Egyszerűsítsd le az életed!

„Figyeljétek, hogy én hogy csinálom… és tanuljatok meg élni!” (Máté 11:29-30 TM)

Egy nemrégiben megjelent cikk ezt írja: „megkaphatunk mindent”. Azzal, hogy tovább és keményebben dolgozunk, és megpróbálunk több feladatot is elvégezni egyszerre, talán beszoríthatunk 31 órát a 24-be. De ezért nagy árat kell fizetni! Egy átlagos irodai dolgozót naponta 220 üzenet bombáz e-mailen, emlékeztetőn, telefonon keresztül vagy más módon. Három menedzserből egyet információ-túlterhelés betegít meg. Ha a technikai fejlődés időt és energiát takarít meg számunkra, akkor hogy lehetünk mégis ilyen nyúzottak? Ha a sor a pénztárnál nem halad elég gyorsan, vagy ha nem találunk parkolóhelyet, akkor kiborulunk. Az Oxford Street vagy a tőzsde nem fogja elárulni neked, de a siker sokkal több lehetőséget ad az ellenségnek arra, hogy padlóra küldjön téged. Így nem lehet élni, és biztos, hogy Isten nem ezt tervezte számodra.

Jézus azt mondta: „Fáradt vagy? Kimerült?... Jöjj hozzám… állítsd helyre az életed. Megmutatom, hogyan… működj együtt velem – figyeld, hogy csinálom én… és tanulj meg szabadon és gondtalanul élni!” Jól hangzik, igaz? De az kell hozzá, hogy méregtelenítsd és újraprogramozd a gondolkodásodat. Egy író a következőt írja: „Az Úr nem tudja csökkenteni a nyomást, amíg rossz helyen vagy, rossz időben és rossz társaságban. Ha a ranglétrán kapaszkodsz felfelé, és elhanyagolod a családodat, akkor a keze meg van kötve, mert helytelen az értékrended. Ha Isten akaratában vagy, akkor lehet, hogy keményen dolgozol, de könnyen haladsz! Ő fogja hordani a terheidet, és elveszi a súlyát. Az életed leegyszerűsítése azt jelenti, hogy kevesebb órát dolgozol, beiktatsz az időbeosztásodba pihenőidőt, és többet vagy a szeretteiddel. Az ajándékaink, megbízatásaink, személyiségünk és helyzetünk különbözőek, de ezek az alapelvek mindenkire érvényesek.” Tehát kezdd el leegyszerűsíteni az életed!

Ne elégedj meg kevesebbel!

„Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” (1Korinthus 9:24)

Előfordult már veled, hogy új helyre költöztél, és listát írtál arról, mit szeretnél még elvégezni, mint például az ajtók-ablakok újrafestése vagy kert ültetése? Nagy az esélye, hogy hat hónappal később ezeket még mindig nem végezted el, de ez igazából nem is zavar. A megelégedés hozzátartozik az emberi lélekhez. Hihetetlenül hangzik, de Izráel fiai annyira hozzászoktak a rabszolgaélethez, hogy haragudtak Mózesre, amikor fel akarta szabadítani őket. Íme, mit mondtak neki: „Reméljük, hogy az Úr meg fog büntetni azért… mert meggyűlöltettél minket a fáraóval és hivatalnokaival…” (2Mózes 5:21 CEV). Amikor annyira hozzászoksz a problémáidhoz és az akadályozó tényezőkhöz, hogy már nem akarod legyőzni őket, akkor pontosan oda jutsz, ahol az ellenség szeretné, hogy legyél. Tűnődtél már valaha azon, hogy egyesek miért tapasztalnak meg nagyobb magasságokat és nagyobb mélységeket Istennel való járásukban, míg mások körbe-körbe járnak, és soha nem indulnak el igazán? Ez azért van, mert az első csoport elkötelezetten keresi Istent, amíg jelenléte valósággá nem válik életükben, és ezért Isten megjutalmazza elkötelezettségüket. Pál azt mondja: „Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” Ha közömbössé válsz, és fél szívvel futod a versenyt, Isten szeretne újratölteni energiával, és visszaállítani a pályára. Ő azt mondja: „Térjetek hozzám… és hozzátok térek!” (Zakariás 1:3 Károli). Ebben az igében Isten azt mondja: „Fordulj meg! Gyere vissza, és megtalálsz ott, ahol elhagytál.” Ne elégedj meg kevesebbel, mint hogy élő, lélegző kapcsolatod legyen magával a Királyok Királyával, együtt járva és beszélgetve vele – hiszen ez az örökséged része!

NE VESZÍTSD EL A LÁTÁSOD!

„Tapogatjuk a falat, mint a vakok, tapogatózunk, mint akinek nincs szeme..." (Ézsaiás 59:10)
Az Amerikába érkező első telepesek tele voltak látomásokkal. Az első évben várost alapítottak. A második évben tanácsot választottak. A harmadik évben a város tanácsa javaslatot tett arra, hogy építsenek egy ötmérföldes utat a vadon irányába a nyugat felé való terjeszkedéshez. Am a lakosság bírálta a döntést, mert a közvagyon pazarlásának tartották. Megdöbbentő! Akik valaha túl tudtak látni az óceánon egy új világ felé, most nem tudtak belátni ötmérföldnyi utat. Mi történt? Elvesztették látásukat. Hogyan tudod megakadályozni, hogy ez veled is megtörténjen?
Először: ne engedd, hogy én-központúvá válj! Isten azt akarja, hogy élvezhesd a sikert, de bármikor, amikorra haszonkulcs fontosabbá válik, mint a szolgálat elve, elveszted Isten áldásait. Másodszor: ne vessz el a földi dolgokban! Egy sikeres vezető írja: „Amikor egy napra készülök, a legfontosabb eseményre összpontosítok, és megkérdezem magamtól: »Ahhoz, hogy a legfontosabb esemény jól sikerüljön, mit kell tudnom? Mit kell tennem? Mit kell mellőznöm?« Az elintézendők között lesznek vidám dolgok, és lesznek kevésbé szórakoztatóak, de hajói felkészülsz, a legfontosabb dolgok jól fognak alakulni."
Harmadszor: ne ússz az árral! Sokan közülünk házasságot kötnek a fennálló helyzet­tel. Azt akarjuk, ami most van, és nem azt, ami lehetne akár. Biztonságot és egyszerű válaszokat keresünk. Ahhoz, hogy életben tudjuk tartani látomásunkat, meg kell enged­nünk magunknak, hogy új utakra lépjünk, új területeket hódítsunk meg. Minden reggel, amikor kinyitod a szemed, emlékeztesd magad: „Több is van a világon, mint amennyit eddig láttam", aztán kötelezd el napodat Istennek, és indulj el!

