A szent este
És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert imé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Lukács 2, 10-11.
Ezen a kis "néktek" szócskán újjongnunk kellene. Mert nem holmi fatuskónak, vagy a köveknek mondja ezt az angyal, hanem az embereknek. Nem is csupán egy-kettőnek, hanem az egész népnek. Mit kezdjünk hát vele? Kételkedjünk továbbra is az Isten kegyelmében? Mondogassuk, hogy Péter és Pál örülhet a Megtartónak, de nékem szegény bűnösnek e drága kincshez nincs jogom?! De ha nem a tied, akkor hát kié? Tán bizony a ludak, récék és tehenek kedvéért jött a Krisztus? Nézz rá! Ha valami más teremtményen akart volna segíteni, akkor annak a képében jött volna el. Ő azonban ember Fia lett.
Kié legyen hát ez a gyermek, ha nem miénk, embereké?! Az angyalok nem szorulnak rá, az ördögöknek nem kell. Mi azonban rászorulurnk, aminthogy értünk lett emberré. Úgy illik hát, hogy örömmel vegyük, ahogy az angyal mondja: "Született néktek a Megtartó." Nem nagyszerű és dicső, hogy ilyen örömhírt hoz embernek angyal az égből? S újjongó angyalezrek bíztatnak, hogy mi is örvendezzünk s hálával vegyük e nagy kegyelmet?! Írjuk hát a "néktek" szócskát lángbetűkkel a szívünkbe s Megtartónk születését fogadjuk örömmel.
Mennyböl jövén az angyalok,
Tőlük hallák a pásztorok,
Hogy egy kis gyermek született,
Amint nektek ígértetett.
Atyám! Taníts, hogy megértsem mi is az a szeretet. Taníts, hogy felfogjam szeretetedet. Taníts, hogy én is tudjam szeretni embertársaimat!
Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (1Jn 4,10)
Egy katona így szólt feletteséhez: - A barátom nem jött vissza a rohamból, uram. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt.
- Nem engedélyezem - mondta a tiszt. - Nem akarom, hogy kockáztasd az életedet egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.
A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának a tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött: - Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőtöket elvesztettem. Mondd, volt annak értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet?
- Ó, persze, hogy volt, uram - válaszolta a haldokló.
- Amikor megtaláltam, még élt. És ezt mondta nekem: "Barátom, biztos voltam benne, hogy értem jössz." E kis történet után talán megértjük azt, amit Jézus mond a szeretet parancsolatáról: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat... Megrázó történet, teljesen felkavar. Isten, Jézus Krisztusban sokkal nagyobbat cselekedett, nem volt elég, hogy a Fiát adta a mi megmentésünkre, de a gonosztól is megmentett minket. Minden egyes emberért bement a sátánnal vívott harctérre, s győzött.
Itt kezdődik a szeretet, s Isten eme tettében be is fejeződik, mert nincs nagyobb, másabb, szebb, gyengédebb szeretet, mint maga a szeretet.
A világban a legtökéletesebb az ember. Az emberben a legtökéletesebb a lélek. A lélekben a legtökéletesebb a szeretet. A szeretetben a legtökéletesebb az Isten.
(Szalézi szent Ferenc)
Ujjongjatok és örvendjetek, magasztaljátok ezeket a napokat, dicsőítsétek, Amit ma a Magasságos cselekedett! Ne csüggedjetek, ne panaszkodjatok, ujjongjatok, legyetek vidámak! Szolgáljatok a Mennyek Urának nagyszerű kórusokkal, dicsérjétek az Úr nevét! Készülj, Sion, gyengéd igyekezettel, hogy hamarosan láthassad a Legszebbet, a Legdrágábbat. Derüljön fel ma arcod, siess, vágyva szeresd a Vőlegényt.
Hogyan fogadjalak téged, hogyan találkozzam veled? Te, akire az egész világ vágyik, szívem ékessége. Ó Jézus, Jézus! Te add nekem a fényt, hogy ami neked kedves, azt meglássam és megértsem.
Úgy jött a földre szegényen Hogy minket gazdaggá tegyen, Hogy mint a mennyben az angyalok, Már itt lehessünk boldogok. Kyrieleis. (Uram irgalmazz!) Ki érthetné meg igazán szeretetét, mellyel minket Üdvözítőnk oltalmaz? Igen, ki képes felfogni, hogy mennyire megindítja őt az ember fájdalma? Az Isten Fia földre jön, mert üdvünk így kívánja: mint ember akar megszületni.
Te nagy Úr, erős Király, drága Üdvözítő. Ó, milyen kevésre becsülöd te a földi ragyogást! Aki az egész világot tartod, pompáját és ékességét megalkottad, kemény jászolban kell aludnod.
Ó, kedves Jézusom! Készíts magadnak tiszta, puha ágyat szívem mélyén, hogy megpihenj, s így téged sohase felejtselek el. (J. S: Bach: Karácsonyi oratórium, 1;4-5;7-9 tétel)
Egy katona így szólt feletteséhez: - A barátom nem jött vissza a rohamból, uram. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt.
- Nem engedélyezem - mondta a tiszt. - Nem akarom, hogy kockáztasd az életedet egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.
A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának a tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött: - Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőtöket elvesztettem. Mondd, volt annak értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet?
- Ó, persze, hogy volt, uram - válaszolta a haldokló.
- Amikor megtaláltam, még élt. És ezt mondta nekem: "Barátom, biztos voltam benne, hogy értem jössz." E kis történet után talán megértjük azt, amit Jézus mond a szeretet parancsolatáról: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat... Megrázó történet, teljesen felkavar. Isten, Jézus Krisztusban sokkal nagyobbat cselekedett, nem volt elég, hogy a Fiát adta a mi megmentésünkre, de a gonosztól is megmentett minket. Minden egyes emberért bement a sátánnal vívott harctérre, s győzött.
Itt kezdődik a szeretet, s Isten eme tettében be is fejeződik, mert nincs nagyobb, másabb, szebb, gyengédebb szeretet, mint maga a szeretet.
A világban a legtökéletesebb az ember. Az emberben a legtökéletesebb a lélek. A lélekben a legtökéletesebb a szeretet. A szeretetben a legtökéletesebb az Isten.
(Szalézi szent Ferenc)
Ujjongjatok és örvendjetek, magasztaljátok ezeket a napokat, dicsőítsétek, Amit ma a Magasságos cselekedett! Ne csüggedjetek, ne panaszkodjatok, ujjongjatok, legyetek vidámak! Szolgáljatok a Mennyek Urának nagyszerű kórusokkal, dicsérjétek az Úr nevét! Készülj, Sion, gyengéd igyekezettel, hogy hamarosan láthassad a Legszebbet, a Legdrágábbat. Derüljön fel ma arcod, siess, vágyva szeresd a Vőlegényt.
Hogyan fogadjalak téged, hogyan találkozzam veled? Te, akire az egész világ vágyik, szívem ékessége. Ó Jézus, Jézus! Te add nekem a fényt, hogy ami neked kedves, azt meglássam és megértsem.
Úgy jött a földre szegényen Hogy minket gazdaggá tegyen, Hogy mint a mennyben az angyalok, Már itt lehessünk boldogok. Kyrieleis. (Uram irgalmazz!) Ki érthetné meg igazán szeretetét, mellyel minket Üdvözítőnk oltalmaz? Igen, ki képes felfogni, hogy mennyire megindítja őt az ember fájdalma? Az Isten Fia földre jön, mert üdvünk így kívánja: mint ember akar megszületni.
Te nagy Úr, erős Király, drága Üdvözítő. Ó, milyen kevésre becsülöd te a földi ragyogást! Aki az egész világot tartod, pompáját és ékességét megalkottad, kemény jászolban kell aludnod.
Ó, kedves Jézusom! Készíts magadnak tiszta, puha ágyat szívem mélyén, hogy megpihenj, s így téged sohase felejtselek el. (J. S: Bach: Karácsonyi oratórium, 1;4-5;7-9 tétel)
A szeretetben Uram te vagy a legtökéletesebb, világítsd meg titkodat az életemben. Ámen.
DICSőSÉG KIRÁLYA
"Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók; hadd menjen be a dicsőség királya!" Zsoltár 24,7
A zsoltár biztató szava ez, amikor adventből karácsony estéhez érkeztünk. Más fordítás így mondja: Szélesre és magasra tárjátok fel az ajtót. Nem csak egy kis résnyire: szélesre, magasra tárd ki az ajtód, hogy bemehessen a dicsőség királya. "Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr." Nem baj, ha te nem is vagy erős. Sokszor az a bajunk, hogy túl erősek és túl okosok vagyunk. A sok törés azért van az életünkben, hogy Isten erőtelenné tegyen. ő az erőtlenekhez jön, mert ő az erős, Aki megtart. Szükséged van-e már Rá? Te nem tudod megtartani az életedet. Nem tudsz karácsonyt csinálni. Akiből Isten valakit akar formálni, előbb erőtelenné teszi. Jézus azt mondja, hogy ő a hatalmas. "Nékem adatott minden hatalom." (Mt 28,20). Neki minden lehetséges. A tieid hitre jutása, megkötözöttek szabadulása. Az erős és hadakozó Úr a kereszt győztese. Nincs olyan bilincs, ami fogva tarthatná, ha ő jön. Megérted-e, miért kellett gyermeknek lennie, egy jászolböl-csőben elférnie? Nem volt helye a vendégfogadó háznál. Nálad van helye? Nyitod a kapud, hogy bemehessen? Az angyalok éne-kelték: "Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek." Ha Jézust befogadod, egy téged meghaladó dicsőség ragyog át rajtad. Sze-meden, cselekvéseden valami, Valaki átragyog. Akarod-e, nyitod-e, tárod-e az ajtód, hogy Jézus bejöhessen, és elfoglalja a szíved, hogy karácsonyi életed lehessen mostantól fogva mindörökké?
A zsoltár biztató szava ez, amikor adventből karácsony estéhez érkeztünk. Más fordítás így mondja: Szélesre és magasra tárjátok fel az ajtót. Nem csak egy kis résnyire: szélesre, magasra tárd ki az ajtód, hogy bemehessen a dicsőség királya. "Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr." Nem baj, ha te nem is vagy erős. Sokszor az a bajunk, hogy túl erősek és túl okosok vagyunk. A sok törés azért van az életünkben, hogy Isten erőtelenné tegyen. ő az erőtlenekhez jön, mert ő az erős, Aki megtart. Szükséged van-e már Rá? Te nem tudod megtartani az életedet. Nem tudsz karácsonyt csinálni. Akiből Isten valakit akar formálni, előbb erőtelenné teszi. Jézus azt mondja, hogy ő a hatalmas. "Nékem adatott minden hatalom." (Mt 28,20). Neki minden lehetséges. A tieid hitre jutása, megkötözöttek szabadulása. Az erős és hadakozó Úr a kereszt győztese. Nincs olyan bilincs, ami fogva tarthatná, ha ő jön. Megérted-e, miért kellett gyermeknek lennie, egy jászolböl-csőben elférnie? Nem volt helye a vendégfogadó háznál. Nálad van helye? Nyitod a kapud, hogy bemehessen? Az angyalok éne-kelték: "Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek." Ha Jézust befogadod, egy téged meghaladó dicsőség ragyog át rajtad. Sze-meden, cselekvéseden valami, Valaki átragyog. Akarod-e, nyitod-e, tárod-e az ajtód, hogy Jézus bejöhessen, és elfoglalja a szíved, hogy karácsonyi életed lehessen mostantól fogva mindörökké?
HELYET KAPUNK AZ Ő TRÓNJÁN
"Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében." (Jel 3:21)
Győztesek lehetünk. Igen, mindenben és teljesen győztesek. Jézus meghalt, hogy utat készítsen nekünk a meneküléshez, hogy legyőzhessük minden hibánkat, ellenállhassunk minden kísértésnek, és hogy végül az Ő trónján ülhessünk. Kiváltságunk, hogy hitünk és üdvösségünk legyen. Isten hatalma az idők során nem lett kisebb. Most is ugyanolyan bőségben árasztja áldását, mint egykor; de az egyház elvesztette hitét, hogy kimondja, amit Jákób mondott, és küzdjön, ahogy ő tette: "Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet." (1Móz 32:26) A kitartó hit kezd eltűnni, de újjá kell élednie Isten népének szívében. Hirdetniük kell az áldást. Az élő hit mindig felvezet Istenhez és a dicsőséghez, a hitetlenség pedig levezet a sötétségbe és a halálba.
Sokan annyira belemerültek a földi gondokba és aggodalmakba, hogy kevés idejük jut az imára és alig érzik annak szükségességét. Talán megtartják az istentisztelet külső formaságait, de hiányzik belőlük a könyörgés igazi lelkülete. Így nagyon eltávolodtak a Példaképtől. Jézus, a mi példaképünk sok időt töltött el imával, és milyen komolyak, milyen buzgók voltak imái! Ha Ő, mint Isten szeretett Fia ilyen komolyságot, ilyen szenvedést tanúsított, mennyire szükségünk van nekünk - akik a mennyből kapjuk minden erőnket - arra, hogy egész lelkünk felinduljon az Istennel való küzdelemre.
Nem szabad megnyugodnunk, amíg minden felismert bűnünket meg nem bánjuk, mert kiváltságunk és kötelességünk hinni azt, hogy Isten elfogadott bennünket. Nem szabad másokra várnunk, hogy kijuttassanak minket a sötétségből és elnyerjék számunkra a győzelmet, hogy aztán élvezhessük azt. Ez az élvezet nem lenne tartós. Istent elveink, és nem érzelmeink alapján kell szolgálnunk. Magunknak kell kiharcolnunk a győzelmet reggel és este saját családunkban. Napi munkánk sem tarthat vissza ettől. Időt kell szentelnünk az imára és miközben imádkozunk, hinnünk kell, hogy Isten meghallgat minket. Talán nem fogjuk mindig érezni az azonnali választ, de hitünk ekkor próbáltatik meg. Bebizonyíthatjuk, hogy bízunk Istenben és élő, kitartó hitünk van. (Review and Herald, 1883. szeptember 4.)
Győztesek lehetünk. Igen, mindenben és teljesen győztesek. Jézus meghalt, hogy utat készítsen nekünk a meneküléshez, hogy legyőzhessük minden hibánkat, ellenállhassunk minden kísértésnek, és hogy végül az Ő trónján ülhessünk. Kiváltságunk, hogy hitünk és üdvösségünk legyen. Isten hatalma az idők során nem lett kisebb. Most is ugyanolyan bőségben árasztja áldását, mint egykor; de az egyház elvesztette hitét, hogy kimondja, amit Jákób mondott, és küzdjön, ahogy ő tette: "Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet." (1Móz 32:26) A kitartó hit kezd eltűnni, de újjá kell élednie Isten népének szívében. Hirdetniük kell az áldást. Az élő hit mindig felvezet Istenhez és a dicsőséghez, a hitetlenség pedig levezet a sötétségbe és a halálba.
Sokan annyira belemerültek a földi gondokba és aggodalmakba, hogy kevés idejük jut az imára és alig érzik annak szükségességét. Talán megtartják az istentisztelet külső formaságait, de hiányzik belőlük a könyörgés igazi lelkülete. Így nagyon eltávolodtak a Példaképtől. Jézus, a mi példaképünk sok időt töltött el imával, és milyen komolyak, milyen buzgók voltak imái! Ha Ő, mint Isten szeretett Fia ilyen komolyságot, ilyen szenvedést tanúsított, mennyire szükségünk van nekünk - akik a mennyből kapjuk minden erőnket - arra, hogy egész lelkünk felinduljon az Istennel való küzdelemre.
Nem szabad megnyugodnunk, amíg minden felismert bűnünket meg nem bánjuk, mert kiváltságunk és kötelességünk hinni azt, hogy Isten elfogadott bennünket. Nem szabad másokra várnunk, hogy kijuttassanak minket a sötétségből és elnyerjék számunkra a győzelmet, hogy aztán élvezhessük azt. Ez az élvezet nem lenne tartós. Istent elveink, és nem érzelmeink alapján kell szolgálnunk. Magunknak kell kiharcolnunk a győzelmet reggel és este saját családunkban. Napi munkánk sem tarthat vissza ettől. Időt kell szentelnünk az imára és miközben imádkozunk, hinnünk kell, hogy Isten meghallgat minket. Talán nem fogjuk mindig érezni az azonnali választ, de hitünk ekkor próbáltatik meg. Bebizonyíthatjuk, hogy bízunk Istenben és élő, kitartó hitünk van. (Review and Herald, 1883. szeptember 4.)
Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget és Isten angyalait, amint fölszállnak és leszállnak az Ember Fiára.János 1,52
Uram!
Lázongó szavam a menny csukott kapujáról visszahullik. Isten végzéseit bíráló panaszom szárnya gyönge. Képtelen fölhatolni a mennyekig. Kételkedésem sem tudja áttörni az ég kapuját. Okoskodásom sem az a kulcs, mely megnyithatná azt. A mennyet egyedül Isten irgalmas szeretete nyitja meg. Amit mai igédben a tieidnek ígérsz, azt születésed éjszakáján átélték a betlehemi pásztorok. Angyalok hoztak nekik boldogító hírt a mennyből, és az angyalok tették meg őket az evangélium első apostolaivá. Így vittek örömöt, amerre csak mentek.
Uram!
Tégy engem karácsonyi emberré. Mária alázatát, József engedelmességét, a pásztorok hűségét add a szívembe. És így elkészített szívembe jőjj el Te magad. Ahol Te vagy, ott van angyaljárás. Virrasztó töprengésem sötét éjszakájába fényt hoznak. Nyomorúságom tehetetlen sóhaját fölviszik a hatalom Urához és helyébe, cserébe tőle erőt és örömöt hoznak. Nem miattam jönnek hozzám. Hanem miattad teszik boldoggá életemet.
Ne higgy hazug hízelgéseinek!
?Hízelegnek majd ellenségeid..." (5Móz 33,29).
Ősellenségünk, az ördög hazug volt kezdettől fogva, és hazugságai olyan meggyőzően hízelgőek, hogy mi hajlamosak vagyunk arra, hogy higgyünk neki, mint annak idején Éva.
Az ördög azt mondja, hogy elveszítjük a kegyelmet, gyalázatot hozunk elhivatásunkra és el fogunk veszni, mint hitehagyottak. Mi azonban bízunk Jézus Krisztusban, megmaradunk az Ő útján és tanúsítjuk, hogy Ő senkit el nem veszít azok közül, akiket az Atya neki adott. Az ördög olyanokat is mond, hogy el fog fogyni a kenyerünk, éhenhalunk gyermekeinkkel együtt, de mi tudjuk, hogy aki ahollókat táplálja, rólunk sem fog megfeledkezni, sőt, asztalt terít nekünk ellenségeink szeme láttára (Zsolt 23,5).
Az ördög azt susogja a fülünkbe, hogy az elkövetkezendő veszedelmekből nem fog megszabadítani minket az Úr, és azzal fenyeget, hogy a sok próba alatt egyszer még összeroskadunk. Micsoda hazugság! Az Úr soha nem fog elhagyni bennünket, sem el nem távozik tőlünk. ?Szabadítson meg most, ha akar!" - kiáltja gonosz ellenségünk, amikor bajba kerülünk, de az Úr elhallgattatja azzal, hogy segítségünkre siet.
Az ördög különösen nagy gyönyörűségét leli abban, hogy a halállal rémítgessen minket. ?Hogyan kelsz majd át a halál tornyosuló hullámain?" - kérdi. De ebben is hazugnak fog bizonyulni, mert a halál nem fog ártani nekünk, zsoltárokat énekelve fogunk átkelni hullámain.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése