Hangolódj rá Istenre!
„Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Lukács 8:8)
Végig
a Szentíráson, a Biblia azt mondja, hogy Isten beszél hozzánk. Miért?
Mert Istennel való kapcsolatra lettél teremtve. Ez az oka a
létezésednek. Isten azt akarja, hogy bizalmasan, közvetlenül ismerd őt.
Viszont nem lehetsz senkivel sem kapcsolatban kommunikáció nélkül. A probléma az, hogy a kommunikáció nagyon könnyen félreérthető. Harmincöt éve házasodtunk össze a feleségemmel, és mégsem mindig hallom meg vagy értem meg őt. Ha még azzal sem értjük meg egymást, akivel 35 éve együtt élünk, akkor hogyan várom, hogy mindig helyesen halljam, értsem Istent?
Lehet, hogy ez meglepetés neked, mert sok ember azt gondolja, hogy a lelkipásztoroknak közvetlen „forró” vonaluk van Istenhez. Az az igazság, hogy néha én éppolyan összezavart vagyok Isten hangjának meghallásában, mint te. Nem mindig értem tisztán – ebben senki mástól nem különbözök – de meg kell mondanom nektek – könnyebben értem.
35 év házasság után felismerem a feleségem hangját a telefonban anélkül, hogy bemutatkozna, sőt még akkor is, ha ez egy tengeren túli rossz hangminőségű hívás. Ugyanígy, miután több mint 45 éve élek kapcsolatban Istennel, megismerem a Ő hangját, amikor beszél hozzám.
Minél hosszabb ideje növekedsz az Úrral való kapcsolatodban, annál könnyebb felismerned amikor szól hozzád. Az a titka, hogy tanulj meg ráhangolódni.
Az Úr Jézus azt mondja Lukács 8:8-ban: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” Isten megadott neked minden eszközt, amire szükséged van ahhoz, hogy meghalld őt. A következő néhány napban arról fogunk tanulni, hogyan hangolódhatsz rá.
"Nem tudunk mindent, és nem teljes a prófétálásunk sem...Most mindaz amit látunk Istenből, olyan mint egy homályos tükörkép. Később színről színre fogjuk látni. Nem tudunk mindent, de majd fogunk, ahogyan Isten is teljesen megért minket" (1.Kor.13:9,12 - Angolból szabadon fordítva).
Szenvedésében és fájdalmában Jób sok jogos kérdést tett fel: "Miért is ad Isten világosságot a nyomorultnak, és életet a keseredett szívűeknek..?" (Jób 3:20 - Revideált Károli ford.)
Ez a "miért" hozzá tartozik az emberi természetünkhöz, mindannyian feltesszük ezt a kérdést. Van az a téves elképzelésünk, miszerint ha megértjük az okot a fájdalmunk mögött, az könnyebbé teszi a fájdalmat.
Nincs szükséged magyarázatra, erőre van szükséged. Nincs szükséged magyarázatra, Megváltóra van szükséged. Nincs szükséged magyarázatra, vigasztalásra és támogatásra van szükséged.
De mi mindig megyünk, és keresünk valami magyarázatot. Felteszünk olyan kérdéseket, mint: "Miért sétált ki az életemből az az ember? Miért tett nekem ígéretet, aztán szegte meg azt? Miért bántott engem? Miért veszítettem el a munkámat? Miért halt meg valakim? Miért lettem beteg?"
Barátaim, 37 éve tanulmányozom a miért kérdést, és a legjobb tudásom szerinti válaszomat fogom nektek adni: nem tudom. És soha nem is fogom tudni, mert nem vagyok Isten. És te sem vagy! Néhány dolgot egészen addig nem fogunk megérteni, amíg nem kerülünk a halál másik oldalára. Azután majd minden nagyon nagyon világossá válik. Csak Isten tudja. És ha nem kapod meg azonnal az Ő válaszát, talán abba hagyod a kérdezősködést, hogy "miért?". Ezzel egyszerűen meghosszabbítod a fájdalmat.
Példabeszédek 25:2 azt mondja: "Isten kiváltsága az, hogy elrejtsen dolgokat" (szabad fordítás). Isten a kijelentés Istene. Kijelenti magát a természeten, a körülményeken és az Íráson keresztül. Az egyetlen oka, hogy bármit is tudhatsz Istenről az, hogy Ő úgy döntött, hogy kijelenti magát.
De a Biblia azt mondja, hogy Isten nem csak kijelent, hanem el is rejt. És néha Isten szándékosan elrejti előlünk az arcát. Miért? Hogy megtanuljunk benne bízni a saját érzéseink helyett, és hogy hitben járjunk, ahelyett hogy az érzéseink vezetnének.
Isten semmiért sem tartozik neked magyarázattal. Istennek nem kell egyeztetnie veled, mielőtt megtenne valamit. Istennek nem kell az engedélyedet kérni, mielőtt megengedne dolgokat megtörténni az életben. Isten, az Isten, és nem mindig fogjuk megérteni mi miért történik.
A Biblia azt mondja: "Nem tudunk mindent, és nem teljes a prófétálásunk sem...Most mindaz amit látunk Istenből, olyan mint egy homályos tükörkép. Később színről színre fogjuk látni. Nem tudunk mindent, de majd fogunk, ahogyan Isten is teljesen megért minket" (1.Kor.13:9,12 - Angolból szabadon fordítva).
Egy napon majd minden világossá válik. Minden értelmet fog nyerni. Azt fogod tudni mondani: "Tehát ezért engedte meg Isten azt az életemben!" De addig Isten szeretné, ha bíznál benne.
Beszéljük át!
* Mik azok a kérdések, amiket el kell engedned, és be kell raknod a "Megkérdezni Istentől, amikor a mennyben leszek" mappába?
* Hogyan növeli a hitedet az, ha elengeded a "miért" kérdéseidet?
* Hogyan tudsz ma valakit bátorítani, aki megkérdőjelezi Istent, és azt, hogy miért engedett megtörténni valamit az életében?

Istenem, miért történik ez velem?

Legyen Isten Igéje kéznél
"Legyen az nála, és olvassa azt életének minden napján." (5Móz 17,19a, NCV fordítás)
Az egyház 2000 éves történelme során, ez időszak nagy részében csupán a papok olvasták személyesen a Bibliát, most már azonban több milliárd ember hozzájuthat. Ennek ellenére, sok hívő hűségesebben olvassa napilapját, mint a Bibliáját.
Nem csoda, hogy nem növekedünk hitben. Az nem működik, hogy nézzük a tévét három órán keresztül, majd a Bibliára három percet szánunk és azt várjuk, hogy növekedjünk.
Sokan, akik azt állítják, hogy ismerik a Bibliát elejétől a végéig, valójában sosem olvasták még el elejétől a végéig. Pedig ha csak tizenöt percet olvasol egy nap a Bibliából, teljesen végig tudod olvasni egy év alatt.
Ha kihagysz naponta egy 30 perces tévésorozatot és helyette a Bibliát olvasod, az egészet elolvashatod kétszer is egy évben.
A napi Bibliaolvasás Isten közelében tart, hallótávolságon belül. Ezért utasította Isten Izrael királyait, hogy mindig maguknál tartsák az Írást és minden nap olvassanak belőle. "Legyen az nála, és olvassa azt életének minden napján." (5Móz 17,19a)
De ne csak a közeledben tartsd, olvasd is rendszeresen! Egy egyszerű eszköz, ami ebben segítségedre lehet: egy napi Bibliaolvasó terv. Ezzel elkerülheted, hogy tetszőlegesen ugrálj egyik részről a másikra a Bibliában és kihagyj részeket.
Beszéljetek róla
* Mely dolgaid, hobbid követésében mutatsz nagy fegyelmet? Hogyan tudnád alkalmazni ugyanezt a fegyelmezettséget a napi Bibliaolvasás során?
* Mit gondolsz, napi 15 perc Isten szavának tanulmányozásában hogyan változtatná meg a mindennapi élethez való hozzáállásodat?

Szeretnéd ismerni Isten ígéreteit? Olvasd a Bibliát!
"És
most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége
igéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek
közt." (Ap. Csel 20:32)
Van egy örökség a számodra. Ha olvasod Isten igéjét, az neked is ígér egyet.
A Biblia ezt mondja az Apostolok Cselekedetei 20:32-ben: "És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége igéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt."
Az örökség az, amit azért kapsz, mert egy családnak a tagja vagy, az jogosan a tied.
Tegyük fel, hogy Warren Buffet az édesapád és ő meghal. Ha sosem vennéd a fáradtságot, hogy elolvasd a végrendeletét, elég buta lennél. Nem kapnád meg azt, ami jogosan neked jár, nem tudnál profitálni abból, ami hozzád tartozik, Warren Buffet gyerekeként.
Amikor Jézus követője leszel, akkor nem csak hívővé, de hozzátartozóvá is válsz. Isten családjának a része leszel. A családi privilégiumok együtt járnak ezzel a döntéssel. Lelki örökséged lesz.
De ha leélnéd a teljes életedet, és nem tudnád, hogy milyen előnyeid vannak Isten gyermekének, az nagyon szomorú lenne- és butaság. Isten azt szeretné, ha növekednél, és tudnád azt, hogy mi az, ami Őáltala számodra elérhető. Ehhez a Bibliát kell olvasnod.
A 2 Timóteus 3:16-17-ben ezt mondja az Ige: "A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített."
A Biblia célja az, hogy segítsen megélni azt az életcélt, amit Isten a te életedre nézve szánt. Ez az Isten öröksége számodra. Isten azt szeretné, ha teljesen felszerelt lennél arra a célra, amiért megteremtett.
Ehhez a Biblián keresztül négy dolgot tesz meg:
Isten tanít téged. Megmutatja azt az ösvényt, amelyen érdemes járnod.
Isten rendreutasít. Megmutatja, hogy mikor tértél le az ösvényről.
Isten kijavít. Megmutatja, hogy hogyan térhetsz vissza az ösvényre.
Isten edz téged. Megmutatja, hogy hogyan maradthatsz az ösvényen.
Ez az, ahogy Isten szava segít abban, hogy növekedj, és megkapd azt az örökséget, amit elkészített neked.
Beszéljünk róla:
Hogyan változna meg az életed, ha azt az IGAZSÁGOT tükrözné, hogy a Királyok Királyától van örökséged?
Melyek azok az előnyei az örökségnek, amelyeket még nem fogadtál el?
A Biblia a mindennapokban egy hasznos eszközöd? Minden előnyét kihasználod az útmutatásának?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése