AZ ÉLET PRÓBÁRA FOG TENNI

„…azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket…” (2Mózes 20:20)

Emlékszel a tesztekre, amiket az iskolában írattak veled? Sikerült vagy nem sikerült, de nem kerülhetted el őket. Az élet is így működik. Amikor az élet próbáiról van szó – előre fel kell készülnöd! Jézus azt mondta: „az okos ember… kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva… a bolond ember… homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütközött abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult.” (Máté 7:24-27). Az első ember sziklára építette a házát, mert tudta, hogy a kérdés nem az, hogy „ha”, hanem „mikor” fog jönni a vihar! A második ember homokra épített, mert így olcsó és könnyű volt számára. Amikor jött a vihar, az első ember háza megállt, a második ember háza összeomlott. Mire akar rámutatni Jézus? A tehetséged, a szakmai önéletrajzod, a hírneved talán eljuttat a csúcsra, de ha nincs szilárd jellemed, nem fogsz sokáig ottmaradni. Továbbá lehet, hogy meggyőződésed őszinte és összhangban van a körülötted élők gondolkodásmódjával, de ha nem Isten Igéjére alapul, össze fog omlani épp akkor, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. A Bibliában háromszor olvassuk: „Az igaz ember pedig hitből fog élni” (Róma 1:17). Amikor az élet próbái jönnek, képesnek kell lenned felállni, és azt mondani: „Lehet, hogy nincs mindenre válaszom, de ismerem Isten jellemét, és eddigi tetteit, és bízom Benne, hogy ezután is úgy fog cselekedni, ahogyan Igéjében megígérte!”




Isten ezt mondta népének: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívében: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?” (5Mózes 8:2). Az élet próbái megmutatják, hogyan fogadod az utasításokat, hogy mit tanultál, és hogyan fogsz cselekedni bármilyen körülmények között. Amit tanultál, az csupán elmélet, amíg ki nincs próbálva. Az élet pedig meg fog próbálni! Chuck Swindoll elmond egy történetet egy madárról, akit Chippynek hívtak: „Chippy, a törpepapagáj soha nem gondolta volna, hogy ez fog történni. Egyik pillanatban még békésen üldögél kalitkájában énekelgetve, a másik pillanatban valami beszippantotta, aztán csurom vizes lett, végül forró levegőt fújtak rá. A gond akkor kezdődött, amikor gazdája úgy döntött, hogy kiporszívózza a kalitkát. A hölgy benyomta a porszívócsövet a kalitkába, hogy felszippantsa a magokat és az elhullajtott tollakat a kalitka aljáról. Aztán megcsörrent a telefon. A nő ösztönösen megfordult, hogy felvegye. Épp csak annyit mondott: „halló”, amikor – sszippppppppp! Chippy felszívódott! Torkán akadt a szó, eldobta a telefont, és gyorsan kikapcsolta a porszívót. Torkában dobogó szívvel nyitotta ki a porzsákot. Ott volt Chippy – élve, de kábultan - , mindenütt nehéz fekete por borította. Gazdája megragadta, a fürdőszobába rohant vele, kinyitotta a csapot, és Chippyt a jéghideg víz alá tartotta, és tisztára csutakolta. Aztán azt tette, amit minden érző szívű papagájtulajdonos megtett volna: előkapta a hajszárítót, és ráeresztette az ázott, remegő kismadárra a forró levegőt.” Swindoll ezzel zárja történetét: „Chippy azóta nem sokat énekel”. Az élet próbára fog tenni, de ne engedd, hogy elrabolja az énekedet!




Emlékszel még arra az időre, amikor iskolába jártál? Amíg ti dolgozatot írtatok, a tanár csendben volt. A Biblia azt mondja: „Ekkor Jézus azonnal arra kényszerítette a tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra… Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt… Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük… Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár… felkiáltottak… és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!« ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban.” (Máté 6:45-51). Ez a történet a következőket tanítja nekünk: 1) Ha Isten akarata szerint élünk, ez időnként megköveteli, hogy viharokon menjünk át. „Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr” (Zsoltárok 34:20). 2) Attól, hogy nem látod Őt, Ő még lát téged. Soha nem kerülsz ki a látóköréből és gondoskodásából. 3) Soha nem fog olyan feladattal megbízni, amivel az Ő segítsége nélkül is boldogulni tudnál, tehát ne is próbálkozz egyedül! 4) Ha hagyod, a félelem elhomályosítja a gondolkodásodat, és nem fogod tudni felismerni Őt, amikor feléd jön. 5) Először hozzád fog szólni azután pedig a körülményekhez, melyek fenyegetnek. Amikor ez megtörténik, természetfeletti békességet fogsz megtapasztalni. 6) Ha hajód a vihar közepében van, tudd: a legjobb dolgok még ezután következnek! 7) Hajnal előtt legsötétebb az éjszaka. Örülj! A nap újra fel fog kelni, Isten nem hagy cserben!

Józsefi alapelvek

„…Elfeledtette velem Isten…” (1Mózes 41:51)

József harmincéves volt, amikor Egyiptom kormányzója lett. Tizenhét volt, amikor eladták rabszolgának. Tizenhárom évig, miközben össze volt zavarodva és fájdalmat hordozott, megtartotta jellemességét és Isten iránti elkötelezettségét, és engedte, hogy küzdelmei győzelmessé tegyék. Szóval nem teheted meg, hogy csak úgy bedobod a törölközőt, önsajnálat-partit rendezel, vagy csak üldögélsz, és nem csinálsz semmit. József nem csak úgy elfelejtette, ami történt. Bárki is mondja neked: „Felejtsd el!”, az nem él a való világban. Mindez megtörtént, de Isten fel tudja használni arra, hogy általa gazdagítsa az életedet. Isten két fiút adott Józsefnek, és ő így nevezte el őket: Manassé, ami azt jelenti: „elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet”; és Efraim, ami azt jelenti: „gyümölcsözővé tett engem Isten nyomorúságom földjén”. Isten új kapcsolatokat adott Józsefnek a régiek helyébe. Az egyik oka annak, hogy a régi kapcsolatok rombolóan hathatnak rád az, hogy nem pótoltad őket újakkal. Még mindig azzal foglalkozol, aki vagy ami a rosszra emlékeztet. Isten segített Józsefnek, hogy elfelejtse a történtek fájdalmát. Az emlékek megmaradtak, de ennek ellenére tudott boldogulni. Ha Istennel jársz, az előtted lévő ígéret mindig nagyszerűbb, mint amilyen nagy a mögötted lévő fájdalom. De íme néhány „józsefi alapelv”, melyeket alkalmaznod kell életedben: 1) Nézz szembe vele, és ne próbálj úgy tenni, mintha meg sem történt volna! Isten meg fogja adni a kegyelmét ahhoz, hogy megbirkózz vele, de nem ahhoz, hogy letagadd. 2) Hidd el, hogy Isten „visszapótolja” neked az időt, a kapcsolatokat és a lehetőségeket, amelyeket elvesztettél! „Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska…” (Jóel 2:25). 3) Írd össze azokat az embereket, akik ártottak neked, bocsáss meg nekik, és bízd őket Istenre imádságban! „…és bocsássatok meg egymásnak…” (Kolossé 3:13). 4) Mondd meg Istennek, hogy készen állsz az újrakezdésre! És kezdd el ma!

MEGÖREGEDNI

„…ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul…” (2Korinthus 4:16)
Onnan tudod, hogy megöregedtél: ha a térdeid recsegnek, és nehezen becsatolni az övedet; ha olyan dolgokon vitatkozol, mint például melyik műfogsorragasztó a legjobb; ha egy hintaszékben üldögélsz, de már nincs erőd hintáztatni magad; ha mire meggyújtod az utolsó gyertyát a születésnapi tortádon, addigra az első már leég; ha többé már nem tartod mulatságosnak az öregedésről szóló vicceket. Az öregedés nem való a félénk szívűeknek, ezért a Biblia némi bepillantást ad nekünk, hogy ez mivel jár. Izsák látása megromlott (1Mózes 27:1). Dávid mindig fázott (1Királyok 1:1-4). Pál úgy beszél magáról, mint „én, az öreg Pál” (Filemon 9), és beszél az idős kor fizikai és lelki fájdalmairól – hogy cserbenhagyottnak, magányosnak érzi magát, hogy csalódott munkatársaiban, hogy el kell köszönnie barátaitól, akiket valószínűleg soha nem lát többé (2Timóteus 4:9-21). Valaki így írt erről: „Legutóbbi születésnapomra a nővérem ezt az üzenetet küldte: »A rossz hír az, hogy külső emberünk megromlik.« (Ugye említettem, hogy ő a nővérem, és szeretem arra emlékeztetni, hogy ő mindig idősebb lesz nálam!) Majd hozzátette: »A jó hír az, hogy „nem csüggedünk”… ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra« Ha minden porcikád recseg-ropog, a kezedet begörbíti az ízületi gyulladás, szemeid gyengék, lassan tudsz csak menni, alig hallasz, vagy a szíved a koleszterintől dobol, ne csüggedj! Isten már készíti az ünnepséget a mennybe érkezésed napjára, ahol többé nem leszel öreg, mert ott kortalanok élnek.”

Ne játssz szerepeket!

„Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből…” (5Mózes 6:5)

A modern élet a szerepjátékról szól. Egész életünket leéljük ugyanabban a szomszédságban, mégis alig ismerjük a szomszéd családot. Kilométerekre lévő gyülekezetbe ingázunk, járunk ki és be úgy, hogy nem ismernek minket, és soha nem kapcsolódunk be a szolgálatba. Az egyik tömeggel együtt dolgozunk, egy másikkal meg együtt játszunk. A titkos tevékenységek szinte korlátlan lehetősége áll előttünk. Mivel senki sem ismer minket más kontextusban, ezért mindegyikben újraalkothatjuk magunkat. Valaki azt mondta, hogy az életünk olyan, mint egy fiókos szekrény: külön fiók van minden egyes érdeklődési kör, érték vagy időtöltés számára – egy a munkának, egy a játéknak, és egy a gyülekezetnek. És mindegyikhez egy külön értékrend és saját nyelvezet tartozik. Minden új helyzetben kiegészítjük egy újabb fiókkal, hogy biztosítsuk a teljes célszerűséget és biztonságot. A jellem egysége és integritása helyett szerepeket játszunk.

De Isten nem fiókos szekrényt lát bennünk, különböző szerepek gyűjteményét. Ő a teljes embert látja. Az, aki akkor vagyok, amikor senki sem lát, ugyanaz számára, mint az, aki mások előtt vagyok. Isten azt kéri, hogy egységes legyen az életünk. Mégpedig azért, mert az élet másképp nem működik! Isten úgy teremtett minket, hogy egy akaratunk, egy elménk, egy szívünk, egy lelkünk van. Az csak az ellenség hazugsága, hogy „a kecske is jóllakhat, meg a káposzta is megmaradhat”, hiszen végül oda vezet, hogy lelkileg és érzelmileg darabokra hullik az életünk, és ami még rosszabb: eltávolodunk Istentől! Azt kérded, mi a válasz? A Biblia azt mondja: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” Más szóval: Ne játssz szerepeket!

Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik.

Máté 11,6

Uram!

Ezt a szót a börtönben lévő Keresztelő Jánosnak küldted. Aki téged várt, aki örömmel rád ismert, de akinek a börtön lehetetlen életföltételei között meghomályosodott a szeme. Még nem botránkozott meg benned. Csak bizonytalanság fogta el és kétség rágta a lelkét. Óvására üzented ezt a szót.  Sokan voltak viszont és vannak is minden időben, akik valóban megbotránkoznak. Akiknek nem tetszik a bűnösökkel való közvetlen érintkezésed. Szemedre vetik, miért szereted azokat, és miért nyugtalanítod őket birtokuk háborítatlan élvezetében. Vannak, akik túlzásnak tekintik az Istennek való föltétlen odaadásodat. Miért szakadsz el ennyire a földtől - ezt kifogásolják. S ez mindmáig nem változott. Igazad van: ez a boldogtalanság állapota. A boldogság egészen másutt terem. Ott, ahol az ember szereteted művein elcsodálkozik és indítást érez arra, hogy minden erejét és egész önmagát rendelkezésedre bocsássa, amikor Te vakoknak látást adsz, sántákat járni tanítasz, poklosokat tisztítasz, siketeknek hallást ajándékozol, halottakat támasztasz föl, és szegényeknek evangéliumot hirdetsz.

Uram! 

Te ismered szívem emésztő vágyát a boldogság után. Érttesd meg velem: csak akkor találhatom meg boldogságomat, ha isteni szent követeléseiden meg nem akadok, hanem szép alázatosan és csöndesen elfogadom föltételeidet, és követésedbe szegődöm kereszthordozó - de szép és győzedelmes utadon.

Botránkozás

    

     Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik.
     Máté 11, 6.
    
     Hogyne volna boldog! Hiszen e Királyban és igéjében öröm helyett az egész világ megbotránkozik. Egyrészt, mert nem akar Isten kegyelmére hagyatkozni, hanem a saját cselekedeteire és érdemére: Másrészt, mert Krisztus látszatra szegény és nyomorúságos. Meg azért is, mert Krisztus, ahogy maga is felvette a keresztet és meghalt azon, úgy övéitől is azt kívánja, hogy keresztjüket felvevén, sokféle megpróbáltatásban és szorongattatásban kövessék Őt. Ez pedig éppen nincs ínyére a világnak.
     A Krisztus igéje ezért botránykő széles e világon. Soha sincs ez máskép az evangéliommal. Olyasmi az, amin megütköznek, - nem a kisemberek, hanem tapasztalat szerint éppen a legszentebbek, a legkegyesebbek, a legbölcsebbek és leghatalmasabbak. De boldogok, akik tudják s vallják, hogy mégiscsak Isten igéje az. Ezek megállnak, mert vigasztaló erőt nyertek minden ilyen botránkozás ellenében.

    

          Maradj meg hűségeddel
          Velünk, Uram Isten,
          Adj erőt, hogy megálljunk
          Mindvégig a hitben.

Uram, életem a te kezedben van a legjobb helyen!

Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét. (Zsolt 111,9)

A jóleső bódulat után újból magamhoz térek. Folytasd a munkád! Igyekezz, különben véged! - üvölt rám egy hang, mely már régóta hajszol és fenyeget. Nem több ez, mint egy hang, de hatalmasabb bárkinél és bárminél. Vádol minden egyes nap: "A te hibád! Lám, ilyen vagy! Ezt érdemled, innen aztán senki sem szabadít ki soha. Nem szabadulsz, hiszen nem változhatsz és nem is változtathatsz meg semmit." Úgy érzem, azok a reménytelen és kilátástalan sugdolózások, amelyeket először önkéntelenül én is visszautasítottam, egyre mélyebbre égetik be magukat a gondolataimba. Át meg átjárják azokat. Nincs értelme tovább lépni? Mégis élek. Mit élek?! Vegetálok,létezem, de nem igazi élet ez... Élet az, ha nem azt teszem, amit akarok, és azt teszem, amit nem akarok? Közben mindenfelől csak azt hallom: "Mihaszna nép ez!" Istenem, miért feledkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom, miért gyötör az ellenség? - "Azután bement Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az Úr, Izrael Istene: Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szentelhessen nekem a pusztában!" "A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog."

Mikor fellegek feltornyosultak és a hullámok összecsaptak fejünk felett. Mikor a templomok leomlottak és meghasadott a hegy. Mikor sötétség borult a világra, végtelen sötétség, És az égre nem jöttek fel a csillagok, - Mikor a halál örvényénél álltunk... E szörnyű ítéletben, ez elveszejtő nehéz időben mindig hitted: "Isten kezében vagyunk, és ott vagyunk a legbiztosabb helyen. (Bartalis János)

Uram, hallottam egyszer valakitől, hogy abban minden benne van, amit az a vak kiabált: Uram, Jézus! Könyörülj rajtam! Ámen.

A Megtestesülés

Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige… És az Ige testté lett és lakozék mi — közöttünk és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.       — János 1,1. 14.
A Webster értelmező szótár a következőképpen határozza meg a megtestesülést: „Az Istenség egyesülése az emberrel a Krisztus Jézusban.”
A Megtestesülés volt az egyedüli megoldás az ember problémájára — az egyedüli remény arra, hogy az emberiség újra egyesülhessen Istennel. Minden olyan vallás, amely tagadja a Názáreti Jézus Krisztus megtestesülését, hamis!
Ez az örök lény, akit úgy hívnak, hogy Immánuel — velünk az Isten, vagy Jézus a Krisztus — itt az Igének neveztetik. Az Ige létezett kezdetben. Az Ige Istennél volt — Istennel közösségben, együtt munkálták ki az Ő akaratát. Isten a világot az Ige által teremtette. (Zsid. 1,2. Ján. 1,3) És ez az örök lény Isten volt! Ugyanazzal a természettel rendelkezett. Ugyanabban a formában létezett, és Istennel egyenlő volt. (Fil. 2,6) És ez a lény testté lett! Az Ige emberré lett, és közöttünk lakozott. Ő emberré lett — annyira emberré lett, mintha sohasem lett volna más, mégsem szűnt meg annak lenni, ami azelőtt volt. Az Ige megteremtette otthonát közöttünk, és mi szemléltük Isten dicsőségét.

HŰSÉGÜNK KIPRÓBÁLÁSA

"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat munkálja" (Róm 8,28).

Csak a hű lélek hiszi, hogy Isten irányítja a körülményeit. Külső körülményeinket illetően sok szabadságot engedünk meg magunknak. Nem hisszük, hogy Isten ereje ott van mögöttük, bár mondjuk, hogy hisszük, mégis a történéseket úgy vesszük, mintha emberektől indulnának ki. Minden körülmény közepette hittel teljes csak az lehet, aki egyetlen hűséget ismer csak: az Ura iránti hűséget. Isten hirtelen változást enged meg körülményeinkben és akkor ébredünk rá, hogy hűtlenek lettünk hozzá, mert nem ismertük fel, hogy mindent Ő rendezett így. Nem láttuk meg, mi volt a célja, és most az a bizonyos eset soha nem fog megismétlődni az életünkben. Mindig itt következik be a hűség próbája. Ha megtanuljuk imádni Istent a szorongató körülmények között, két másodperc alatt változtathat rajtuk, amint neki tetszik.

A Jézus Krisztushoz való hűséget nem tartják nagyra manapság. A munkához, a szolgálathoz és minden máshoz hűek vagyunk, csak azt ne kérjék tőlünk, hogy hűek legyünk Jézus Krisztushoz. Sok keresztyén rendkívül türelmetlen, amikor a Jézus iránti hűségről beszélnek nekik. Urunkat keresztyén munkatársai jobban megfosztják trónjától, mint a világ. Istenből áldást osztogató gépet csinálnak, Jézus Krisztust pedig besorolják a többi szolga közé.

Nem az a fontos, hogy mi dolgozzunk Istenért, hanem hogy olyan hűségesek legyünk hozzá, hogy Ő végezhesse el a munkáját általunk. "Számítok rá, hogy a végsőkig szolgáltok nekem, nem panaszkodtok s részemről nem vártok magyarázatot." Isten úgy akar felhasználni minket, mint ahogyan saját Fiát felhasználta.

Készülés a halálra

Rendeld el házadat, mert meghalsz!
(2 Királyok 20, 1)

Ezékiás királyt csodálatos megtapasztalásai közepette (Ézs 37) halálos betegség támadta meg. Mint fiatal, talán 39 éves férfi, még távolról sem gondolt a halálra. „Hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtől?" Nyomorúságában nem volt vigasztalása. Ekkor jön hozzá az Úr szolgája, Ézsaiás, ezzel az üzenettel: „Rendeld el házadat, mert meghalsz!" Helyes-e, ha a súlyos betegnek minden reménységét elvesszük és izgalomba hozzuk? Sok orvos szükségesnek tartja, hogy ilyenkor valamit hazudjon a betegnek, és a hozzátartozók is többnyire segítik ebben. Nem akarnak fájdalmat okozni a betegnek, nem akarják elvenni tőle az utolsó szalmaszálat, amibe kapaszkodik. Mégis rossz szolgálatot tesznek neki ezzel. Az igazság mindig jótétemény, akkor is, ha nagyon fáj. A szeretet nem durván veti azt oda, hanem óvatosan és gyöngéden közli. Nem borzasztó-e, ha a beteg élete utolsó napjait hiábavaló reménykedéssel tölti, ahelyett hogy ebben a drága időben arra készülne fel, hogy megtegye a nagy lépést az örökkévalóságba? - Ezékiás nem volt készen. Keservesen sírt. Bűnei ott voltak közte és Isten között. Az ítélet borzalmai ragadják meg. Megtörve kiált irgalomért. És Isten a háta mögé veti bűneit - most már meghalhatna, de tizenöt évi haladékot kap. Te meg tudnál halni - most?

„Rendeld el házadat!" Jó, ha a külső körülményeket idejében elrendezzük és mindenünkről végrendelkezünk. Attól még nem hal meg az ember, ha a halál gondolatával foglalkozik. De még fontosabb a szív dolgait rendbe hozni; mindenekelott az Istenhez való viszonyodat. Ne vigyél át meg nem vallott bűnt az örökkévalóságba! Takaríts ki alaposan, ne legyen teher a lelkiismereteden. Beszélj egy lelkigondozóval, akihez bizalmad van. Ne félj a világosságtól! De hozd rendbe dolgaidat az emberekkel is! Talán van jogtalan holmi a házadban - add vissza! Vagy kölcsön kértél valamit, a másik elfelejtette, és ha nem is szándékosan, de figyelmetlenségből megtartottad. Talán szeretetlen beszéddel megbántottál valakit, vagy magatartásoddal fájdalmat okoztál neki. Késedelem nélkül menj el hozzá, vagy levélben kérj bocsánatot tőle. Tégy meg mindent azért, hogy nyugodtan távozhass el errol a földről. Talán még ad neked időt Isten, mint egykor Ezékiásnak; de bárhogyan is van, nem készülhetsz fel elég korán a búcsúzásra.

