Békesség...
A mai nap imádsága:
Istenem!
Anyagvilág malomkövei közé szorult lelkemet szabadíts ki, önuralmam
hiánya okán szerzett horzsolásaimat gyógyítsd meg! Szívemet tedd
tisztává, hogy lakozhass benne! Ámen
Uram, te szerzel nekünk békességet, hiszen mindent te tettél, ami velünk történt.
Ézs 26,12
Békétlenség... Budapest közelében a bevásárlócentrumok előtti parkolóban türelmetlenűl keresik a szabad helyeket. Nem csoda, a kocsisor vége az autópálya lehajtósávjának végén van. Mozdulatlan kocsik teszik még drámaibbá az amúgy is keserves helyzetet. Mit osztanak itt, hogy vállalják az emberek ezt az embertelen állapotot? - tehetnénk fel a cinizmusba hajló kérdést. De nem tesszük, inkább elgondolkodunk. Mi nincs itt rendjén?
Máskor is átéltek az emberek tumultust. Pontosan félezer évvel ezelőtt, amikor Girolamo Savonarola dominikánus szerzetes pap úgy tudott az emberekhez szólni, hogy a polgárok hajnal négytől kis sámlival (vagy anélkül) türelmesen sorban álltak, hogy bejussanak a délelőtti misék valamelykére. Sokan tudni vélték, hogy Savonarola egyetemet végzett, ez azonban nem volt igaz: csak elkezdte tanulmányait a ferrarai univerzitáson. Aztán belépett a domonkosok közé. A rend Bolognába küldte, ám ott kinevették: a jogi fakultásáról híres város jómódú polgárai művelt, olvasott szónokokhoz szoktak, akik a szószékről filozófiai értekezéseket tartottak, nem pedig bűneikre emlékeztették őket. Márpedig Savonarola ezt tette, mivel úgy vélte, az ő feladata az embereket felkészíteni a Messiás eljövetelére.
Bolognát menekülésszerűen kellett elhagynia. San Giminianóba, a hegyek közti kisvárosba utazott, ahol azóta, hogy 1353-ban Firenze elfoglalta, szinte megállt az idő. Ebben a szigorúan zárt világban, ahol a lakosság túlnyomó része szegény pásztor volt, Savonarola magára talált: nem rótták föl neki viszonylagos műveletlenségét, s azt sem, hogy prédikációi nem emelkedtek cicerói magaslatokra; szerették és becsülték őszinteségét, szigorú aszkézisét s egyszerű életmódját.
Savonarola híre csakhamar eljutott Firenzébe is, s a város 1489-ben inkább kíváncsiságból, semmint rokonszenvből meghívta, ő azonban hetek alatt páratlan népszerűségre tett szert. Firenze a XII. század közepe óta Itália egyik leglendületesebben fejlődő városa volt. A kereskedelem mellett a város önálló és sikeres politikája is segítette gazdagodását: a két olasz párt, a ghibellinek és a guelfek több évszázados küzdelmében mindig az éppen győzedelmeskedő oldalára állt. Dómjának szépsége és a polgárok fényűzése miatt ?Róma leánya?-ként is emlegették.
Mit tudott mondani Savonarola, amit más nem? Ez az eretnekségért mágyára ítélt szent egyszerűen csak az Isten szeretetére apellált, s hirdette azt a Krisztust, aki békességet ad minden hozzá menekülőnek. Ezt a békességet adja nekünk is az Örökkévaló, amikor a testtélétel megfejthetetlen titkában, a karácsonyfa gyertyáinak pislogó fényeiben, a megtapasztalt szeretetben szelíden hívogat.
Uram, te szerzel nekünk békességet, hiszen mindent te tettél, ami velünk történt.
Ézs 26,12
Békétlenség... Budapest közelében a bevásárlócentrumok előtti parkolóban türelmetlenűl keresik a szabad helyeket. Nem csoda, a kocsisor vége az autópálya lehajtósávjának végén van. Mozdulatlan kocsik teszik még drámaibbá az amúgy is keserves helyzetet. Mit osztanak itt, hogy vállalják az emberek ezt az embertelen állapotot? - tehetnénk fel a cinizmusba hajló kérdést. De nem tesszük, inkább elgondolkodunk. Mi nincs itt rendjén?
Máskor is átéltek az emberek tumultust. Pontosan félezer évvel ezelőtt, amikor Girolamo Savonarola dominikánus szerzetes pap úgy tudott az emberekhez szólni, hogy a polgárok hajnal négytől kis sámlival (vagy anélkül) türelmesen sorban álltak, hogy bejussanak a délelőtti misék valamelykére. Sokan tudni vélték, hogy Savonarola egyetemet végzett, ez azonban nem volt igaz: csak elkezdte tanulmányait a ferrarai univerzitáson. Aztán belépett a domonkosok közé. A rend Bolognába küldte, ám ott kinevették: a jogi fakultásáról híres város jómódú polgárai művelt, olvasott szónokokhoz szoktak, akik a szószékről filozófiai értekezéseket tartottak, nem pedig bűneikre emlékeztették őket. Márpedig Savonarola ezt tette, mivel úgy vélte, az ő feladata az embereket felkészíteni a Messiás eljövetelére.
Bolognát menekülésszerűen kellett elhagynia. San Giminianóba, a hegyek közti kisvárosba utazott, ahol azóta, hogy 1353-ban Firenze elfoglalta, szinte megállt az idő. Ebben a szigorúan zárt világban, ahol a lakosság túlnyomó része szegény pásztor volt, Savonarola magára talált: nem rótták föl neki viszonylagos műveletlenségét, s azt sem, hogy prédikációi nem emelkedtek cicerói magaslatokra; szerették és becsülték őszinteségét, szigorú aszkézisét s egyszerű életmódját.
Savonarola híre csakhamar eljutott Firenzébe is, s a város 1489-ben inkább kíváncsiságból, semmint rokonszenvből meghívta, ő azonban hetek alatt páratlan népszerűségre tett szert. Firenze a XII. század közepe óta Itália egyik leglendületesebben fejlődő városa volt. A kereskedelem mellett a város önálló és sikeres politikája is segítette gazdagodását: a két olasz párt, a ghibellinek és a guelfek több évszázados küzdelmében mindig az éppen győzedelmeskedő oldalára állt. Dómjának szépsége és a polgárok fényűzése miatt ?Róma leánya?-ként is emlegették.
Mit tudott mondani Savonarola, amit más nem? Ez az eretnekségért mágyára ítélt szent egyszerűen csak az Isten szeretetére apellált, s hirdette azt a Krisztust, aki békességet ad minden hozzá menekülőnek. Ezt a békességet adja nekünk is az Örökkévaló, amikor a testtélétel megfejthetetlen titkában, a karácsonyfa gyertyáinak pislogó fényeiben, a megtapasztalt szeretetben szelíden hívogat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése