A huszonnegyedik óra kegyelme

„Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.” (Máté 20:14)

Jézus elmondott egy történetet egy gazdáról, aki napszámosokat fogadott fel: néhányat reggel hatkor, néhányat kilenckor, néhányat délben, néhányat délután háromkor és néhányat még 5-kor is, egy órával a munkaidő lejárta előtt. Meglepő módon mindegyiküknek ugyanannyi bért fizetett. Amikor elkezdtek jönni a panaszosok, a gazda ezt mondta: „Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked”. Azt mondod: „Senki sem fizet ki egy egész napi bért valakinek, aki csak egyetlen órát dolgozott”. Isten mégis megteszi. A halálos ágyon megtérők és az egész életükben szentek ugyanazon a kapun mennek be a mennybe. Nem ugyanazt a jutalmat kapják, de ugyanaz a kegyelem menti meg őket. Az utolsó pillanatban megtérő ugyanazt a kegyelmet kapja, mint aki egész életében Istent szolgálta? Ez nem tűnik igazságosnak. A Jézus példázatában szereplő munkások is kifogásolták. Ezért a gazda elmagyarázta nekik a tulajdonlással járó kiváltságokat: „Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok?” (Máté 20:15). A kereszten függő lator bizonyítja, hogy ha utolsó leheleteddel kegyelmet kérsz, Isten válaszol az imádságodra. A tékozló fiú „…eltékozolta a vagyonát…” (Lukács 15:13). A görög nyelvben a „tékozolni” szó a földműves képét tárja elénk, ahogy két kézzel szórja a vetőmagot a földbe. Képzeld el, hogy a tékozló fiú így dobta el magától apja jóságát, elment és mindent eltékozolt. De visszatért. És amikor visszatért „…apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lukács 15:20). Az apa fenntartotta a fia helyét. És Ő a te helyedet is fenntartja. A 24. óra kegyelme azt jelenti, hogy ha el tudod olvasni ezeket a sorokat, és válaszolni tudsz rá, akkor még nincs túl késő.

Készítsd fel őket!

„Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz.” (Jeremiás siralmai 3:27)
Ha azt gondolod, hogy gyermekeid egyszer csak éretté válnak, és lelki növekedésük hirtelen „csak úgy megtörténik”, olyan, mint ha azt várnád egy makktól, hogy egyből tölgyfává legyen. Egy tölgyfa felnövekedéséhez időre, fejlődésre és táplálékra van szükség – ugyanez igaz a gyermeknevelésre is. Márpedig minél hamarabb kezded el, annál jobb eredményt fogsz elérni. „Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz.” Ellenkező esetben az idő múlása csupán felkészületlen gyermekeket fog hozni olyan szokásokkal és viselkedéssel, amivel később nehéz lesz boldogulni, amikor az élet elvárja tőlük, hogy felelősséget vállaljanak valamiben. Ebben a metaforában a még gyakorlatlan ökröt közös igába fogják egy már jól idomítottal, így tanul, a munka terhét megosztva, és a másik példáját követve. A szülők hajlamosak két hibát elkövetni gyermekeikkel. Az első, hogy túlzásba viszik a gondoskodást. Mindent megcsinálnak a gyermek helyett, aztán szemére vetik, hogy lusta. A másik, hogy kevesebbet tesznek, mint kellene. Túl sokat várnak el a gyermektől, ettől a gyermekben az alkalmatlanság érzete támad; csalódott, keserű és gátolt lesz. A jellemépítés és az önbizalom kulcsa nem az, ha mindent megteszünk helyettük, hanem ha velük együtt végezzük, felelősségre tanítva őket.
Az „iga alapelv” két nagyszerű előnnyel jár:
a) Hasznos, mert példaképet biztosít. Tanítsd a gyermeket türelmesen, mint a mester a hozzá szegődött kisinast, szeretettel használd fel a közös munkát arra, hogy bemutasd és átadd készségeidet és szakértelmedet. Becsülni fognak azért, ha a szerszámok, amiket kezükbe adtál, egész életükre szóló szakmai és lelki fejlődésre vezetik őket.
b) Megadja a kapcsolat előnyét.
Az együtt töltött idő és a közös munka nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy fejleszd és elmélyítsd azt a maradandó és drága köteléket, mely egymáshoz köt titeket.



„… nagyra nőtt palánták… faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.” (Zsoltárok 144:12)
A jellemet és az érettséget nem várjuk el a gyermekektől. Feltételezzük, hogy ezek a dolgok kialakulnak idővel – ez azonban olyan feltevés, ami gátolja a növekedésük lehetőségét. Istennek nagyobb elvárásai vannak gyermekeiddel szemben! Igéjében azt olvassuk: 1) „Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták.” Nem a negyvenes, ötvenes vagy hatvanas éveikben, hanem „ifjúkorukban”. Nem kell elvesztegetniük fiatal éveiket, már most a növekedésre fordíthatják. Miért hasonlítja Isten az ifjakat palántákhoz? Mert lelki gyökereik vannak, mert képesek felszívni magukba az Istentől kapott táplálékot, erőt és módszereket, mert velük született a sikerre való képesség. „Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt” (1János 2:14). Figyelsz? A te gyermekedről van szó! 2) „leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak.” Miért hasonlítja Isten a lányokat oszlopokhoz?
Először is azért, mert arra tervezte őket, hogy egyenesen álljanak, és támogatást nyújtsanak; nélkülözhetetlen részei az épület szerkezeti egységének.
Másodszor azért, mert szépségükkel ékesítik az épületet, felhívják a figyelmet annak nagyszerűségére, és így az emberek csodálni fogják a tervezőt és tulajdonost. A paloták oszlopai a Királyt dicsőítik, Neki készültek, Neki szépek. Gyermekeidnek szükségük van arra, hogy higgy az Istentől kapott képességeikben, lehetőségeikben. Emlékszel, mit mondott Jézus a gyermekekről? „…ilyeneké a mennyek országa” (Máté 19:14). Ő hisz a bennük rejlő lehetőségekben. Neked is hinned kell!

