Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által. (Efézus 2,19-22)
Reményik Sándor nagyon szemléletesen fogalmazza meg egyik versében, amikor azt mondja, mindannyian „kemény kövek és haszontalanok, nehezek, otrombák, formátlanok, tehetetlenek, tompák, elesettek, mozdíthatatlanok” voltunk, amíg meg nem talált bennünket a teremtő Isten akarata, „és azt mondta nekünk: Ti templom lesztek. Falakká fogtok összeállani, És visszaveritek az Ige hangját…”
A te szüleidnek, nagyszüleidnek, őseidnek is ott dobban a hite annak a templomnak falában, amely ott áll hozzád közel, akárhol is élsz! És Isten téged is be akar építeni ebbe a közösségbe, szeretetének és a lelki testvérek szeretetének kötelékével! Csak így lehet megtartatásunk, csak így könyöröghetünk megmaradásért egy elidegenedő és minden valós közösségnek hátat fordító világban: ha imádságunk együtt szól: nem egymás ellen, hanem egymásért, ha bűnbánattal, alázattal, Istenre hallgató lélekkel, egybeilleszkedve, szív a szív, váll a váll mellett próbálunk épülni, építeni, nem a magunk önhittségéből, hanem Isten kegyelmében bízva, megmentő csodáit átélve.
Ahogyan Zakariás próféta megtapasztalta a nagy templomépítés közepette: „Nem erővel és hatalommal, hanem az én Lelkemmel, ezt mondja a Seregeknek Ura”. Könyörögjünk egyházunk megmaradásáért, de nélkülünk, élő hittel dobbanó élő kövek nélkül ne várjunk épülést…
Reményik Sándor nagyon szemléletesen fogalmazza meg egyik versében, amikor azt mondja, mindannyian „kemény kövek és haszontalanok, nehezek, otrombák, formátlanok, tehetetlenek, tompák, elesettek, mozdíthatatlanok” voltunk, amíg meg nem talált bennünket a teremtő Isten akarata, „és azt mondta nekünk: Ti templom lesztek. Falakká fogtok összeállani, És visszaveritek az Ige hangját…”
A te szüleidnek, nagyszüleidnek, őseidnek is ott dobban a hite annak a templomnak falában, amely ott áll hozzád közel, akárhol is élsz! És Isten téged is be akar építeni ebbe a közösségbe, szeretetének és a lelki testvérek szeretetének kötelékével! Csak így lehet megtartatásunk, csak így könyöröghetünk megmaradásért egy elidegenedő és minden valós közösségnek hátat fordító világban: ha imádságunk együtt szól: nem egymás ellen, hanem egymásért, ha bűnbánattal, alázattal, Istenre hallgató lélekkel, egybeilleszkedve, szív a szív, váll a váll mellett próbálunk épülni, építeni, nem a magunk önhittségéből, hanem Isten kegyelmében bízva, megmentő csodáit átélve.
Ahogyan Zakariás próféta megtapasztalta a nagy templomépítés közepette: „Nem erővel és hatalommal, hanem az én Lelkemmel, ezt mondja a Seregeknek Ura”. Könyörögjünk egyházunk megmaradásáért, de nélkülünk, élő hittel dobbanó élő kövek nélkül ne várjunk épülést…
/Gyallai Henrietta/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése