Anyagiak és lelkiek...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy néha-néha tudjak úgy elmélkedni Rólad úgy, hogy nem szorítanak be emberi gondolat-korlátok! Ámen

Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: "Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!"

Jn 2,15-16

Amerikában - ha hihetünk az alternatív hírforrásoknak -, a 2012-es esztendőben a Jehova Tanúi Egyház minden nagyobb királyság-termében adományozó terminálokat állítanak fel... "Milyen praktikus!" - gondolhatnánk, s nem kell bajlódni a kézpénzzel sem. Azt már kevesen tudják, hogy az Amerikában használatos ún. credit card, azaz hitelkártya azért hitel-kártya, mert akkor is lehet fizetni vele, ha nincs rajta fedezet. Magyarul: akinek hitel-kártyája van, s még valamilyen okból azt nem tiltották le, az akkor bizonyos összeghatárig - s ez igen komoly is lehet -, az adott bank minden számlát kiegyenlít - ráadásul azonnal! Nahát, mily nagyszerű! Akkor ez azt jelenti, hogy akkor is adományozhatok, ha nincs is pénzem! Így igaz. Még meg sem dolgoztam érte, de már elköltöttem... Nem ördögi ez? De(!) bizony az, minden hitel-felvételben - az apróbetűs részében - ott található az ördög. Mert: "Az ördög a részletekben rejtőzik!" - tartja a szólás, s milyen igaz is ez...

A zsidó-keresztény egyháztörténelmet egyébként meg lehetne írni a pénz, a hatalom történelmeként is, ahogyan a "világi" történelemírás is tulajdonképpen ezt teszi, csak néha-néha bevillantja a demokrácia ígéretét. Persze aki nemcsak néz, de lát is, tudja, a pénzvilág sosem volt és sosem lesz "demokratikus"...

Egyház és pénz... "örök a téma", s az volt már Jézus korában is! Pedig az istentisztelet nem kalmárkodási alkalom. (Kalmár ugye az, aki kereskedik, s vele lehet - sőt a keleti kultúrkörben ez elvárás is - egyezkedni.) A kiengesztelés-, megelégítés-teológia (teológia = teosz-logosz = Istenről szóló tanítás, beszéd) azoknál az embertársainknál talál gyors elfogadásra, akik Istent emberi módon, mindenható embernek képzelik el, aki sír és nevet, aki örül és olykor megbánja, amit tett... Isten azonban annyira más (totaliter aliter), hogy Ő egy egészen más létezés, filozófiai értelemben véve egy egészen más ontológiai kategória, érthetőbben: Isten egy egészen más világ vagy ahogyan ma mondják, Ő egy egészen más "dimenzió"...

Az Ő világában az áldozat, a kultusz, s az a fajta "istentisztelet", hogy a bárányok, bikák vérét ontják és tetemüket kultikusan elégetik az (égő)áldozati oltáron - gyaníthatóan - nem sokat "nyom a latban"... Próféták ajkán/tolla hegyén ugyanis többször megformálódik a mondat az Ószövetségben: "Irgalmasságot kívánok tőletek, nem véresáldozatokat!" (Ennek függvényében aztán igen komoly teológiai kihívás értelmezni a saul-páli megigazulásteológiát!) Jézus a korbáccsal azonban igen egyértelművé teszi: Az "imádság házában", a templomban nincs helye a pénzváltásnak - ami ugye "banki ügylet" profit-orientált szolgáltatás volt már akkoriban is... Pedig milyen szép emberi gondolat ez: "Isten is megkapja a részét... no, meg én is!" A szolgáltatás és a szolgálat azonban két alapjaiban más kategória!!!

Az fájdalmas korbácsütések üzenete többszörösen is egyértelmű (kellene, hogy legyen!): Istennel nem lehet egyezkedni, kereskedni, kupeckodni, kalmárkodni... Isten ugyanis nem szolgáltató, Akinek ki-, meg-fizethető "ára" van, hanem Világteremtő Erő, Akinek szolgálatában tudatosan állni - kiváltság. Amikor Jézus megtisztítja a templomot, s azt kiáltja: "Vigyétek ezeket innen!" -, akkor azt teszi egyértelművé, hogy az emberi okoskodásoknak, metódusoknak, dogmáknak és kiengesztelő ceremóniáknak semmi érvényessége nincs az Isten közelében. Ezért ezektől meg kell tisztítania magát minden hívő embernek... Ez olykor fájdalmas, s talán jobban is fáj, mint a korbácsütés - de megéri. Isten fel-, s megszabadító szeretet-tisztaságának megtapasztalása ugyanis értelmet az életnek, hiszen a végső kérdések megválaszolásának irányába segít minket napról-napra...

Életvezetés...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem bölcsességet, hogy akaratod szerint élhessek, amíg élhetek! Ámen

   
Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR, mint az áldozatot.
Péld 21,3

Ősi áldozat szavunkből kihallatszik: az áldozat az áldással kapcsolatos. Régi magyarázata a vallástörténészeknek, hogy az istenbefolyásolás kultikus eszköze az áldozat, ami nem más mint az "Uramisten! Adok neked, hogy adj!"-elv gyakorlati alkalmazása. Istent azonban nem lehet áldozatokkal befolyásolni, rábírni olyasmire, ami teremtett rendjévével alapjaiban ellenkezik. "Isten látta, hogy amit teremtett, az íme igen jó." - akkor meg miért változtatna rajta? Azért hogy kijavítsa? Nem ember az Isten, hogy barkácsoljon(!) - aminek Ő alapot vetett, az alapként áll az idők végezetéig, amit bezárt, az be van zárva (Noé bárkája!), s amit eltervezett, azt véghez is viszi.

Áldozat szavunknak manapság már semmi köze az áldomáshoz, mely eredetileg a jó fogadásának az ünnepélyes-szertartásos megpecsételését jelentette. Ma az áldozat szó hallatán a kiszolgáltatottságra, az értelmetlen pusztulásra asszociálunk. Ha Jézus Krisztus keresztáldozatát az ószövetségi felfogásban értékeljük, akkor teljesen helyes a megállapítás, hogy Jézus visszamenőleg, az ember bűneinek (meg)büntetésként halt meg a kereszten. Ez azonban egy olyan brutális Isten-képet közvetít, amivel a ma embere nem tud mit kezdeni. Milyen Isten az, aki elégtételt követel, s a legdrágábbat, egyszülött fiát áldozza fel, hogy kiengesztelődjék isteni haragjából, azaz megnyugodjék... Nyilvánvalóan tarthatatlan álláspont ez! Az ószövetségi elképzelés - ideértve Saul-Pálét is - teljességgel meghaladott. Míg a váltság-áldozat visszamenőleg rendezi a dolgokat, az áldás/áldomás előre. Az egyik a múlté, a másik a jövőjé...

Ezért mondja az ÚR: az igaz törvényes cselekvés több, mint az áldozat. Ha a törvény szerint cselekszel, akkor nagyrészt előre megoldod életed problémáit, ha helyesen cselekszel, akkor nem kell utólag magyaráznod az élet-bizonyítványodat... Aki nem veszi komolyan az Isten életet védő törvényeit, az szívesen mutat be - utólag(!) - engesztelő áldozatot, melyben kéri a bocsánatot, de Isten nem a lelketlen-papagájos bocsánatkérést akarja hallani - melyet sokszor megszokásból imádkozunk -, hanem a törvényes cselekvést akarja látni az életünkben...

Elhívásért.

A mai nap imádsága:

Urunk, Istenünk! Teremtett világod csodáit láttasd meg velünk, hogy meghalljuk hívásodat, s életünkben szétáradhasson szereteted szentsége! Ámen

   

Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim, nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, és hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.
1 Móz 22,9

Minden embert követi/kísérti a múltja, nincs ez másképpen a keresztény ember életében sem. A múltba merengeni biztos "jelen-tudat" nélkül veszélyes dolog. Ha visszatekintünk, akkor azt azért tesszük, hogy okuljunk belőle. A tanítást - amihez néha pofonok is társulnak - azonban csak akkor tudjuk elfogadni és megérteni, ha tudjuk, hogy az az Istentől jött és a javunkat szolgálta. Ha nem látjuk múltunkban a gondviselést, akkor a visszatekintgetésből csak perlekedés és önsajnálat kerekedik. S hogy hányan merengenek a múlton - Isten nélkül - azt mutatja a depressziósok nagy száma is. A legjobb antidepresszáns gyógyszer tehát maga az Isten, csak az Istenhiten sokan a hitet körülvevő emberi szimbólumokban, képekben való reménykedést vélik látni, s ezt pedig kategórikusan elutasítják. Az Isten azonban nem egyenlő a szimbólumokkal, hanem azok mögött ill. felett áll.

A visszatekintés jó alkalmat ad arra, hogy Isten mukáját meglássuk életünkben, s hálát adjunk érte. Ilyenkor látjuk meg, igaz, csak "tükör által homályosan" elhívásunk értelmét is, ami a világ szemében logikátlannak és ezért értelmetlennek is tűnhet, de számunkra a lélek belső bizonyosságát erősíti, s békességet teremt.

Az életben sok magát bölcsnek tartó, okos(kodó), megmondó emberrel találkozhatunk, akik magabiztos véleményükkel sok embert elbizonytalanítanak, nemcsak a mindennapok igazságait illetően, de az Istennel kapcsolatban is. Aki azonban meghajol az Isten előtt, annak élete életszentséggel telik meg, mert nem csapást, hanem Isten előrelátását látja élete történéseiben. Idővel mindenki, aki "valaminek" hiszi magát, semmivé válik, hiszen "Minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű és virága lehull..." Minden megkopik az életben. Az erő, a bölcsesség, a hit, de még a reménység is, egyedül a megélt szeretet marad meg, mert ez az egyetlen amin nem fog az idő, a rozsda és a moly.

A fontos dolgokat Isten a kicsinységben rejtette el. Ha górcső alá tesszük az apró világ dolgait, akkor nagy csodákat láthatunk meg, s rádöbbenhetünk, hogy a mikrovilág nélkül nem létezne a makrovilág sem. Istennek úgy volt tetszésére, hogy igazságait nem a nagyoknak, hanem a kicsiknek jelenti ki. A kicsi lélek ugyanis attól válik naggyá, hogy tudja, nem ő a Fény, ő csak tükrözheti azt.

Isten hívása...

URam! Add, hogy meglássam hivogató szereteted jeleit mindenhol, s akaratodat megértve aszerint is éljek! Ámen



Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket?
Ézs 40,26a

Csak a mi galaxisunkban (Tejútrendszerünk) mintegy 300 milliárd Nap (csillag) tündököl. Ugyanakkor - jelen tudásunk szerint - a számunkra észlelhető univerzumban - ez mintegy 13,8 milliárd fényévnyi távolságot jelent - galaxisokból is van mintegy 300-800 milliárd (!)... Asztrofizikusok azonban komolyan vitatkoznak azon, hogy univerzumból is több van, illetve az az egy, amit most vizsgál(hat)unk, az is nagy valószínűséggel akár 70-80 milliárd fényévnyi nagysággal bír... Hmm... (Az idői távlatok érzékeltetésére: Egy átlagos csillag aktív "életkora" mintegy 10 milliárd év. A mi Napunk ennek a felénél jár...)

Ha valaki jól belegondol ezekbe szinte felfoghatatlan nagyságokba, materiális mennyiségekbe, idői távlatokba... bizony teljesen normális a reakciója, hogy elbizonytalanodik, és felteszi a kérdést: Akkor mégsem Isten teremtette a világmindenséget? Egy híres német csillagásznő - ő felfedezte fel a látható univerzum legöregebb csillagjait - , egy asztali beszélgetésben feltett kérdésre: "Ön, amikor feltekint a csodálatos égboltra, egyszer sem gondolkodott el azon, hogy hol van benne a JóIsten?"... Ő szerényen csak annyit válaszolt: "Tudja, a világegyetem olyan iszonyatosan nagy és emberi elmével szinte fel sem fogható, hogy bőven van hely benne még a JóIstennek is!"

Azt, hogy mekkora a Világegyetem, gyaníthatóan sosem tudjuk meg, mert nem élünk örökké. Azt azonban sejthetjük, hogy az a REND, ami alapján összeállt, ami szerint működik, azt a JóIsten rendelte el. Mivel emberek vagyunk, emberi sémák szerint gondolkodunk, ezért nehéz nekünk elképzelni - talán nem is tudjuk -, hogy Isten személy ugyan, de NEM EMBER! A Szentírás is emberi tulajdonságokkal ruházza fel az Örökkévalót (Isten szomorú, Isten örül, Isten haragszik) - jóllehet Isten nem ember, hanem ISTEN. Amikor azt mondjuk, ez vagy az isteni (tulajdonság), akkor tulajdonképpen nem is tudjuk, mit mondunk, hiszen Istent soha senki nem látta...

És mégis... Mert Istent meglátni nem csak a látók kiváltsága: Isten Lélek, ezért "lélekben és igazságban" Ő "meglátható". Ehhez azonban lelkivé kell válni! Manapság nagy divatja van a "spiritualitás"nak. Jó dolog, ha valaki érzékeny a lelki dolgokra, még jobb, ha tisztában is van spirituális élményeinek mozgatórugóival, de ez egy egyéni, önmagát, s viszonyát a világhoz jobban megismerni akaró törekvés. Ez viszonylag jól, s többnyire a közösségtől függetlenül működik. A spiritualitásban nincsenek etikai elvárások, legfeljebb ajánlások: "Ezt vagy azt ne tedd, mert ez ártani fog önmagadnak!". A vallás azonban eleve a közösség érdekét képviseli. Egy jól működő "istenes" közösségben az egyén és a közösség céljai fedik egymást, mert az egyén "jósága" áldozatvállalása erősíti a közösséget, ami pedig védelmet nyújt az egyénnek. (Így pl. a gyenge közösségeket mindig erős 'egyéniségek' irányítják - lásd: szekták!)

Korunk rohanó emberének egyik komoly problémája, hogy előre sem néz nagyon - legfeljebb az orráig (lásd: környezetszennyezés!) -, de fölfelé pedig alig-alig. Saját maga alkotta terminus-láncai a földhöz bilincselik... Pedig jó dolog rátekinteni az ÚRIsten mennyei "névjegykártyájára", mert kiolvasható belőle egy, s más! Például az is, hogy az Élet folyamatosan változik, benne mi is, de Isten teremtettségen keresztül magához hívogató szeretete változatlan...

Törvény...

A mai nap imádsága:

URam! Köszönöm, hogy szívembe írtad a szereteted törvényét! Ámen
   

Megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy az új életben a Lélek szerint szolgálunk, nem pedig az Írás betűje szerint, mint a régiben. Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: "Ne kívánd!"
Róm 7,6b-7

"Saul-Pál, mint (volt) rabbi nehezen tud szabadulni a "törvénytől"... gyülekezetekkel folytatott levelezéseinek egyik ismertetőjele, hogy magyarázza a 'megigazulás' útját. Mindenki szereti az igazságot, mármint a magáét! Az igazság keresése életünk legnagyobb feladata, de ha fel is ismerünk alapvető igazságokat emberi kapcsolatainkban, a véges embernek a végtelen Istennel való viszonyában nem lehet "igazsága". (Ha mégis, akkor ez azt jelentené, hogy a JóIsten valamit rosszul csinált.) De a törvény nemcsak a Tórában van leírva - amiket Mózes a Sion hegyénél (Kr.e 12. században) kapott Jáhvétól. Kőbe vésték azt Kr.e. a 18 században is - lásd Hamurappi törvényoszlopát.

Az írott törvények - beleértve a mai hatályosakat is - évezredek óta szabályozzák az emberek életét, de ezek mellett vannak "íratlan törvényeink" is. Azt szoktuk erre mondani, hogy "szokásjog", ami ugyan nincs leírva sehol, de mégis alkalmazzuk, mert emberi kapcsolataink alapjait képezik. Ez a fajta " jogi meggyozodés" elsősorban a szívben gyökerezik - ugyanis ott mindenki érzi, hogy mi a jó, s mi a helyes... Mindenki tudja, hogy mi az, ami "jó erkölcsbe ütköző" - ez egyébként a Polgári Törvénykönyv szerint megtámadhatósági alap -, ezért bosszankodunk, amikor szemünkbe vigyorogva mondják a nyakkendős tolvajok: "Ez így jog-szerű!" S, ha jog mellettük is áll, az igazság - amit mindenki érez -, s azzal együtt az ÚRIsten soha...

Ahhoz tehát, hogy Istenhez forduljunk, nem kell "bújni a Bibliát"... Lehet, sőt olykor kell is, de a megtérésnek nem ez az alapfeltétele. Ezért olyan szánalmas, amikor azzal érvelnek önjelölt térítők: "De hát meg van írva a Bibliában!" Aki nem veszi észre, hogy az Isten mindent beleírt a szívünkbe is, az hamar eltévedhet a bibliai szövegek között - lásd keresztény felekezetek, külön hitvallással rendelkező gyülekezetet irdatlan nagy számát!

Pál jól látja, hogy nem az Írás betűje, hanem a Lélek szerint kell szolgálnunk, élnünk. Abban viszont nincs igaza, hogy a törvény nélkül ne tudnánk, hogy "Ne kívánd a másét!" az ütközik az általános jóval. Ha egy férjet arra kell "törvényi úton" rá-idomítani, hogy ne tegyen szexuális ajánlatot barátja feleségének, hogy reflexből ne lopja el azt, amiért más megdolgozott, hogy ne hazudozzon össze-vissza - mégha a médiából ezt is tanulta -, akkor az ilyen ember nemcsak erkölcsi nulla, de potenciálisan hulla is... mert saját maga munkálja evilági poklát, s túlvilági kárhozatát...

AZ ESÉLYEK ÉS AKADÁLYOK ELLENÉRE IS

„Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára...." (Zsoltárok 23:5)

Ha éppen nehéz időkön mész át, olvasd el ezeket a szavakat: „Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam. Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján..." (Zsoltárok 23:5-6). Húzd alá ezt a szót: „bizony"! Ez Isten garanciája! Mikor tölti Isten csordultig a poharad? Mikor ad erőt a győzelemhez? Mikor mutatja meg jóságát és kegyelmét? Ellenségeid jelenlétében! Az ellened szóló esélyek és bármiféle akadályok nem gátolják Őt abban, hogy megáldjon. „De én tényleg nehéz dolgokkal küszködök" - mondod. A küzdelem annak bizonyítéka, hogy még nem győztek le, hogy nem vagy hajlandó feladni, hogy a győzelem még mindig lehetséges, hogy növekszel! Amíg Istennel jársz, és bízol benne, Ő érted dolgozik. Elkül­di Szentlelkét, hogy vezessen, Igéjét, hogy megvilágosítsa értelmedet, és barátokat, akik erősítenek a küzdelmek idején. Ha tanítható vagy, el tudnak érni. Legyen nyitott a szíved, figyelj Istenre, engedelmeskedj neki, és látni fogod, hogy problémád csupán ta­lapzat, melyen Isten „megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi" (2Krónika 16:9). Azt is fel fogod fedezni, hogy az Ő ereje akkor érkezik, amikor te a leggyengébb vagy (Id. 2Korinthus 12:7-9) Végül képes leszel arra, hogy hálát adj Istennek ellenségei­dért, mert Ő megígérte, hogy éppen az ő szemük láttára áld meg. Nem az emberek és a körülmények határozzák meg a jövődet, hanem Isten - tehát Őrá nézz!

Hidd, hogy Isten a gyógyító!

„…én, az Úr, vagyok a te gyógyítód.” (2Mózes 15:26)
A Bibliában Isten sokféle nevét olvashatjuk, amelyek közül az egyik: „Jahve Rafa”, ami azt jelenti: az Úr gyógyít. Nos, ha Isten gyógyítónak nevezi magát, akkor jogod van elhinni, amit mond, és számítani rá, hogy ha eljön az alkalom, maradéktalanul be is fogja tölteni szerepét. Végtére is szavahihetősége múlik azon, hogy nevéhez hűen cselekszik-e. A zsoltáros azt mondta: „…magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet” (Zsoltárok 138:2). Azóta talán megváltozott Isten? Dehogy! Ő azt mondja: „Én, az Úr, nem változtam meg” (Malakiás 3:6). És Jézus, aki Isten „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Ma is ugyanaz, aki valaha volt. Amit régen megtett, azt ma is megteszi. Ha tehát te magad vagy egy szeretted beteg, tedd a következő két dolgot: 1) Imádkozz hittel! A kölcsönös bizalom azt jelenti, hogy mindkét fél hisz a másiknak. Bizalmuk az akaratuk ésszerű döntése, nem érzelmeken alapul. A hit azt jelenti, hogy akaratlagos döntést hozol arról, hogy elhiszed: Isten tartani fogja magát neked adott ígéretéhez. A hit nem kétértelmű, nem mondja, hogy: „bárcsak pozitívabb érzéseim lennének”. Egyetlen ügy sem élne túl ilyen kétséges helyzetet. Jézus világosan kimondta: „…higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek” (Márk 11:24). 2) Keress hívő imatársakat! „…imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok…” (Jakab 5:16). „Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám” (Máté 18:19).

Légy illemtudó!

„…legyetek előzékenyek… hogy áldást örökölhessetek.” (1Péter 3:8-9 NKJV)

Az általános illem napról-napra egyre kevésbé általános. És ez nem jó, hiszen a Biblia azt mondja: „…legyetek előzékenyek… hogy áldást örökölhessetek”. Néha nem vagyunk biztosak abban, hogyan tehetjük magunkat kedvessé Isten előtt. Bizonyos prédikátorok ezt igen bonyolulttá tették: hosszadalmas és kínos cselekmények egész sora hivatott kiengesztelni Istent, aki örömét leli abban, ha kötélen rángat minket. Mikeás próféta leegyszerűsíti a dolgot: „…mit kíván tőled az Úr… hogy szeresd a jóságot…” (Mikeás 6:8 NAS) Lehet ennél érthetőbben fogalmazni? Íme tíz „nem annyira általános” illemszabály, amit jó lenne, ha naponta gyakorolnál, és megtanítanál gyermekeidnek is. Végtére is, ha tőled nem tanulnak illemet, akkor hol fogják megtanulni? 1) Ne légy rest beszélni az emberekkel. „A kedves beszéd… gyógyulás a testnek” (Példabeszédek 16:24). 2) Próbáld megjegyezni a nevüket – ez azt mutatja, hogy értékeled őket. 3) Mosolyogj, és öröm lesz rád nézni! 4) Légy barátságos és segítőkész! Ha így teszel, az emberek viszonozni fogják. 5) Mutass őszinte érdeklődést! Ha törekszel rá, szinte mindenkiben találsz valami jót (Filippi 4:8). 6) Bánj bőkezűen a dicsérettel, és légy óvatos a kritikával! 7) Ne siess az ítélettel! Minden történetnek három oldala van – a te oldalad, az ő oldaluk, és az igazság oldala. 8) Ahelyett, hogy „használnál” másokat, szolgálj feléjük! „…Szeretetben szolgáljatok egymásnak!” (Galata 5:13). 9) Kezdj el bízni az emberekben – így építhetsz tartós kapcsolatokat. 10) Légy alázatos! Oswald Chambers azt mondta: „Ha egy szent ráébred arra, hogy szent, akkor valami elromlott”.

Az illem két dolgot tesz: a) jó fényt vet Mennyei Atyádra. Jézus azt mondta: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy… dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Máté 5:16). b) meghatározza , hogy mennyire leszel áldott. „…Legyetek előzékenyek… hogy áldást örökölhessetek.”

MEGLÁTNI BENNE ISTEN KEZÉT

„Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson!” (2Királyok 6:17)
A Biblia feljegyzi: „Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, már körülvette a várost a sereg lovakkal, meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.” (2Királyok 5:15-17). Isten hatalma lehetővé tette, hogy a szolga meglássa az angyalokat. Isten neked is tud segíteni, hogy meglásd az ő kezének munkáját abban, amin most keresztülmégy. Soha nem ígérte, hogy megszabadít a küzdelmektől, de azt megígérte, hogy változtat azon, hogy tekintünk rájuk. Miután sokféle problémát felsorolt, Pál ezt írja? „De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” (Róma 8:37). Jobban szeretnénk, ha valahogy másképp fogalmazna. Szívesen szavaznánk ilyen megoldásra: „ezektől eltekintve…”, de Pál ezt írja: „De mindezekben felettébb diadalmaskodunk…” (Károli). A megoldás nem a gondok kerülése, hanem a látásmód változtatása. Isten azt kérdezi: „Ki tesz látóvá?”, majd válaszol is rá: „…én, az Úr” (2Mózes 4:11). Isten megengedte, hogy Elizeus szolgája angyalokat lásson, Jákób a mennybe vezető létrát látott, a tarzuszi Saul pedig Jézust látta a damaszkuszi úton. A vak ember ezt mondta Jézusnak: „…látni akarok” (Márk 10:51 NIV), és tisztán és élesen látó szemekkel távozott. Kérd ma Istent, hogy megláthasd az ő kezét mindenben!

Uram, siettesd azt a napot!

„és vele együtt feltámasztott...” (Efézus 2:6)

Krisztus követőiként bensőségesen összekapcsolódunk a Lélekben. Mindannyian élő kövek vagyunk, más élő kövekhez kapcsolódva, és Isten folyamatosan dolgozik rajtunk, míg mind tökéletesen összeilleszkedünk: „…ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá…” (1Péter 2:5). Isten csak kétféle kategóriát néz – megmentettek és elveszettek. Őt nem érdeklik a felekezetek, a faji vagy szociális helyzetből adódó megkülönböztetések: „…ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Galata 3:28). Amikor Isten családjának tagja leszel, elkötelezed magad a többi tag iránt is. Ez azt jelenti, hogy szereted, támogatod és bátorítod őket. Amikor az izráeliták már majdnem elérték az Ígéret Földjét, két törzsük ott akart letelepedni, ahol éppen voltak; nem akartak továbbmenni, és a többi törzzsel együtt harcolni. Mózes azonban kérdőre vonta őket: „Ti itt akartok maradni, amikor testvéreitek harcba vonulnak?!” (4Mózes 32:6). Így aztán újból csatlakoztak a szövetséghez, és ezt mondták: „Nem térünk vissza házainkba, amíg meg nem kapja minden izráeli a maga örökségét” (4Mózes 32:18). Nem élvezhették örökségüket, míg mindenki más is hozzá nem jutott a maga részéhez.
A Lélek egységében járni azt jelenti, hogy nem tudod teljes egészében élvezni az egészséged, amíg egy testvéred beteg, vagy teljesen ünnepelni a sikered, amíg mások küszködnek. Van valami Isten áldásainak elnyerésében, amit ha teljesen megértünk, annak hatására ezt mondjuk másoknak: „Isten, aki engem átvitt ezen, téged is át fog vinni!” Te pedig dolgozol és imádkozol érte mindvégig. Amikor mind együtt feltámasztatunk, a megosztottságok meggyógyulnak, és mind elváltozunk Krisztushoz hasonlóvá (személyiségünk hozzá hasonlóvá válik), és a világ elkezd majd komolyan venni minket. Uram, siettesd azt a napot!

A megújulás pusztítással kezdődik

"Újuljatok meg lelketekben és elmétekben," Ef.4,23.

Az e heti áhítatokat Buddy Owens, a Saddleback Gyülekezet pásztora, a Way of a Worshiper (Egy dicsőítő útja) című könyv szerzője írja.

Bármelyik építész megmondhatja neked, hogy ha házat építesz, szükséged lesz egy függőónra, hogy meggyőződj arról,hogy a ház falai valóban tökéletesen egyenesen állnak. Ez egy nagyon egyszerű eszköz (egy zsinór, amelynek a végén egy kis golyó van), de nagyon lényeges hatása van a ház szerkezetének az épségére. Pontos mérések nélkül a ház végül össze is dőlhet. Amikor az építész elégedett azzal, hogy a falak egyenesek és illeszkednek a függőón mértékéhez, akkor azt mondja, hogy a falak "igaziak".

Az életünk megújításához Isten is adott egy ilyen mértéket, a Bibliát, hogy a dolgaink "egyenesben" legyenek, és hogy megmondja nekünk, hogy jó-e a szerkezet. Ezáltal felbecsülhetjük önmagunkat, a választásainkat, a döntéseinket, a gondolatainkat és a cselekedeteinket, hogy megvizsgáljuk, hogyan illeszkednek az Isten igéjének igazságához. Így van egy pontos mércénk, ami megmutatja nekünk, mi a jó és mi a rossz.

Az Efézus 4:23-ban ez így van megírva: "újuljatok meg lelketekben és elmétekben," Az "újuljatok meg" azt jelenti, hogy helyreállítani. A helyreállítás egy folyamat. Ez nem egy azonnali, egy pillanatig tartó esemény; általában rombolással kezdődik.

Isten azt akarja, hogy rombold le azokat a hazugságokat, amelyekben éveken keresztül hittél. Ő azt akarja, hogy leromboljuk a régi elveinket és hiedelmeinket, amelyek beágyazódtak a viselkedésünkbe. Ez az első lépés, hogy átalakulj - hogy megújulj - a gondolataidban.

Ő az Igéje erejét használni fogja arra, hogy megkezdje a rombolást: "Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait." Zsid. 4,12

Az Úr szava bármilyen erős várat le tud rombolni, láncokat tép szét, és felfed bármilyen hazugságot. Ha már a lerombolás készen van, az Úr megkezdi a megújítást az életedben.

Gyülekezeti család: a szeretet kísérleti laborja

„Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” 1Korinthus 12:27

Az gyülekezeti családod segít abban, hogy kimozdulj a saját kis „én központú” világodból. A helyi gyülekezet olyan, mint egy tanterem, ahol megtanulhatod, hogyan viselkedj Isten családjában. Mint egy kísérleti labor, ahol az önzetlen szeretetet gyakorolhatod.

Résztvevőként megtanulhatod, hogyan viselj gondot másokról, és hogyan oszd meg a tapasztalataidat másokkal: „Mert ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.” (1Korinthus 12:26)

Csak a hétköznapi, tökéletlen hívőkkel való rendszeres kapcsolat által tanulhatjuk meg a közösség gyakorlását; és csak így tapasztalhatjuk meg a fent említett újszövetségi igazságot, az egymástól való függőséget.

A bibliai közösségértelmezés azt jelenti, hogy annyira elkötelezettek vagyunk egymás iránt, mint Jézus Krisztus iránt. Isten azt várja, hogy akár életünket is adjuk egymásért. Sok keresztény, annak ellenére, hogy ismeri a János 3:16-ot, nem ismeri az 1János 3:16-ot: „Jézus Krisztus letette az ő életét értünk. Nekünk is le kell tennünk életünket a testvéreinkért.” (NIV)

Isten azt várja tőled, hogy ezt az önfeláldozó szeretetet mutasd meg a többi hívő iránt – a hajlandóságot, hogy úgy szeresd őket, ahogyan Jézus is szeret téged.

Beszéljünk róla:

* A te életedben mi a bizonyítéka annak, hogy elkötelezted magad a bibliai közösségre?
* Milyen gyakran kerülsz kapcsolatba, gyakorolsz közösséget a gyülekezeti családoddal a templomban? És a templomon kívül?

Boldogság...

A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem mély hitet, hogy alázattal mindenütt megláthassam gondviselő jelenlétedet, s hálát adva hogy utaidon járhatok, boldogan élhessem napjaimat! Ámen


Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.
Zsolt 84,6

Spassgesellschaft - mondja a német szociólógiai szakirodalom -, azaz olyan társadalom, amelynek létcélja az élvezetek, a fogyasztás. Tényleg, csak ez adná a boldogságot? Csak a megfogható, a megehető s megiható biztosítja a teljességet? Azt tudjuk, hogy a boldogság viszonylagos fogalom, de lehet-e ezt csak a "lelkiekre" szűkíteni? Ahogyan a testnek szüksége van az anyagra, mert ha nem jut hozzá, akkor elpusztul, ugyanúgy a léleknek is arra, ami őt táplálja. Életetheti-e a lelket más valami jobban, mint maga az Isten? Nyilvánvalóan nem. Az ÚRIsten megtapasztalása adja a legtöbbet - ezt nemes egyszerűséggel áldásnak mondja a hívő ember.

Boldogság és boldogulás a magyar nyelvben ugyanabból a szóból ered, vagyis egyik sem képzelhető el a másik nélkül: Tehát, csak az lehet boldog, aki boldogul, azaz elő(bb)re jut. Az előbbrejutás lehetőségét a mai magyar átlagember nem az Istenhitből, s abból fakadó becsületes és szorgos munkából látja levezethetőnek, inkább a személyes szerencséjében bizakodik. Ha az ember nem tud tisztességel megélni a tisztességgel elvégzett munkája által, akkor az gazdasági és politikai rendszer igazságtalan. A "megváltást" nem az istenített ember (kommunizmus), s nem is az istennek megtett mammon (kapitalizmus) hozza. A meg-váltást, a meg-oldást az Isten maga végzi el az ember szívében...

Az emberi történelem számtalan kibogozhatatlan, fájdalmas csomót produkált eleddig, s gyaníthatóan még fog is jónéhányat. Az egyén, a "kisember" szempontjából a legnagyobb tragédia mégsem az, ha az a csomó kívül, hanem ha belül van! Gyomorszorító lehet a világ általános igazságtalansága, de az igazi keserűség, ha családján belül sem találja meg lelkének békességét! Egyensúlyt-vesztett házasságok, félresikeredett gyereknevelések a jelzőtáblái annak, hogy az emberek tévúton járnak...

Aki azonban Istenre gondol, s hitben is keresi a járást, nemcsak a látásban, annak lába alatt bizonytalan is biztossá válik, s a rögös is simává. A Gondvislés csodája, hogy a körülményeinkben megtapasztalható Mennyei Szeretet láthatatlan keze megtart minket, s még azon a háborgó vízen is járni tudunk, amiben mások törvényszerűen elsüllyednek. Ez a "kicsik" nagy tudása, az erőtelenek bölcsessége, a hatalmasok erejével szemben. Míg minden emberi hatalom idővel megszűnik, az isteni soha el nem múlik... mi ez, ha nem a boldogság biztosítéka?

Harag...

A mai nap imádsága:
Uram! vedd el haragunkat, hogy szeretetben élhessünk! Ámen

El kell pusztítanotok mindazokat a helyeket, ahol az általatok meghódítandó népek szolgálják isteneiket, a magas hegyeken és halmokon, és minden zöldellő fa alatt. Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze szent oszlopaikat, égessétek el szent fáikat, isteneik szobrait pedig vágjátok darabokra! Még a nevüket is irtsátok ki arról a helyről!
5 Móz 12,2-3

Az Ószövetség ezerévet átívelő könyvgyűjteménye az ember küzdelméről tanúskodik: a túlélésről, a megmaradásról. Nemcsak a zsidók "bajlódnak" Istenükkel, de Jáhve is velük... Nyilvánvaló emberi érzelmek keverednek, csapnak össze, szövik át az Isten akaratát abban az egzisztenciális krízisben,amit a zsidó nép vándorlása során átélet. A pusztai vándorlás negyven éve nem kényelmes túra volt, hanem a megmaradásért folytatott küzdelem. Harc a nem zsidókkal, s harc önmagukkal. A megmaradásért olykor diktátori eszközökhöz kellett nyúlnia Mózesnek: lásd az arany borjú imádásának esetét! "Lévi fiai kardot kötöttek oldalukra, s háromezret vágtak le azon a napon!"

Nyilvánvaló, hogy az erőszakos gondolatok hangoztatása minden korban erősítik az ember ősbűnös habitusát, függetlenül attól, hogy valaki zsidónak születik vagy sem. A másikat a földről "eltörölni-akarás" nem zsidós vagy muzulmános indulat, hanem az ember ősi sajátja, amely mindig egyéni életsorsokban nyilvánul meg. Nem lehet határvonalat húzni jó zsidók és rossz németek közé, nem minden "néger" lusta és agresszív, ahogyan nem minden fehér ember szent... Egyes emberek lusták és agresszívek, egyes emberek fajgyűlölők, s az egyes ember él istentelenül, s soha nem egy egész nemzet vagy nép! Egy majd kilencvenéves háborút megjárt evangélikusom mondta: "Tessék elmondani, hogy a jó oldalon is vannak rosszak, s a rossz oldalon is vannak jók!" S milyen igaz! A nehézségek, a nyomorúságok azt hozzák elő az ember szívéből, ami benne lakozik... Erről szólnak a filmek, könyvek ezrei: aki hitvány, az a próbák közepette még hitványabbá válik, aki pedig ember, az méginkább emberré válik. Az építő művészeti alkotások arról szólnak, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig megérdemelt büntetését.

Isten egyszer mindenkit megítél! Senkitől nem kérdezi majd, melyik népbe született, s hogy zsidó, muzulmán volt-e vagy éppen keresztény? Egyet kérdez, de az nagyon súlyos kérdés lesz: Mennyire voltál ember? Mennyire voltál "istenképű", olyan, amilyennek rendeltelek. Akkor és ott pedig nem a földi fanatizmus, a vakhit, a buzgóság számít majd, hanem a cselekedeteink, melyeket véghez vittünk,egész életünk folyamán...

Jövőnkért.

A mai nap imádsága:

Istenem! Vezess életem ösvényén, legyél Világosságom, hogy meggazdagodott lélekkel végül eljuthassak Hozzád! Ámen



Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte fiát, Izsákot, és föltette az oltárra, a fadarabok tetejére.
1 Móz 22,9

Olyan történet a mai, mely évezredeken átnyúlva üzen. Akinek nincs gyermeke, nem is tudja mit jelent aggódni érte, betegségben, vélt vagy valós veszélyben. "A gyerekért mindent!" - mondogatják sokszor, s milyen igazság rejlik ebben is. A gyermek mégsem "gomb a kabáton", dísz az anyagi jólétben. Sajnos sokszor látható átlagon felüli anyagi körülmények között felnövekedett és "elkanászkodott" fiúcskákról és lánykákról, hogy szüleik nem sok gondot fordították rájuk, merthogy a gyereknevelés, az nem egyszerűen csak étkeztetési feladat. Nemcsak a testet, a lelket is etetni kell... A gyerek növelése a legkiváltságosabb feladat ezen a világon. Elvezetni az emberlelkecskét a felnőtt létig, a felelős gondolkodásig a legnehezebb, legkihívásosabb, de egyben legszebb is.

Történetünk több mint drámai. Az öregember Ábrahámtól Isten olyat kér, amit normális ember nem tesz meg soha, inkább maga pusztul el. (Izsák neve azt jelenti: valaki nevet.) A "nevetést" magát feláldozni az élet teljes kioltását jelenti, azaz a lélek halálát is. Elégetni az öröm forrását... a jövő reménységének teljes megsemmisítésével egyenlő. Ábrahám minderre kész, nem "csak úgy" magától, hanem csakis azért, mert Isten kéri. Ezért a cselekedetért őt nevezik majd a hit ősatyjának, azt azonban ne feledjük, hogy Ábrahám átélte azt a csodát, hogy vénségére Sára fiút szült neki. Abszurditást, a normális rend felborulását élték meg, hiszen a fiatal asszonyok karját ékesíti a gyermek, az ő dolguk a jövő nemzedék növelése, nem az öregeké. E megmagyarázhatatlanság után kér ilyen furcsa dolgot Isten. Aki Isten csodáit megtapasztalta, az maga sem lepődik meg Isten különös kérésein. Ábrahám már megtanulta, hogy a jövő biztosítéka csak emberi szemmel nézve a gyermek. Egy gyermek halálának feldolgozhatatlan tragédiája az őrületbe kergethet, balzsamot a veszteségre csak az adhat, akitől az élet jön, vagyis az Isten. Tartást a léleknek, feltámasztást a megsemmisülésből csakis egyedül Ő adhat. Ezért Ábrahám engedelmeskedik.

A történet jelképes üzenettel is bír. Ha képesek vagyunk feláldozni azt, ami a legfontosabb, akkor abból áldás fakad. Ha nem sajnáljuk véges időnket, energiánkat, egymásért elégetni az élet oltárán, akkor megnyílik előttünk az a világ, ami el nem múló tartalmat, s teljes örömöt kínál, mert nem emberi, hanem isteni dimenzióról van szó. Aki saját jövőjét képes feláldozni az Istenért, az bőséges jutalmat kap. Aki odaadja életét teljesen az Istennek, az visszakapja azt, de nem ugyanazt, hanem egy megváltoztatott életet. Ez a kegyelem. Sokan mégis a karrier, az önzés vonzásának engedelmeskednek... csak később, s általában későn derül ki milyen nagy árat fizettek mindezért.

Kísértéseink...

A mai nap imádsága:

URam! Most már látom, hogy mindenki másképpen küzd meg saját elmúlásával... Add, hogy ne veszítsem el életkedvemet akkor sem, amikor úgy érzem, ingoványossá vált körülüttem a világ! Add, hogy az árnyékban is keressem a fényt, s a sok-sok gyötrő szeretetlenség ellenére is, megmaradva gondviselő kegyelmedben, szeretni tudjak! Ámen


Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.
Róm 6,12

"A puding próbája az evés." - azaz, egy elmélet annyit ér, amennyit a gyakorlatban is meg lehet valósítani belőle. Hiába a jó ötlet, s minden szép elképzelés, ha azok a hétköznapi életben kivitelezhetetlenek. Éppen ezért a végleges és egyetemes megoldási képletet még nem találták fel sem a szenvedésre, sem pedig a maradéktalan boldogságra. Annyit azonban bizonnyal állíthatunk, aki közeledik Istenhez, az távolodik a szenvedéstől, s egyre teljesedik a boldogsága, de elhagyni az előzőt, s végképp kiteljesedni az utóbbiban csak a "majd"-ban" a reménységünk szerinti "odaátban" tudunk.

Életünk legnagyobb csodája, s egyben a leginkább embertpróbáló kihívása a testiség, melynek számos állomása, fázisa van. A gyerekkori osztatlanidős játék-világnak ugyanúgy megvannak a maga kísértései, mint a tinédzser-kornak, amikor mindennel és mindenkivel (beleértve önmagunkat is) elégedetlenek vagyunk, de a legnagyobb feladat mindannyiunk számára mégis felnőttkorunk! Munkánk, családi-, ill. magánéletünk számos alkalommal kísért meg minket. Összeegyeztetni a munkahelyi sikercentrikusságot a párkapcsolati-, családi élet eredményességével, s a világban törtető "lator" embertársainktól kapott pofonokat elfelejteni, kizárni otthonunkból - hogy az a töltekezés, az elrejtettség szigete maradjon házastársanak és gyermeknek egyaránt -, olyan nagy művészet, hogy arra egyedül nem is vagyunk képesek! A hívő ember alázattal elismeri: megfeleléséhez szüksége van Istene segítségére.

Ami ember számára lehetetlen - feltámadás, örök élet - Istennek lehetséges. De igaz ez a "kisebb" dolgokra is. Akinek a böjt kalóriaharc, nem pedig vallásos cselekedet, az prognosztizálhatóan elbukik a csatában... Az anyag az anyagot csat ritkán képes legyőzni, a lélek azonban 'magasabbrendű' az anyagnál. Sokan és rosszul ezt úgy értelmezik, akkor a test bűnös és megvetendő... pedig Teremtőnk éppen az ellenkezőjét kódolta belénk! Azért ad testi életünknek számos gyönyörűséget - pl. tanulás, munka, szerelem, gyereknevelés -, hogy ezeken keresztül felismerjük a lelki élet szükségességét!

"Az élet nem habostorta!" - próbálják vigasztalni egymást az élet árnyékos oldalára sodródott felebarátaink -, de nem is siralomvölgy, hanem az Isten legnagyobb ajándéka. A Tőle kapott felelősséggel alakítva a saját kicsinyke mikrovilágunkat, felfedezhetjük: mi magunk is a Teljesség részei vagyunk, s ha nem lennénk, akkor nem lenne kerek a világ...

Közösség...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy hasznosan éljük mindennapjainkat, s segítségére válhassunk "mieinknek", amikor szóval, cselekedettel, könyörgő imádsággal szolgálatodban állunk! Ámen

Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?

1 Kor 3,2-3

Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek.

1 Kor 11,18-19

Az ősegyház egysége mítosz. Olyan az, mint a boldogság - vagyis pillanatos. Sokáig vissza lehet - s kell is(!) - gondolni a szépre, az emelőre, a nevelőre, de boldogság nem perfekt, el nem múló állapot, hanem a lendületes, dinamikus életnek egy-egy pozitív csúcspontja. Az első Krisztus-gyülekezetek öröme nagy volt, s a reménységük is, hogy mennybement URuk nagyon hamar visszatér. Csak amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy késik a megígért visszatérés, akkor kezdték el (újra)értelmezni Jézus szavait, tanításait.

Ahány ősgyülekezet - majd annyiféle tanítás létezett. Újszövetség nem lévén, legfeljebb apostoli leveleket, ószövetségi- zsoltárokat, bölcsességirodalmat másoltak/másoltattak esetleg cseréltek a kisközösségi, gyülekezeti könyvtáracskákban, melyek annál jelentősebbek voltak, minél több tekercs-másoló írástudó tevékenykedett bennük. Az evangélium átlépve a nemzeti, nyelvi határokat nagyon hamar azzal a komoly problémával került szembe, hogyan is lehet/kell egy másik nyelvbe, később másik (pogány?) - maga a szó "paganus" vidékit jelent - kultúrába átültetni a jézusi tanítást? A feladat óriási volt, hiszen az Ószövetség (választott) népének, nemzeti kultúrája/vallása alapvetően ütközött nemcsak a kor más vallásaival - a zsidó vallás a Római Birodalom több mint egytucat engedélyezett vallása mellet egyedül létezett az "államilag megtűrt" minősítésével -, de kazuisztikussága, merev törvény-centrikussága okán ellentétben állt a jézusi, egyetemes szeretet-princípiumokkal. Jézus Urunk ugyan tisztelte a régiek törvényeit, de világosan kijelentette nem egyszer: "Meg van írva... de én pedig azt mondom:..."

Ahogyan egy párkapcsolat - normális esetben - fejlődik, s idővel átlép a közös felelősséghordozás, s a feltétel nélküli elkötelezettség szakaszába - ez a szeretet "non plus ultra"-ja! -, ugyanígy a hit is fejlődik: vagyis az evangélium tejétől el kell jutni a "keményebb eledelig". Érdekes módon sok, magát igazi kereszténynek valló "nagy hívő" ember marad meg hitének infantilis szakaszában, s jóllehet már rég a felnőtt, a másokért, a közösségért felelősséget vállaló időszakában kellene élnie... Tipikus szektás, élmény-centrikus gondolkodás ez, amikor is az Én, a bálványozott Ego igényei rendre megelőzik a közösség érdekeit.

Ilyenkor jönnek létre a szakadások. Az, hogy az elszakadni vágyóknál vagy a visszamaradtaknál volt-e az "igazság" - egyedül a távoli jövő tudja majd csak bizonyítani, de aki az élet isten , krisztusi normalitását teszi meg hite koordináta-rendszerének, az jóelőre képes megmondani bizonyos dolgokat. Ez még nem prófétálás, hanem az életpárti józan ész mindennapi használata. Az, hogy ez a józanság mára kikopni látszik a keresztény fejekből, igen sok okra vezethető vissza, de leginkább talán arra, hogy a modern, öntörvényű ember már nem féli az Istent, s nem tiszteli az Életet, amit a Teremtő ad, tart fent, s kormányoz mindaddig, amíg lesz világ...

Nyereség..

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm Neked az életemet, s hála Neked minden lehetőségért, amivel megajándékozol benne! Add, hogy ne legyek hálátlan, s szeretettel tudjam viszonozni a Tőled kapott szeretetet elsősorban azok felé, akiket mellém rendeltél! Ámen


"Kamatoztassátok, amíg vissza nem jövök.."
Lk 19,13b

Az ember már csak ilyen! Jól megérti mindazt, ami a haszon körül forog, mondhatnók az ember élete (többnyire) "nyereségérdekelt". Ezért Jézus Urunk életes példázatait nem lehet félreérteni - világosan beszélnek a benne a képek, hasonlatok. Így nyilvánvaló a példázatbeli úr akarata, amikor az azt mondja: "Kamatoztassátok!" - azaz: szerezzetek még hozzá...

Persze nem mindig a pénzben kifejezhető profit a legfontosabb. Vannak milliárdos üzletemberek, akik ennél "többre" vágynak, s a politikában keresnek maguknak erkölcsi hasznot, dicsőséget. Akinek a szívét azonban a pénz uralta-uralja, az a hatalmát soha nem tudja más javára fordítani, csak a magáéra. Nos azért jutott a világ oda, ahová ill. azért tart még csak ott, ahol tart... (Írom mindezt némi élccel itt Tatán most/még hajnalban, amikor is áramszünet van, s laptopocskám mellett gyertya világít, s a jó öreg megbízható cserépkályha megnyugtatóan duruzsol mellettem... Gyanítom, az én akkumulátorom hamarabb lemerül, minthogy a cserépkályhában a tűz kialudna.) Érdekes gondolatai támadnak ilyenkor - áramszünet esetén - az embernek... Milyen sebezhető a világ! Egy kis hó, egy kis szél, egy kis hideg, s ami eddig a biztonságot illuzionálta - a "magas" technika - egy pillanat alatt a semmibe foszlik.

Az élet istenes titka tehát ez: Kamatoztassátok! Vagyis forgassátok haszonnal, de ne felejtsétek el, hogy amit kaptatok az nem a tietek, hanem az enyém! Csak kölcsönbe kaptátok... Egy ideig felügyeleti jogotok van felette, de a "tőke" - vagyis az élet - nem a tietek, hanem az enyém! Ezért vissza is veszem azt...

S mi a mi hasznunk? Hát az, hogy járulékos költségeinket "leírhatjuk", elszámolhatunk vele, azaz élhetünk, miközben a kapott tálentumokat/minákat forgatjuk. S amilyen abszurd, amikor valaki a cége alapító vagyonát feléli, s jogutód nélkül megszűnik! Éppen ilyen ellentmondásos az is, ha valaki Istentől életet nyer és számos lehetőséget kap a jó megcselekvésére, de csak magára gondol, s semmit nem tesz meg embertársaiért. Csoda-e, ha a végén, az utolsó elszámoláskor az ilyen ember kikerül a "külső sötérségre"? A mester világosan üzen: "Bizony, bizony mondom néktek! Ott lészen majd sírás és fogaknak csikorgatása!" Ezért amennyire ragszkodunk az anyagiakhoz, olyannyira érdemes lenne "áron is megvenni az alkalmakat" - amikor az Isten tervének részeseivá válhatunk.