Az élet...

A mai nap imádsága:

URam! Add, hogy Benned, Általad és Veled megtaláljam életem értelmét és célját! Ámen

   

Lemúél masszái király beszéde, amelyre anyja tanította. Mit mondjak, fiam, méhemnek gyermeke, akiért fogadalmat tettem? Ne vesztegesd erődet nőkre, ne járj azokhoz, akik királyokat rontanak meg!
Péld 31,2-3

Az élet nem könnyű... talán éppen ezért választják sokan a könnyebbik utat, s élnek könnyelműen! Klasszikus igazság, hogy a gyermek fejlődésében az első hét év az anyáé, a második hét év az apáé, s harmadik hétéves ciklus - ez a legnehezebb/legkritikusabb időszaka a szülőknek, s a legizgalmasabb/legszebb a tinédzserből fiatal felnőtté válónak -, a hasonló korúaké. Ebben a harmadik szakaszban van a legkevesebb befolyása a szülőnek a gyermekére, s ha elrontották az első tizennégy évet, akkor a jó eséllyel választ magának a gyermek rossz társaságot... Enyhébb lefolyású esetben is ilyenkor hangzik el minden szülővé vált ajkáról a generációról-generációra megismétlődő, értetlenkedő kérdés: "De kire ütött ez a gyerek?" Amíg a szülő csak hírből ismeri a nevelési csődök következményeit, s még nem tapasztalta meg a saját bőrén milyen is az, amikor gyereke rácsapja az ajtót, addig még azt is elhiszi, hogy ő mindent jól csinált, de amikor a krízisjelek mutatkoznak, akkor minden egyik pillanatról a másikra megkérdőjeleződik.

Erkölcsi prédikációt tartani a tinédzser gyereknek, hasonló ahhoz, mintha az ember kosárba vizet akarna tölteni: átfolyik rajta minden, igaz egy darabig még csöpög belőle a víz, de fiatalság tavaszos szele hamar megszárítja! Ugyanakkor azt is tisztán kell látnia a szülőnek, hogy 10-15 percben nem lehet elmagyarázni senkinek, hogyan kell "emberként" élni ebben a világban... Az emberréválás (felelősséget is hordozni tudó emberré válás!) folyamat bizony 20-25 évig eltartó projekt, amit jól csak akkor tud csinálni az ember, ha kezdetektől, nem perfekten(!), de elég jól csinál mindent az ember-fia/-lánya... azaz: apaságunkban, anyaságunkban a gyerek elé éljük mindazon értékeket, mely értékek kiállják/kiállták az élet próbáit! A legnagyobb gond a mai társadalomban, hogy ezek a primér példák hiányoznak már a családban, s hogy aztán az ilyen családban felnövekedett gyermekek milyen társadalmat alkotnak - meg lehet nézni, külföldön éppen úgy, mint idehaza! Ha mindehhez hozzátesszük az aktuál(világ)politika mérhetetlen pofátlanságát, hogy a fiataloknak nem ad(!) munkát, teremt lehetőséget arra, hogy önmaguk kipróbálják... ennek következményei beláthatatlanok! Még mindig azt hiszik a hatalom-deformált vezetők, hogy az ideológia az átsegít a bajokon: ezért szítanak bizonyos erők gyűlölködést... pedig: "Aki kardot fog, kard által vész el!" - tanítja nekünk Jézus URunk.

Az ideológia nem segít, csak ront a helyzeten! Legyen az kommunista, materialista vagy éppen vallásos, a baj mindegyikkel az, hogy ideákat kerget... Ahogyan a házi feladat is csak akkor készül el, ha a nebuló nekilát, s megírja, ugyanúgy az élet is akkor működik rendesen, ha azt élik - az Isten örök rendelése szerint. A Teremtő törvényei pedig jók, mert azok mindig az életet, az egyént, s így a közösséget védik. Az a törvény, ami bizonyos kiváltságokat ad keveseknek - érdekes módon (értelemszerűen?) a többség rovására -, az nem törvény, hanem a bűn szaporodásának katalizátora! Így lehet, s kell megvizsgálni, mi az, ami az emberséget szolgálja, s mi az, ami az embertelenségnek, az elembertelenedésnek a melegágya... A hívő ember ezt teszi, s ezért engedelmeskedik inkább Istennek, mint embernek, mert az emberi törvények - ellentétben az Istenével -, sokszor hibásak, s olykor nem az életet védik, hanem azt lehetetlenítik el...

Egyházi munka...