Legyen ez a te hozzáállásod is!

„…azt vegyétek figyelembe!” (Filippi 4:8)

A sikeres élet képessége gyakran egyetlen döntésen múlik: hogyan reagálsz arra, amit veled tettek a múltban, vagy amit most tesznek veled. Dr. Viktor Frankl ennek az alapelvnek a segítségével élte túl a holokausztot. A nácik megölték a családját, őt koncentrációs táborba vitték, éheztették és verték. Amikor a háború véget ért, Frankl nem volt sem megtört, sem meggörnyedt, és nem is vált keserűvé. Amikor megkérdezték, hogy hogyan tudta pozitív szemlélettel átvészelni azt a bánásmódot, a következőt mondta: „Mindent elvehetnek az embertől, egy dolog kivételével: nem vehetik el azt a végső jogot, hogy megválassza a hozzáállását bármilyen helyzetben; hogy a maga útját járja.”

A Ground Zero az a hely, ahol valaha a World Trade Center ikertornyai álltak New Yorkban. Háromezer ember halt meg ott. És milyen reakciót választottak New York lakói? A becsapódás helyszíne mellett egy tábla a következőt hirdeti: „Az emberi lélek nem a tettek nagyságával mérhető le, hanem a szív nagyságával.” Ez olyan hozzáállás, amit a terroristák sohasem lesznek képesek legyőzni. Ez az a hozzáállás, amelynek az elsajátítására felszólít Isten Igéje: „…ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!”

Minden nap döntesz arról, hogy milyen ruhát viselsz, milyen ételt eszel, és milyen hozzáállást tanúsítasz. És csak kétféle hozzáállás létezik: jó és rossz. A jó hozzáállás az, amelyet a zsoltáríró választott, amikor reggelente felébredt: „Ez az a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsoltárok 118:24). Legyen ez a te hozzáállásod is!

A feddhetetlen ember egyenes úton jár

„Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.” (Példabeszédek 10:9)

* A feddhetetlen ember becsületesen él, még akkor is, ha ebből hátránya származik, vagy ez jelentős nehézségeket okoz számára. Igazságosan küzd még akkor is, amikor a körülötte lévők már nem.

* A feddhetetlen ember figyel szavaira, nála az „igen” azt jelenti, hogy „igen”, a nem pedig azt jelenti, hogy „nem”.

* A feddhetetlen ember hiteles és egyenes jellemű, ugyanúgy viselkedik, bárki is van jelen. Általa „azt kapod, amit látsz”.

* A feddhetetlen ember a magatartásában nyílt, őszinte. Nem titkolja el amit tesz, és nem mond mást, mint amit csinál. Az az ember „akiben az ÚR lelke van, abban nincs álnokság.” (Zsoltárok 32:2)

* A feddhetetlen ember a tényeket pártatlanul, részrehajlás nélkül magyarázza, nem olyan módon, hogy magát másoknál jobbnak láttassa. Tiszteletteljes, segítőkész, jóindulatú, nagylelkű mindenkihez.

* A feddhetetlen ember mosolyogva megy el a „második mérföldig” is. Többet tesz, mint amennyit elvárnak tőle.

* A feddhetetlen ember nem fél segítséget kérni. Nem fél attól, hogy teljesen Istenre bízza magát. Képes kezelni a nehéz helyzeteket is, mert tudja, hogy ezekben Isten munkálkodik.

* A feddhetetlen ember arra összpontosít „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, nemes és dicséretes” (Filippi 4:8) - mindig arra figyel, ami kiváló és dícséretre méltó.

Befektetés Isten közösségébe (Közösség)

„A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet.” Róma 12:13

Isten azt szeretné, ha a pénzünk egy részét a közösség fejlesztésébe fektetnénk, hogy megmutassuk a szeretetünket a többi hívő felé és kapcsolatokat építsünk.

Minden alkalommal, amikor Istennek adom a pénzemet, közelebb kerülök hozzá. Minden alkalommal, amikor valakivel megosztom a pénzemet, közelebb kerülök ahhoz a személyhez. Minden alkalommal, amikor pénzt adok valakinek a házi csoportomban, vagy befektetek a csoport munkájába, közelebb kerülök hozzájuk.

Minden alkalommal, amikor veszek egy üdvözlőlapot és írok rá néhány bátorító szót, egyszerűen Isten közösségébe fektetek be. Amikor egy hívő bátortalan, vagy szomorú, arra vágyik, hogy valakivel beszélgethessen, és meghívod egy vacsorára, akkor szintén Isten közösségébe fektetsz be.