A küzdelem jelei

"Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök." Róma 7: 15


Szeretem azt, amilyen őszinte stílusban ír Pál Apostol a Római levél 7. rész -ben. Itt ő már egy tapasztalt hívő volt, egyike a legnagyszerűbb keresztényeknek, aki valaha élt. Mégis megosztja az ő küzdelmeit a hittársaival.

Annyira örülök annak, hogy ezt megtette! Beszámol arról az érzelmi síkon zajló harcról, ami a bensőnkben folyik. Nekem, neked és mindenkinek, amikor igyekszünk a saját erőfeszítésünkből jót tenni.

Pál kihangsúlyoz hat érzelmi mozzanatot. Ma szeretnék az első háromról beszélni, amit biztosan meg fogsz tapasztalni, amikor a bensődben a régi és az új természeted közötti csata elkezdődik.

Megdöbbenést, zűrzavart fogsz tapasztalni:
Pál mondja:
"Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök."(Róma 7:15)
Jegyezd fel, amit Pál mond; "én". Nem hibáztat senki mást, a gonoszt sem. Elismeri, hogy a zűrzavar az tőle jön, benne van.

Meg fogod tapasztalni a bűntudatot és a szégyent.
"Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. (Róma 7:16)
Az a szó, hogy "lelkiismeret" azt jelenti, hogy "telve lenni ismerettel". Ha tehát a lelkiismereted bánt téged, az azt jelenti, hogy tettél valamit, a teljes ismereted birtokában, ami nem jó. Ennek bűntudat és szégyen az eredménye. Isten nem akar ilyen irányba vezetni téged.

Ami látható, az erőszakban és káros szenvedélyekben nyílvánul meg
Ha nem tanulod meg, hogy hogyan küzdj azokban a harcokban, amik a bensődből indulnak ki, akkor az erőszak és a káros szenvedélyeid fognak vezetni téged. Pál azt mondja, "Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Róma 7:17

A saját emberi természetünk jellemzője, hogy a jó dolognak ellene áll. Azt szeretnénk tenni, ami könnyű és szórakoztató és nem akarjuk azt, ami jó és helyes. A bűn élvezetes és ezáltal könnyen válik a természetünkké.


Ezekből a gondolatokból van ami ismerős a számodra? Beszélj Istennel a gondjaidról, de utána hallgasd meg az Ő vezetését, arról, hogy mit tehetsz.
Holnap újabb három dolgot mutatok majd neked.

A rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében Pál őszintén ír hittársainak saját frusztrációjáról, kudarcairól. Ugyanolyan kudarc ez, mint amit te is, én is naponta átélünk. Miből erednek? Abból, hogy saját akaraterőnkre támaszkodva próbálunk Istennek tetszően viselkedni, és a magunk módján.

A Biblia ezt a "törvény uralma alatti" létnek hívja. Ismerjük ezt a törvényt, ami mindig arra fog kényszeríteni minket, hogy a helyes dolgot tegyük. De ára van annak, ha a törvény uralma alatt élünk, érzelmi ára.

Tegnap három ilyet tárgyaltam, ma a másik hármat vizsgáljuk meg, amiről Pál a rómaiakhoz írt levél 7,15-23 részében ír.

1. Önmagunk elítélése. Akkor érezzük rosszul magunkat és ítéljük el magunkat, mikor újra és újra engedünk rosszkedvünknek, vagy lustaságunknak vagy bármi másnak, ami ellen küzdünk. Pál apostol így fogalmaz: "tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó" (Róm 7,18)

2. Lelki csüggedés átélése. "Arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat...nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn." (Róm 7,18-20) A Biblia ezt a bűn törvényének nevezi. Olyan ez, mint a gravitáció törvénye - mindig lefelé húz. S a bűn törvénye erősebb lesz nálad, bármennyire is próbálod rossz szokásaidat akaraterőddel leküzdeni.

3. Elbátortalanodás és kétségbeesés. Pál így ír erről: "gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével." (Róm 7,22-23) Pál felismerte, hogy minden egyes nap küzdelem folyik belsejében. Folyton elveszíti ezt a csatát, mivel csak saját akaraterejére támaszkodik, s ez elbátortalanodáshoz, kétségbeeséshez vezet.

"Új életem a jóra int, de régi természetem még mindig a bűnt követi. (angolról fordítva) Én nyomorult ember!" (Róm 7,24) E szó, 'nyomorult', a görög eredetiben "teljesen kimerültet" jelent. Te is kimerültnek érzed magad a belső harc miatt, mint Pál? Tarts ki, mert Jézus hozza el a reményt!

Isten nem hagyott el, még ha úgy is érzed

És várom az Urat, aki Jákób háza elől elrejtette orcáját, és benne reménykedem. Ézs. 8:17

Olyankor könnyű Istent imádnod, amikor jól mennek a dolgaid - amikor gondoskodott ennivalóról, barátokról, családról, egészségről, boldog percekről. A körülmények azonban nem mindig ilyen kellemesek. Vajon hogyan dicsőíted őt akkor? Mit teszel, amikor úgy érzed, Isten mérhetetlen távolságra van tőled?

Dicsérni Istent a fájdalom ellenére, hálát adni neki a próbában, benne bízni a kísértés idején, mindent letenni a szenvedésben és akkor is szeretni őt, amikor annyira távolinak tűnik. Ez a legmélyebb imádat.

A barátságokat gyakran próbára teszi a távolság és a csend; fizikai messzeség választ el, vagy nem tudtok beszélni egymással. Az Isten és közted lévő barátságban sem fogod mindig közel érezni magadat hozzá.

Philip Yancey bölcsen megállapította: "Bármiféle kapcsolatban megvannak a közelség és az eltávolodás időszakai. Az Istennel való kapcsolatban is, nem számít mennyire meghitt, az ingamutató az egyik oldalról a másikra mozog " (Reaching for the Invisible God; Grand Rapids: Zondervan, 2000, 242). Ilyenkor egyre jobban nehezedre esik dicsérni Őt.

Azért, hogy a barátságotok még érettebbé váljon, Isten a látszólagos elkülönülés időszakaival teszi próbára a kapcsolatotokat - olyan idők ezek, amikor úgy érzed, mintha elhagyott vagy elfelejtett volna téged. Úgy érzed, Isten mérhetetlen távolságra van tőled. Keresztes Szent János ezeket a szellemi szárazságban, kétségek között és Istentől elidegenedve telő napokat úgy írja le, mint "a lélek sötét éjszakáját". Henri Nouwen ugyanezt "Isten hiányának szolgálataként" nevezi, A. W. Tozer pedig "az éjszaka szolgálatának". Mások szerint "tél a szívben".

Jézuson kívül Dávid volt az, aki mindenkinél közelebbi barátságban állt Istennel. Isten örömét lelte abban, hogy őt "szíve szerint való férfinek" nevezze. (1Sám. 13:14, Ap.Csel. 13:22)

Dávid mégis gyakran panaszkodott amiatt, hogy úgy érezte, Isten távol van tőle:
"Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?" (Zsolt. 10:1) "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!" (Zsolt. 22:2) "Miért taszítottál el engem?" (Zsolt. 43:2, lásd még: Zsolt. 44:24, 74:11, 88:15, 89:49)

Isten természetesen nem hagyta el Dávidot igazán és nem hagy el téged sem. Több alkalommal is megígérte: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." (Zsid. 13:5, 5Móz. 31:8, Ján. 14:16-18, Zsolt. 37:28).

Isten szabadságot akar adni neked

„Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (János 8:36.)


A világ úgy definiálja a szabadságot, mint korlátok nélküli életet: „Bármit megtehetek, amit akarok, és bármit mondhatok, amit akarok, anélkül, hogy bárki is megmondaná, mit tegyek.” Lehet, hogy mindenkit megégetsz magad körül, de a saját akaratod szerint csinálod a dolgokat. A világ azt mondja, hogy megkaphatod a szabadságot, de csak úgy ha teljes mértékben önző leszel.

Míg a Biblia azt mondja, hogy csak Jézuson keresztül lehet eljutni az igazi szabadsághoz: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (János 8:36.)

Az igazi szabadság a félelmektől való szabadság, amikor tényleg szabad vagy a bűnöktől, aggodalomtól, keserűségtől és haláltól. Szabad vagy rá, hogy kilépj a színlelésből, mert szabad vagy rá, hogy önmagad légy.

Hogy szabadulhatsz meg azoktól a félelmektől? Úgy, hogy engeded, hogy Isten szeressen! János apostol arra tanít, „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1 János 4:18a.)

Amikor rájössz, Isten mennyire szeret téged, elkezdesz majd igazi szabadságban élni. Dicsőíted őt, mikor rájössz, „Isten maga a szeretet”. A dicsőítés egyik módja, amikor elfogadod, hogy ő egy szerető, gondoskodó, nagylelkű Isten, „és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket.” (1 János 4:16a.)

Beszéljetek róla:

* Ha harcaid vannak azzal, hogy higgy Isten szeretetében, mit gondolsz, miért vagy hitetlen a hitéleted ezen területén?
* Hogy mutatta meg neked Isten, hogy szeret?

Nem egy tervre van szükséged, hanem arra, aki azt mondja: "Én vagyok"

 "Amikor látták a tavon járni, azt hitték, hogy egy szellem. Felkiáltottak, mert mindannyian látták és nagyon féltek. Ő azonnal megszólította őket és azt mondta: Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek."  (Márk 6:49-50, NIV fordítás)

Csak az élet viharaiban tudod meg, milyen is igazán Jézus. Láthatod, hogy Ő nem pusztán ember. És nem csak egy jó tanító, vagy nem csak egy erkölcsi vezető. Ő Isten, a mindenség teremtője.

A Márk 6-ban Jézus észrevette, hogy a tanítványok bajba kerültek a tó közepén, a szél és a hullámok csapkodták a hajójukat, ezért nem tudtak tovább haladni. Ekkor Jézus odament hozzájuk a vízen járva. A 49. és 50. vers azt mondja:"Amikor látták a tavon járni, azt hitték, hogy egy szellem. Felkiáltottak, mert mindannyian látták és nagyon féltek. Ő azonnal megszólította őket és azt mondta: Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek". (NIV ford.)

A tanítványok előtte kételkedtek, és azt hitték, Jézus talán csak egy jó próféta, aki tud csodákat tenni. De azzal, hogy a vízen járt, Jézus kinyilvánította, hogy ő sokkal több, mint egy ember. Ezzel megmutatta, hogy Ő Isten.

Kihívás elé állította őket (azt mondta nekik, "ne féljetek"), de meg is nyugtatta őket azzal, hogy azt mondta: "Én vagyok."

Ez a kifejezés a görögben Ego ima, és egyszerűen azt jelenti, "Én vagyok." Isten neve az, hogy: "Én vagyok"  - nem "én voltam" vagy "én leszek" vagy "remélem, hogy leszek." Amikor Jézus azt mondja: "Én vagyok," úgy érti, hogy nem kell félned és nem kell küzdened, mert Ő Isten, és ez elég.

Ha most viharon mész keresztül, alapvetően nem egy állásra van szükséged, hanem Jézusra. Nem egy tervre, hanem egy személyre van szükséged. Nem egy valamilyen rendszerre, hanem a Megváltóra. Nem egy új cél kell neked, hanem Isten.

Amikor viharon mész keresztül, emlékezz, hogy Isten nem távolságtartó és közönyös. Ő az "Én vagyok", és át fog vinni téged a viharon.

Beszéljetek róla

• Mire vagy kire nézel, hogy megmentsen a viharokban? Mi tart vissza attól, hogy Istenre nézz?
• Mire van szükséged Istentől ahhoz, hogy át tudj menni a viharon? Mondd el ezt Neki, és figyeled, ahogy gondoskodik mindenről a megfelelő időben.
• Mit tanultál meg Istenről az életed viharain keresztül?

Boldogság...

A mai nap imádsága:
Uram! Áldott légy ajándékaidért, s hogy gondviselő jóságod által mindig megadod azt, amire éppen szükségem van! Ámen



Erre Jézus így felelt:
"De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják."
Lk 11,28

Mi a boldogság? Ennek általános megfogalmazásánál igencsak gondban vagyunk... Azt, hogy mi a boldogtalanság; azt mindenki igen jól meg tudja fogalmazni - magának: a fiatal azért tartja magát boldogtalannak, mert nincs társa, az idős ember azért, mert beteg, a munkanélküli pedig azért, mert nincs munkája... A boldogtalanság tehát mindannyiunk számra a "kézzelfogható/tapasztalható" valóság: valaminek, valakinek a hiánya. A boldogság ugyanakkor nem státusz, ami mindig megvan, akár aktív vagyok, akár inaktív. A boldogság bizony "csak" pillanatokban mérhető! Ami viszont nagyon lényeges: ezekre a pillanatokra vissza lehet emlékezni! Erre kiváló alkalom a hálaadó imádság. Minél többször élünk ezzel a lehetőséggel, annál kevésbé okoz fájdalmat a hiány. Valami persze mindig hiányozni fog az életünkben. Ha nem így lenne, akkor megszűnnénk kérdéseket feltenni, s válaszokat keresni. Márpedig az élet egyik legnagyobb célja az ismeret, a tapasztalások gyűjtése. Ezektől bölcsül az ember, s hajlik élete vissza oda, ahonnan egyszer elindult: az Istenhez.

Jézus tanítását hallgatni kiváltság. Megérteni áldás, félreérteni a szenvedés maga. Sokan hallják Jézus példázatait, de kevesen (Magvető példázata: 25%!) értik meg. Emberi fülnek szólnak ezek a tanítások, de nem emberi világról, hanem az Istenéről. Az pedig először is ígéret, másodszor eljövendő igazság, harmadszor pedig olyan üzenet, ami személyesen nekem szól, azaz dekódolnom kell, hiszen Jézus a tizenkettőnek is "rejtetten" beszélt. Nem azért, hogy nehezen vagy egyáltalán ne értsék meg, hanem csakis azért, mert Isten embervilágba beleteremtett igazságait nem lehet függetleníteni tértől és időtől, s természetesen az embertől sem. Ezért kell érteni a világot, s megérteni az embert. Nagy tudomány mindkettő! Kevesen is mívelik a kettőt együtt igazán nagyszerűen, méltósággal...

Az isteni tanításoknak a lényege - ezt bizony gyakran elfelejtik a keresztények -, nem az érzés, hanem a cselekedet. Az nagyon fontos, hogy én magam mit érzek, de ebből az érzésből a másik ember bizony semmit nem érez! Csak azt érzi, amit cselekedeteken keresztül "közlök" a számára. Ezért fontos a misszióban nemcsak az evangélizáció, hanem a szavakat hitelesítő cselekedet is...

"Megtartani az igét" nem is olyan egyszerű... Nem munka ez, amit teljesítményben lehetne lemérni: "Tisztességel ledolgoztam a nyolc órát, tessék ideadni érte a méltányos bért!" Igét megtartani ugyanis nemcsak munkaruhában, "öltönyben nyakkendőben", de "hálóingben mezítláb" vagy éppen "árokparton rövidnadrágban" is tudni kell - ahogyan szociáletika professzorunk a szívünkre kötötte. Ez azt jelenti, hogy igét megtartani, aszerint élni, csakis természetesen, azaz belülről fakadóan lehet. Aki kényszerből teszi - azaz belső hit nélkül -, az természetellenesen cselekszik, s ne is csodálkozzon, ha az ilyetén kereszténysége nem hoz áldást az életébe...

Isten azonban végtelenül szeret minket, s ezért elkészít alkalmas pillanatokat, amikor egy egyszerű káposzta-lepke röptében vagy a caminói zarándoklat pusztai magányában felcsendül egy pacsirta dala, s nemcsak úgy érezzük, de tudjuk is: titokzatosan most simogat az Isten...

Hit és cselekedetek...

A mai nap imádsága:
URam! Légy velem, erősíts meg Lelkeddel, hogy szeretetben tudjak élni! Ámen



Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit? ...Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.
Jak 2,14 és 26

Nekrológokban, hiteles emberek sírja mellett gyakran hangzik el ez a mondat: "Élete volt hite, hite volt az élete." Nagyon egyszerűen ez azt jelenti, hogy amit hitt, az élte is. Sokan próbálják szembeállítani a nem látható hitet, a látható cselekedetekkel - általában nagyon emberi módon, huncut okoskodásokkal megfűszerezve az Isten "hatáskörébe" tartozó üdvösség kérdését feszegetve. Így állítják szembe Saul Pált és Jakab apostolt, jóllehet mindkettő ugyanazt a célt tartja szem előtt, de mindkettő másról beszél. Igénk okán, maradjunk ma Jakabnál!

Jakab cáfolja azt a hiedelmet, hogy egy embernek lehet hite jó tettek nélkül (Jakab 2:17-18). Ő inkább azt hangoztatja, hogy az őszinte Krisztus-hit megváltozott életet és jó cselekedeteket eredményez (Jakab 2:20-26). Mit mond ezzel? Azt, hogy a hit nem más, mint cselekedet! Megromlott kommunikációnkban, amikor a szavaink többnyire hitelüket vesztették - mert szinte minden izmus, destruktív ideológia a maga céljára sajátította ki azokat -, lehet-e érthetőbb üzenet, mint cselekedet? Nyilvánvalóan nem... Ostoba jelszavaktól, üres ígértektől megfáradt lelkünknek ugyanis nem válaszokra, hanem megoldásokra van szüksége, melyek mindig cselekedetekben nyilvánulnak meg. A cselekvést, a megnyilvánuló szeretetet vagy gyűlöletet mindenki érti, szavak, nyelvismeret nélkül is. Ennélfogva a cselekvés nem más, mint a belső visszatükröződése a külsőn... vagyis a nemlátható látható megnyilvánulása.

A hit tehát cselekvésben megnyilvánuló mindennapos bizonyságtétel az Istenről. A kettőt nem lehet különválasztani! Olyan ez, mint az ejtőernyősök ugrása... Ha nem hinné az ugró, hogy kinyílik az ernyője, akkor magától nem ugrana ki. Ha nem hinnénk, hogy Isten akarata a jó megcselekvése, akkor hajlamosak vagyunk azt elmulasztani, hiszen könnyebb nem hinni azt, hogy Isten nincs, mint azt, hogy van! Ahogyan Diderot mondja: "Az emberek nem attól félnek, hogy Isten nincs, hanem attól, hogy mi van akkor, ha Isten mégis van?" Akkor ugyanis nincs menekvés: szeretni kell, mert Ő egyszer számonkérhet rajtunk mindent...

Krisztuskövetésünk...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy néha-néha túlláthassak egy kicsit a nekem rendelt horizontjaimon és megérezve kegyelmed szeretetét magam is szereteted eszközévé válhassak! Ámen


A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők."
ApCsel 15,8-11

Ki a jó keresztény, azaz: ki követi 'igazán' Krisztust? A kérdésre adott válaszok az egyháztörténelem legnagyobb dogmatikai vitáit és/vagy szakadásait váltották ki. Éppen ezek a históriás tanulságok kellenének, hogy józanná tegyenek bennünket - hiszen számtalanszor megnyilvánult már -, bizony dogmatikai igazságokkal sem lehet 'megfogni' a szeretet Krisztusát. Aki be akarja fogni mégis a Titkot, annak egész életében, átfogó látással a szeretet dinamizmusát kell(ene) gyakorolnia.

Mit jelent ez a gyakorlati keresztény életben? Elsősorban azt, hogy Isten-élmény személyes odaadás nélkül nem létezik. Ez az odaadás pontosan ugyanolyan személyes, bensőséges, intim(!), mint egy szerelmes kapcsolat. A szerelem, a házasság szimbolikája nem véletlenül kerül elénk újra és újra az Ó- és Újszövetségben egyaránt, mely 'kép' Isten és övéinek kapcsolatát igyekszik 'megfoghatóvá' tenni. Úgy a szerelem, mint a hit, úgy a házasság, mint a gyakorló keresztény élet, teljes mértékben az önkéntességen alapul. Ha ez nincs meg bennük, akkor a kényszer minden nyomorúságos következményével számolnunk kell - úgy az egyházi-, mint a párkapcsolati életben.

Sokan elfelejtik, hogy Jahve-Isten kultusza soha nem tartott igényt a világvallások egyetemességére - a köztudatban mégis villágvallásként tartják számon. (Magyarul nem akart, s ma sem akar misszionálni, a betérés igen körülményes; zsidóvá nem válhat az ember "csak úgy" - zsidónak születni kell.) Említésre méltó ragaszkodásuk különös vallási törvényeikhez, illetve azok zártsága mindig is garantálta a maroknyi, ahogyan az Ószövetségben olvashatjuk a picinyke, "férgecske Izráel" túlélését a népek, nemzetek tengerében. Példaértékűnek is mondható kitartásuk a Tóra, a törvény mellett, számos mélyponton segítette át Jákób ivadékait. A törvény betartásának nehézségeit Simon-Péter 'ecseteli' mai igénkben: "sem atyáink, sem mi nem tudtok elhordozni a törvény igáját...

Akkor honnan a nagy bátorság és elszánás, hogy azok nyakába is tegyék a mózesi törvények igáját, akik nem is zsidók (pogány-keresztények=nemzsidó krisztuskövetők)? Ez a probléma tapasztalhatóan túlmutat önmagán, sőt egyenesen Krisztusra mutat! Nincs megigazulás az emberi a törekvésben, nincs feloldódás az Istenben, csakis a kegyelem által. Hiába minden emberi akarás, kötelezettségek gazdag tárháza, ezek automatikus megcselekvése nem visz közelebb az Istenhez. Minden, amit teszek vagy nem teszek, az Isten kegyelméből fakad. (Omnia est gratia.) Az Isten kegyelme Krisztusban lett nyilvánvalóvá. Az Ő önkéntessége - ahogyan minden Őt követő önkéntessége is - az Isten végtelen szeretetéről tanúskodik. A szeretet pedig kizárja a kényszert, a törvényeskedést. Ha ennek nyomait mégis felfedezzük egyes keresztények - n.b. a magunk életében - gyorsan térjünk(!) vissza oda, ahol megmaradhatunk: Jézus keresztjéhez...

Terveink...

A mai nap imádsága:
Istenem! Köszönöm mindennapjaimat, a kegyelmet, hogy életemet beleszőtted ebbe a világba, s hogy terveimet Veled álmodhatom! Ámen.

   

"Krisztus által részesültünk a megbékélés ajándékában".
Róm 5,11b

Távolságból látni dolgokat - a bölcsesség egyik ismérve... Ha távol vagyunk/lehetünk - akár csak rövid időre is - a hétköznapok ismétlődő feladataitól, ha letehetjük terheinket egy kis időre, hogy erőt gyűjtsünk, akkor az édes béke honol a lelkünkben. A szabadság erre az erőgyűjtésre ad(hat) jó alkalmat. Sajnos magyar vonatkozásban a szabadságnak még mindig más a szerepe: Kényszerűség miatt elmaradt feladatok pótlása, évtizedeken átívelő, hangyaszorgalmas egzisztencia-építés aktuális szakaszának megtételét jelenti az az egy-két hét.

Ha távolról nézzük meg saját dolgainkat vagy figyeljük meg mások életét, akkor egybemosódnak a részletek, s kiderül: hová, merrefelé tart az életünk, illetve mások sorsa. Lentről nézve a magasban szálló repülőnek haladási irányát jól meghatározhatjuk, fentről nézve a földi síkbéli események pedig más értékrendbe kerülnek. A repülőgép csillogó szárnyát messziről szemlélve eszünkbe sem jut (legfeljebb a szakembernek), hogy a fémes csillogás csövek és vezetékek százait rejti maga alatt, melyek mind a biztonságos repülést szolgálják... Ahogyan a madarak szárnyán sincs egyetlen toll sem feleslegesen, ugyanúgy a repülőgép teste sem rejt fölösleges, haszontalan dolgokat magában. Időnként azonban - egy-egy manővernél - kiviláglik, milyen technikai "csodát" rejt magában a gépmadár...

Bármennyire is bonyolult egy repülőgép szerkezete, s akármennyire is ámulatba-ejtően komplikáltak számítógépes fedélzeti rendszerei - végül is - mindegyike lebontható egy-egy csavarra, darab vasra, vezetékre vagy lámpácskára... Ezzel ellentétben egyetlen emberi életet sem tudunk így ízekre szedni, de még a legegyszerűbb élőlényt is górcső alatt vizsgálva, hamar szembekerülünk a mikrokozmosz végtelenségével...

Hogyan lehetünk akkor saját életünknek jó irányítói? Hogyan juthatunk el biztonsággal a célállomásig? A hívő ember alázatosan belátja és elfogadja a tényt: Egyedül sehogyan sem boldogulunk, mindannyiunknak szüksége van külső (felső!) segítségre... A bűn katapultjával hamar az egekbe szállhatunk, de repülés múló gondtalansága után a földetérés csúfos tragédiája közeledik. Aki életét mégis az Igazi Pilótára bízza, annak szívében-lelkében békesség honol, mert tudja: az utolsó landolás "rizikója" sem az övé....

A dicsőítés fontossága

„Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsoltárok 150:6)
Az amerikai Kansas Cityben egy nő bement egy cukrászdába, hogy vegyen egy tölcsér fagylaltot. Miután megkapta a fagyiját, megfordult, és szembe találta magát Paul Newmannel, aki éppen a Mr. és Mrs. Bridge című film forgatásán tartózkodott a városban. „Hello” – köszönt rá a férfi. Sugárzó kék szemétől a nő térde reszketni kezdett. Nagy nehezen ki tudta fizetni a fagylaltot, majd dobogó szívvel elhagyta a boltot. Miután kissé megnyugodott, észrevette, hogy nincs meg a fagyija. Visszaindult a boltba, és az ajtóban újból összetalálkozott Newmannel. „A fagylaltját keresi?” – kérdezte a színész. Az asszony bólintott, mivel képtelen volt megszólalni. „Betette a táskájába a visszajáróval együtt” – felelte a férfi mosolyogva. Mikor volt legutóbb, hogy Isten dicsőítése közben a térded elgyengült, a pulzusod megugrott, és a szívedet mintha elöntötte volna valami? Ha nem emlékszel rá, akkor az önérdek, a sokféle elfoglaltság, vagy a lelki gőg, az önteltség arra csábított, hogy kisebb dolgokban keress megelégedést. Az egyik énekíró így határozza meg a dicsőítés fogalmát: „Amikor elveszünk, elmerülünk a csodálatban, a szeretetben és a dicséretben”. A zsoltáríró az emberi érzelmek teljes skáláját leírja, de mindenek felett egy dologra összpontosít: a dicsőítésre. Utolsó zsoltárában így ír: „Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan! Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsoltárok 150:1-6)



„Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!” (Zsoltárok 95:6)
Bob Green, a Chicago Tribune rovatvezetője kislányának első évét írja le a Jó reggelt, Napsugár! című könyvében. Amikor a kis Amanda mászni kezdett, ezt jegyezte fel róla: „Ehhez nagyon nehezen tudok hozzászokni. Mondjuk, az ágyban fekszem, és olvasok, vagy tévézek. Hirtelen lenézek, és az ágy lábánál ott van a kis Amanda feje, és engem bámul. Úgy tűnik, olyan tárgy lettem, ami egészen lenyűgözi őt… Miután hónapokig én mentem hozzá, most úgy döntött, hogy ő jön hozzám. Nem igazán tudom, hogy reagáljak. Csak arra gondolhatok, hogy tetszik neki az ötlet, hogy idejöjjön, és engem nézzen. Nem vár érte semmilyen viszonzást. Tekintetünk találkozik, aztán pár perc múlva úgy dönt, hogy visszatér a nappaliba, megfordul és elmászik.” Elég csak ránéznünk arra, akit szeretünk, és már ez élvezettel tölt el bennünket. Ugyanez az érzés örvendeztet meg minket, amikor Istent dicsőítjük, és jelenlétének napfényében sütkérezünk. Ez olyan dolog, amire időt kell szakítanunk, másként nem fogjuk megtenni. Veszélyes minden olyan tanítás vagy dogma, ami csak arra koncentrál, hogy mi mit akarunk kapni Istentől, és figyelmen kívül hagyja azt, hogy Ő mire teremtett és miért váltott meg minket: hogy Őt dicsőítsük (Jelenések 4:11). Hogyan közeledhetünk Istenhez? „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!...” (Zsoltárok 100:4). Milyen gyakran kell dicsőítenünk Őt? „Naponta hétszer dicsérlek téged…” (Zsoltárok 119:164). Miért kell dicsőítenünk Istent? „…hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Péter 2:9).

Amikor az érzések és a hit összeütköznek

„Szomorú az én lelkem mindhalálig…” (Márk 14:34)

Hallottad már valaha ezeket a szavakat: „Nem kellene így érezned. Ha jobban bíztál volna Istenben, akkor most nem lennél ennyire letörve érzelmileg, és nem éreznéd úgy, hogy fel akarod adni. Egy jó nagy adag hitre és imádságra van szükséged!” Amikor az életben minden összedől, a jó szándékú barátok azt hiszik, hogy az ilyen szavak segítenek azonnal összeszedni magad. De ez nem így van; sőt megtörténhet, hogy ettől csak még rosszabbul érezzük magunkat. Emlékszel Jób barátaira? Akkor hát mit kell tennünk, ha ilyen gyötrő, aggasztó, csüggesztő érzések lesznek úrrá rajtunk? 1) Értsd meg, hogy az érzések sem nem jók, sem nem rosszak. Attól, hogy ilyesmit érzel, nem leszel kevésbé lelki, és nem leszel hívőbb attól, ha nem érzel ilyet. Ezek csak emberi érzések, melyek mindannyiunkban megvannak. Senki sem élt át nagyobb érzelmi fájdalmat, mint Jézus: „Szomorú az én lelkem mindhalálig”. Úgy érezte, hogy mindjárt belehal. Ilyen mély érzések fenyegették életét! Ő azonban nem rejtegette vagy tagadta érzéseit, és nem kárhoztatta magát azért, mert így érez. A tagadás csak erősíti az érzelmet. Jézus nyíltan megvallotta érzéseit, a megfelelő módon kezelve őket. Gyötrődésében kétszer is így imádkozott: „Atyám… Kérlek, vedd el tőlem… ezt a szenvedést…” (Márk 14:36 NLT). Az Atya nem tett szemrehányást, nem dorgálta meg azért a kéréséért, hogy szerette volna elkerülni ezt a helyzetet; nem szidta le érzéseiért, és téged sem fog leszidni érte. 2) Értsd meg, hogy nem az érzéseid diktálják a lehetőségeidet, és nem érvénytelenítik választásaidat. Lehetnek rossz érzéseid, és mégis tudsz jó döntéseket hozni! Fájdalomtól összetörten Jézus ezt mondta: „…mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Márk 14:36). Válaszd Isten akaratát, bárhogy is érzel, és Ő meg fog erősíteni, hogy kezelni tudd a nehéz időket.

LÉGY KEGYELMES!

„... bűneink bocsánata... kegyelme gazdagságából" (Efezus 1.7)
Észrevetted már valaha, hogy milyen könnyen elítéljük mások hibáit, míg magunknak mindenféle engedményeket teszünk? Pál arról beszél, hogy Isten „kegyelme gazdag­ságából" bőkezűen adott nekünk. Ám mi eltorzítjuk ezt a kegyelmet, amikor nem adjuk tovább másoknak. Jézus azt mondta: „...amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket" (Márk 11:25). Nem rajtad áll, hogy eldöntsd, melyik sértést bocsátod meg, és melyiket nem, hogy folytonosan Damoklész kardjaként tarthasd valaki feje fölött. Azt a parancsot kaptuk: „...szeressed az irgalmasságot..." (Mikeás 6:8 Károli). Ez azt jelenti, hogy erre kell törekednünk, ezt kell célul kitűznünk. Ne mondd: „Megbocsátok, ha majd bizonyítja, hogy megérdemli". A bibliai megbocsátás nincs feltételekhez kötve, nem le­het megfizetni, nem lehet kiérdemelni, nem lehet kialkudni. Jézus azt mondta: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!" (Máté 10:8). „De ha megbocsátok neki, megússza." Ez nem így van, attól, hogy te megbocsátottál az ellened vétőnek, attól még vár rá bűnének következménye, valamilyen büntetés, amit meg kell fizetnie - de nem a te dolgod, hogy ezt behajtsd rajta. „Ha megbocsátok neki, megint bántani fog." A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a kapcsolat mindig ugyanolyan marad, mint volt. A bizalom újjáépítéséhez idő kell, és ahhoz is, hogy megtudjunk győződni arról, hogy a megbánás valóban őszinte. Ha valaki bántalmaz vagy veszélyeztet, bocsáss meg neki, de tarts biztonságos távol­ságot. „De ha megbocsátok neki, akkor azt hiszi, hogy újra megbánthat." Az igazság az, hogy így is, úgy is megteheti; mint ahogy te is megbocsáthatsz, akkor is, ha nem kéri az, aki megbántott, vagy nem mutatja a megbánás semmi jelét.

MÁSOK HIBÁZTATÁSA

„Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!” (Máté 27:24)

Egyre inkább felelősség-áthárító társadalomban élünk. Nehézségeinkért mindig valaki mást hibáztatunk. „Miattuk vagyok a helyzetben. Ők tették ezt velem.” Ez nem most kezdődött. Már Ádám is azt mondta az Édenkertben Istennek: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem” (1Mózes 3:12). Bele van kódolva a génjeinkbe! Azt mondjuk, hogy a házasságunk a másik miatt ment tönkre, hogy mások hajszolnak bele minket az ivásba, hogy az étkezési szokásainkra visszavezethető betegségeinkről nem mi tehetünk, hanem a gyorséttermek. Nosza, pereljük be őket! A felelősség-áthárítás pillanatnyilag talán csökkenti a bűntudatot, de ez a játék hosszú távon halálos, és nincsenek nyertesei. Amikor Pilátus halálra ítélte Krisztust, azt mondta: „Én ártatlan vagyok ennek az embernek a vérétől… ti vagytok a felelősek!” Azt hitte, ha a zsidókat hibáztatja, elkerülheti, hogy magára haragítsa feleségét vagy a politikai bírálóit, és bizonyítja ártatlanságát. Mégsem tudta lerázni magáról az ügyet. Értsd meg ezt: döntéseidért és tetteidért Isten téged tart felelősnek. „Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni!” (Róma 2:6). Ugyanígy a mulasztásokra is – ha nem hoztad meg a jó döntést, vagy nem tetted meg a helyes dolgot – kimondja az ítéletet: bűnös. Pál azt írja: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Galata 6:7). Ha mások neked ártottak, abban ők a bűnösök, és le fogják aratni ennek következményét, de a te aratásod a te reakcióidon múlik. Az csökkenti a bűntudatot, csüggedést és stresszt, ha elismered felelősséged Isten előtt.  „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem” (1Mózes 3:12)

A felelősségáthárítás olyan természetesen jött elő Ádámból és Évából, az emberiség ősszüleiből. Ugyan ki is hibáztathatná őket? Isten megtette! A bűn ennyire megváltoztatta őket. Önmagukkal való viszonyuk, egymással, a környezetükkel, sőt Istennel való kapcsolatuk gyökeresen megváltozott felelőtlenségük miatt. Mivel pedig Isten nem tud mit kezdeni azokkal, akik nem vállalják a felelősséget, kiűzte őket az Édenkertből. Mekkora árat kellett fizetniük!

Íme, két érv, hogy miért szállj ki a felelősség áthárításának játékából: 1) Mert ez áldozat szerepbe kényszerít. Amikor valaki mást tartasz felelősnek körülményeidért, azzal a változás lehetőségét az ő kezükbe teszed. Ez azt jelenti, hogy semmi sem fog változni, amíg ők nem változtatnak rajta. Ezzel a sorsod irányítását nekik adod. A körülményeiden való változtatáshoz az erőt csak akkor tudod visszaszerezni, ha elfogadod személyes felelősségedet. 2) Mert nyomorúságosan fogod érezni magad tőle. „De megbántottak!” – mondod. Igaz, de ha őrizgeted magadban a neheztelést, azzal csak magadnak okozol fájdalmat újra meg újra. a Biblia azt mondja: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre… Ügyeljetek arra, hogy… a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.” (Zsidók 12:14-15). Olyan gyorsan szaporodik, hogy mielőtt észrevennéd, már egész kinézeted eltorzult miatta. „Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste.” (Zsidók 12:16-17). Bocsáss meg, vedd újra saját kezedbe az életedet, és szállj ki a felelősségáthárítás játékából!



„Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket,” (Máté 6:15)

Mások hibáztatása ellenségeket teremt. Az, akit hibáztatsz, elutasítja a vádakat, számtalan bizonyítékot hoz fel ártatlansága mellett, és neheztelni fog rád. A barátai védeni fogják, és ők is az ellenségeiddé válnak. Még a saját barátaidnak is elege lesz a panaszkodásodból, és eltávolodnak tőled. A „keserűség gyökere” (ld. Zsidók 12:15). egyre csak terjed, sokakat megfertőz, és minden még rosszabb lesz. Mások hibáztatása ragályos. A kárhoztatás kárhozatást szül. Belerángatod a családodat is, így aztán ők is szenvednek. „Ne tarts barátságot a haragos természetűvel, és ne járj együtt a heveskedővel, mert megszokod ösvényeit, és magadnak állítasz csapdát!” (Példabeszédek 22:24-25).  Állítsd meg! Ne ragaszd rá gyötrődésedet és hibás működésedet azokra, akik szeretnek! Mások hibáztatása függőséget okoz. Rákapunk arra az érzésre, amit akkor kell éreznünk, amikor másokat hibáztatunk, magunknak pedig mentséget találunk. Ez befolyásolja haragunkat, rávesz arra, hogy a felelősség áthárításában ne lássunk semmi rosszat. A panaszkodás egyre könnyebben fog menni, a probléma megoldása pedig egyre csak távolodik. Mint minden más függőségre, erre is igaz, hogy egyre több és több kell belőle a kívánt hatás eléréséhez. Rászoksz, hamarabb, mint gondolnád, és gyakorlott, sőt megrögzött „hibáztatás-alkoholista” leszel. A hibáztatás szabotálja a bocsánatot. Nem tudsz megbocsátani valakinek, ha közben elítéled őt és neheztelsz rá. Miközben pedig idődet és energiádat arra pazarolod, hogy a másikat hibáztasd, elveszíted jogosultságodat Isten bocsánatának elnyerésére. „Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket” (Máté 6:15). Itt az ideje kiszállni a hibáztatás játékából, felvállalni a felelősséget, és visszavenni az Istentől kapott erőt arra, hogy a dolgokra Ige szerinti módon tudj reagálni!

Veszélyes pontok!

„Ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana…” (Máté 24:43)

Van három veszélyes pont, ahol az ellenség támadni fog téged: 1) fáradtság. Az ószövetségi időkben az elsőszülöttségi jog azt jelentette, hogy az illető kétszeres részt kapott az atyai örökségből. Normális esetben Ézsau fontolóra sem vette volna, hogy eladja a születési jogát, de mégis megtette kimerült állapotban. A fáradtság eredményezheti azt, hogy elveszíted a távlatot, és inkább az alapján hozol döntéseket, hogy mi kényelmes, ahelyett, hogy azt néznéd, mi lenne jó számodra hosszú távon. Figyelj a jelekre: ha éhes, haragos, magányos vagy fáradt vagy, akkor sebezhető vagy, és valószínűleg rossz döntéseket fogsz hozni. 2) izgalom. Heródes királyt elbűvölte egy táncoló lány, ezért minden óvatosságot sutba dobva ezt mondta: „Bármit kérsz, megadom neked” (Márk 6:23). Ő erre Keresztelő János fejét kérte. Heródes pedig, mivel király volt, nem vonhatta vissza a szavát. Ez a pillanatnyi gyengeség Heródesnek a királyságába és az életébe került. Vigyázz, hogy hol keresel izgalmat, és hogy hogyan reagálsz, amikor megtalálod. Sokba kerülhet az neked! 3) csüggedés. Péter egy csüggedt pillanatában olyat tett, amire nézve megesküdött, hogy soha nem fogja megtenni: megtagadta Urát. A csüggedés rávehet, hogy olyasmit mondj, amit nem is gondolsz komolyan, és olyasmit tégy, ami nem illik hozzád. Júdás azt írja: „épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében” (Júdás 20-21). Ézsau fáradtsága, Heródes izgatottsága és Péter csüggedése volt az, amire Jézus gondolt, amikor azt mondta: „Ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana.”