AMIT KRÍZIS IDEJÉN TANULSZ MEG
„Mit ülünk itt, amíg meghalunk?" (2Királyok 7:3)
A szír seregek ostromzárral vették körül Samária városát, melynek lakói haldokoltak az éhségtől. Négy leprás, akiket betegségük arra kényszerített, hogy a város falain kívül éljenek, hozzászokott, hogy azokon a maradékokon éljen, amit a városlakók naponta kidobtak nekik a falakról. De most nem volt semmi maradék. Ezért azt mondták magukban: „Mit ülünk itt, amíg meghalunk?" Ezért cselekvésbe fogtak. „Alkonyatkor elindultak, hogy az arámok táborába menjenek. De amikor az arámok táborának a széléhez értek, látták, hogy nincs ott senki. Mert az Úr azt tette, hogy az arám táborban harci kocsik, lovak és nagy haderő robogását hallották... Ezért futásnak eredtek alkonyatkor, otthagyva sátraikat, lovaikat, szamaraikat, a tábort, ahogyan volt... Amikor ezek a poklosok a tábor széléhez érkeztek, bementek egy sátorba, ettek, ittak, majd elvittek onnan ezüstöt, aranyat meg ruhákat... Majd ezt mondták egymásnak: Nem helyes, amit teszünk. Ez a nap örömhírnek a napja... Jertek azért, menjünk és mondjuk el ezt a királyi palotában!" (2Királyok 7:5-9). Ez a történet három fontos igazságot tanít nekünk. Először, hogy a krízis barátunkká válhat, ha cselekvésre késztet. Csak akkor fognak a dolgok jobbra fordulni, mikor már belefáradtunk abba, hogy elegünk van mindenből. Másodszor, hogy ha hitben lépünk, Isten is lép az érdekünkben. Csak a mi hitetlenségünk, makacsságunk és önelégültségünk korlátozza Őt. Igéje ezt mondja: „De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson" (Ézsaiás 30:18). Végül azt tanulhatjuk meg, hogyha Isten megáld minket, azt nem tarthatjuk meg magunknak. Másoknak is szükségük van arra, amit Isten nekünk adott, és ezt el is kell juttatnunk hozzájuk - a megfelelő időben.
A szír seregek ostromzárral vették körül Samária városát, melynek lakói haldokoltak az éhségtől. Négy leprás, akiket betegségük arra kényszerített, hogy a város falain kívül éljenek, hozzászokott, hogy azokon a maradékokon éljen, amit a városlakók naponta kidobtak nekik a falakról. De most nem volt semmi maradék. Ezért azt mondták magukban: „Mit ülünk itt, amíg meghalunk?" Ezért cselekvésbe fogtak. „Alkonyatkor elindultak, hogy az arámok táborába menjenek. De amikor az arámok táborának a széléhez értek, látták, hogy nincs ott senki. Mert az Úr azt tette, hogy az arám táborban harci kocsik, lovak és nagy haderő robogását hallották... Ezért futásnak eredtek alkonyatkor, otthagyva sátraikat, lovaikat, szamaraikat, a tábort, ahogyan volt... Amikor ezek a poklosok a tábor széléhez érkeztek, bementek egy sátorba, ettek, ittak, majd elvittek onnan ezüstöt, aranyat meg ruhákat... Majd ezt mondták egymásnak: Nem helyes, amit teszünk. Ez a nap örömhírnek a napja... Jertek azért, menjünk és mondjuk el ezt a királyi palotában!" (2Királyok 7:5-9). Ez a történet három fontos igazságot tanít nekünk. Először, hogy a krízis barátunkká válhat, ha cselekvésre késztet. Csak akkor fognak a dolgok jobbra fordulni, mikor már belefáradtunk abba, hogy elegünk van mindenből. Másodszor, hogy ha hitben lépünk, Isten is lép az érdekünkben. Csak a mi hitetlenségünk, makacsságunk és önelégültségünk korlátozza Őt. Igéje ezt mondja: „De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson" (Ézsaiás 30:18). Végül azt tanulhatjuk meg, hogyha Isten megáld minket, azt nem tarthatjuk meg magunknak. Másoknak is szükségük van arra, amit Isten nekünk adott, és ezt el is kell juttatnunk hozzájuk - a megfelelő időben.
Hit által élni
„…mindezek… jó bizonyságot nyertek…” (Zsidók 11:39 Károli)
A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét úgy is szokták hívni, hogy „a hit kiállítása”. Kétféle csoportról olvashatunk benne. Az egyik csoportban azok vannak, akik „…kard élétől menekültek meg…” (Zsidók 11:34). A másik csoportról azt írja: „…kardélre hányták őket…” (Zsidók 11:37). Persze mi mind szeretnénk az első csoportba tartozni, de a Biblia mindkét csoportról azt mondja: „…mindezek… hit által jó bizonyságot nyertek…” (Zsidók 11:39 Károli). Egy másik igevers azt mondja róluk: „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat…” (Zsidók 11:13). Hit által tudtak az ígéretekre összpontosítani!
Néha a hit a változás eszköze, máskor a túlélésé. A hit adja meg azt az állhatatosságot, hogy bízni tudj Istenben akkor is, mikor úgy tűnik, hogy az Ő akarata ellentmond a tiédnek. Gyakran előfordul, hogy a hit jobban tökéletesedik olyankor, amikor a dolgok nem változnak, mint amikor igen. Nincs szükséged hitre ahhoz, amit látsz, vagy amit már elértél; hitre akkor van szükség, mikor az életnek nincs értelme, mikor nem tudod megmagyarázni, miért halt meg egy kisgyermek, miért vesztetted el az állásod, miért nem működik a házasságod, miért gyarapodnak a gonoszok, miért halnak meg a jók, miért szenvednek az igazak, vagy miért nem nyernek vigasztalást a kegyesek. Azt gondoljuk, hogy az egyetlen jó kimenetel – az, amit mi szeretnénk. Nem! Bíznunk kell Isten jellemében és tervében, abban, aki Ő maga, és abban, amit tesz. Látnunk kell az Ő munkáját mindabban, ami ér minket. És még ha nem látjuk is, akkor is bíznunk kell Benne, tudva: „hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Róma 8:28). Érted már? Minden!
A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét úgy is szokták hívni, hogy „a hit kiállítása”. Kétféle csoportról olvashatunk benne. Az egyik csoportban azok vannak, akik „…kard élétől menekültek meg…” (Zsidók 11:34). A másik csoportról azt írja: „…kardélre hányták őket…” (Zsidók 11:37). Persze mi mind szeretnénk az első csoportba tartozni, de a Biblia mindkét csoportról azt mondja: „…mindezek… hit által jó bizonyságot nyertek…” (Zsidók 11:39 Károli). Egy másik igevers azt mondja róluk: „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat…” (Zsidók 11:13). Hit által tudtak az ígéretekre összpontosítani!
Néha a hit a változás eszköze, máskor a túlélésé. A hit adja meg azt az állhatatosságot, hogy bízni tudj Istenben akkor is, mikor úgy tűnik, hogy az Ő akarata ellentmond a tiédnek. Gyakran előfordul, hogy a hit jobban tökéletesedik olyankor, amikor a dolgok nem változnak, mint amikor igen. Nincs szükséged hitre ahhoz, amit látsz, vagy amit már elértél; hitre akkor van szükség, mikor az életnek nincs értelme, mikor nem tudod megmagyarázni, miért halt meg egy kisgyermek, miért vesztetted el az állásod, miért nem működik a házasságod, miért gyarapodnak a gonoszok, miért halnak meg a jók, miért szenvednek az igazak, vagy miért nem nyernek vigasztalást a kegyesek. Azt gondoljuk, hogy az egyetlen jó kimenetel – az, amit mi szeretnénk. Nem! Bíznunk kell Isten jellemében és tervében, abban, aki Ő maga, és abban, amit tesz. Látnunk kell az Ő munkáját mindabban, ami ér minket. És még ha nem látjuk is, akkor is bíznunk kell Benne, tudva: „hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Róma 8:28). Érted már? Minden!
Istent szolgálni egyetlen szemöldökkel.
„Az erős lélek megtartja az embert a testi fájdalom és nyomorúság idején…” (Példabeszédek 18:14 AMP)
David Rabin az orvostudományok professzora volt a Vanderbilt Egyetemen. Negyvenhat éves korában Lou Gehrig-kórt állapítottak meg nála. Tudta, mi következik. A lábak merevsége, majd gyengeség; az alsó végtagok bénulása, majd a felsőké. Végül már a teste nem engedelmeskedett a parancsainak. Csak nagy nehézségek árán tudott szavakat formálni, míg végül egyáltalán nem tudott beszélni. Elvesztette azt a képességét, hogy betegeket tudjon kezelni, és már nem tudott eljárni a kórházba dolgozni. Fényes tudományos karriert futhatott volna be, de immár képtelen volt arra is, hogy lapozzon egyet a könyvben. Volt azonban valamije, amiről nem volt hajlandó lemondani: a lelke! Egy napon egy orvos kollégájától, aki szintén Lou Gehring-kórban szenvedett, olyan számítógépről hallott, amit egyetlen kapcsolóval működtetni lehet. Azt az egy kapcsolót bárki tudja működtetni, bármennyire korlátozott is fizikailag, ha akár csak egyetlen egy izomcsoportjának a működése megmaradt. David Rabinnak a testének egyetlen részében volt még elegendő ereje – a szemöldökében. Így a következő négy évben ezt használta arra, hogy beszélgessen a családjával, vicceket meséljen, tanulmányokat írjon és átnézze a kéziratait. Orvosi munkáját továbbra is folytatta konzulensként. Orvostanhallgatókat oktatott. Kiadott egy átfogó endokrinológiai szakkönyvet, és munkájával komoly díjat érdemelt ki. És mindezt azzal az egy valamivel tudta megvalósítani, amit még irányítani tudott: az egyik szemöldökével.
A Biblia azt mondja: „Az erős lélek megtartja az embert a testi fájdalom és nyomorúság idején…” David Rabin bebizonyította, hogy ez igaz. Lelkével, mely nem volt hajlandó feladni, valamint egyik szemöldökével, Istent szolgálta, és áldássá vált a környezete számára.
David Rabin az orvostudományok professzora volt a Vanderbilt Egyetemen. Negyvenhat éves korában Lou Gehrig-kórt állapítottak meg nála. Tudta, mi következik. A lábak merevsége, majd gyengeség; az alsó végtagok bénulása, majd a felsőké. Végül már a teste nem engedelmeskedett a parancsainak. Csak nagy nehézségek árán tudott szavakat formálni, míg végül egyáltalán nem tudott beszélni. Elvesztette azt a képességét, hogy betegeket tudjon kezelni, és már nem tudott eljárni a kórházba dolgozni. Fényes tudományos karriert futhatott volna be, de immár képtelen volt arra is, hogy lapozzon egyet a könyvben. Volt azonban valamije, amiről nem volt hajlandó lemondani: a lelke! Egy napon egy orvos kollégájától, aki szintén Lou Gehring-kórban szenvedett, olyan számítógépről hallott, amit egyetlen kapcsolóval működtetni lehet. Azt az egy kapcsolót bárki tudja működtetni, bármennyire korlátozott is fizikailag, ha akár csak egyetlen egy izomcsoportjának a működése megmaradt. David Rabinnak a testének egyetlen részében volt még elegendő ereje – a szemöldökében. Így a következő négy évben ezt használta arra, hogy beszélgessen a családjával, vicceket meséljen, tanulmányokat írjon és átnézze a kéziratait. Orvosi munkáját továbbra is folytatta konzulensként. Orvostanhallgatókat oktatott. Kiadott egy átfogó endokrinológiai szakkönyvet, és munkájával komoly díjat érdemelt ki. És mindezt azzal az egy valamivel tudta megvalósítani, amit még irányítani tudott: az egyik szemöldökével.
A Biblia azt mondja: „Az erős lélek megtartja az embert a testi fájdalom és nyomorúság idején…” David Rabin bebizonyította, hogy ez igaz. Lelkével, mely nem volt hajlandó feladni, valamint egyik szemöldökével, Istent szolgálta, és áldássá vált a környezete számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése