Egészség...

A mai nap imádsága:

URam! Köszönöm, hogy egészséget adtál, s bocsásd meg, ha nem vigyáztam rá eléggé. Gyógyíts meg Igéddel és a Szentségekkel, hogy Benned és Általad élve teljes életem lehessen, s hálával szolgálhassalak Téged és felebarátaimat! Ámen

Jézus pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
Mt 20,26-28

Az egészség nagy kincs - kár, hogy ezt többnyire akkor vesszük csak észre, amikor már nincs. Ősi magyar nyelvünk szépen mondja: az van rendben, az egészséges, aki EGÉSZ. Fél egészség nem egészség, csak az egészséges, aki teljesen az. Az EGÉSZ-séghez azonban hozzátartozik az is, hogy lelkünk is rendben legyen, azaz ne nyugtalankodjunk, aggodalmaskodjunk, ne féljünk...

"Istenre-teremtett" lények vagyunk, azaz Isten nélkül sosem lehetünk EGÉSZ-ek, Nélküle mindvégig hiánytünetekkel küszködünk. Aki EGÉSZséges az, szívébe zárta Istenét, s derűvel éli az élet istenadta normalitását, aki viszont beteg, az abnormálisan vezeti életét. Az élet normalitása, hogy mindenkit szeressünk, hogy ne legyenek ellenségeink, hogy békében, hálaadással éljünk. Abnormális az, ha bántanak, ha támadnak, ha kihasználnak minket, s abnormális, ha egyik ember korlátozni akarja a másik szabadságát: háborúval, hazug ideológiával vagy éppen uzsora-hitelekkel...

Olyan korban élünk, amikor az emberiség túlnyomó része beteg. Beteg társadalom az, ahol a bőrszíne, a vallása, a világnézete, szociális helyzete miatt másod- vagy harmadrangú állampolgárrá degradálódhatnak az emberek; beteg az a társadalom, ahol teher az öreg, s nyűg a gyerek; s bizony nem egészséges az a társadalom, ahol az anyagiak imádata teljesen háttérbe szorítja a lelki értékeket. Márpedig ilyen ez a mostani világ, kár is lenne tagadni...

Ennek a mostani világnak annyi a betegsége, hogy már a tudósok se tudják orvosolni: növekvő energia-, ivóvíz-, és élelmiszerhiány, teljesítménykényszerbe belefásult, tanulni-, és dolgozni alig vagy egyáltalán nem akaró jóléti fiatal-generáció, mindez növekvő agresszivitással, elégedetlenséggel és zavargásokkal. Nyilvánvaló, hogy nem szórakozásból halnak meg az emberek az igazukért az utcán, hanem azért, mert tovább már nem tudják elhordozni szabadságuk korlátozását, emberi méltóságuk sárba tiprását...

Mi lehet(ne) a megoldás? Természtesen az Isten! ...Akit azonban szívesen emlegetnek úgy, hogy Ő nem is létezik. Hiszen, ha Ő nincs, akkor nem is kell elszámolnia az embernek az istentelen/embertelen cselekedeteivel, s akkor következmények nélkül kizsákmányolhatja, s uralkodhat egyik ember a másikon, hiszen ez a "természetes"... A természet azonban nem csak úgy "van", annak van egy URa is, s ezért Isten számonkér mindent, mindenkin! Az evangélium azonban az, hogy van Orvosunk, Akihez mehetünk! Orvoshoz menni azonban csak az megy, aki belátja, hogy beteg, s szüksége van segítségre. Isten segítsége nélkül ugyanis nincs gyógyulás...

Erőért a próbákban való megálláshoz.

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Te látod mennyire szenvedek a magánytól, a szereteted hiányától. Áldd meg életemet, hogy áldás lehessek mások számára!

   
De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet,
amely nem hajolt meg a Baal előtt..
1 Kir 19,18

Egyedül maradtam! - hangzik sokszor a panasz. Valamikor sokan voltunk, mára csak én maradtam egyedül. Nemcsak azok sóhajtoznak így, akiknek szerettei, kortársai elköltöztek e küzdelmes földi létből, hanem azok is, akik szép és nagyszerű ügyek érdekében áldozták fel életüket. Évtizedeken keresztül szolgálták a nemes célt, s egyszer szomorúan meg kellett állapítaniuk: egyedül maradtam. Erre a "felismerésre" jutott Illés próféta is. Bújdosásában feltörnek benne a régi élmények, amikor még virágzott a Jahve-kultusz Izrael-szerte, így aztán különösen keserűréges számára fogadni a tényt: egyedül maradtam, Uram!

Bizonyára nem ismeretlen számunkra sem ez az érzés. Lelkesen elkezdtünk valamiért dolgozni, s azok, akik egykor igazi baj-társak voltak, szép lassan kikoptak mellőlünk. Szép elhatározásukat, ígértes lendületüket szép lassan megfojtották az élet tövisei. Elgörbültek, kikoptak, megszáradtak a harcostársak. Mi pedig úgy éreztük, teljesen egyedül maradtunk... Illés önsajnálkozását az ÚR szava töri meg: "7000 ember!" "Illés, hétezren vannak még, akik ugyanúgy mint te, nem hajtották meg térdüket a Baal előtt!" Nem sok a hétezer, de nem is kevés. Az Úrnak ennyi elég. S ami Neki elég, az nekünk túláradóan, kegyelemmel telve bőségesen sok. Emberileg nézve is ennyi egyenes tartású, lélekben nem megroggyant ember esélyt ad a megmaradásra, az újrakezdésre, a nemes célok szolgálatának betöltésére.

Isten páratlan evangéliuma, hogy soha nem vagyunk egyedül. Ha úgy is érezzük teljesen egyedül vándorlunk az élet sivatagában, Ő akkor is velünk van. Vissza-visszatekintve talán csak egy nyomot látunk az életünkben, de az soha nem mienk volt, hanem az Övé, mert elesettségünket megszánva kezébe vett, s hordozott minket.

Gondviselés...

A mai nap imádsága:
Uram! Számtalan bajtól óvtál meg eddig is, nemcsak engem, de szeretteimet is... Gondviselő jóságoddal takarj be minket ezután is, hogy közeledben erőt és gyógyulást találjunk, s Benned újjongó életünkkel Téged és embertársainkat szolgáljunk! Ámen.



Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem. Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
Zsolt 63,8

Miben más az Istenben bizakodó ember a többitől? Jól láthatóan semmiben, hiszen homlokára írva "Én hiszek Istenben!" senki sem rohangál az utcán. Mégis, ha istenes ember közelébe kerülünk, érezzük, hogy ő másként szól, másként néz - Jézus Urunk mondása szerint a szem a lélek tükre - másként nevet, másképpen mosolyog. Lelkéből derű és békesség árad, az ilyen ember közelében lenni, egyszerűen jó. Isten azt szeretné, ha mindannyian ilyen emberekké válnánk.

Válnánk, azaz formálódnánk. Mert zsidónak vagy muzulmánnak lehet születni, de kereszténnyé csak válni lehet... Az első keresztények 2-4, olykor hat évig is tanították egymást. De mit is jelent keresztényként élni? Elkezdeni a Nagy Eszmélődést, mely a tapasztalatok/információk gyűjtését, egybevetését jelenti. A tanulás, az átformálódás időszakát nem spórolhatja meg senki! Gyorsan lehet az Istenhez megtérni, de olyanná formálódni, amilyenné Ő is szeretne látni minket, hosszú időbe telik, olykor egy élet is kevés hozzá. Azt gyorsan elhatározhatjuk, hogy mától teniszezek, úszok vagy hegedülök, de az eredményekhez kemény, szorgalmas évek kellenek. S ha az érték előállásához idő szükségeltetik, akkor miért lepődnénk meg azon, hogy tanulnunk kell az Istent?

Sarokban állni nagyon kellemetlen dolog, nem emlékszem, hogy valaha is - gyermekként sarokba állítottak volna... Amikor azonban katona voltam, akkor néhányszor kénytelen voltam állni, ha nem is sarokban, de a Lenti-i laktanya lőszerraktárának sarkán igen. Huszonnégyórás őrséget adni (kettő-négyórás váltásban) igen megterhelő. Esőben, hidegben, télen vagy nyáron, éjszaka vagy nappal - volt részem mindegyikben... Az őrváltás "gyönyörűségénél" talán nincs is szebb, amikor a felvezetővel jönnek a bajtársak, hogy átvegyék az őrhelyet... Ilyenkor, a hosszú órák csendjében, bizony az ember - ha akarja, ha nem - elmélkedik, gondolkodik: Életről, halálról, s persze az Istenről is. Akinek kezében volt már betárazott géppisztoly, s oldalán több száz lőszer, az tudja igazán miről beszélek... Nem csoda, ha sokan elveszítik a fejüket, s visszaélnek a lőfergyverekkel: a hatalom ördögi varázslata ez...

Isten szárnya alatt állni, egészen mást jelent. A szárny, a korlátlan hatalom szimbóluma, amely alatt állva védelmet élvezhet mindenki, aki oda húzódik. Az Istenben bízakodó ember jól tudja, hogy életéből nem űzheti ki a nehézségeket, s azt is tudja, hogy a feladatokat nem azért kapja, hogy azokat ide-oda tologassa, hanem azért, hogy megoldja. Megoldási kísérlete az embernek számtalan akad, de megoldása mindig csak az Istennek van. Elmondhatjuk, hogy mindazok, akik közelebb húzódnak Teremtőjükhöz, egyre kevesebb kudarcot, sikertelenséget élnek át, mert Isten közelében "megvilágosodnak" a dolgok: kiderül, mi az ami fontos, s mi az, ami érték és mi az, ami nem. Mi az, amiért érdemes minden erőmet belevetve küzdenem, s mi az, amit el kell engednem...

Mert nemcsak az eredményes küzdést, de az elengedés művészetét is tanulni kell. Isten ugyanis azért Isten, mert mindenhatósága okán akkor is tud adni, amikor elvesz... Mínuszból pluszt, hiányból teljességet csak az Isten képes csinálni, s aki átéli ezt a kegyelmet, az ujjong Isten szárnyának árnyékában...

Ideálok...

A mai nap imádsága:
Istenem! Ne engedd, hogy elvakítson a világ csillogása, s ne engedd, hogy fülem érzéketlenné váljon igazságaid meghallására! Adj nekem bölcs szívet, hogy életemet Benned és Általad élve haszonnal forgassam Tőled kapott tálentumaimat! Ámen
   

Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott.

Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.
Lk 15,13 és 31-32

A tékozló fiú történetében rólunk van szó - és mégsem teljesen... Azon senki sem csodálkozik, ha fiatal(ok) el akar(nak) menni otthonról. Minden egészséges fiatalban ott ég a vágy, hogy kipróbálja magát, hogy bizonyítson: "Látjátok, megállok a magam lábán is!". (Más kérdés, hogy otthoni muníció/financiális erőtartalék híján nehéz elindulni az élet csatáiba, s a példázatbéli fiú és magától értődőnek tartotta, hogy megkapja azt, ami neki "jár".) Tételezzük fel a jószándékot nála, hogy a magaválasztotta út elején azért voltak tisztességes gondolatai is. Aki azonban távol van az atyai háztól, abban nagy a kísértés, hogy kipróbálja szabadsághatárait is... A fiataloknak éppen az a hibájuk, ami olykor erényük is: tapasztalatok híján "csökkentett" veszélyérzettel vágnak bele elképzeléseik megvalósításába. A tékozló fiú nem tudta, hogy a kicsapongó élet gyorsabban viszi a pénzt, mint gondolná az ember. A hamis barátok, a rossz társaság torz tükörképet mutat: jónak állítja be azt, ami rossz... Modern korunk élvezeti társadalma is azt mutatja vissza, hogy a "legfőbb jó" az a minden történésben való részvétel, s a "csak nem lemaradni semmiről"-életprogram tartalmat ad. Valójában az anyagi jólét nem elégítheti meg a lelket, de a jólét teljes hiánya is békétlenséget teremt. Ezért fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, milyen öröksége van.

Isten nem enged el senkit úgy, hogy ne adjon valamilyen tálentumot neki. Ha azt nézzük, hogy az ÚRIsten egészséget, munkára kész testet ad, milyen óriási dolog ez! Milyen nagy tálentum a gondolkodás készsége is! S lám mennyire nem forgatja az ember ezeket. Modern, nyugati világunk fiataljainak 14%-a harmincéves korukra halláskárosulttá válnak. Ki törődik a fülükkel, amiket arra kaptak, hogy odafigyeljenek a világ apró rezdülései is? Ki törődik a szemükkel, melyek elromlanak a televízió/computer eszelős non-stop nézésétől? Alig akad szülő, tanár, aki vállaja a konfrontációt a gyerekekkel, s elmagyarázza/tanítgatja, hogy a szemünket nemcsak arra kaptuk, hogy nézzünk vele, hanem hogy lássunk is, s hasonlóképpen a fülünk is nemcsak hallásra, de meghallásra is teremtetett...

A tékozló fiú "sikeresen" elverte az örökségét - s ez bosszantó dolog. Milyen sok jót tehetett volna, s nem tett! Széchényi mondta. "Egy kis pénz és nagy jószándék csuda dolgokat képes létrehozni!" Az otthon marad testvér pedig csak dolgozott, dolgozott... magának, elfelejtve, hogy minden, ami otthon van az az övé is. Forgathatta volna a közösség hasznára, ha nem lett volna ennyire magának való fajta... Ilyen magának való fajta modern korunk ember is. Amije van, azt megosztja/megosztaná a közösséggel, ha közös szórakozásról van szó, de áldozathozatalra már nem képes.

A tékozló fiú példázata igazából nem rólunk, tékozló fiairól és lányairól szól, hanem a Mennyei Atyáról, Aki elfogadásával rávilágít arra, hogy az élet legnagyobb értelme a közösség, s a legnagyobb értelmetlensége, ha valaki a közösség ellenében "dolgozik". Tökéletes közösség persze nincs, ahogyan tökéletes ember sincs, de a tökéletességhez vezető úton járók közösségei már léteznek, s ez az evangélium jó híre...

Tévedéseink..

A mai nap imádsága:
Istenem!Segíts megállni kísérteseimben, hogy ne a valótlant tartsam valónak, hanem életemben a Te szereteted legyen irányító valóság! Ámen


Amikor pedig még nem ismertétek az Istent, olyan isteneknek szolgáltatok, amelyek lényegüket tekintve nem azok. Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erotlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni?
Gal 4,8-9

Bálvány-problematika nem újkeletű, mondhatni kísérőjelensége az Istenben (Aki az Örökkévaló) való hitnek, az érthetőség kedvéért nevezzük most "igaz hitnek". Ahogyan a valódi istenhit értelmet ad az elmúló életben, sőt azon túlra is, ugyanúgy a bálvány-hit is tartalmat ad, de távlatai behatároltak, de éppen ezért jól megfoghatóak, érezhetőek, tapasztalhatóak. A megfogható, a megélhető, az "itt és most" birtokba vehető ereje óriási, balgaság lenne alábecsülni - egyszerűen azért, mert a lelkünk testben lakozik - s a test kívánságai pedig nem mindig harmónizálnak a lélek akaratával... Klasszikusan ezt a diszharmóniát nevezzük kísértésnek.

Nyilvánvaló, hogy Isten csak egy van, mindegy kinek nevezik: Örökkévalónak, Allahnak vagy egyszerűen csak Istennek... Aki bálványoz/istenít valamit, az tulajdonképpen élővé teszi az élettelent, s bizonyos szempontból ez sikerül is neki, mert életének irányítójává válik az, amit bálványoz. Lutherünk ezt így fogalmazza meg nagyon jól: "Kinek, mi a legfontosabb, az az istene". Sokminden lehet így életirányító hatalom: ital, nő, pénz, hatalom... s természetesen a téves képzetek.

Sokan vannak manapság, akik álomvilágban élnek, s nem találják az utat a valósághoz. Sokféle formája van ennek: játékszenvedély, különféle függések, melynek egyik internetes naplókban is megjelenő (divatos?) formája a kapcsolat-függőség - amit újra és újra megénekelnek a slágerekben, s megénekeltek negyven évvel ezelőtt is: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek." Ragaszkodás valakihez, aki már rég nem áll kapcsolatban a bálványozóval - rosszabb esetben soha(!) nem is állt - lásd aktuális idolok, ahogyan az utóbbi években klasszikus latinsággal nevezik őket: celebek, ami ugye híres embert jelent.

