Biztonság...

A mai nap imádsága:
Uram! Tenyereden hordozz engem, s enyéimet - ma is! Ámen
   

Isten az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom.
Zsolt 62,7

Nemcsak a világ változik, benne mi magunk is! Reménységünk szerint bölcsebbek és jobbak leszünk napról napra, de az életünk sokszor nem úgy alakul, ahogyan azt várjuk... Az előremutató lelki fejlődés alapja is a biztonság. Szükségünk van a biztos pont(ok)ra, melyeket nem mi adjuk, Isten ajándéka az. Mi gyakran a körülményekben látjuk a biztonságot, pedig az igazi biztonság maga a körülményeket alakító Isten. Jézus nem véletlenül mondja: "Keressétek először az Isten országát, s a többi ráadásul megadatik neketek!" Ha Isten tenyerén vagyunk, akkor a kevesebb, a szerényebb kiállásún is hűek tudunk maradni, megelégedéssel nyugtázzuk a napot, hiszen tudjuk, végül is nem ezen múlik. Ez nem azt jelenti, hogy mindenből megelégednénk a "másodosztályúval", hanem azt, hogy tartjuk a fontossági sorrendet, s Istenből nem engedünk - Ő az első!

Sokszor foglyaivá válunk a világnak. Testben vagyunk, s telve vagyunk vágyakkal és álmokkal. Ez nem baj, sőt! De tudnunk kell azt is, hogy nem vagyunk angyalok. Simul iustus et peccator, azaz egyszerre vagyunk Isten által megigazítottak és bűnösök; vagyis nem szabadnak születünk. Szabaddá csak válhatunk, ha Istent elfogadjuk szabadítónak.

Nemcsak Archimédesz kereste a fix pontot a világban - mi is. Ő mint az emelő gépezetek ókori nagy mestere ugyan más aspektusból kereste a stabilitást... Mi azért keressük, hogy megálljunk a lét csöppet sem alábecsülendő hétköznapjaiban. Kősziklán állni - ez a hívő ember megtapasztalása - kiváltság. Nem ingadozom, mert tudom, hogy házam/váram (azaz életem) biztonságát én magam soha, csakis egyedül a Gondviselő Isten garantálja.

Irgalmasság...

A mai nap imádsága:
Uram! Adj nekem tiszta szívet, hogy megláthassam mindennapok rohanásában, hogy hol kell irgalmasan cselekednem! Ámen

   

Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
Mt 5,7

"Az a sötét középkor!" - mondják sokan ma is, de kevesen tudják, hogy e negatív minősítés csak a 18. századi felvilágosodás korában - amikor az ész, a ráció, mint minden problémának a megoldási garanciája - terjedt el. A felvilágosodás sok pozitívuma ellenére sem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, de beindította a vulgáris istentelenítési-mozgalmat, melynek erkölcsromboló eredményeit igazából mostanság kezdjük "learatni".

Fontos megjegyezni, hogy minden kor sötét, különösen akkor, ha Isten törvényeitől eltérnek az emberek. Platón, Arisztotelész, sőt a kereszténnyé vált filozófus, Seneca is megegyezett abban, hogy a gyenge csecsemőket, az életképtelennek tűnő gyermekeket el kell pusztítani. Egy ENSZ felmérés szerint - amely csak megközelítőleg mutatja a pontos adatokat - naponta legalább százezer magzat feldarabolt teste kerül ki a műtőkből a szemetes kosarakba.

A farizeusok azt gondolták, hogy a törvény megtartása a "csúcs", azt túlszárnyalni már nem lehet. Jézus meg azt mondta, hogy a törvény betöltése csakis a szeretet által lehetséges. Míg a törvény a korlátolt irgalmasságra noszogatta a zsidó vallásos embert, Jézus a személyválogatás nélkül való szeretetet hirdette, gyakorolta és erre buzdított mindenkit.

De mit jelent irgalmasnak lenni a Biblia tanítása szerint? Először is látást. Szívvel és szemmel. Nincs felcserélve a sorrend! Először a szív kell hogy irgalmasságra jusson, és aztán majd a szeme is irgalmas lesz az embernek. Ha nem az Isten szeretete tölti be az ember szívét, akkor irgalmatlanul szembe kerül a szülő a gyerekkel, és a gyerek a szülővel; tanár a diákkal, és diák a tanárral.

Az irgalmatlan szívűek gonoszsága nem ismer határt! Hány és hány embert öltek már meg irgalmatlanul csak anyagi haszonszerzés miatt? Hány ember életét tették nyomorékká, kisemmizetté csak a profithajhász vágyak miatt? Vagy hány ember halt már meg csak közlekedési balesetben, mert irgalmatlan, kegyetlen, önző emberek részegen, kábítószer hatása alatt volán mögé ültek?

Az Isten irgalmassága sem ismer határt... Ezért Ő "utánanyúl" azoknak is, akikről már mindenki lemondott. Isten kinyújtott kezét mégsem fogadja el mindenki, de ez már nem az Isten baja -, hanem az egyes emberé. Aki gyakorolja az irgalmat, annak életében egyre inkább megnyilvánul, kiábrázolódik az istenképűség, mely mások felé békét, nyugalmat és derűt áraszt. Az irgalmas emberre visszamosolyog a világ, s képes harmóniában élni a világgal... s, ilyenkor talán a JóIsten is "elmosolyodik"...

Mindazokért, akik távol vannak az Istentől.

A mai nap imádsága:
Urunk! Taníts minket, hogy ne kísértsünk Téged, embertársaink bosszúságára és a magunk kárára! Ámen.

Ezt mondta Isten Salamonnak: Kérj valamit, én megadom neked! Salamon azt felelte: Adj azért szolgádnak engedelmes szívet. 1Kir 3,5.9

Ferdült világban élünk. Az emberek többnyire elveszítették érzékenységüket a szépre, s a jóra, de elveszítették a bűnlátásukat is. Önigazoló barkácsolt életfilozófiákkal igyekeznek menteni recsegő-ropogó életük tákolmányát - ideig-óráig sikerrel, de egyszer mindennek vége: az igazság kiderül.

Mi az igazság? Először is az, hogy bűnös vagyok. Bűnben születtem, egy bűnös világba. Azaz: örököltem ádámi őseim istentagadó makacsságát - készséget a rosszra és a jó elmulasztására - , s belejövén, s belenővén ebbe a világba "természetesnek" élem meg az "Én" mindenekelőttiségét éppenúgy, mint az Isten kiűzhetőségét életemből. Az igazság pedig az, hogy Isten nélkül nem működik az életem. Nélküle nemcsak gyakrabban esem el, de hosszú-hosszú ideig fel sem tudok állni a bűn pocsolyájából. Az igazság az, hogy vágyódom a szép életre, a tiszta gondolatokra, az őszinte barátokra, és persze életem párjára is, akinek mindennapi kézfogásában az istenadta élet szerelmetes lüktetését, szemeiben pedig az együttküzdés szövetségesi bizalmát kívánom érezni, látni.

Igazság az is, hogy Isten leleplez. Megengedi, hogy felmásszak önigazságom fájára, s még azt is tűri, hogy vékony ágain táncolva messzire kiabáljak... de egyszer eljön a pillanat, s megrázza a fát. A leleplezés pillanata ez: nem tudok kapaszkodni, mert már nincs mibe és kibe, hiába kiabálok kétségbeesetten, egyre csak zuhanok. Az ítélet az, hogy földbe csapódom, összetöretem, s lebénulok. Az élet kockázatához tartozik, hogy itt nincs biztonsági öv vagy ejtőernyő, mert érvényesül az isteni igazságosság: mindennek következménye van. A túlélésre csak egy esély lehet: az Istenhez kiáltok!

A végső becsapódás előtt Ő, csak egyedül Ő, mentő kezébe foghat... ezt azonban csak akkor teszi, ha hiszek Őbenne. Ha tehát - kegyelemből - megmenekültem, ez új életre kötelez...

Párkapcsolat...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy kezedből vehessem életem minden dolgát! Ámen


Farizeusok is mentek hozzá, és megkérdezték tőle, hogy szabad-e a férfinak elbocsátania a feleségét: ezzel kísértették Jézust. Ő azonban visszakérdezett: "Mit parancsolt nektek Mózes?" Azok ezt mondták: "Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást." Jézus erre így szólt hozzájuk: "Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. Ezért elhagyja az ember apját és anyját, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.""
Mk 10,2-9

A kimutatásban eleve nem bízók gyakran emlegtik azt a Churchillnek tulajdonított mondást - állítólag ő sosem mondott ilyet(!) - "Csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam." Nos, a statisztika szerint most egy olyan furcsa korban élünk, ahol egyre kevesebb a házasságkötés és egyre gyakoribb a válás... Tény, hogy az elmúlt évtizedekben sokat változott a világ, hiszen manapság társadalmilag elfogadott az együttélés.

Egy kapcsolat hosszútávú megtartásáért a felek olykor mindent bevetnek, mindent feláldoznak - még azt is, amit nem kellene. Az egyik feláldozza az ifjúságát, az önbecsülését, a másik a családi-, baráti kapcsolatait... azaz: mindketten elvéreztetik vágyaikat, átlagos önmegvalósítási álmaikat, magyarul: boldogtalanokká válnak. Aztán amikor a boldogtalanság egyre fojtogatóbb, egyre elviselhetetlenebb, egyszer csak megformálódik ajkukon a mindent megváltozató/felborító felszólítás. "Jó, akkor váljunk!" A válás persze nem jó... nagyon is nem jó. Maga a válás mindig egy pszicho-dráma, s garantáltan sebeket szerez benne az ember - egy egész életre! Nem csak a felek, de a gyerekek, olykor a szűkebb család, a nagyszülők is, hiszen a fiam/lányom életének sikerei az én sikereim is, és kudarcai, részben az én kudarcaim is... Az, aki elvált, tehát (meg)sebzett. Fájdalmas lelki procedúrában újra kell értékelnie önmagát, s jövőjét, s gyakorlatilag át kell programoznia az egész életét. Mindezek időbe, energiába kerülnek...

A farizeusok olyat kérdeznek Jézustól, amire maguk is nagyon jól tudják a választ. Mindenki érzi, mindenki tudja, hogy elválni nem helyes, de azzal is mindenki tisztában van, hogy bizonyos esetekben válni szükséges! Régen bűnnek tartották a válást, ma azt bélyegzik meg, aki a nyilvánvalóan megnyomorító kapcsolatát akarja mindenáron fenntartani. Egy zsidó közmondás szerint: "Az embert vezetik a házasságba, kifutni belől egyedül szokott". Isten a férfit és nőt egybeszerkesztette - fájnak egymásnak, ha nem lehetnek egyek -, de korunk nagy baja, hogy a házassági szövetség megkötése előtt a házasulandók nem mérik fel, nem gondolják át igazán, hogy kivel is akarnak "EGY"-ek lenni - életük hátralévő részében...

Jézus válasza - ami irányt mutat ma is - egyértelmű: "Amit Isten egybekötött, ember azt el ne válassza." Az ok egyszerű: Az embernek csak egy élete van, s az erre kiszabott időt "visszatekerni" nem lehet! Ha ez a lélek legmélyén is tudatosulna bennünk, akkor másképpen élnénk minden egyes napunkat, s másképpen rendeznénk be az életünket, s bizonnyal más lenne ez az egész világ...

Válás...

A mai nap imádsága:
URam! Senki nem akarja magányosan leélni az életét... Ezért kérlek, teremts mindenki számára hordozó közösséget! Add az erő, a szeretet és a józanság lelkét mindannyiunknak, hogy helyesen tudjunk dönteni életünk meghatározó nagy dolgaiban, s hogy egymásnak ne terhei, hanem segítőtársai legyünk! Ámen


Jézus így válaszolt: "Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?" Majd így folytatta: "Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza."
Mt 19,4-6

A válás nem könnyű... sosem volt az! Mózes idejében is emberpróbáló volt, ahogyan ma is az - sokan el is buknak emberségükben a keserves válási procedúra alatt. "Másoknakugyan nem sikerült csöndben és korrekt módon különválni, de nálunk másképpen lesz!" - komolyan gondolják, hogy így is lesz, s aztán a végére mégsem így alakul! Mire kimondja a bíró a végső szót, eladdig a felek tücsköt-bogarat egymásra kiabálnak, igen gyakran még a gyerekek is a szülők manipulációjának áldozataivá válnak. Tragédia ez, ami nemcsak érzelmileg, de gazdaságilag is meglehetősen fájdalmas.

Miért is? Elsősorban azért, mert minden ember - ha egy kicsit is komolyan gondolja -, akkor a párkapcsolatban az EGY-séget akarja megélni. Azt a bizsergető titkot, hogy az a másik nem egy a sok közül, hanem az az EGY, akit az Isten - sokak terminológiájában a JóSors -, tényleg társul melléjük rendelt. Aztán ha kiderül, hogy mégsem, akkor az EGY-ségbe vetett reménység foszlik szét, s az élet szépségébe vetett hit sérül.

Tény, hogy Isten férfivá és nővé teremtette az embert, de az is tény, hogy vannak olyanok, akiket - ki kell mondani - Isten nem párkapcsolatra teremtett. Isten minden embert közösségbe teremtett, de nem mindenkit párkapcsolatra és nem mindenkit hívott el családapának/családanyának. (A párkapcsolat lényege - a közhiedelemmel ellentétben - persze nem is a gyermek, a gyermek vagy gyermekek csak ráadás!)

Az EGY-ség megélése a legőszintébben, legmélyebben, a legnagyobb intimitásban csak a férfi és nő kapcsolatában lehetséges. (Egyesek igyekeznek az azonosneműek párkapcsolatát is ugyanilyen minőségben feltüntetni, de ez egészen egyszerűen nem lehetséges, mert a fekete az nem fehér, s a fehér az nem fekete... Vagyis: a nő az Isten/Természet rendje szerint nő, s a férfi Isten/Természet rendje szerint férfi. A felek kötelességeit, jogait tehát nem az egyéni elgondolás, érzület, a szocializáció adja - hanem alapvetően a Természet Örök Törvénye adja - minden más csak formál.)

Az EGY-ség megélésének vágya arra ösztönzi tehát a férfit, hogy hagyja el anyját és apját, ragaszkodjék (önfeláldozóan!) feleségéhez. Így a kettő lesz egy, azaz valami teljesen új kezdődik el, amit nem lehet visszacsinálni, hiszen egy új minőség állt elő: a "TE"-ből és az "ÉN"-ből létrejött a MI. Ezt szétválasztani, megsemmisíteni pedig nem lehet, ahogyan az emlékeket sem lehet kitörlni az agyunkból, s a múltat sem lehet átírni, legfeljebb átkeretezni...

Mindezek tanulsága, hogy mint mindenre, a párkapcsolatra is készülni kell(ene), mert csak a romantikus filmek 80-90-perces látszatigazsága, hogy a dolgok "csak úgy maguktól történnek... A jó döntést meg kell hogy előzze az alapos döntéselőkészítés, s ilyenkor nem árt a tényeket a az istenadta józan ész mérlegére is rátenni...

Világ kívánságai...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy teremtettséged rendjében naponta megtaláljam ajándékaidat, s azokért hálát adva Neked éljek, s megelégedettségben szolgálhassam embertársaimat! Ámen

   

Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van.
1 Jn 2,15-16

Sokszor érte már kritika a keresztényeket, hogy nem jó a "marketingjük"... Ennek ellenére, eléggé elterjedt a Krisztus-vallás, talán ez is lehet egy bizonyíték a sok közül, hogy nem emberi, hanem isteni eredetű az Egyház. Tény, hogy az Istenről szóló jó hír csillog akkor is, ha a világot nem sározzák be folyamatosan, márpedig a rossz prédikátorok előszeretettel teszik ezt. Nekimenni mindennek és mindenkinek, a vakbuzgók erénye - Jézus szelíd mosolya azonban másra tanítja azokat, akik valóban Őt, s nem a saját elképzeléseiket követik... Az egyik alapvető probléma az Ószövetség hibás értelmezéséből fakadó torz világlátás, s mindenek előtt a nő másodlagos, szigorúan alárendelt szerepe a társadalomban. Azt pedig, hogy a tudás fájának gyümölcséből szakított, s evett Ádám és Éva - s ezért iszonyatos büntetést kaptak -, igen nehéz megemésztenie a mai "informális-, tudás-alapú" modern társadalomban elő embernek.

De mit jelent valójában az, hogy a krisztuskövetők ne szeressék a világot? Azt, amit egyes korai szekták is képviseltek, hogy nem házasodtak, mindenük közös volt, s várták Jézus gyors visszajövetelét? Az eredeti görög szövegben azt olvashatjuk, "Ne szeressétek a világot!", s a szeretetet az "agapé"-val jelöli, ami "önfeláldozásra kész szeretetet" jelent. Talán azzal tudnánk visszaadni az adott mondatbéli jelentését: ne imádjátok a világot, hiszen a latin fordítás a "diligere"-t használja, ami nagyrabecsülést, tiszteletet, elmélyedést jelent. Ezt úgyis fordíthatnánk tehát: Ne imádjátok annyira a világot, hogy belemerültök annak szeretetébe! Nem helyes, ha megtagadja valaki az Isten rendjét: felelősségteljes életvezetésben, munkában, s nem utolsó sorban szexualitásban. Isten nem azért plántálta belénk a másik nem felé irányuló természetes vonzalmat, hogy megkeserítse vele az életünket, hanem azért, hogy folyamatos teremtésében - hogy ti. ember lakja a Földet - partnerei lehessünk. Mekkora kiváltság! Persze, ha kizárólag a szex, a birtokolni-akarás vezérli az ember életét, akkor a "földi paradicsomát" könnyen pokollá változtathatja -, ahogyan volt is rá példa bőven a történelemben. Ugyanígy nem bünetetés a munka sem, hanem Isten ajándáka.

Aki kérkedik az élettel, az azt hiszi, hogy életének ura, ő saját maga. Az ilyen ember nemcsak elhiszi, hogy az történik, amit ő akar, de ráadásul kikopik lelkéből a részvét, s a közösségbe tartozni akarás ősi érzése is. Márpedig az ember közösségbe, s közösségért teremtett lénye az ÚRIstennek! Ezt a hivatását/küldetését ha megtagadja, akkor az Istent magát tagadja meg... Ennek egyenes következménye, hogy elveszíti életszentségét és belesüllyed az anyagvilág hiábavalóságaiba. S aki azt teszi meg élete vezérlőjének, ami nem fölfelé, hanem lefelé húzza, s azért képes élni-halni, ami nem növeli és emeli Teremtőjéhez, hanem silányítja, az megtestesülésének - hogy istenképű emberként élhetett volna itt a Földön - a célját, s értelmét veszíti el...