?Ó Isten, gyermekségemtől tanítottál engem, és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat. Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, ó Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet.?

(Zsolt. 71:17?18)

?Gyengéd szeretettel kell viseltetnünk azok iránt, akik Isten művével kapcsolták össze egész életüket. Ezek az agg munkások mindvégig hűségesen kitartottak a próbákban. Lehetnek gyengeségeik, de még mindig vannak olyan képességeik, amelyek értékesek Isten művében. Bár erejük csökkent és képtelenek már a súlyos terhek hordozására, amelyeket az ifjabbaknak kell immár vállalniuk, értékes tanácsaik azonban nélkülözhetetlenek.

Talán hibákat is követtek el, de vereségeik árán megtanulták, hogy hogyan kerüljék el a tévelygést és a veszélyeket. Éppen ez teszi lehetővé, hogy bölcs tanácsokat adjanak. Az Úr nem mellőzi őket a támadások és próbák elszenvedése után, jóllehet csökkent az erejük. Különleges kegyelmet és bölcsességet ad nekik. Tisztelni és becsülni kell azokat, akik az Úrnak szolgáltak a nehéz időkben. Szegénységet szenvedtek, és hűségesen kitartottak akkor, amikor csak kevesen álltak helyt az igazságért. Az az Úr szándéka, hogy az ifjabb munkások növekedjenek a bölcsességben és az érettségben azáltal is, hogy erősítést nyernek e hűséges munkásokkal való érintkezésük alkalmával. Bárcsak felismernék ennek jelentőségét az ifjabb munkások. Tartsák tiszteletben őket tanácskozásaik alatt.?

(Apostolok története, Páthmos c. fejezetből)

Rendkívül áldott

Drágakő az ajándék annak szemében, aki adja; ahova csak fordul, eléri vele célját.

– Példabeszédek 17:8


 Ha ajándékot adnék neked karácsonykor, az Ige lenne az. Inkább az Igét adnám neked, mint egymillió dollárt. Mert az egymillió dollárt hamar el lehet költeni, de Isten Igéjének az igazsága soha nem múlik el – és olyan helyzetekből is képes kimenteni, amilyenekből az egymillió dollár nem.

Ken és én átlagos emberek vagyunk. De amikor Isten Igéjét megragadtuk, valami különlegeset ragadtunk meg, ami megváltoztatta az életünket – az életünk minden területét.

Semmi nem történt általunk, hanem Isten Igéje miatt. Valójában nem is kell, hogy ismerjelek téged ahhoz, hogy megígérjem neked: ha a teljes figyelmedet Isten Igéjének szenteled – és nem félsz elfogadni az akaratát az életedben –, akkor boldogabb és bővölködőbb leszel, mint azt el tudnád képzelni.

Természetesen, ha így teszel, az emberek azt mondják majd, hogy szélsőséges vagy. Rólunk állandóan ezt mondják. De nem bánjuk. Szélsőségesek vagyunk. És ha elhiszed Isten Igéjét, te is szélsőséges lehetsz. Szélsőségesen egészséges. Szélsőségesen bővölködő. És szélsőségesen áldott. Boldog karácsonyt!

Igei olvasmány:  Zsoltárok 119:56-65

Az idő...

A mai nap imádsága:
Istenem! Köszönöm! Ámen



Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva.
Lk 3,12-13

Értékeink...

URam! Add, hogy mindig lássam, mi az, ami maradandó, s mi az, ami elmúlandó! Ámen


Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.
Lk 12,34

Igen érdekes Jézus URunk eme kijelentése, melyet sokszor pontatlanul idéznek, pedig akkor elveszíti az eredeti értelmét: ti. a szív nem ott "van", hanem ott "lesz", ahol a kincsünk van. Azaz: egy folyamatról van szó!

Amikor megszületünk erre a világra, semmit nem hozunk bele. Pál apostol is azt mondja: "Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el." -, s mégis mindenünk megvan, ami kell a létünkhöz, boldogságunkhoz - édesanyánk gondoskodó szeretete által. Csecsemőként nem akarunk mást, csak anyánk közelségét, mert nála biztonságban érezzük magunkat. Aztán ahogy felnövekszünk, s egyre több mindent ismerünk meg ebből a világból, érdekes módon a dolgok, az élettelen, birtokolható tárgyak fontosabbá válnak, mint az élő kapcsolataink. Így válnak bölcs gyermekből nagyon sokan ostoba felnőtté, mert a birtoklás öröméért képesek átgázolni mindenen és mindenkin. A JóIsten azonban jól teremtette meg ezt a világot, s ha valaki tisztességtelenül, erőszakosan jutott hozzá, ahhoz, amit birtokolni akart, annak nem tud tiszta szívvel örülni, ráadásul mindennek végén csak keserűsége marad. Jól példázzák ezt közmondásaink: "Ebül szerzett jószág ebül vész el", s "ki sokat markol, végül keveset fog".

Ki mit tesz meg életének legfontosabbjának - végül az fogja őt irányítani: egyiknek "istene" a munka, a másiknak az evés vagy az ivás, a harmadiknak a nők vagy az ital... a felsorolás nagyon hosszú lenne! Hogy mivé válik az ember, ha nem Isten áll az első helyen, hanem a "dolog" - leginkább az alkoholnál és a kábítószereknél látható. A kábítószer-fogyasztás visszaszorításában a leghatásosabb eszköz nem a börtön (persze az is), sokkal inkább az értelmes élet élésének a lehetősége. Amikor emberfeletti, olykor elkeseredett küzdelmet kell vállalni a fiatalnak azért, hogy egzisztenciát teremtsen, s abban még gyermeket is nevelhessen, akkor valami nagyon nincs rendjén. Nem a segélyezés az alapgond, hanem az, ha valaki fiatal és erős, s mégis segély-rendszerre szorul. Ha a saját, rendesen elvégzett munkának nincs meg az erkölcsi, anyagi megbecsültsége, akkor hogyan legyen az embernek helyes önértékelése, önbecsülése?

Akinek kincse az "Istennél " van, vagyis számára fontosabbak a lelki értékek - mint azok, amiket megemészt a moly és a rozsda -, annak sem kell lemondani az anyagi természetű dolgokról, mert ezek "ráadásul, mind megadatnak"! (A mi mennyei Atyánk ugyanis jól tudja, mire van szükségünk, s azt megadja, még mielőtt kérnénk.) Jézus URunk azt tanítja. "Keressétek először az Isten országát, s a többi ráadásul mind megadatnak néktek!". Sokan a "ráadásért" hagyják el a lehetőségeket az Istennel való találkozásra, s úgy hitegetik magukat, majd ha ezt is meg azt is megszereztem, elértem, akkor majd jó ember leszek, s akkor majd lesz időm a JóIstenre is... vagy nem!

Mert a lehetőségek azért lehetőségek, mert nem mindig vannak. Ezért biztat minket az ige: "Áron is vegyétek meg az alkalmat!" Hiszen senki nem tudja, mit hoz a holnap, s hogy nekünk egyáltalán lesz-e holnapunk? Mert még az is megtörténhet, hogy éppen mi leszünk azok, akiknek ki kell menniük ebből a világból... Odaátra vinni ebből a világból semmit nem lehet, csak mindazon emlékeket, amiket itt "begyűjtöttünk" magunknak. Ezért 'nagyon nem mindegy', hogyan éljük napjainkat, hogyan töltjük el óráinkat, s mivel foglalkozunk a nekünk rendelt percekben...

Hit...

A mai nap imádsága:

Uram! Légy segítségemre, amikor elgyötörnek, s megkeseredetté tennének világbéli tapasztalásaim! Adj nekem erőt, hogy még általam is jobbulhasson a világ és bizonyítsd meg az imádság erejét! Llégy kegyelmeddel velünk, s oltalmazd mindazokat, akik Benned bízva élik bizonyságtevő életüket! Ámen

Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni.
Kol 4,2

Az angyal így válaszolt neki: "A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert az Istennek semmi sem lehetetlen."
Lk 1,35-37

Minden vallásnak megvannak a maga titkai. Titkok nélkül ugyanis nem "létezhet" a transzcendens-Isten. Ha ugyanis már minden titkot ismerünk, akkor véges elérte a végtelent, s akkor miért kellene a JóIsten?

A vallásos ember életének jelentős részét a titkok vonzásában éli le. Ebből a viszonyból merít erőt az élet, gyakran elhordozhatatlannak hitt terheinek az elhordozására is. Nehézsorsú, mégis teljes életet élő, három gyermekét tisztességben felnevelő nagynéném mondogatta élete végén: "Matyikám, voltak igen nehéz időszakai az életemnek, s ha akkor nem járhattam volna minden nap reggel is, meg este is biciklivel vagy gyalog rohanva a misére - talán meg is bolondultam volna!" A hittitkok - melyekből élt - annyira vonzották egyszerű nemes lelkét, hogy számára már nem az álmatlan, szenvedéses éjszakák hajnaltváró segedelme volt az imádság, hanem Mennyei Valóság... "Csak az eszemet ne vegye el a JóIsten!, hogy mindvégig tudjak imádkozni!" - mondogatta, s hozzátette: ?Csak JóIsten azt engedje meg, hogy ne legyek terhére senkinek, s csendben elmenjek, ha mennem kell!? S lám, Isten meghallgatta a több mint húsz éve özvegyasszony hűséges könyörgését: Gyenge szívének utolsó erejével még halála előtt egy-két órával még sétálhatott a kórházi folyosón, hogy mentős unokáját - aki nagyanyja gyenge szíve miatt nyugtalankodott - még ő bátorítgassa... Aztán lefeküdt, s az éj csöndjében beleszenderült a halálba. "Manci néni", aki a helyi katolikus Rózsafüzér Társaság évtizedeken át hűséges tagja volt, alázattal fogadta sorsát, s ezért életet talált. Olvasóján az erősen megkopott gombok tompa fényükkel még most bizonyítják elmúlt jó nyolcvan istenes évének szüntelen imádkozását...

Istennek semmi sem lehetetlen... Az sem, hogy megfoganjon az emberben az Isten, és az sem, hogy életen átívelő "hol-ilyen-hol-olyan hiányunk" ellenére is teljes életet éljünk. Mi ez, ha nem evangélium?

