Belátásért, felelős döntésekért az élet minden szintjén.

A mai nap imádsága:

Urunk, Istenünk! Látod összekuszált világunkat, melyet Nélküled alkottunk magunknak. Adj bölcs szívet, hogy Veled együtt vigyázzunk Teremtettségedre, ott ahová rendeltél minket. Ámen.

   

Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa:
térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.
Mk 1,15

Eü-angeleion. Görög szó, jó hírt jelent, mégis nagyon sokan örömhírnek fordítják - helytelenül. A jó hír csak akkor válik örömhírré, ha valaki megérti, miért jó üzenet az evangélium. Erre az első keresztények 2-4-6 évet "szántak" a katechuménoknak, vagyis azoknak, akik a kereszténység felvételére készültek. Egyrészt ellenőrizniük kellett, hogy felvételét kérő nem áruló, "beépített ember" vagy egyéb vészélyt hordozó a háromszáz évig üldözöttséget szenvedő keresztény közösségekre nézve, másrészt Isten dolgainak a megértésére, megérzésére, megtapasztalására időre van szükség. Időt hozni, a legnagyobb áldozat...

4-6 év alatt manapság diplomát lehet szerezni, de nem kell ahhoz diploma, hogy belássuk: az "idő kezd betelni". Másképpen: "kezd a pohár betelni"... Mert soha ilyen szervezetten nem működött a világban az igazságtalanság. Másfél milliárd embernek még tiszta ivóvíz sem jut, pedig minden madárkának és őzikének és minden élőlénynek ingyen adta a Teremtő Isten - akár csak a levegőt is. Az ember az egyetlen, aki fizet azért, ami ingyen járna... Közkutak alig vagy egyáltalán nincsenek, de nem csak a víz után szomjazik ez a világ. Gazdaság-etikát tanítanak egyetemeken, melynek az a lényege, hogy mégsem kellene becsapni a másik felet, mert hosszú-távon - hiába minden marketing-stratégia -, a hazugságra nem lehet építeni. Márpedig ez világtendencia! A hazugságokat nyersen egymáshoz csapdossák a vezető politikusok és gazdasági emberek ugyanúgy, mint a vezetettek... A szemlesütés vagy "hihető csúsztatás" már érző lelket jelezne egyik vagy másik táborban is - de bizony csak a kiábrándító szemérmetlenséget tapasztaljuk északon és délen, keleten és nyugaton...

Épp ideje lenne elismerni az evangélium igazságait... Ha nem tesszük, akkor végérvényesen megmérgezzük vizeinket, s elfogy a tiszta levegő. Hiába vágjuk ki az őserdők fáit, hogy haszontalan adminisztrációra használjuk el jövőnk zálogát, az éltető oxigént adó fákat. A statisztikai adatok a porosodó akták, nem fognak segíteni légszomjunkon... Mai világunk különösen is a természetes után kiált, vagyis az Isten után, természetünk Alkotójához. "Agyon"-szabályozott világunk "pohara lassan betelik", s ha túl akarjuk élni önmagunkat, vissza kell térnünk Teremtőnkhöz, s életünket védő törvényeihez...

Egyházi szolgálat...

A mai nap imádsága:

Uram! Gazdagíts, hogy egész életemmel örömmel hirdessem kegyelmedet! Ámen.


Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésben, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, mint ismeretlenek és jól ismertek, mint halálra váltak, és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.
2 Kor 6,3-10

Egyházi, apostoli (apostol=küldött) szolgálat... Sok szidalmazás éri azokat, akik engedelmeskednek a vocatio internának (belső elhívásnak)... Nemcsak kívülről, a nem-egyháziak részéről, akik többnyire nem is tudják mit jelent a lelkészi szolgálat, s valahol leragadtak a 19. századi idillben: az ámbitus - ez egyik oldalán nyitott, tornác, folyosó vagy veranda - árnyékában, hintaszékben pipázgató-anekdótázó papok már akkor sem jellemző képénél, de bőven éri kritika az egyház hivatalos szolgáit az egyháztagok részéről is! Luther egyik idézete jutott eszembe: "A prédikációnak is csak az lehet a célja, hogy ezt a testamentumot hirdesse. Igen ám, de hogyan hallgathatja valaki, ha senki sem hirdeti? Hiszen azok sincsenek vele tisztában, akik pedig hivatottak annak hirdetésére. Azért kalandoznak el ezután a prédikációkban a mesék országába, Krisztusról pedig megfeledkeznek." Nos, reformáció hetében talán érdemes elgondolkodni egy kicsit - már csak az egyetemes papság protestáns elvének okán is - az egyházi szolgálatról.

Tény, hogy igen sok körülmény nehezíti az egyházi munkát - de mikor volt ez másképpen? Ami azonban alapvetően megváltozott, az valóban a körülöttünk lévő világ, s mert ez óriásit változott, belül a lelkünk is - akarjuk vagy sem - formálódott... Nem egyszerűen a fogyasztói társadalom közhelyes kritikáira kell gondolnunk, hanem arra a folyamatra, amely teljességgel átalakította az ember viszonyát a természethez. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a mai modern ember természet-ellenesen él. Ez nemcsak természet-pusztító életmódjában mutatkozik meg, hanem jelesül abban, hogy gondolkodása, reakciói nélkülözik a természetességet. Természetes lenne, hogy egyik ember részvétet érez a másik iránt, s pontosan az ellenkezője történik! A jog szerint köteles lenne a kereskedő romlatlan tejet, nem lejárt szavatosságú árut polcaira tenni - mégis gyakran bosszankodunk: Már megint átvertek minket... Amikor a harmadik liter tejet önti ki az ember, mert büdös(!), s persze nem lehet belőle aludttejet készíteni - akkor természetesen korholó gondolatok vetődnek fel: Miért kell/lehet ezt így megcsinálni? Aztán arra is gondolhatunk - nyugtatásképpen? -, hogy persze mi ez ahhoz a csalássorozathoz, amit a magas politika, a bank-szféra naponta produkál...

A modern embernek szinte mindene megvan, s mégsincs semmije... Mert mit ér a mobiltelefonos elérhetőség, ha az Isten hívására soha nem válaszol az ember? Mit érnek a kontinenseken átívelő internet-barátságok, ha szomszédnak még egy "Jó napot!"-ra sem futja? Mit ér a teli has, ha a lélek éhezik, s mit ér a csúcstechnológiás autó, ha az út végén senki sem várja az embert, ha mindenhová elrepülhetek, de sohol nem vagyok otthon? Ezzel szemben az egyházban élő tagok (laikusok, klerikusok) sokszor nem birtokolhatnak annyit, mint a "világ gyermekei", mert a több gyermek, a méreg-drága "ingyenes" oktatás, a zene-szeretet, az egyre kevésbé elérhető kultúra, ami lassan "úri passzióvá" válik, bizony komoly financiális erőt von el... S mégis mindenük megvan!

Mert a "minden", az Isten közelsége... Az istenes közösség, ahol megtapasztalható az egyén értéke, s a másokért felelősséget hordozás személyiség-emelő szépsége. Többet ugyan akarhat az ember, de azok a célok nem visznek közelebb a Teljességhez, hanem távolítnak Tőle... Aki gazdagodni akar, az szegény marad, aki pedig gazdagít, mégha szegény is - a leggazdagabbá válik!

Harag...

A mai nap imádsága:

URam! Tisztítsd meg szívemet a gyötrő indulatoktól! Ámen

    

A nap ne menjen le a ti haragotokkal.

Ef 4,26

Ha az ember szeretve van, akkor nyíltan felvállalja a negatív érzéseit is... Rendjén is van ez, mert kell lehetőség arra, hogy az ember leengedje valahol a "gőzt", hiszen a kicsi stressz ugyan egészséges, de a túl nagy már káros - olvashatjuk Sellye Jánosunktól: Életünk és a stressz c. könyvében. Tinédzseres lendületű határ-keresésünk, esetleges világfájdalmunk alkalmával "anno" bizonnyal megtörtént, hogy morrantottunk szüleinkre, de utána gyorsan bocsánatot is kértünk. Ha ugyanezt megtesszük gyermekeink felé, akkor elég jó szülők vagyunk, de ezt a bocsánatkérést illik tanúsítanunk társunk felé is, akinek hűséget fogadtunk, s ha azt szeretnénk, hogy respektáljanak minket, akkor ezt kell megtennünk felebarátaink felé is...

A harag életünk természetes velejárója, hiszen ahogy sután mondani szoktuk, kissé magyarázva türelmetlenségünket is: "Érted haragszom, nem ellened!" Az apostol is jól tudja ezt, de azt tanácsolja, "azért a nap ne menjen le a ti haragotokkal". De miért is? Először is: nem tudhatjuk, hogy másnap felébredünk-e vagy sem? - még ha jó reménységgel is fekszünk le, hogy majd úgy kelünk, ahogyan lefeküdtünk.. Sajnos elég sok tragédia történik a világban, hogy nekünk is kijusson belőle egy -, még ha nem is számolunk azzal, hogy ma éjjel éppen a mi ágyunk alatt reng majd a föld...

Mindezeken túl érdemes elgondolkodni azon is, valóban annyira fontos az a dolog, hogy érdemes érte haraggal a szívünkben lefeküdni? Sajnos a szívből könnyen elszáll az öröm, de a bánatot valahogyan nehéz kiűzni belőle, főleg akkor, ha tápláljuk önigazsággal, kivagyisággal... S ha Isten megbocsátja nekünk vétkeinket, akkor miért ne bocsátana meg másoknak is? Ha mi belátjuk hibáinkat, akkor miért ne látná meg felebarátunk is? Ha én új esélyt kapok másnap reggel, hogy jobb legyek, mint voltam tegnap, akkor miért ne adnék én is egy új(abb) lehetőséget? S csak ha már nyilvánvalóan hiábavaló az újabb és még újabb lehetőség adása, akkor kell úgy tenni, ahogyan az apostol ajánlja: "Éljetek mindenkivel békességben -, amennyire tőletek telik".

Bizony nem árt rendszeresen tudatosítani, miért is születtünk bele ebbe a világba! Valószínűsíthetően nem azért, hogy haraggal a szívünkben töltsük amúgy is kevéske időnk jelentős részét, hanem azért, hogy szeressünk. S mivel a haragos perceket, órákat nem könyvelhetjük el boldogságként, ezért azokat nem is számolhatjuk hozzá az életünkhöz, inkább rövidítik azt. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a tartós harag hirtelen gyűlöletté növekedhet, s innen már nincs messze a bosszúállás kívánsága, ez pedig már egyáltalán nem az ember "hatásköre", hanem az Istené, ahogyan olvashatjuk: "Enyém a bosszúállás, én megfizetek"...

Házasság...

A mai nap imádsága:

Uram! Köszönöm, hogy társat rendeltél mellém, s együtt hordozol minket közös életünk útján! Adj nekünk hálás és őszinte szívet, hogy sorsunkat beleálmodhassuk teremtettségedbe, s megtapasztalhassuk újra és újra, hogy Te az élet és a szeretet Istene vagy! Ámen


Izsák ekkor bevezette Rebekát anyjának, Sárának a sátrába, és feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt, és megvigasztalódott anyja halála után.
1 Móz 24,67

Amióta férfi és nő együtt élnek - azaz jó rég óta -, soha ennyi házassági szaktanácsadás, párkapcsolatra szakosodott pszichotherapeuta, nemkülönben társkereső szolgáltatás még nem volt a világban, mint manapság. Mindezek ellenére mélyponton van a házasulandó kedv - nemcsak a szingli-lét favorizálása miatt - a válások száma pedig a statisztikai eget veri... Hogyan csinálták a régiek, mit tudtak, amit mi nem, hogy tartósabbak voltak kapcsolataik vagy csak egyszerűen a szigorúbb közerkölcsök tartották fenn a látszatot, s az asszonyok "bölcsebbek" voltak, anyák továbbadták az igazságot lányaiknak mondván, hogy "egy asszony köténye mindent eltakar"?

Nagyon régen a feleségeket vették vagy rabolták. Ez utóbbi esetben nem lehetett "reklamálni" - egyébként igen, s visszakövetelhették a jegyajándékokat. Civilizált, keresztény világunkban többnyire lehetőség van a társ szabad megválasztására, de a helyzetet ez sem javítja. Egyes párkapcsolat-szakértők szerint örök szerelem nem is létezik. Az nem más, mint ideál, ami után törekszik az ember - jobb esetben... Természetesnek kell venni, hogy a vágyak fokozatosan kihűlnek, s ezért állítólag három év után még a legnagyobb szerelmek is szükségszerűen véget érnek. Bele kell vagy bele lehet ebbe nyugodni? Mi kell ahhoz, hogy a szerelmet ne váltsa fel a korrekt kapcsolat, mit kell tenni ahhoz, hogy egy házasság valóban a sírig tartson? Vagy ezek a kérdések csak a konzervatívok problémáit tükrözik?

Izsák megszerette Rebekát... Azt olvashatjuk ebben a bibliai fejezetben, hogy " a leány igen szép arcú volt, hajadon, akinek férfival még nem volt dolga." Kívánatos teremtés lehetett tehát, akin megakadtak a férfiszemek - de ahhoz, hogy valakit "megszeressünk" nem elégséges csak a szexuális vonzódás. Igaz ez visszafelé is: hiába minden egyéb tulajdonság, az nem pótolhatja a vágyat. (Az ÚRIsten azonban nagyon jól megteremtette az embert, s a fiatalságnak olyan bájat kölcsönzött, amely nemcsak vélt, de a valós csúnyaságot is megszépíti!) Így mindenki szinte egyenlő eséllyel indul a társkeresésben. Azért csak "szinte", mert, aki nem készül a házasságra, az olyan, mint az értelen gyümölcs - meg lehet enni, de csak problémák származnak belőle...

A hívő ember Isten előtti felelősséggel keresi társát, s "nem adja alább a mércét"... Tudja, hogy egy hosszútávon jól működő kapcsolatnak - házasságra ez kiváltképpen igaz - alapja csakis az őszinteség, a kölcsönös bizalom lehet. Ennek megszerzéséhez bizony idő kell, s ha nem hiszünk az Isten rendelésében, amit felépítettünk, azt pillanatok alatt elveszíthetjük... Manapság nem kell a fiataloknak küzdeni az együttélés lehetőségéért, de könnyen el is válnak. Nincs bennük elég elszántság. Egy házasság megtartásához bizony nagyon sok erőre, türelemre, megértésre és akaratra van szükség - a keresztény ember jól tudja, hogy "utánpótlást", plusz szeretetet csak fölülről kaphat.

A legfontosabb, hogy a hozzánk rendelt emberrel kössük össze az életünket, mert a romantikusan átandalgott délutánokat az együtt töltött hétköznapok követik. Az Istenben bizakodó emberek ezért nemcsak a születésnapokat, a karácsonyt vagy a húsvétot ünneplik meg, de a hétköznapok erotikájában/romantikájában ünnepes pillanatokat is teremtenek egymásnak, hogy újra rácsodálkozzanak a legnagyobb ajándékra, hogy összetartoznak...

Végidők...

A mai nap imádsága:

URam! Szeretném megismerni az igazságodat, de oly sok mindent nem értek teremtett világodból. Adj nekem először is türelmet, hogy tudjak tanulni az életből, mely a kezedben van, hogy értsem igéd igazságait, s aszerint élhessem a napokat, melyeket nekem szántál! Ámen


   
És láttam...
Jel 6,1

Téridőbe kódolt teremtményi létünk talán legizgalmasabbja, maga a végtelen problematikája... s ezzel párhuzamosan vetődnek fel saját életünk végességének legelgondolkodtatóbb kérdései is. Ezért aztán különösen érdekelnek minket a 'rejtett' dolgok, melyek közül az egyik sokak fantáziáját megmozgató, a világ végével foglalkozó irodalmi/prófétikus (a kettő egybeér, egymást kölcsönösen termékenyíti és erősíti!) terület, az apokaliptika. (Maga a szó a görög apokalüptein-ből ered, melynek jelentése: felfedni, leleplezni, ki-takarni - de jegyezzük meg gyorsan: a lepel igazából csak akkor hull majd le, ha megszűnik az idő!)

Az apokaliptika fogalmát C. Westermann (német teológus) ószövetségi oldaláról közelíti meg a legkifejezőbben: ?Az apokaliptika az emberiség és a kozmosz története horizontján megy végbe. A nagy birodalmaknak az apokaliptikus drámában külön jelentőségük van: az emberek sorsa a tét... Amit az apokaliptika meghirdet, az valójában a történelem vége.? "Apokaliptikáról akkor beszélhetünk, amikor az emberiség és a kozmosz történetének horizontján haladunk. A prófétaság viszont a néptörténetek horizontján vonul végig. Egyesek úgy vélik, hogy a szellemvilág viaskodásának következménye az, hogy a kozmosz lényei azonos dimenzióba kerülnek az emberiséggel. Ettől a ponttól kezdve együtt íródik a két teremtmény története (itt próféciája), vagyis az emberiség és a szellemvilág lényeinek története. A történeti horizont azonos. Az apokaliptika leglényegesebb eleme két civilizáció, a szellemi és a földi civilizáció találkozása." (Berkes)

Ma reggeli olvassmányunkban a pecsétek feltörésénél négy lovas vonul fel. Az első fehér lovon ül, s a nyíl a fegyvere, ami a keleti királyok szimbóluma. A második pecsét feltörésekor a második élőlény felszólítására megjelenik egy vörös ló - ezt a polgárháborúk jelképeként magyarázzák. A harmadik csapás a fekete lóval ábrázolt drágaság, éhínség, mely minden háború következménye. (Isten irgalmából nem terjed ki mindenre a drágaság, így az olajra és borra sem. A dénár a római birodalomban a napi megélhetéshez szükséges pénz volt.) A negyedik pecsét feltörésekor megjelenik a Halál és kísérete. A halál a háborúk és az éhínség következtében fellépő pestist jelenti, ezért lovának színe fakó (sárgászöld, hullaszínű). Mind a négy ló az Isten nélküli hatalom terjedését szimbolizálja.

Régen a prófétákat látóknak hívták. Úgy néz ki, hogy régi felismerése (látása) az embernek, hogy az istennélküliség mindig romlásba dönti a közösséget, s pusztuláshoz vezet. E felismerés ellenére a történelem kereke újra és újra belecsusszan a régi kerékvágásba! Megtanuljuk-e valaha is a leckét, hogy Istent kell keresnünk, s nem a múlandó dicsőséget?

A kitartás ereje

„Boldog ember az, aki… kitart.” (Jakab 1:12)

Láttál már kerek talapzaton álló felfújható bohócot? Ha leütöd, rögtön visszapattan nagy, széles vigyorral az arcán! Állhatatosság: ez egy hatalmas eszköz! A Biblia azt mondja: „Boldog ember az, aki kitart”. Pált megkorbácsolták, hajótörést szenvedett, üldözték és bebörtönözték olyan létesítményekben, ahol nem volt konditerem, HD tévé és jó magaviselet esetén eltáv. Bedobhatta volna a törölközőt, de helyette ezt mondta: „Nem bántam meg semmit. Nem is állhatnék biztosabb alapokon – Az, akiben bízom, tud vigyázni rám… egészen a végig” (2Timóteus 1:12 TM). Te is el tudod mondani ezt?

Istent nem nyűgözik le az emberi képességek, a dinamikus személyiség, a címek vagy a márkás ruhák. Ő azokat méltányolja, akik akkor, amikor földre kerülnek, sértetlen hittel szökkennek talpra, és eltökéltebbek, mint valaha, hogy érte éljenek. A Sátán dolga az, hogy gondoskodjon támadóról; a te dolgod az, hogy visszavágj. Ha passzív vagy, el fog pusztítani! Pál azt írja: „Álljatok ellene az ellenségnek… és a csata után még mindig állni fogtok” (Efézus 6:13 NLT). Az állhatatosság azt jelenti, hogy ott maradsz a harcban, és nem vagy hajlandó feladni. Ez megerősít téged, és így már nem fogod magad a körülményeid áldozatának érezni. Építi az önbizalmadat, és olyan eszközzé válik, amit automatikusan használsz.

Valaki azt mondta, hogy a bulldog orra azért hajlik hátrafelé, hogy tudjon lélegezni anélkül, hogy elengedné áldozatát! Ráadásul a mennyei jutalmadat a földi kitartásod mértéke határozza meg. „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon” (Jelenések 3:21). Tehát tarts ki!

ÁTTÖRÉS

„Ellőttük megy, aki utat tör…” (Mikeás 2:13)
Arra gondolsz: „Nálam soha nem jön el az áttörés, nem fogom tudni elérni”? Próbáld megérteni a következő két dolgot. Először: a problémád csupán lehetőség Isten számára, hogy az érdekedben cselekedjen. Azért kerültél ebbe a helyzetbe, hogy megtapasztald a következő szavak igazságát: „Előttük megy, aki utat tör, áttörnek, átmennek a kapun, és kivonulnak. Ellőttük megy át a királyuk, élükön maga az Úr.” Isten kegyelméből felülkerekedhetsz a körülményeiden. Felülemelkedhetsz a csüggedésen és azon a vesztes hozzáálláson, amely azt mondja: „Semmi sem fog jóra fordulni.” Azt mondod: „De már próbáltam, és kudarcot vallottam!” Jól van, akkor ezt már kipipálhatod a listádon, és mondhatod: „Most már tudom, hogy ez nem működik.” Örülhetsz azonban, mert Isten töri az utat, és Ő megy előtted! Másodszor: mielőtt megtapasztalnád az áttörést, általában megrázkódtatások következnek. Chuck Jaeger, második világháborús hős, aki először repült a hangsebességnél gyorsabban, egy lovasbalesetben eltörte a bordáit egy nappal azelőtt, hogy beült volna a pilótafülkébe, és megkísérelte volna azt, amit soha senki azelőtt. A barátai ezt mondták: „Túl nagy fájdalmaid vannak. Ne csináld!” A saját félelme ezt mondta neki: „Még soha senkinek nem sikerült, neked sem fog.” Amikor elérte a 700 mérföld/óra [1120-1130 km/h] sebességet, a gép vadul rázkódni kezdett. Aztán hirtelen átjutott valahová, amit így tudott elérni: „hatalmas csend”. Ilyen az, amikor megtapasztalod az áttörést. Amikor körülötted minden rázkódni kezd, és a félelemszinted az egekbe szökken, nem fogsz össz

EZ BIZTOS!

„Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján…” (Zsoltárok 23:6)

Bontogassuk csak ki ezt az igét: „bizonyára jóságod és kegyelmed…” (Károli)! Az emberek csalódást okozhatnak, de Isten jósága és kegyelme biztos! Istenben „nincs változás sem fénynek és árnyéknak váltakozása” (Jakab 1:17). A mi Isten iránti odaszánásunk ingadozhat, de az Ő felénk való hűsége sohasem: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad…” (2Timóteus 2:13). Dávid nem azt mondta: „ talán, esetleg, remélhetőleg, ha jól sejtem”. Nem azt mondta: „Bizony”, és ez olyan ígéret, amire te is ráállhatsz. „…kísér engem”, ez úgy hangzik, mint egy másik ígéret, amit Isten a népének tett: „Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérnek téged…” (5Mózes 28:2). Figyeld meg ezeket a szavakat: „rád szállnak… kísérnek”. Nem kerülheted el őket! Isten jósága és szeretete követte Jónást a tenger fenekére, Dánielt az oroszlánok vermébe, és Jánost a száműzetésbe, megnyitva neki a mennyet. Állj meg, és tekints vissza! Gondolj a bajokra, melyeken túljuttatott Isten, zűrzavarokra, melyeket segített rendbe hozni, az ajtókra, melyeket megnyitott – nos, mit látsz? Áldásokat, melyeket nem érdemelsz, mégsem tudsz kikerülni, melyek naponta megújulnak. Istennel ez biztos tény! „…életem minden napján.” Gondolj a még előtted álló napokra – mit látsz? A családod nevelésével otthon töltött napokat? Napokat, amikor kilátástalan, zsákutcákba jutott munkádban azért küszködsz, hogy valahogy továbblépj? Magányos és betegségben telő napokat? Olyan napokat, amikor egy beteg szerettedről kell gondoskodnod? Csalódással és depresszióval küzdő napokat? „Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján.” Jósága gondoskodik rólad, szeretete megbocsátó kegyelmét adja; soha nem kell egy napod sem leélned nélkülük!

Egzisztencia...

A mai nap imádsága:
URam! Te látod, hogy mennyit gondolkodunk a holnapról. Add, hogy ne győzzön le minket a jövőtől való félelem, hanem Gondviselő Jóságod által hitünk győzedelmeskedjék aggodalmaskodó gondolatainkon! Ámen

   
Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.
Lk 12,29-30 és 31

Egzisztencia... Különös csengése van ennek a szónak a mai magyar valóságban. Soha ennyi időt nem töltöttek fiataljaink iskolapadokban - és arányait nézve soha nem volt ennyi reménységnélküli "életkezdő" fiatal felnőttünk. Diplomás munkanélküliek száma százezret meghaladó, s aki munkahelyet keres - visszajön a régi világ? - támogatót is keresni kénytelen. Aki még nem élte át a mellőzöttség kínját, az nem is tudja igazán elképzelni miféle nyomorúság ez. Az egzisztenciális szorítások közepette nem feltenni a kérdést: "No de akkor mit eszünk, hol hajtjuk fejünket álomra, hol van/legyen az otthonunk?" - egyszerűen oktalanság.

Nemcsak a "pogányok" - ezt a szót is át kellene értelmezni, meg kellene vizsgálni a kommunikációs érvényességét, nemkülönben hasznosságát, hiszen manapság ez alatt többnyire az 'istentelent' értik, régen pedig a nem-keresztényeket, a másvallásúakat jelölte - de minden, a jövőről felelősen gondolkodó ember kérdése ez! A fiókák neveléséhez ugyanis fészekre (sőt fészekmelegre is!) szükség van. Nem csoda, ha egyre kevesebben éreznek bátorságot a családalapításhoz; a jövőtől való félelem ugyanis minden kezdeményezőkészséget megfojt.

Márpedig a jövő materiális garanciáját a mában kell megteremteni, ti. ha ma nem vetünk, akkor holnap nem aratunk! (A kenyérkérdés nem véletlenül a megkísértéstörténet első kísértése.) Modern korunk egyre égetőbb kérdése nem az, hogy vessünk-e vagy sem, hanem az, hogy: mit? Míg egyesekben fel sem merül a kérdés "Szabad-e génmanipulált monokultúrával lehengerelni a természetet?" - eladdig mások minden erejüket latba vetik, hogy megőrizzék a "biodiverzitást", azaz a (meg)teremtett (élővilág) sokszínűségét...

A Mester nem a felelős gondolkodás ellen szól - a mennyei Atyánk jól tudja, hogy szükségünk van mindarra, ami az élet fenntartásához, normális menetéhez elengedhetetlen. Amire Jézus újra felhívja a figyelmet: "Emiatt ne aggódjatok!" Ne öljétek meg a most istenes pillanatát azzal a feltételezéssel, hogy "Na de mi lesz, ha holnap nem törődik velünk a Gondviselő?". Ahogyan Jézus szombatnapon is gyógyít úgy a Mennyei Atyánknak is éjjel-nappal gondja van ránk... Ő álmunkban is gondot visel rólunk! Ha nem így lenne, akkor nem is élnénk. Felismerni, hogy létem biztosítéka az Isten maga, a világgal és önmagam képességeivel való megbékélésem kezdete, a harmónikus, boldog élet felé vezető út kegyelemből megtett első lépése...

Szabadságért - testben és lélekben.

A mai nap imádsága:
Uram! Erősítsd bennem a gyenge készséget, hogy megértsem akaratodat és szeretni tudjam enbertársaimat! Ámen.


Lelkünk megmenekült, mint madár a madarász tőréből.
Zsolt 124,7

A test szenvedése nagyon tud fájni, de mi az a lélek szenvedéséhez képest. Évente a világon mintegy egymillió(!) ember vet véget életének - a próbálkozások számát nem tartja számon a statisztika. Milyen óriási teher, nyomasztó és lélekdeformáló érzés az, mely az alapvető ösztön, a létfentartás ellen dolgozik? Kinek nagyobb a fájdalma, aki a látható nyomorúságot hordozza vagy, aki a láthatatlant? Méregetni nem érdemes, mértéket felállítani közöttük nem lehet, mert a szenvedés is olyan, mint az élet: egyedi, személyreszabott. Még az sem lehet vigasztalás, hogy létezik egyfajta isteni "igazságosság", azaz a látható szenvedést könnyebb elhordozni, mint a láthatatlant. Mert a látható részvétet ébreszthet és mellénk állhat valaki, de a láthatatlant csak akkor veszik észre, ha felfedjük. Így történnek meg életvezetési tragédiák, s az ismerősök/barátok csak értetlenkednek: "Pedig minden rendben volt körülötte!" "Pedig minta-gyerek, mintaférj, minta-feleség, minta-család volt..."

A 80-as, 90-es évek eleji testkultusz nagy reklám-ideológiája így hangzott: "Your body is your message!" (A a te tested, a te "üzenetedet") Kétségkívül fontos a test karbantartása, hiszen Pál apostol is azt mondja, hogya a "testünk a Szentlélek temploma", de az üzenetet soha nem a külső, a felületes, a látható tükrözi, hanem a belső, a láthatatlan - azaz a lelki.

A lélek fitnesse az imdáság, az Isten üzeneteinek értelmezése-ízlelgetése a világ csodáiban és lelkiismeretünkben. Aki nem edzi a lelkét, annak a lelke elsatnyul, petyhüdtté válik, mint a hosszú ideig ágyban fekvő betegé. Ahogyan a testnek szüksége van mozgásra, ugyanúgy a léleknek is szüksége van kihívásokra. Ezek nélkül nincsenek felismerések, mélyreható és távlatos meglátások. Neves és névtelen szentek ezrei mindennapi odaadásukban, önfeláldozásukban élték meg lelkiségüket. Számukra a nehézség, a kereszt nem "idegörlő" stressz volt, hanem lelkük nemesedésének lehetősége.

Mindezt beilleszteni életünkbe csak akkor lehetséges, ha már átéltem: "lelkem megmenekült"... nem magamat szabadítottam ki, hanem az Isten nyitotta ki létem gyönyörűnek hitt arany-kalitkáját, s megajándékozott a szabadság határtalan érzésével. Ez a szabadság az istenképűségünk elengedhetetlen része. Élni vele a legnagyobb lehetőség, mert a Mindenható Isten végtelen - azaz mennyei - dimenzióit nyitogatja...

Tálentumok...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy ne tékozoljam el mindazt, amivel megajándékoztál, s add, hogy ne akarjak különb lenni, mint a "többi", de add, hogy legyek annyi, amennyi lehetek! Ámen
   

Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem fogott hozzá teljesítéséhez, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap; aki viszont nem ismerte ura akaratát, és úgy cselekedett verést érdemlő dolgokat, az kevés verést kap.

"Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak,
és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon."
Lk 12,48
(Apróbetűs rész - megelőző vers, a jobb érthetőség kedvéért)

Divatja van manapság a tehetségkutatásnak. Egyrészt érdekel minket, hogyan lesz a mobiltelefon-eladóból (Paul Potts) ünnepelt operaénekes, s együtt dobban a szívünk, amikor végre megérdemelt helyére kerül az érték, másrész a média is megtalálja rendesen a maga hasznát a sztárkeresési akcióiban. Ha média nem is figyel fel ránk, azért jó tudnunk, hogy talentumokat kaptunk mindannyian - a legkülönfélébbeket... Nem feltétlenül azért, hogy kitűnjük velük a "sokaságból", sokkal inkább azért, hogy szolgáljunk velük másoknak. Ugyanis szolgái vagyunk egymásnak, s szolgái az ÚRIstennek. Isten szolgálatra rendelt mindannyiunkat! Szolgálatra - a szó nemes értelmében -, s nem szolgaságra... Sokan csak (rab)szolgaságot látnak abban, hogy teljesíteni kell az Isten akaratát, hogy be kell tölteni a parancsolatait. Jóllehet a KRESZ-t sem azért kell betölteni, hogy ne büntessen meg minket a rendőr, hanem azért, hogy védjük ezáltal egymást a kártól, a veszélytől.

Az, hogy mi a sok, s mi a kevés, az mindig viszonyítás kérdése. Ami az átlagembernek teljesíthetetlen távolság, az a hosszútávfutónak "meg sem kottyan". Ami az egyik számára örömteli kihívást jelent, az a másiknál elhordozhatatlan stresszként tűnik fel. Ezért meglehetősen nagy balgaság megpróbálni a két tálentumból ötöt csinálni. Vannak ilyen embertársaink, akik ezt akarják - s ha kell, mindenáron. Ha valaki mindenáron el akarja érni a célt, az azt jelenti, hogy számára "semmi se drága", azaz átgázol Istenen, s emberen egyaránt.

Isten azonban nem az egyes ember Istene, hanem a közösségé. Azaz: Ő azt akarja, hogy közös imáinkkal, közös munkánkkal dicsőítsük az Ő nevét a világban... Jézus Urunk se azt mondta, hogy "Menj!", hanem hogy "Menjetek!" - azaz az Istent szolgálni csakis közösségben lehet... S mivel Isten a nekünk adott ajándékokat nem kizárólag nekünk, hanem annak a közösségnek is adta amelyikben élünk - család, gyülekezet stb. -, ezért a "végén" mindezt számonkéri rajtunk. Nagy valószínűséggel "verést" (dorgálást) mindenki kap majd, mert "nincs egy igaz sem Őelőtte", de ha tudjuk, hogy Ő mit vár tőlünk, s ebben a tudatban éljük le egész életünket, akkor nemcsak kisebb verést kapunk a végén, de boldogabban is éljük életünket, mert azt tesszük, amire rendeltettünk, s átéljük, milyen jó, ha az ember a "helyén van"...

Törekvéseink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy mindig Rád figyeljek, s a Te szereteted határozza meg céljaimat, s ne az én emberi elképzeléseim! Ámen

  

Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember?
Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, és angyalaiban is talál hibát.
Hát még azokban, akik agyagházban laknak,
Jób 4,17-19a

Amióta kikerültünk a Paradicsomból, azóta igyekszünk oda vissza... Soha be nem teljesülő álmok rabjaiként építjük ígéretes bábeltornyainkat - eredménytelenül, mert a vége minden istentelen célnak ugyanaz: a pusztulás! Egyetlen hozadéka van ennek a hiábavaló törekvésnek: a szenvedés... Jób barátai úgy hiszik, birtokolják a választ az emberlét nagy kérdésére: Miért is van jelen az ember rövidke életében oly hosszan a szenvedés? Tényleg miért is?

Évezredeken át úgy hitték az emberek, hogy az Isten haragvó és büntető, s ezért (véres)áldozatokkal kell Őt kiengesztelni. Isten azonban nem vérszomjas Isten, aki kedvét leli abban, ha büntethet - Isten a szeretet Istene! Jézus halálig menő szeretet-elkötelezettsége példát adott követőinek, hogyan lehetséges megváltoztatni az Istenről alkotott hamis emberképet -, sajnos az egyháztörténelem máig menően jelesül mutatja, hogy az áldozat-kultusz kiengesztelés-filozófiája jobban tetszik nekünk, mint a szeretet istenes jámborsága.

Máig úgy hisszük, hogy nem az Isten Jézus Krisztusban adott szeretet-példája, hanem egyedül a törvény oldhatja meg minden konfliktusunkat. Szabályokat állítunk fel gyermekeinknek, s azt hisszük, ha a szabályokat következetesen betartatjuk - azaz büntetünk - akkor elsegítjük őket a problémamentes felnőttkorba. Mindeközben nem gondolunk arra, hogy milyen is az világ, amibe integrálni igyekszünk utódainkat! A felnövekvő generáció olykor-olykor (saját kultúrájában) megítéli a felnőtt-világ látszat-igazságát, de ezzel nem sokat törődik a társadalom. Hogyan is tenné? Hiszen jelen vezetők úgy a politikában, mint a gazdaságban - beleértve a pénzügyi inproduktivitást is - emberellenes szabályok szorításában nőttek fel, a embertelen törvény-hűségre szocializálódtak...

Az Élet Istene az Élet szépségeiben nyilvánul meg, azaz magában az életben. Aki ezt felismeri, az személyes példaadásával bizonyságot tesz az Élet Titokzatos Istenéről. Az ilyen ember a krisztusi példát követi - ezért keresztény, azaz Krisztus követője - s önfeláldozóan szeret, hiszen jól tudja, hogy az élet teljessége az csak az odaadásban található meg. Aki képes feltétel nélkül szeretni - az a tökéletes ember -, s megnyílik előtte személyes kiteljesedésének útja, hiszen azt tudja tenni, amire elhívatott: elfogadja önmagát, a világot, s ezáltal magát a Teremtőjét is. Az összes többi "igazság" ugyanis csak jelentéktelen por és hamu - amit elröpít a múlandóság isteni szele...

Új élet...

A mai nap imádsága:
Uram! Naponta új lehetőséget adsz nekem, hogy jobbuljak. Add, hogy életemet a Te kezedből vegyem, s akaratodnak megfelelően éljek! Ámen.

   

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.
2 Kor 5,17-18

Olykor vagy talán sokszor(?) haragszunk másokra, a világra, Istenre és persze önmagunkra is. A Mester éppen ezért tanítja így: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!", mert nincs ember, aki képes lenne úgy szeretni, hogy önmagával egyáltalán nincs harmóniában. Csak az tud adni, akinek van miből, mert ő is kapott... Meg lehet próbálni kinevelni a szocialista embertípust, de a történelem bebizonyította, hogy Isten nélkül önfeláldozó módon élni nem lehetséges. Ezzel szemben szinte perfekcióra lehet vinni az önzésre-nevelést, az élvezetek mértéktelen fogyasztását célnak megtevő életstílust igen jó eredménnyel lehet reklámozni. Érdekes módon, ami rombolja az egyént és a közösséget, azt készséges szívükbe zárják az emberek, de ami valóban megtartja az egyes embert és a társadalmat is, arra folyamatosan fel kell hívni a figyelmet, szünet nélkül emlékeztetni kell rá. Sajnos a jót tanítani kell, a rossz pedig magától is erőre kap...

De mit jelent az "új teremtés" a "krisztusi embertípus" kifejezés? A múltjával végképp szakító, s azt megtagadó különleges magatartású újfajta embert? Ki az, aki képes teljesen felszámolni a múltját? A kolostorba vonuló, legkeményebb aszkétikus előírásokat vállaló trapista és karthauzi szerzetesek is tudatosan, naponta küzdenek a lelkükben fel-feltörő rosszal, akkor mit ért Pál ezen az "újon"? Sokan nem tudják ezt másképpen értelmezni, csakis egyfajta radikalizmusként. Az ilyen emberek táplálják-erősítik a szektás, élet-, s egyben Isten-idegen közösségeket, ahol nemcsak ajánlják, de meg is követelik, hogy minden "bűnös kapcsolatot az ördögi világgal" szakítson meg az adott közösségbe tartozni akaró... S aki nem "hűséges" tag, azzal nincs Isten. Ahogyan a Harmadik Birodalomban a becsületet és tisztességet a Führerhez való hűség jelentette, az ilyen szektás közösségekben is a Vezetőnek való feltétlen engedelmesség határozza meg a hit nagyságát és az "istenes" élet minőségét.

Az "új teremtés a Krisztusban" természetesen egészen mást jelent. MIndenekelőtt a megbékéltetett embert. Azt, aki képes az őt gyakran sebző világban is meglátni az Isten szeretetét, aki az élet-disszonanciák között is meghallja a belső béke harmóniáját. Csak az Isten kibékítő szeretetét megismert ember képes maga is a békéltetés eszközévé válni, s a kiegyenlítődésre, kiengesztelődésre, együttműködésre tanító legmagasabb rendű szolgálatot elvégezni. Az ilyen ember szeretete szinte határtalan, mindig jó a közelében lenni, mert átsugárzik minden szaván, mosolyán és cselekedetén, hogy Isten kegyelmének erőterében él...

Üdvösség...

A mai nap imádsága:
Uram! Titkaidról időnként lebbentsd fel a fátylat, hogy erőt nyerve szereteted megtapasztalásából örömmel szolgálhassak Neked! Ámen

   

Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot,
hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.
Jn 3,17

Magyar "üdv" szavunk jól jelzi, hogy az üdvösség valami örömteljes dolog. Sok egyházon kívülálló azt gondolja, hogy a keresztények szomorkodó emberek - és vélik ezt sokszor joggal. Persze nem lehet mindent Szent Jeromosra (Hieronymus) fogni, aki az Ószövetség latinra fordításakor a "megtérést" bűnbánatnak fordította, s ezzel megadta a keresztény élet "szomorkodó" alaphangulatát. Sok templomos ember úgy gondolja, hogy ez így rendjén is van... Jóllehet Isten nem azt akarja, hogy siralomvölgynek lássuk szépnek teremtett világát, hanem azt, hogy felfedezzük annak szépségeit, vigyázzunk rá, gondozzuk, s másokkal együtt mindezért hálásak legyünk Neki.

Persze sokkal egyszerűbb leülni az út szélére, s kritizálni az előre botorkálókat, s várni a csodát, hogy Isten majdcsak megkönyörül rajtunk. Az elesettség nem bűn, de a restség, a lustaság annál inkább. Sokszor megtehetnénk, hogy maradék erőinket rendezve odafordulunk Istenhez, s imádságban megújulást kérünk Tőle. Ehelyett inkább panaszkodunk, panaszkodunk, s újra csak panaszkodunk... Miért-kérdéseket teszünk fel, ahelyett hogy inkább a "hogyan?"-ra koncentrálnánk.

Jézus ilyetén magatartásunkat joggal számonkérhetné rajtunk, mégsem teszi. Ő egyszerűen csak szeret, hogy ebben felfedezzük az Isten Kegyelmét, mely gyógyír minden nyavalyánkra. Üdvözülni tehát azt jelenti, hogy örömmel fogadjuk az istenes élet lehetőségeit, kiteljesedvén Isten-ismeretben, s emberszeretetben.

A bennünk élő tanúságtevő

"Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abba, Atya! Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk."(Róm 8,15-16)



Tegyük fel a következőt:

Egy nyugalmas hangulatú étteremben üldögélsz, amikor egy idősebb férfi kissé kötekedővé válik és hangos beszéde által bekúszik a negatív hangulat az étkezőbe. .

Éppen akkor foglal helyet Mrs. Jones néhány barátjával. Ünnepi hangulatban vannak, nevetgélnek, ölelkeznek, sőt derűsen üdvözlik a körülöttük vacsorázókat is.

Buli van, ahová mindenki hivatalos! Örömük kiárad és betölti az egész termet, még a kötekedő idős férfi is mosolyog és nevet.

Energiájuk megváltoztatja a teljes hangulatot, és felkelti a vágyat másokban is, hogy csapatuk része legyen.

Mrs Jones csak egy pillanatképe saját magunknak, amikor engedjük, hogy Isten tökéletes szeretete kiűzze a félelmet az életünkből (1Ján 4,18). Szeretetben élünk, ami azt jelenti Istenben élünk, és Istennek ez a szeretete teljes, mivel Ő bennünk él (1Ján 4,16).

Isten Szentlelke tanúskodik a lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm 8,15-16). Jézus öröme pedig, mely bennünk munkálkodik kiáraszt egy erőlködés nélküli tanúságot Isten bennünk lévő életéről.

A mi célunk Jézusban az, hogy oly módon megragadjuk Isten kegyelmét, hogy a szeretet és öröm, amit megtapasztalunk ragályos legyen, szétáradjon a körülöttünk levőkre, és vágyat ébresszen bennük, hogy csatlakozzanak a mi családunkhoz - Isten családjához.

Isten akarata és a képességeid

„Legyünk találékonyak, hogyan bátoríthatjuk, szerethetjük és segíthetjük egymást! (Zsidók 10:24 – MSG fordítás)


Évekkel ezelőtt abban a kiváltságban volt részem, hogy pár órát együtt tölthettem egy igazi szupersztárral, Paradicsom Bobbal.

Valójában Phil Vischernek hívták, ő volt Paradicsom Bob hangja, az elragadó Veggie Tales megalkotója. Beszélgetésünk közben Vischer azt mondta: „Nincs boldogabb hely, mint mikor Isten akarata és a te képességeid találkozásában vagy.”

Rick pásztor tanítja, hogy az az A.L.K.A.T, ahogyan Isten megalkotott téged, az az ő számodra szóló akaratának lényeges része, az ő akaratának és a te képességeidnek, tehetségeidnek a közös metszetébe, találkozási pontjába hoz.

Az A.L.K.A.T. egy betűszó, egy akronim, amit Rick pásztor így magyaráz a „Céltudatos Élet” –ben:

A A szív adománya
A Biblia azt tanítja, a szíved határozza meg az érzéseidet, a szavaidat, a cselekedeteidet.
„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Példabeszédek 4:23)
„Mert az Isten adta szívükbe, hogy végrehajtsák szándékát” (Jel 17,17)
„Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil 2,13)
Mit szeretek szívből adni?

L Lelki ajándékok
Isten lelki ajándékokat ad, hogy használd a szolgálatban. (Róma 8; 1.Korintus 12; Efézus 4)
„…viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy” (1Kor 7,7b)
Milyen lelki ajándékot kaptam?

K Karakter
Karaktered, személyiséged meghatározza, hogyan használod az ajándékaidat. Például lehet két embernek ugyanaz az ajándéka, az evangélizálás, de ha az egyik introvertált (befelé forduló), a másik pedig extrovertált (kifelé forduló, aktív) személyiség, az ajándék különbözőképpen fog megnyilvánulni.
„Mert ki ismerhti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik.” (1Kor 2,11)
Hogyan lehet személyiségem, karakterem leginkább segítségemre a szolgálatban?

A Adottságok
Ezek természetes képességek, amelyeket Isten ad, hogy képes legyél megvalósítani a célját.
„Betöltöm őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkálatra” (2Móz 31,3)
„És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is” (1Kor 12,6)
„a mi alkalmasságunk Istentől van.” (2Kor 3,5b)
Milyen természettől fogva adott képességeim vannak?

T Tapasztalat
Van ötféle általános tapasztalat, amelyek hatással vannak a mások felé történő szolgálatodra:
tanulmányi, oktatási tapasztalatok,
szakmai, hivatásbeli tapasztalatok,
lelki, szellemi tapasztalatok,
szolgálati, szolgálatból fakadó tapasztalatok
és fájdalmas megtapasztalások.
Milyen tapasztalataim vannak, amelyeket alkalmazhatok a szolgálatomban?


Kérj meg más keresztyéneket, segítsenek neked meghatározni mely területeken vagy a legjobb, és hogyan használhatnád ezeket az ajándékaidat, tehetségeidet a szolgálatban.


Beszéljetek róla és imádkozd át ezeket a kérdéseket:
• Miben vagyok jó, amit felajánlhatok mások szolgálatként másoknak?
• Mit tudok, amit megtaníthatok másoknak?
• Mit adhatok másoknak áldásként?

Ne korlátozzanak a nehézségeid

És a király minden nőnél jobban megszerette Esztert; minden leánynál jobban megnyerte tetszését és szeretetét. Ezért az ő fejére tette a királyi koronát, és királynévá tette Vasti helyett. (Eszter 2:17)





Isten nem csak az ajándékaidat használja arra, hogy kiteljesítse a jövődet, hanem a nehézségeidet is.

Nézzük meg újra Eszter példáját. Számos nehézség volt az életében, ami azonban tökéletessé tette arra a szerepre, amit Isten neki szánt. Árva volt, akit Mordokaj örökbe fogadott; egy kisebbséghez tartozott, zsidóként egy perzsa országban élt, és hajadon volt. Egyedülálló nőként egy férfiak uralta társadalomban nem voltak semmiféle jogai.
Viszont a szépsége, esze és személyisége ajándékaival együtt Isten mindezeket felhasználta arra, hogy betöltse vele a célját.

Gondolj bele… ha már hozzáment volna valakihez, nem válhatott volna belőle királyné. Aztán, ha nem a zsidó kisebbséghez tartozott volna, nem törődött volna velük és azzal, hogy mi történik a néppel.

Tehát miről beszélek? Időnként az, ami az életedben hatalmas szerencsétlenségnek tűnik valójában egy sokkal nagyobb terv része. De sosem fogod betölteni az életed célját, ha elmerülsz az önsajnálatban. Eszter mondhatta volna, „Bárcsak ne lennék kiválasztott, bárcsak ne lennék zsidó, bárcsak olyan lennék, mint valaki más.”

Sokan teszik ugyanezt. Az életüket úgy élik mintha folyton meg lennének bántva, mindig másokat figyelnek, és az jár a fejükben, „Hát, biztos jó lehet olyannak lenni, mint ők.” Ha neked is ilyen a hozzáállásod, sosem fog kiteljesedni a jövőd. Muszáj rájönnöd, hogy az életedet keresztező kellemetlen akadályok gyakran Isten által irányított lehetőségek arra, hogy tégy valamit.

Mindezt nehéz belátni, amikor fájdalmak között vagy. Figyeld Jóbot: A világ leggazdagabb embere volt, de aztán Isten megengedte, hogy mindenét elveszítse – a családját, a vagyonát, az egészségét.
Aztán amikor Jób elkezdte Istentől a miérteket kérdezni, ő hallgatott. Jób pedig így beszélt „Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. … Mert ő ugyanaz marad. Ki változtathatná meg? Véghezviszi, amit lelke kíván. Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni.” (Jób 23: 9-10, 13-14)

Lehet, hogy most olyan helyzetben vagy, hogy minden elromlik és nem érted, miért. Isten azonban tudja. Az életedben semmi nem a véletlen műve. Az örömöket és a fájdalmakat, a lehetőségeket és az akadályokat Isten mind fel tudja használni. Nincs semmi, amit Isten ne tudna az életedben jóra használni, ha az Ő kezébe adod.