A mai nap meditációs fogalma:
Összertartázásunk...
A mai nap imádsága:
URam! Szereteted által munkáld bennük az egységet! Ámen
Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.
ApCsel 17,26-28a
Talán nincs is egyetemesebb jele az elkötelezettségnek, az összetartozásnak, mint a vér... Azok a szavaink, melyekben szerepel a "vér", valami igen fontosat jelölnek: vérszerződés, vérrel pecsétel meg, véradás... Ez utóbbi létjogosultságát vallási okokból egyesek ugyan tagadják - tagadva az együvé tartozását minden embernek! Tetszik vagy sem: Egy vérből teremtettünk! Ha nem így lenne, akkor nem születhetnének egészséges gyermekeink... A vér valóban az együvé tartozás munkálója, s aki vért ad, valóaágosan is életet ad - gondoljunk csak az édesanyára, aki kilenc hónapon át vérével táplálja magzatát...
A vér nem csak jelenti az életet, de hordozója is annak, hiszen testünk mintegy 5 liter vére naponta(!) majd kétezerszer(!) fordul meg ereinkben. A vér táplálja minden sejtünket, s ha ebben csak néhány perces kimaradás áll be - annak bizony halálos következményei lehetnek... A vér így létfontosságú "szervünk", mely mindenütt jelen van a testünkben.
Régen a vért a lélekkel azonosították. Ha elfolyt a vér, elfolyott az élet is: Ebből a földi világból a lélek átment egy másik világba, a lelkek világába - gondolták. A vér "élet-ereje" így nyilvánvaló volt számukra. Ezért a pusztai népek - így a vándorló zsidók is - vérrel kenték meg a sátorfáikat, fontos dolgaikat, olykor vérj-elet téve egymásra is, hogy az elriassza a pusztai ártó szellemeket. (Fontos megjegyezni: a pusztában élés nem volt egy kimondott életbiztosítás... veszélyes kígyók, vadállatok, s még veszélyesebb rablók nehezítették az egyébként is küzdelmes mindennapokat - azaz, jól jött mindenféle "segítség", még a más-, a túlvilágról jövő is!) Fentiek egyenes következménye, hogy a vért gyakorlatilag minden kultúrában misztikus elképzelések övezték.
Nincs ez másképpen a keresztények között sem. Jézus "vérét" is a titok felhasíthatatlan isteni burka veszi körül. Megérteni nem, csak megélni és hittel elfogadni lehet mindazt, amit a Krisztus vérén keresztül közölni akar velünk az Isten. Egy valamit tisztán kell látnia mindazoknak, akik közelebb akarnak jutni az Isten megismeréséhez: Krisztus véráldozatának semmi köze nincs bikák és bakok vérének kultikus elfolyatásához... Míg ez utóbbi a bűnt bűnnel tetézi (hiszen pusztán liturgiai megfontolásból életet - más élőlényeknek az életét - oltja ki) eladdig a Krisztus (saját!) vérével pecsételi meg a Szeretetbe vetett istenfiúi bizalmát, kinyilvánítván, hogy aki a Szeretetnek engedelmeskedik mindhalálig, annak a halálban is élete van.
Ahány ember, annyiféle "vérmérséklet"... Egyikünknek jobban, másikunknak kevésbé "pezseg" a vére, de egyben közösek vagyunk: mindannyian szeretetre vágyunk. A szeretet mindig abban az egységben válik nyilvánvalóvá, mely az életet, az ember boldogulását munkálja, s mindig az Isten dicsőségét szolgálja...
Összertartázásunk...
A mai nap imádsága:
URam! Szereteted által munkáld bennük az egységet! Ámen
Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.
ApCsel 17,26-28a
Talán nincs is egyetemesebb jele az elkötelezettségnek, az összetartozásnak, mint a vér... Azok a szavaink, melyekben szerepel a "vér", valami igen fontosat jelölnek: vérszerződés, vérrel pecsétel meg, véradás... Ez utóbbi létjogosultságát vallási okokból egyesek ugyan tagadják - tagadva az együvé tartozását minden embernek! Tetszik vagy sem: Egy vérből teremtettünk! Ha nem így lenne, akkor nem születhetnének egészséges gyermekeink... A vér valóban az együvé tartozás munkálója, s aki vért ad, valóaágosan is életet ad - gondoljunk csak az édesanyára, aki kilenc hónapon át vérével táplálja magzatát...
A vér nem csak jelenti az életet, de hordozója is annak, hiszen testünk mintegy 5 liter vére naponta(!) majd kétezerszer(!) fordul meg ereinkben. A vér táplálja minden sejtünket, s ha ebben csak néhány perces kimaradás áll be - annak bizony halálos következményei lehetnek... A vér így létfontosságú "szervünk", mely mindenütt jelen van a testünkben.
Régen a vért a lélekkel azonosították. Ha elfolyt a vér, elfolyott az élet is: Ebből a földi világból a lélek átment egy másik világba, a lelkek világába - gondolták. A vér "élet-ereje" így nyilvánvaló volt számukra. Ezért a pusztai népek - így a vándorló zsidók is - vérrel kenték meg a sátorfáikat, fontos dolgaikat, olykor vérj-elet téve egymásra is, hogy az elriassza a pusztai ártó szellemeket. (Fontos megjegyezni: a pusztában élés nem volt egy kimondott életbiztosítás... veszélyes kígyók, vadállatok, s még veszélyesebb rablók nehezítették az egyébként is küzdelmes mindennapokat - azaz, jól jött mindenféle "segítség", még a más-, a túlvilágról jövő is!) Fentiek egyenes következménye, hogy a vért gyakorlatilag minden kultúrában misztikus elképzelések övezték.
Nincs ez másképpen a keresztények között sem. Jézus "vérét" is a titok felhasíthatatlan isteni burka veszi körül. Megérteni nem, csak megélni és hittel elfogadni lehet mindazt, amit a Krisztus vérén keresztül közölni akar velünk az Isten. Egy valamit tisztán kell látnia mindazoknak, akik közelebb akarnak jutni az Isten megismeréséhez: Krisztus véráldozatának semmi köze nincs bikák és bakok vérének kultikus elfolyatásához... Míg ez utóbbi a bűnt bűnnel tetézi (hiszen pusztán liturgiai megfontolásból életet - más élőlényeknek az életét - oltja ki) eladdig a Krisztus (saját!) vérével pecsételi meg a Szeretetbe vetett istenfiúi bizalmát, kinyilvánítván, hogy aki a Szeretetnek engedelmeskedik mindhalálig, annak a halálban is élete van.
Ahány ember, annyiféle "vérmérséklet"... Egyikünknek jobban, másikunknak kevésbé "pezseg" a vére, de egyben közösek vagyunk: mindannyian szeretetre vágyunk. A szeretet mindig abban az egységben válik nyilvánvalóvá, mely az életet, az ember boldogulását munkálja, s mindig az Isten dicsőségét szolgálja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése