2011. január 23., vasárnap

2011. január 20. csütörtök

Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. (Efezus 4:31)


Kiabálás. Általában nem jókedvünkből szoktunk kiabálni, hanem azért, mert valaki „kiakasztott”, feldühített. Amikor dühösségünkben kiabálunk, felemeljük hangunkat, akkor aligha bölcs gondolatok hagyják el ajkunkat. Két verssel korábban ezt írja Pál apostol: Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. De jó lenne ezt megfogadni! Amikor felindulunk lelkünkben, tényleg jó lenne azt a régi tanácsot megfogadni, hogy mielőtt szólunk, számoljunk inkább háromig. Olykor tízig sem árt elszámolni… Mi a megoldás kiabálás ellen? A lecsillapodni tudás. Hiszen nem ártani, hanem használni óhajt a keresztyén ember, ezt pedig kiabálással nem lehet megtenni…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése