Böjt...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy mindenben a Veled való közösséget keressem, s ne magamnak és másoknak akarjak tetszeni! Ámen


Ők pedig ezt mondták neki: "János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak."
Lk 5,33

Böjt... a ma embere számára ez a "nem-evés", vagyis a diéta, azaz a fogyókúra, de ha böjt vallásos indíttatású, akkor a többség számára ez valami ódon szokást jelent. A protestáns egyházak többségében sem az elmélete, sem a gyakorlata nincs megszabva a böjtnek, ezért nem is olyan egyszerű megválaszolni: Mi itt akkor a helyes magatartás? Szükséges-e egyáltalán a böjt vagy nem?

Jézus szavaiból az derül ki, hogy igenis szükség van a böjtre. Ezért beszél róla Jézus és tanítja az övéit a böjt helyes formájára. A böjtnek kétféle formája lehetséges. Lehet önként vállalt a böjt vagy lehet kényszerű. Van olyan böjtölés, amikor valaki önként mond le valamiről, esetleg valamilyen ételnek vagy italnak az élvezetéről, önként vállal a megszokott életrendjében bizonyos korlátozásokat, takarékosságot, megszorítást, böjtöt.
És van olyan böjtölés, amit azért vállal valaki, mert muszáj. Nem önként vállalja a lemondást, hanem azért, mert kénytelen, olyan helyzetbe került. Ez az, amit Jézus így fejez ki: "De jönnek napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak."

Tehát, amikor elvétetik az embertől valaki, vagy valami, aki, ami kedves volt, jó volt, drága volt a számára. Például, a halál által elvétetik egy asszonynak a férje, és akkor bizony egy hosszú, keserves böjti időszak kezdődik a hátra maradt özvegy számára. Amikor egy betegség miatt elvétetik az édesanya egészsége, s bizony ilyenkor a kényszerű böjt fájó terhét vele együtt az egész család hordozza. Vagy amikor anyagilag rendül meg valakinek a létalapja, és kénytelen sok mindenről lemondva az egész élete körül szorosabbra húzni a derékszíjat. Ez is kényszerű böjt. A böjt mindenképen egy bizonyos lemondás, akár önkéntesen vállalja valaki, akár kényszerűségből. De mind a kétféle böjtölésre érvényes, amit Jézus mond: "Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket."

A böjt tehát a kegyességünknek olyan része, ami magánéletünkhöz tartozik. Nem "mutatvány", amit életünk kirakatába kellene állítani, hogy lássák, megcsodálják és megdicsérjenek érte az emberek. Aki saját fájdalmát, kényszerű böjtjét komor ábrázattal úton útfélen panaszolja és így sajnáltatja magát, azt senki sem sajnálja igazán. Legfeljebb lesajnálja. Aki a maga lelki sebeivel sebzi állandóan az embereket, annak a sebeit senki sem igyekszik bekötözni. Aki folyton a maga problémáival foglalkoztatja az embereket, annak problémáival senki sem foglalkozik szívesen. Aki a maga fájdalmas hangulatával rátelepszik a családjára, a barátaira, az elől menekülnek a családtagok, barátok és kollégák.

A böjtölésnek a legnagyobb veszedelme a képmutatás, ami abban áll, hogy az ember bizonyos formaságoknak, szabályoknak a megtartásával vallásosabbnak, hívőbbnek, kegyesebbnek látszik az emberek előtt, vagy akár önmaga előtt, mint amilyen valójában. Vagyis az ember szemlélője lesz a saját kegyességének, és úgy érzi, hogy így majd jobban tetszik az Istennek.
Mi tetszik abban az Istennek, ha valaki pénteken nem eszik húst, vagy nagypénteken nem szív egyetlen cigarettát sem? Mi ebben az Istennek tetsző dolog? Isten - aki soha nem éhes és szomjas - tényleg kedvét lelné abban, ha valaki éhezéssel gyötöri a testét? Vajon jobb keresztyén-e az, aki a böjt idején lemond a húsételről, de közben beszédével, ármánykodásaival, rágalmaival sokat árt embertársainak? Az ilyen embernek nem a gyomra kell, hogy böjtöljön, hanem a nyelve...

Jézus szerint a farizeusok böjtölésének egy nagy baja volt, az hogy mindig a régi ruhára akartak új foltot varrni. Ahol már nagyon szakadozott a régi életünk, oda egy kis keresztyén mázat kenünk, azt valami kegyességi formaságnak a foltjával takargatjuk. Isten pedig azt mondja: nem az áldozatod, nem a lemondásod kell nekem, hanem a szíved. Azzal, hogy bizonyos formaságok, szabályok, megkötözöttségek közé szorítod az életedet, az életed tartalma még nem változik meg. A kegyességi formák megtartása, magunkra erőszakolása nem tesz bennünket jobb keresztyénekké. Isten már az Ószövetségben megmondta: "Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!" (Ézs 58, 6-7).

Jó dolog tehát a böjt, de azt nem lehet senki számára szabályban előírni, mert akkor csak képmutatás lesz belőle. A böjt lényege nem a lemondás, hanem a felszabadulás valamilyen megkötöttség alól. Az igazi hit abban mutatkozik meg, hogy képessé teszi az embert arra, hogy vágyait megfékezze, magát ne szolgáltassa ki szabad prédául. Mindenféle testi és lelki vágy ellen, ami azzal fenyeget, hogy szenvedéllyé válik, eluralkodik felettünk. Mindenféle böjtnek akkor van igazán értelme, ha valamilyen céllal történik. A böjt célja, hogy a lélek jobban oda tudjon fordulni Istenhez, s ami ebben akadályozza, az legyen a böjtölésnek a tárgya. Sosem a lemondás az önsanyargatás a cél, hanem a megújulás az Istennel való közösségben, Jézus által...

EGÉSZ-ségünk...

A mai nap imádsága:

Uram! Tedd teljessé életemet, hogy kikerekedjék bennem a világ, s Általad egésznek érezhessem magamat! Ámen
   

A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: "Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?" Jézus így válaszolt nekik: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

Lk 5,30-31

Gyönyörű ősi nyelvünk jól mutatja, mi a legdrágább kincsünk itt a Földön: az EGÉSZ-ség... Minden pótolható, de ha valaki az egészségében szenved maradandó károsodást, azt nem lehet meg nem történtté tenni. Az egész-ség elvesztése azt jelenti, hogy egy részt "kimaradt" belőlünk, azt nem birtokolhatjuk többé. Ezt megszokni nem lehet, legfeljebb megtanulni vele az együttélést - s bizony ez olykor keserves nehézségek árán sikerül csak.

"Aki beteg, az menjen orvoshoz!" - szokták mondani. Van, aki nyilvánvalóan beteg, de mégsem érzi magát annak, nincs betegség-tudata, s olyan is akad, akinek meg tuljadonképpen semmi baja, s mégsem képes a normális életre, mert betegnek érzi magát. S aki meg orvoshoz fordul, annak pedig szembesülnie kell a ténnyel - csodásnak tűnű modern orvosi technika ide vagy oda -, hogy bizony az orvostudomány sem tud megoldani mindent, végesek a lehetőségek.

Aki képes minket egyedül meggyógyítani, a bűn miatt megfogyatkozó egész--ségünket részlegességéből teljességre juttatni, az maga az Isten... Csak úgy tűnik, hogy az idő jó orvos, valójában meggyógyítani sosem képes, ő csak "tüneti kezelésre" képes, hiszen az okot soha nem tudja megszüntetni, mert ahhoz visszafelé kellene pörögnie az időnek... Az Isten azonban még erre is képes! Olyan békességet tud adni, amely elveszejti bennünk a múltunk feletti lázadást, s kigyógyít minket a jövőnk felőli beteges aggódásból.

A keresztény emberként jól tudjuk, hogy Isten nélkül betegek vagyunk, azaz nem vagyunk EGÉSZ-ségesek. Ezért kell nekünk az Isten gyógyító kegyelme, mely pótolja bennünk a HIÁNY-t... S ha Ő kiteljesít, akkor életünk növekedésbe kezd, kivirágzik, sőt még elképzelhetetlenül sok áldás-gyümölcsöt is hoz: harmincszorosat, hatvanszorosat, százszorosat...

Isten...

A mai nap imádsága:

URam! Felfogni nem tudlak, de vágyódom a Veled való közösségre... Gyenge akarásomat erősítsd meg ezen a mai napon is, hogy kiteljesedő életem lehessen Benned, kegyelmed által! Ámen
   

nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte,

1 Kor 8,6a

Nem újkeletű a felismerés: ha a "gyengébbik nem" lenne az erősebb - egyébként réges-régen volt ilyen, és matriarchátusnak hívták -, akkor gyaníthatóan most nem azt mondanánk, hogy Atya-Isten, hanem azt: Anya-Isten. Nem kívánok így kora reggel reklámot csinálni a feminista teológiának, melyből hullámszerűen újra és újra előtör egyfajta emancipációs törekvés: a nő (is) ember, de abban teljesen igazuk van a Szentírást magyarázó kollegináknak, hogy az elmúlt kétezer esztendő keresztény teológiája egyértelműen androcentrikus. Azt pedig kár is lenni tagadni, hogy a saul-páli "a nő a gyülekezetben hallgasson"-elv már a hellén kultúrában megbukott, no meg azt is, hogy a keresztény hit terjesztői/támogatói elsősorban nők közül kerültek ki...

Tény, hogy a harmadik évezred elején, még ha triumfál is a vallási fundamentalizmus - úgy a keresztény, mint a mohamedán -, épp ideje lenne az elmúlt kétezer év egyháztörténeti tanulságait is levonva felülvizsgálni a keresztény terminológiát! Hiszen Istenben sem az "atyasága", a "fiúsága" vagy feminin elemet indirekt módon képviselő "szentlelkessége" a kiemelendő, hanem az, hogy Isten a Legfőbb teremtő, kormányzó és fenntartó erő a világban! Isten istenségének "nemet" adni, s "Mennyei Atyaként" megszólítani ugyanolyan ellenmondásos, mintha azt mondanánk: "Mennyei Anyánk", s most itt ezt ne tévesszük össze a katolikus népi vallásosság Szűz Máriát isteni piedesztálra emelő rajongásával.

Isten erő, Isten hatalom, Isten a Végtelen Teremtői Akarat. Ő az, Aki által létrejött a világmindenség legutolsó atomi részecskéje is és Neki "köszönhető", hogy itt és most vagyunk - élünk, mozgunk, s gondolkodhatunk Őróla... Nem mi voltunk előbb, s Őt csak kitaláltuk volna - ez egyébként tipikus véges, s egyszersmind szánalmasan földhözragadt gondolkodás(!) -, hanem fordítva! S mivel Ő Mindenható, ezért még mielőtt megformálódtunk volna Édesanyánk méhében, Ő már tudta, hogy mi milyenek leszünk, s hogy milyen sorsot szán nekünk... Ezért is van Ő mibennünk, s mi Őbenne! Ezért vagyunk, létezünk, élünk Őérte...

Isten tehát EGY. Nem kettő, nem három, hanem EGY. EGY és oszthatatlan. Nyelvtani próbálkozásaink, hogy megértsük Isten "istenségét" csak próbálkozások maradnak a világ végezetéig, ahogyan Isten létének is az egyetlen bizonyítéka a világ végzetéig az Ő Végtelen, gondviselő Szeretete! Akit megérint ez a szeretet, az nem teológiai igazságokat keres, hogy aztán azokból dogmákat gyártson, hanem szívében forgatja a krisztusi tanítást, s a Mestert követve halálig menően alárendeli életét a Szeretetnek - mert ebben van elrejtve lelkünk, s földi életünk kiteljesedésének lehetősége...

Isten országa...

URam! Add az őszinte vágyakozást a szívembe, hogy országod vonzása a hétköznapok szürkítő küzdelmei között ki ne kopjon szívemből, s akaratod szerint tudjam játszani az élet 'játékát'! Ámen


Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.
Mk 10,15

Isten országa bizonyos szempontból olyan, mint a felnőttek világa a gyermekek számára: titkokkal teli... Ami pedig titokzatos, az mindig hatalmas vonzerővel bír! Míg a felnőtt-világ vonzása idővel többnyire megkopik - hiszen amikor benne vagyunk, akkor látjuk annak igazi valóját -, az Isten országának titkai ellenben nem fogynak el soha. Ha csak azt nézzük, hogy amióta az ember információt, tudást halmoz föl, s még így is az egész világ összes ismerete a megismerhető világ kevesebb, mint egy százaléka, s hogy rengeteg kérdésünk van az emberrel, a világunkkal és az univerzummal kapcsolatban, de ezek a megválaszolásra váró kérdések a feltételezhető ismeretnek csak további négy százalékát adják, akkor kiderül: 95%-ban még azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk...

Nincs érdekfeszítőbb, örömet adóbb, mint, amikor az ember érzi, hogy jó úton halad a birtokolható tudás felé. Olyan ez, mint, amikor az ember egy nehéz zenedarabot tanul meg... sok-sok energiát, időt kell belefektetni, hogy az adott darab "színpadérett" legyen. De ha koncerten a kitartó munka eredményeként végül megszületik a zenei "csoda", s a hallgatóság is tapsviharral köszöni meg a művésznek az előadását, akkor ott, azokban a pillanatokban, percekben a művész felejti a fáradalmait. (De ugyanez történik akkor is, ha valaki tisztességes küzdelemben a dobogó legfelső fokára állhat.)

Krisztus URunk szavai szerint, aki felnőtt korában nem válik gyermekké, s nem tanulja meg, hogy Isten szeretetét csak őszinte játszani-akarással lehetséges megvalósítani; vagyis a rendelkezésre álló időt (élet), a kapott talentumokat úgy kell forgatni, hogy azok a másik ember számára ajándékok legyenek. A szép, az emelő, a jó játékban - a szerepektől függetlenül - mindenki megajándékozott!

Sok felnőtt sajnos nem válik gyermekké, mert felnőtt sem volt soha! Infantilis maradt... Erre szoktuk mondani: "Ez homokozó, ez óvoda!" - amikor a felnőttek világában bosszantó gyerekes dolgokat tapasztalunk. Nincs lehangolóbb annál, amikor a felnőtt világban - mely 'elméletileg' az építést, az alkotást célozza meg -, nem a szép, az emelő, a közösségi értékek, hanem a rombolás, az önzés szellemisége az uralkodó! Az Emberfia Jézus egész földi életével és tanításával arra adott példát, hogyan tükrözhetjük EMBERként istenképűségre teremtettségünket, s aki "Istenben van", az tudja, hogy ezt a mindenre nyitott, őszinte gyermekkorban kell elkezdeni...

Korlátaink...

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Add hogy korlátaimban ne szabadságom elvesztését, hanem lehetőségeim értékteremtő medrét lássam! Add, hogy mindent, amit Tőled kaptam szolgálatodba állíthassam, embertársaim javára, a Te dicsőségedre, magam s az enyéim örömére!
Ámen

Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, s földiekről szól.

Jn 3,31

Ezékiel látomásos képeiből, János evangéliumához rendelt szimbólum a sas. A sas nem csak egy "madár", hanem a levegő ura. Igen régi hiedelem, hogy a sas képes egyedül belenézni a Napba, ami pedig az Isten jelképe. Kétségen kívüli, hogy János evangélista, a "szeretett tanítvány" Jézus-életrajza a legfilozófikusabb, s nemcsak méltóságteljesen szárnyalnak benne az emelkedett gondolatok, de a sas röptéhez híven - ahogyan ezt egy amerikai teológus, Peter Ellis úgy negyedszázada The Genius of John c. művében leírja - koncentrikus körökkel közelít meg egy-egy témát. A kép, s a módszer valóban zseniális. Nem is lehet megérteni az Isten üzenetét, csak akkor, ha felülemelkedünk a hétköznapok sárbaragadt gondolaitól, s minden oldalról körbenézzük, megfigyeljük, mit is akar mondani az Isten szava. Talán nincs is elszomorítóbb, amikor valaki csak egy perspektívát lát, nem is akar másról tudni, csak a sajátjátról... lovas nemzet voltunk, még értjük a szót, ha valakire azt mondják: szemellenzős...

Mai igénk egy másik János, Keresztelő János bizonyságtételéből egy mondat. Látszólag egyszerű kritikának tűnik, pedig több van benne: kijelentés. Aki föntről látja a dolgokat, az mindig másképpen, sőt egészen más szemmel, generálisan másképpen lát mindent. A katona csak a harc részleteit, a véres küzdelmet látja, a dombtetőn irányító tábornok - jobb esetben - átlátja az egész csatát. Tudjuk, hogy Keresztelő Jánostól megkérdezték: "Te vagy-e a Krisztus?" Ő világosan válaszolt: "Nem vagyok az!" - "Hát akkor ki vagy? Választ kell vinnünk megbízóinknak!" Keresztelő János pedig elmondja, hogy ő a Fölülről Jövőnek a saruszíját megoldani sem méltó... Aki fentről jön, az nem vízzel, hanem tűzzel keresztel... Olyan bizonyságtétel ez, ami messze túlmutat az ember átlag-látásán. Ezért mondja később Jézus Keresztelő Jánosról: "Nincs nagyobb ember az emberek között Keresztelő Jánosnál."

Korunk népbetegsége a depresszió, azaz a nyomott hangulat. Sár-perspektívából nézve az életet ugyanolyan veszélyes, mintha rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélnénk a világot. Mindehhez hozzájárul még az is, hogy egyesek úgy beszélnek az Istenről, s az Ő birodalmáról, mintha jártak volna már odaát... Ez nemcsak gusztustalan, de káros is. Bizony határok vannak ég és föld között! Tegnap egy tudományos dokumentumfilmet láttam, amelyben a pszichofarmatikumok új generációjáról szóltak. Ezek tényleg hatásosak, de ahogyan a professzorasszony mondta: "Az eredeti okot ezek sem szüntetik meg, csak igen jól biztosítják a kezelés fenntarthatóságát... "

A megoldás nagy valószínűséggel a határok felismerésében rejlik. Aki tudja, hogy hol a határ érték és értéktelen, Istennek tetsző és utálatos között, aki tudja, hogy az Isten Isten, s az ember az ember, az nem fog Istent játszani, de nem is fog a teremtettség paródiájává válni. Ha meglátjuk önmagunk, s mások korlátait, akkor nem vállalunk fel idealisztikus célokat, de építően közreműködhetünk abban, hogy emelkedjen az adott közösség, amiben vagyunk, legyen az családi, iskolai, gyülekezeti vagy még nagyobb...

Elhangzott a Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának ma reggeli áhitatán.

Mindazokért, akik mások miatt szenvednek.

A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Te látod igazán mivé lett életünk Nélküled... Kegyelmeddel hajolj le hozzánk, hogy újra felismerjük teremtő akaratodat! Ámen

Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében.

1 Móz 6,5-6

A csalódottság érzésénél keserűbb íz talán nem is létezik... Az az állapot, amikor lelkünk forr, szánk kiszárad, mert pontosan az ellenkezőjét kaptuk annak, amit vártunk. Ilyenkor az egész ember - test és lélek - egységben szenved. Nemcsak étvágytalanság, szomorúság, de nemegyszer felborult életritmus jelzi, valami nagyon nagy gond van... Ha összefogásban árulás, hűségben hűtlenség üti fel a fejét, akkor az elemi ösztönök szintjén ütköznek a lelkek, hogy elkezdődhessen a kiegyenlítődés különös folyamata. Ha mindezek ismeretében azt olvassuk és tapasztaljuk, hogy már az Isten is csak bánkódik teremtménye miatt, akit szeretetéből hívott életre, akkor érezzük, nagyon nincsenek "rendjén" a dolgok.

A fokozás klasszikusan, biblikusan szép,s igaz most is: 1) a szív minden szándéka 2) szüntelen 3) csak gonosz... Nincs kivétel, hogy "azért valamiben még is csak jók vagyunk". Nem, mindenben felsültünk, életünk minden szintjén kudarcot vallottunk. Önzésünk átjárta, hatalmába kerítette testünket, lelkünket. Szex-kultusszá zsugorodott a szerelem, teherré a gyerek, üzletté az egymásról gondoskodás, silány okítássá a nevelés/növelés. Sasröptűnek álmodott életek a túlélés hétköznapi ganajtúrásába fulladnak bele, s végül csak a kegyetlenül keserű íz marad szánkban: csalódtam, nem ezt gondoltam, nem ezt akartam.

Az élet dimenzóinak néhányévtizedes tapasztalásában az Istent megismerni eleve lehetetlen vállalkozás. Csak megsejteni vagyunk képesek, hogy kicsoda az Isten, s mik is lehetünk mi valójában. Vannak persze, akik mindent tudni vélnek, s eljutnak addig a borzalomig is, hogy a hitet magyarázzák. Emberléptékű teóriájukat Istenről és világról magabiztosan vázolják fel álmélkodó, viszketegfülű hallgatóságuk előtt... Metódusokat és rendszert állítanak fel ott, ahol egyszerűen csak az Isten kegyelme érvényesül, törvényt látnak az evangéliumi folyamatokban is. Micsoda arogancia, micsoda szereptévesztés! Ahogyan a politikai életben úgy minden vallásban megvannak a "megmondó-emberek", akik önelégültségükben kinyilatkoztatnak. Erősnek hiszik magukat, pedig létük mint a mező virága, mely elszárad és lehull...

Isten talán soha nem szomorodik meg szívében, de ha a teremtmény úgy érzi, hogy már az Isten is csak bánkódik, akkor nagyon nagy bajban van a világ... Híres professzorunk Prőhle Károly azt mondta egyik előadásában: "Ha nem lenne ember a földön, akkor ez a bolygó maga a paradicsom lenne!" Nemcsak múló éveink tapasztalása, de a világ jelen folyása is alátámasztja: Milyen igaza volt! Változtatni nem a világot kell, hanem benne az embert. Aki valóban hiszi az Istent, az jól tudja: a változtatást legelőször a magunk életében kell elkezdeni...

Bocsáss meg, és engedd el!

„…bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen…” (Kolossé 3:13)

Úgy beszélünk a neheztelésről, ahogy a kisbabákról szoktunk. A neheztelést magadban hordozhatod, táplálhatod, vagy dédelgetheted. A gond az, hogy ha valamit táplálsz, azt eteted, növekedésre készteted, és nagyon hamar fel is nő. Neheztelést hordozol magadban? Miért? Ennek nincs értelme! Miért vennél fel minden nap egy nehéz terhet, amely lehúz, hogy egész nap magaddal hurcold? „De hiszen megbántottak!” Igen, de azzal, hogy neheztelést hordozol, lehetővé teszed számukra, hogy továbbra is bántsanak. Ne tedd ezt magaddal!

Tudjuk, hogy meg kellene bocsátanunk másoknak, de néha úgy tűnik, mintha a megbocsátással feladnánk valamit. „Lincoln történetei” címen számos anekdotát gyűjtöttek össze, ezek egyike egy betegágyában fekvő férfiról szól, akinek az orvosa megmondta, hogy már nincs sok ideje hátra az életből. A férfi magához hívatta egy régi barátját, Brownt, akivel valamikor régen csúnyán összevesztek. Évekig nem is beszéltek. A férfi elmondta, hogy hamarosan meghal, és hogy milyen csekélységnek látszik nézeteltérésük a halál küszöbén, és kérte, hogy ha lehet, béküljenek ki. A szobában mindenkit könnyekig meghatott a jelenet. Brown megragadta a haldokló kezét, aztán át is ölelte, majd megtörten kifelé indult. A betegnek hirtelen még egy gondolata támadt, felemelkedett az ágyában, és a könyökére támaszkodva még utoljára így szólt: „Hallod, Brown, ha felépülök, marad a harag!” Elmosolyodunk ezen a történeten, és azt gondoljuk: „Milyen ostobaság!” De ha te is neheztelést hordozol magadban, akkor te talán jobb vagy?

MIT VÁRT TŐLED ISTEN? – HITET

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt…” (Zsidók 11:6)
A Biblia azt mondja: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Tudod mit vár tőled Isten? Hitet. Azt akarja, hogy bízz Igéjében, bízz jellemében és eddig is oly sokszor tanúsított hűségében. E nélkül nem lehetsz tetszésére.
Az a nehézség, amivel épp most küzdesz, talán épp arra mutat rá, hol tartasz most a hitedben. Az, hogy bajokon mégy keresztül, nem azt jelenti, hogy nincs hited. Lehet, hogy nem a hit hiánya juttatott nehéz helyzetbe, de az biztos, hogy a hited erőssége tud túljuttatni rajta. Azt kérded: „De nem kellene ésszerűnek lennem?” Dehogynem, de ne légy annyira racionális, hogy nem hagysz teret a természetfelettinek! A saját értelmed imádata nárcizmus. Azt mondjuk: „Ha nem értem, nem hiszem el!” Ez lényegében véve azt jelenti, hogy te magad vagy a saját istened! Igazából nem hiszel Istenben, mert magadban hiszel. Mihez fogsz kezdeni akkor, amikor az élet egy olyan problémát hoz, amit te magad nem tudsz megoldani?
Mielőtt Jézus feltámasztotta volna Lázárt, megkérte Máriát és Mártát, hogy vezessék a sírhoz, arra a helyre, ahol feladták a hitet, oda, ahol az emberi korlátok húzódtak. Miért? Mert csak ha eléred ezt a pontot, akkor fedezed fel Istent, „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk…” (Efezus 3:20).

SZÁMÍT, HOGY HOL VAGY

„Elég sokáig kerülgettétek ezt a hegyet, forduljatok...!" (5Mózes 2:3)

Isten tervében mindig benne van tőle kapott ajándékod, az Ő időzítése, és az, hogy épp a megfelelő helyen légy. Három dolog mégis megakadályozhatja, hogy megtörtén­jék: ha félsz a kudarctól, ha nem vagy hajlandó kilépni a számodra kényelmes és meg­szokott környezetedből, és ha hagyod, hogy mások véleménye befolyásoljon. Eljött az a pont, amikor annak érdekében, hogy eljussanak az ígéret Földjére, Isten ezt mondta Izraelnek: „Elég sokáig kerülgettétek ezt a hegyet, forduljatok...!" (5Mózes 2:3). Amikor te is eléred ezt a pontot, létfontosságú, hogy igent mondj Istennek, és megtedd a hit lépését.

Az éhínség idején Isten azt mondta Illés prófétának: „Eredj el innen, menj kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre! A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad. Elment tehát, és az Úr igéje szerint járt el. Odaérve letelepedett a Kerít-patak mellett, a Jordántól keletre. A hollók hordtak neki kenyeret és húst reggel, kenyeret és húst este, a patakból pedig ivott." (lKirályok 17:3-6). Isten életedre vonatkozó terve mindig egy bizonyos helyhez kötődik. Jézusnak „Samárián kellett pedig átmennie" (János 4:4). Miért? Hogy találkozzon egy asszonnyal, aki arra volt rendelve, hogy városának elvigye az evangéliumot. Nem me­hetsz bárhová, ahová a kedved tartja, Isten akkor fog megjutalmazni, ha ott vagy, ahol Ő akar látni. Isten megígérte, hogy megáld, de időnként kénytelen „áthelyezni" ah­hoz, hogy megkaphasd áldásait. Ruthnak Betlehembe kellett költöznie, így találkozott Boázzál, aki feleségül vette. Bartimeusnak oda kellett mennie, ahol Jézus volt, hogy visszanyerje látását. Számít az, hogy hol vagy!

Uralkodj a haragodon!

„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek!” (Efézus 4:26)

Abban az időben, amikor az ingázók általában vonattal utaztak, egy üzletember, aki egy fontos találkozóra utazott, megkérte a hálókocsi-kalauzt, hogy mindenképpen ébressze fel hajnali 5 órakor, mert akkor kell leszállnia. Képzelheted, hogy érezte magát az illető, amikor másnap reggel 9-kor felébredt, mérföldekre a céljától. Dühödten nekiesett a kalauznak, és nem válogatta meg a szavait! „Ez aztán mérges!” – jegyezte meg egy utas, aki hallotta a haragos szóáradatot. „Ha azt hiszi, hogy ez mérges” – szólt a kalauz – „azt a fickót kellett volna látnia, akit leszállítottam a vonatról hajnali ötkor!” Megmosolyogjuk, de ahogyan a Yale egyetem orvosi karának professzora, Dr. James Comer megállapítja: „Az az érzésünk, hogy a világ bekerít bennünket, hogy túl sok ember van körülöttünk, és átvernek. Tehetetlennek érezzük magunkat a problémáinkkal szemben, és csalódottságunkban kifakadunk.”

Pál azt mondja: „Ha haragudtok, vigyázzatok, hogy ne indulatból tegyétek… ne hagyjátok, hogy az ördög ilyen módon megvethesse a lábát!” (Phillips fordítás). Ez azt jelenti, hogy haragosnak lenni mindig rossz? Nem, Pál arra mutat rá, hogy a rossz irányú harag ajtót nyit az ellenségnek. A templom megtisztításakor Jézus megmutatta, hogy van helye az igazságtalanság és a mások kihasználása miatt jogos haragnak. De mi legtöbbször azért haragszunk, mert úgy gondoljuk, hogy az emberek nem értékelnek minket, vagy kihasználnak, vagy nem azt adják nekünk, amit megérdemlünk. Azt is írja Pál, hogy „minden keserűség, indulat, harag, kiabálás… legyen távol tőletek… bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban” (Efézus 4:31-32). De még a világ legjobb tanácsa is haszontalan, ha nem kezdesz vele valamit. Ha tehát hajlamos vagy az indulatosságra, kezdd a napodat azzal, hogy Isten segítségét kéred ahhoz, hogy úgy tudj viselkedni, hogy azzal őt dicsőítsd!



„Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos…!” (Zsoltárok 37:8)

A heves vérmérséklet nem olyasmi, amivel büszkélkedhetnénk, hanem olyan valami, amiért imádkoznunk kell. Amikor majd szétvet a düh, csupán feltárul, hogy mi van belül. És melyikünk ne járt volna már így, és ne bánta volna azután? A Biblia azt mondja, hogy az indulatok elszabadulása „csak rosszra visz”, hiszen Isten tudta, hogy küszködünk a következőkkel:

1) Stressz: Ha túl sok mindent zsúfolunk túl kevés időbe, magunkkal szúrunk ki! Úgy járunk, mint a hegedű húrjai, melyeket túlfeszítenek, és végül elpattannak… aztán pedig bűntudatot érzünk, amiért nem vagyunk elég „lelkiek”. „Józanul mérjétek fel képességeiteket!” (Róma 12:3-4 Phillips) Az életben „mindig történik valami”, tehát készülj rá előre, és hagyj időt a váratlan dolgokra!

2) Frusztráció: úgy is meg lehet határozni, mint: „valaki vagy valami, aki/ami mindig felzaklat”. Nemrég a hírekben egy fickóról volt szó, aki vadászni ment a túrakerékpárjával. Amikor a kerékpár elromlott, az illető szétlőtte. Őrültség! Ennek semmi értelme sincs, de ahogy Robert Green Ingersoll mondta: „A harag olyan szél, amely elfújja az értelem lámpását”.

3) Úgy érezzük, hogy megsértik jogainkat: Ha haragosak vagyunk, tompul az ítélőképességünk, hiszen ha az egyetlen szerszámunk a kalapács, minden probléma szögnek látszik. A lényeg: nem rólad szól mindig minden! Ez különösen igaz a házasságra. Jézus azt mondta, ha kapni akarsz, először meg kell tanulnod adni (Márk 9:35).

4) Olyan dolgok, amik ütköznek az értékeiddel: Olykor „ami sok, az sok”, és szóvá kell tenned a dolgokat. Amikor Jézus a templomban haragra gerjedt, ez a tisztességtelen üzelmek és az emberek kihasználása miatt volt. Ilyen esetben: „aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak” (Jakab 4:17).

Vizsgáld meg az életedet!

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!” (Zsoltárok 139:23)
Ha ellenőrizetlen az életed, az bizony meglátszik! Gordon MacDonald írja: „Olvastam olyan írók írásait, akik azt mondták, hogy ha Krisztus követői nem növekednek, annak az az oka, hogy nem ellenőrzik, nem értékelik ki rendszeresen az életüket. Ebben a leírásban magamra ismertem. Mindig csak mentem előre, sosem néztem mélyen magamba. Sosem fordítottam figyelmet arra a fajta elgondolkodásra, ami a növekedéshez vezet. Ennek meg is fizettem az árát – újra meg újra elkövetve ugyanazokat az ostoba bűnöket, a bűntudatnak ugyanazt a nehéz súlyát cipelve. Ekkor nehéz döntést hoztam: elhatároztam, hogy minden nap megpróbálom őszintén kiértékelni lelkem állapotát. Elhatároztam, hogy magamba nézek, és leírom, hogy mit látok. Kellemetlen érzésekkel tele és szégyenkezve elkezdtem írni: »Istenem, íme, néhány olyan terület az életemben, ahol kudarcot vallottam. Nem fognak maguktól eltűnni, ennyi erővel akár meg is nézhetem őket.« Vagy: »Aggódom egy kapcsolat vagy egy rossz szokás miatt. Semmi jóra nem vezet, de nem tudom, hogyan változtathatnék.« Miután egy vagy két szakaszt leírtam, visszatekintettem a leírtakra.” Hasznos dolog lelki naplót vezetni az Istennel járásról, mert ez: 1) Arra késztet, hogy lelassíts, és megvizsgáld tetteid hatékonyságát. 2) Felszabadít arra, hogy meg tudd kérdezni magadtól: „Miért csinálom ezt? Valójában hogy érzek ezzel kapcsolatban? Mit mond nekem Isten?” 3) Ha naponta csak egy oldalt írsz is, egy év alatt 365 napnyi feljegyzésed lesz meghallgatott imádságról és tanulságos leckékről!

A bölcs ember Isten akaratára koncentrál

"Szerezz bölcsességet, szerezz értelmet, ne felejtsd el szavaimat, és ne térj el tőlük!" (Példabeszédek 4:5)

Az egyik legfontosabb próba amivel találkozunk, miközben azt próbáljuk tenni, amire Isten elhívott bennünket, az a kulturális elterelés. Például:

* A népszerűség, mint zavaró tényező: ha mindig azon aggódsz, hogy mit gondolnak rólad mások, akkor ez eltérít a neked rendelt úttól.

* Az élvezetek, mint zavaró tényezők: Teljesen rendben van, ha jól és komfortosan érzed magad, de ha ez az elsődleges prioritás az életedben, soha nem fogod tejesíteni a küldetésed.

* A nyereség, mint zavaró tényező: Nem szolgálhatsz Istennek is és a pénznek is. A pénzkeresés nem lehet fő célja az életednek.

* Az általad birtokolt dolgok, mint zavaró tényezők: Ha a sikeredet az alapján ítéled meg, hogy mit halmoztál fel, akkor azzal fogsz törődni, hogy megtarts és elérj dolgokat.


Beszéljünk róla:

* Mik azok a zavaró tényezők ezek közül, amik megakadályoznak abban, hogy a legjobbat tedd, amit Isten tervezett az életed felől?

* Imádkozz Istenhez, hogy adjon neked bátorságot, hogy a társadalom által elvárt dolgokkal szembe tudj menni és más legyél.

Az Isten szerinti célok hitet követelnek

"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt..." (Zsid.11:6)


Az Isten szerinti célokat hit által tűzzük ki. A Biblia azt mondja: "Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt." Ahhoz, hogy Isten kedvében járjunk, olyan célokat kell kitűznünk magunk elé, amelyek hitet követelnek.

Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy olyan célokat kell kitűznünk, amelyek nagyobbak annál, mint amiket magunktól elérhetünk.

Például, szeretném, ha egy egészséggel kapcsolatos célt tartanál szem előtt. Ahogy mondtam, ha nincs ilyen egészségügyi célod, akkor a célod az, hogy ugyanebben az állapotban maradj, vagy, hogy állapotod romoljon. Ahhoz, hogy előrehaladj (azaz egészségesebb légy), ki kell tűznöd magad elé egy egészségügyi célt.

Tegyük fel, hogy le kéne adnod a súlyodból. "A célom az, hogy leadok 1 kilót." — Hát..., de hiszen tudod, hogy ennél többre is képes vagy! Tűzz ki magad elé egy célt, ami Istentől van! Minden kétséget kizáróan állítom, hogy ez olyan cél lesz, amihez feltétlenül szükséges, hogy továbbra is Jézusra légy utalva!

Addig nem hiszel Istenben, amíg nem próbáltál megtenni valami olyasmit, ami csak akkor lehetséges, ha az Ő hatalma munkálkodik az életedben.

Még a hibáid is szerezhetnek Istennek dicsőséget

„Köszönöm, hogy olyan csodálatosan összetetté formáltál. A szakszerűséged lenyűgöző – ezt jól tudom.” (Zsoltárok 139,14 NLT)

Amikor az emberek sértegetnek, csupán az egyszerű igazságra van szükségük, nem a primitív igazságra. Nem elég azt mondani valakinek, hogy imádkozzon, olvasson Bibliát, vagy menjen el gyülekezetbe. Segítened kell nekik, hogy hogyan változtassanak az életükön.

Nem tudunk változtatni az életünkön, amíg nem értjük meg azt, hogy kik is vagyunk valójában. Nem válhatsz azzá, akinek Isten alkotott, addig, amíg meg nem érted ki is vagy – a félreérthetetlenül egyedi és törékeny TE, akit Isten okkal teremtett.

Csodálatosan összetett vagy (Zsoltárok 139,14). Ahhoz, hogy beteljesítsd Isten akaratát rád nézve, az életednek minden dimenzióját meg kell vizsgálnod, és meg kell értened öt tényezőt, amik befolyásolják azt, hogy ki is vagy.

Aztán a legtöbbet kell kihoznod abból, amit kaptál. Talán különböző szülőket, fájdalmakat, problémákat és lehetőségeket kaptunk, de mindannyian számon leszünk kérve egy nap azért, hogy mit kezdtünk ezekkel a tényezőkkel.

Ez olyan, mint egy ötlapos stud póker. Nem szabad összekeverned a kártyáidat. Nem választhatod ki a kártyáidat. Azzal kell játszanod, amit neked osztottak.

Az első tényező, ami meghatározza, hogy ki vagy, az a kémia. Ez a DNS-ed, a génjeid, a hormonjaid, a kémiai összetételedet jelenti. Néhányan közületek nagyon érzékenynek születtek, mások nagyon nagy fájdalomküszöbbel rendelkeznek. Vannak, akiknek alacsony az energiaszintje, mások mindig pörögnek. Vannak közöttetek olyanok, akiknek a háta könnyen elfárad, gyenge a látása, vagy törékenyek a csontjai. Vannak közöttetek olyanok, akiknek alacsony az oxitocin szintje, amelyik hormon a másokkal való viselkedésünkre hat.

Egyetlen hiba sem bűnös, vagy szégyellni való – Isten így rakott össze téged. Egyszer vettem egy farmert, amelyiken rengeteg vágás volt, és egy címke, amin ez volt olvasható: „Ez a farmer tele van szándékos hibákkal, azért, hogy egyedi legyen.” A génjeid hasonlóak: Vannak benne hibák, azért, hogy egyedi legyél. Ezek a hibák részei a személyre szóló tervezésednek, és Isten ezeket az ő céljaira és dicsőségére tervezte.

Soha nem leszel képes változtatni az életeden, vagy betölteni Isten akaratát az életedre vonatkozóan, amíg meg nem érted, mennyire csodálatosan összetett, és egyedileg „hibás” vagy, azért, hogy Istent megdicsőíthesd. A kérdés már csak ez, mit fogsz kezdeni azzal, amit osztottak neked?

Beszéljünk róla:

* Mik azok a hibák, amit egyedivé tesznek téged?
* Hogyan tudod ezeket a hibákat Isten dicsőségére felhasználni?

Uram, hogyan cselekedjek?

"Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk." 2Kor. 4,8-9

Amikor megvalljuk hitünket Jézusban, Isten egyszülött fiában, gyakran azt feltételezzük, hogy az életünk könnyebb lesz. Nem számít, hogy sokan erről jó szándékkal, mint bibliai igazságról tanítanak.

Jézus valóban arról tanított, hogy az ő igája könnyű (Mt.11,30), Pál apostol pedig a szombatról, mint a nyugodalom napjáról beszélt (Zsid.4,9), de ezek a példák arra tanítanak, hogy meg kell tanulnunk mélyen bízni Istenben és nem pedig arra, hogy Jézust könnyű követni. Mi, akik az Úr akaratát követjük és megtartjuk, abban bízunk hogy Ő szívén viseli a mi legfőbb érdekeinket (Jer.29,11; Róma. 8,28).

Az Isten Szentlelkének segítségével, aki bennünk és általunk munkálkodik, meg tudunk birkózni azokkal a dolgokkal, amiken épp keresztül megyünk. Pál apostol azt mondja, hogy épp ilyen helyzetekben kell megtanulnunk bízni Jézusban: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." Filippi 4,13

Ha Isten országának kiemelkedő polgárai szeretnénk lenni, akkor nem térhetünk ki az élet nehéz időszakai elől. Úgy, mint Pál, láthatjuk, hogy az Úr nem engedi, hogy megszorongattassunk, amikor nagy rajtunk a nyomás, Ő reményt ad, amikor úgy tűnik, hogy a dolgoknak nincs semmi értelme, Ő velünk van, ha mások elfordulnak tőlünk, és felemel, ha mélyponton van az életünk.(2Kor.4,8-9)

Ahhoz, hogy megbirkózz azzal, amin most épp keresztülmész, szemléletváltásra van szükség. Ahelyett, hogy azt kérdezed, "Miért pont én?" kérdezd azt, hogy "Uram, hogyan cselekedjek?"

Beszéljünk róla!

* Isten miért nem veszi el a problémákat az életünkből, ha átadtuk az életünket Jézusnak?
* Szerinted mit tenne Isten, ha így imádkoznál "Uram, segíts meg hitetlenségemben"?
* Mikor mondod azt az életed során, hogy "Miért pont én?" Mit gondolsz, mi történne, ha ehelyett inkább azt kérdeznéd, hogy "Uram, hogyan cselekedjek?"

Erőtlenség...

URam! Tégy bölccsé, hogy életemet Hozzád hajlítva, időben töltekezhessem szeretetedből! Ámen

Adj erőt szolgádnak!
Zsolt 86,16b

A természet örök rendje, hogy semmi nem állandó, minden változik... Mindennek rendelt ideje van, ezért van a dolgoknak eleje, közepe és vége, s ezért véges az erőnk is. Soha ennyiféle "energia-ital" nem volt a piacon, melyeknek segítségével felvehetjük a harcot a fáradtság ellen, kár hogy milliók nem látják, a megoldás soha nem a serkentő/ajzó szerekben van! Mivel az ember-csinálta "csodák" mindig valamilyen csaláson alapulnak, éppen ezért csak idő kérdése, mikor derül ki az igazság, s "nyújtja be a számlát" a nagybetűs ÉLET...

Törvényszerű, hogy egyszer mindenki elfárad. A kiválasztott kevesek elenyésző kisebbsége csak végén, a többség már közben is - s most ne a test biológiai felépítéséből adódó elerőtlenedésére gondoljunk! Átélni a gyengeségből fakadó lelassulást, nem éppen felemelő érzés, ilyenkor különösen is nehéz elviselni a motiválatlanságot... Nos, Isten ezért teremtette az embert közösségbe, hogy egymás terhét hordozzuk! Kicsi a valószínűsége, olykor mégis előfordul, hogy nem csak az egyik, de a másik is ugyanabban a szakaszban fárad el, s ilyenkor adódnak a komoly problémák, s sodródik a kapcsolat a krízis felé... A keresztények életében is vannak ilyen veszélyhelyzetek, de a JóIsten gondviselő kegyelme, hogy mindig akad legalább egy valaki, aki emlékezteti a többieket: a megoldás Istennél van, Aki nem hagy el.

Amikor lemerülünk, akkor nincs más lehetőség: hálózatra kell kapcsolódnunk. Hiába az okostelefon, ha üres az akkumulátora, semmit nem ér az "okossága"! S ahogyan figyelmeztető jelzéseket ad a telefon, ugyanúgy testünk is küldi a szignálokat: állj meg, ne szaladj, töltekezz! Aki "kapcsol", az kapcsolódik, aki pedig elfelejti, hogy "ő is csak emberből van", s megállás helyett inkább "rákapcsol" - annak törvényszerűen csúfos bukás lesz a vége. Az erő - az Élet már csak ilyen -, általában akkor fogy el, amikor leginkább szükség lenne rá...

A bölcsesség kezdete, az ÚRnak félelme, azaz: ha valaki Istenbe kapaszkodik, életének dolgait az Ő távlataiba illeszti bele, az nem csalódik. Aki azonban csak magában vagy emberekben reménykedik, az számos kijózanító pofont kap a Sorstól, mert hiába az emberi akarat, "ember tervez, Isten végez" - a jövőt előre pontosan senki nem látja, csak az Isten. A bölcs ember azért bölcs, mert nem veszíti el józanságát, s tudja, hogy nem csak időt kell hagyni mindenre, de az idő ura nem az ember, hanem a Teremtő Isten! Aki ezt nem akarja elfogadni, annak keserűen meg kell tapasztalnia, hogy az idő nagyon hamar átveszi az uralmat élete felett, s annál nincs rosszabb, ha valakinek az idő az istene, azaz életében mindent az idő irányít...

Keresztény élet...

A mai nap imádsága:
URam! Úgy szeretném, ha megváltozna ez a világ körülöttem, s közben elfelejtem azt, hogy magam is milyen nehezen változom... Istenem, add, hogy jobban értselek Téged, a világot és önmagamat, hogy valóban olyan tudjak lenni, s úgy tudjak élni, ahogyan magam is álmodom azt! Költözz hát a szívembe, s kezd el a csodát bennem, itt és most, még ma! Ámen



Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem.
Lk 6,43

Die Katze lässt dass Mause nicht!/A macska nem "hagyja" az egeret... vagy ahogyan a magyar szólás mondja: "Kutyából nem lesz szalonna!"

Vannak dolgok e világban, amik soha nem változnak, mert ehhez lényegük megváltozásához lenne szükség. Ezekre mondjuk: evidens, vagyis magától értetődő, nyilvánvaló, vagyis magyarázatra nem szorul. A fehér fehér marad, s a fekete is megmarad feketéségében. Magyarul: ami rossz, az rossz marad örökké, csak a politikus (étrsd:ravasz) ember magyarázgatja, hogy a fekete nem is annyira fekete... A hiányt azonban soha nem lehet bőségként prezentálni, s amikor azzal vigasztaljuk magunkat - olykor másokat is -, hogy "minden rosszban van valami jó is" - akkor bizony nagyon emberi módon, anyagelvűen gondolkodunk.

Amikor Jézus URunk a "jó fa, rossz fa" képét használja, akkor arra akarja rávilágítani hallgatóit, hogy ahogyan a fát gyümölcseiről egyértelműen fel lehet ismerni, ugyancsak gyümölcsei alapján lehet értékelni az embert is. Minden a lélek mélyéről fakad, a keresztény ember magatartása is belső világából, azaz jó és rossz hajlamaiból táplálkozik. A beszéd csupán felszíni tény, jóllehet mások kommunikációjának helyes (meg)értése/dekódolása napvilágra hozza azt, ami az ember bensejében van. Ha valaki csak látszat-keresztény, s bár elég jól "eltudja adni magat" valódiként - mert hamisan tünteti fel a dolgokat, sőt időnként sikerül azt a benyomást is keltenie, hogy jó gyümölcsöket terem - a növény azonban soha nem tud rácáfolni önmagára, a tüskebokor soha nem tud jó/ehető gyümölcsöt (fügét) teremni, azaz: a növény természete és így az emberé sem változik meg váratlanul...

Mindazonáltal az ember nem növény; mindig valódi lehetősége van arra, hogy módosítsa hajlamait, vagy hogy gyökeresen irányt változtasson, de ez csak Istennel együtt lehetséges, hiszen, ami embernek lehetetlen, Istennek nem... Ez az megtérés evangéliuma.

Konfliktusaink...

A mai nap imádsága:
Istenem! Te látod, hogy nem szeretem a konfliktusokat, de néha mégis benne találom magamat... Úgy szeretnék győztesen levonulni az érdekütközések csatateréről, s néha mégis vesztesnek érzem magam. Uram, adj nekem bölcs és szerető szívet, hogy megértsem embertársaimat! Erősítsd lelkemet, hogy kitartóan hordozni tudjak imádságaimban másokat, azokat is, akik nem szeretnek engem, s kegyelmed által akaratod megvalósításának engedelmes eszköze lehessek ott, ahová állítottál! Ámen
   

"Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire szorongok, míg ez végbe nem megy! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem - mondom nektek -, hanem inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy családban, akik meghasonlottak, három kettővel, és kettő hárommal. Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával."
Lk 12,49-53

Gyakran idézett igék ezek - olyanok szájából, akik a saját igazukat keresik az Isten igazsága helyett... Nemcsak tinédzserek morrantják oda hormonos felindultságukban szüleiknek: "Ti ezt úgy sem értitek!" - az önérdekét nyersen érvényesíteni akaró ember gyakori sajátja az efféle "magabiztosság". Tény, hogy generációk között olykor világok csattannak össze, mert akár egy generáció alatt is akkorát változhat a világ, hogy az emberlelkeket egymástól messze tovasodorja - bizony tény ez is: nem mindig a jó irányába.

A lelkiismeretet gyakran hasonlítják perzselő parázshoz, mely bármikor pusztító tűzzé változhat át. Jézus jelenléte is hasonlítható a tűzhöz, mely életeket perzselhet meg (kívülről), de életeket fordíthat meg, ha bent a szívben lángol. Krisztus követése nemcsak egész személyiségünket átformáló életreszóló vállalkozás, de egyben folyamatos ütközés is az önérdek-központú világgal. Az ütközés fájdalmait lehet méltósággal vagy többé-kevésbbé önsajnálattal is elhordozni - a választás mindig rajtunk áll! Valljuk be őszintén, olykor jólesik egy kis egészséges önsajnálat, de erre az érzésre keresztény életet alapozni nem lehet. A Krisztus-követés egészen másról szól!

Mindenekelőtt a békességről. A külsőről és belsőről egyaránt. Akinek nincs békessége, az idegesen kapkod össze-vissza, s az átlagosnál jóval többet, s jóval nagyobbakat hibázik - munkahelyen, családban, egész életvezetésében. Az ilyen emberek gyakran irigykedve nézik azokat, akiknek békességük van, s jellemüktől függően "be-beszólnak", sőt, cinikus megjegyzéseket is tesznek Istenre, hitre - de ezeket a sokkal inkább érzelmi, mint értelmi megnyilvánulásokat a hit és a szeretet villámhárítójával érdemes leginkább "kivédeni"... Felvenni a kesztyűt egy-egy ilyen szópárbajra kihívó helyzetben nem érdemes, mert a hirtelen-érzelmekre józan ésszel hatni, nem mindig sikeres próbálkozás.

A nagyobb probléma mindig az, amikor a közvetlen környezetben, a családban alakulnak ki konfliktusok. Vannak helyzetek, amikor a konfrontációt egyszerűen nem lehet kikerülni, s fel kell vállalni azokat az értékeket, melyek krisztusazonosak. Így nem kérdés, ha erőszak dúl a családban, s a szeretet és megértés helyett az alkohol vagy egyéb más szenvedély uralkodik, akkor az "értékek nagy csillagháborúját" méltósággal meg kell vívni. Azaz: védeni kell a gyengét, az elesettet, s esélyt kell adni annak is akinek eszét a bűn megkötözte. Hogyan? Mindig a kegyelemből táplálkozó jézusi méltósággal, vagyis alázattal, az erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkével...

Következetesség...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy kövessem akaratodat, s tegyél engem engedelmes szolgáddá, hogy a szeretet következetességében megtaláljam a magam békéjét, s boldogságát is!
Ámen



Jézus mondja: "Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám, én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat."
Jn 14,21

Sokan gondolják, hogy a törvényben nincs szeretet és hogy a szeretetben nincs törvény. Az igazság azonban az, hogy a törvény - az Isten törvényéről van szó! - az szeretetből fakad, s aki Istenhez hasonlóan, azaz önfeláldozóan akar szeretni, az a következetességet, a törvényt naponta gyakorolja.

A krisztuskövető élet nem azt jelenti, hogy amikor baj van, akkor Jézushoz menekülök... Sokan élnek így, afféle "langyos kereszténységben". Amikor végérvényesen elakadnak életútjukon, akkor azonnal fölfelé menekülnek, de csak akkor... Előtte nem "kérik ki", imádságban nem tusakodják meg, mi az Isten akarata, s amikor megtörténik a baj, akkor elhangzik a segélykérő fohász: "Istenem segíts meg! Gyorsan, most!". S ha megtörténik a kegyelem, a körülmények szorításából megmenekülés boldogságos pillanata, még a hála szavai is elhangzanak, de változás nem történik az életükben.

Ha egy csecsemő megszületik, de nem fejlődik, akkor az a gyermek beteg. Ha valakit újjászül az Isten Szentlelke, de nem növekszik, nem gyarapodik, az az Isten országa számára fogyatékos... Nem arról van szó, hogy nem szereti őt az Isten, dehogynem! Éppen azért segíti meg, pedig - emberileg nézve - meg sem érdemelné! De Isten nem csak azt akarja, hogy újjászületett csecsemőként dícsérjük Őt, hanem felnövekedve, magunk is részt vállaljunk Isten országának építésében: elsősorban sok-sok imádsággal, s ki-ki kegyelmi ajándékának megfelelően a teherhordozásban is. Micsoda kiváltság, micsoda méltóság, hogy Isten kezei, lábai, fülei, s szemei lehetünk!

Ezt az istenes harmóniát: az Istenben, az Istenért, az Isten által élés naponkénti csodáját ajánlja Jézus mindazoknak, akik hisznek az AtyaIsten szeretetében. A hit nem varázsital, nem is "generálszósz", amit megfelelően felhasználva megoldhatjuk ügyes-bajos, félresikeredett dolgainkat. A hit tudatállapot, a nem látható Isten létéről való meggyőződés, s remélése az Isten ígéreteinek folyamatos, személyes életünkben való beteljesüléséről.

Lelkünk szabadságáért.

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Te látod egyedül, hogy mennyire vagyok foglya önzésemnek, hitetlenségemnek, szeretetlenségemnek... Fordítsd életemet Feléd, hogy kegyelmed napsugara megtisztítson, s Benned élhessek! Ámen


Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test.
Legyen életkora százhúsz esztendő.
1 Móz 6,3

Amióta tudatára ébredtünk létünknek, azóta izgalomban tart minket: mi az bennünk, amit léleknek nevezünk? Test és lélek viszonyát minden korban átgondolja nemcsak filozófus, művész vagy pap, hanem mindenki, aki rácsodálkozik önmagára és a világra, és természetesen mindazok, akik a szerelem ősi titkának vonzásába kerülnek. Pál apostol a testet a Szentlélek templomaként említi. Sokatmondóan szép ez a hasonlat, hiszen testünk lehet katedrális vagy szerény házikó, de a lényeg ugyanaz: otthont kell adjon a lelkünknek.

A kérdést manapság így is lehetne megfogalmazni: miért nem érzem magam otthon magamban, miért nem érzem jól magamat magamban? Kilencvenes évekre világdivattá duzzadt testkultusz sem hozott megoldást. Hiába sikerült "kigyúrttá" tenni a testet, a lélek mégsem lett boldogabb, elégedettebb. Ép testben épp hogy élt a lélek... Az élet teljességéhez nem elégséges a a perfekt "imidzs", az imázs csillogása akkor igazán elbűvölő, ha a felszín alatt tartalom is húzódik.

Ebben a mai világban két dolog "működik" perfekcióval: az egyik a bűn, a másik a média. Tulajdonképpen a két szót gyakran használhatjuk egymás szinonímájaként is... A bűnt ugyanis, ha megcselekedtük, akkor azt már nem lehet meg nem történtté tenni. Vétkeink, mulasztásaink következményeit teherként hordozzuk, még a bűnbocsánatból élés is csak lehetőséget ad a jóvátételre, de bizony vannak elrontott élethelyzetek, melyeket már sohasem tudunk jóvátenni, mert az idő kerekét nem áll módunkban visszaforgatni. A médiába vetett (tév)hit is sokak életét megrontja. Sajnos a harmadik évezred elejére a média túlnyomórészt istentelenné vált - szó szerint, s átvitt értelmben is - azaz nem az embert szolgálja. A tíz leprás történetében, amikor csak egy meggyógyult - ráadásul samáriai - ment vissza Jézushoz megköszönni "rehabilitációját", ugyanúgy csak tíz százaléka a médiának sejti, hogy mi lenne a feladata... (Köz-szolgálat!)... A többi önmagában tündököl, tetszeleg, s hinti a valótlanság porát az emberek szemébe, hogy még tökéletesebb legyen az illúzió: Isten nincs, s az élet oly rövid...

Az ember élete tényleg nem hosszú, de számtalan keserűséget, nyomort lehet okozni 120 esztendő alatt. Gondoljunk csak vissza az elmúlt 120 év történelmére! Micsoda szenvedések, esztelen pusztulása több mint százmillió embernek... A fájdalmak évtizedek múlva is fájdalmak maradnak, nem számít, hogy az életünk végén járunk. Megsemmisítő táborok, gulágok és különféle rezsimek "ördögi" szervezetei darálták, s sajnos darálják ma is emberek millióit, testileg és lelkileg is... A szenvedés valóságából kiutat csak a Megváltás mutathat...

Halandóságunk ugyanakkor jel is lehet a lélek a halhatatlanságára. Mennyi jót, s felemelőt lehet tenni 60-80-100-120 év alatt... Talán egyszer rádöbben az ember, hogy egymás segítésére teremtettek, s nem egymás nyomorgatására, elpusztítására... Ha nem jutunk el erre a felismerésre, akkor nemcsak elpusztulunk, de magunkkal rántjuk az egész teremtettséget is...

Szavaink...

A mai nap imádsága:
Uram! Tégy lakatot a számra, amikor fölöslegesen beszélek, s adj bölcsességet és bátorságot, amikor szólnom kell. Add, hogy érezzelek szavaim mögött, s add, hogy megérezzenek Téged mások - szavaim által is! Ámen


Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló.
Jak 1,26

Ha valaki el tudná venni tőlünk a nyelv bűnét, a legnagyobb jót tenné az emberiséggel... Nemcsak politikusaink "nagy szavai" hazudnak, sokszor a hétköznapok kommunikációjában is felfedezzük a válótlant, a mellébeszélést, a bosszantó hazugságokat. A nyelv bűne talán a legnagyobb! Szólunk akkor, amikor hallgatni kellene, mert vannak helyzetek, mikor szavak nélkül is értjük egymást, s hallgatunk akkor, amikor nyilvánvalóan meg kellene szólalnunk, de nincs merszünk hozzá. Talán még megnyugtató magyarázatot is találunk/gyártunk ehhez: "mi közöm hozzá... nem az én dolgom... csak bajt hozok magamra... stb.)

Megfékezni szánkban ezt a ficánkoló kis húsdarabot - a legnagyobb "tudomány". Aki képes megfékezni nyelvét, az egész életét is uralja. Jakab apostol nyilván azért szól a nyelv bűnéről - mert ez komoly probléma volt a korai keresztény egyházban is. Magyarázatokat mindenki "gyárt" - nagy emberek éppenúgy, mint a kisemberek... Olykor irgalomból elfogadjuk mások magyarázat - jóllehet tudjuk, hogy nem igaz -, no, de ki az, aki soha nem kezdet még így mondatot: "Tudod, az az igazság..." Nem az az igazán kínos, ha ez megtörtént, hanem az, ha másképpen soha nem tud megnyilvánulni. Ha valaki mindig csak védekezik, ha valakinek mindig igaza van, ha valaki képtelen meghallgatni a másikat, és egyoldalú, szünetnélküli, hangos(kodó) kommunikációjával folyamatosan kontroll alatt tartja beszélgetőpartnerét.

Szavaink, hanghordozásunk életünk "stílusát" is jelzik. Kapkodó-ideges, hangos-provokáló vagy nyugalmat, biztonságot sugárzó csöndes-meleg - nem mindegy, melyiket halljuk, amikor elindulunk reggel otthonról, s este hazatérünk! Hányszor veszekednek szülők - gyakran értelmetlen dolgokon - a gyerek előtt, s védelmet áhító emberpalánták nem tudnak mást tenni, csak befogják a fülüket... Védekező mechanizmus ez a szavak ártása ellen! A gyermek még tudja, amit a szülők már elfelejtettek, hogy az indulatos szó, a kiabálás nem megoldás... legfeljebb jelzése a kommunikációs tehetetlenségnek vagy a lélek fájdalmának.

Az "igazi" kegyesség nemcsak az tehát, amikor mi uraljuk a szót, hanem mindenekelőtt a szó ural minket, de nem az emberi, hanem az Isten Szava...