Föltehetjük a kérdést: Miért ragaszkodik az ember olyasmihez, ami nincs, miért személyesíti meg az élettelent - kétezer évvel ezelőtt ugyanúgy, mint mai modern világunkban -, azaz miért bálványoz? Gyaníthatóan azért, mert a bálványról alkotott elképzeléseket maga a bálványozó irányítja, ő szövi az éber-álmokat róla... az Isten ezzel ellentétben pedig nem irányítható - hiszen Ő Isten -, Akit csak elfogadni lehet vagy tagadni. A bálvány-álmok jól kiszámíthatóak, az Istenről alkotott gondolataink azonban nem, mert azok a végtelenbe húzzák elménket, s a véges a végtelennel nem sokat tud kezdeni, hamar elbizonytalanodik. A Krisztushit lényege éppen az, hogy a Végtelen Isten a szeretetben valóság, s ezért kiszámítható. A felismerés, hogy Isten így is számol velünk (partneréül hív meg minket Országának építésébe) kiszámíthatóvá teszi jövőnket, s egész életünket. Ez a "kiszámíthatóság" az Istenrehagyatkozás nyugalma, amit Gondviselésnek nevezünk, ami nem álom, hanem napi valóság...

Kényszerek irányítanak, vagy a rangsor?

„…és gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit” (Dániel 7:25)

Egy napon egy hernyó találkozott egy barátjával a pszichiáter rendelőjében, és megkérdezte: „Te most jössz vagy mész?” A barátja így felelt: „Ha ezt tudnám, nem lennék itt!” A sátán célja az, hogy addig gyötörjön, amíg már nem tudod, hogy jössz vagy mész! Ezt úgy teszi, hogy megterhel olyan dolgokkal, amelyek nem feltétlenül bűnök, de fizikailag és érzelmileg kimerítenek. Dániel azt mondja, hogy az utolsó napokban az ellenség „kimeríti a szenteket”. Ha kételkedsz ebben, nézd csak meg, mekkora nyomással nézel szembe naponta: munka, anyagiak, gyülekezeti kötelezettségek és család. Nem csoda, ha kikészülsz!

A Biblia azt mondja: „tegyünk le minden ránk nehezedő terhet… és… fussuk meg az előttünk levő pályát” (Zsidók 12:1). Tudnod kell, hogy mit vegyél fel, és mit tegyél le – ez a te dolgod, nem Istené.

Állíts fel fontossági sorrendet, és követeld meg magadtól, hogy aszerint élj! Senki sem szentelte magát jobban Isten munkájára, mint Jézus, de még neki is szüksége volt az Atyával egyedül töltött időre. Az újszövetségi gyülekezeti vezetők számára az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy Isten Igéjének és az imádkozásnak szentelték magukat. Hogyan? Úgy, hogy másokat bíztak meg az adminisztratív terhek kezelésével (ld. ApCsel 6).

Tanuld meg a) mit kell letenni; d) mit kell másra átruházni; c) mi az, amit fel sem kell venni. És nem tudod elintézni annyival, hogy azt mondod: „nincs időm”. Mindenki ugyanazt a huszonnégy órát kapja, hogy vagy a kényszernek, vagy a fontossági sorrendjének megfelelően cselekedjen. Döntsd el, mi az, amit csak átmenetileg kell félre tenni, és mi az, amitől végleg meg kell szabadulni valami jobb érdekében. Ne bonyolódj bele annyira Isten munkájába, hogy elhanyagold a munka mögött álló Istent!

MONDD EL!

„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket…” (Jakab 5:16)
Jólesik szégyen nélkül élni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy soha nem fogsz megbotlani, csupán annyit jelent, hogy Isten kegyelméből képes leszel újra felállni. Emlékszel még rá, hogy igazolást kellett íratnod, ha hiányoztál az iskolából? Vannak, akik igazolást adnak maguknak arra, hogy gyengék legyenek, mert megfáradtak a harcban. Igen, ez egy hosszú harc, de ha akarsz, győzhetsz benne! Íme a győzelem egyik kulcsa: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.” Ha azzal küzdesz, hogy megtörj egy szokást, amely megpróbál megtörni téged, Isten nem akarja – soha nem is akarta – hogy egyedül küzdj. Bármilyen szokás vagy más probléma legyen is az, amikor elérkezik a pillanat – mondd el! Ha bevallod, elkezdi elveszíteni erejét. Azt kérdezed, kinek mondd el? Valakim olyannak, aki már átment ezen, aki együtt tud érezni veled, aki melletted tud állni imában, aki számon tudja kérni a fogadalmaidat, aki nem fog visszaélni bizalmaddal. A Biblia azt mondja: „…jaj az egyedülállóknak, mert ha elesik, nem emeli föl senki… egyet legyőzhet a túlerő, de ha ketten állnak ellen, megvédhetik magukat…” (Prédikátor 4: 10-12 NIV). A római katonák egymásnak vetették hátukat, és így védték egymást, ha a támadás különböző irányból érkezett. Ki védi meg a hátadat? Még valamit figyelmeztetésül: a saját bűneidet valld meg, ne valaki másét! Ha mások bűnét vallod be, az nem hoz gyógyulást neked. Valld be a saját bűneidet, és engedd, hogy Isten meggyógyítson! Ma Isten újra egészségessé akar tenni, és szabaddá, hogy élvezhesd áldásait. Engeded neki?

Ne zárd el a szeretetedet!

„… az alabástrom tartót feltörte, és ráöntötte a kenetet Jézus fejére.” (Márk 14:3)

Márk feljegyzi: „…odament egy asszony, akinél valódi és drága nárduskenet volt egy alabástrom tartóban: ezt az alabástrom tartót feltörte, és ráöntötte a kenetet Jézus fejére. Egyesek bosszankodtak magukban: »Mire való a kenetnek ez a pazarlása? Hiszen el lehetett volna ezt adni több mint háromszáz dénárért, és a pénzt a szegényeknek szétosztani«. És megharagudtak az asszonyra, de Jézus ezt mondta: »Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek vannak, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. Megtette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésre. Bizony, mondom néktek, hogy az egész világon bárhol hirdetik majd az evangéliumot; amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére«” (Márk 14:3-9). Arimátiai József felajánlotta a sírját, Nikodémus pedig száz font kenetet hozott bebalzsamozásra Jézus temetésekor, de a Szentírásban erről egyetlen dicsérő szót sem olvasunk. Ez az asszony egyetlen fontnyi kenetet öntött Jézusra, amikor még élt, és Jézus két dolgot mondott erre: a) „Megtette, ami tőle telt”. A szeretetteljes cselekedetek általában nem azt jelentik, hogy nagy dolgokat teszünk, hanem, hogy kis dolgokat nagy szeretettel. b) „Amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére”. Rólad mi jut majd eszébe az embereknek, a szolgáló élet vagy az önközpontúság? Ha valakiről jó véleményed van, mondd el neki! Indulj, és töltsd meg az életét örömmel, amíg még van idő! A nagyrabecsülés kifejezése, a megbocsátás szavai olyan különleges ajándékok, melyek ott vannak a gondolataidban. Add át őket, amíg még teheted! Ne tartsd elzárva a szeretetedet!

Az erősek szolgáljanak

"Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk" (Róma 15:1 NIV fordítás)


Beszéltünk a bátorságról, aminek a segítségével szembenézhetünk a hibáinkkal. Amikor ezt tesszük, akkor a többiek is sokkal könnyebben bevallják nekünk saját hibáikat.

Azáltal, hogy szembenézünk a hibáinkkal, képesek leszünk hatni egymásra is. Amikor látunk másokat elsodródni a hitüktől, akkor ahelyett, hogy ítélkeznénk, átnézhetünk a "hibás" viselkedésükön, és megpróbálhatjuk megérteni azt, hogy mi okozta a hittől való elhajlásukat.

Ahelyett, hogy elítélnénk őket gyengeségükben, és a bűn csapdájában hagynánk őket, azzal a szükséggel és problémával foglalkozhatunk, amit Isten velük kapcsolatban megmutat nekünk. Pál is és Jakab is azt tanítják, hogy az erőseknek és bátraknak adniuk kell a bátorságból a gyengéknek. Azoknak, akik a Szellemben élnek, az a feladatuk, hogy utánamenjenek és helyreállítsák azokat, akik visszacsúsztak a régi, világi életükbe. (Róma 14-15, Galata 6, Jakab 5)

Készüljünk fel arra, hogy "segítő kezet nyújtsunk azoknak, akik botladoznak, és ne csak azt tegyük, ami nekünk kényelmes. Az erő szolgálatra van, és nem rang vagy kiváltság. Mindannyiunknak a körülöttünk élők javát kell néznie, és azt kérdezni, "Hogy segíthetnék?" (Róma 15. 1-2 MSG ford.)

Arra biztatjuk az embereket, hogy vállalják fel az egyéniségüket (legyenek önmaguk), de utasítsák vissza azt, hogy önmagukért éljenek. Krisztus elfogadott minket, és ez arra buzdít bennünket, hogy egyre nagyobb szellemi érettségre jussunk. Jézus példáját követve, fogadjunk el mi is másokat.

Beszéljünk róla:

- Először is, Isten hogyan segített neked abban, hogy felismerd és leküzdd a hibáidat?

- Kérd Isten bölcsességét, amikor olyan lehetőségeket hoz eléd, hogy szolgálj másokat, és segíts nekik.

Szeretnél felhagyni az aggódással?

"Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." (Mt.6:32-33)

Ha egy hívő aggódik, az egy mélyebben fekvő problémáról árulkodik. Az aggódás azt jelzi, hogy Jézus nem az első helyen áll az életedben.
A prioritásaink nincsenek a helyükön, amikor aggódunk. Isten úgy alkotott meg minket, hogy Ő legyen az első helyen az életünkben. Ha bármikor átveszi valami a helyét, nő az aggodalom bennünk.

Ha a karrieredet helyezed az első helyre, akkor azért fogsz aggódni miatta, mert nem akarod elveszíteni. Ha egy kapcsolatot helyezel az első helyre, akkor amiatt fogsz aggódni. Attól fogsz félni, hogy elveszíted a kapcsolatot.

Az Istennel való kapcsolatot senki sem veheti el tőlünk. Ez állandó, maradandó.
Ha Őt helyezzük a listánk elejére, nem kell aggódnunk amiatt, hogy elveszítjük. Ezért nincs is miért aggódnunk.

A Biblia azt mondja: "Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." (Mt.6:32-33)

Szeretnél felhagyni az aggódással? Helyezd Istent és az Ő királyságát az első helyre életedben. Csak Érte élj!
Mindig ez a kezdőpont, hogy megszabadulj az aggodalmaktól.
Hogyan változtatja meg mindez azt, ahogy manapság élsz?

A mindennapi kenyérért.

A mai nap imádsága:
Uram, éhségünket csillapítsd, s adj békességet lelkünknek! Ámen

Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg.
Jn 6,35

Az éhség nagy úr. Ha a génjeinke kódolt ösztön hatalma ránk vetül, elképesztő dolgokat is képesek vagyunk megtenni - csak hogy életben maradjunk. A kenyér nemcsak létünk fentartásához szükséges alapvető élelmiszer, több annál, az élet szimbóluma. Aki a kenyeret éhezi, az az életet kívánja. Van azonban, ami az éhségnél is kínzóbb: ez az igazságtalanság.

Hányszor hallhattuk vagy magunk is megtapasztaltuk már a lélek mélyéről feltörő keserű sóhajt: Itt a földön nincs igazság! Tényleg soha nem érvényesül az igazság? Amikor a jogszolgáltatás egyre gyakrabban paródiája az igazságszolgáltatásnak, az már adott közösség végét jelenti. Az Isten ugyanis az embert a közösségbe, s a közösségért teremtette, s ha az ember eltér a szívébe írt törvényektől, akkor semmiféle jogrendszer - ami mindig csak kullog a valós élet után - nem képes szabályozni az adott társadalmi viszonyt. Amikor elemi lelkiismereti törvények érvényességét kérdőjelezik meg vagy veszítik érvényüket, akkor az elméleti kérdés nagyon is gyakorlativá válik: Mi az igazság?

Az igazság, hogy Isten igazságánál nincs nagyobb, erősebb igazság. A teremtett világ rendje szerinti, hogy a bűnt követi a büntetés. Nincs kibúvó, mindennek ára van. Ha nem fizet az apa, fizet a gyermek. Ősi megfigyelés, bármennyire is fájdalmas, de igaz: "Az apák ették meg az egrest, s a fiak foga vásott belé." Ha nem fizetik ki a számlát, akkor a számla kiegyenlítetlen marad, s ez igazságtalanság. Egyszer azonban jön a Végrehajtó, s ahogy Jézus mondja (Károli Gáspár gyönyörűséges fordításában): "Ott lészen sírás, s fogaknak csikorgatása"...

Jézus Krisztus nem másik utat, hanem az egyedüli (ki)utat adja. Utat kínál a földi életünkben, ami nemcsak járható, s ezzel békességet ad, hanem elvezet életünk céljához: Isten utáni éhségünk megelégítéséhez.

Megtérés...

A mai nap imádsága:
Uram! Nyisd meg szívemet, hogy beengedjelek életembe! Ámen



Jézus mondja: "Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre."
Lk 15,7

Téves lenne levonni azt a következtetést, hogy a kilencvenkilencnek nincs szükséges megtérésre, de minden századiknak igen... Jézus példázata az elveszett juhról/drahmáról nem elveszettség tényét, hanem a gazda óriási örömét hivatott bemutatni. Nem teljes az öröm, amíg hiányzik egy is... Isten teremtettségében mindennek, s mindenkinek rendelt helye van! De mivel Isten nem hajlandó senki kedvéért változtatni teremtettségbeli rendjén - ok/okozat - ezért áldások és terheltségek generációkon keresztül is átívelnek. Ennek szövevényességében kutatni a "miérteket" - szélmalom-harc. Milyen nagy nyereség, ha már saját életünkben többé-kevésbé tisztán látunk!

Sokan magyarázzák ezt az igét úgy, hogy a kilencvenkilencnek azért nincs szüksége megtérésre, mert már megtért - azaz mindenkinek meg kell térnie. Egy bizonyos: lassan vagy extra-gyorsan, de mindenkinek el kell jutnia a felismerésig: Isten nélkül igen keserves az élet... Akkor kerülnek a dolgaink a megfelő helyre, ha Isten "beköltözik" a szívünkbe - ez pedig lélekemelő, teljességközeli érzés. Ilyenkor természetesen mindenki örül. Az is, aki átéli Isten kegyelmét, meg az is, aki látja/tapasztalja a másikon a pozitív irányú változást.

Istenhez megtérni előírásszerűen nem lehet. Sokan vannak, akik mégis metódusokban gondolkodnak. Az ilyen metódus-hitű emberek szívesen hagsúlyozzák az emberi rész fontosságát, sőt Istent is emberi tulajdonságokkal illetik. Isten azonban Isten. Hatalmas, s világot teremtő, s fenntartó... Isten nem sír, nem nevet, "benne nincs fény és árnyék váltakozása" - ahogyan Jakab apostolnál olvashatjuk. Vonzása azonban van, amit nem tagadhat le senki! Aki ennek a vonzásnak engedelmeskedik/megadja magát, az megtapasztal(hat) egy másik világot, az Isten világát, amiben mások az értékek, mint a világban, s mások a célok is. Ezek mind építik és szépítik az életet, amire mindannyiunknak különösen nagy szüksége van...

Megújulás...

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Jól tudod, milyen fáradt vagyok. Feladataimat hiába igyekezem elvégezni, mindig újak keletkeznek, s sosem látom a teendőim sorának végét... Kérlek Téged Uram, adj nekem pihentető nyugalmat, fáradtságot űző reményteli szeretetet, s testemet-lelkemet megújító hitet! Ámen.

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.
Mt 11,28

Ha Isten is "megpihent" hatnapos teremtői munkája után, akkor nekünk embereknek különösen is szükségünk van a pihenésre... Pörgő világunk azonban nem kímél minket, viszonylagos nyugalmunk elleni támadásokat mindennap átélhetünk. Tetten érhetjük a csend elleni támadást áruházakban, boltokban, melletünk ülő fiatal minket is sértő erejű füllhalgató-ricsajában - mindenhol szól a "zene", illetve az, amit annak gondolnak. A magára és technikájára oly büszke modern ember nem szereti a csöndet, a nyugalmas pillanatok félelmet-keltő gondolatokat ébresztenek lelkében... S bizony a félelem az nagyon fáraszt! Ugyanis a folytonos aggodalom erőt vesz el. Legyen az bizonytalan közeljövő, vagy távlatos nagy, mégha "körvonalhiányos" is, megteszi a maga dolgát: alaposan erőtelenné tesz.

A Mester hívó szava talán soha nem aktuálisabb, mint manapság.

Sok a megfáradt ember. Iidőseinket megviselték az elmúlt évszázad bolondnál bolondabb "izmusai"... Áldozataivá váltak az önkénynek vagy ha kiszolgálói voltak a "rendszernek", akkor most lelkiismeretük gyötri őket. Nem csoda az sem, hogy a talán a középkorúak a legfáradtabbak, hiszen ők azok, akiknek a vállát a legtöbb teher nyomja. Gyereknevelés, később taníttatás egyre növekvő terhei, a nyugdíjkorig elnyúló egzisztencia-építés speciálisan magyar többismeretlenes feladványa, amihez jön az általános bizonytalanság a munkahelyeken, s ha marad egy kis erő, az a szülők eseti segítésére fordítódik. De fáradtak fiataljaink is! A teljesítményközpontú társadalom csak hibátlan fogaskerekű/észjárású embereket enged magába integrálni, azaz olyanokat, akik úgy gondolkodnak, ahogyan azt a "rendszer", a pénz-érdek megkívánja. Csoda-e, ha ebbe a "szép új világba" nem kívánnak fiataljaink beletagozódni, inkább választják a a hétvégi "bulik" bódító világát?

Ami legkiváltképpen fáraszt, az a türelmetlenség, a szeretetlenség és a hitetlenség. Nos, ezért tudunk szinte minden tv-csatornán csak krimit nézni fő műsoridőben, ezért "gyártják" nekünk úgy a híreket, hogy elcsüggedjünk, mert akkor nagyon hamar el is fáradunk! Fáradt embereket pedig úgy lehet vezetni/megvezetni, mint a birkákat... Ezt nevezik a politika magas tudományának, s most ne az aktuális politikai szereplőkre gondoljunk, mert ők mindig csak szereplők, de a színdarabot soha nem ők írják és nem is ők rendezik...

A Mesterrel együtt azonban más a helyzet. Az Ő országa - amibe hívogat - nem ebből a világból való... Ebben a világban ugyanis nem az Isten, hanem az ember az úr! Itt "zsebrevághatja" az ember a JóIstent, széttörheti a a jó erkölcs kőtábláit, s egészen halála pillanatáig még azt is hiheti, hogy életének ő volt az ura. De a végesnek egyszer a Végtelen elé kell állnia, s akkor minden kiderül! A sejtés is valóra válik: a terhek, amiket hordoztunk, nem az Isten, hanem mi magunk aggatuk a nyakunkba, s amiről azt hittük porban heverő gagyi, az csiszolatlan gyémánt volt... amit nekünk készített el az Isten, de bölcsessége erejével mindig félig elrejtve, szelíden kínálta fel, hogy a megtalálás, a felfedezés örömén keresztül is adhasson.

Otthon...

A mai nap imádsága:
Uram! Hálát adok Neked földi otthonomért, s azért is hogy a Mennyei Otthonba hazavársz! Ámen


Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?
Jn 14,2

"Mi lesz velem, ha meghalok?" Ha nem is ezzel a kérdéssel kelünk minden reggel, időnként belehasít a tudatunkba: "Tényleg, hová kerülök, ha itt véget érnek éveim?" Sokan úgy gondolkodnak/éreznek - főleg, amikor még egészségesek és fiatalok -, hogy a halál az pont, lezárása egy nagyon hosszú, bővítményekkel teli mondatnak. A halál után nics semmi - mondják -, s ezt el kell fogadni. De minél közelebb kerülünk ehhez a ponthoz, annál inkább elbizonytalanodunk...

Jézus a tanítványainak annyit mond el az "odaátról", amennyit szükségesnek tart. Ezekből a jézusi kijelentésekből tudunk csak kiindulni, a "túlvilágot" illetően. Először is: A Mester nem mondja azt, hogy mindenkinek van helye az atyai házban. Kell tehát legyen egy olyan hely is, ahová a többiek kerülnek. (Ezen érdemes elgondolkodniuk azoknak, akik tagadják a pokol meglétét.) Másodszor: Nem jelöl ki az Atya egy helyet, s nem mondja Jézus sehol sem, hogy ez a boldogságos hely, ez a Holdon, a Marson vagy éppen a távoli Szíriuszon van... Talán azért nem mondja, mert nem helyet jelöl, hanem állapotot.

Az el-megyek azt jelenti: nem maradok itt, hanem el-megyek oda, azaz az Atyámhoz, akinél van a ti helyetek is. Ez azt jelenti, hogy a mi helyünk az Istennél van, "otthon lenni" ebben a világban sosem tudunk, mert mindig valami megzavarja békénket, otthon csakis az Istennél vagyunk. Csodálatos ősi magyar nyelvünk ezért mondja itt-hon (a földi), s ott-hon (az Istennél). S ha már itt a földön megtaláljuk Teremtőnket, akkor válik az itteni honunk valóban otthonná.

Szeretet...

A mai nap imádsága:
URam!Köszönöm, hogy hordozol erőtlenségeimben, s megsegítesz akkor is, amikor inkább botütéseidet érdemelném. Add, hogy titkaidat szívemben forgatva tudjak egyre jobban szeretni, s megmaradhassak a nekem is rendelt hűségedben! Ámen



Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, eros a szeretet, mint a halál, legyozhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tuz, mint az ÚRnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, csak megvetnék érte.
Énekek 8,6-7

Létezik-e még igazi, romantikus szerelem, mely a sírig tart? Vagy ezt az illúziót csak a jövőt (még) rózsaszínben látó fiatal lelkek vetítik előre maguknak mindaddig, amíg nem győz az élet valósága, s meg nem csalja őket várakozásaikban? Egy bizonyos: ügyeletes szappanoperák happyend-ígéretű párkapcsolati várakozásai milliókat tapasztanak hétről hétre a képernyők elé - mert szívük mélyén őszintén remélik azt a társas csodát (a szerelmet), melyet kiváló színészeink mesterségbéli perfekciójukkal a kamerák elé varázsolnak, hogy tökéletes legyen - az illúziónk...

Az Énekek Éneke c. ószövetségi könyv (mely gondolati gyujtemény az allegorikus magyarázat által vált kanonikussá ? s ekkor is csak nehezen!) az "Isten szerelméről" szól, melyben a mindent elpecsételő szereteten van a hangsúly. Az Isten szeretete ugyanis nemcsak elkísér minket a halálig, de át is emel ebből a látható világból az Ő láthatatlan világába. Akinek sikerül(t) párkapcsolatában a szeretetvezérelte szerelemben kiteljesedni, az megtapasztal valamit az Istenből is. Ahogyan az Ószövetség népe és Jahve-Isten jegyben járnak, úgy az Újszövetség is használja a vőlegény-mennyasszony hasonlatot annak érzékeltetésére, hogy legalább részben - az elvonatkoztatás fogyatékos szintjéig - megfoghatóvá váljék Isten és ember örök, titokzatos kapcsolata.

Isten szeretete a hűségen alapul, hiszen "ha mi megtagadnánk is Őt, Ő soha meg nem tagad"- ugyanígy a szerelmet is a hűség teszi szenvedéllyé. A hűségben az a különleges, hogy teljesen önkéntes. Nem muszáj hűségesnek lenni - sokan nem is azok -, a hűség mellett a szív bölcsessége teszi le naponként a voksát, mert tudja, milyen óriási megtartó erő van abban, ha hű vagyok Istenhez, a lelki értékeimhez, az elveimhez, s nem utolsó sorban választott társamhoz - aki szintén önkéntes alapon (jobb esetben a sírig) -, társul szegődött mellém... Éppen ezért hűséget, szerelmet nem lehet vásárolni, ezeknek nincs más ellenértéke, csakis a hűség és a szerelem. Aki mégis azt gondolja, hogy más kompenzáció is létezik, azt kinevetik vagy megvetik, mert pontosan azt nem érti, ami a lényege az emberlétünknek.

Amióta világ a világ, az idősek a fiatalokat többnyire így emlegetik: "Ezek a mai fiatalok!" -, jóllehet amikor ők fiatalok voltak, alapjában véve, semmivel sem különböztek a mostaniaktól. Nemcsak régen vágyakozott romantikára az ifjú szív, ebben a mostani modern világban is "romantika-vezérelt", hiszen legmélyén minden lélek azt kívánja, hogy az "ÚRnak lángja" melengesse - szeretetben, szerelemben, az Életben...

Szolgálat...

A mai nap imádsága:

URam! Segíts meg naponta, hogy másoknak segíthessek! Ámen

    

De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért."

Mt 20,26-28

Ha valaki tanulmányozza a katolikus egyház történetét, akkor bizony le fogja vonni a tanulságot: a kereszténység legerősebb felekezetének története túlnyomórészt az ádáz hatalmi harcok, viszálykodások históriája... Sőt megtanulhatja azt is, hogyan vált Jézus egyszerű, életes tanítása igen sokszor emberi okoskodásokkal továbbfejlesztett életszerűtlen kultusszá, s a szeretet és a gondolkodás mindennapi megélésének szabadságát évszázadokon át hogyan szorították merev dogmák közé. Jézus tanítványokat hívott el, akiket tanított, hiszen Ő volt a Tanító, a Mester, sőt, Jézus URunk az ún. missziói parancsában azt mondja tanítványainak: "Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek" Aki mindezek ismeretében a tanítás elé helyezi az kultuszt, az imádatot - az egészen egyszerűen nem értette meg Jézus földi munkájának lényegét...

Fontos megjegyezni: a kultusz, az imádat kiválóan illeszkedik a mai individualista ember világképébe, ebben ugyanis az egyén, az "én" érzései a mérvadók. Az önközpontú jóléti keresztény embert már nem érdekli a kultúra, amibe beleszületett, amiben éltek az ősei, elveti a tradíciót, ami meghatározta végül az Ő világrajövetelét is, és irányt szabott a sorsának, hiszen a modern ember már maga választja ki, hogy melyik vallás, világnézet, identitás a neki megfelelő, függetlenül az őt körülvevő kultúrától... Így keverednek aztán a vallásos nézetek az emberfejekben!

Jézus URunk azonban követésre hívja a tanítványait, s rajtuk keresztül a tanítványok tanítványait, s így végül minket is. Jézus az imádat érzésének erősítése helyett (farizeusi kegyeskedés!) az Isten akaratának hétköznapi megélése szólít fel mindenkit. Hegyi Beszédének végén bolond emberhez hasonlítja azt, aki csak hallgatja, de nem cselekszi a tanítást, azaz nem vesz részt az Isten akaratának megvalósulásában. Teremtőnk akarata ugyanis az, hogy egymásnak szolgáljunk, egymásnak éljünk, egymást szeressük, úgy, "ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, s önmagát adta érte"... Közöttetek tehát ne úgy legyen, mint a világban, hogy csak annyira szeressetek, mint amennyire a világ szeret titeket, hiszen akkor nem javul a világ! Ha viszont engedjük, hogy minél inkább tükröződjék életünkön a teremtettségben nekünk rendelt istenképűségünk, akkor közelebb kerülünk egymás, s az Isten megértéséhez is...