeretünk az Istenről, akit nem csak mi, de soha senki nem látott még! Ami kapaszkodó lehet számunkra, az a jó reménység, a Gondviselésbe vetett őszinte hit!

Aki ezt a "tudást" bezárja szívébe, az képes vigasztalni másokat is, természetesen nem a perfekció ígéretével, hogy "Meglásd, minden újra rendben lesz!"- hiszen az idő kerekét visszaforgatni senki nem tudja -, de azáltal, hogy részesedő jelenlétével bizatást ad, megengedi, hogy általa is "történjék az Isten", s így a közösségben lassan szertefoszlik a veszteség legnagyobb terhe: a magány...