A mai nap imádsága:
URam! Szentlelked által vezess minket! Ámen

  

A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.
1 Tim 5,17

Főállásban, másodállású fizetésért, dupla lelkipásztori munkát vállalok, fele akkora megbecsültségért… "Lelkésznő" jeligére; Különös ez a Szentlélek, mert mindig a kisebb és gyengébb gyülekezetből küldi a lelkészt a nagyobba és erősebbe! - erdélyi református lelkész; "Német egyetemekre jelentkezők egyre ritkábban jelölik meg a teológiát. Ennek nem csak a legalább 10-éves vagy azon is túlhúzódó lelkészképzés az oka. Egyszerűen a fiatalok számára nem vonzó a lelkészi pálya, s igen messze van az ún. álom-hivatástól." - Carl Boetschi, svájci lelkész

Fenti elgondolkodtató idézeteket lehetne még folytatni... de minek is? Már kétezer évvel ezelőtt is Saul-Pál azt hangsúlyozza ifjú munkatársának, hogy az apostoli/lelkészi/presbiteri (mondhatjuk így is: gyülekezet-építési) munkában állók kétszeres megbecsülést érdemelnek. Ez egyrészt jelzi, hogy mennyire fontos a szolgálatuk, másrészt nyilvánvalóvá teszi, hogy már abban az időben sem értékelték ezt a munkát súlyának megfelelően... Tény, hogy voltak korok, amikor megbecsült státust jelentett a lelkészi, lelkipásztori, papi - azaz a nagyobb felelősséget elhordozó - munka az egyházban, de az is igaz, hogy ezzel a lehetőséggel/hatalommal sokszor visszaéltek az egyházi személyek. S mivel emberekből áll ma is az egyház, ezért sajnos negatív példák ma is akadnak!

Mindezek mellett valóban igaz az a megállapítás is, hogy a fiatalok számára ma már nem jelent akkora vonzást a lelkészi-, a papi pálya. Katolikus testvéreinknél is igen komoly gondot jelent az "utánpótlás", s míg a szemlélődő szerzetesrendekbe azért csak-csak akad jelentkező, arra azonban egyre kevesebben vállalkoznak a fogyasztói társadalmat favorizáló európai országokban, hogy egy vidéki plébániára elvonulva, egyre öregedő, lassan, de biztosan sorvadó egyházközségben egyedül hordozzák egy gyülekezet lelki terheit... Nos, ez a "perspektíva" manapság egy fiatalnak nem perspektíva! Persze söprögessen ki-ki a maga háza táján!

Az, hogy honi keresztény egyházaink mennyire elerőtlenedtek, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy országos "fesztivál"-t rendeznek, melynek "arculatát" külföldön sikerrel "turnézó"-k adják. Igazságot természetesen szólhat a messziről (tengerentúlról) jött ember is, Jézus Krisztust hirdetheti a Nagy Evangélizátor fia is, de érdemes azon elgondolkodni, hogy embersorsok nem fesztiválokon változnak meg, hanem olyan közösségekben, ahol ismerik egymást... Mindazonáltal: bizonyságot tenni színpadon, egy-két órácska erejéig mindig könnyebb, látványosabb, mint a családunkban, egy egész életen át, de hát Jézus követése soha nem "média-hype-os" fesztivál-jelenség volt, hanem kettő-három elhívott lélek "emberarcú" szolgálata...

Feladatunk...

Imádkozzunk!
URam! Add, hogy felismerjem helyem a világban, s azokat a feladatokat végezzem el, melyeket Te az én sorsomba plántáltál! Ámen


És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus.
Ef 4,11-15

Felismerni, hogy hol a helyünk a világban, a teljes élethez vezető első lépés. Aki tudja, hol a helye ebben a bonyolult világban, az a boldog ember... De honnan tudhatja meg az emberfia/lánya, hogy ott van-e, ahol valóban állnia kell? Honnan tudjuk meg azt, hogy jó helyen vagyunk, s a megfelelő irányba haladunk az élet nagy országútján?

Annyi bizonyos, hogy két választás alapvetően meghatározza az életünket: ezek a hivatás- és a párválasztás... Sajnos mindkettőnél alapvető gondok vannak mostanság. Érettségi után vagyunk, s bizonnyal sokan már számolgatják az esélyeiket, hogy eredményeik alapján hova is juthatnak majd be. Régen egy harmincfős gimnáziumi osztályból hárman-négyen nem tudták, hogy mik szeretnének lenni, most legfeljebb ennyien tudják biztosan, hogy "tűzoltók lesznek vagy katonák"... a többség még mindig vad álmokat kerget, ahelyett, hogy azok megvalósításán fáradozna. Hasonló a helyzet a párválasztással is: Hiába az internetes segítség, ott többnyire mindenki álom-partnert keres magának, s úgy véli, hogy - vagyona, társadalmi státusza alapján - neki itt is a legjobb "jár", pedig minden embernek nem "megszerezhető" partnerre, hanem hozzáillő segítőtársra lenne szüksége... De miért van az, hogy ilyen sok a rossz párválasztás, s miért van a fiatalok háromnegyede kényszerpályán?

Gyerekkoromban - ez még akkor volt, amikor az emberek a TV-t nem a telefonjukban volt, hanem a TV egy külön asztalon állt, esetleg elfoglalta a fél szekrényt, ja és fekete-fehérben nézhettük az egyetlen csatornát -, nos azidőtájt a különböző helyszíni közvetítéseknél gyakrabban megtörténtek a technikai hibák, s a fekete képernyőn egy rövidke fehér mondatot lehetett hosszú percekig bámulni: "A hiba nem az ön készülékében van."...

Miért van oly sok hibás életvezetés mostanság? Azért mert a hiba a mi készülékünkben van! Nem vagyunk képesek fogni az adást! Minden hangra odafigyelünk, csak a belsőre nem... Azt a bizonyos "vocatio interna"-t(belső hang), ami titokzatosan az Istentől jön: s felismerésnek nevezhetjük, azt nem halljuk meg. Pedig a megoldás ebben rejlik: ha meghallod lelkedben az isteni belső hangot, akkor elismered az Isten teremtettségi rendjét, s végre elindulhatsz a világ, s önmagad megismerésének útján, amit egyszerűen sorsnak hívunk.

Sosrsunk ellen nem harcolni kell, hanem elfogadni. Aki mindig minden ellen csak harcol, az előbb-utóbb belefárad, megfárad. Aki elfogadja sorsát, az már nem ragaszkodik mereven emberi elképzeléseihez, hanem megengedi, hogy formálja őt az Isten... Ez a hívő ember útja, ami áldásokban bővelkedik, mert azt mindenki tudja a régiek népi bölcsessége okán: aki görcsösen sokat akar markolni, az mindig keveset markol...

Szavaink...

    A mai nap imádsága:
    Istenem! Tedd hitelessé kimondott szavaimat, hogy országod épülhessen közöttünk! Ámen



Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.
Ef 4,29

A szó nagy hatalom! - tudják ezt a hatalmasok is... Ezért manipulálják a fogalmakat, s ezért üldözik, sőt pusztítják azokat, akik az igazságot szólják. Még egy egész nemzetet is meg lehet semmisíteni, de az igazságot soha, mert az mindig kiderül. Meglehet, hogyr örökre eltűnik egy nép a történelem színpadáról, de a tények örökké tények maradnak...

Az őszinte szónál nincs erősebb - ezt szerelmesek különösen is tapasztalják. Bizony párkapcsolati problémák milliói oldódnának meg, ha két - egyébként egymást kedvelő, sőt(!) szerető ember - kommunikációja valóban őszinte lenne. Amennyire képes a lelket az egekbe emelni a tiszta szó, olyannyira tud mélységbe rántani a bomlasztó beszéd. Jólétet ígérő politukusok, nagy nyereséget jövendölő tőzsdespekulánsok, "mások nyakán" munka nélkül élősködők ontják magukból hazug szavaikat, s elveiket, majd pedig a jogosság látszatával valósítanak meg törvényellenes magatartást... Mit lehet tenni egy ilyen megromlott erkölcsű világban?

A kérdés nem újkeletű. A történelemben újra és újra felvetődik a tisztességes lét utáni össztársadalmi igény. Ezt a vágyat olykor a népnyúzó király, máskor az elmebeteg, czezaromán diktátor vagy egyszerűen csak a tömeges méretű "személyes önzés" oltja ki.

A keresztény ember ismeri a szó hatalmát, s azt is tudja, hogy Isten szavára állt elő a látható és a láthatatlan világ, amikor az Örökkévaló azt mondta: "Legyen!"... S nemcsak akkor "lett", ma is megtapasztalható valóság, hogy az őszinte emberi szó is teremtő hatalom! Hiszen életek változnak meg, elrontott sorsok javulnak, ha valaki képes kimondani az igazságot.

Azonban az igazság ki-, és megmondásának is megvan a maga ideje. Vannak ugyanis olyan élethelyzetek, amikor az igazság elhangzása agresszivitást vált ki. Van, amikor persze ezt is fel kell vállalni, mert az elkövetett bűnt egyértelműen követnie kell a büntetésnek - ha ez nem történik meg, akkor annak a közösség látja kárát -, de bölcsebb dolog az igazságot szeretettel párosítani. Ez utóbbi ugyanis mindig áldást hoz: A szeretettel kimondott igazság ugyanis nemcsak rombolja a bűn hatalmát, de építi, s emeli a tisztaságra, a szépre és jóra vágyakozó lelket.

Vezérelv...

A mai nap imádsága:
Uram! Add nekem evangéliumod erejét, hogy szolgálhassalak általa az enyéimnek, s Neked! Ámen

   

Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére.
Róm 1,16a

"Szégyelld magad!" vagy "Szégyellje magát az ilyen ember!" Mondatok melyeknek még ereje volt néhány évtizede... Akkor, amikor az emberekben még megvolt a természetes szégyenérzet, mely a közösség átláthatóságából, egymásrafigyeléséből fakadt. Manapság "tesznek" arra, hogy ki mit gondol, különben is a felületesség és hitványság a mindenáron való előbbrejutás alapfeltételei. Ne gondolkozzon az ember, etikus-e vagy sem, fájdalmat okoz-e ezzel másoknak vagy sem, a fontos, hogy neki az adott dologból előnye származik. A szégyenérzet pedig a az akaratgyengék tulajdonsága... Ennek az egoista világszemléletnek a következményeit éppen most tapasztaljuk, hiszen a gazdasági világválságok soha nem annak a következményei, hogy az emberek nem dolgoznak elég pontosan és szorgalmasan, hanem bizonyos érdekcsoportok közösségromboló spekulációs törekvése...

Az evangélium - ami az Isten országának jó híre - semmi szégyellnivalót nem tartalmaz. Érdekes, hogy ennek ellenére mégis sokszor adódtak történelmi helyzetek, amikor szégyenkezhettek a keresztények: bűnbocsátó cédulák nagybani kereskedelme, egyházi tisztségek adás-vétele (simónia), hatalmi érdekekhez való direkt-asszisztálás... Ennek oka azonban nem Jézus Krisztus, s az Ő tanítása volt, hanem az emberek önzése, bírvágya.

Ma sincs semmi szégyellnivaló az evangéliumban! Hiszen az életet adó, s tápláló, ereje emberi életeket fordít meg, közösségek életét teszi jobbá, szebbé. Ennek oka igen egyszerű: az evangélium az élet normalitását közvetíti, ahol a "norma" az Isten teremtettségbeli törvénye. Azok a római katonák, akik kereszténnyé váltak az első századokban, nem módfelett nagy teológiai érdeklődésük vagy bársonyos lelkületük következtében fordultak az evangélium felé. (Éppen ellenkezőleg! Ezeket a férfiakat kemény fából faragták... gyerekkoruktól kezdődően trenírozták őket a hatalmi gépezetben való szolgálatra, az ölésre... Róma nagysága, sikerei az ökleikben és izmaikban érlelőlődött - először ütötttek, s miután tört a kéz, a láb vagy a borda, utána kérdeztek...)

MIért váltak mégis kereszténnyé? Mert elegük volt az igazságtalanság szolgálatában állni, hatalomtól megrészegedett elöljáróik, fél- vagy teljesen bolond császáraik parancsait teljesíteni. Szimpatikussá vált számukra, hogy a keresztények nem cserélgetik egymás között a feleségeiket, nem lopják meg egymást, igazat mondanak - sőt hameghalnak az igazságért -, felkarolják a gyengét, az elesettet... Csak a bolond huszadikszázadvégi ember hitte el, hogy az embervilágban is a dzsungel törvénye kell hogy érvényesüljön: "Hadd hulljon a férgese!... Csak, amikor a közeli hozzátartozónk szorul támogatásra, akkor derül ki igazán, milyen nagyszerű is egy-egy egyházi szeretetotthon, ahol naponként áhitatokat tartanak, s lélekkel szolgálnak -, s nemcsak a testnek, de a léleknek is gyámolítást adnak.

Nincs tehát semmi "szégyellni való" az evangéliumban. Aki okoskodó, individuális eszméket hajszoló, magukat a szellemi arisztokráciához tartozónak vallók előtt akar tetszelegni, az bizonyára szégyelli a közösség-építő evangéliumot, s bolondságnak tartja a Krisztus keresztjét. Sajnos bőven akadnak ma is, akik Krisztust (és a keresztet!) papagáj-logikával "magyarázzák", ahelyett, hogy az élet istenes normalitását élnék. Krisztus azonban nem tantétel, amit az embernek mindenáron bizonyítania kell, lecke, amit be kellene magolni, hanem Örök Titok, melyet a hívő ember a szívébe fogadhat. Ha befogadja, akkor élete van, él általa, s életében megcsillan az Isten szeretetének kegyelmi fénye...

Vizsgázókért...

A mai nap imádsága:
Uram! Számtalan egyenletet kell életünkben megoldanunk, s mi nem vagyunk a legjobb matematikusok... a várt eredmény helyett csak pacákat ejtünk. Kérünk Téged, adj nekünk tiszta lapot, s az újrakezdés lehetőségét, hogy tetszésedre épüljünk és építhesssünk kegyelmed által másokat is! Ámen


A mihaszna és rosszindulatú ember hamis szájjal jár kel,
szemével kacsingat, lábával jelt ad, és újjával integet. Fonákság van szívében, rosszat kohol mindenkor, és viszálykodást szít.
Azért hirtelen tör rá a veszedelem, egy pillanat alatt összetörik menthetetlenül.
Példabeszédek 6,12-15

Azokra a dolgokra törekedjünk, amelyek a békességet
és egymás építését szolgálják.
Róma 14,19

Útmutatónk igéit olvasgatva - így kora reggel -, gyakran érzem, több textust is alapgondolatul kellene vennem. Ma is engedtem ennek az érzésnek, s lelkünk hajójának két árbóca közé feszítem gondolataim vitorláját abban a reménységben, hogy a Lélek belefúj, s ma is egy kicsivel közelebb kerülünk a Célhoz, a Kikötőhöz, ahol vár ránk az Isten.

Nemcsak korunk kiváltsága, hogy találkozzunk hitvány emberekkel, de az már igen, hogy 28 milliárd színben, nagyképernyőn a nappalinkban is ránk mosolyognak. Mézesmadzagos ígéretekkel, manipulált híranyaggal tolakodnak életünkbe, s hogy ne vegyük észre a "nagy trükköt" folyamatos vizuális erőszakkal szőnyegbombázzák estéinket. "Szórakozásunk" már rég nem a regenerálódásról, a megérdemelt pihenésről szólnak, hanem a gondolkodásunk kontrolljáról. MIntha semmit nem változott volna a világ. A kvázi középkorban is az ember lelke fölött akartak egyes emberek diszponálni - és ma is... Akkor az Istent kiabálva, ma az elferdített szabadságú embert, aki mindeközben mégsem találja "önmagát", s fuldoklik öntörvényűségének langyos pocsolyájában, a sehova sem, pontosabban csak a kiégéshez vezető szabadosságában.

Félreérthető és félre-vezető emberek tehát mindenütt vannak ma is és voltak is mindig, gyaníthatóan amíg a világ létezik, lesznek is. Az igazi nagy csapás, a kiábrándító felismerés, ha kiderül, hogy minket értenek félre, s mi magunk vagyok a félrevezetők, sőt a magunk életét sem oda irányítottuk, ahová szerettük volna! Ilyenkor menthetetlenül összetörik - egy pillanat alatt -, eladdig favorizált világképünk, a magunkkifundálta filozófiánk csődbe jut okoskodásával, s kiderül, hogy vannak fontos ajtók, amik ügyeskedésünk, jól sikerült prezentációnk ellenére sem nyílnak meg - keserű érzés, mely a szívet fojtogatja. Ilyenkor csak az Isten tud a rosszból jót előhozni.

Aki már átélt léleknyomorító helyzeteket, akit megégetett a lelkiismeret tüze, akit nyaldosott más vagy saját bűnének lángja, s átélte az Isten hűsítő-gyógyító kegyelmét, az tudja, miért kell a békességre törekedni. Aki szelet vet, vihart arat, s kardot ránt, kard által vész el... Háborúval nem lehet legyőzni a békétlenséget, harcolni nem a hétköznapokban, hanem a csatamezőn kell, amikor az önvédelemre már más mód nem kínálkozik. Építeni másokat, s önmagunkat a legnagyobb kihívás az életben. A gyereknevelés kiváltságát mégis sokan csapásnak élik meg, pedig bennük a jövő kacsingat ránk, mosolygós álmaikban pedig az Isten maga.