A Biblia azt mondja: „Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is…” (3János 5) Amikor arra használjuk fel a pénzünket, hogy közösségeket formáljuk a gyülekezetben, akkor Istenhez vezetsz másokat. Tehát amikor a gyülekezeti közösségbe fektetsz be, valójában Krisztushoz vezeted az embereket.

Légy kreatív és találékony! Gondolkodj ezen. „Egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.” (Zsidók 10:24)

Minden alkalommal, amikor pénzt adsz másoknak, közelebb kerülsz hozzájuk. Látsz valahol szükséged a házi csoportod, a családod vagy a gyülekezeted közösségében?

Isten receptje a jó egészségre: Beismerés

„Míg nem vallottam meg bűneimet, gyenge és nyomorult voltam, egész nap jajgatnom kellett.”
(Zsoltárok 32:3., szabad ford.)

Tegnap átnéztük, hogy mért fontos bízni Istenben és elengedni a neheztelést, aggodalmat, félelmet, hogy fenntartsuk a jó egészséget. Ma pedig megnézzük, mi a második tényezője a jó egészségnek a Biblia szerint.

A bűneim beismerése jó az egészségemre nézve. Bármelyik pszichológus elmondja neked, hogy jó tesz, ha megtisztítod a lelkiismereted és elengedsz dolgokat a szívedből. A tested nem arra készült, hogy ezeket magában tartsa. Amikor a bűnt magadban tartod, olyan mintha egy szénsavas üdítőt ráznál. Egyszer csak kirobban.

Dávid azt mondja a Zsoltárok 32:3-5-ben: „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.”

Dávid magában hordozta bűnét, ami fizikailag megtámadta testét. Ha nem beszéled ki magadból a problémáid, a bűneid, a keserűséged Istennek, ez át fog terjedni a testedre.

Ez egy rövid régi epizódot juttat eszembe egy tv műsorból, a „Columbo”-ból, amikor a komikus Johnny Carson játszotta a rossz fiút. Mikor végül elkapták, azt mondta: „Tudja, igazán örülök, hogy elkaptak, mert ez a bűn megöl engem.”

Az orvosok azt mondják, nagyon sok ember elhagyhatná ma a kórházat, ha tudnák, hogyan szabaduljanak meg a bűneiktől vagy sértődéseiktől amiatt, amit ők tettek másokkal, és amit mások tettek velük.

Tölts pár percet ma imával, amiben kéred Istent, hogy bocsásson meg neked azokért a dolgokért, amiket másokkal tettél.
Aztán imádkozz azokért a neheztelésekért, keserűségekért, amik távol tartanak azoktól az emberektől, akik bántottak téged. Kérd Istent, hogy segítsen megbocsátani nekik, hogy elindulhass a jobb egészség felé.

Dicsekvéseink...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem alázatos szívet, hogy őszintén tudjak bizonyságot tenni szeretetedről! Ámen.

   

Ha dicsekednem kell, gyengeségeimmel fogok dicsekedni.
2 Kor 11,30

Ismerjük a salamoni bölcsességet: Bolond dicsekszik az ostobaságával... Nos, a gyengének azonban mindig van annyi esze, hogy erőtlenségével nem dicsekszik, sőt, inkább csöndben keresi az erőse(bbe)k társaságát. Különben is milyen stratégia az, ha világgá kürtöljük, amit inkább titkolni kellene? Ez a fajta magatartás több mint furcsa, meglehetősen különös. Pál is ennyire bolond lenne? Igen, ő valóban az, csak másképpen, ő az Isten "bolondja". De, aki Isten szolgálatában "bolondul" az valójában nagyon bölcs ember: Hiszen Pál apostol sem bűneivel dicsekszik, hanem azzal az Istennel, aki megpróbáltatások sokaságán keresztül megtartotta őt.

A kisgyermekek a homkozóban szívesen dicsekednek - s milyen ősszintén! - avval, hogy majd édesapjuk, nem is olyan soká, milyen nagyszerű játékot vesz... Milyen gyönyörűséges, már csak belegondolni is abba, hogy enyém lehet a piros labda, a versenybicikli, a motorkerékpár, a csillogó autó vagy a legmodernebb státusszimbólum-telefon vagy éppen a magas beosztáshoz tartozó döntéshozó íróasztal-hatalom!

Aki bölcs, az nem a "most"-ban, hanem távlatban gondolkodik. Mert ami ma még az enyém, az egy pillanat alatt, mint a lufi, kipukkanhat, semmivé válhat vagy nagyon gyorsan megemészti a moly és a rozsda. Birtoklás gyönyörűsége ide vagy oda, végül is, aki sokat markol, az keveset fog - tartja szólásunk. A birtoklási vágy bizony olyan, mint a rákos daganat, nem tudja hol a határ. Emiatt vannak válságok a világban, mindenekelőtt az emberi kapcsolatokban! Nem a pénzrendszert, hanem az elanyagiasult embert kell(ene) megreformálni... Persze egy jogszabályt könnyebb megváltoztatni, mint az emberek rossz beidegződéseit.

Időnként érdemes feltenni magunknak a kérdést: Mikor "dicsekedtem" utoljára az Istennel? Legutóbb mikor vált nyilvánvalóvá, amit éppen akkor és ott elértem, megtettem vagy éppen nem tettem meg, azt nem a magam eszének, erejének köszönhettem, hanem az Istennek? Esetleg elfogadtam, hogy most is "szerencsém" volt, s véletlenek kedvező együttállásában ügyes voltam, s észrevettem azt, amit más nem? A megtapasztalt kegyelmet nem továbbmondani vétek, hiszen az Isten valóságáról megvallot bizonyosságunk másokat is bátorít, s talán még segítséget is ad számulra, hogy visszataláljanak Teremtő Istenükhöz.

Időnk..

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy bölcsen használjam fel időmet, a Te dicsőségedre, embertársaim javára, s a magam épülésére! Ámen



Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.
Ef 5,16-17

Amióta ember az ember, azóta közösségben él, s tapasztalja, milyen jó, hogy vannak társai, akik az erejét meghaladó feladataiban segítenek. Így sikerült az elmúlt évezredekben megalkotni oly sok mindent, amikre ma is csodálattal tekint az utókor. A közösség ereje, s lehetőségei bámulatra méltóak, mai, modern korunkban különösképpen is. Az együttműködés mostani bonyolultsága korábban elképzelhetetlen magasságokba emelte az ember életminőségét, mindezek ellenére mindenhatóak mégsem vagyunk. Különösen nehéz nekünk elfogadnunk, hogy vannak események, jelenségek, melyek bár életünk fontos részei, mégsem tudunk értük vagy ellenük tenni, vannak dolgok, amikben csak mi "húzhatjuk a rövidebbet"... Ha egy meteor be akar csapódni a Földünkbe, akkor csak megfigyelni tudjuk, hogy ezt hogyan teszi, ha egy vulkán ki akar törni, akkor bármikor megteheti! Hasonlóképpen nem tudunk semmit sem tenni azért, hogy forogjon-e Föld vagy sem, múljon az idő vagy sem...

Ezért érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mit tehetünk, s mit nem, bölcsen beosztva időnket, ami véges. Igen az "idők gonoszak", mert elhitetik velünk, hogy 1) van még időnk bőven mindenre 2) s hogy minden úgy lesz mindig, ahogyan az most van. Nos, ezzel szemben az igazság az, hogy amit ma elmulasztunk, azt végérvényesen elmulasztjuk, korrigálni magunkat a holnapban csak részben tudjuk, hiszen visszamenni az időben nem tudunk. Így van ideje mindennek: tanulásnak, s párválasztásra készülésnek, családalapításnak és gyereknevelésnek. Őszben tavaszt játszani badarság, télben a nyarat kergetni hasonlóan... A másik fontos igazság, hogy minden változik! Nem lesz mindig tehát úgy, ahogyan most van, azaz: nem leszünk mindig fiatalok és egészségesek, de hasonlóképpen a rossz sem tart örökké, azaz egyszer minden szenvedés és fájdalom véget ér...

Aki meggondolatlanul cselekszik, az nem számol azzal, hogy döntéseinek hosszú távú következményei vannak, aki bölcsen él, az tudja, hogy mindennek "ára" van. A bölcs tudja, hogy ideje véges, ezért keresi-kutatja az ÚR akaratát, mert önmaga minél jobb megértéséhez elengedhetetlen számára az Isten akaratának/törvényeinek, rendeléseinek/ajánlásainak minél alaposabb ismerete. Aki tehát folyamatosan tanulmányozza Istent, az Ő világát, annak "életminősége" egészen más lesz, hiszen felismeri saját korlátait, s ezért nem kezd bele esztelen projektekbe. A tornyot (életünk) ugyanis illik felépíti, a csatákat (lehetőségeink) nem árt megnyerni, s a célba illik beérni, azaz Istentől kapott feladatainkat be kell végeznünk, vagyis a ránk bízott missziónak "sikerülnie" kell! A siker garanciája azonban nem a mi véges erőnk, hanem Teremtőnk végtelen szeretete...

Istentudatunk...

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy érezhetlek Téged szeretetben, s a világba teremtett csodáidat szemlélve, hitben élve dicsérhetlek Téged! Ámen

   

Istent soha senki sem látta...
Jn 1,18a

...ennek ellenére újra és újra 'nekiszalad' az ember, hogy elképzelje - az Elképzelhetetlent. Hiába minden elvonatkoztatás - legyen az művészi vagy naivisztikus - mindegyik csak próbálkozás. Éppen ezért Isten-elgondolásainkban nem az eredmény a lényeges, hanem az őszinteség, amit a kiábrázolás közvetít. Ez az érzés 'befogható' számunkra, az Isten pedig megmarad örök, megfejthetetlen titoknak.

Az egyháztörténet - benne a keresztény lelkiség történetével - azonban jelesül mutatja, hogy minden korban akadtak jónéhányan, akik úgy viselkedtek, mintha látták volna az Istent. Ma is vannak olyanok - közösségek élén, szószéken állók között(!) is -, akik olyan magabiztosan nyilatkoznak/nyilatkoztat(!)nak ki Istenről mintha, ha egy kiló krumpliról beszélnének. Jellemző módon az effajta "isten-ismeretet" közlő ember tekintélyelvű, mely alapállás a párbeszédre való készség hiányával párosul. Az élet kérdéseire bagatell-egyszerűségű 'recepteket' kínálnak, s nem vállalják fel a súlyos problémák hosszú küzdelmet igénylő megoldási útját. Ezek a megoldás-klisék aztán az amúgy is válságban lévő, kereső, olykor lelki meghiúsultságban élőket könnyen emészthető illúziókkal igézik meg... s így lesz a cél-kereszténységből élmény-kereszténység. Különválasztani a destruktív élményt a konstruktívtól csak idővel lehetséges - ahogyan Jézus Urunk tanítja: "Gyümölcseikről ismeritek meg őket!"

Azért mert Istent soha senki nem látta, még nem jelenti azt, hogy Isten nem létezik. A bizonyíték hiánya ugyanis nem azonos a hiány bizonyításával! A hit szépsége éppen abban rejlik, hogy akkor is hiszünk, ha nincs közvetlen bizonyítékunk. Sidrák, Misák és Abednégó nem tudták előre, Isten megőrzi-e őket a tüzes kemencében - természetesen remélték -, de azt mondták: "Ha Isten nem is mentene meg minket, mi akkor sem tagadjuk meg Őt!" Ez a hit valóban hit, irigylésreméltó és szilárd. S ha belegondolunk... úgy szólni, beszélni a Teremtő Istenhez egy életen át, hogy Ő szavakban nem szól vissza - ez az igazi Istenhit!

Sok ember számára azonban ez felvállalhatatlan. Ők ugyanis megfoghatóan biztosat akarnak a megfoghatatlan dolgok - azaz a lélek világában is. Így lesz hitük mélységesen földi, hamisan emberi és törvényeskedő... Isten azonban Lélek, s ezért lélekben kell Őt imádni! Ez azt jelenti, hogy anyagelvűen nem lehet gondolkodni a Teremtő Istenről, csakis szimbólumokban, felvállalva, hogy minden csak jel-kép. S ha látszólag sikerül is valamilyen "elvonatkozatási-keretbe" zárnunk Őt, azért jó tudatosítanunk újra és újra, hogy mindenféle emberi keretből - mint ahogyan az ikonábrázoláson is látható - "kilóg az Isten lába" - mert a véges soha nem foghatja be a Végtelent... Isten mindvégig titok marad, az ember pedig ember.

Szavaink...

A mai nap imádsága:
Istenem! Szereteteddel töltsd meg szívemet, hogy úgy szóljak embertársaimhoz, ahogyan magam is szeretném! Ámen



Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló.
Jakab 1,13-14

A latin "pietas" szó nemcsak kegyességet és vallásosságot, de kegyeletet, gyöngédséget, odaadást, sőt jóságot, szelídséget, ugyanakkor ragaszkodást és könyörületességet is jelöl. Aki tehát valóban kegyes, az nem szak személyiségének egy szűk területén (pl. vallási ügyekben) az, hanem az élet minden területén: a legintimebbtől a társadalmi legnyilvánosabbig. Minden élethelyzetben a legkézenfekvőbb eszközünk - olykor fegyverünk -, akaratunk kifejezésére az Istentől kapott ajándékunk, a teremtő szó.

Jóllehet adományról van szó, mégsem élünk vele ennek megfelelően. Arra kaptuk, hogy segítségünkre legyen az egység megteremtésében, ehelyett bomlasztunk vele. Hányszor vétünk a 8. parancsolat ellen, elfeledve Luther kátémagyarázatát: "felebarátunkat hazugságba ne keverjük, el ne áruljuk, ne kisebbítsük, se rossz hírét ne költsük, hanem inkább mentsük, jót mondjunk róla, és mindent javára magyarázzunk." Az tény, hogy ezen józan intést olykor elfeledjük, de az is, hogy ha egyszer belelendülünk vélt igazunk magyarázásába - alig tudjuk abbahagyni. Mindezeken felül a legnagyobb hibát is elkövetjük: önmagunkat becsapjuk. S aki önmagát áltatja, az már messzeb nem kerülhet az élet valóságától...

A kegyes élet - a fentiekben felsorolt sokszínű jelentéstartalmaknak megfelelően - nem statikus állapot, bár sokan így hiszik. Régi farizeusi kazuisztikus gondolkodás, hogy a forma tartása hozza a tartalmat... pedig pont fordítva van! Nem azért élem meg mélyebben az Istent, mert gyakrabban imádkozom, hanem azért imádkozom gyakrabban, mert mélyebben (meg)élem az Istent. S mivel Isten nemcsak mindenütt jelen van, de minden által hívogat is minket, ezért ahol szükség van a szeretetből fakadó segítségünkre, ott kell életünknek aktívvá válni. A krisztusi ember nem vonul vissza, de nem is ugrik ki esztelenül a lövészárokból, hogy ily módon bizonyítsa a golyózáporban mártíromságát. A keresztény ember kiváltsága az építés, az emelés, az emelkedés lehetőségének hirdetése. Emelkedni és emelni pedig csak az tud, aki az Isten szeretetére hagyatkozik, s eszerint alakítja minden napját. Ne áltassuk magunkat, a megoldás ugyan bennünk rejtőzködik, de az Isten nélkül - bűnös természetünk okán -, soha nem találjuk meg hozzá a megfelelő kulcsot...

Szeretetért.

A mai nap imádsága:
Uram! Tégy engem békességed, szereteted követévé ma is! Ámen.



Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték: "Uram, odavágjunk a karddal?" ... "Hagyjátok abba!" "Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen."
Lk 22,49..51a..52b

Jézus elfogatásának Getcsemáné-kertbéli viharos párbeszédéből jól ismert mondatok ezek. A mondatok messze túlmutatnak az adott helyzeten. Örök emberi magatartás, hogy erőszakra erőszakkal válaszolunk. Látták, hogy mi készül, persze, hogy ökölbe szorult a kéz, s a kard után nyúlt. A pillanatnyi helyzetben az "odavágás" lehet, hogy "rendet " teremt, de a külső erőszak, mindig belső békétlenséget szül. Az ember bizonyos életkor után nem ideiglenes megoldásokat akar, hanem hosszútávúakat. Ugyanígy Istennel való kapcsolatunkat sem ideig-óráig tervezzük, hanem véglegesre. Éppen ettől a véglegességet megpecsételő, Isten igazságára kimondott igentől nagyon sokan félnek.

Az erőszak erőszakot szül. A sötétséget nagyobb sötétséggel nem lehet eloszlatni, de elegendő egyetlen gyertyaláng is, hogy a reménység életben maradjon, s utat mutasson. Vannak helyzetek saját életünkben, s a történelemben is, amikor hiába lobogna a szeretet hatalmas tüze, a gonoszság esője úgyis elmosná azt. Ilyenkor egy viszonyulás a helyes: Őrizni a lángot, hogy a megfelelő időben, s helyen legyen mivel meggyújtani az éltető meleget adó "farakást".

Ha annyira erős lenne az ember, mint amennyire nem, akkor nagyvonalúsággal kezelte volna Jézust, mint vallásos álmodozót, aki a szeretetet prédikálja, s gyakorlatilag senkinek nem árt... De nem, az ember bátorsága a védtelen civilek megkardlapozásában, az asszonyok, gyerekek megfélemlítésében, politikai és etnikai tisztogatásokban, szőnyegbombázásokban vagy az atombombák másodperc tört része alatt tízezrek életét kioltó bevetésében áll!

"Hagyjátok abba!" – mondja Jézus. Nem rabló vagyok, hanem életetek megmentője! Ha a magatok eszére hallgattok, akkor elvesztek, ha az én szeretet-parancsaimat követitek, megmaradtok áldásként itt a Földön, s megmaradtok Atyám mennyei országának örököseinek is...

Vezetés...

A mai nap imádsága:
Uram! Vezess engem életem minden napján, hogy el ne tévedjek az útról, mely Hozzád vezet! Ámen
   

Amikor látta a sokaságot, megszánta őket,
mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.
Mt 9,36

Amióta az ember közösségben él, azóta minden kis- és nagyközösségnek megvan a maga vezetője... Közhelyes, de igaz: amilyen a vezető, olyan az adott közösség is. A jó vezető mindig a rábízottak javát keresi, a rossz vezető pedig a maga hasznát lesi és "basáskodik" a többi fölött. Mivel a hatalom mindig deformál is - karaktertől, személyes kvalitástól függ, hogy kit mennyire -, ezért a történelemben mindig többen voltak a rossz vezetők, mint a jók.

Tény, hogy az emberek nyolcvan százaléka - ha nincs vezetőjük -, az anarchia, a káosz felé fordul. A vezetés nemcsak abból áll, hogy valaki az élre áll. Hiába a magas intelligencia, a kiugró érzelmi képesség, ha nincs spirituális intelligenciája egy vezetőnek, akkor lehet sikeres irányító, de távlatokban gondolkodó karizmatikus ember sosem lesz belőle.

Jézus szánta a sokaságot -, mert elesettek voltak... Ma a fiatalok ezt úgymondják: "talajt fogtak"... S milyen igaz, aki a porban fekszik, azt nehéz lelkesíteni. Aki az anyagvilágban él mozog, azzal bármit meg lehet csinálni. A diáklázadásos hatvanas években az amerikai gyógyszertárakban - amíg meg nem történtek az első kábítószer hatása alatt elkövetett brutális gyilkosságok -, recept nélkül lehetet kapni a legerősebb szintetikus kábítószert, az LSD-t. Nemcsak azért engedték ezt, mert nem voltak tisztában a nemkívánt mellékhatásokkal, sokkal inkább kíváncsiak voltak arra, hogyan lehet tömegeket pszichedelikus szerekkel manipulálni. A legfőbb okot azonban sokáig elhallgatták: ki akarták zárni a fiatalokat a politikai döntésekből. Ne sokat gondolkodjanak, hanem menjenek inkább harcolni Vietnamba...

Vezetőre szükség van. A keresztény ember azonban soha nem az emberekben reménykedik, hanem Teremtő Urában bízik. Döntéseit mindig magasabb összefüggésekbe állítja. Meghatározó számára, hogy a szűkebb és tágabb közösség épül-e döntései által vagy inkább nehézségeket okoz velük. Tudja azt is, hogy a közösség, amibe Isten helyezte, annak jólététől függ az ő jóléte és boldogsága is.

Ezért figyünk a Jó Pásztorra, aki velünk van, s vezet. Ígérete szerint életünk végéig mnden napon - hitünk és reménységünk szerint át az örökkévalóságba.

Gondolatok a házasságról

„…a férfi… ragaszkodik feleségéhez…” (1Mózes 2:24)

„Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat…” (1Mózes 2:18). Isten Évára egyetlen alapvető kötelezettséget bízott: hogy segítse Ádámot. Az otthonért való elsődleges felelősség a férjé. Amikor Éva evett a tiltott gyümölcsből, „…az Úristen kiáltott Ádámnak, és ezt kérdezte: Hol vagy?” (1Mózes 3:9 NKJ). Ádámot tette felelőssé a bukásért. Íme egy másik gondolat: Mielőtt Isten feleséget adott Ádámnak, előtte munkát adott neki, és különleges utasításokat, amiknek engedelmeskednie kellett. „És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz…” (1Mózes 2:15). Ne kezdj olyan sráccal, aki nem akar dolgozni a megélhetéséért, és nem engedelmes Istennek! Sőt, ha azt mondja: „nincs rád szükségem” – fuss! Éva teremtésének épp az volt a lényege, hogy Ádámnak szüksége volt rá! Amíg valaki azt nem mondja: „nélküled nem vagyok teljes”, nem áll készen a házasságra. A házasság nagy döntés, engedd, hogy Isten segítsen neked jól dönteni! „…[az asszonyt] az Úristen odavitte az emberhez” (1Mózes 2:22 NKJ). Egyedülállóként a lehetőségeid a következők: erkölcstelen életet élsz, összeházasodsz egy nem hívővel, vagy vársz, míg Isten neked adja a megfelelő társat. Még egy utolsó gondolat: „…a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (1Mózes 2:24). Ezt az igét csaknem minden házasságkötéskor felolvassák. A gond az, hogy a legtöbben nem gondolunk bele abba, hogy mit is ígérünk. Ez az ige azt jelenti, hogy minden más szálat elszakítunk, és magunkat teljesen a házastársunknak adjuk. Nem beépítjük őt az életünkbe, hanem köré építjük fel az életünket. A „ragaszkodni” szó azt jelenti, hogy hozzáragadni, mint a ragasztó, jóban és rosszban, elkötelezni magunkat arra, hogy szeretni fogjuk egymást és gondoskodni fogunk egymásról.

Ne versengj – szolgálj!

„Jézus… szolgai formát vett fel…” (Filippi 2:5-7)

Van egy történet egy becsvágyó diákról, aki egy olyan főiskolára járt, ahol nagy volt a versengés. Mielőtt utolsó évét elkezdte volna, találkozott egy keleti misztikussal, aki ezt mondta neki: „Nem látod, hogy a lelkedet mennyire beszennyezte ez a sikerorientált életmód? Számodra az a boldogság, ha éjjel-nappal tanulsz, hogy jobb jegyeket szerezz, mint a másik. Nem így kellene élned. Gyere, és csatlakozz hozzánk egy különleges helyen, ahol mindenünket megosztjuk egymással, és szeretjük egymást!” A fiú úgy gondolta, hogy ez jó ötlet, felhívta a szüleit, és elmondta nekik, hogy otthagyja az iskolát, és egy kommunában fog élni. Fél évvel később a szülők levelet kaptak tőle: „Kedves anya és apa! Tudom, hogy mennyire felzaklatott titeket a döntésem. De szeretném elmondani nektek, hogy mennyire megváltoztatta az életemet. Életemben először nyugalomban élek. Itt nincs semmilyen versengés, nem próbálunk senkit lekörözni. Ez az életmód annyira összhangban van a belső énemmel, hogy röpke fél év alatt én lettem a második legjobb tanítvány az egész kommunában. És azt hiszem, júniusra akár első is lehetek.” Hoppá!

A verseny jó dolog lehet, ha kiemelkedő teljesítményhez vezet, akkor viszont nem, ha versengést eredményez! Egy napon Krisztus tanítványai azon kezdtek vitatkozni, hogy ki lesz a legnagyobb a Mennyek országában. Jézus hallgatta őket, aztán fogott egy törölközőt meg egy tál vizet, és elkezdte megmosni a lábukat. Mire végzett, a tanítványok elnémultak, a szívük feltárult, és a hozzáállásuk helyreállt. „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel…” Összegzésül: Ne versengj, hanem szolgálj!

SZOLGÁLATRA HÍVOTT EL

„Pál, Krisztus Jézus szolgája…” (Róma 1:1)
Amikor Pál úgy nevezi magát, mint Krisztus szolgája, egy ószövetségi törvényre utal, mely szerint hat évig hűségesen kell szolgálni a gazdát. Amikor azonban a hetedik esztendő eljön, a törvény szerint a szolgát szabadon kell engedni. Ha azonban a szolga visszafordul, amikor elengedik, és ezt mondja: „Uram, nem azért szolgállak, mert kötelességem szolgálni, hanem azért, mert én akarom”, akkor a gazda a bíró elé viszi a szolgát, átlyukasztja a fülét, ezzel jelezve, hogy ez az ember most már örökre hozzá tartozik; elkötelezte magát arra, hogy hallgat az urára, és engedelmeskedik neki (ld. 2Mózes 21:6). Ma imádkozz így.: „Uram, nem azért szolgállak, mert köteles vagyok szolgálni, hanem mert szolgálni akarlak. Lyukaszd át a fülem, jelöld meg, hogy a Tiéd vagyok, köss magadhoz, hogy soha ne tartozhassak máshoz!”
Ha a lelkészi szolgálatból kifogy a szenvedély, akkor üres foglalkozássá válik. A „szolgálat” cselekvés, nem állapot. Ez az, amit teszel, nem csupán, amit állítasz magadról. A szolga szó, amit itt a Szentírás használ, a legalja szintű rabszolgára vonatkozott, akit odaláncoltak a római gályákon az evezőkhöz. Éjjel-nappal húznia kellett az evezőt a hortátor dobjának ütemére, akár hadigályán, akár kereskedőhajón szolgált. Az evezőkhöz láncolva élte le életét, és az evezőkhöz láncolva halt meg. Micsoda kép! Ez volt Pál szeme előtt, amikor ezt írta: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek” (Róma 12:1). Ha arra gondolsz, amit Krisztus tett érted, ahhoz képest ez ugye nem túl nagy kérés?

TÖRVÉNYKEDÉS VAGY KEGYELEM?

„ Én nem vetem el az Isten kegyelmét…” (Galata 2:21)

Képzeld el, hogy amikor a sürgősségi betegellátóba mész, kiküldenek, mert összevérezed a padlót! Jézus ilyen törvényeskedő beállítottságba ütközött, amikor szombatnapon gyógyította meg a hajlott hátú asszonyt. „A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: »Hat nap van, amelyen munkálkodni kell; azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, ne pedig szombaton!« (Lukács 13:14). A törvény megtartása fontosabb volt számára, mint az emberek, akikkel törődnie kellett volna. Max Lucado mondja: „Minden vallás… két táborra oszlik: törvényeskedés vagy kegyelem. A törvényeskedő azt hiszi, hogy ha rendesen nézel ki, megfelelő módon beszélsz, és a megfelelő csoportba tartozol, akkor üdvözülsz… A külső ragyog… de valami hiányzik… az öröm. Mi van helyette? Félelem – hogy soha nem teszel eleget. Önteltség – hogy bőven eleget tettél. Kudarc – hogy hibát követtél el. A törvényeskedés a lélek lassú megfojtása, az álmok amputálása… elegendő vallásosság a létezéshez, de nem a növekedéshez… Ilyenkor a szabályok és a követelmények diétájára vagyunk fogva. A törvényeskedésnek… nincs szüksége Istenre… ez az ártatlanság , és nem a megbocsátás keresése… módszeres folyamata a védekezésnek… magyarázkodásnak… dicsekedésnek… igazolásnak… ahol az én véleményem a te terheddé válik. Itt csak egy véleménynek van helye… és a vajon ki téved? A én véleményem a te korlátoddá lesz. A véleményed miatt megkérdőjelezem nem csupán azt, hogy jogod van-e közösségben lenni velem, de az üdvösséget is. A törvényeskedés kötelezővé teszi számodra az én véleményemet. A hívőknek alkalmazkodniuk kell a csoport irányvonalaihoz. Nem aza a dolgod, hogy gondolkodj, hanem az, hogy menetelj… Az üdvösség Isten munkája. A kegyelem az Ő ötlete, Ő végzi el, a saját költségére. Annak kínálja fel, akinek akarja, amikor csak akarja. A mi dolgunk az, hogy ezt tudassuk az emberekkel, nem az, hogy kirostáljuk őket.” Pál azt írja: „Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg” (Galata 2:21). Hála Istennek, hogy ő „nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket…” (Titusz 3:5).



„… az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszers mindenkorra.” (Zsidók 10:10)

A tennivalók és tilos dolgok listájához való merev ragaszkodás vonzónak tűnhet büszkeségünknek és önelégültségünknek, mivel azt a hamis elgondolás táplálja, hogy ha elég keményen dolgozunk, akkor kiérdemelhetjük Isten tetszését. Ez a gondolkodásmód a félelmen alapul, pedig „…nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten…” (2Timóteus 1:7). „A szeretetben nincs félelem… a félelem a gyötrelemmel jár…” (1János 4:18). A törvényeskedés attól való félelem, hogy Isten nem elég nagy ahhoz, hogy megbocsássa bűneinket, és ha nem tesszük a megfelelő dolgokat, a megfelelő módon a megfelelő időben – és teljesen tökéletesen – akkor nagy bajba kerülünk. Jon Walker írja: „Ez hazugság, amelyet teljesen elborít a pokol bűze! Ha félünk attól, hogy esetleg hibákat követünk el, akkor gyávák leszünk, bekorlátozzuk maginkat, ahelyett, hogy bővölködésben éljünk. Engedjük, hogy agyonelemezgetés hálózza be döntéseinket, és néma, kétségbeesett, hitetlen életet élünk, félünk mozdulni abban a bátor tudatban, amit a kegyelem adna nekünk, hogy bizonytalan időkben is… az elutasítástól való félelem nélkül tudjunk járni.” Luther Márton így emelt szót a cselekedeteken alapuló vallás ellen: „Lehet, hogy bűnös vagy, és lehet, hogy bűneid nagyok, de legyen még nagyobb a Krisztusba vetett bizalmad… a Krisztusba való örömöd… a bűn feletti győzelmed!” Nem, Luther nem mentegette a bűnt! Csak visszaadta a kegyelemnek a jogos helyét, állítva, hogy semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől (ld. Róma 8:38-39). Nem minősítette le a törvényt, hanem a kegyelem tekintélyét érvényesítette. A kegyelem azt jelenti, hogy Istennel beszélünk, és az Ő hangjára hallgatunk, amikor könnyebb lenne egy törvénykönyvet fellapozni. Az igazság az, hogy Krisztus azért ment a mennybe „…hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk” (Zsidók 9:24), és ezzel felszabadította az Istennel való közösségre, amelyben nem kell attól félnünk, hogy a bűn elválasztana tőle.