Keresztény tanítás...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy életünk szereteted igazságairól tegyen bizonyságot! Ámen

Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. Hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.
1 Thessz 2,(3)4

Egyházunk hitvallása, az Ágostai Hitvallás szerint az "egyház a Krisztusban hívők közössége, ahol az evangéliumot igazán hirdetik, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki". Így az igehirdetés - egyházunk jó rendje szerint - azoknak a teológusoknak a feladata, akiket az Evangélikus Egyetemünk (korábban Evangélikus Teológiai Akadémia) professzorai alapos vizsgáztatás után alkalmasnak találtak a lelkészi szolgálatra, s ennek figyelembe vételével az adott egyházkerület püspöke lelkésszé avatja (ordinálja) - nem szenteli(!), mert mi evangélikusok mindent (be)szentelünk, de a személyeket nem "szenteljük"; a katolikus egyházban "szentelik" a papot, ugyanis az ő dogmatikájuk szerint a papi rend az a hét szentség egyike. Az igehirdetés ugyanis nem más, mint tanítás.

Ismerjük a szólást: "A jó tanító/pedagógus az életre nevel." Aki megszerzett tudását nem tudja alkalmazni az életben az 1) nem tanulta meg a leckét 2) olyan ismereteket szerzett, melyek a "nagybetűs életben" alkalmazhatatlanok... Sajnos akadnak szép számmal olyan papok, lelkészek, lelkipásztorok, prédikátorok, akik életszerűtlen tanításokat hirdetnek a szószékeikről! A teológus (maga a szó isten-tanászt jelent) feladata, hogy ismeretet adjon át a Mindenható Istenről úgy, hogy ő maga soha nem látta, találkozott az ÚRIstennel... Éppen ezért csak akkor tud hitelesen beszélni/tanítani, ha igen jól ismeri az embereket. Alapos emberismeret nélkül ugyanis nem lehet "Isten-ismeretet" továbbadni. Modern korunk egyik egyházi tragédiája - felekezettől függetlenül(!) -, hogy a lelkészek/papok/prédikátorok "elprédikálnak a hívek feje fölött", azaz olyan tanítást hirdetnek meg biblikus igazságként, ami nem az Életről, azaz nem Istenről szól! A Szentírást emberek írták/szerkesztették embereknek (mintegy 1200 éven keresztül!), emberi gyengeségekről, bűnökről, vétkekről és mulasztásokról úgy, hogy közben az Élet Istenének embersorsokban megnyilvánuló kegyelméről tettek bizonyságot...

Mai igénk arról tudósít, hogy Pál apostoli munkáját egyesek "bírálták"... Gyaníthatóan nem minden ok nélkül. Mivel Saul-Pál 1) nem volt Jézus tanítványa 2) damaszkuszi élménye után is "megtartotta a törvényt", az a Tóra előírásait - mondván, hogy ne botránkoztasson meg egyeseket (értsd törvénytisztelő zsidók) -, de nyilvánvalóan a nem-zsidókból lett keresztényeknek ez nemigazán tetszett... Aki alaposan olvassa a páli leveleket, az bizony ütközik azzal a felismeréssel, hogy igen gyakran kényszerül Pál "magyarázkodásra"... Ha azonban a "világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését" (Római levél!), akkor miért ezek a vissza-visszatérő önigazolást kereső levélbeli kirohanásai Pálnak? A válasz igen egyszerű: Pál teológiájának (Isten-tanának) van néhány nem életszerű eleme... Hiába avatta/emelte a katolikus Egyház Pál apostolt szentté, Pál sem volt isten, "csak ember", esendő, mint minden más földi halandó...

Isten az Ő evangéliumát nem csak Pálra, apostolokra, püspökökre, papokra bízta, hanem minden emberre. A tanítást ugyanis nem csak szóban vagy írásokban (apostoli levelek, kommentárok, áhitatos-könyvek, énekeskönyvek!) lehet továbbadni, hanem mindenek előtt: Életben, azaz "ráutaló" magatartással! A cselekedet ugyanis mindent "felfed", kinyilvánít - még azt is, ami láthatatlan, ami a szív mélyén van... Éppen ezért az evangélium (Isten szeretet-cselekedete) továbbadása nem csak az "írástudók" kötelessége, hanem mindazoké, akiknek életébe "beleszólt" a szíveket vizsgáló Isten...

Pihenés...

A mai nap imádsága:

URam! Néha nagyon fáradt vagyok... Te tudod, hogy többnyire nem testi, hanem lelki terhek veszik el erőmet. Kérlek, adj nekem Rád figyelő derűs szívet, hogy munkámat örömmel végezzem, s tudjam abbahagyni akkor, amikor ünnepeidben közösségbe hivogatsz! Ámen


Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj,
még szántáskor és aratáskor is pihenj!
2 Móz 34,21

Egyes távolkeleti országokban a havonként legfeljebb 1-2 pihenőnap "jár"... Európai szemmel szörnyülködünk ezen, azt pedig meg-megmosolyogjuk, ha rohanó ázsiai turistákat látunk, akik talán azt sem tudják, hogy melyik európai országban vannak, s kamerájuk gombjára tapadva szaladnak idegenvezetőjük után, nehogy lemaradjanak valamiről... Szegények éves szabadsága - tisztességgel ledolgozott hosszú évek után is(!) - alig két hét... Tehát nem mohóságból, kényszerből igyekeznek egy nap alatt legalább két országot "megtekinteni".

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen Európa jóléti társadalmaiban már péntek délután elkezdődik a hétvége, s csak azok dolgoznak a munkaszüneti napokon, akik nélkül nem képzelhető el az élet rendes menete: orvosok, tűzoltók, rendőrök, tömegközlekedésben vagy éppen az erőművekben dolgozók. Amíg mi az 'igazak álmát alusszuk', addig bizony tízezrek szolgálnak - csak itt kicsiny hazánkban... Mindemellet nem szabad elfelejtenünk, hogy sokan vannak, akik nem jószántukból, hanem kényszerből dolgoznak - s sajnos még ilyen is van ebben a modern a világban(!) -, mert munkáltatóik erősen elvárják, hogy lojalitásból egy-két szabadszombatot felajánljanak cégüknek, ha azt akarják, hogy holnap ne váljanak munkanélkülivé. (Ezt nevezhetnénk az egykori kommunista szombat kapitalista verziójának!) Az igazán ravasz munkaadó pedig készséggel ad "ingyen"-computert, -telefont, -internetet; vigye csak haza a munkát a beosztott! Így mosódik észrevétlenül egybe a magánélet a munkahelyivel, sőt a legravaszabbak "csapatépítés" okán még a szerencsétlen munkavállaló szabadidejére is 'rátenyerelnek'... Van is ezekből konfliktus bőven!

Megvan ugyanis az ideje a munkának, s megvan az ideje a pihenésnek is. Aki mindig csak dolgozik, az nemcsak elfárad idő előtt, de ráadásul lemarad olyan dolgokról is, melyeket soha nem tud bepótolni. Ha párunkkal, gyermekeinkkel nem vagyunk együtt - csak élünk egymás mellett -, ha barátainkra, önmagunkra, lelkünk megújulására nem szánunk időt, akkor előre programozzuk kapcsolataink elsorvadását.

Mindezeken túl, ha nem éljük meg a munka és pihenés istenadta ritmusát, akkor életünk ama dinamikáját veszítjük el, ami ízt ad egész életünknek. Ha nem figyelünk az Isten jó törvényeire, melyek medret adnak életünk folyamának, akkor nemcsak szétfolyik életünk, de sosem fedezzük fel létünk kiteljesítő szakralitását...

Törvény...

A mai nap imádsága:
Uram! Áldj, s hordozz ma is! Ámen

Így szól az Úr: Akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak.
1 Sám 2,30b

Kemény szavak... Izrael háza népe ellen. Nos, akkor talán lapozhatnánk is egy újabb kijelölt igeszakaszhoz, ez ugyanis nem a "mi ügyünk"! Ha van is némi igazság az efféle kijelentésben, az Új-Szövetség, embereiként, a nagyobb távlatban komoly üzenete van ennek az ószövetségi prófétikus kijelentésnek. Nem új felismerés, hogy az Ószövetségben is van evangélium, s az Újszövetségben is található törvény. Jóllehet a két szentírási rész alapvetően más istenképet közvetít, mégis mindkettőben az őszinte istenkereső emberek történeteivel találkozhatunk.

A mellékelt képen Eklézsiát és Zsinagógát láthatjuk. A középkortól kezdődően kedvelt ábrázolása ez Isten újszövetségi és ószövetségi népének. Míg Eklézsia egyik kezében Krisztus győzelmi zászlaját láthatjuk, a másikban pedig az új szövetséget jelképező kelyhet, addig zsinagóga kezében a törvény evangélium által összetört lándzsáját szorongatja, másik kezében pedig a parancsolatokat szimbolizáló táblácskát. Ezen az ábrázoláson Zsinagóga fején nincs korona, pedig többnyira azt csúsztatják szemébe, amitől is vakká válik, s nem látja meg a Krisztusban a Megváltót...

Isten dicsőítése - az Ige szerint - személyesen nekünk is dicsőséget szerez. Nyilvánvalóan, s elsősorban nem a világban, hanem az egyházban, de ennek a dicsőségnek mindig világi vetületei is vannak. Ahogyan az istentelenség "hozadéka" a megkeseredett élet, ugyanúgy a háladásban virágzó élet a megelégedettséget, békességet termi. Különféle kultúrák másképpen, de ugyanazt fogalmazzák meg: Aki eltér az Élet - azaz Isten - törvényeitől, az büntetést "vonz be" az életébe. Lehet megcsúfolni és kijátszani a közösséget megtartó és erősítő örök törvényeket, de kibújni a törvényszegés következményei alól nem lehet. Még az is megtörténhet, hogy látszólag valaki "megússza", s kibújhatott a felelősségrevonás alól, de az Isten törvényeit nem lehet kijátszani, a büntetés soha nem marad el: "Az apák ették az egrest, s a fiak foga vásott bele." Valakinek ugyanis mindig fizetnie kell... Ha nem így lenne, akkor nem lenne egyensúly a teremtettségben, márpedig abban tökéletes harmónia honol.

Mit jelent a gyakorlatban az Istent dicsőíteni? Mindenekelőtt imádkozni! Ennek pedig számtalan formája van: az egyszerű sóhajos imákkal kezdődően, a meditáción át, az alkotó munkáig. A legnagyobb "művünk" pedig a saját életünk. Az a néhány évtized, melyet azért kaptunk, hogy megnyilvánuljon általunk az Isten akarata, az Ő kegyelmes szeretete... Ebben segítség a Szentírás minden szava, a testvéri közösség, s a család ahová tartozunk, melyeknek biztonsága erőt ad, és óriási támogatás a nekünk rendelt segítő-társ is, akivel szövetségben életes küzdelmünket vívjuk, s egymás szemében olykor felfedezzük létünk istenes értelmét.